Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-24 / 172. szám
« MST HEGYEI hírlap 1968. JULIUS 24., SZERDA Tatai tapasztalatok PANASZ Mint ismeretes, a félbeszakadt Üllő—Maglód megyebajnoki mérkőzés eredményét a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége megsemmisítette, mindkét együttest vesztesnek nyilvánította, ezenkívül két- lcét büntetőpont levonásával sújtotta. A döntést a két fél sérelmesnek találta. Panaszukkal a PTS elnöksége keddi ülésén foglalkozott, s beadványukat visszaadta a szövetségnek. Szerintünk helyesebb lett volna, ha a PTS elnöksége a körülmények alapos vizsgálata, az újabb észrevételek alapján már most végső pontot tesz az ügy végére. Hat csoportban rendezték meg az ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornáját. Megyénk a tatai csoportban szerepelt, s a tapasztalatokról beszélgettünk Kovács Sándor csapatvezetővel. — A küzdelmek idén új rendszerben kerültek sorra. Az egri országos döntőbe nem az elsők jutottak, hanem a csoportok legjobbjaiból kialakított 6 területi válogatott. A viadal az erőfelmérést szolgaija, hiszen az arra érdemesekből alakítják ki az augusztus 8—19 között sorra kerülő olimpiai reménységek tornáján részt vevő magyar csapatot, s a most feltűnt fiatalok alkotják a jövő évi UEFA- együttcs gerincét. — Tatán készülődtek az olimpiai keret tagjai. Fiataljaink részére nagy élményt jelentett, hogy személyesen is megismerhették a Mexikóba utazó játékosokat, az edzőket, Sós Károlyt, Lakat Károly dr.-t és Mészáros Józsefet. Mészáros József egyébként valamennyi csoport küzdelmeit felkereste, és közel 360 fiatal teljesítményét figyelte meg. — Elégedett-e csapatunk szereplésével ? — Hátrányban voltunk a többi részvevővel szemben. A győztes Komárom megyei gárdát például NB-s csapatokból állították össze, akárcsak a többi együttest. A harmadik hely ellenére nem kell szégyenkeznünk, fiataljaink becsületesen küzdöttek, s magatartásukkal Lakat Károly dr. és Mészáros József elismerését egyaránt kivívták. Sikernek könyvelhetjük el, hogy három játékosunkat beválogatták a csoportválogatottba, másik három pedig tartalékként jön számításba. — Milyen tanulságokat hozott a torna? — Az eddiginél sokkal alaposabban kell foglalkozni a fiatalokkal. gyökeres változtatásokra van szükség. Az egyesületeknél működő edzők feladata, hogy a fiatalokkal fokozottabban törődjenek. Sajnos, nem egyedülálló eset, hogy az edző az ifik képzését kiadja „albérletbe”, s így fejlődésüket nem ellenőrizheti megfelelően. Az edzők nyújtsanak nagyobb segítséget a megye labdarúgóvezetőinek a válogatásnál, hisz számukra sem lehet közömbös a fiatalok szereplése. A tatai tornán hiányzott az összeszokottság, s ezután korábban szeretnénk elkezdeni a felkészülést, az eddiginél nagyobb terv- szerűséggel. Fekete József Kispályák a nagypályán A megyei spartakiad döntő labdarúgó-mérkőzéseit a Váci Vasutas sporttelepen játszották. Három kispályát jelöltek ki a nagypályán. Az öregfiúknál és az ifiknél veretlenül végzett az élen a monori, illetve a tinnyei csapat. A röpösöknél valamennyi találkozóját megnyerte az érdi férfi, valamint a bényei női együttes. KÉZILABDA Férfiak: 1. Tököl, 2. Alsógöd, 3. Törtei. Galgahévíz eredményeit megsemmisítették. Nők: 1. Tá- pióbicske, 2. Pomáz, 3. Gyón. Felsőgöd eredményeit megsemmisítették. KISPÁLYÁS LABDARÜGAS Ifjúságiak:' 1. Tinnye, 2. Dabas I. kér., 3. Nagykáta. Felnőttek: 1. Kóspallag, 2. Pécel, 3. Tököl, öregfiúk: 1. Monor, 2. Dunabog- dány, 3. Penci Tsz. w ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! MEGNYÍLT a „HORIZONT" Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet építőanyag telepe a Budapest XVIII. Honvéd utcában, a Szemeretelepi vasútállomásnál KAPHATÓ: Fenyő- és lombos-fűrészáruk gömbfa-félék, lemezipari termékek parkettaféleségek, ajtók, ablakok mész, cement, gipsz, mozaiklap csempe, tégla, cserép, pala RÖPLABDA Férfiak: 1. Érd, 2. Dunakeszi Ktsz, 3. Tápiógyörgye. Nők: 1. Bényei KISZ, 2. Érd, 3. Dunakeszi Ktsz. VESZÉLYES M\M Csütörtöktől vasárnapig három fordulót bonyolítottak le a vízilabda OB I-ben, s az őszi