Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN xii. évfolyam, m. szám ARA 1 FORINT 1968. JÜNIUS 9., VASÁRNAP r PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! BUDAPEST TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Diplomáciai kapcsolat hazánk Hurrá, vakáció! és Felső Volta között A Külügyminisztériumban került sor a magyar—felső voltai zárótárgyalásra Péter János és Malick Zoromé kül­ügyminiszterek között. A meg­beszélések eredményeként a tárgyaló delegációk közös köz­leményt fogadtak el. A ta­nácskozást követően megálla­podást írtak alá a Magyar Népköztársaság és a Felső Volta Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok léte­sítéséről. „SAS” JELENTKEZZEN! „MEZŐ” ADAS AT FIGYELI CSERVENKA FERENCNÉ. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ELSŐ TITKÁRA Foto: Gábor Hol nyaralnak, mivel szórakoznak gyermekeink? Ki tudja, hány boldog sóhaj szállt szombaton az égnek! Hány "-"erek mondta: — na ennek az évnek is vége! Egy biztos: akár jól, akár rosszul tanult, a gyerek, a vakációnak egyformán örül. Tudósítóink — nemhiába legtöbbje maga is szülő — lelkiismeretesen utána­jártak, hol, melyik iskolában miképpen gondoskodnak a gyerekek nyári programjáról? Nemes Rezső például azt je­lenti Fótról, hogy labdarúgó- és kézilabda-bajnokság lesz a jövő héten. Az I-es számú is­kolában minden napra jut ese­mény, mesedélután, könyvtár: velélkedő, filmvetítés. Néme. Kálmán szobrászművész sok szeretettel vár minden pajtást a szobrász szakkörben. A gödöllői járásban és a vá­rosban 1800 diák mond búcsút a padoknak. A jó tanulók kü­lönösen vidámak, tíznapos turnusokban Balatonlellére mennek. A tanulmányi verse­nyek győztesei szaktáborokban pihenik ki a versenydrukkot, (Folytatás a 2. oldalon) ' Tudományegyetem díszdoktorává avatták dr. Zakir Husaint Bensőséges ünnepség zajlott le szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen : a hazánkban tar­tózkodó dr. Zakir Husaint, az Indiai Köztársaság elnökét az állam- és jogtudományok díszdoktorává avatták. Dr. Nagy Károly rektor je­lentette be, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem ta­nácsának az állam- és jogtu­dományi karral egyetértésben hozott határozata alapján In­dia elnökét, volt egyetemi pro­fesszort és rektort, a világ né­pei közötti barátság elmélyíté­sében kifejtett eredményes te­vékenységének, valamint szé­les körű tudományos és politi­kai munkásságának elismeré­séül az állam- és jogtudomá­nyok díszdoktoráva avatják. Losonczi Pál, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnöke szombaton a Parlament va­dásztermében ebédet adott dr. Zakir Husain, az Indiai Köz­társaság elnöke tiszteletére. LONDON Elfogták King gyilkosát? Londonban letartóztatták James Earl Ray-t, akit Mar­tin Luther King néger polgár­jogi vezető meggyilkolásával vádolnak. Ray-t az angol Scotland Yard közegei szombaton dél­előtt — magyar idő szerint 11 óra után — vették őrizetbe és most az egyik londoni rendőr- kapitányságon tartják fogva. A 40 esztendős Ray „Eric Starvo Galt” álnéven is sze­repelt. Tavaly áprilisban szö­kött meg Missouri államban a börtönből. Gyaníthatóan ő hajtotta végre április 4-én King ellen a gyilkos merény­letet. A gyanúsított Ramon Ge­orge Sneyd álnéven hagyta el az Egyesült Államokat. Letar­tóztatásakor két, erre a név­re kiállított kanadai útlevelet találtak nála. Zsebében egy töltött pisztoly is volt. Ray éppen Brüsszelbe akart to­vábbutazni, amikor lefogták. Az angol rendőrség az FBI kérésére kapcsolódott be a nyomozásba. Az utolsó tiszteletadáson Robert Kennedy koporsója mellett, Averell Harriroan és Cy­rus Vance, az USA—vietnami előzetes tárgyalások amerikai képviselői. Búcsú New Yorkban, a St. Patrick székesegyházban, ahol Robert Kennedy ravatala állt, pénte­ken és szombaton több százez­ren vettek búcsút a merénylet áldozatául esett New York-i szenátortól. A nagy hőség el­lenére az éjszakai órákban is ezrek és ezrek várakoztak, hogy bejuthassanak a székes­egyházba, és az újonnan érke­Alexander Dubcek vezetésével csehszlovák port­ás kormányküldöttség érkezik Budapestre A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány meghívására Alexander Dubceknek, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titká­rának vezetésével a közeli na­pokban csehszlovák párt- és kormányküldöttség étkezik Magyarországra. A látogatás alkalmával alá­írják a Magyar Népköztársa­ság és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság közötti új, barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. BP. BAROSS TÉR A TERV SZERINT HALAD­NAK MUNKÁJUKKAL A BAROSS TÉRI ÉPÍTŐK. KÉ­SZÜL A TARTÓ PILLÉREK VASBETON ALAPZATA A KELETI PU. HOMLOKZATA ELŐTT. Váci katonák között Egy nap a laktanyában „Mező” mellett állunk, tá­volban „Akác”, „Liget”, „Vér­cse” és „Sas”. Nem egy szép táj leírása következik, s az utóbbi két név sem röpködő , madarakat, inkább az éterben ; szálló hanghullámok forrását jelöli. Hallgassuk csak: | — Sas, halló, Sas, itt Mező! — Itt Sas, adását jól értem, közleményt adok ... (Folytatás a 2. oldalon) zőket az a figyelmeztetés sem riasztotta el, hogy legalább hat óra hosszat kell várakozniuk, amíg a ravatal közelébe jut­hatnak. Magyar idő szerint szomba­ton valamivel dél után bezá­rultak a New York-i St. Pat­rick székesegyház kapui, és megkezdődtek a gyászmise elő­készületei. A gyászmisét Cooke érsek celebrálta. Beszédében megin­dult szavakkal méltatta Ro­bert Kennedy életútját, a sze­génység, a faji megkülönböz­tetés, az erőszak és a háború ellem vívott harcát. A Kennedy család nevében az elhunyt; öccse, Edward Kennedy a gyászmise előtt mondott beszédet Elcsükló hangom idézett bátyja beszé­deiből és búcsút vett attól az embertől, aki annyira szeret­te az életet. „Meglátta a rosz- szat és azt jóvá akarta tenni, meg akarta szüntetni a szen­vedést és útját akarta állni a háborúnak.’’ Végül félig zokogó hangon kérte az egész amerikai né­pet, „ne idealizálja’’ bátyját, halálában ne nagyobbítsa ér­demeit, csak tekintse olyan emberinek, amilyen valójában volt. A székesegyházban jelen voltak az amerikai vezetők is, közöttük Johnson elnök, aki feleségével együtt érkezett. Ott volt Humphrey alelnök, Mc­Carthy szenátor, Nixon volt alelnök és Rockefeller New York-i kormányzó. Jelen vol­tak a hozzátartozók, közöttük az 1963-ban meggyilkolt John Kennedy elnök özvegye. Ott volt Rusk külügyminiszter, V Thant ENSZ-főtitkár, Coreita King, a két hónappal ezelőtt meggyilkolt Martin Luther King, néger polgárjogi vezető özvegye és ott voltak a társa­dalmi élet más kiemelkedő (Folytatás a 2. oldalon) MA: A vétójog politikai fegyver! Részletek Gáspár Sán­dornak, a megyei nagyaktí­ván tartott beszédéből, a 3. oldalon. Ildomtalan spekuláció Polgár István írása a márkás borokról, a 4. oldal­ion. Csak 18 éven felülieknek Szántó István cikke a veszélyeztetett gyermekek­ről, a 6. oldalon. Keresik a közös utat Interjú dr. Bíró Ferenc­cel, a megyei pártbizottság osztályvezetőjével. Súlyán Pál írása a 6. oldalon. Ne kitthálj Ősz Ferenc cikke az ide­gesség okáról, a 8. oldalon. AZ ELET KATONÁI Riportsorozatunkban e héten Novak Bélát, a Bu­dai Járási Pártbizottság el­ső titkárát mutatja be Su- ha Andor, a 9. oldalon. Kennedytől

Next

/
Thumbnails
Contents