Pest Megyei Hírlap, 1968. szeptember (12. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-03 / 206. szám

rear HEGYEI sMlrlm» 1968. SZEPTEMBER 3., KEDD Új tantárgy az iskolákban KÖNYVEK A HONVÉDELMI ISMERETEK TANÍTÁSÁHOZ Néhány héttel ezelőtt adták hírül az újságok, a hivatalos közlönyök, hogy a következő tanévben új tantárggyal bő­vül az általános iskolák 7., 8. osztályainak, valamint a kö­zépiskolák tanrendje. Az új tantárgy: a honvédelmi isme­retek. A honvédelmi ismeretek, mint téma, nem képzelhető el előírt óraszámba besűrítve, mert szinte minden tantárgy oktatásánál egy-egy momen­tumot íel lehet és fel kell hasz­nálni ahhoz, hogy a tényleges órákat a pedagógus érdekesen, eredményesen tudja levezetni. Számos olyan, a közelmúltban megjelent könyv nyújt ehhez segítséget, amelyek részint a pedagógusok e tárgybeli isme­reteit Vannak hivatva szélesí­teni, részint szépírói eszközök­kel érzelmi hatásokat érvénye­sítenek a tanulók hazafias ne­velésének kiteljesedéséhez. A Zrínyi Kiadó évek óta feladatának tekintette az ed­dig még nem szervezett for­mában történő honvédelmi ne­velés, honvédelmi propaganda megvalósításához szükséges könyvek megjelentetését. Ezek közül, mint legjelentősebbe­ket, említenénk meg a követ­kezőket. A témakörben 1945. és 1965. között megjelentetett kötete­ket rendszerezi az a bibliográ­fia, amely a Katonai könyvkiadás Ma­gyarországon címmel jelent meg. Minden középiskolában működő pedagógusnak hasz­nos, szinte alapirodalomként ajánljuk a Katonai pszichológia, kato­nai pedagógia című kötetet. A szovjet szerzői munkaközösség mindazokat az ismereteket összefoglalja, amelyek a pe­dagógia, a pszichológia és az oktatáselmélet katonai alkal­mazása során felhalmozódtak, Miksik: Katonai pszichológia című kötetében a katonai pszicholó­gia kérdéseit belső logikájuk szerint ismerteti. A történelem tanításánál hasznos forrásanyagot ad Har- sányi János: Magyar szabadságharcosok a fasizmus ellen című doku­mentumkötete, amely Magyar- országon és Európa más or­szágaiban küzdő magyar anti­fasiszta ellenállók, partizánok harcának számos, eddig isme­retlen dokumentumát öleli fel. A Horthy-korszak negyed- százados történetének legizgal­masabb, eddig kevéssé ismert eseményeit, a Horthy-hadse- reg kulisszatitkait adja közre az a dokumentumgyűjtemény, amelyet Tóth Sándor—Morva Tamásné—Hetés Tibor állítot­tak össze. A kötet Csak szolgálati használatra címmel jelent meg. Szovjet szerzői munkaközösség írta a Magyarországi felszabadító hadműveletek, 1944—1945 cí­mű könyvet, amely a szovjet hadsereg Magyarország terü­letén vívott harcait és az or­szág akkori általános politikai helyzetét mutatja be. Zágoni—Somogyi—Farkas: Hadsereg, honvédelem című kötetükben pártunk katonapo­litikájának elvi alapjait is­mertetik, majd néphadsere­günk fejlődésének útját mu­tatják be hazánk felszabadu­lásától napjainkig. Hajma La­jos: Nyugati szakírók a háborúról című munkájában neves nyu­gati katonai teoretikusok né­zeteit a szocialista hadművé­szet alapján kritikailag ismer­teti, a korszerű háború, a ha­dászat, a hadművészet és a harcászat kérdéseiről. Az ismeretterjesztő