Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-05 / 130. szám
— rest HEGYEI k~/£h4tm 1968. JÚNIUS 5., SZERDA CiGüED Mi terem a homokon? Nyársapát életével, gondjaival foglalkozott a járási tanácsülés Csárda a parkban GESZTENYEFÁK AZ ÉTTEREMBEN A zsámbékiak Apácakert néven tartják számon a nagy parkot, amely az egykori tanítóképző kertje volt. Az elmúlt évtizedben nyitották meg a \ helybeliek előtt lassan a falu legkedvesebb kozó helyévé vált. Különösen mostanában, hogy az Üj Élet TermelőszöVAC vetkezet birkacsárdát létesített benne, ötletes módon felhasználták a régi mohos kerítésfalat; az elé épitették a fából készített színt, farácsos ablakokkal. A területen hatal- ,,,], , más, árnyat adó gesztenyefák setalo-szora- állnak. Kivágni semmiképpen | sem akarták. így beépítették őket az étterembe. A fatörzsek I még inkább elhitetik, hogy valahol egy szárnyakban, tüskökön, zöldnövények között élvezheti a vendég a pörköltet, a saját termésű bort. Híd - társadalmi munkában SZENTGYÖRGYVÖLGY FATENGELYES SZEKÉR Féltett kincsként őrzött közlekedési alkalmatosság van Zakó Kálmán szentgyörgyvöl- gyi lakos birtokában; egy fa- tengelyes parasztszekér. Az egykor nagybecsű és igen fontos szállítóeszköz eredetéről a Zala megyei idős gazda csak annyit tud, hogy már gyer,- ■nukkorában is családja tulajdonában volt, de már akkor is öreg jószágnak tartották. A ritkaságnak számító fatengelyes parasztszekér a zalaegerszegi göcseji szabadtéri falumúzeumban lesz látható. Néprajzi értékét növeli, hogy nem mesterember keze alól került ki, hanem valamelyik fúrófaragó parasztember barkácsolta. A Ceglédi Járási Tanács legutóbbi ülésén Nyársapát község tanácsának testületi és tömegkapcsolati tevékenysége került napirendre. Nyársapát mint község 1954-ben -alakult, Cegléd és Nagykőrös tanyavilágából. A gyenge minőségű homoktalajnak megfelelően lakói szőlővel, gyümölccsel, öntözéses kertészettel foglalkoznak. Az utóbbi években ezerötszáz holdon nyárfát telepítettek. A község — igaz — fejlődésnek indult, de kommunális és kulturális ellátottsága sajnos, még nem megfelelő. A tanácsülés részletesen foglalkozott a nyársapáti végrehajtó bizottság és az állandó bizottságok működésével, a tanácstagok választókerületi munkájával, a község növény- védelmi helyzetével. A község tsz-eiben nagy gondot fordítottak a növényvédelem gépesítésére. Javult a korszerű eljárások ismerete. Az új, hatásos növényvédőszerek felhasználásában való jártasság azonban nem egyszerű feladat. A növényvédőszereket forgalomba hozó ÁFÉSZ-a'kalmazottak nem ismerik még az új szereket és így az egyéni fogyasztókat sem tudják megfelelően tájékoztatni. Sajnos, nem áll rendelkezésre elegendő szerismertető sem. Az elvégzendő feladatok közül a legnagyobb gondot jelenti a szórvány, a házikerti, házitáji gyümölcsösökre előírt védekezések végrehajtásának ellenőrzése. Az egyéni termelők gyümölcsfáinak szakszerű permetezését egyre inkább igénylik, azonban ezt az igényt egyelőre nehéz kielégíteni. A napirendekkel kapcsolatban a tanácsülés megfelelő határozatokat hozott. 