Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-10 / 160. szám

1968. JÜLIUS 10.. SZERDA Wir Mccm Beszélgetés a keresetről Javul az arány! Több fizikai dolgozó gyermeke jelentkezett a felső iskolákra — MENNYIT OSSZUNK? — Az ember inkább csodálko­zik, „hogyan lehet egyáltalán ilyesmit kérdezni” — mint­sem valami adatfélén gondol­kodna. — Hát annyit osszunk, amennyit csak lehet! — mondja végül. Aztán megma­gyarázza álláspontját: — Amit megkeresünk, az a mienk. Az ember ugye azért dolgozik, hogy minél több pénzt lásson. Hogy a közösben tartalékolják a pénzt? Ugyan, elvtárs! Majd tartalékolom én, otthon... Az a biztos pénz, ami nálam van! íme, egyfajta vélemény a parasztság jövedelme elosztá­sának megoldásáról. A termelőszövetkezeti elnök másképpen vélekedik. Arról beszélgetünk ugyanis Lőrincz Miklóssal, a pátyi Petőfi Ter­melőszövetkezet elnökével, hogy mit hozhat a jövő? Ne­vezetesen: 1967-ben úgy ter­vezték, hogy 36 forintot fizet­nek egy munkaegységért, s végül 46 forintot fizettek. Ez annyit jelent, hogy az egy tag­ra jutó évi jövedelem átlaga: 22 ezer forint volt. Tovább­lépve, az idén ez a 22 ezer forint jövedelemátlag szerepel a tervben, vagyis, ahogy a közgazdászok mondják: ez a bázis... Mi lesz azonban, ha túlteljesítik ismét a tervet? Eszerint ismét többet oszta­nak, s a jövő évben ez az — esetleges — megnövekedett át­lagjövedelem szerepel majd, mint induló tervszám? Óha­tatlanul következik még egy kérdés: végül is meddig tud­ják így emelni a jövedelme­ket? Ügy értem: hány eszten­dő után tetőzik ez? A MEZÖGAZDASÄGI TER­VEK túlteljesítését illetően, az idén — tekintettel az idő­járásra — bizony nehéz vol­na különösen optimista han­gokat megütni. Bár a pátyiaJk eddig változatlanul bizakodók, ugyanis kalászosaik — ahogy jelenleg megítélik — a ter­veik szerint hozzák a várt ter­mést; a kapasokra pedig, még mindig jöhet eső... Nem er­ről van szó azonban elsősor­ban ... — Akárhogyan is alakul az esztendő, tehát amennyiben esetleg túlteljesítenénk ter­veinket, a tagság 22 ezer fo­rintos évi átlagjövedelmét nem emeljük — mondja az el­nök. — Ez az átlagos jövede­lem amúgy is csalóka dolog. Tudnüllik, van, aki csak a fő­idényben, vagyis hat-hét hó­napot dolgozik egy esztendő­ben, s van, aki végig, egész évben termel. Nyilvánvaló, hogy az utóbbiaknak nem 22 ezer forint az átlaguk, hanem jóval több. Lehet olyan 3000— 4000 forint a havi keresetük, e ha az országos béreket, jö­vedelmeket tekintjük; ezzel meg kell elégednünk ... Eljutottunk tehát odáig, hogy mi történjék a megnö­vekedett ' — illetve megnöve­kedő — árbevételekkel? A pátyi szövetkezet elnökének az a véleménye, hogy először is tartalékolni kell. A tagság jövedelme nem ingadozhat aszerint, hogy jól sikerült az esztendő, vagy kevésbé sike­rült jól. Jaj annak a szövet­kezetnek, amelyik éveken át mindig többet, s többet fizet, aztán egyszer csak beüt vala­mi baj, s hirtelen - a jövede­lem az előző évek szintje alá süllyed. Az ilyesminek belát­hatatlan következményei le­hetnek. Megbomlik a rend, oda a munkakedv, s lehetne sorolni... A pátyiaknak be­vallott, egyenes törekvése, hogy a most elért — meglehe­tősen szép — átlagjövedelmü­ket tartsák, s ezt mindig biz­tosítani tudják. Különben emellett tanúskodik az a tény is, hogy 1967-ben a szövetke­zet halmozott értéknövekedése hárommillió 600 ezer forint volt.., Ahelyett, hogy most ellen­kező, s rossz példák után ku­tatnánk Pest megye szövetke­zeteinek sorában — bár igen­csak találnánk olyan tsz-t is, ahol a „minél többet osztás” tendenciája érvényesül inkább —, érdemesebbnek látszik a takarékoskodásból következő Eredmények továbbvizsgálása. A felsőpakonyi Üj Élet Ter­melőszövetkezet esete kíván­kozik ide: több okból is. Ez a tsz éveken át mérleghiánnyal küszködött — részben a so­vány földek miatt —, míg nem éltek a kínálkozó alkalommal, s jól fizető kiegészítő tevé­kenységbe kezdtek. Az Óbu­dai Hajógyárnak végeznek valamilyen festő-mázoló mun­kát; elég az hozzá, hogy egy­ből talpra álltak. Es most következik a tanul­ság: NEM EMELTÉK FEL mind­járt a látszólagos lehetőségek felső határáig a szövetkezet tagságának jövedelmét. Elő­ször is: kiegyenlítették a mér­leghiányukat. Továbbá: a ki­egészítő tevékenységből — te­hát: — az ipari jellegű munka jövedelméből — származó összegeket a mezőgazdaságba fektették be. Gépeket vásárol­tak, a sovány földjeiket nagy mennyiségű trágyával javítot­ták, s most maguk sem akar­ják elhinni, hogy milyen ered­mények mutatkoznak ... Azo­kon a földeken, ahol a legjobb esztendőkben is alig adott va­lamit a gabona; most a szá­razság idején rekordtermés ígérkezik ... Ide tartozik még, hogy a mezőgazdaságba be­fektetett összegeken kívül ymilió forintot tartalékoltak a bankban, s eddig egy pilla­natra sem kerültek pénzza­varba: a tartalékolt milliójuk­ból gazdálkodtak. A mezőgaz­dasági üzemek az év első fe­lében többnyire fizetnek — jobbára ekkor jelentkezik a kiadásaik zöme —, s csak a második félévben szaporodnak meg a bevételek, amikor érté­kesítik az áruikat. Éppen ezért, ahogy mondani szokás: „sorba állnak a banknál” —, az első félévben ..; Ha csak nem gondolkodtak olyan okos előrelátással —, mint tették ezt a felsőpakonyiak... Említhetnénk még Kere­pest, Kistarcsát, s még jó né­hány termelőszövetkezetet, ahol az elmondottakhoz ha­sonlóan jól gazdálkodnak; tudniillik, hogy ügyesen ka­matoztatják a melléküzemek­ből, illetve kiegészítő tevé­kenységből származó bevéte­leiket a mezőgazdaságban. Ezekben a szövetkezetekben a tagság általában nem is köve­telőzik, hogy „srófolják fel” az egyéni jövedelmeket. Ellenke­zően: egyetértenek, s helyeslik a vezetőség —, mondjuk ki — bölcs, takarékos gazdasági intézkdéseit. Bajok általában, azokon a helyeken mutatkoz­nak, ahol a melléküzemekben dolgozó alkalmazottaknak aránytalanul magas a jövedel­me, a szövetkezeti tagokéhoz képest. Mondhatnánk mind­járt: gyáli Dózsa Termelőszö­vetkezet __De hát ez külön t éma: éppen most jelent meg ugyanis a törvényes rendelke­zés a termelőszövetkezeti al­kalmazottak / munkabérének szabályozásáról.. j MARADJUNK CSAK a szö­vetkezetek jövedelemelosztá­sának témájánál; vagyis, hagyjuk a részletkérdéseket. Visszatérve Pátyra, Lőrincz Miklós elnök megpendített itt egy nagyon figyelemre méltó gondolatot. Arról beszélt tud­niillik, hogy ha egy termelő- szövetkezet már biztosította a tagságának a megfelelő, tehát az országos átlagbéreket meg­haladó —, de azzal még min­dig normális arányban levő — jövedelmet; arra kell töreked­nie a tsz-nek, hogy különböző szociális létesítményekkel, a közösség tagjait együttesen szolgáló kulturális beruházá­sokkal emeljék a paraszti életszínvonalat. Egyszerűbben szólva: ha egy szövetkezet már eljutott odáig, hogy tisz­tes megélhetést biztosító egyé­ni jövedelmet ad, továbbá en­nek a jövedelemnek megfele­lő tartalékokkal fedezte az ál­landóságát „hosszútávra” —, a későbbiekben a munkakö­rülmények korszerűsítésére, az emberek nyugodt pihenésé­nek megteremtésére, a mű­veltség, a kulturáltság foko­zására legyen gondja... Ez már nem kimondottan gazdasági kérdés. Politika in­kább, vagy legyen, talán jobb kifejezések: nevelés, ember- formálás. A pátyiak üdülőt vásároltak Balatonlellén 190 ezer forintért... A központi majorjukban étkezdét, üzemi fürdőt építenek —, központi fűtéssel, öltözőkkel... Ne ide­genkedjék a fiatal a mezőgaz­daságtól, hogy itt nem kapja meg azt, amit az ipar nyújt ne­ki... Régi gond például, hogy a szövetkezetekben kevés az állatgondozó, akik vannak, azok is inkább idősebbek; pedig köz­tudomású, hogy az állatgondo­zók milyen jól keresnek ... Miért idegenkednek a fiata­lok ettől a munkától? Mert ál­talában az istállók, ólak kör­nyéke messzire bűzlik, pisz­kos ... Nincs átöltözési, meg­felelő tisztálkodási lehető­ség ... Ma már kevés fiatal vállalja, hogy ilyen foglalko­zási jegyeket hordjon ma­gán ... Tehát: nem minden a magas kereset... ! Természetesen, nemcsak a fiatalok megnyeréséért szük­séges, hogy a mezőgazdasági munkakörülmények, s az itte­ni dolgozók szociális, kulturá­lis ellátottsága az iparhoz kö­zelítsen .. . Sokszor nem is korosztály kérdése ez. Az em­bereket — olykor fiatalabba­kat, s idősebbeket egyaránt — meg kell tanítani rá, hogy képpen, hogyan éljenek a mai lehetőségeikkel... EGY RÉGI SZÖVETKEZE­TI ELNÖK mondta el, hogy betért az egyik dolgos, becsü­letes, meglehetősen jól kereső szövetkezeti tag házába, aki egyébként cselédember volt korábbam, s a tsz megalakulá­sától kezdve tag... Az ágy­ban szalma, s néhány mocskos ágyneműféle; szurtos, ruhát­lan gyerekek a földes konyhá­ban; a fazékban valami gya­nús cibere főtt... Éppen, mint valamikor a cselédlakásban. Nem tudott hova lenni a cso­dálkozástól ... Mit csinálnak ezek a keresetükkel? Hiszen az ember is, az asszony is dolgozik: keresnék, nem iszá­kosak ... ! Kiderült aztán, hogy több mint 80 ezer forint­juk van a takarékban ... Gyűjtöttek; mert mit kezdje­nek a pénzzel... ? Egyszóval: lehet ezen a jö­vedelemelosztáson gondol­kodni. Dékiss János A rendelkezésre álló adatok alapján a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya összeha­sonlította a tavalyi és az idei felsőoktatási felvételek ala­kulását. Jó jelnek tekintik, hogy az idén már több fizikai dolgo­zó gyermeke jelentkezett to­vábbtanulásra. Tavaly közép­iskolát végzett a fizikai dolgo­zók gyermekeinek 59 százalé­ka, s közülük csak 31 száza­lék jelentkezett továbbtanu­lásra, míg a 827 más szárma­zású gyerekből 49 százalék akart - felsőbb iskolába lépni. Ennek elsősorban műveltségi­szociológiai és anyagi okai Vannak. Az idei tanév befejeztével a felvételi arányok a követke­zőkben alakultak: középisko­lát végzett a fizikai dolgozók gyermekeinek 65 százaléka, jelentősen több, mint tavaly. Felsőoktatásra jelentkezett a IV osztályosok 38.5 százaléka. Lényegében ugyanannyi, mint tavaly, viszont jóval több már közöttük a hátrányosabb helyzetben levő tanuló. A nem fizikai dolgozók gyermekeinek jelentkezési aránya — az öt­ven százalék — most is túl­szárnyalja az előző csoportot. Gazdasági életünk külföldi hírvivői A Magyar Kereskedelmi | Kamara mintegy 75—80 or­szág kamarai és hasonló jelle­gű szervezetével tart fenn kontaktust, 120 ország keres­kedelemtechnikai és vámjog- szabályait kíséri figyelemmel. A kamara szaksajtó és infor­mációs szolgálatának tevé­kenysége alapján a magyar gazdasági élet legfrissebb hí­rei áramlanak a világgazdaság egyre bővülő információs csa­tornáiba. 18 000 példányban lát napvilágot és a külföldi cégeket informálja ex­porttermékeinkről a Hun­garian Exporter című an­gol nyelvű, illusztrált havi folyóirat. Különkiadásokként havonta két alkalommal különszámo- kat készítenek orosz, német, francia, spanyol nyelven vál­takozva. A Hungarian Foreign Trade negyedéves folyóirat, angol, esetenként pedig né­met, francia, orosz, spanyol nyelven jelenik meg 11900 példányban, ogy-egy árucso­port gazdasági, műszaki jel­lemzőit propagálva. Angol nyelven kerül kibocsátásra negyedévenként 5000 példány­ban a Heavy Industries, amely a nehézipari termékekről, sza­badalmakról közöl szakcikke­ket. A Hungaropress szaksajtó­szolgálat mintegy 800 külföldi szaklappal tart kapcsolatot, híreket, cikkeket közöl szá­mukra. Szerkesztésében „Gaz­dasági Tájékoztató” jelenik meg angol, német, francia, orosz és olasz nyelven, havon­ta kétszer, 4200 példányban. Szigetszentmárton — nyaralótelep Uj kisvendéglőt létesített a fogyasztási szövetkezet a szi- getszentmártoni Duna-parton, A nyaralótelep lakói gyorsan megkedvelték az ízlésesen be­rendezett kis csárdát. Gondoskodtak a kölcsönző­szolgálatról is. Közvetlenül a vízparton lehet igényelni napi használatra felfújható gumi­matracokat, strandpapucsokat, vagy akár sátrat. Műszaki, gazdasági híre­ket tartalmaz, külföldi la­pok, újságírók részére. A „Directory” a magyar külkereskedelmi vállalatok és a külkereskedelmi joggal fel­ruházott ipari üzemek címtárát tartalmazza, a kereskedelmi kamara sajtó főosztályának címirodája pedig 21 000 cím­szóból álló, ellenőrzött és sza­kosított címanyaggal, 200 kö­tetből álló, nemzetközi cég és vállalat címtárral rendelkezik, gyűjti a kereskedelmi szem­pontból fontos személyek, kül­földi cégek címeit, amelyeket az érdeklődő hazai iparválla­latok, kereskedelmi szervek rendelkezésére bocsát. Salamoni határozat A nagymarosi Dunakanyar Szakszó vetKezet tagjai ugyan kincset érő, ízes g> umölcsoftet nevelnek, a közösség gazdasági helyzete mégsem mondható a legjobbnak. Kapóra jött tehát, hogy Aórökmezön a szövetke­zet közös tulajdonában levő legelőként nyilvántartott terü­leten a föld alatt bányakincset találtak. Nem éppen aranyat, csupán mészkőport, az is so­kat ér azonban. A talajjavító vállalat megvizsgálta, megálla­pította kiváló minőségét, a sa­vanyú talajok megjavítására különös alkalmatossagát és ép­pen ezért kitermelésére na­gyon kedvező ajánlatot tett a szakszövetkezetnek. Az pedig a járási tanácshoz fordult, a kilenc holdnál nagyobb terü­letnek a mezőgazdasági terme­lésből való kivonása engedé­lyezését kérte. Törökmező egyik kies kirán­dulóhelye a Dunakanyarnak, hogy arculatát, a 30—35 centi­méter vastag humusz alatt tí— 8 méter mély mészkőporréteg felszínre hozása súlyos sebek­kel, mély gödrökkel ekteleníti el, az kétségtelen. Sőt, megen­gedhetetlen. Ezt is megfon­tolta a Szobi Járási Tanács, de igyekezett összehangolni a Du­nakanyar érdekét a Duna­kanyar Szaftszövetkezetével így született meg Bölcs Sala­monhoz méltó határozata. Anélkül, hogy a mfcszkőpor- bánya későbbi terjeszkedésé­hez hozzájárulna. a bánya megnyitását engedélyezte azon a három holdon, ahol a válla­lat felvonulóépületei és a ta­lajmintavétel próbafúrásai már amúgy is megszeplősítették a vidék képét. Feltétlenül ki­kötötte azonban, hogy a szak- szövetkezet, ahol már a mész- kőpor mélyére értek a kiter­melők, a keletkezett mély göd­röket betemesse, a talaj régi szintjét helyreállítsa, nyomban füvesítse, sőt, hellyel-közzel árnyatadö fákkal ültesse be. Vagyis adja vissza Törökmező táji szépségét. Mert nem elég büszkélkedve emlegetni a Du­nakanyar kiességeit, óvni is kell azokat. (Sz. E.) Dinnye Beérett a dinnye Hevesen, ahol neve­léséhez minden parasztember mester módján ért. A világhírű csemege a napokban már a piacra kerül. Az utolsó forduló Soha ilyen korán A kanyargó földút sokáig porzik még a zöld terepjáró után. Koós László elnök biz­tos kézzel fogja a volánt. Egy kézzel is. Mert a másikkal kénytelen állandóan törölgiet- ni verítékező homlokát. Kedd, tizenkét óra. Áll a levegő. Szellő sem reb­ben a kerepesi dombok között. A Meteorológiai Intézet leg­frissebb jelentése szerint a hő­mérséklet árnyékban harmina- három fok. Arról azonban nem érkezik híradás az éter hul­lámain, hogy hány fok van odafenn, a kombájn nyergé­ben. Negyvenkettő? Negyven­öt? Csak a három kombájnos: Földi Pál, Babosán János és Tarhó Antal tudná megmon­dani. De ők nem érnek rá tö­rődni a meleggel. A munka a kánikulában , is munka. Amellyel időben végezni kell. Ök hárman pedig végezni akarnak még ezen a napon. Péter-Pál előtt tíz nappal érkezett ide Abonyból a kere­pesi határba a három kom­bájnos. Azóta felváltva dol,- goznak itt és a kistarcsai ha­tárban. A két szomszédos fa­lu termelőszövetkezetének egy az elnöke. Koós László. Aki személy szerint ragaszkodott hozzájuk. Mert az elmúlt nyá­ron nagyon derekas munkát végeztek. Ök hárman, három segédvezetővel. 3úgnak, dudálnak a gép­óriások, nem azért, hogy hú­zódjunk távolabb, helyük akad bőven. Az utolsó forduló kö- vetlcezik. Ünnepélyes, megindító percek. A három gépkolosszus, egymás mellett halad. Méltóságtelje­sen, búgva-dübörögve. Egyik sem akarja előzni a másikat. Csak bámulom a távolodó, de közben a cél felé közeledő gé­peket s aztán, amikor az utol­só szárak is megadóan alá hullanak, csendben megszorí­tom az elnök kezét. — Erre én sem gondoltam. Július kilencedikén még soha nem végeztünk a betakarítás­sal! —. És az eredmény? — kér­dezem. — Előbb talán a kistarcsai átlagokat mondanám, mivel ott már szombaton délután végeztünk a betakarítással. Rozs öt és fél mázsa, búza ti­zenegy, őszi árpa tizenhárom. Itt a rozs gyengébben fize­tett: öt mázsát adott holdan­ként. A búza tizenegy mázsát, az őszi árpa viszont tizenötöt. Ha csak egy kicsit is kedve­zőbb az időnk ... Nem folytatja, mert a há­rom gép megint csak ott zúg a közelünkben. Csak amikor leállnak a motorok, mondja: — Ilyen elégedett még soha nem voltam a kombájnosaink- kal. Minden dicséret és elis­merés megilleti őket. — Hát... — lép oda a kom- bájnosok vezetője, Földi Pál: — végeztünk volna, elnök elv­társ ...- Köszönöm. Mindkét gazdaság egész tag­sága nevében köszönöm. Be­csületes munkát végeztek' Menjenek, mosakodjanak le, aztán pihenjenek egyet, meg­érdemlik. Majd holnap meg­ejtjük az elszámolást, aztán este, a birgepaprikás mellett danolunk is egyet, úgy isten- igazában! — Az jó. Danolni mindig jó — bólint rá Földi Pál. — Pihenésül és erőgyűjtés­nek — toldja meg Tarhó An­tal. — Mert aztán megyünk tovább. Kétszázhatvan betakarított hold Van már mögötte. De ta­valy négyszázzal végzett. És tulajdonképpen nem is kom­bájnos a mestersége egyikük­nek sem. Szerelők a Monori Gépjavító Állomás abonyi üzemegységénél. — És itt, szerelőmunka nem akadt? —. kérdezem már visz- szafelé úton az elnököt. — Alig. És ez is ebnek a három derék embernek a jó munkáját dicséri. Ha olykor makacskodtak is a gépek, szin­te percek alatt kordába fogták újra. Még egy csapágycsere sem tartott tíz percnél tovább. Már csendes a határ. Csak a terepjáró motorja zúg egyen­letesen, mögötte magasra száll a por. Eső kellene. Jótékony és serkentő víz. P. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents