Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
12 1968. AUGUSZTUS 4.. VASÄRNAP Véget ért a Bartók-szeminárium Szombaton a Fészek Művészklubban rendezett koncerttel véget ért a 2. Bartók- szeminárium. Budapest nyári zenei életének élénk nemzetközi érdeklődéssel kísért eseményén ezúttal másodízben találkoztak a nagy zeneköltő műveinek tolmácsolói. Tizennyolc országból félszáz- nái több résztvevő hallgatta az előadásokat, s muzsikáltak a gyakorlati órákon. A magyar szaktanárok kitűnő törzsgárdája mellett, az idén két külföldön élő neves, magyar származású művész is részt vett az oktató munkában: a zongoraszakon Sándor György, a hegedűszakon pedig Gertler Endre vezette a kurzusokat. — Az „Olimpiai karikák” című sorozatunk mai folytatása anyagtorlódás miatt kimaradt. PROGRAM NÉGY NAPRA: Üzletek nyitvatartása a kettős ünnepen Az idén augusztus 19-e, hétfő és 20-a, kedd, egymás után eső két piros betűs ünnep. A hétfő a vasárnapot pótolja, hogy hosszabb idő álljon rendelkezésre — pihenőben. A Pest megyei Tanács kereskedelmi osztálya azt is közli velünk, hogy a jelzett napokon hogyan tartanak nyitva az üzletek. Augusztus 17-én, szombaton valamennyi bolt, áruház, piac és vendéglátóipari egység hétköznapi rend szerint üzemel. Vasárnap az egy műszakos élelmiszerüzletek reggel 6, illetve 7 órától délután 6-ig, a két műszakos élelmiszerboltok a szokásos szombati program szerint tartanak nyitva. Ezen a napon a szombati rend az irányadó. Augusztus 19-én, hétfőn, csak a vasárnap is árusító A hatalmas bulldózer parányi hangyának hat a dombnak is beillő kavicshalom tövében. Hátha még az egész, 620 méter partszakaszra kikotort kavicsot raknák egy dombba. Elég dolguk volt a Folyam- és Kavicskotró Vállalat monstrum gépéinek, míg a Dijna medréből előkerült ez a 147 ezer köbméter kavics, amit a feltöltésre használtak. Amikor véglegessé vált, hogy Vácnál folyami önjá- rós, tehát nagy teherbírású kompot helyeznek üzembe, az ehhez szükséges partrendezést és kikötőépítést a Kö- zépdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság vállalta. Papp János főépítésvezetőé a 24 millió forintos beruházás gyakorlati megvalósulásának gondja. A hatalmas komp a part mellett áll, még dolgoznak rajta a füredi hajógyár emberei, javítják az apróbb hibákat. Jövő héten kezdik meg a futópróbákat, aztán megtörténik a műszaki átadás is. A „vendéghidak”, a rámpák már készen várják a hozzájuk simuló hajótestet. Mind a háromnak — kettő a Pokolszigeten, egy a váci oldalon — tegnapelőtt volt a műszaki átvétele. Ezek biztosítják a komp üzemelését. Ezek nélkül, a vízállásnak megfelelően csúsztatható, 16 tonnás betonszerkezetek nélkül a kompot sokszor megtréfálná a Duna, egyszerűen nem tudna kikötni. A komp legkésőbb augusztus végén már rendszeres járatban „hátára veszi” utasait. A most szolgálatot teljesítő Hubát máshová küldik. De aki ma néz körül itt a váci Duna-parton, nem ismer rá jövő ilyenkor. Korszerű közlekedési csomópontot talál majd, sima aszfaltburkolattal, kétsávos úttal, zebrákkal. A révlejáró két oldalán széles gyalogjárdát építenek. Végig a parton magas kandeláberekkel kivilágított sétány húzódik majd. A Pokol-szigeten már kész a „vendéghíd’’ Foto: Gárdus „Kifüstölök mindenkit" Felgyújtotta házát Közveszélyokozás bűntette miatt adott ki vádiratot Lé- nárt Gyula 39 