1945 elején, a kemény, háborús télen a környékbeli lakosság szétszedte és — mivel a tüzelőárusítás szünételt — feltüzelte a Vác alsóvárosi ligetben a Gombás-patak felett átívelő fahidat. Huszonhárom évig nélkülözték a ligetben sétálók ezt a forgalmas alkalmatosságot. A közelmúltban a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói — Prihoda Ferenc ácsmester vezetésével — társadalmi munkában vállalták a híd elkészítését. Faanyagot a városi tanács biztosított az önzetlen brigád számára. E héten volt a híd műszaki átvétele. A városi tanács az, elvégzett 35 000 forint értékű társadalmi munkáért a lakosság nevében elismerését és köszönetét fejezte ki a brigádnak. A csárda előtt a Török-kút forrása szabályos tóvá szélesedik, amelyet most halastóvá fejlesztenek. A termelőszövetkezet most nagyobbítja a kiszolgálási lehetőséget: a szabadtéri táncbeton mellé poharazót építenek a kertbe. A füves tisztásra helyezett asztalok mellett jóval többen foglalhatnak helyet. KÖNYVESPOLC ROGER GARAUDY: Ismeretlen földvárak A kínai kérdés A filozófus alapossága, a politikus elemzőkészsége, a publicista éles stílusa: ez ötvöződik a híres francia marxista teoretikus könyvében. A kínai kérdés a könyvheti politikai kiadványok legérdekesebbje: témája, szomorú aktualitása s nem utolsósorban a szerző személye teszi azzá. Garaudy, aki — a marxizmus örök megújulását tápláló vitaszellem egyik jeles képviselője — soha nem félt az önálló gondolatokban rejlő esetleges tévedésektől, most is hű marad önmagához. Élesen, félremagyarázhatatla- nul fogalmaz, logikája rendszerén szűri át az eseményeket, s így jut el több tekintetben az újdonság erejével ható következtetéseiig. A vizsgálódást Garaudy messziről, de lényegében az egyetlen lehetséges kiindulópontról kezdi: Kína gazdasági és társadalmi szerkezetének gyökereivel. Azt elemzi, vajon Kína történelmének objektív lényeiből következtek-e a mintegy tíz évvel ezelőtt kezdődött, s mindinkább elmélyülő, de egyben önleleplező események? A válasz — az ún. ázsiai termelési mód, valamint a kínai gazdaság és társadalom prekapitalista fejlődési szakaszának áttekintése után — világos és félreérthetetlen. Az objektív tények nem indokolják, sőt cáfolják mindazt, ami a nagy ugrást követte, s ami végül is — napjainkban — válságba sodorta a szocialista építést Kínában. Hiba lenne úgy vélni: Garaudy valamiféle „aktuálpolitikai érvvadászatot” folytat, s önömmel mutat fel egy-egy zsákmányt e vadászat eredményéből, ami a mai kínai vezetés ellenére szól. A szerző — s itt világlik ki igazán módszerének dialektikussága — igen világosan választja szét a valódi és vélt indokokat, semmit nem tagad a kínai sajátosságok fontosságából, sőt éppen ezekkel a sajátosságokkal igazolja, hogy mindaz, ami mg Kínában történik, ellentétes azzal, aminek törvényszerűen következnie kellett volna. A könyv második, nagyobb részében az 1958-at követő esztendők eseményei, tényei kerülnek az elemző vizsgálódás fénycsóvájába. A filozófus elmélyültsége megóvja Ga- raudyt attól, hogy a mutatósán könnyed ellentétpárok felállításának bűvöletébe essék. Nem a cselekvést rendszerezi, hanem a cselekvések mozgatórugóit; nem a tényeket magukat csoportosítja, hanem azok elvi — még ha szubjektivizmus esz- kábálta is azokat — alapjait. Az anyagismeret alapossága igen szerencsésen találkozik a marxizmus klasszikusainak