könyvek közül is számos olyan kötet jelent meg a közelmúltban amelyek hasznos segítőnek számítanak majd a honvédel­mi ismeretek oktatása során. Ilyenek: Dr. Csillag: A kézi lőfegyverek és a had­történelem című, számos fényképpel és rajzzal illuszt­rált munkája, amely legrégibb lőfegyverektől a legkorszerűb­bekig mutatja be a tűzfegyve­rek fejlődésének útját, a had­művészet alakulását és a kö­zöttük levő kölcsönhatást. Ér­dekes képet fest dr. Horváth Árpád a tüzértechnika törté­netéről az ólomból öntött ágyúktól a ma tüzértechniká­jának legmodernebb eszközéig az Ágyú históriája című köny­vében. Ugyancsak dr. Horváth Árpád munkája a Gépkocsi regénye, amely szá­mos fényképpel illusztrálva a gépkocsi színesen megírt his­tóriáját tartalmazza. Koreywo: gazdagon illuszt­rált, regényes elemekkel át­szőtt könyvében az űrrepülés eddig kevéssé ismert területei­vel; a biológiai, a fiziológiai problémákkal, az űrrepülők felkészítésével ismerteti meg olvasóit. Szerencsés űrutazást című kötetében. Számos szépirodalmi kiadvány is napvilágot látott, amelyek a hazafias nevelés céljait kí­vánják szolgálni amellett, hogy kellemes szórakozást is nyúj­tanak; Szamuely Tiborné: Emlékeim című memoárkö­tetében a Magyar Tanácsköz­társaság legendás hírű népbiz­tosának állít emléket. Békés Sándor elbeszélőkötetében em­bereket, embersorsokat mutat be a katonaélet nem mindig egyszerű viszonyai között. A könyv Áradás címmel jelent meg. Zalka Miklós a katonai hét­köznapok életének, emberei­nek történetét (írja meg Rapszódia fehérben című kötetében. Közel 100 fénykép­pel, sok verssel, elbeszéléssel, színes riportokkal mutatja be a fiatalok bevonulás utáni éle­tét a Sorban és sor előtt című könyv. Külön figyelmet érde­mel a témában a Fáklya-köny­vek sorozata, amely szépiro­dalmi eszközökkel örökíti meg az elmúlt 50 év történel­mi eseményeit és kiemelkedő személyeit. Eddig megjelent kötetek: Bedecs Éva: Külvárosi tör­ténet. Földes Péter: Margaré­ta ügy. Kovái Lőrinc: Négyen a monitoron. Szinetár György: Vihar a pusztán. Földes Mi­hály: Fekete Front. Vojinovics: Hotel Park. Baráth Endre: Szikraeső és John Reed: Vi­va Villa. A napokban, kerül a köny­vesboltokba iá sorozat leg­újabb köteteként Gallai Ervin munkája Viharzóna címmel. Sár a keféken... Ecset és lencse Szimbolikus témák. A fősze­rep a színé, a fényé. Sze­mélytelen alakok, az em­beri sors: a szenvedés, a má­mor: Tájak. A Dunakanyar, Erdély, a Balaton környéké­nek festői varázsa. Líra. Me­legség. Indulat. Ducsay Béla emlékkiállítás nyílt szomba­ton a Nemzeti Galéria dísz­termében. A kiállításra 57 képe került. Ugyanebben az időben nyílt meg a Magyar Fotóművé­szek Szövetségének rende­zésében ,,Az ember” című fotókiállítás a Műcsarnokban. ,A kiállított képek 36 or­szág fotóművészeinek alkotá­sai. A központi téma: a cím, ellesve olyan másodperctö­redékeket, melyekben kife­jeződik mozaiklényegük. — bte — A KEFE — közgazdasági műszóval jelölve — fogyóesz­köz. Kopik, hullik, vásik a kö­römkefe, a partvis, a súroló­kefe, a porolókefe, a cipő- és ruhakefe. Méghozzá gyorsan vásik, ha használják. De vajon fogy-e használat nélkül... ? Erre a