Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

«sr HEGYEI '■zMirBtm 1968. AUGUSZTUS 4.. VASÁRNAP Budapest egyik kedvelt szórakozóhelye a Citadella Ét­terem, borozó és bár. a Citadella Ét­Takcrékcsség; a dolgozók .■ssxrr^BmsBm AZ SZAVT HATÁROZATA A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsa elnökségi ülésen tárgyalta meg a dolgozókat érintő, egyes béren kívüli jut­tatások felhasználásának ta­pasztalatait; vagyis szó esett az üzemi étkezésről, a mun­kásszállásokról, valamint a gyermekintézményekről, a böl­csődék, óvodák, napközi ottho­nokról. Mielőtt a témát napirendre tűzték, a szakszervezet részle­tes és alapos vizsgálatot tar­tott a megye 16 vállalatánál. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az üzemek, gyáregységek vezetői nagyon óvatosan bán­nak a béren kívüli juttatások­kal A gyomruk bánja A 16 vállalatnál a részletes vizsgálat megállapította, hogy az üzemek többségénél az ét­kezéshez a vállalati hozzájá­rulás a múlt évi szinten mozog ugyan, de egy-két helyen mégis felemelték a hozzájáru­lást, mert az nagyon alacsony volt. Ez szükséges is, mert csak így érhető el az a köve­FESTŐK A KERTBEN A nyár harsány színeiben pompázik az öt holdas zebe- gényi kert. A smaragd-zöld völgy bejáratánál ott áll szür­kén, megfakulva a Kerti-pad. Esőáztatta, napszítta, megrok­kant támlájára az idő rávéste már a tovatűnt éveket. Szőnyi Istvánt híres képe után mégis újnak tűnik, erősnek, amit már semmi sem pusztíthat el. Maradandó, akár a nagy Mes­ter művészete. Mielőtt a dombra indulna az ember, hogy elgyönyörködjöin a zebe- gényi táj varázsos szépségű panorámájában, jólesik meg­pihenni rajta. A kert ezekben a napokban hatvan festő birodalma. Az or­szág legkülönbözőbb tájairól jöttek el ide, fiatalok és idő­sebbek, hivatásos művészek és a művészet szerelmesei. Is­merkedni a tájjal és Szőnyi István művészi hagyatékával ugyanakkor avatott mesterek irányítása mellett minél töb­bet ellesni és megtanulni a képzőművészet nagy titkaiból. Hincz Gyula, Somogyi József, Pátzay Pál, dr. Végvári Lajos, Cifka Péter, Gyémánt László, Mizser Pál és mások neve, művészi rangja fémjelzi az el­ső zebegényi nyári szabadis­kolát. Az árnyas völgyben, négy csoportra osztva rajzolnak, festenek. A négy női akt mintha fehér márványszobor lenne, beletartozik a tájba, ahol ezekben a napokban va­lami új, valami nagyszerű születik. Akik eddig csak mú­zeumot látogatni jöttek el ide, csupán a halott mester ma is élő művészetével ismerked­hettek. Ettől a nyártól kezdve azonban már folytatása is van Szőnyi István elevenen ható művészetének. S talán éppen ez ebben a nyári sza­badiskolában a legnagysze­rűbb. Dr. Kalotai Tibor Abor.yból jött el ide. A hivatása; bel­gyógyász szakorvos, ötven­nyolc éves és a nyár végén utazik Kolozsvárra, hogy részt vegyen a negyvenéves érettsé­gi találkozón. Abonyban hu­szonhárom esztendeje él és gyógyítja az embereket. — Én csak amolyan „vasár­napi festő” vagyok — kezdi szabadkozva a beszélgetést. Ha úgy tetszik: a festészet a hobbym. Pihenés és felüdülés a hétköznapok fárasztó mun­kája után. Hogy mi az eredő­je? Régi szenvedély. Amikor elkezdtem egyetemi tanulmá­nyaimat; még mindig nem tudtam magamban eldönteni, mi legyek én tulajdonképpen: festő vagy orvos? Harmadéves koromban gondoltam egy me­részet, összecsomagoltam ad­dig készített képeim javát és elmentem Pesten a Baross ut­cába. ott volt akkor Szőnyi István szabadiskolája. Leülte­tett, végighallgatott, aztán fi­gyelmesen megnézte vala­mennyi képem. „Sajnálhatod, fiam, hogy nem a Képzőművé­szeti Főiskolára jelentkeztél” — ez volt munkáimról a véle­ménye. Mégis orvos lettem, de a festészetről azóta sem tud­tam lemondani. Életében mindössze egyszer találkozott a Mesterrel. Ez a mostani találkozás volt szá­mára a második, de legalább olyan jelentős, mint volt ifjú­korában az első. Hogy miért, azt így fogalmazza meg: — Szőnyi István a XX. szá­zadi magyar festészet kima­gasló művésze volt. Falut sze­rető, csendes festői bölcses­sége a legnagyobb témát fe­dezte fel és emelte a művé­szet rangjára a Zebegényben töltött évtizedek során: a fa­lusi magyar tájat és a benne alkotó embert. Én is a falusi magyar tájban élek, ha Abony felé nincsenek is hegyek, mint ezen a vidéken s az egyszerű emberek között. Valahányszor otthon a festőállvány elé ál­lok, mindig a tájat és a táj­ban élő embert igyekszem el­képzeléseim szerint megörökí­teni. Ezért is érzem olyan kö­zel magámhoz Szőnyi István művészetét Nagyon boldog vagyok, hogy két hétre most ott dolgozhatok, ahol egykor ő alkotta csodálatos szépségű képeit. Vertet Bea ősztől a Képző- és Iparművészeti Gimnázium érettségiző hallgatója lesz. Karcsú, derűsarcú lány. — Hogy mi hozott ide? A tavasszal olvastam az újság­ban, hogy képzőművészeti sza­badiskola nyílik Zebegényben. Pesten lakunk, de van a túlsó parton, Dömösön egy kicsiny riyaralónk. Ezért nagyon a szí­vemhez nőtt ez a táj. Otthon érzem itt magam. A másik ok, ami idevonzott: az ősszel az osztállyal együtt eljöttünk ide, megnézni a Szőnyi Emlékmú­zeumot. Nagyon szeretem Sző­nyi István festészetét. Nem­csak a múzeumot néztük meg, s benne híres képeit, a Zebe­gényi temetést, a Kerti padot, a Sirató asszonyokat, hanem bebolyongtuk ezt a szépséges, festői ihletésű kertet is. Azóta vágyódom ide. S most, hogy alkalom adódott, már csak a szüleim engedélye kellett. A szülők örömmel engedték. Apja grafikusművész, s ugyan­abban az iskolában végzett, ahol most Bea tanul. De ott végzett díszítőfestő szakon az édesanyja is. És most Beá­val ugyanebbe az iskolába jár húga, csak éppen nem gra­fikus, hanem kerámiaszakra. Művészcsalád. — Ez a két hét nemcsak szépségénél fogva marad em­lékezetes számomra. Egyúttal felkészülést is jelent: érettsé­gi után a Képzőművészeti Fő­iskolán szeretném folytatni ta­nulmányaimat. Az, hogy ilyen neves mesterek tanítanak most itt, biztosan nagy hasznomra lesz majd a felvételin. — Élőnek megtartani Szőnyi István művészetét és emléke­zetét, ez volt számunkra a legfontosabb célkitűzés a ze­begényi nyári szabadiskola megindításával — mondja búcsúzóul Dániel Kornél, a múzeum igazgatója. — Száz- hűszan jelentkeztek, hogy el­jönnének, de csak hatvan em­ber számára tudtuk biztosíta­ni a zavartalan alkotómunka feltételeit. Indulásnak, úgy gondolom, ez sem rossz dolog. Jövőre azonban .feltétlenül még többet szeretnénk nyújta-. ni azoknak, akik eljönnek ide, Prukner Pál telmény, hogy egyrészt nőjön az étkezés mennyisége, más­részt javuljon a minőség, ör­vendetes, hogy ma már sok helyen két-három menü között lehet válogatni és a hagyomá­nyos ételek mellett a választék különleges vitamindús ételek­kel bővült. Annál sajnálato­sabb, hogy néhány vállalat nem nagyon erőlteti meg ma­gát az üzemi étkezésnél a hoz­zájárulással, így például a Műanyagipari Vállalat 1,60 fo­rinttal, az Ipari Műszergyár 2.45 forinttal, a Gödöllői Árammérőgyár 2,90 forinttal járul hozzá a dolgozók ebéd- térítéséhez. Több helyen úgy kalkulál­nak, hogy