Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-03 / 206. szám

1968. SZEPTEMBER 3., KEDD

mi

nur»

KhfCírtap

Rinázás a Dunán

Négy napig verték hiába a vizet. A folyó sárga volt, vénemberek sárgulnak így az irigységtől. A negyedik nap már úgy csapták a Duna hátára a slobzsákot, mintha ezer ostor csapásával akarnák büntetik. Hal mégsem akadt a dobóhálóba.

Ma

az ötödik nap.

A nap gurul lefele a Budai hegyeken és zsákmány még alig vergődik a fenékpallók alatt

A motor halk dalolással nyomja árral szemben az öreg ladikot. Kollát Mihály kezében a kormányrúd. Csónakközépen János bácsi görbéd. A hálóból meglepődéstől tátogni is feledő márnát és fickóndozó jászokat, meg két bamba szilvaorrút akaszt ki. Dobásra készen teríti szét a slobzsákot és mellémtelepszik.

Surrogó habok szaladnak hátra.

— Zöldülő a víz.

Beleszagol a levegőbe.

— Déli szél fúj.

Körülpillantgat. Ismerős fát

keres a sűrűsödő homályban és messzi sötétlő tornyot meg a parttól való távolságot méricskéli — gondolom —, de másodpercig csupán. És ekkor int, a motor leáll. Evezőt fog- | nak. Fordul a ladik. A szétterülő háló legyezője, amelynek díszét ólomszemek adják, ötven kilójával rápacskol a vízre. A szalaj tókötelek lefutnak, kézben a húzókötél. Keresztbefordulva csorgunk lefelé az árral. Másfélszáz méter után:

— Húzd meg, Mihály!

Felváltva, ütemesen húzzák

a zsákszerűvé összeszorult hálót. Egyenesbe fordul a ladik, kiakasztjuk a zsákmányt. Bo- póky János bá’ körbepillant.

— Budának tarts, Mihály!

A vízre, a mindenütt egyforma vízre bök, mint aki kátyút mutat az országúton.

— Üj hálóm maradt ott Hones fekszik lent, az vette el.

Ismeri a Dunát?

— Harmincöt éve járom, de

jobbára csak ezt a húsz kilométert amelyik a Kék Dunáé ... A halászati szövetkezeté. Apám és nagyapán is ezen a részen volt bérlő, innen ismerős.

— Mihály, hány éve járja?

— Három, de ügyes ember és érzéke van. Anélkül... ?

— Majd ha ő is ...

— Harminc év múlva? Addigra nem lesz halász a Dunán. Megölik a halat. A sok gyár mérgezi a vizet. Ha most végig rinázunk Soroksártól Tétényig, hetven dobásra van hatvankilónyi hal. Régen öthat dobásra jutott ennyi. Pontyot mikor is fogtam... ? Kevés a harcsa is.

— Fogott már nagy halat?

Csorgunk az árral. Vonókötél a kézben, minden figyelme a háló rezdülésén, melynek alsó széle a medert simítja. Nem felel. Nagy sokára mondja:

— Pöcögteti, vigyázni kell.

Alattomos kövekbe akadozik

alant a háló.

— Húzzuk, Mihály!

Tíz kilónyi szikla.

Kedvetlenséget érzek hangjában.

— Nagy fogás? Egy huszonkét kilós harcsa mostanában. Ritka az ilyen. De gyerekkoromban az apámmal fogtunk húszkilós vizát és akkoriban tokot is vettem ki néhányat.

— És mást?

— Halat?

— Akármit.

— Hullát, de én nem nyúltam hozzá. A harmincas években a turulról ugráltak le az öngyilkosok és mi húztuk a hálót és ... — megborzong. — Egyszer egy leányt csáklyáz- tam ki, akkor a Hegedűssel jártam és ő mondta: él. Masz- szíroztuk. hát megmaradt.

Tétény alatt

járunk.

— Még dobunk egyet, aztán

vissza.

Derékroppantó lendülettel repül a háló, amelyet nehézzé tett az ólom és a magába szívott víz, s az, hogy már az ötvenedik dobás lehet. Az ormótlan ladik körül darabokra törik a hold.

— Itt veszélyes.

— Hallgatok.

Feszülő figyelemmel lessük a húzókötél rezzenéseit.

— Most lesz — bizakodik Mihály.

— Most legyen — hangtalan kívánom.

— Húzzuk hát.

És nyögő erőlködéssel, valami ősi halászmelódia néma ütemére emelik a súlyos zsák— Tud főzni igazi halászlét? Derűsen és kicsit kevélyen

nevet.