éves ceglédi segédmunkás ellen a Budai Járási Ügyészség. Lenért hosszabb ideje kü- lönváltan élt feleségétől, & most folyó bontóperükben az, asszony kérte a bíróságot: ítéljék neki ceglédi ház-ingatlanuk fele részét. Ebben a házban lakik még Kerekes Jó- zsefné, valamint Józsa Ferenc és felesége. Amióta az asszonnyal megromlott a viszony, a segédmunkás rászokott a rendszeres italozásra. Bort és vermutot ivott aznap este is, amikor hazatérve, a perről és felesége vagyoni követeléseiről beszélgetett Józsáékkal. — Felgyújtom a házat, ki- füstölök innen mindenkit — Vendégeket vár a „vendéghíd" mondta előttük elkeseredetten. S nem sokkal később valóra is váltotta fenyegetését. Kihozott egy gyertyát az udvarra, meggyújtotta, s Kerekesné lakásának ajtajánál feldobta a nádtetőre. Majd, mint aki jói, végezte dolgát, elment a Délibáb cukrászdába, s ott szórakozott ismerőseivel. Eközben a ház tetején magasra csaptak a lángok, a száraz nád nyomban tüzet fogott. Hamarosan leégett az egész tetőszerkezet. Csak a tűzoltók gyors munkájának, s az enyhe széljárásnak köszönhető, hogy a környék többnyire nádfede- les házaira nem terjedt át a tűz. Lénárt Gyula rövidesen a Pestvidéki Járásbíróság előtt felel tettéért. ez. élelmiszerboltok, édesség- és dohányüzletek tartanak nyitva a megszokott Vasárnapi program szerint. A vendéglátóipari egységek részére a szombati menetrend az irányadó. Augusztus 20-án, kedden, az édesség- és dohányboltok a vasárnapi rendhez tartják magukat. Az élelmiszeripari vállalatok — elsősorban a, hús-, tej- és sütőipar — kötelesek előre tájékoztatni a vásárlókat a nyitva tartás rendjéről. Egyébként valamennyi boltra érvényes, hogy tájékoztató táblákon kell felhívni a figyelmet a hét végi és ünnepnapi nyitási, illetve zárási időpontokról. Helyreigazítás A Pest megyei Hírlap július 1 27-i számában „Rossz káder” címmel cikk jelent meg Papp László maglódi lakosról, aki többek között azt állította, hogy a Micsurin Tsz 50 holdas burgonyatáblája tönkremegy és a tsz vezetői nem gondoskodnak a burgonya védelméről. Papp László állításával szemben Kovács Ferenc a Maglódi Községi Tanács elnökhelyettese és Tóth Imre, a Micsurin Tsz elnöke a következők közlésére kérte fel szerkesztőségünket : — A tsz-nek ötven hold burgonyája volt elvetve, ebből tíz hold hajtatott burgonya. Burgonyabogár ellen Hungária DA 40. rovarirtóval permeteztek, úgy, hogy a hajtatott burgonyát csak egyszer permetezték, mivel negyven nap a várakozási idő a permetezés után; hogy azt étkezésre ki lehessen szedni. A hajtatott burgonya területén valóban volt károsodás a burgonyabogán második rajzásából, azonban azt többször permetezni a korai kiszedés miatt nem lehetett. A negyvenholdas őszi szedésű burgonyatáblában a károsodás a négyszeri permetezés hatására minimális, mint azt a járási növény- védelmi felelős július 26-án felvett jegyzőkönyve tanúsítja. Kovács Ferenc, a községi tanács elnökhelyettese: — Papp László előttem is megismételte, hogy 1956-ig a tsz elnöke volt, valamint szövetkezeti igazgatósági tag és pártvezetőségi tag. Állításával szemben a.z igazság az, hogy a tsz-ben nem elnök, hanem könyvelő volt, a fogyasztási szövetkezetben nem igazgató- sági tag, hanem mint küldött vehetett részt az igazgatóság ülésein. A pártalapszervezet- ben nem vezetőségi tag, hanem pártcsoportbizalmi. rrmrm 1968. augusztus 4, vasárnap, Domonkos napja. A nap kél: 4.25, nyugszik: 19.15 órakor. A hold kél: 16.33, nyugszik -----órakor. 1 968. augusztus 5, hétfő, Krisztina napja. A nap kél: 4.26, nyugszik: 19.13 órakor. A hold kél: 17.40, nyugszik: 0.02 órakor. Erősen felhős idő, többfelé esővel, főként keleten zivatarral. Megerősödő és északira forduló szél. A felmelegedés északkeleten is gyengül. Várható legmagasabb hőmérséklet 19—24 fok között. Száz szabadalom 100 EVE, 1868. augusztus 4-én született Frommer Rudolf fegyvertechnikus, feltaláló. Nevéhez fűződik a magyar kézi lőfegyverek gyártásának kifejlesztése. Műegyetemet nem végzett, de műszaki eredményei kivívták számára a mérnöki cím használatának engedélyezését. Sokoldalú egyéniség volt. Pályáját mint banktisztviselő kezdte. Fordított németre magyar drámát, szerkesztett magyar—német és német—magyar gazdasági zsebszótárt. 28 éves koráb'an a budapesti Feg^vergyár alkalmazásába lépett. Ettől az időtől csak technikai kérdések foglalkoztatták. Nem sok idő múlva igazgatója lett a gyárnak. Szabadalmainak száma jóval meghaladja a százat. Találmányainak és újításainak zöme a lőfegyverekkel és gyártásukkal kapcsolatos. Szerkesztett — nevét viselő — elterjedt automatikus ismétlőpisztolyokat, gépfegyvereket, feltalálta a tekercsrugós vadászpuskát. Nevezetes alkotása, sok más szerszámcélgép mellett, az esztergapadra alkalmazható négykéses, állítható késtartó. Nincs öttalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 39 fogadó ért el, nyereményük egyenként 87 858 forint. Három találata 4031 fogadónak volt, nyereményük egyenként 398 forint. A két- találatos szelvények száma 127 467 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. — Dr. Pénzes János, Pest megye Tanácsának vb-elnök- helyettese tanácstagi fogadónapját hétfőn 9 és 12 óra között a hivatali helyiségében tartja meg. Bolond idő (Kertész László rajza) Bezáratta a KÖJÁL Megírtuk, hogy Érdligeten három szomszédos vendéglátóipari üzem, a termelőcukrászat, a bisztró és a vendéglátó közös szennyvíztárolója kiöntött. A KÖJÁL három nap határidőt adott a tároló rendbe hozatalára. A Budakörnyéki Vendéglátóipari Vállalat azonban a helyzeten nem változtatott. Ezek után mind a három üzemet bezáratta a hatóság mindaddig, amíg a hibát meg nem javítják. — Száz szál virág címmel előadás lesz ma este 8 órakor a tóalmási művelődési házban. A műsoron fellép a szecsői népi együttes és a fővárosból is érkezik vendég- művész, Urhán Katalin, Gaál Gabriella és Farkas József. — Kiállítás nyílik a nagymarosi művelődési házban ma délelőtt 10 órakor Kőhegyi Gyula grafikus és Ligeti Erika szobrászművész alkotásaiból. A megnyitót Bartha Antal, a Szobi Járási Tanács elnöke tartja. — A MÁVAUT közli, hogy r. Budapest—Zsámbék—Bicske—Vál—Baracska vonalon az autóbuszjáratot csak Baracska és Vál között közlekedteti hétfőtől. Vál és Ta- bajd közt a járatot megszünteti. GARÁZDÁK Helczinger Sándor dömsödi lakost Farkas László 19 éves és Farkas Géza 18 éves segédmunkások, ugyancsak dömsödi lakosok veszekedés közben úgy összeverték, hogy a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A két garázda fiatalember ellen a rendőrség eljárást indított. MEGVERTE AZ APJÁT Németh János 29 éves esztergályos, tököli lakos édesapját, Németh Antalt szóváltás közben úgy