kardinális kérdésre Dabason azt a választ kaphat­juk: fogy. Elfogy, sőt, eltűnik, holott sem a levegő páratar­talma, sem a nap protuberan- ciális kitörései nem olyan ma­gas fokúak Dabason, hogy kü­lönösen hatnának a kefék hal­mazállapotára. A Dabasi Köz­ségi Tanács padlásáról — ti­tokzatos körülmények között — eltűnt, illetve elfogyott 518 darab kefe. Ám lássuk a rö­vid történetet. Kosa József nyugdíjas ko­vács, 1962-ben elhunyt kefekö­tő kisiparos feleségére — mint a későbbi törlésekből kiderült — tévesen — olyan nagy ösz- szjegű adót vetettek ki, hogy Kosa Józsefné azt megfizetni nem tudta. Az adótartozás fe­jében 1961-ben a községi ta­nács 1500 darab, különféle minőségű és rendeltetésű kefét lefoglalt és azt a tanácsházára szállította. Az asszony közben elhunyt és férje kérte az adó törlését, ami részben meg is történt. Fennmaradó tartozá­sát a kovács kifizette. Követ­kezett a jelentéktelennek lát­szó ügyecske legérdekesebb része, a kefék visszajuttatása Kosa Józsefhez. A KEFÉK 518 HÍJÁN meg is érkeztek a házhoz, de mivel ilyen hiányosan szállíttattak vissza, Kosa József panasszal fordult illetékes szervekhez, akik azt közölték: örüljön a méltányos adóelengedésnek, s ne forszírozza hálátlanul az el­tűnt keféket! Panaszos most lapunknak írt, mert szerinte megilleti őt az 518 darab kefe. A Dabasi Községi Tanács tit­kára, Ribai János jót derült a bácsi ügyén. — Hű, kérem! — sóhajtott a tanácsi vezető. — Ezekkel a kefékkel itt már mindenféle hivatal foglalkozott. Bár nem voltam még akkor itt a község­ben, de tudom, a helyi tanács, a pénzügyi osztály, a járási ta­nács megfelelő csoportja, a me­gyei tanács illetékesei, a Pénz­ügyminisztérium és szakértők hada vitatta a kefék ügyét. A keféket — mivel nem szabvány szerint készültek — nem tud­ták sem a szövetkezetnél, sem más kiskereskedelmi vállalat­nál forgalomba hozni és elad­ni, ezért több, mint hat eszten­deig hevertek a padláson. Nagy vita volt, kophat-e a kefe, ha áll? Nevet a jelenlevő hetven­éves bácsi, Kosa József is, mert huncut dolognak tartja a ke­fék ügyét, amelyek így meg­tréfálták a tanácsot. Aztán ko­molyra vált a hangja: — Azokból a partvisokból még mindig van nálam, azok elállnak, akár húsz esztendeig is. Jó műanyagból készültek, állják az idő viharát. A part­visok darabonként 26 forintot érnek. A Miskolci Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat­nak készítettük, azoknak meg­felelt. Én mondtam, bízzák rám, eladom, de nem adták ki a keféket. Maradtak a padlá­son. — Mit lehet tenni a bácsi ügyében? — kérdezem a tit­kártól, aki megvonja a vállát. — Miből fizessünk? És mi­lyen határozat alapján? Felet­tes szerveink nem találtak bennünket hibásnak az ügy­ben'. VALÓBAN, EZ TÉNY és igazság. A Dabasi Járási Ta­nács pénzügyi osztálya 11 644/ /1963. számú levelében a kefék ügyében a következőket ír­ta:... „A forgalmi adótarto­zásba lefoglalt keféket értéke­síteni nem lehetett, mert az idők folyamán tönkrementek és a dabasi községi tanácsház építkezése során elkallódtak.