— Mondják

__Én nyertem

m

eg a halászok országos versenyén a halászléfőzést tavaly. Aranyérmet kaptam. Azelőtt ezüstöt... Mondják, tudok.

— Én nem tudok jót.

— Nincs türelme hozzá. Pedig anélkül?

Kikötünk

a stégnél. A zsákmányt átrakják a vízbe merülő haltartóba, holnap reggel a szövetkezet autója innen viszi el.

— Jön még egy rinázásra?

— Későre jár.

— Mi még megyünk — meg- nyugvó bizalom a hangjában.

— Most már jó fogás lesz — mondom.

— Négy nap nem volt.

— Hiába vertük a vizet — mondja Mihály.

Nézem a folyót.

Sejtelmesen zöldül.

Szántó István Foto: Gárdos

Vezetőségválasztás előtt

Garzonlakás, tornacsarnok, értelmiségi klub

Mi indokolta, hogy Tápió- györgyén, ezen a mezőgazdasági településen, egy évvel ezelőtt a helyi általános iskola pártcsoportjából önálló alapszervezet alakult? A tagság magas száma: náluk a tanároknak, tanítóknak mintegy ötven százaléka párttag. S a tagság kívánsága. Előzőleg a községi alapszervezetben inkább csak általános kérdésekkel foglalkoztak. Az iskola sajátos problémáival nem áraszthatták el a falubeli pártszervezetet.

Azóta elért eredményeikről, mai problémáikról, és terveikről beszélgettem három tápiógyörgyei pedagógussal, a pártalapszervezet tagjaival, Faragó Béla iskolaigazgatóval, Dömök Sándor párttitkárral, és Mátyás Ferencné zenetanárral.

I--------------------;—: ' Több

I Garzonlakás. | éve-------------------------- már,.

h

ogy keresni kezdték a megoldást a fiatal pedagógusok legégetőbb problémáira. Ezek közül a lakáshelyzetet tartották a legsúlyosabbnak. A gyakran már-már megalázó, s drága albérletekben vélték a fő okát a nagy fluktuációnak is. Idő múltán több szolgálati pedagóguslakás létrehozását segítették elő, de még ennél nagyobb dolog, hagy támogatásukkal a községi napközi otthon egyik szárnyában négy szoba, komfortos, tehát előszobával, konyhával, fürdőszobával ellátott garzonlákás került tető alá. Az iskolába újonnan került fiatal pedagógusoknak ezután már nem kellett hosz- szú évékig várni, hogy1 családalapítással — végre polgárjogot nyerjenek normális otthonra, rendezett életkörülményekre. Ezt nem kell külön méltatni, ez a szinte egyedülálló példa önmagát dicséri. önmagáért beszél a következmény is. Tá- piógyörgyén most valamenynyi tanár, tanító a saját — szolgálati, vagy magántulajdonú — otthonában él. A tanári karban minimális a fluktuáció. Az iskolában az összes szaktárgyat — az éneket, rajzot, testnevelést is — szaktanár tanítja. (A járás általános iskoláiban az ilyen tárgyat még csak részben oktatja szaktanár!)

Az

I Tornacsarnok. | épít---------------------------- kezés

támogatására határozat született alapszervezetükben. Falusi iskolák viszonylatában ugyancsak kiemelkedőnek mondható létesítményről van szó. Még nem készült el, csak az alap, a falak, az ajtók, ablakok. Szó szerinti értelemben saját tervezés, ami azt is jelenti, hogy a tornaterem jóval nagyobb a szabvány típusnál. A központi fűtéssel, zuhanyozókkal ellátott épület ezenkívül helyet ad majd egy úttörőszobának is.

A községnek ez a legújabb létesítménye, amelynek megvalósulását a falu csakúgy, mint a tanári kar, rengeteg társadalmi munkával segíti, ugyancsak • nem kíván kiemelt méltatást, hiszen az új tornacsarnok, amelyben már művészi tornáról, gyógytornáról is lehet reális terveket szőni, szintén önmagáért beszél mindenkihez, aki ismeri a falusi iskolai viszonyokat, azon belül pedig azt a rengeteg gátat, amelyet az anyagi nehézségek, a kezdetlegesség emel a korszerű testnevelés, a testkultúrára való nevelés előtt. Nehéz dolog különösebben ambicionálni az utóbbit ott, ahol még a kézmosás, a mosakodás is ahg oldható meg.

1 Értelmiségi klub. |

Tavaly alakult. Zömmel pedagógusok látogatták, de rajtuk kívül még gyógyszertári dolgozók, agrpnómusok is megfordultak a falubeli művelődési ház egyik helyiségében, ahol összejöveteleiket tartották. A program: irodalmi, zenei esték, politikai, gazdasági előadások. A klubról ma is nagy szeretettel beszélnek — múlt időben. Mert időközben feloszlott. Miért? Először is, sokan megkérdőjelezték a nevét: Illő-e a helyi értelmiség ilyenfajta elkülönülése? Sajnos, a különben nem sok tevékeny- kedést mutató művelődési ház akkori igazgatója sem pártolta, hanem inkább ellenezte megmozdulásaikat. Baj volt az is, hogy a művelődési ház nem jelentett, nem adott megfelelő, valóban kultúrált környezetet. Abban már valószínűleg távolabbi, anyagi és más okok, időhiány stb. is szerepet játszottak, hogy a klub végül is feloszlott. Ha támogatták volna őket, bizonyára tartás marad tevékenységük ... Mindenesetre az a gárda, amely itt találkozott, nem akar hosszú időre lemondani azokról a színvonalas programokról és társas kapcsolatokról, amelyekre igényük van, amelyet egyszer már sikerült rendszeresíteniük. És talán ez is eredmény.

Persze, igazságtalanság volna az elmondottakat egyedül az iskolai pártszervezetnek tulajdonítani. Segítségük nélkül viszont, ha nem tették volna magukévá a pedagóguslakások, á torna csarnok és a szellemi színvonalra való törekvéseiket képviselő klub ügyét, biztos, hogy nem születtek volna meg eredményeik, biztos, hogy megoldásra váró, élő problémáik kevésbé tudatosulnának.

Padányi Anna

Tizenhatezer éves szerszámok

SÉTA PEST MEGYE LEGÚJABB MÚZEUMÁBAN

JANOS BA’

mányt. Mert ez végre súlyos, valóban az.

— Szedd ki, Mihály — mondja és csak megérzem inkább a kimerültségét, mint látom, amikor most elfoglalja a kormányosi helyet.

— Szép fogás — mondom.

— Veszélyes víz, ritkán húzom meg.

— Nagyon szép fogás. Harminc kilónál több — méricskéli szemmel Mihály.

— Jó halászni?

— Üzemben dolgoztam. Idejöttem. Most fagyban és javítom a motorokat, de csak ha fagy a háló, mert különben | halászok. Vízen élni a legjobb- még ha nyolc helyett tizenhatot is dolgozunk. Néha a hajnali pirkadat már itt talál és csak a másnap este vet haza... Tudja, olyankor, ha nincs fogás, veszem a botom és pecázok a parton.

— Boldog?

— Itt boldog vagyok.

Egyenletesen dúdol a motor.

Közelítenek a távoli fények.

— János bátyám, szereti a halat?

— Négy éve már inkább csak a halászlét eszem, a halat kidobom .. Rántva, persze, megeszem.

Szép épület, akárha új lenne, pedig csak tatarozták, azt is mindössze néhány hónap alatt. Tágas kapuja mögött a bejáró két oldalát kőemlékek szegélyezik. Díszes oszlopfők, kőbe vájt szenteltvíztartó például. A ma is álló, nemrég renovált nagybörzsönyi templomból valók, meg a századokkal ezelőtti letkési templom feltárt maradványai.

Aztán az udvarba nyíló átjáró ívén a Szobot felszabadító Miksa Emánuel bajor választófejedelem olasz hadmérnöke, Marsigli az Országos Levéltárban őrzött eredeti rajzának mása. Felirata: Zob, ahogy a tálján füle hallhatta az elfoglalt helység nevét, melynek képét közvetlenül a fegyverzaj elülte után ábrázolta. Erre vall, hogy a házak tetőtlenek, amint a fallal körülvett templomerősség fedelét szintén tűz emésztette meg.

Oldalvást a szobi járás színes jelektől tarka térképe. Hol áll műemlék épület, hol, mely kor maradványait lelték a földben — ezt mutatják a falvak mellé helyezett jelek. Az évszámok pedig, hogy melyik község, mikor kelt okiratban szerepel először. Ily módon Vámosmikola

a járás véne

lévén, hogy nevét már az 1075-ik esztendőben felírták pergámenre. Utána Kemence a legidősebb, Mikolánál csak 81 évvel fiatalabb. A legfiatalabb viszont Kóspallag meg Kismaros, mindkettő csak a török hódoltság után települt be.

De hogy Szob és Börzsöny egész vidéke lakott hely, mióta csak embert hordoz hátán a föld, az már az első kiállítóhelyiség tárlóiból kiderül. Mindjárt a legelsőben még most is éles kőpengék, tűhegyes csontnyílhegyek láthatók az ember történetében pattintott kőkorszaknak nevezett idők tizenhatezer esztendősnek tartott emlékei. Szob határában az Ipoly mentén kerültek elő egy löszdombból, ahol az ősember tűzhelyének feketéllő nyomát is meglelték.

Aztán új kőkori, réz- meg bronzkori leletek és végül vaskoriak, amely — napjainkat is beleértve — úgy két és fél ezer esztendő óta tart. De a kiállítás anyagában természetesen a korszak kezdetének fellelt tárgyai láthatók.

Tudni kell, hogy az ország egyik leggazdagabb régészeti lelőhelye a Börzsöny vidéke, földjéből minduntalan előkerülnek különböző korok és népek emlékei. Lakták ismeretlen ősnépek, aztán szkíták és kelták, rómaiak meg avarok, de a népvándorlás népei úgyszólván mind táboroztak errefelé hosszabb-rövidebb ideig. Éppen ezért ez a helytörténeti múzeum nemcsak a környék és hazánk, hanem az emberiség, elsősorban az európai ember történelmének emlékeit őrzi.

Most már az új, tágas múzeumban jut hely a környékből származó

néprajzi gyűjtemény

bemutatására is. Régi ruhadarabok, szép faragásokkal díszített házi eszközök, mázasedények sorakoznak a második helyiségben. Űj szerzemény egy fából csinált, a század első negyedében még használt, ma már csak limlomként hányódó primitív krumplinyomó. Bartha Antal járási tanácselnök nemrég egy parasztházban tett látogatása alkalmával figyelt fel rá, és elkérte a megnyitás előtt álló múzeum számára.

A szobi csatorna építésénél dolgozó munkások most pedig évezredes temetőt találtak és minden csontszilánkot, cserepet, meg egyéb tartozékát a síroknak gondos vigyázattal naponta behordják a múzeumba. Ott halmozódik fel az új leletanyag a restaurátor még teljesen fel sem szerelt műhelyében. Megvizsgálására csak ezután kerül sor.

Az új szerzemények kapcsán nem szabad elhallgatni, hogy az egész járásban kisiskolásoktól kezdve az aggokig, valami csodálatos érdeklődés él az emberekben a régiségek iránt. És azt sem, hogy ezt az érdeklődést elsősorban a múzeum igazgatója, Laczus Géza pedagógus több évtizedes munkájával nemcsak felkeltette, de tudatosította is.

Felsorolni a múzeum látványosságait egy újságcikk szűk keretében nem is lehet. Mégis meg kell emlékezni a Börzsöny rovarvilágának színes, szép gyűjteményéről, melynek kiegészítésén Pestről le- lerándulva még mindig dolgozik Bezsilla László nyugdíjas tudományos kutató. Aztán ugyancsak az alagsorban helyezték el az ősállatok sokmillió éves megkövesült maradványait. Akkor éltek, amikor errefelé még zúgott a tenger. Nagyrészt a zebegényi ásványbányából előkerült csigák, kagylók és néhány drágakőként csillogó, színes szeme egykorú halaknak. Az ugyancsak a bányában talált tengeri szirén, vagyis tengeri tehén csontjait még nem állították ki. Azok a raktárban várják, hogy szakavatott kezek segítségéve! kőburkukból kiszabaduljanak.

Az Ipolyvölgy régi parasztbútorai mestergerendás meny- nyezetű szobában, korhű környezetet találtak.

Hiányzanak azonban a múzeumból

a munkásmozgalom

helyi emlékei. A levéltári anyag eltűnt, és a környéken hiába kutatnak évek óta, nem került elő semmi sem. Több öregember sajnálkozva mondja, hogy az ellenforradalmi időkben a csendőrök állandó zaklatása miatt, ami volt, mindent ők maguk semmisítettek meg.

Mindenesetre most látni csak, hogy mennyi érték zsúfolódott eddig láthatatlanul a szobi múzeumban, amely néhány éve a járási tanács melléképületének egy szűk folyosóját foglalta el csupán.

Végül még annyit, hogy a múzeum új épülete és az átépítés költsége mintegy négy- százezer forintba került. A megye és a járás vezetői bőkezűen gondoskodtak arról, hogy az értékes tárgyak végre megfelelő helyre kerülhettek. Megérte az anyagi áldozatot: a szobi Börzsöny Múzeum nemcsak Pest megye legújabb, de ma kétségkívül egyik legszebb múzeuma.

Szokoly Endre