nyitány nem hozott babért a Csepel Autó számára. Az egri vereség után szombaton 8:6-ra kikaptak a Vasastól, vasárnap pedig 5:3-ra az éllovas FTC-től. Az Autó tehát veszélyes helyzetbe került. Az utolsóelőtti helyen áll hat ponttal. Mint ismeretes, sérülések és eltiltások miatt nem tudott a legjobb ösz- szeállításban rajtolni a gárda, s a vállalati támogatás csökkentése is megzavarta soraikat. A sportág eseményeihez tartozik, hogy az olimpiai vízilabda- csapat 11. helyére pályázók között van a Csepel Autós Kiss Attila is. MÁTRAHÁZA Magaslati edzőtábor Mátraházán — a kékestetői útelágazás szomszédságában — festőién szép, ideális fekvésű környezetben épül fel a magyar sport új büszkesége: a százszemélyes magaslati edzőtábor. A 700 méteres ten- gerszínt feletti magasságban elhelyezkedő új intézmény az élsportolók és az olimpikonok kedvező felkészülését szolgálja majd. TOTÓTIPPJEINK 1. Bp. Spart.—G.-MAVAG 2. Pécsi B.—Szóin. MTE 3. Kecskemét—Budafok 4. Esztergom—KISTEXT 5. III. kér. TTVE—Veszpr. 6. Goldberg.—Almásfüzitő 7. Autóbusz—Volán 8. K.-félegyh.—Kecsk. TE 9. Szegedi D.—Jászberény 10. Zalka FSE—Tűzoltó 11. Máza—ZTE 12. DVSC—Szf. MÁV 13. Dombóvár—Pécsi VSK Pótmérkőzések: 14. EVTK—Gázművek 15. Pápa—Z. Dózsa 16. SZVSE—NVTE X, 2 1 1 X, 1 X, 1 1 2, x 1» X 1 1 1* x, 2 1, X X, 1 PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220, Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141-462, 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetheti: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hirlapüzle> teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sM. Előfizetési díj 1 hónapra 17 forint. Óvásdömping Vácott rendezték a labdajátékok megyei spartakiád- döntőjét. Az eseményre rossz fényt vet a sok óvás. Kispályás labdarúgásban az igazolásnál figyelmeztették a jászkarajenői együttest, hogy egy katona is van a csapatban, aki a szabályok szerint nem szerepelhet. Az első mérkőzésen nem is játszatták, a második találkozó félidejében azonban beállították. Az ellenfelek óvtak, az eredményt megsemmisítették és így hiába győztek a karaiak Kóspallag és Tököl ellen. A galgahévízi férfi kézilabdázóknál — jogtalanul — két főiskolás is szóhoz jutott. Bár ők lettek volna a torna győztesei, a szabálytalanság miatt elestek az első helytől. A lányoknál azért óvtak, mert három felsőgödi sportoló megfelelő igazolása hiányzott, ebben a számban nem is hirdettek eredményt. A röpösök sem úsztak meg szárazon. A pomázi férficsapatban egy budakalászi lakos szerepelt, s emiatt első mérkőzésüket megsemmisítették. A versenykiírás semmibevevése tehát alaposan megzavarta a küzdelmeket, az óvásdömping megváltoztatta a pályán elért eredményeket. Egyben felvetődik a kérdés: hogyan indulhattak el a jogosulatlan szereplők a járási és a területi döntőn? Ügy látszik, nem volt megfelelő az ellenőrzés. Természetesen ez sem menti a vétkes csapatokat, akik nem alkalmazkodtak a versenykiíráshoz, nem vették figyelembe, hogy a sparta- kiádot a falusi dolgozók részére írták ki. R. L. Barátságosan Barátságos labdarúgó-mér- I pat ma 17 'órakor a Hungária kőzések: Törökbálint—ÉLGÉP ... ,, ... 4:0, Maglód—Bp. Kőolaj 1:3, koruton az MTK-iíi ellen vív Űri—Péteri 2:3. A tököli csa- I előkészületi mérkőzést. APROHIRDETESEK Azonnali belépésre felveszünk gyors- és gépirőnőt (kezdőt Is), valamint női eladókat, továbbá 14—16 éves fiatalkorú nő) kisegítő alkalmazottakat. Jelentkezni lehet: KÖZÉRT Édességbolt Vállalat, Budapest VI.. Aradi u. 16. II. emelet. Munkaügyi csoportjánál. Ganz-MÁVAG alkalmaz: esztergályos, marós. lakatos, hegesztő. öntő, kovács szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A vidéki szakmunkások részére díjmentes szállást biztosítunk. Szabad szombat van. A Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munkaerő- gazdálkodásán. Bp. VIII., Vajda Péter u. 10. Felvételre keresünk férfi segédmunkásokat, női betanított munkaerőket. kőműveseket, lakatosokat rövidített munkaidővel. Jelentkezni lehet naponta 8—12 óra között: Gyaplúmosó és Szövőgyár. Budapest XIII., Kárpát u. 9—11. Munkaerőgazdálko- dás1 osztályon. ________ B eton- és Vasbeton- ipari Művek, Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.), azonnali belépésre felvesz irodatakarítónőket, csökkentett munkaidővel. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk._________________ K ozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat azonnal felvesz gépkocsivezetőt, karosszérialakatost, esztergályost, férfisegédmunkára. 44 órás munkahét. Kéthetenként szabadszombat. Jelentkezés:, XI. Bocskay u. 90. 2 gyümölcsöstelek eladó. Érdeklődni lehet egész nap Halásztelek. Barátság u. 2. Ragasits.___________________ E ladó jó karban lev.; Opel Caraván. Érdeklődni : Vecsés. Vöröshadsereg u. 123. alatt. Sárdi. Beton és Vasbetonipari Művek váci telepe (Vác. Kisrét dűlő l.) azonnali belépésre felvesz autódaru, markoló, Dutra forgód - kodógép kezelőket, géplakatosokat. valamint szállító és gyártó munkakörbe segédmunkásokat. csökkentett munkaidővel. Üzemi étkezést, mun kásszállót biztosítunk Felvétel személyes jelentkezés esetén. Beton- és Vasbetonipari Művek, Szentendrei Gyára (Szentendre. Dózsa György út 34.), azonnali belépésre felvesz női dolgozókat, mozaik- lapgyártó munkakörbe. csökkentett munkaidővel. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. Hazai Pamutszövőgyár Soroksári Gyára (Bp. XX., (So.) Marx K. u. 294. sz.) FELVESZ SZÖVŐIPARI • TANULÓNAK 1968. szeptember 1-’ re, 14—15 éves fiatalokat. Tanulási idő 2. ill. 1 év. FELTÉTEL: VIII. ált. iskolai végzettség. Előjegyzésbevétel miatt jelentkezni lehet személyesen vagy levélben. SZAKOKTATÁS Egy fő villanyszerelő és egy fő vízvezetékszerelő ipari tanulót felvesz azonnali belépésre a Szentendrei Városgazdálkodási Vállalat, Ady Endre út 5. szám. Jelentkezés, szombat kivételével, naponta fél 8 órától. Asztalosok, figyelem. Favázas enyvezőbak tartozékokkal valamint 10 cm vtg. diófapallók eladók. Nagy- rtödfVnő M •) Sürgősen eladó Péce- len, Felsősor út 65. alatt 240 négyszögöles telek 1 szoba konyhás alapzattal, építőanyaggal. Érdeklődés minden nap 3 órától. Pécel, Sárköz u. 9. A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — jó kereseti lehetőséggel. kizárólag nagy-budapesti mun- imahelyekre — kőműves. ács. állványozó, vasbetonszerelő. ép.- asztalos. ép-lakatos, parkettás. épület- vili an.vszexeló szakmunkásokat. valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat. továbbá festőmázoló és üveges szakmunkásokat. — Munkásszállást. napi kétszeri étkezést — térítés ellenében - biztosítunk. 15 százalék aeny pótlékot es különélés) dijat fizetünk Kéthetenként szabad szombat Jelentkezés: Bp. V.. Kossuth Latos tér 13—15.. földszint ___________________ B eton- es vasbetonipari Művek szentendrei gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.). valamint váci telepe (Vác. Kisrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz férfi segédmunkásokat beton- elemgyártásl munkakörbe Mindkét helyen munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk Felvétel mindkét helyen, személyes >dipnfkpzéc o<?ptén A KAVICSBÁNYA VÁLLALAT hatvani bányájában (tel.: Hatvan. 19 —56) a kavicstermelés üzemszerűen megkezdődött. Az üzem ter- melvényeit: a 0—3 mm mosott, osztályozott homokot és a 0—30 mm osztályozott oe- tonkavicsot telepi kiszolgálással, felrakás nélkül 22 Ft/m3-es, közúti járműre történő felrakással 28 Ft/m3-es egységáron értékesíti. Anyagkiadás: hétköznap (szombaton is) 6- tól 19 óráig. A MEGRENDELÉSEKET AZ ÜZEMBEN, VAGY KÖZPONTUNKBAN (Budapest V., Molnár u. 53., Tel.: 181—313) VESSZÜK FEL. Kisebb tételű, azonnal elszállítani kívánt mennyiség közvetlenül az üzemnél is megrendelhetők. KAVICSBÁNYA VALLAT. AT Tanuló kislányoknak bútorozott szoba kiadó. Nagykőrös VII.. Aponvj u. 12. _________ K ozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat azonnal felvesz férfisegédmunkást órabéres munkára. 44 órás munkahét. Kéthetenként szabadszombat. Jelentkezés: TX.. Tha- ly Kálmán u. 5. JUBILEUMI VÁSÁR a nyári ruházati cikkekből július 20-tól 28-ig 20—30—40 %-os engedmény NAGYKŐRÖSÖN a Ruházati szaküzletekben és a Földművesszövetkezeti Áruházban