az árak emelkedése ellenére is havonta több ezer forintot takarít meg a válla­lat, tehát a dolgozók gyomrán indokolatlanul spórolnak. Ez­zel megkárosítják az üzemi étkezésben részvevőket, mert vagy az adagok kisebbek, vagy a kalóriamennyiség nem éri el a kívánt szintet. Nem helyeselhető a Nagykőrösi Lá­dagyár és Faipari Vállalat in­tézkedése sem, hogy egysze­rűen megszüntették a konyhát és befagyasztották a vállalati hozzájárulást is. Baj van a tisztasággal A szakszervezeti vizsgálat azt is felderítette, hogy sok helyen javult az étkeztetés kulturáltsága, az ételek meny- nyisége és minősége, de nem egy helyen még sok jogos kí­vánnivaló van a konyhák tisz­taságával. Üjabban sok helyen han­goztatják, hogy meg kell szün­tetni az üzemi konyhákat. Ezeket a követeléseket sok tetszetős érvvel alá is támaszt­ják, de szerencsére a szakszer­vezeti bizottságok nem hagy­ták befolyásoltatni magukat és nem engedték. Megnyugtató kép A szakszervezeti bizottsá­goknak köszönhető, hogy á vállalatok az üdülés finanszí­rozását fejlesztik, ezért me­gyénk valamennyi üzeme biz­tosítani tudta ez évben is a múlt évi üdültetési szintet. Persze, a kisebb létszámú vál­lalatoknak még sok gondot okoz az üdültetés, ezért helyes az a gyakorlat, hogy több ki­sebb vállalat közös erővel vá­sárol vagy épít dolgozói szá­mára üdülőt. Sajnálatos; az is előfordul, hogy egy-egy intéz­ménynek több hétvégi, illető­leg üdülési férőhelye van, mint a vállalati igény, ezért ezek részben kihasználatla­nok. A szakszervezetek me­gyei tanácsa most azt kezde­ményezte, hogy a szabad fé­rőhelyeket ajánlják fel az ar­ra legjobban rászoruló tanácsi vállalatoknak. Nyugtalanító kép Sajnos az óvodák és a böl­csődék megyeszerte túlzsúfol­tak, fejlesztésük érdekében alig történik valami. Több üzem szeretné az óvodákat, bölcsődéket átadni a taná­csoknak. Ez ma még nem vol­na helyes, mert ezen a terüle­ten szigorú normák vannak, amiket a tanácsok önállóan az állami költségvetésből nem tudnának fedezni. A szakszer­vezet azt javasolja, hogy az intézmények és a tanácsok közösen tartsák fenn a bölcső­déket és az óvodákat. Az elnökségi ülés határozati javaslata külön hangsúlyozza, hogy minden olyan kezdemé­nyezést támogatnia kell. a szakszervezetnek, amely bőví­teni akarja a béren kívüli jut­tatásokat. A szakszervezetek megyei tanácsának ez az álláspontja megnyugtató. (karácsonyi) Megtört a jég Mészáros Márta volt az else női filmrendező, aki nagy já­tékfilmmel mutatkozott be t. közönségnek: az Eltávozott nappal. Úgy látszik, megtört a jég, mert most Gyarmathy Lí­via kezdhetett forgatni. Film­jének címe: Ismeri a Szandi- mandit? Hogy mi az a szandi- mandi, majd csak a filmből de­rül ki. Az operatőr Somló Ta­más, a Jancsó-filmek ismert társalkotója. A főszereplő Móor Marianne. r Es mégsem?! Az újságok megírták, a rá­dió is bemondta, jön a szigo­rított íagy.aUvi*sgálat és most már két hete folyik. Azt hinné az ember, hogy nemcsak a KÖJÁL, meg az Állami Ke­reskedelmi Felügyelőség ké­szült fel az ellenőrzésre, de a fagylaltkészitők is, ha eddig nem tették meg, most ha­marjában helyrehoznak min­den hibát. Ehelyett több he­lyen változatlanul az egészsé­get veszélyeztető körülmények között főzik a fagylaltot. Azaz némely ilyen termelő üzemben már csak főzték, miután az elmúlt héten a két hatóság közös vizsgálata alapján, ösz- szesen hat fagylaltkészitö üzemnek megtiltották. Albertírsán például, ahol szabad tűzön, akár a halász­lét, úgy főzték. Nagykátán meg, mert a főzöhelyiség el­dugult csatornáját nem hozták rendbe, inkább olyan helyi­ségben állították elő a fagylal­tot, ahol nem szabad. Szigetszentmártonban a 2. sz. eszpresszó viszont a személy­zeti öltözőt használta fagylalt- főzésre, engedély nélkül. Szi­getújfalun pedig a termelő cukrászat fagylaltfőzési enge­déllyel ugyan rendelkezik, csak éppen megfelelő helyiség he­lyett szintén az öltözőben állí­totta elő. Mendén és Bugyin az egészségügyi előírások be nem tartása miatt lépett életbe a tilalom. Mindez egyheti ha­tósági munka eredménye. íme, hiába az erélyes mi­niszteri rendelet és hiába a hatóság szigora, egyes fagylal- tosok úgy látszik, semmitől sem félnek. Talán azt hiszik, elkerüli műhelyüket a vizsgá­lat és tovább élhetnek vissza a fogyasztók egészségét veszé­lyeztetve? Aligha. A vizsgálat ugyanis folytatódik. PAL OTTO: Boszorkánytej ■■LJ I llát egyszerre kínzó bizonytalanság fogta el. Eleinte kábultan hallgatta a temetésről érkezett roko­nokat, akik csupa jó szót ejtettek az apjáról. Minden gon­dolata a családja volt. Kitűnő közgazdász létére elment étteremvezetőnek, hogy többet tudjon hazaadni. Leérettsé- i: giztette a lányát, hivatalt szerzett neki, s jóképű leendő f orvost szemelt ki számára. Kímélte a feleségét, aki érte r hagyta ott a szépreményű énekespályát. Anyja felzokogott, rosszul lett. Csillapítót és altatószert adtak neki és lefek­tették. Kábultan, csaknem öntudatlanul, kísérte ki őket a lépcsőházba. Csupán a távozók néhány mondatára eszmélt fel. „Elvitte a rák.” „A feleségét is ilyesmivel műtötték.” „Ahol egyszer megveti a lábát, onnan nem távozik.” „Illa sem kerülheti el.” í tment a halion, benézett a kivilágított szobába. Anyja A lehunyt szemmel, mozdulatlanul feküdt. Lassan, nyu­godtan lélegzett. Lekattintotta a villanyt és halkan becsukta az ajtót A hall állótükréhez lépett. Egészen közel hajolt az üveghez, az arcát vizsgálgatta. Szőke haja egybeolvadt arca fehérségével. Piros folt húzódott kidörzsölt, karikás szemé­nél. Hófehér nyakát, mint tiszta vásznat a fekete keret, a gyászruha sötét gallérja fogta körül. A tükörrel szemben nyílt az apja szobája, mellette az övé. Mindkettő az utcára nézett. Benyitott az apjáéba, meg­csapta a fertőtlenítő átható szaga. A berendezés úgy maradt, mint életében volt. Csak a széles ágyon adtak túl, amely mellett ő is. oly sok éjszakán virrasztóit, hogy könnyítsen az anyján. Az ablakon beszűrődő utcai lámpák fényei fur­csa fénycsíkokat rajzoltak a mennyezetre. Apja az egyik éjjel, amikor valamennyire csillapult fájdalma, pergamen­ráncossá aszott kezével megsimogatta a haját és azt mondta: „Olyanok ezek a fénycsíkok, mint a tenyér görbéi. A középső — az élet vonala — meghosszabbodott, amióta felszerelték a neonokat az utcánkban.” ’ Sietve a maga szobájába ment. Nem gyújtott villanyt. Sarkig kitárta az ablakot és ruhástul ledőlt a hevemre. Hanyatt fordult. Megpillantotta a mennyezeten a vissza­verődő fénycsíkokat, amelyek éppen olyanok, mint a másik szobában. Merőn nézte ezeket a titokzatosan játszó vissz­fényeket: társait ebben a nehéz csendben és magányban, s hirtelen oly valóságosnak érezte a haján apja pergamen­kezének simogatását, hogy oldalt fordította a fejét. A nnyira meglepte a simogatás ilyen pontos érzékelése, hogy felugrott. Kirohant azzal a szándékkal, hogy fel­kelti anyját és megosztja vele félelmét. De hiába rázta. A sok csillapítótól és altatótól reggel is nehezen ébredt fel. Nincs kivel beszélnie. „Ha itt lenne Géza...” A választott orvosjelölt-vőlegény azonban még a temetésre sem ment el. Szigorlataira kell készülnie, a folyóparti víkendházban. És egyébként se szereti a síró embereket. Egyedül maradt szorongásával. „Rák” — egyetlen szó három betűből. Ügy érezte, mintha végre határozott formát öltött volna több korábbi betegsége. Az apa talán sejtette, benne is ott fészkel a kór. Gyakori szavait most is hallotta: „Kislányom, számunkra legfontosabb, hogy mindig egész­séges legyél.” Talán azért szemelte ki Gézát, hogy megfe­lelő orvosi kezelésben részesítse? S zaggató főfájásra ébredt. Teste csupa víz. Felkönyökölt. A víkendház alacsony ablakán szemébe vakítottak a hajnali nap vörös sugarai. Első gondolata az volt, hogy fel­öltözik és siet az anyjához, aki nem tud róla semmit. De pillanatok alatt megnyugtatta magát, hogy nagyon soká lesz, mire elmúlik az alatatók hatása. Óvatosan felült az ágy szélére, Géza mégis megmozdult. A lába közé gyűrte a szabaddá vált takarót és horkolt tovább. H omályosan emlékezett a történtekre. Miként került ide, nem tudta. Nem először járt itt, de éjszaka még soh- sem jött és nem is maradt. Amíg apja élt, esténként Géza látogatott hozzájuk. Géza, amikor végighallgatta zaklatott előadását, annyit mondott: „Hipochonder”. — Miért gúnyolsz? — Dehogy gúnyollak, csak tárgyilagosan megállapítom, képzelt beteg vagy. Túlzott fontosságot tulajdonítasz jelen­téktelen érzeteknek. — A mamát is daganattal operálták, csak eltitkolták előttem. — Illám, ébredj már fel! Mamának azóta semmi baja. A rákos daganat pedig környezetét állandóan pusztítva nö­vekszik ... Különben, ha téged megnyugtat, elvihetlek rák­szűrésre, egyik onkológus barátom alaposan megvizsgál. És ha neked... No de badarság... a kezelése a kezdeti sza­kában eredményes. Az asztalkához lépett, a fiókban kutatott, majd oda­nyújtott neki egy ‘tablettát. — Egyelőre ezt vedd be, nyugtató. Sajnos, víz nincs, de ez is megteszi — az asztal lába mellől felemelt egy széles, szögletes talpú, keskeny nyakú üveget — Boszorkánytej — a bogiáriak isteni készítménye. E lőször szédítő kavargás támadt a gyomrában, majd fur­csa köd telepedett az agyára. A gyógyszer birkózott a szesszel. „Még egy kis boszorkánytej a kis boszorkánynak” — mondta Géza és töltött. A következő poharak után édes­keserű ízzel telítődött meg a szája. Végigdőlt az ágyon. Lebegett, úszott a feneketlen sötétségben, de abban a pilla­natban világos tisztává vált minden, amikor Géza ráhaj -U. Visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul feküdt. Megborzon­gott Géza hideg kezétől. Hideg volt a fülébe zúduló zihálás, az arcáról nyakába csöpögő veríték. A gyógyszer és a szesz felfalta egymást, de a hideg, sikamlós, felnyögő test nem tudott megbirkózni a másikkal: hirtelen megmerevedtek, majd elernyedtek az izmok. Hidegség maradt meg belőle, semmi egyéb ... Észrevette az asztalkán sorakozó „Boszorkánytej”-üve- geket. A szájában bomlani kezdett az édes-keserű íz. Vég­telen fáradtság kerítette hatalmába. Fájt a dereka, s ugyan­akkor az volt az érzése, hogy feszül a bőre, még a feje búb­ján is. Valami ismeretlen meleg, tűz hevíti, de hiányzik, ami a feszülést feloldaná, a tüzet — ha időlegesen is — lelohasztaná. zeme megakadt a könyveken. Amióta itt járt, megtel­t rák- és éppen s kutatás...” Lekapta az állványról. Lapozgatta olvasni kezdett, amikor megszólalt Géza: — Még reggel sincs, mit csinálsz? — Művelődöm. — Inkább feküdj vissza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents