Pest Megyei Hírlap, 1968. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-31 / 204. szám

1968. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT r«ar jfEcrm hírlap Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Elrendelte, hogy a Ker­tészeti és Szőlészeti Főis­kolát az 1968/69. tanévtől kertészeti egyetemmé szer­vezzék át. A mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszter közvetlen felügyelete alatt álló kertészeti egye­tem ötéves képzési idővel okleveles mérnöki, 3 éves I képzési idővel üzemmérnöki | képesítést ad. Az Elnöki Tanács megtár- I gyalta és jóváhagyólag tu- ! domásul vette azt a jelen­tést, amely beszámolt a ta­nácsrendeleteknek — az El­nöki Tanács korábbi hatá­rozata alapján végrehajtott — felülvizsgálatáról. Az Elnöki Tanács vpgül egyéb ügyeket tárgyalt. Tapasztalatcsere Herceghalmon Tanácskozás az állatállomány áttel éltetéséről az épülőben levő modern ser­téskombinátról adott tájékoz­tatót, mivel hasonló sertéste­lepet szándékozik létesíteni a pátyi, a pusztazámori és a tár­noki termelőszövetkezet. A vi­tában részt vevők kicserélték véleményüket, hogyan és mi­lyen módon gyarapíthatnák még takarmánykészleteiket, biztosíthatnák az állatállo­mány átteleltetését. Sok hasz­nos ötlet hangzott el, majd a tapasztalatcsere részvevői megtekintették a gazdaság épülő sertéskombinátját. Egész napos tanácskozást tartottak tegnap a budai járás termelőszövetkezeteinek ve­zetői, a háztáji bizottságok el­nökei a Herceghalmi Kísérle­ti Gazdaság központjában. A tapasztalatcserével összekap­csolt ankéton Muszély János, a zsámbéki Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum állatte­nyésztési tanszékvezetője szá­molt be a takarmánytermesz­tés herceghalmi módszereiről, főképpen pedig a korszerű ku­koricatermesztésről. Varga János, a gazdaság igazgatója Savaria A szovjet televízió híradója táviratban kért riportot Szombathely római kori előd­je, Savaria emlékeiről, a leg­újabb ásatások eredményei­ről. Fazekas Péter, a magyar televízió Vas megyei tudósí­tója háromperces filmet ké­szített a Moszkvából érkezett kérésre. Ezen láthatja a szovjet tv­nézők sokmilliós tábora a 2000 éves város legjelentősebb emlékeit, az Isis szentélyt, a romkertet, az új ásatásokat a romkertben és Szombathely egyéb részein. Bemutaja a film a Savaria Múzeumban őrzött legbecsesebb tárgyakat, köztük a savariai vámházból előkerült pecsétóriást, a két évezredes üveg illatszertartót. Műhely a nevelőotthonnak Tizenkét kilométer választja el a budai hegyekben lakó fő­városi állami gondozottakat Páty községtől. Ezentúl a segí­teni akarás ezt a csekély tá­volságot is megszünteti, a Pe­tőfi Termelőszövetkezet ugyan­is szoros kapcsolatot alakított ki a Vasvári Pál nevét viselő fiú nevelőotthonnal. Tegnap született meg az egyezség: a pátyiak társadalmi mun­kában műhelyt építenek az intézet lakóinak. Sándor Árpád igazgató külö­nösen nagyra értékeli a nemes vállalkozást, hiszen a postá­tól és az egyéb üzemektől ka­pott gépeket, szerszámokat most már hasznosítani is tud­ják. Túl a politechnikai foglal­kozáson — általános iskola fel­sőtagozatosairól van szó — a leendő műhelyben 15—20 kis­diák találhat majd szabad ide­jében kedvének tetsző hasznos elfoglaltságot. Lőrincz Miklós, a pátyi Pe­tőfi Termelőszövetkezet elnöke hangsúlyozta: örömmel segítenek a ne­velőotthonnak annál is in­kább, mivel az évről évre eredményeseibben működő közös gazdaság anyagi helyzete is lehetővé teszi a támogatást. Nos, az egyezség értelmében még ebben a negyedévben el­készül a műhely, s a gyerekek már november elején beren­dezhetik, birtokukba vehetik. Hideg Kornél nevelő vezetésé­vel. Aztán, hogy ők se marad­janak adósak, a nyári vagy az őszi szünetben, ha a termelő- szövetkezet munkaerőhiánnyal küszködik, segítenek gyümqjf- csöt szedni, kukoricát tömi. 1 KÖZÉRDEK, EGYÉNI PANASZ? Cipőbolt az öreg házban Délutántól — éjfélig Közbiztonsági ellenőrzésen Délután 4-kor dzsippel in­dulunk a Budai Járási Rend­őrkapitányság munkatársaival Érdre. Kezdődik a közbizton­sági ellenőrzés, a járás na­gyobb helységeiben már jár­ják kőrútjukat a rendőri cso­portok. Az akcióban önkéntes rendőrök, munkásőrök is részt vesznek. Szemerkélő esőben érünk a községbe. Az egyik útkeresz­teződésben váratlanul stoppol az autó. Egyfogatú kocsi áll az út szélén, a nagy darab ló szemünk láttára rogy a föld­re. Mire megpróbáljuk kisza­badítani kötőfékeiből, a so­vány állat kimúlik. — Gyakran előfordul ez — mondja a közben hozzánk csatlakazott körzeti megbízott. Sok hajtó még az abrakra szánt pénzt is elissza. Aaíán egyszerre sokat adnak enni a kiéheztetett állatnak, jól meg- húzatják, persze hogy kimú­lik. Ismerem ezt a kocsist, már négy lova pusztult el így ... Ot óra, Erden robogunk keresztül. Alig néhányan sé­tálnak az utcákon. Lakodal­mas menettel találkozunk, rózsaszín ruhás kislányok, csokros menyasszony, sötét ruhás násznép. Idillikus kép. Mindenütt csend, rend, nyu­galom. Elhaladunk a Filléres kocsma mellett... illetve... — Álljunk meg! — szól a százados. Hirtelen fékezünk. A kocs­maudvar előtt és bent, cso­portokban emberek, kiabálás, zűrzavar. Szitkozódás, pofo­nok. Soha jobbkor nem ér­kezhettünk. A rendőrök már rohannak a tömeg sűrűjébe. Középen lobogó hajú nő tom­bol magánkívül, egy férfival akaszkodott össze, azt üti, ahol éri. Felszólítás mit sem ér itt, kemény karok választ­ják szét a verekedőket. De a nő menekülni próbál, s mikor a fiatal alhadnagy ezt meg­akadályozza, megüti a rend­őrt. Ketten alig tudják le­fogni, s a kocsiba gyömö­szölni. Üt. harap, rúg, kar­mol, hisztériás, artikulátlan hangon rikácsol még a dzsip­ben is, mikor „kézelő” kattan rá... A 29 éves B. Ferencnét — Verekedés a Filléres-ben Szivacskosztüm „ajándékba' aki fénapon át ivott, s kötöz- ködése váltotta ki a vereke­dést — az eszméletlenségig részegen visszük az érdi rend­őrőrsre. Ha kijózanodik, ga­rázdaságért, közbotrány-oko­zásért vonják majd felelős­ségre. Két újabb „vendég” érkezik az őrsre. A 29 éves Lakatos Józsefet, s a 24 éves Kovács Istvánt a tárnoki kocsmából állították elő. Csomagjukból 28 osztrák gyártmányú toLl- készlet és női szivacskosztü­mök kerülnek elő. Egy ideig mesélnek még: „ajándékba kaptuk”, aztán látva, hogy itt nem lehet senkit átverni, viszonylag őszinték lesznek. Bevallják: a Keleti pályaudvaron kül­földiektől vették a holmi­kat, hogy aztán haszonnal tovább adják. De megint kertelnek, mikor az eladási árakról kérdezik őket. Üzér­kedésért indul majd elle­nük szabálysértési eljárás, Lakatosnak ez lesz a har­madik idén... Este 8 óra. Űttalan uta­kon zötyögühk, amolyan iga­zi „isten háta mögötti” vidé­ken. Sűrű itt az ellenőrzés. — Érden az utóbbi időben elszaporodtak a betöréses, be­surranásos lopások — mond­ja a százados. — Sokan csempészárukat kínálgatva járják a lakásokat, s eköz­ben, a háziak figyelmetlen­ségét kihasználva, tárgyakat, pénzt lopnak el. S a szálak legtöbbször ide, a távoli te­lepre vezetnek. A mozgó, körözött bűnözőknek is gyak­ran adnak itt szállást. Majd­nem száz család lakik itt, többségük rendesen, becsü­letesen él, dolgozik, 15—20 családdal azonban rendsze­resen dolgunk akad. Épülőfélben levő házra vi­lágít a dzsip reflektora. Be lépünk. Koromsötét. Zseb­lámpafénynél látjuk, a föl­dön egy szutykos dunyha alatt fekszik az egész csa­lád. Idegen nincs köztük. A dunyha alól zsebrádió szól,áj Kilenc óra, még elhagya- tottabb vidéken járunk, sö­tétségben, sárban botorká­lunk egy rongyokból és ócs­kavasból tákolt sátorhoz. — Mágá áz százados úr? — bújik ki egy asszony a kalibából. Kapkodva me­séli, férje, aki hét gyerme­kével otthagyta egy másik nőért, nemrég megverte. A domboldalon megkeressük a verekedős férjet, akit a rend­őrök figyelmeztetnek: visel­kedjen rendesen. Tizenegy óra. Fehér putri fala veri vissza a ref­lektorfényt. Hunyorogva jön ki a szokatlan világosságra az egész család. A rendőrök Maxit keresik, a fiatalember a szomszédban veszekedés közben késsel fenyegetett meg egy nőt. Maxi persze ka­pásból letagadja a „balhét”, az lenne csoda, ha nem így tenne... Éjfél után elhagyjuk a te­lepet. A közbiztonsági ak­ció véget ért. Jó visszatérni a fények közé. Szitnyai Jenő Annak, ugye, senki nem örül, ha a saját kétszobás há­zában a családjával, harmad­magával szoba-konyhába szo­rul, mert a másik helyiséget elfoglalja egy cipőbolt? Masznyik Márton aszódi lakos panaszát — amiben szerkesztőségünk segítségét kérte — az egyik legnehezebb ügyként tartják számon az elintézetlen akták között a községi tanács-i házán. Az ő házában árusít ugyanis a környék tíz közsé­gét ellátó cipőbolt, amely kü­lönben ugyanolyan lehangoló külsejű, korszerűtlen • üzlet­nek, mint a fennmaradt, la­kásnak használt rész otthon­nak: málladozó, vizes falak. A ház átépítésére a tulajdonos a felszivárgó, egészségre ártal­mas talajvíz miatt kedvezmé­nyes kölcsönt kaphatott volna tavaly, de csak akkor foghat­na az építkezésbe, ha a bolt elköltözne. Ezért állandó lá­togatója a tanácsnak, ezért írt több panaszoslevelet, ezért ostromolja a cipőbolt tulajdo­nosát, a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi 1 Vállalatot. Felajánlotta, hogy vegyék meg a házát, telkét, ő akkor máshol építkezne. „Arra nincs pénzünk” — ezt a választ kapta. „Nincs pétiz." „Ez csak a maga dolga, sajna; ez csak egy embert érintő ügy.” „A közérdek a cipőbolt javára dönt.” A jelenlegi status quo évtizedes: azon a helyen min­dig is üzlet volt." — ilyen vá­laszokat kap, udvarias megfo­galmazásban, őszintén sajnál­kozó mozdulatok kíséretében. A közérdek és magánérdek mérkőzése — ez fogott meg ebben az ügyben. A ház második helyiségét valóban mindig is üzletnek használták. Magát az épületet a panaszos apjának telkén emelte a harmincas években egy kereskedő, azzal a kikö­téssel, hogy az három évtized. múlva átmegy a telektulajdo­nos birtokába: így szólt a szerződés. Az építő tudta, mennyit kell beruháznia. Nem költekezett könnyelműen: ezért málladozik most már — harminc év elteltével — az egész. Tulajdonképpen a te­lek és a tégla az, amihez Masznyik Márton szeretne hozzájutni. Forintban kifejez­ve biztos nem olyan nagyon nagy tétel — de egy „kisem­bernek” — mégis nagy. A tu­lajdonos számára tán az egyetlen alap, amelyre új ott­honát tervezni tudja. Gesztiványi József, az aszó­di tanács vb-elnökhelyettese, mint mondja, magánember­ként, a szíve szerint, a pana­szosnak ad igazat. Ö és mun­katársai nemcsak magánemberként jóindulatúak: a helyi tanács segítőkészségét mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy pár évvel ezelőtt lakást szereztek annak a családnak, amely ré­gebben a Masznyikék jelenle­gi szoba-konyhás otthonában élt. Így lehetővé tették, hogy egyáltalán beköltözhessenek a saját házukba. Ezenkívül a cipőbolt elköl- töztetésének gondolatával is sokat foglalkoztak. Csakhogy közben múltak az évek. Utóbb született egy kivitelezhetőnek tetsző javaslatuk, a követke­ző: az elmúlt hetekben új, ezer négyzetméteres raktárba köl­tözött a Pest-Komárom—Nóg- rád megyei Élelmiszernagyke­reskedelmi Vállalat aszódi ki- rendeltsége. Kézenfekvőnek tűnt, hogy fölszabadítják régi, a községben fekvő raktáraikat. S az is, hogy az egyikben he­lyet kaphatna egy új cipőbolt — ez volt a javaslat. A két kereskedelmi vállalat, miután a tanács összehozta őket, le is ült tárgyalni, de az elköltö­zésre hajlandó nagykereske­delmi vállalat négyzetméte­renként ezer forint lelépési dí­jat kért. Azzal érvelt, hogy sokat költött a szóbanforgó épületre. A másik cég viszont drágállotta a „rózsadombi” ta­rifát. Az üzlet meghiúsult. Mellesleg: itt is közérdekről van szó, mert a községben és környékén nagy az igény egy központi fekvésű, korszerű ci­pőboltra. A közérdek azonban ezúttal nem érvényesülhetett a kérdéses raktár jelenlegi használóinak partikuláris ér­dekeivel szemben. S a tanács keze kötve. Hiszen az eladási szándék még nem bizonyítja, hogy mostani kezelőjének nincs szüksége az épületre: ezt csak egy országos intéz­mény, az Áruraktározási Hi­vatal vizsgálata igazolhatná. De még azután sem állna a tanács hatáskörében lemon­dásra szorítani a nagykereske­delmi lerakatot. Mint ahogy, megfelelő csereépület híján, a szóbanforgó cipőboltot sem bírhatják elköltözésre. A magánérdek tehát felad­hatja a játszmát? Azért van még egy lehetőség. Az aszódi tanács az idén már a harmadik új üzletet vitte tető alá az építési költségek egytizedének fedezésével, telek felajánlásával, és építési ka­pacitás biztosításával a saját karbantartó vállalata révén. Ennyi áldozatot egy új cipő­bolt kedvéért is hajlandók lennének vállalni. De ilyen ér­telmű ajánlattal még nem je­lentkeztek a Pest megyei Ru­házati Kiskereskedelmi Válla­latnál. Ne hibáztassuk őket érte, hiszen a régi raktár át­építésének terve csak a minap hiúsult meg. Magam viszont felkerestem az említett kereskedelmi vál­lalatot, tolmácsolva — kéret­lenül ugyan — az aszódi aján­latot. Megtudtam: az üzlet havi forgalma 500—700 ezer forint között van. E közlést annak bizonyításául szánták, hogy a környéken milyen nagy szük­ség van a boltra: hogy az, mondhatni, nélkülözhetetlen. Az adat azonban más ér­velésre is felhasználható. Erre: nem egy ötgyerekes család méltánytalan kiköltöztetése a panaszos óhaja, hanem egy jelentős nyereséget termelő, környezetében monopolhelyze-. tét élvező üzleté. Szerencsére a jóindulat a Pest megyei Ruházati Kisker reskedelmi Vállalat vezetőiből sem hiányzik: bizonyítja ígé­retük, mely szerint hajlandók fogadni az aszódi tanács aján­latát. Hát akkor már csak le kell ülniük tárgyalni — ezzel a közérdeket is, a magánérdeket is szolgálják. A kettő amúgy sem szükségszerűen ellentét­pár. S bizonyos helyzetekben, amikor ellentétben állnak, — akkor is jobb a köztük levő egységre figyelni. Padányi Anna ;; MAXI TAGADJA \ „BALHÉT”..: Foto; Gárdos Húszfilléres öntudat A cím szándékosan éles; az maga a tény is. Mert mennyi­re távol esik egymástól a fil­lér és az öntudat! Vagy még­sem? Mihez: elvi kívánal­mainkhoz avagy gyakorlati ta­pasztalatainkhoz kell inkább mérni szavainkat? A Szer­szám- és Gépelemgyárak por­kohászati gyára pártszerveze­tének titkára mondta el a pél­dát: akadt olyan párttag, aki a bérjavításkor nem vagy sze­rinte keveset kapott, s egysze­riben sutba vágta fegyelme­zettségét, tudatosságát — ha volt ilyen egyáltalán —, ócsá­rolni kezdett mindent, ahogy a gyárban mondták, hőzön- gött. A gyári pártszervezet ter­mészetesen — és helyesen — nem ment el szó nélkül az eset mellett, sőt jogosan tették fel a kérdést: az órabér javítást le­het kifogásolni, de valaki em­beri-politikai magatartása nem függhet tőle, vagy ha igen, mi­féle, mennyit érő magatartás ez? Az eset s a belőle adódó kö­vetkeztetések nem maradnak meg a gyár falain belül. A ‘húszfilléres öntudat, ha oly­kor húszforintos öntudat fo­galmazásban is, eléggé élesen hangzik, de — jó, hogy el­hangzik. Jó, hogy a pártszer­vezetek fölfigyelnek a követe­lőző magatartásra, az érdek- hajhászásra, a kommunistá­hoz méltatlan anyagiaskodás­ra. Magam azonban — attól függetlenül, hogy az említett esetben teljes egészében osz­tom a pártszervezet álláspont­ját — hozzátennék még vala­mit, ami semmivel nem lé­nyegtelenebb. Azt, hogy igen sok becsületes, rendkívül jól dolgozó kommunista „felejtő- dik ki” bérjavításkor, fizetés- emeléskor, csupán azért, mert ők — úgymond — öntudato­sak, megértik, belátják stb. Ahogy fel'kell lépniük a párt- szervezeteknek a követelőzés ellen, ugyanúgy észrevételez- niük kell a jogtalan mellőzést, a rosszul értelmezett mércét, miszerint egyiknek az anyagi, másiknak az erkölcsi elisme­rés. Amikor pénzről van .szó, ne­héz igazságot tenni — a meg­állapítás szinte betű szerint el­hangzik minden munkahelyen, ahol csak bért fizetnek. És tovább: amíg egyik kap, a másik nem, addig mindig lesz­nek elégedettek és elégedetle­nek. Ez is igaz. Am amennyi­re visszatetsző, ha egy párttag a húszfilléres órabérjavítás el­maradása miatt „hőzöngeni” kezd, legalább annyira vissza­tetsző az is, ha a többre érde­mes, becsületesen dolgozó csu­pán azért nem kapja meg jus­sát, mert — úgymond — szó nélkül tudomásul veszi a mel­lőzést, a méltánytalanságot, még azt is, hogy szomszédja, aki megkapta a pénzt, a szeme közé nevet. Él, hat az az ostoba álsze­mérmesség, hogy a szavak je­lentik a kommunisták honorá­riumát, s a pénzesboríték má­sokét. Nem ritkaság — s erre például Vácott, a városi párt- bizottság is fölfigyelt —, hogy míg egy-egy ünnepség szónoka szívből és név szerint köszön­ti azokat a párttagokat, akik kiemelkedő munkát — nem társadalmi, hanem termelő- munkát! — végeztek, a jutal­mak kiosztásakor egészen más nevek hangzanak el! Talán magyarázni sem kell, annyira természetes: a párttagsági könyv semmiféle előnyre nem jogosít. Nem „útlevél” a több keresethez, de — „menlevél” sem lehet belőle. Amiért vala­ki megdolgozott, amit megér­demel, azt adják is meg neki, s ne méricskéljenek, ki kiabál, s ki nem. Mert szégyen, ha valaki húsz fillér miatt szem­befordul korábbi önmagával, de szégyen az is, ha valakinek szerénységével,- tudatosságával mások visszaélnek! M. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents