Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-09 / 159. szám

1968. JULIUS 9.. KEDD

rm jfEcrei

kúrián

:í

Akiknek a Duna a munkahelyük

A timonytól a radarig — Milyen a jó matróz?

Reggel fél nyolckor szedtük fel a horgonyt a Szabadság- híd lábánál. Hajónk neve meglehetősen prózai: Kitűző V-nek hívják, s az utóbbi ötöt jelent. Prózai — mondhatnám monoton — maga a munka is, amelyet a hajó öttagú személyzete végez, olvadástól jégzajlásig, évről évre: a ha- jóutak kitűzése. Mondhatnám, de nem mondom: erről a munkáról, amelyet negyvenfokos hőségben, ködben, fagyban, jeges szélben egyforma lelkiismeretességgel végeznek a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kitűző szolgálatának dolgozói, csak a legnagyobb tisztelet hangján lehet beszélni.

Arról van szó, hogy a vízállás, a vízmélység változásával egyidejűleg változnak a hajózási viszonyok is. Ahhoz pedig, hogy e változások a vízijárműveket ne veszélyeztessék, hogy a hajózás biztonságos legyen, újból és újból ki kell tűzni a hajózható útvonalat, ellenőrizni, karbantartani a parti és vízi jelzőberendezéseket. Ezt a feladatot látja el Szobtól Budapestig a Kitűző V.

Fél nyolckor tehát

felszedjük a horgonyt,

s Dacza Gyula hajóvezető — nekem: a kapitány — odaáll a kormánykerékhez. Árral szemben megyünk, Visegrád felé. A hőmérséklet a kormányos fülkében 34 fok. A fedélzeten több. A kapitány lassan manőverez a vízibuszok, átkelőhajók, motorcsónakok között. Alattunk a kék Duna, amely most kifejezetten piszkos barna —, mindig így van alacsony vízállás idején —, felettünk a szikrázó júliusi ég. Mics János gépész teás csészéket rak elénk, „egy kis frissítővel”: a csészékben fejenként másfél deci feketekávé. Utoljára a Baross téri építkezésnél, forró bitumenben láttam ilyen sűrűt...

Elhagytuk a fővárost, már távcső nélkül látjuk Lupaszigetet. Összekapcsolt ladikokon csehszlovák turisták „csurognak” lefelé. A Duna hátát szél fodrozza, a part mentén békés pecások lógatják lábukat és damil-zsinórjukat a vízbe. A halak széles ívben elkerülik őket.

— Nem unalmas egy kicsit, mindig ugyanaz, Pesttől Szobig, Szobtól Pestig? — faggatom a kapitányt.

— A kívülállónak lehet, hogy az. Nekünk a Duna mindig mást mutat. Egyszer alacsony, ilyenkor szárazra kerülnek a zátonyok, jobban lerakódik a hordalék, máskor emelkedik a víz, erősödik a hullámverés, könnyebben megsérülnek a bóják. Itt egy vízi jelzőlámpa akkumulátor- ja merült ki, ott egy parti vil- lanótáblát döntött ki a szél, s nekünk mindenre ügyelnünk kell. Tőlünk függ a hajósok biztonsága, élete. Persze, ebben az „összkomfortban”, amiben két esztendeje élünk, már kevés a romantika. URH- telefon, radar-berendezés segít bennünket. De azt a „romantikát”, amivel a kitűző szolgálatot kezdtük, nem is sírja visz- sza senki közülünk.

Kiss Sándor veszi át a szót, a KÖVIZIG hajózási felügyelője:

— Dolgoztunk mi

„Ej uhnyem"

korszakban is! Tudja, mint a volgai hajóvontatók, Rjepin festményén. A háború után, amikor a Duna még tele volt aknákkal, bombákkal, hajó- roncsokkal, s mi hol evezővel hajtottuk a ladikot felfelé, hol meg kötéllel a vállunkon vontattuk a parton, „egy-kettő, e-hej-uh-nyem!” Aztán jött a Gréti, a motoros dereglye, azt már a ti monnyal kormányozni is lehetett.

Dacza Gyula sárgult fényképet vesz elő, mutatja a Gré- tit. Egy „teknőt” látok csupán, az elején egy póznával. Az a timony, ami úgy működik, mint egy kétkarú emelő.

— Tudja-e, hogy milyen fégi szakma a miénk? Az első feljegyzések a kitűző szolgálatról Mária Terézia korából kelteződnek — büszkélkedik Kiss Sándor. — Öcsászán felsége — noha maga sem vetette meg az erősebbik nemet — Bécsből Temes vármegyébe toloncoltatta az utcalányokat. Itt vitték őket végig a Dunán, dereglyékkel. A hajózható útvonalat pedig azzal tűzték ki, ami' akadt: ágaskaróval, szalmacsutkával.

Hirtelen nagyot ugrunk előre az időben, s Dacza Gyula a Gréti utódjáról, az Ercsiről mesél. Tíztonnás motoros hajó volt, „reprezentatív” kivitelben: kabinjába — lapos kúszással — már három ember is belefért! Az Ercsi után az Aurora következett — meg 1956.

— Ercsiben állomásoztunk akkor az Aurórával, ott éft bennünket az ellenforradalom — emlékezik Kiss Sándor. — Bennünket is nyaggattak egy kicsit az újdonsült „hazafiak”, nem tetszett nekik az Aurora név. Beverték a kabinablakokat, kövekkel dobáltak bennünket, fenyegettek. Így aztán a mi fiaink is összeszedtek ezt-azt, kézigránátot, géppisztolyt, ami jött. Ha már egy élete, egy hajója van az embernek, azt legalább ne adja olcsón. Hát nem is adtuk, egyiket se...

A hajó lassít, majd megáll, ringatja magát a vizen. A

három matróz

magától is tudja a dolgát, fürgén, szó nélkül teszi, amit kell Megvizsgálják a tartó kábeleket, kicserélik az akkumulátort. Néhány kilométerrel odébb gyanúsan lelassult a víz sodra. A fiúk már ugranak is a rúdért, vízmélységet mérni. Nincs semmi baj: 23 decirpéter. Huszonkettőn alul szűkíteni kell a hajózóutat, mert akkor már sekély a víz. A következő bóján nem pislog a lámpa. Dr. Varsányi Dászló, a kitűző szolgálat vezetője figyelmeztet:

— Itt valami baj történt. A lámpáknak villogniuk kell, hogy a hajók ködben, sötétben is észrevegyék a bóját.

Szavait csak én hallom, de Dacza Gyula — nem hiába járja 28 éve a Dunát — maga is észreveszi a hibát. Ismét megállunk, s a matrózok munkához látnak. Valamelyik hajó „megsturcolhatta” a bóját, mert elszakadtak a vezetékek.

Felfelé a szentendrei Dunaágban haladtunk, visszafelé a nagy Dunán jövünk. Nagymarostól már a radar is „besegít”. Messziről jelzi a vízbedőlt fákat, a szabályozás során épített „sarkantyúkat”, a zátonyokat — meg a fürdéshez vetkőző nőket.

Mics János most a darut kezeli éppen, társa a mentő- mellénybe bújva várja, hogy megemelje a dobogót, aztán könnyed ugrással a bója mellett terem, s tépi-cibálja a kábelek közé szorult giz-gazt, gyökeret. A motor tarajos hullámokat ver, s ő kötéltáncos módjára egyensúlyoz a csöppnyi dobogón. Tériszony fog el.

Mintha gondolataimban olvasna, Kiss Sándor „megnyugtat”:

— A jó matróz a levegőben is megáll két percig, amíg megérkezik a segítség — ez a hajósok szállóigéje.

— Azért az sem árt, ha úszni tud — vetem ellene.

Nevetés a válasz:

— Úszni? Hiszen ezek a fiúk vízben nőttek fel! Azért is dolgoznak nálunk. Mert ennél a szolgálatnál három dolog szükséges: fizikai erő, fegyelem — és szeretni a vizet.

Ahogy így elnézem, a Da- cza-brigádnál egyik sem hi- bádzik.

Nyíri Éva

Rendelet a szociális foglalkoztatókról

Újabb előrelépés a csökkent munkaképességűek rehabilitációjában

Az egészségügyi miniszter a munkaügyi és a pénzügy- miniszterrel, valamint a Minisztertanács tanácsszervek osztályával és a SZOT-tal egyetértésben szabályozta a szociális foglalkoztatók feladatait, szervezetét és működését.

Jelenleg Budapesten 13, vidéken 3 szociális foglalkoztató működik. Mintegy hatezren jutnak ilyen módon munkához, jövedelemhez. Évi termelésük mintegy 70 millió forint.

Az augusztus elsejével életbe lépő rendelkezés nagymértékben bővíti a szociális foglalkoztatók lehetőségeit, tevékenységi körét. Az új rendelkezés értelmében a bedolgozás munkaviszonynak minősül, így a bedolgozók hozzájutnak a munkaviszonyhoz kapcsolódó társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz, a betegségi biztosításhoz, sőt táppénzt is kapnak.

Nem lesz hiánycikk a kiscsomagoiású növényvédő szer

A száraz időjárás miatt kiszikkadt talaj valóságos melegágya a növényi kártevőknek, rovaroknak. A mező- gazdasági üzemek a pusztítás megelőzésére minden eddiginél több növényvédő szert használtak fel. Az Agrotröszt vállalatai az év első öt hónapjában 595 millió forint értékű vegyi árut adtak el.

A forgalmazó vállalatok a nagyüzemek részéről jelentkező igényeket — egyes szerek, mint például a Dikotex és a Dikonirt kivételével — általában ki tudták elégíteni. Ellenben

kevés a kis csomagolású növényvédő szer.

Különösen a Hungária DL— 40-est hiányolják a termelők.

I Emiatt sok üzemben erősen I mérgező védőszereket mérnek I ki a tiltó rendelkezések elle- | nére és használják fel őket I háztáji területek vagy a csa- I ládi művelésbe vont összefüggő táblák védelmére.

Már több baleset fordult elő.

| A kereslet kielégítésére az Agrotröszt a gyártó üzemektől négyszáz tonnányi kis csomagolású DL—40-es permetezőszer és 100 tonnányi DL— 7-es porozószer soronkívüli szállítását kérte.

DÉLELŐTT A HORVÁTH-KERTBEN.

Gyógynövény a szikvízüzemben

Nem valami új üdítő ital készítésére, hanem külföldön nagyon keresett exportcikkünk, a gyógynövény osztályozására, válogatására és csomagolására rendezte be a Hungarodrog a megszűnt szik- vízüzem épületét. Nagymaroson. A munka már folyik, egyelőre húsz nő számára nyílt munkalehetőség. Ez a kicsi létszám is sokat jelent azonban ott, ahol nagy a foglalkoztatást nehezen találó, munkát vállalni akaró asszonyok, lányok száma. Feltehető, hogy rövidesen növekszik a Hungarodrog nagymarosi telepének munkáslétszáma, amint megvalósul az egész szobi járást érintő kezdeményezése. Valamennyi községben ugyanis, ahol erre jelentkezőt talál, az erdészetekkel karöltve gyógynövénygyűjtő brigádokat szervez.

Gyártson téglát a téglagyár!

Amikor évekkel ezelőtt leállítottak az országban több téglagyárat, megszüntették a verőceit is. Amitől sem az országban, sem Verőcén és környékén nem lett több építőanyag, sőt, a tégla még inkább felkerült a hiánycikklistára.

Szerencsére a verőcei téglagyár epüieteit nem bontottak ie es így kevéssel utobo munkásai reszere újra muriKaaiKa- lom kínálkozott. A Pest megyei Epitoanyagipari Valiaiat átvette a kihűlt kemencéket és mész- egetésbe kezdett. Utóbb a villanytávvezeték oszlopaihoz

szüKséges betonlábak készítését is beiktatta termelési programjába. Ugyanez a két termék még ma is a termelési profilja.

Igen ám, de rövidesen, a jelek szerint, még ebben az évben megkezdi a mészegetést a Dunai Cement- és Iviészmü, mégpedig olyan nagy mennyiségben, hogy a verőcei volt téglagyárból kikerülő égetett mész esetleg piacra sem talál. Egyszóval, nem lesz szükség a verőcei mészégetőre.

Éppen ezért a Szobi Járási Tanacs már jóelöre lépéseket tesz, nehogy a verőcei üzem dolgozói, akárcsak rövid időre is elveszítsék az otthonukhoz közeli munkaalkalmat. Azt szorgalmazza az illetékeseknél, hogy amennyiben a mészége- tés többé nem lesz kifizetődő, égessen ismét téglát a verőcei gyár. Még akkor is, ha korszerűsítése, beruházási keret hiányában, nem megvalósítható. Mert még egy korszerűtlen téglagyár is jobb, ha termel, mint akár a valamivel korszerűbb, ha áll, vagy ha az építeni szándékozóktól távol működik.

A járási tanács elképzelése üdvösen célszerű, bár az ilyesminek elvetése még mindig feltünedező jelenség, ennek ellenére is megeshet, hogy belátható időn belül téglát gyárt ez az üzem. Akkor aztán Verőcén ‘ és környékén nemcsak bőven lesz, hanem a kisebb szállítási költségek eredményeként olcsóbb is lesz a tégla. Hacsak a téglaértékesítés irányítóinak számtalanszor ma gasztalt bölcsessége, a jelenleg még élő szokás szerint, el nem irányítja a verőcei téglát, mondjuk Békés megye legtávolabbi csücskébe.

Sz. E.

Kempingés motorostalálkozó

Igazi „forró hangulatban” zajlott le hét végén Fonyód- Bélatelepen a második nemzeti kempingtalálkozó, ami a 30 fokon felüli hőfokon nem is volt nagy csoda. Vasárnap itt tartották meg nyári országos találkozójukat a motoros turisták is. A 200 részvevő közül legtöbben Pest megyéből, Gödöllőről, Vácról és Szentendréről érkeztek. A bélate- lepi kemping egy részét délután néhány órára verseny- pályának nevezték ki, itt bonyolították le nagy sikerrel (és zajjal) a terepügyességi versenyt.

Phű, de meleg van

A Nap ma reggel úgy tett, mint a magabiztos magasugró. Kihagyta a 180-at, illetve a 20 fokot és korán reggel egyből 25 fokkal kezdett. Meg kell mondani, könnyedén vette az akadályt. Tizenegy órakor az emberek legnagyobb ámulatára már árnyékban (mert volt, aki a lelátóról ide szorult) a 34 fokot is könnyedén „vitte”. Bár a búzatáblákban az emberek megesküdtek, hogy a 40 fok is elképzelhető délre.

Az árnyékos hivatalban, persze, könnyebb volt a helyzet. Délig mindenki jól bírta a strapát, többen hajlandók voltak ebédelni is. Irma, a 80 kilós leányzó nem bírt enni, többször is megemlítette, hogy ezek pusztán kivagyiságból esznek, erejüket fitogtatván. Az emberek ráhagyták, az emberek nem szeretnek vitatkozni, különösen 34 fokban nem, ha áll a levegő, ha a koponyákban vibrál a meleg.

Csak délután 2-kor kezdtek ámuldozni a hivatalnokok. Kovács kolléga ledobta az ingét, a hölgyek biztatásnak vették ezt és bikinibe öltöztek, eredménytelenül. Julika, a főnök kedvence letusolt, azután csak úgy, vizes bikiniben felfeküdt az íróasztalra és azt mondta a szájtáti kolléganőknek:

„Én most lelki jógázom. Bebeszélem magamnak, hogy el vagyok er- nyedve... És akkor el vagyok. Csak be kell hunynom a szemem. Az ilyen helyzetijén levő embernek pontosan a fele mennyiségű oxigénre van szüksége.

Lefeküdt mindenki az íróasztalára, az egyik cinikus lélek meg is jegyezte, hogy ezzel tulajdonképpen jót tesznek, mert nem szívják el főnökük elől az oxigént.

A szolganépségből egy stréber akadt azért. Igaz, azt is kirúgta a főnök. Péntek délelőttre volt hivatalos valamilyen kis butaságból kifolyólag a főnök elé. De a meleg miatt, vagy ki tudja, miért, elfelejtette a randevút és most, hétfőn délután 3-kor nyitott be a főnöki rezidenciára. Ezt még kibírta volna az igazgató, de hogy a kolléga zakóban, nyakkendőben tisztelgett ebben a melegben, nos, ettől egy másodpercre elájult az öreg. Ahogy kizavarta az embert, az igazgató is levetette ingét, de a vezető tekintélyét megőrzendő, atlétatrikóban igazgatta a nap hátralevő óráiban a céget.

És itt volt Józsi bácsi, a hivatal- segéd. Ahogy a diri észrevette az öreget, azonnal szalasztotta, hozzon egy fazék fagylaltot. Vagy megeszik, vagy beleülnek, teljesen mindegy ebben az időben. Az altiszt értette a dörgést, elindult. A fele utat visz- »szafelé is becsülettel megtette. Csak akkor vette észre, hogy olvad a fagylalt. Öreg, ráncos kezével belemart a jó illatú, hideg málnába és bekapott egy fél marékkal. A megolvadt maradék jólesően, hűsen becsurgott az inge alá, végigfolyt a hasán, le, egészen a gatyakorcig.

— Nincs fagylalt, főnök. Nem árulnak. Elolvad az ilyen melegben, azt mondta a boltos.

— Akkor, Józsi bátyám, hozzon hideg sört azon a pénzen.

— Milyen pénzen, igazgató elvtárs?

— Hát...

— Az ám, hová is tettem azt a pénzt?

A

z igazgató bágyadt pillantást vetett Józsi bácsi halványrózsaszín, ragacsos ingmellére és ismét a farzsebébe nyúlt.

Az öregúr megtért a mélyenhűtött Kinizsivel. Nyitotta volna azonnal a főnök ajtaját, hogy jóvátegye előbbi bűnét, de az előszobában lebzselő sofőr megfogta a kezét, szorítása acélbilincs.

— Ne szórakozz, Jenő, ez a sör

a

__

— Hagyja csak, Józsi bátyám — a sofőr az ajtó kilincsén leütötte az üveg nyakát és igen jót húzott a habos sörből.

— Most már eriggy be te! — szólt az öreg duzzogva és otthagyott mindent.

A sofőr a maradék sörrel teleöntött egy poharat és bevigyorgott az ajtón:

— Megjött a jó kis pincehideg sö- röcske.

Visszanyúlt hátra, a pohárért, keze a semmit markolászta. Vészjóslóan ránézett a gépírólányra, az úgy tett, mintha ott sem lenne.

— Hozza, Jenőkém. Hiába, maga az én vércsoportom, maga tudja, mi kell a férfiembernek ilyenkor, júliusban — szólt az igazgató eltikkadt nyelvvel.

A sofőr ott állt bambán az ajtóban, kezében a törött nyakú, üres sörösüveggel. Arca vigyorra torzult.

— Nincs benne, valaki kiitta — motyogta. — Az igazgató elvtárs is megpróbálkozhatna a lelki jógával, azt mondják, az ilyen melegben jót tesz.

— Ki? — hörgött az igazgató.

— Jucika... Neki sikerült. Nála bevált... Csak fel kell feküdni az íróasztalra.

E szónál Józsi bácsi is bedugta fejét az ajtón.

— Az én régi főnököm azon bukott le, hogy az ilyen kánikulában számolatlanul hordatta fel irodájába a sert. Mondtam is neki: igazgató kartárs, ne ilyen pucéran. Hordjuk inkább aktatáskában az üvegeket. Akkor a népek nem szólnak egy szót sem. Azt hiszik, az aktákat hor- dozgatjuk. De nem hallgatott rám, meg is fúrták. Igaz-e, Jenő? — fordult a gépkocsivezetőhöz.

A

z igazgató kirohant. Megnézte Jucikát, mit csinál az íróasztalon. Jucika aludt. Az igazgató agya elborult, beleharapott a nő térdébe.

— Te vagy az, Jenőkém ... ? —

lihegte Jucika.

Ez mélyütés volt, az igazgató továbbrohant. Mégis, a sofőrrel .. Bement a fürdőszobába, behajtotta fejét a hideg csap alá és hogy felfrissült, otthagyta az egész kócerájt.

Kint az utcán a rendőr irányítópálcájával Liszt Ferenc II. magyar rapszódiáját vezényelte.

Stokowsky — gondolta. Útközben néhány hőhullám nyakszirten vágta, aztán hazaért.

— Szervusz, édes Jucikám. Borzalmas pofont kapott is csak másnap döbbent rá, hogy a feleségét Amáliának hívják.

(suba)