tökéletes ismeretével. Garaudy nem citátumokat keres Marx és Lenin műveiben, hanem: érveket. Azokat az érveket, melyek hatására Mao Ce-tung tanításaiban élesen elkülöníthetjük a szemet és az ocsút, a marxista és a mind jobban eluralkodó antimarxista nézeteket. A kulturális forradalom néven ismert események — eddigi — betetőzései mindannak, aminek eredőit a mai kínai vezetők évtizedekkel ezelőtti megnyilatkozásaiban is megtalálhatjuk, de ami teljes és megdöbbentő valóságában az elmúlt két esztendőben bontakozott ki. Garaudy könyve rendkívüli alapossággal igazít el az események kusza szövevényében, s a művet végigolvasva, kérdések seregére kaptunk meggyőző választ. A kínai kérdéshez Darvasi István írt tömörségében is sokatmondó előszót. (Kossuth Könyvkiadó) (m. o.) ÁLLAMI ÉS TANÁCSI VÁLLALATOKNAK, MEZöGAZDASAGI NAGYÜZEMEKNEK, KTSZ-EKNEK ÁLLANDÓAN ÁRUSÍTUNK saját gyártású, saját anyagból készült, erőgépek javításához használható, kb. 600-féle autóalkatrész- és regie-anyagot előnyös feltételekkel. CSEPEL AUTÓGYÁR ANYAGTELEPE Budapest XIII., Béke tér 9. sz. alatt 'Szombat kivételével 9—14 óra között.) Tel.: 409—912, 913, 914 ügyintéző: Vollár Mihály C SJl^LJzl Véget ért a tanfolyam Üllőn Felső fokon szabász Az üllői nőtanács és a szakmaközi bizottság két hónappal ezelőtt indította meg a művelődési otthonban a szabó-varró tanfolyamot. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy ötvenen jelentkeztek. Most, az utolsó oktatási napon meglátogattam őket. Külön-külön összebújt kis csoportokat találtam a teremben. Az egyik asztalnál Tóth Istvánné szabász magyarázott, odébb a már kiszabott anyagot próbálták, a harmadik helyen az előző órán elkészített munkadarabot tanulmányozták. . Ezen a foglalkozáson megjelent Gál Jünosné, a járási nőtanács elnöke is. Örömmel fogadták, mindjárt munka is várt rá, s ő készségesen segített a szabásznak. Megkérdeztem: mi a véleménye a tanfolyamról? — Jól sikerült. Az volt a célunk, hogy a nők képezzék magukat, fejlesszék tudásukat. A szabászat, a varrás mesterségének elsajátításával nagyon sok hasznos munkát tudnak végezni a családban. És mit mondtak a tanfolyamról maguk a részvevők? Krivényi József né varrónő: Csak azért jött a tanfolyamra, hogy a szabászatot felső fokon elsajátítsa. Elérte célját. Kovács Ferencné: örülök, hogy jelentkeztem. Érdemes volt tanulnom. Én eddig nem tudtam szabni, varrni is csak keveset. Sokat fejlődtem, ha lesz haladó tanfolyam, arra is jelentkezem. Bedolgozó varrónő szeretnék lenni. A tanfolyam ünnepélyes keretek között ért véget. Zakói Lajosné, a helyi nőtanács elnöke, megköszönte a járási nőtanács támogatását, az oktatóknak pedig a fáradságot. — em — a Bakonyban A Bakonyban, a Cuha-völgy két oldalán levő hegyeken érdekes leletekre bukkantak a kutatók. Kiderült, hogy ezeken a hegyeken különböző korokból származó földvárak nyomai találhatók. Az 1962- ben kezdődött, s az idén tavasszal befejeződött próbaásatások során öt földvár maradványai kerültek felszínre. A Kesellö-hegyen közepes nagyságú bronzkori és öt kilométer kerületű kora vaskori erődítmény alapjait találták meg. Ugyanezen a hegyen középkori erődítmény is állott. A szomszédos Zörög-hegyen 3 kilométeres kerületű kora vaskori erőd nyomait fedezték fel. Az idén áprilisban a Zörög-hegyen előkerültek egy kisebb földvár alapjai is. ZOO-ISKOLA Véget ért Európa második — de inkább első — Zoo-isko- lájának első, kísérleti féléve a Budapesti Állatkertben. Ebben az első félévben, amely egyébként az iskolai tanév második félévével esett egybe, öt gimnázium kereken 400 tanulója képek és kitömött példányok helyett élő állatok vizsgálatával végezte biológiai tanulmányait. Az elsőség kérdése azért tisztázatlan, mert ezt az oktatási formát valamivel korábban Kölnben is bevezették már, de ott fakultatív jelleggel, Budapesten viszont az érintett iskolák szervezetten minden gyakorlati biológiaórát a Zoo-iskolában tartottak. Csóka levegőben A Hallman-házaspár házassága hatodik évfordulóját eredeti csókkal ünnepelte meg. 3000 méter magasságból ejtőr ernyőn ereszkedtek le és repülés közben csókolták meg egymást. Négy körte Pete Ferenc az ebédre hívó csengetés előtt már az ajtónál állt s. öt-hat bakugrással elérte a kiszemelt helyet. Éppen üres tányérját törölte ki szalvétájával, amikor a négy körtét észrevette. Ha siet, és a második fogásnál is szerencséje lesz, először nyúlhat a kör- téstálba. Peténél a cselekvést a képzelet sokszínű játéka előzte meg, látta már magát, amint beleharap a nagy, édes, omlós gyümölcsbe. — Szabad, szabad, szabad? — a három ismeretlen tanfolyamtárs még levesmérés előtt megjelent. Recsegtették székeiket, csörömpöltek evőeszközeikkel. — Bódis — Jakab — Horánszky — Pete! — nevüket mormolták, a levesbe bámultak, amelynek tetején piros zsírhártya feszült s benne, mint tengerben a jéghegyek — felszín alatti hatalmas terjedelmükre utalva — remegős, puha húsdarabok. Pete szájában összefutott a nyál. „Aki előbb szed, azé a java.” E megállapításában szomorúság és tett ötvöződött. Elkapta hát a merítőkanalat és sebes kört kanvarított az orrok előtt. — Tessék csak szedni — mondta Bódis, Jakab és Horánszky, mire Pete bálijával a porcelánedényt, jobbjával tányérját koccintotta. Pete a levesme- résnek olyan fokú történelmi tapasztalataival rendelkezett, ami csak katonaságon, fogságon, menzákon, vagy üzemi konyhák évtizedes szokásain nevelődött emberek sajátja. Pete tudta, hogy a merítőkanál gyors felrántása a levesben levő tömörebb anyagok elvesztésével egyenlő. Agya tizedmásod- perc alatt idézte fel emlékarzenáljából a katonaszakács kurta kondérkavarin- tásait, s a „Sűrűjét merd, te oiszok!” — címzetű fájdalmas ordításokat. Lassan emelte fel hát a merítőkanalát, akár hálóját a halász a tó mélyéről, s közben még oldalcsapásokat is végzett. Az igazi művészetből eltűnik a munka verejtéke. Pete mozdulata elegáns, könnyed és eredményes volt. A többiek csak híg levet szürcsölhettek. Pete azonban nem merült el bambán, mint néha egyesek a leves forró, fűszeres hullámaiban, hanem már a következő feladat megoldására koncentrált. Figyelte Bódis kapkodó, a seregélyek szárny csapásaihoz hasonló ajak- cuppantásalt, s csalhatatlan biztonsággal állapította meg: „Ez a lóhústól a stokerájig mindent egyforma pofával nyelne le. Satnya körtével is beéri majd!” Jakab időnként elmosolyodott, aztán meg apatikus közönnyel meredt maga elé. Kanalát undorral lökte tányérja mellé, kócos haja alatt fürge kis szeme a körtékre pásztázott. „Kiforratlan egyéniség, megveti a kajálást, de váratlan húzásokra is képes. Jó lesz vigyázni!” — gondolta Pete, majd amikor Jakab a savanyúsággal teli tányérok frontvonala között feléje tornászta a levesestálat s szívélyesen felkínálta a repetát, Pete rámordult: — Vigye innen! — hirtelen lenyelte a torke felé igyekvő galuskát, hogy válaszolni tudjon. — Ez leves? — mondta álnokul s közben felkacagott magában. „Nem ettem meszet, hogy lépészavarba kerüljek, mint a sakkozók.” Horánszky gömbölyű kis pocakján kigombolta mellényét és húsos tenyerével megcsapkodta. Fehér hajkoronája alatt, piros bőrű arcából tüzes szempár meredt a körtékre, amelyek ráadásul hozzá estek a legközelebb. Horánszky vastag bajuszát egyetlen finom mozdulattal szabadította meg a leves szivárványszínű csöppjeitől s nyelvének cset- t.intésével ielezte. hogy enne még. „Ez imád zabálni” — összegezte a baljós előjeleket Pete. A második fogás előtt Pete összeszedte a tányérokat, rendezgette az asztalt s a felszolgáló jókora, keszeg alakú sülttel hálálta meg ügveskedését. — Szép idő van ma — jegyezte meg Bódis az ablakon túlra pillantva, mire Jakab hozzátette: — Kirándulóidő. — Az idegenek közötti némaság görcsét akarták feloldani. — Tavaly Olaszban pár líráért nagyon jó pasta sutát ettem — bűvölte Pete Horánszkyt. — Minden benzinkút mellett olcsó éttermek. Ismeri? Horánszky tagadólag rándított egyet fején, Pete csődöt mondott. Szemben ülő szomszédja nem kívánt társalogni. „Tisztára úgy néz ez ki, mint Zabi György, a jutási szakaszvezető. Egy — az egyben” — méregette asztaltársát Pete. „Zabi György, aki miatt a cukorosztásnál megruháztak.” — Pete az emlékek ködebe merülve lassacskán szopogatta a bő zsírban párolt krumpliszeleteket. Nem falt fel mindent egyszerre, a húst utolsó aduként tartogatta gyomrának. Horánszky viszont már a zaftot mártogatta tányérjában. Pete ijedten ébredt fel, ádámcsutkája, akár a hullámvasút kocsija, kettőt zuhant, egyet emelkedett és az étel eltűnt tányérjáról. Bódis, Jakab és Horánszky is végzett, kiegyenesedtek a székükben és egymásra néztek. „Most!” — lódította magát rohamra Pete és átnyúlt Bódis orra előtt a körték felé, ám azok is egyszerre nyújtózkodtak. S ha nincs Petének olyan óriási rutinja, fantasztikus kezdősebessége, akkor a legszebb, mézszínű körte helyett Bódis kezét markolja meg. mint valami hősszerelmes, de Pete egyetlen evezőcsapáshoz hasonló mozdulattal kivédte Bódis támadását, Jakab erőtlen igyekezetét s Horánszky- val egy időben ragadta meg a legnagyobb köriét. Horánszky a fejét. Pete a hasát kapta el, s most ihár egy alig látható, inkább csak érezhető rántás kellett ahhoz. , hogy a körte végérvényesen birtokába jusson. — Pardon — mondta Pete és tányérja vonaláig emelte a fickándozó aranyhalacskát. — Pardon — nyelt nagyot Horánszky és csalódott arccal tolta Pete felé a korcs gyümölccsel csúfolódó tálat. — Tudja mit? — vetett lobot a szürke bozótba bújt szeme. — Egye meg ezt is! — Kösz — bólintott szenvtelenül Pete, de nem nyúlf még a mostohához. Sajátjába harapott. Jó, ízes, leves körte volt, a szája sarkából kicsurrant darabkát nyelvével beljebb segítette. Szűts I. Dénes
