Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
MST MEGYEI kiírton 1968. JULIUS 28., VASÁRNAP Nagyobb tempó — Mit tart a leglényegesebb változásnak? — A nagyobb tempót, a műszakiak közötti, kibontakozóban lévő versengést: ki tud jobb, korszerűbb megoldással előrukkolni. — És ön? — Azt, hogy mód nyílik a szellemi élet szűzföldjeinek megművelésére, vagy ma még: föltörésére. A kérdezettek: Eszes Gyula irányító tervező és Huszár László üzemvezető. Mindketten 1951 óta dolgoznak Cegléden az XJtépítőgép Javító és Gyártó Vállalatnál. A kérdés az volt: miben, hogyan mutatkozik meg a gazdasági reform rejtettebb, azonnal nem mérhető, de fontos hatása a gyárkapun belül? NEMCSAK A GÉP OSZTÁLYOZ Az Eszes Gyula irányítása alatt dolgozó tervezői kollektíva minden hivatalos föl- szólítás nélkül, öntevékenyen tökéletesítette a C—25 aszfaltkeverő telepek osztályozó berendezését. Az eddigi [kétféle osztályozás helyett háromra képes a tökéletesített változat. A haszon: finomabb aszfalt, kapacitásnövekedés, két elevátor és egy osztályozókocsi megtakarítása, ami gépenként 280 ezer forint költségcsökkenést jelent. — Nemcsak a ’gép osztályoz; egyre jobban az élet is. A reform, már január előtt nagyobb tempóra serkentett. Arra, hogy valóban „kapaszkodni” kezdjünk. Nem restellni való, ha valaki — ilyen értelemben — magasabbra jut, mint a másik, bár ma még ezt csak óvatosan, halkan szabad kimondani, mert akadnak, akik szentségtörésnek érzik. — Az egyenlősdi... — Az egyenlősdi sok kárt okozott az iparban. Ebben az esztendőben már a bérfejlesztésnél érvényesült bizonyos disztingválás; kezdet ez, s hiszem, hogy évről évre egyre erőteljesebbé lesz. — Kapaszkodást említett az előbb ... — Igen. Most például az AK—12 és a C—25 jelű gépek bitumenadagoló berendezéseivel foglalkozunk. Tökéletesíteni szeretnénk azokat, finomabb adagolást biztosítani. — Miért? — A nagyobb tempó nemcsak a gyárban, az életben is tapasztalható. Konkurrencia, azután a meglévő külföldi piacaink megtartása, bővítése. NEHÉZ KÖRTÁNC Huszár László jelentős érdemeket szerzett a vállalatnál az új anyagok és azok technológiai alkalmazásában. A színesfémek helyettesítésére bátran használt porkohászati termékeket, majd műanyagokat. Most próbálják ki, kísérleti üzemelés közben kör- hagyós működtetésű magas- nyomású dugattyús szivattyúját; saját konstrukció. — Sokszor érte olyan vád a termelésirányításban dol•gozó műszakiakat, hogy — úgymond — elfásultak, nem érdekli őket az. ami új. s így tovább. Hozzátenném: egy- egy újdonság miatt sűrűn kell nehéz körtáncot járni. Csak EREDETI OLASZ Magnetofonszalag 270 m 98 Ft IllIIHI Vidékre csomagküldő szolgálat: 3p. V., Múzeum krt. 11. koz öleteknek: Bp. Vili., üllői út 60 egy példát: a gyár tökéletesített több szerkezeti elemet egyik géptípusán. A már működő gépeken is szerettük volna végrehajtani a változást. A gépek használója azt felelte: neki jó úgy is. De tökéletesebb lesz — mondtuk mi. Nem kell — ez volt a felelet. A fölhasználónak semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy együttműködjék a gyártó céggel, sőt, olykor okvetetlen- kedést lát abban, hogy jobbat akarunk — neki! — Kényelmesség? — Rosszabb: gyanakvás. A tökéletesen működő verkli volt egy ideig a példakép az iparban. Semmi eredetieske- dés, semmi kísérletezgetés, csak a terv, a terv... Ez kárhoztatta az újat arra, hogy kálváriát járjon be. — A reform ... — Amint mondtam: utat nyitott a szellemi munka szűzföldjeihez. Helyreállítja az alkotá gondolat becsületét s ez olyan erőt adhat az ipari fejlődésnek, amilyet régóta nélkülözött. KEVESEBB PAPÍRMUNKA — Mi a műszakiak legnagyobb veszedelme? — Ha bürokratikus tendenciák érvényesülnek, ha nem képes rugalmas munkára, átállásokra a műszakiak alkotta gyári szervezet — mondja Huszár László. — Műszaki vagy csak adminisztrátor; régi dilemma. — Igen, de nálunk szerencsésen csökkent a papírmunka, egyszerűbbé, áttekinthetőbbé lett az ügyvitel, s ez sokat lendített — így Eszes Gyula. — És viták? — Vannak, de másfélék. Korábban inkább az jellemezte, mit-miért nem lehet. Ma: mit hogyan lehetne. Lényeges különbség! A lényeges változásokhoz — mondja Huszár László — természetesen még kurta idő volt ez, sőt, elsősorban a gondok bukkantak föl: anyagellátási nehézségek például. — Vannak gondok — folytatja Eszes Gyula — a prototípusok elkészítése körül is. Megtörténik, hogy háttérbe szorulnak a napi termelés miatt, holott prototípus nélkül a gyárnak a holnapja kerülhet ingatag talajra... — A napi termelés határideje elég szűkén mért, s ez okozza a bajt — felel Huszár László. — Meg az a szemlélet — replikázik Eszes Gyula —, hogy a prototípus ráér. Holott kellő kísérletek kellenek a biztonságos gyártáshoz, a fölhasználónál már nem derülhetnek ki konstrukciós hibák. — Éppen ezért igen hasznos lenne — folytatja a dialógust Huszár László —, ha a tervezők többet járnának az üzemekben, ha nemcsak a prototípus elkészítésénél, hanem az üzemszerű gyártásnál is ott lennének. Általában: a tervezőknek nem árt, ha kellő üzemi gyakorlatot szereznek. — Egyetértek — bólint Eszes Gyula —, de arra is szükség van, hogy a termelésiek jobban méltányolják a tervezője kéréseit, s ne okvetet- lenkedést, kellemetlenkedést véljenek fölfedezni benne. — Hallom, van vitatéma ... Elmosolyodnak. Eszes Gyula: — Fölületes szemlélésre valóban úgy tűnhet, mintha több lenne a vita a gyárban. Mi bentiek — a tíz éve, meg még régebben itt lévők főként — azonban jól tudjuk: nem villongások, hanem termékeny viták ezek. — A reform — veszi át a szót Huszár László — ugyanis elindított egy olyan folyamatot, amelynek eredményeként nemcsak mindenki a maga lovát akarja hajtani, ahogyan mi ezt magunk között mondjuk, hanem a gyár szekere elé fogott lovakat. Azaz a közös kocsi ügye kerül az első helyre. Kezdjük mind többen megérteni, hogy csakis valamennyi részleg együttesen boldogulhat, mert egy-egy kiugró eredmény ellenére a vállalat maga még bajban lehet. Ez a fölismerés a reform lényeges eleme. Mert valóban a „közös kocsi” a fontos, s ennek megértetésére sarkall a reform sok-sok intézkedése. No meg arra, hogy ha már itt ez a közös kocsi, akkor menjen, szaladjon is. Mégpedig egyre nagyobb tempóban ... Mészáros Ottó A DÁNYI MÁR TÍR a z emberek, az egész falu Za futott a nádasba, csak a rajtuk levő göncöt vitték magukkal, meg valami kevés élelmet. Jött a tatár, a nőket bemocskoló aztán legyilkoló és férfit, gyermeket, minden élő embert mészároló, amit csak lát, felprédáló horda elől menekültek. Teltek a napok, a hetek, Hány népe ázva, fázva, verejtékezve, hidegben és melegben, a félelemtől reszketve bújdokolt a dögletes lé- gű mocsárban, a siippedékes ingoványon, leste az idő múlását. Egyszer aztán, ki tudja honnan és hogyan, kósza hír jutott el hozzájuk: elment a tatár, végleg eltakarodott a határból. Igaz-e? Mielőtt visz- szaindulnának a faluba, meg kellene győződni róla. És ekkor előállott egy férfi, öreg volt-e vagy fiatal, hét évszázad és majd három évtized múltán ki tudná már megmondani. Csak a neve maradt fenn, Sebestyén — így hívták. Qebestyén elindult tehát, ÍJ sötét este lopakodott ki a nádasból, hogy hajnalra majd visszatérjen a bizonysággal. Megvirradt a reggel, nem jött vissza, elevenen soha többé nem látták. Ott lebzselt még a tatár Hányon, egy szemfüles őrszeme meglátta a közelgő férfit, lecsapott rá, elfogta. Meddig faggatták, hogyan kinvallatták, arról senki sem tudott, csak annyi bizonyos, hogy nem adta ki a falu rejtekét. Erre azután lófarkához kötözve addig hurcolták körbe, amíg erős lelke el nem szállt összetört testéből. ikor aztán egy idő múltán Irt valóban és végleg elvonult Dányból a horda, a nádasból előmerészkedett nép rálelt a falut megmentő vértanú tetemére és illő tisztességgel eltemette a Szentkirályegyházának nevezett erdőrész Hosszútisztásán. Emlékét apáról fiúra szálló szájhagyomány mindmáig fenntartotta, sírja Dóczi Mihály tsz brigádvezető ki tudja hányadszor mutatja a sírt és segít kibetűzni a kő feliratát Vizsgáztak a gabonahibridek A Duna—Tisza közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet te- nyészikertjében, ahol az idén újabb helyi nemesítésű gabonahibridek vizsgáztak, befejeződött az aratás. A megfigyelt ötezer hibrid közül számos egyed jól tűrte a szárazságot, s óriási kalászaiban minden szem megtermékenyült. Találtak olyan hibridet, amely a rendkívüli időjárás ellenére száz-száztíz szemet nevelt kalászonként. A búza-rozs keresztezéséből előállított triticalé egyes törzsei az idén, a rendkívüli szárazság ellenére 9—24 mázsás holdankénti terméssel fizettek. Például a No—64-es jelű holdanként 16—23 mázsa termést adott a homokon, az idei rozsátlagok háromszorosát. is ott van még, csak az erdő fái húzódlak távolabbra. Évtizedek óta szántóföld terjeszkedik a hant körül, amelyről tollasi Dóczi Pál bíró uram- 1865. karácsony havának 21. napján kelt és tekintetes Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjához intézett jelentésében ekként emlékezik meg: „Megjegyzendő ezen sírdomb az utas figyelmét ma- gáravonja, mert azon nyáron mindig zöld gallyat találhatni, mert a vidék lakói oly kegyelettel viseltetnek e hely iránt, hogy mindenki, ki amellett elmegy, az erdőben egy zöld ágat vág és azt Sebestyén sírjára dobván, áldást mond poraira.’’ J árt út nem vezet már arra, ma kukoricatábla, annak közepén meg kis emelkedőn néhány lombos fa és sűrű cserje veszi körül a századok óta porladó mártír sírhantját. Emlékét pedig nemcsak a falu népe, hanem a sírján máladozó kőtábla is őrzi: A FELÁLDOZÓ POLGÁRI ERÉNY EMLÉKÉÜL SEBESTYÉNNEK 1630 Nem a török rabság idején emelték a tatárjárásra emlékezve ezt a sírkövet, évszáma is történelmi tévedés. Arra járt egyszer, a múlt század hetvenes éveiben, vad után cserkészkedve Ferencz József akkor uralkodó király. Megkérdezte kísérőjét, a gödöllői fővadászmestert, ki pihen az erdei út mentén süppedő hantok alatt. Akkor elrendelte, jelölje emlékkő a sírt. F oltok a faluban, akik úgy tudták, hogy a törökök tatár segédhada elől menekült a nép. Ezért vésték a kőre a rajta látható évszámot. A helytörténet kutatói azonban bizonyíthatni vélik, hogy nem a szultán, hanem a nagy kán századokkal előbb ott pusztító serege kezétől halt kínhalált a dányi mártír. A kő pedig, helyes-e vagy helytelen, a szám rajta és ha csupán Sebestyén emlékének szánta, aki állította, őrzi és hirdeti, akárhol nyugodjanak jeltelen sírban, mindazok emlékezetét, akik életüket bármikor feláldozták a népért. Szöveg: Szokoly Endre Kép: Gábor Viktor Pedig nem loptam Ebéd közben jelentette be a kultúros. Nyomban ő maga is bemutatkozott. Egy kötőtűszerű fémrudacskával átszúrta a nyelvét. Utána visszajött az asztalához, és falatozott tovább. Lopva belestem a szájába. A nyelve olyan sértetlen volt, akár az enyém. Persze, a gyerekek mintha tűkön ültek volna. Kapkodva dobálták magukba az ételt, nyakaskodtak. ezen a délutánon nem fekszenek le semmiképp. S már sompolyogtak is ide, a mi asztalunk köré. Öt nézték, ö meg rájuk-rájuk kacsintott, és az egyikük orrából forintokat varázsolt elő. Egy kisfiú eltűnik Csenevész fiúcska őrzi a jószágot. Az uradalom földjén, az uradalom állatait. Éhes. Álmos. Elgyötört, Anyja, akiről sose tudja, hogy milyen színű gúnyát visel, mert folt hátán folt mindig, ami rajta van, kiszámolja a krumplit, dekára kiméri a kenyeret, a kicsiket korán ágyba fekteti, hogy le ne ugrálják a vacsorát. Sokan vannak. Húst csak húsvétkor és karácsonykor látnak ... Keserűen rugdalja a kisfiú a rögöket. De felderül a képe hirtelen. Furcsa kocsik zörögnek az úton. Szögletesek, nagyok. CERK STÁNECKI — olvassa oldalukon a rikító betűket. Cirkuszosok! Minden este a sátruk körül sündörög. Beszökik az előadásaikra. — Vigyenek magukkal, bármit elvállalok, vigyenek magukkal — könyörög nekik. Azok eleinte csak megmosolyogják, barackot nyomnak a fejére, a barátai közé küldik játszani. Jan azonban állhatatos. És amikor felszedik a sátorfájukat, velük szökik. Még szülei sem tudják, hova tűnt. Gondozza az állatokat, sep- ri a porondot, afféle cirkuszi mindenes. Az öreg bűvész azonban, az országszerte ismert Ludwig Koharski, egy nap felfigyel rá, megsajnálja, maga mellé veszi inasnak. És csakhamar felfedezi a fiú tehetségét. Beavatja trükkjei titkaiba, egyre több mutatványt ismertet meg vele. Jan először csak néhány apróságot, majd sok bonyolult, nagy számot Is elsajátít, végül sikeres vizsgát tesz, s 19 éves korában már hivatásos bűvész, tapsok kísérik produkcióit. Szülei csak ekkor tudják meg, hogy mégis él halottnak vélt fiuk. Janból János lesz Második katonaévét tölti, mikor Hitler csapatai lerohanják Lengyelországot. Hazánk nyújt neki menedéket. Festetich gróf Somogy megyei birtokán dolgozik. A fel- szabadulás után orosz tolmács, Pest felé sodródik; sokáig a ráckevei járásban tol- mácskodik. A szíve egyik fele haza húzza, a másik fele Magyarországon marasztaná. ' S ez a másik fele győz, mert egy magyar lány fészkelte bele magát. Megházasodik, leteszi itt is a bűvészvizsgát, s a plakátokon már mint Korcsák János szerepel. 1950-ben a SZOT köt vele szerződést. Sikert arat: szerződését évről évre megújítják. Jó ideig a Balaton-kömyéki üdülök vendégeit szórakoztatja, 12 éve szinte kizárólag a Verőcén, Visegrádon, Zebe- gényben, Nagymaroson, Dö- mösön és Leányfalun pihenők élvezik produkcióit: a családos üdülőkben turnusonként rendszeresen tart egy-egy 70 perces előadást. — A Dunakanyar kulturális ellátottsága igen szegényes — magyarázta Molnár György, a Szakszervezetek Országos Tanácsának kultúrcso- port főelőadója —, üdülési osztályunk, főként a gyerekek kedvéért, többek között Korcsák mesterrel próbál a helyzeten valamit javítani. Nemcsak Józsika csodálkozik Kerekre tágult szemek, leesett állak, prüszkölő nevetések, vörösre tapsolt tenyerek ... A leányfalui építőipari üdülő társalgójában legalább százan szoronganak, többségük gyerek. Bűvészünk, mint komikus is megélne, ez bizonyos. Törve, rossz hangsúlyozással beszéli a magyar nyelvet, sete-sután előadott, kacs- karingós szellemeskedései, melyek mutatványait kísérik, úgy hatnak, mint a hónalj- csiklandozás. Korcsák mester az imént 20 pingponglabdát nyelt le. de, úgy látszik, a rendkívüli étek megülte a gyomrát, mert sietve mindent visszacsinál. Most fából készült műtojást helyez el egy fekete zacskóban, a zacskót az asztalhoz üti, és valódi tojás folyik szét a nézők szeme előtt. Majd a zárószám következik: szalvétát köt a közönség soraiból felhívott Józsika nyakába, szörpöt itat vele, s mert nem tudja kifizetni, visszaveszi tőle: Józsika orrán-száján folyik kifelé az ital... A felnőttek majdnem haj- bakapnak egymással, megvitatva, mit, hogyan csinált, ő meg szedi a cókmókját, de ez nehezen megy neki, mert ahány gyerek, az mind rajta lóg. Mindenki rajtam nevet — Naponta két-három órát próbálok a tükör előtt, különben leégnék, mint a rongy — meséli, miközben, segítség ürügyén, sorra kézbe veszem, megvizsgálom bűvös szerszámait. — És állandóan frissítem repertoáromat. Jövő héten Tóalmásra megyek, az ottani gyereküdülőben mutatom be legújabb trükkömet. Télen Nagykáta, Nagykőrös, Albertirsa, Kiskunlacháza, Dömsöd szövetkezeti vendéglőiben lépek fel, azokon a helyeken is felavatok majd néhány friss mutatványt... Higgye el, nincs nagyobb öröm, mint megnevettetni az embereket. — A magyar embereket — teszi hozzá. — Mert azokat nagyon szeretem. S úgy érzem, ők is szeretnek engem... Vannak, akik csodatevőnek tartanak. Csodáik pedig nincsenek, csak felfokozott kézügyesség van, csak a fogások helyes alkalmazása van. Jawa motorja hátsó ülésére kötözte a nagy bőröndöt. Elindul. Az üdülő apraja- nagyja kint az udvaron, integetnek utána. Hirtelen visszafordul, mellém kanyarodik. — Azért ezt nem gondoltam volna magáról, Estvany- ka — ripakodik rám felháborodottan, és zsebeimből egv csomó bűvészmiegymást huzigál elő, kártyákat, színes kendőket, egy villanykörtét, mely felgyulladt a kezében a színpadon, egy kis talpaspoharat, pingponglabdát, karikát. — Hát ezért segített maga nekem? — és megfenyeget. — Ezeket úgy se tudja maga használni... Farzsebemből előhúzza a fatojást. — Ma estére nem lett volna vacsorám! Ejnye, ejnye, Estvanyka!... Megkövültén állok a hnho- tázó tömeg gyűrűjében. És még akkor sem ocsúdok fel meglepetésemből, mikor már a por is eloszlott robogó motorkerékpárja nyomán. (polgár)