(!) ... a gyökérkefék számában és értékében bekövetkezett érték- csökkenésért felelősség senkit sem terhel, ezért felelősségre- vonást felsőbb szervek sem al­kalmaztak ...” Aláírás „Go- golák Balázs, p. ü. osztályve­zető”. Eddig a levél. Ám — mint mondani szokás — álljunk meg egy pillanatra'! A kefék tönk­rementek — írja a járás — míg a másik helyen meg rög­tön azt állítja: elkallódtak. Most vagy tönkrementek, vagy elkallódtak?! — Nem is gyökérkefék vol­tak — mondja a bácsi — ha­nem mindenféle fajta kefe. amelyeknek értéke összesen 1200—1500 forint körül van, de akkor nagyon jutányos árat mondtam. NO LÁM! A kefék tehát akár szabvány szerintiek vol­tak, akár nem, jó kefék voltak a lefoglalás pillanatában. Az adótörlést nem a kefék miatt hajtották végre, hiszen ha ezt mondanák, feltételezhetné az ember, csak azért törölték egy részét, mert a keféknek lá­buk kelt, ami különösen ritka dolog. Ha méltányos volt az adótörlés el kellett törölni, s ezt nem lehet a kefékkel re­kompenzálni. Egy szó, mint száz, a kefék ügyének nincs annyi szála, mint egy valóságos kefének. Egyetlen, erős alaphoz van kötve, mégpedig ahhoz: a kefé­ket hűtlenül kezelték, szét­hordták, s azok értékét akár tetszik, akár nem, Kosa József javára meg kell téríteni. A községi tanács elnöke — a pa­naszos szerint — azt ajánlotta, forduljon a bírósághoz. Akkor lesz papír, és ki lehet fizetni, ha megítélik az összeget. IGAZ, DE AKKOR IS KÉR­DÉS: kiknél, és hol koptak el használat nélkül a kefék? —szid— OTT JÁRTUNK • •• Íróasztalomat, de még mel­lette a hintaszéket is elborítja a fotók tömege. Dél óta pró­bálok rendet teremteni köz­tük, átfogni és besorolni mindazt a látnivalót, amit az Exakta lencséje megörökített. De a képek, a hozzájuk fű­ződő emlékeik, a sok-sok él­mény nem tűri a katonás rendet. Mint ahogy a IX. szó­fiai fesztivál eseményei szí­nes szövedékben egymástól külön és mégis együtt futot­tak, úgy nyúlok most a ké­pek közé s megpróbálom el­mondani a pillanatot, amit rögzítenek. ★ Piros bocskoros, piros sapkás román kilométerkő. Olyan bo- hókás látvány volt a legelső a magyar határ után, hogy meg kellett örökíteni. Űtitár- saim szerint a magyar útjel­zők bizony meztelenek, mire valaki bevágta: sztriptízeinek. Nincs rajtuk más, fügefale­vélnek egyetlen szám. Maguk is így tennének Gyerekkoromban gyakran játszottunk tűz-tüzet. Valamit elrejtettünk s ahogy a hunyó mindinkább közeledett, annál jobban kiabáltunk: tűz! tűz! így volt a helyzet a VIT-tel is. Lángja fennen lobogott szerte a világon, de ahogy közeledtünk, mind erősebbé vált a vonzás, perzselőbbé a meleg. A bolgár határ előtt nyolcvan kilométernyire a Trabant megunta a futást, a szakadó esőt. Kicsit hörgőit, aztán leült az árokpartra. Határozottan vigyorgott két kajla lámpaszemével az alko­nyaiban. Tragédiák szele len­gett. Egymás után csikordul- tak a fékek, behemót konté­neresek ajánlották fel segít­ségüket. Az ev’-i kük nevetve mondta, hogy dobjuk fel a „kicsikét” a platóra, majd ő beviszi a szervizbe. Végül sa­ját négy kerékén mégiscsak bevánszorgott Alexandriába (sajnos, nem az egyiptomiba^, egy nagyüzemi szervizbe, ahol belevaló alkatrészt nagyítóval sem lehetett találni. Közölték, hogy van a városkában szálló, töltsük ott az éjszakát, majd reggel meglátják, mit lehetne tenni. — De emberek.;! Holnap estére Szófiában kell lennünk, a fesztivál megnyitójára! összenéztek, tanácskoztak, telefonáltak. Egy óra múlva izmos fiatal kezek vallatták a motort s mire felfénylettek a csillagok, kezüket törölték az olajos kóeba. Fizetni akartunk, de kórus­ban utasították vissza: — Egyetlen lejt sem. Ma­guk a VIT-re mennek s ml ifjúkommunisták vagyunk. Majd mondják ott el, hogy ez az alexandriai fiatalok hoz­zájárulása. Maguk is így ten­nének Budapesten... Oicalány most boldog Ez a tündér! vietnami kis­lány egy-kettőre meghódította a magyarok szívét. Kim Oauch a neve és évek óta katona. Nem látni rajta, hogy partizán, pedig kitüntetései erről beszélnek. Az jobban elhihető róla, amikor szé­gyenlősen bevallja, hogy is­kolatársai cicalánynak becé­zik. Most nagyon boldog. El- csukló hangon meséli, mit je­lent nekik az a mindenünnen áradó szeretet-becsülés, ami­ben részük van. Az egyik fiú pedig azt fordíttatia a tol­máccsal: érezzük át és ne ve­gyük frázisnak, amikor azt mondják, milyen anyagi erő számukra a mi szolidaritá­sunk. ★ Nyolcvanezer ember tap­sol, éljenez, csodálkozik a Vasszil Levszki stadionban a megnyitó ünnepségen. Körü­löttem lengyelek ülnek, ar­rébb csehek, románok s né­hány sorral lejjebb kis ma­gyar csoport. A kocséri Ki­rály Piroska szőke hajzuha- taga idevilágít. Amikor fel­tűnnek a vietnamiak, egyként ugrik talpra a stadion közön­sége. Kalapok repülnek, kis zászlók libegnek, Piroska hir­telen a hajához kap, onnan rántja ki a zöld selyemken­dőt, messzire lobogtatja. Az­tán vissza sem köti, mert szí­nes, kavargó menetben a szovjetek jönnek. Ha lehet még lelkesebben üdvözölni, még forróbbá válik a hangu­lat. S látni kellett volna, ami­kor az amerikai fiatalok fe­jük felett összetett kezekkel köszöntötték a vietnamiakat s amikor az olaszok a sorból kiragadva, vállukra ültetve futottak a menetben a zöld dzsungelegyenruhás katonafo­tóssal. Mi, magyarok Na, azért nekünk magya­roknak sem kellett szégyen­keznünk! Elfáradt az embe­rek kezp, amíg elegáns, drapp terilénruhás, szép menetünk elvonult előttük, úgy tapsol­tak. Rövidesen abbahagyták, mert óriási emelvény buk­kant elő, rajta lobogóinges pirosmellényes zenészek. A Rajkózenekar köszöntötte a közönséget. A fúvószene le­állt, hogy mindenki hallhassa a pattogó ritmusokat. Földi­jeink is voltak, mindjárt az első sorban. A mindig mo­solygó szőke Kiss Kati a Cse­pel Autógyárból, mögötte so­rolt Pálmai László Vácról, Ka­tona István a Dunakeszi Jár­műjavítóból. Bóbis Irén az aranyló Szabadságszobor előtt vitt egy feliratot, ök is élje­neztek, keresve kutatták sze­mükkel a tribünön a többie­ket. Aztán abbahagyták, mert könnyebb volt megtalálni a szalmakazalban a tűt, mint ott az ismerős arcot. Pedig úgy, de úgy integettünk, majd leestünk a pádról. Mindezt körüllengte a rózsaillat, amit a vendéglátók gavallérosan kompresszorral hintettek szét a stadionban. Komáromi Magda (Folytatjuk) Kiss Katalin, Bóbis Irén, Pál mai László az élen, az aranyió Szabadság-szobor alatt mene­teltek a nyitóünnepségen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents