Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-05 / 130. szám

1968. JÚNIUS 5., SZERDA res» JMEGV£I *M£trfap 3 Zsebkönyv: a melléküzemekről Hasznos kézikönyvet kéz­besített szerkesztőségünknek a posta: a termelőszövetkeze­tek üzemi tevékenységéről és társulásairól szóló különböző rendeletek és közlemények népszerű magyarázatát. A Kossuth Könyvkiadó gondo­zásában megjelent könyvecs­ke dr. Szabó Béla munkája­ként célszerűen magyarázza, ismerteti a sokat vitatott mel­lék- és segédüzemek létreho­zásának, működésének felté­teleit. A Tsz-tagok Kiskönyv­tárának könyvecskéi eddig is .eredményesen szolgálták a szövetkezeti gazdák tájékozta­tását. A kiadó most szorosan együttműködik a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csával s a sorozat ezután megjelenő könyvecskéi is az időszerű szövetkezet-politikai kérdésekkel foglalkoznak. Komiós a barlangban Tegnap este 7-kor zsúfolá­sig megtelt a szentendrei Mű­velődési Ház Barlang színháza. Már az előadás előtt egy hét­tel hirdették a plakátok Kom­iós János szerzői estjét. Öt pedig ismerik, szeretik a ív­ből, s most már elég sokan a pesti Mikroszkóp Színpadról is. A műsor címe, azonos volt a tv-beli mottóval: Az érem harmadik oldala. Megmutatta: Agárdi Ilona, Gera Zoltán, Hável László és Kutasy Fe­renc. Nagy sikerrel. Hiába, kíváncsiak vagyunk. Kihirdették a megyei borverseny eredményeit Ankéttal összekapcsolt ün­nepségen hirdették ki tegnap délelőtt a megyei tanács dísz­termében a május 28-án le­zajlott Pest megyei borvetél­kedő eredményeit. Dr. Katona József, a Szőlészeti és Borá­szati Kutatóintézet igazgatója hangoztatta: a verseny bebi­zonyította, mit eredményez a szakértő nagyüzemi szőlő- és borkezelés. Sajnos, Pest me­gyében még elég sok közös ga-daság nem használja ki a korszerű igényeknek eleget tevő lehetőségeket. Az 1968-as Pest megyei borvetélkedő nagydíját a Budafoki Állami Pincegaz­daság szerezte meg. Különdí- jat kapott a Kertészeti és Sző­lészeti Főiskola szigetcsépi tangazdaságának 1967-es évjá­ratú bouvier elnevezésű bor­különlegessége. Az állami gazdaságok ka­tegóriájában az első öt díjat a Magyar Ál­lami Pincegazdaság tápiósze- lei pincészete az olaszrizling- gel, a hárslevelű, valamint a nyársapáti, a muskotály, a ceglédi az olaszrizlinggel és a nyársapáti ugyancsak az olasz- rizling borával szerezte meg. A vörös borok között az első három helyezést a pin­cegazdaság Örkényi pincészete érdemelte ki. A termelőszövetkezetek kategóriájában az első helyet az újhartyáni Új Élet Tszcs hárslevelű bora szerezte meg. A vörös borok közül a csemői Rákóczi Ter­melőszövetkezet kadarkája kapott első díjat. Az egyéni és háztáji ter­melők kategóriájában Kézér László ceglédi termelő olaszrizlingjével lett az első. Árleszállítás Vendég — vásárló... Sokszor ismétlődtek ezek a szavak tegnap délelőtt az ürö­mi kisvendéglőben, ahol negy­ven Pest megyei fogyasztási és értékesítési szövetkezet ke­reskedelmi osztályának veze­tői mondták el tapasztalatai­kat. Megállapították: a kirán­B OSTABONTÁS Gödöllői jelentés Eltűnt a por és a sár A vegyesipari ktsz autószer­vizének több száz négyzetmé­teres udvarát 60 ezer Ft-os költséggel a múlt héten asz­faltozták. Ezzel megszűnt vég­leg a sár- és a portenger. Ott, ahol a Büdös patak kanyarog... Eredeti neve Rákospatak, csak én adtam neki ezt a ta­lálóbb újat. A város határában eredő tiszta vize igen sok szennyvízzel lép ki Gödöllő­ről, miközben nagy bűzzel me- sziről jelzi kanyarulatait. Kü­lönösen a halászcsárdától az egészségházig terjedő szakasza szaglik messze földre. Furcsa, hogy a Rákost más községek határán kívül is sza­bályozzák, rendezik, nálunk a város szívében sem tisztít­ják. Előbbre lehetne hozni a munkálatok időpontját, hogy hamarabb megszabaduljunk a bűztől. Raktár a tejboltban Talán két évvel ezelőtt a Halász-féle hentesüzlet helyén tejbolt nyílt. A forgalom ma már várakozáson felül meg­nőtt, és az üzlet szűknek bizo­nyul. Legalább a kartonoknak, üvegeknek, piszkos dobozok­nak kellene valamilyen rak­tárát találni, mielőtt elmegy az étvágyunk. Propagandát az építőiparnak! A közelmúltban két cikk is foglalkozott a gödöllői építke­zésekkel. Ügy látszik, megár­tott a dicséret, a Szabadság téren leálltak az áruházépítés­sel. A pilléreket megtámasztot­ták, bezsaluzták, nem kell fél­nünk, hogy a fejünkre dől, de az áruház megnyitásának idő­pontjától, bizony mondom, fél­hetünk, ha így halad tovább a munka. A főposta bejáratáról is jó lenne minél előbb levenni a „Posta a szomszédban” felira­tú táblát. Ez lenne az építőipar iegszebb propagandája. Lesz szakember... ... és lesznek fiatal bolto­sok, hiszen a húszas számú népboltban — a Vác és Kör­nyéke Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat központi üz­letében — 5 tanuló sajátítja el a kereskedelem tudnivalóit; négy napon az üzleti brigád­ban az „öreg” szakiktól, két nap az iskolában. Csiba József líj AUTÓBUSZJÁRAT közlekedik naponta az ENGELS TÉRI PÁLYAUDVARRÓL NAGYBÁTONY—ÓZD—BÁNRÉVE— ROZSNYÓN ÁT Krasssn ti lutrit úrit Belföldi forgalomban is igénybe vehető FELVILÁGOSÍTÁS : Bp. Engels téri pu. Telefon: 182—828 JÓ UTAZÁST KÍVÁN A 20. sz. AKOV «r Bpest dulóhelyeken, a Dunakanyar­ban, a vasútállomásokon, pa­vilon rendszerű boltokat kell nyitni, dohány-, bazár-, zöld­ség-, gyümölcsáruval, lacdpe- csenyével, kolbásszal, hurká­val, meleg ételekkel. A kirán­dulók, és nemcsak a gyerekek, bizonyára nagyon örülnének a mozgó fagylaltárusoknak is. A vendéglőkben egy-egy speciá­lis, tájjellegű étel készítése szintén a jobb kiszolgálást se­gíti. Mindent összevetve, a január 1-gyel bevezetett árre­form és a kereskedelem na­gyobb önállósága még nem bontakozott ki teljes egészé­ben, de az eddigi tapasztala­tok biztatóak. A Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat képviselője bejelentette, hogy június 17-től július 6-ig 30—40 százalékos árengedményes vá­sárt rendeznek s kérte a Pest megyei szövetkezeti boltok és áruházak segítségét az akció­hoz. A strandcikkeket, a koz­metikai, háztartási cikkeket ez alatt az idő alatt jóval ol­csóbban szerezhetik be a ve­vők. TACCS Taccs címmel, a Plajbász és Paróka különszámaként meg­jelent az idei színész—új­ságíró rangadóról szóló vi­dám, gazdagon illusztrált lap. Kapható minden újság­árusnál. Ára 1,50 forint. 1968. június 5., szerda, Fa- time napja. A nap kél: 3.48, nyugszik: 19.37 órakor. A hold nyugszik: 0.51, kél: 12.53 órakor. Főként nappali felhőképző­dés, eső nélkül. Megélénkülő, változó irányú szél. Meleg ma­rad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. — Országosan megkezdőd­tek a hagyományos határ- szemlék, amelyek során a községi tanácsok megvizsgál­ják, hogy kellő gonddal mű- velték-e meg a területükhöz tartozó földeket. — Az érdi ünnepi diákhét során ma az orosz szakkör ünnepi ülésére kerül sor, s megnyílik a rajzkiállítás. — A Kőolajvezeték Válla­lat vecsési üzemegységébe tart ma tanulmányi kirándu­lást a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület. — A budai—szentendrei járási katalóguskészítő cso­port elkészítette öt hónap alatt a törökbálinti községi könyvtár 5700 kötetes állo­mányának katalógusát. A csoport jelenleg Budaörsön dolgozik. — Megnyitották a nagykö­zönség előtt a Jókai-emlék- szobát, melyet az író egykori nyaralójában (Bp. XII., Költő utca 21.) rendeztek be. A Jó- kai-emlékeket szerdán, szom­baton és vasárnap 10-től 16 óráig tekinthetik meg az ér­deklődők. Szoros üzleti kapcsolat. (Kertész László rajza) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Orvosi tanácsok. 8.23: Zene­kari muzsika. 9.24: A Magyar Rá­dió és Televízió gyermeKkórusa énekel. 9.29: A Szabó-család. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.06: Válaszo­lunk hallgatóinknak! 13.21: Hang­verseny gyermekeknek. 14.01: Nök- ről-nőknek. 14.31: Népi muzsika, Lakr.tos Sándor vezetésével. 15.15: Muzsikáló könyvek. 16.15: Az eli- zondói lány. Részietek Offenbach operettjéből. 16.38: Sós jég. Ko- nyeckij elbeszélése folytatásokban. III. (befejezés). 17.20: Gyurkovics Maria operafelvételeiből. 17.44: Három hónap Vietnamban. Róbert László dokumentumműsora. Hl. rész. 18.14: Magnósok, figyelem! 19.30; Színes népi muzsika. 20.00: Útjelzők. A műsort összeállította Szentkuty Miklós. 21.05: Jasha Heifetz hegedül. 22.20: Dalida és Henri Salvádor énekel. 22.50: Fe­jezetek a közgazdasági gondolko­dás történetéből. Dr. Mátyás An­tal egyetemi tanár előadása. 23.00: Operarészletek. 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Két Mozart zongoraszoná­ta. 10.40: Fogász — 68 évig. De- zséry László műsora. 11.00: Zene- kai' muzsika. 12.00: Tóth L. Mi- hályné túrái népi énekes énekel. 12.15: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. 13.17: Könnyűzenei hír­adó. 14.08: J. Strauss: A cigány­bár — az I. felvonás fináléja. 14.27: Magyar fúvószene. 14.38: Mezei csokor. 16.22: Jasha Heifetz hegedül. 16.40: Garai Imre tánc­dalaiból. 16.50: Hirdelőmüsor. 17.00: Massenet: Festői jelenetek — szvit. 17.18: A 04-en jelentkeznek. Riport. 17.29: Délutáni frissítő. 18.10: Szimfonikus muzsika. 18.40: Először magyarul. Lydia Koidula az első észt költőnő verseiből. 19.00: A kamarazene remekeiből. (Elő). Nyilvános hangverseny a stúdióból. Kb. 20.50: Magyar nóta- és népdalest. Közvetítés az Álba Regia étteremből. Közben: 21.32: Tilkovszky Lóránd: Revízió és nemzetiségpolitika. Könyvismer­tetés. 22.21: Az angyalosbot. Szán­tó György elbeszélése. 22.41: Mi­chel Dens énekel. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Bárok muzsika. 19.36: A dzsessz kedvelőinek. 19.50: Magyar zene­szerzők műveiből. Petrovics, Ma­ros, Kadosa műveiből. 20.31: Wag­ner: A Nibelung gyűrűje. Három- felvonásos zenedráma I. felvo­nása. 22.38: Musica Hungarica — V. rész. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.03: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Újra vaká­ció előtt. Riportfilm. 18.35: Tava­szok és kamaszok. A tv riport­filmje»' 19.05: Átok rátok gyémán­tok. Popeye-sorozat. 19.10: A világ térképe előtt. Aktuális külpoliti­kai műsor. 19.20: Esti mese. 19.35: Egymásra utalva. Riportfilm. 20.00: Tv-bíradó. 20.20: La Fontaine me­400 EVE, 1568. június 5-én Brüsszelben le­fejezték Lamoral Egmont gróf németalföldi államférfit és sza­badsághőst. Tehetséges katona­ként fiatalon kitűnt. Mikor St. Quentinnél és Gravelingennél az általa vezényelt csapatok beavat­kozása győzelemre fordította a franciák elleni döntő csatákat, a spanyol király Flandria és Ar­tois helytartójának tette meg. Szembeszállva a spanyol udvar abszolutista politikájával elérte, Iiogv a rendi alkotmányra tö­rekvő, spanyol uralmat ellenző németalföldi nemesek vezetőjük­nek ismerjék el. A király kör­nyezete elfogatta, s a helyére helytartóvá újonnan kinevezett Álba herceg egy esztendei fog­ság után kivégeztette. Tragikus sorsa európai felháborodást kel­tett. Emlékét sok szobor és több színmű örökíti meg. A legismer­tebb Goethe drámája, melyet Beethoven meg akart zenésíteni, azonban az operának csak egyes részeit alkotta meg, közöttük az Egmont-nyitányt. Főként ez a nagyszerű mű tette az Egmont nevet mindmáig világszerte is­mertté. L0TT0S0RS0LAS0K Ebben a hónapban 4 szám- sorsolást rendez a Sportfo­gadási és Lottó Igazgató­ság. Június 7-én Szombat­helyen, 14-én Mezőhegyesen, 21-én Sopronban, 28-án pe­dig Budapesten húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. — Új szovjet gyártmányú gabona arató- és cséplőkom- bájnt vásárolt a tököli Pe­tőfi Termelőszövetkezet, £ így idén már döntő többsé­gében mentesülnek a tsz-ta­gok a kézi aratástól. — A múlt héten önkéntes véradónapot tartottak Men- dén és Tápiósápon. — Tárnokon, terményrak- t.ározásra használt, sziklába vájt járatokban, egy kata­kombarendszerben folyik je­lenleg az „Egri csillagok” cí­mű magyar film forgatása. Az „egri vár katakombáiban” játszódó jelenetek kerülnek itt filmszalagra. — Az egykori művésztele­pek hagyományait feleleve­nítve, júliusban nyári képző- művészeti szabadiskola nyí­lik Zebegényben, a Szőnyi István Emlékmúzeumban. A kéthetes szabadiskolára már lezárult a jelentkezés, s mi­vel a tervezett ötven helyett több mint százan kérték fel­vételüket, részvételükről az előadókból alakult bizottság dönt. — Ma délután 13 órakor indul a különautóbusz Buda­pestről, a megyei tanács székhaza elől az országos le­gelőgazdálkodási bemutató­ra, Abaligetre. Holnap az or­szágos tanácskozáson a Pest megyei szakemberek részére tartanak, tapasztalatcserét. — Vízbe fulladt a soroksári Duna-ágban fürdés közben Juhász József 14 éves óbaro- ki iskolai tanuló, aki nem tu­dott úszni. PANORAMA - LELLÉN A balatomlellei Park mozi­ban — a budapesti Corvin és a Szegedi Filmszínház után — felszerelték az ország harma­dik 70 milliméteres meopta ve­títőberendezését, amelyet Csehszlovákiából vásároltak. A Balaton-part első panoráma­moziját július 1-én adják át rendeltetésének. MY/VRALÁS - SAJÁT ERŐBŐL A Közalkalmazottak Szak- szervezete \ nagykátai járási bizottsága kedden beszámolót tartott. Elmondták a tagok­nak, mit dolgoztak újjáválasz- tásuk óta. Megoldatlan volt eddig az üdülés is. A központi szak- szervezeti beutaló általában kevés, de még azokat sem tudták teljesen kihasználni, mert az őszi-téli hónapokban a családos emberek nem szí­vesen mennek szabadságra. Ha nem is nagy mértékben, de azért saját erőből javítot­tak a helyzeten. Hajdúszo­boszlón kilenc hétre béreltek szobát, amit egy-egy hétre ad­nak át az igénylőnek. Orvosi tanácsok. 14.43: Paul Robe- | st.j_ \ vízhefult asszony. Magya­son énekel. 13.00: Könnyűzene Szó­fiából. 13.20: Tájnyelveink. Imre Sa.m előadása. 15.30: Erika Koth énekel. 15.49: Mai témák — mai dalok. Psota Irén énekel. 16.05: rul beszélő francia rövid játék­film. 20.45: „Európa-Stúdiö”. Köz­vetítés Brémából, felvételről. Köz­ben: 31.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Szántóverseny-menetrend Most állították össze a két­évenként megrendezésre kerü­lő országos szántóverseny idei programját. A találkozót a 600 éves Kecskemét jubileumi ün­nepségeinek keretében, au­gusztus 22—23-án a Városföldi Állami Gazdaság területén, az 5-ös számú főútvonal mellett rendezik meg. A versenyen 19 megye két- két legjobb szántótrakto- rosa vehet részt, azok, akik a megyei versenyen az első két helyezést érték el. Rajtuk kívül — a megyei he­lyezésüktől függetlenül — az előző országos ifjúsági szántó- bajnok is jogosult az indulás­ra. A verseny első két helye­zettje képviseli majd Ma­gyarországot a jövő év szeptemberében a jugo­szláviai Zimonyban meg­rendezésre kerülő 16. szán­tó-világbajnokságon. Az első hat helyezett közül ke­rül ki a válogatott keret, amelynek tagjaiból a jövő évi válogatóverseny alapján jelö­lik ki az 1970. évi dániai, 17. szántó-világbajnokság magyar részvevőit. Népszerű és je­les színművészün­ket, Sztankay Ist­vánt sűrűn ossz el­tévesztik Farkas Jánossal, á kitű­nő labdarúgóval. Legutóbb is így történt egy zöld­vendéglőben, ahol Sztanlcayék ebé­deltek. A pincé­rek sürögtek-fo- rogtak: tisztele­tem, sporttárs, pa­rancsol a sport­társ? Ebéd után a kis Sztankay csemete az étterem udva­rán labdázgatott. — Úgy fejel, úgy kezeli már a labdát, akár az apja. Lesz utána pótlás — dicsért­té a főúr. Majd megkérdezte: Me­lyik csapatnak szurkolsz? — Mi­re a gyerek: A Fiórinak. Sztankay és Farkas A pincérek kényszeredett ne­vetéssel ütötték el a váratlan csatta­nót. Megmutatták sorra totószelvé­nyeiket a „sport­társnak”. Sztan­kay gratulált a tippekhez. (Bár még ma sem tud­ja, melyik csapat az a Videoton.) Mikor a művész a kijárat felé in­dult: — Hajrá, Vasas­sal üdvözölték. De nagy volt a meg­lepetés, mikor azt látták, hogy ven­dégeik, egy Tra­bantba szállnak. — Hát Far inas­nak csak Trabant­ra telik? — mond­ta, kiábrándulva az egyik felszol­gáló. — Nem Farkas az, hanem Sztan­kay úr, aki a Nemzeti Színház­> ban most Mátyás királyt játssza — világosította fel a pincéreket Rókus bácsi, a portás. — Azám, hát persze... persze... — nevették ki ön­magukat a felt- szolgálók. — Csak meg ne sértődjön, hogy elnéztük. — Nem olyan az — állítja az öreg Rókus. — Farkas Jancsi sem sértődik meg, ha összetévesztik. Egy vesztes meccs után örül is, ha azt mondják: — Nézd, ott megy Sztankay. Galgóczy Imre

Next

/
Thumbnails
Contents