Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-07 / 132. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. JÚNIUS 7., PÉNTEK XII. ÉVFOLYAM, 132. SZÄM ÁRA 70 FILLÉR John után Robert is Budapestre érkezett az Indiai Köztársaság elnöke BELGRAD Félrevezető röplapok Belgrádiban szerdán ismét felmerült annak a veszélye, hogy a vasárnap este megkez­dett diákakciók újból elfajul­nak, azonban nem az egyete­misták miatt. A jugoszláv fő­város különböző részeiben ugyanis szélsőséges követelé­seket tartalmazó olyan röpla­pokat terjesztettek, az egyete­misták nevében, amit nem egyetemisták írtak. A belgrádi egyetem épületeit a diákok változatlanul éjjel­nappal megszállva tartják. Az ügyészség betiltotta a Sztudent című diáklap legújabb számá­nak terjesztését, mert az in­doklás szerint hamis, koholt és nyugtalanságot keltő hírek­kel veszélyezteti a közrendet és a békét. A belgrádi ügyész­ség egy képviselője ugyanak­kor közölte: nem felel meg a valóságnak az, hogy több egyetemi hallgatót vizsgálati fogságba helyeztek. Bár ezek a hírek és esemé­nyek továbbra is borzolgatják a kedélyeket, jelenleg a leg­fontosabb momentumnak az látszik, hogy kezdenek kibon­takozni a diákmegmozduláson elhangzott reális követelések megoldásának keretei. Spiljak miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy a kormány és illetékes szervei nagy figyelemmel fog­lalkoznak az egyetemi hallga­tók problémáival. (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János az írószövetségben Csütörtökön délután kibő­vített választmányi ülést tar­tottak a Magyar írók Szö­vetségében, ahol a tanácsko­záson meghívott vendégként részt vett Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki részletes tájékoz­tatást adott időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről, kul­turális, ezen belül irodalmi té­mákról is. \ FELSŐ VOLTAI KÜLÜGYMINISZTER VIDÉKI KÖRÚTRA INDULT Mailek Zoromé, Felső Volta Köztársaság külügymi­nisztere és kísérete csütörtö­kön a Chinoin gyógyszer- gyárba, az Országos Tervhi­vatalba és a Külkereske­delmi Minisztériumba láto­gatott el. A külügyminiszter és kísérete csütörtökön a ké­ső délutáni órákban vidéki látogatásra indult. Gyermek­és családos üdültetés Ma kezdődik a SZOT idei kedvezményes gyermeküdül­tetése. Ezen a napon 18 gyer­meküdülő nyitja meg kapuit — közülük kilenc a Balaton partján. Ugyancsak most kez­dődik az idei családos üdülte­tés is. Az idén ebben az üdü­lési formában megközelítően húszezer szülő vesz részt, kö­rülbelül tizenöt és fél ezer 3 évnél idősebb gyermekével. Los Angelesben, az Irgalmas Szamaritánus Kórházban Frank Mankiewicz, Robert Kennedy sajtótitkára csütörtö­kön hajnali két órakor várat­lanul megjelent a kórház új­ságírók számára fenntartott szobájában, s néhány másod­perces hallgatás után felolvasta az alábbi közleményt: „Robert Francis Kennedy szenátor ma, 1968. június 6-án, 1.44 órakor meghalt. Halála percében mel­lette volt felesége, Ethel, test­vérei, sógora és sógornője. Negyvenkét éves volt”. A kórház épülete előtt nagy tömeg várakozott. A tömegben fehérek, négerek és mexikói származású amerikaiak voltak. Robert Kennedy gyermekei közül hat volt szüleivel Kali­forniában, ezeket John Glenn, az amerikai űrhajózás úttörője vitte vissza repülőgépen wa­shingtoni otthonukba. Johnson amerikai elnök csütörtökön Robert F. Kenne­dy halálhírére nyilatkozatot tett közzé. „Ez a tragédia és a súlyos veszteség időszaka — hangzik a nyilatkozat. — Robert F. Kennedy meghalt. Robert Kennedy hozzájárult ennek az országnak a megszilárdításá­hoz, megerősítette az ország népének alapvető becsületét, a nép békevágyát, azt az óha­ját, hogy javítsák az ország Megindult Franciaország gazdasági vérkeringése Franciaországban megin­dultak az első vonatok, meg­kezdték munkájukat a posta­tisztviselők és az ország szí­vében, Párizsban megindul­tak az autóbuszok és a metró- szerelvények. A közlekedés és a hírközlés munkájának hely­reállítása azt jelenti, hogy megindult az ország gazda­sági vérkeringése, de mást is jelent: azt, hogy a francia munkások százezrei olyan eredményeket tudtak kivívni, amilyenekhez évtizedek óta nem jutottak hozzá. A mun­kások millióinak nagy si­kere jó előjel azok számára is, akik még folytatják sztrájkharcukat. A Scorpion hivatalosan is elveszett Az amerikai haditengerészet hivatalosan is elveszettnek nyilvánította a Scorpion nevű amerikai atommeghajtású ten­geralattjárót. Moorer tenger­nagy bejelentette, hogy a ten­geri és légi kutatás tíz napon át sem vezetett eredményre. Ezért le kell vonni azt a szo­morú következtetést, hogy a tengeralattjáró 99 főnyi sze­mélyzetével együtt elmerült az Atlanti-óceán mélyén. Műanyag újság ' Nyugat-Németorszagban tíz­ezer példányban megjelent az első műanyag lapokra nyo­mott újság. Anyaga, a Silver- poran, rendkívül ellenálló a hedvességgel szemben. Azelőtt Inélyhűtött élelmiszerek cso­magolására használták, s a re­pülőgépeken használatos tálcá- i.at készítették belőle. Ára I em magasabb, mint bármely jó minőségű papíré. AZ UTOLSÖ FELVÉTELEIK EGYIKE valamennyi lakosának életkö­rülményeit. Életében szemé­lyes tragédiából másoknál jóval több jutott neki osztály­részül. Mégsem veszítette el Amerikába vetett hitét. Sosem veszítette el az egyszerű em­berek lelki erejébe vetett bi­zalmát, hitt a fiatalok magas- ratörö képességének és az idő­seknek a méltó élethez való jogában. Közéletünket távozá­sával súlyos veszteség érte. Fe­leségem és a magam nevében legmélyebb együttérzésünket tolmácsolom Kennedy asz- szonynak és családjának. Fel­hívást tettem közzé, s ebben felszólítottam nemzetünket, hogy Robert Kennedy halála alkalmából tartsanak egyna­pos gyászt”. A Fehér Ház által rendelke­zésre bocsátott különrepülő- gép haladéktalanul elindult Washingtonból Los Angeles­be, hogy Kennedy koporsóját New Yorkba szállítsa. A gép egyébként nem azonos azzal a repülőgéppel, amelyen John F. Kennedy holttestét szállították négy és fél évvel ezelőtt Dal­iásból az amerikai fővárosba. A repülőgépien, amely Ro­bert Kennedy holttestét Los Angelesből New Yorkba szál­lítja, ott lesznek a Kennedy- család tagjai, közvetlen bará­taik és az elhunyt szenátor közvetlen munkatársai. Velük utazik Coretta King, Martin Luther King özvegye is. Az elszállítás előtt a holt­testet felboncolják — közölte (Folytatás a 2. oldalon) Évente 4200 lakás A legnagyobb házgyár 350 milliós beruházás Jövőre már próbaüzem A fürdőszobát csak nyolcadikként a hét gyártó- csarnokhoz, s épül a gépjár­műszerviz, a kompresszor- és trafóház, és az iroda. A házgyár, teljes berende­zésével együtt, hozzávetőlege­sen 350 millió forintba kerül. — o — n beemelik Pest határán ódig túl már látni. Mint valami irdatlan monstrum óriási csontváza, ilyen ebben a pillanatban az épülő dunakeszi házgyár elő­re gyártott elemekből elkészí­tett szerkezete. A hét gyártócsarnok mére­teire jellemző, hogy alapterü­letük meghaladja a húszezer négyzetmétert. A kapacitás: egyedül többet termel majd a gyár, mint a ferencvárosi és a szentendrei együttesen. Tel­jes üzem idején évente 4200 lakás elemei készülnek majd itt. Érdekesség kedvéért em­lítjük meg, hogy a fürdőszo­bákat berendezve, készen emelik be a lakásokba. A berendezések már folya­matosan érkeznek. A tervek szerint jövő év júniusában megkezdik a próbaüzemelte­tést. Jövőre már megközelí­tően ezer lakáshoz szükséges panelt állítanak elő. Vastároló is csatlakozik Losoncéi Pálnak, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elnö­kének meghívására csütörtök délelőtt hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett dr. Zakir Husain, az Indiai Köz­társaság elnöke. Az indiai elnököt útjára el­kísérte lánya, Sayeeda Khan és leányunokája, Kumari Nilo- fer Khurshid is. A Ferihegyi repülőtéren tíz óra előtt néhány perccel tűnt fel a repülőgép, amelyet a magyar légierők vadászgép­köteléke kísért a határtól Bu­dapestre. Díszjel harsant. A dísz­zászlóalj parancsnoka jelentést tett az Indiai Köztársaság el­nökének. Felcsendült az indiai és a magyar himnusz és köz­ben 21 tüzérségi díszlövést ad­tak le az indiai államfő tiszte­letére. Dr. Zakir Husain, Lo­soncéi Pál társaságában ellé­pett a díszzászlóalj arcéle előtt és köszöntötte az egysé­get. Úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek, akik ezután a fogadtatásukra megjelenteket üdvözölték. Est követően dr. Zakir Husain Lo­NAGYAKTÍVA A PÁRTBIZOTTSÁGON Csütörtökön tartotta közös nagyaktívaülését az MSZMP Pest megyei Bizottsága és a szakszervezetek megyei tanácsa. A Pest megyei Pártbizottság előadótermében összegyűlt jelenlevők előtt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a SZOT főtitkára számolt be „A szakszerveze­tek gyakorlati tevékenysége és pártirányításuk továbbfejlesz­tése” című PB-határozat végrehajtásának tapasztalatairól. Ezt követően a résztvevők kérdéseket intéztek Gáspár elvtárshoz, amelyekre az előadó válaszolt. A nagyaktíva nevében Cservenka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszönte meg Gáspár Sándor tájékoztató előadását. Az ülés részletes ismertetésére szombati lapszámunkban [jÍcctq f órii nlr Á saigoni postahivatalon a DNFF harci zászlaja leng A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front harcoló alakulatainak tüzérsége éjsza­kánként egy percnyi nyugtot sem hagy a megszálló csapa­tok és a bábrendszer hadveze­tőségének. Csütörtökre virra­dóra ismét 122 milliméteres szovjet gyártmányú rakéták csapódtak be Saigon stratégiai fontosságú épületébe, találat érte a folyami ki­kötő raktárövezetét, to­vábbá az úgynevezett Y- hidat. Cholon övezeteiben a haza­fias erők katonái tartósan be­fészkelték magukat számos háztömb falai közé, s amerikai tankok, repülőgépek és gya­logsági fegyverek szűnni nem akaró össztüze ellenére immár hosszú idők óta tartják állá­saikat. A dél-vietnami főváros több középületére, egyebek között a postahivatalra kitűzték a DNFF harci zászlaját. „Az el­lenség újra meg újra ellentá­madásba lendült, még mér­ges gáz bevetésétől sem riadt vissza, ám csapataink mind­annyiszor visszaverték” — je­lenti a hírügynökség. Az amerikai csapatok most hangszórón igyekez­nek fegyverletételre bírni a romhalmazok között el- barikádozott forradalmi egységeket. Ezekre a felhívásokra a haza­fiak válasza mindannyiszor egy-egy jól irányzott rakéta. MEGHALT KENNEDY

Next

/
Thumbnails
Contents