megrugdosta, hogy az idős embernek több bordája eltörött. A rendőrség súlyos testi sértés miatt Németh János ellen bűnvádi eljárást indított. — Aszódon több községhez hasonlóan, ivóvíztársulást szerveznek a vízművesítés anyagi alapjának előteremtésére. — Szerződést kötött a kecskeméti Boldogulás Termelőszövetkezettel a Csepel Autógyár. Kölcsönösen segítik egymást különböző építkezések megvalósításában. Az akcióba bekapcsolódott a két üzem KISZ-szervezete is. Tegnap tartották a táncdalfesztivál III. elődöntőjét a Madách Színházban. A képen Korda György. Volt pallagi gazdászok! A Debreceni Agrártudományi Főiskola 1968. szeptember 17 —18 — 19-én, a Debrecen —Pallag mezőgazda- sági felsőoktatás 100. éves évfordulója alkalmából jubileumi nagy találkozót és tudományos ülésszakot rendez. Aki részvételi szándékát még nem jelentette be, szíveskedjék címét megírni, hogy meghívót és tájékoztatót idejében küldhessünk. Találkozó szervező Debrecen, Böszörményi út 104. r * Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) azonnali belépésre felvesz irodatakarító nőket, csökkentett munkaidővel. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. Anyagbeszerzők, figyelem ! Betonáru üzemünkből beszerezhetőek: út- és járdaszegélyek, 6—15 cm vastagságú burkolólapok. 40—100 cm átmérőjű betoncsövek, gyűrűk. Egyéb betontermékek legyártását vállaljuk. — Megrendelési cím: Aranykalász Mg. Tsz. Ácsa (Pest megye). A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — jó kereseti lehetőséggel, kizárólag nagy-budapesti munkahelyekre — kőműves, ács, állványozó, vasbetonszerelő, ép.- asztalos. ép.-lakatos, parkettás, épület- villanyszerelő szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat, továbbá festőmázoló és üveges szakmunkásokat. — Munkásszállást, napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. 15 százalék idénypótlékot és különélés! díjat fizetünk Kéthetenként szabad szombat. Jelentkezés: Bp. X. kér., Pongrác út 21. Kőbányá-Alsö pu. mellett. Hizlalásra alkalmas tehén eladó. Nagykőrös H. járás, Csikvár II. dűlő 14. szám alatt. Eladó több helyiségből álló ház. Nagykőrös X., Zrínyi u. 38. _______ M élyfúrási munkákhoz külső munkahelyekre segédmunkásokat felveszünk. Kereseti lehetőség kezdőknek kb. 2000,— Ft, díjmentes lakás, szervezett étkeztetés, étkezési hozzájárulás. Belépéskor munkaruhajuttatás és útiköltségtérítés. A munkahelyen korszerű tisztálkodási lehetőség, 41 órás munkahét. Nyereség, prémium, teljesítmény szerint. Jelentkezés : Vízkutató és Fúró Vállalat, Cégiéd:__Rákóczi_útJ721^ Fogsorjavítás megvárható, Vili., József körút 77. Üllői útnál, 331 —628. ____________________ J ó állapotban levő 125-ös MZ és egy 125- ös TATBAN eladó. Érdeklődni lehet Cegléd, Rákóczi úti férfi fodrászüzletben. Szövetkezeti tagnak felveszünk víz-gázszerelőket, az épületgépész szakmában segítőket és betanított segítőket. ötnapos munkahéttel, csak budapesti munkákra. Vidékieknek közlekedési költséget fizetünk. Jelentkezni lehet Bp. V.. Arany János u. 18. szálait. Telefon: 113-401. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) azonnali belépésre felvesz női dolgozókat mozaiklap- gyártó munkakörbe, csökkentett munkaidővel. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. Gyálon, az állomáshoz 5 percre, Landler Jenő u. 32. sz. 200 n.- öles telek eladó. Érdeklődni lehet: Simon János, Gyál, Landler Jenő u. 40. _____________ F ővárosi 4. számú Építőipari Vállalat felvesz egy műszakos munkára kőműves, ács-állványozó, épületlakatos, asztalos, víz-gázszerelő szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat azonnali belépésre, budapesti munkahelyekre. Magas kereseti lehetőség, kü- lönélési pótlékot fizetünk. Szabad szombatot biztosítunk, munkásszállás van. Jelentkezés : Budapest V., Bástya u. 35. Kálvin térnél.__________________ Eladó azonnal beköltözhető családi ház minden mellékhelyiséggel két család részére alkalmas 230 négyszögöl kerttel. Vecsés, Vöröshadsereg út 148. Ormai József. Törzskönyvezett puli- kölykök eladók. Nagy- káta, Zemnicskyné. Telefon: 96. A ceglédi Dózsa Népe Mg. Tsz. ÉRTESÍTI A VAROS LAKOSSÁGÁT, hogy f. hó 2-án CEGLÉD, Szolnoki u. 9. számú alatti üzlet- helyiségben — volt ke- szegsülő — teljes tej, tejtermék, házi készítésű tészta, közvetlenül mellette levő helyiségben húsárudát és gyümölcs-' és zöldségpavilont nyit. Húsáru boltunkban a2 alábbi saját készítményeinket hozzuk forgalomba: Sülthurka, kolbász, la- cipecsenye, nyershur- ka. nyerskolbász, abáltszalonna, tepertő, füstölt sonka, házizsír stb. Az ízletes, jó minősé gű házikenyeret ASZTALOS FERENC- féle Hollós u. 9. sz. alatt levő saját sütő dénkben állítjuk elő. Ugyanott árusítjuk, ahol a teljes tej, tej termék, házikészitésű tészta is kapható. Erdőkertes Kossuth Lajos u. 19. alatti 315 n.-öl telek olcsón eladó. Neuger. Bp. V., Bajcsy-Zs. u. 62., tel.: 311—206. öntözőberendezés Hortobágy benzinmotoros, 3 collos szivattyúval eladó. Permetező öntözésre is használható. Üzemelés közben megtekinthető Török János, Szigetszentmik- lós, Petőfi utca 54. Cegléden XI. kerületben. autóbuszhoz közel, beköltözhető ház, melléképületekkel 800 négyszögöl föld szőlővel, családi okok miatt sürgősen, jutányosán eladó. Kecske- métiné, Albertirsa, Pesti út 32. Bervát-Pannit alkatrésznek veszek. Halmi Pál. Cegléd, Széchenyi u. 14/c. 2 db üzemképes állapotban levő UMF típusú uborkafejtőgép és 10 db csigatriőr — in- casso rendszerben eladó Monor Vetőmag Alközpont. Női segédmunkásokat 44 órás munkahéttel (szabad szombat), jó kereseti lehetőséggel, 1 műszakra zsákok válogatásához és javításához felveszünk. Gabona Tröszt Szóig. Vállalat, Budapest, XXII., Nagytétényi u. 48. Telefon: 457—906. Eladó Nagykőrös, Lo- soncy u. 61. számú ház. Eladó 1 db „Nyírség” 190 kg teherbírású Pannónia motorral működő jó állapotban levő alig használt háromkerekű áruszállító motorkerékpár. l db 2,5 t jó állapotban levő pótkocsi. Az ár megegyezés szerint. Zsámbék és Vidéke Á. F. É. Sz. Zsámbék, Magyar utca 20. Megtekinthető munkanapokon 8—16 óráig, szombaton 8—11 óráig. 2 db MO. 6. típusú új kukoric; morzsoló gép, kifogástalan állapotban történő átadás - sál (irányár 20 0v Ft), valamint eg; db üzemképes á- lapotban levő MVE—280-as félautomata 1500 mines csúcstávolság u esztergapad (irányár 50 000 Ft) — inkasszó rendszerben eladó Monor Vetőmag Alközpont. Beköltözhetően eladó 2 családnak orvosi rendelőnek alkalmas nagyméretű alápincézett villa főútvonalon, állomás mellett. Cegléd, Rákóczi út 51. Trabant 601 kitűnő ál' lapotban eladó. Ah bertirsa, Pesti út 32. Dr. Beke. Telefon: 12. Ugyanott orvosi rövidhullám-készülék, továbbá új thermo- koksz betét eladó.