Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
1968. JÜNIUS 2., VASÁRNAP Z^írlap 3 NÉZŐPONT A másodhegedűsök A Pestvidéki Gépgyárban, reform után (1.) Időben „nyomot fogtak" Heteken át találgatták: ká lesz a nyugdíjba vonuló igazgató utóda? Több név is elhangzott, közöttük két olyan emberé, akik eddigi munkájukkal, politikai megbízhatóságukkal és vezetőkés zségii k - kel bizonyították alkalmasságukat. Végül is mást neveztek ki, olyan embert, aki addig aligha hallott a gyárról, egészen más szakterületen dolgozott. A föntebb említett két ember — akiktől távol , állt, hogy önjelöltként a kinevezésre számítsanak — zokszó nélkül tudomásul vette a döntést: megszokták, hogy nekik a másodhegedűs szerepe jut. Az eset, ha kivétel lenne, nem érdemelne különösebb figyelmet. Természetes, hogy nem mindenkor helyből neveznek ki vezetőt, sőt, nem egy esetben egyenesen kívánatos, hogy a vezető máshon- nét jöjjön, mert helyben bonyolult személyi ellentétek, presztizsviták kötik béklyóba a számításba vehető jelölteket. Szükséges és egészséges is a frissítés, a hasznos átcsoportosítás, mégis — amint ezt a Politikai Bizottság múlt év májusában hozott határozata a káder-munkáról hangsúlyozza — legalább ilyen szükség van a helyben kinevelődött vezetők előléptetésére. A bevezetőben említett eset ugyanis nem ritka kivétel; eléggé általános gyakorlat. Általános gyakorlat abban az esetben is, amikor gyáron belüli előléptetésről, kinevezésről van szó. A Politikai Bizottság határozata szilárd elvi alapokat teremtett a kádenmunka továbbfejlesztéséhez, a gyakorlat azonban nem követi azonnal és maradéktalanul az elveket. Mégis, jogos követelmény: az elv és a gyakorlat mindinkább összhangban legyen. Mi nehezíti ezt? Él olyan hiedelem — mert nem több téveszménél —, hogy vannak „kész” vezetőik, akiket szükség esetén bárhová kinevezhetnek, s így — úgymond — elkerülhetik a helyi ember előléptetésével járó kockázatot. A kockázat a más helyről hozott vezető esetén sem kisebb, sőt, a helyből származó jelölt mellett szól a konkrét viszonyok ismerete, az, amit a másiknak hónapok, évek, nemegyszer keserves munkájával kell megszereznie. A másik, s nem kevésbé téves felfogás szerint a helyből számításba vehető jelöltek ugyan megfelelnének, de — fiatalok! Alkalmas tehát, de — életkora szerint — mégsem alkalmas? A Politikai Bizottság határozata megkülönböztetett hangsúllyal szólt a fiatalok bátrabb előléptetéséről, mégis, általában eléggé ritka az olyan munkahely, ahol a vezetők nagy többsége ne ötven év körüli Legyen, s főként fehér hollónak számít az olyan munkahely, ahol nőloet is találni megfelelő számban a vezetésiben. A kormány ez év januárjában hozott határozata az állami személyzeti munka továbbfejlesztőéről e tevékenység több, - formalista vonását — így például a káderfejlesztési tervek papír-irrealizmu- sát — eltörölte. Ugyanakkor ismételten, világosan és félre- magyarázhatatlanul leszögezte a személyzeti munka elveit, de a legjobb kormányhatározat is csak akkor töltheti be szerepét, ha megvalósítása során nem torzul el, ha nem kap teret a „saját ízlés” szerinti értelmezés. Abban, hogy ez így legyen, hogy mind a Politikai Bizottság, mind a kormány határozata maradéktalanul megvalósuljon, a párt- szervezeteké az elsődleges szerep. Igaz, a Politikai Bizottság egy esztendővel ezelőtt hozott határozata óta sokat javult a pártszervezetek ilyen irányú tevékenysége, mégis, lényegében csak az első lépések történtek meg. A pártszervezeteknek tud- niok kell, s képviselniük is azt az álláspontot, hogy a másodhegedűsök szerepére kárhoztatottak soraiban igen sok tehetséges, nagy tapasztalaté ember van. olyanok, akik képességeik töredékét tudják hasznosítani csupán, mert nem kapnak „kifutási” lehetőséget. A szellemi energiák pocsókolása, a kádermunkában nem tűrhető mechanikus- ság, az ún. statisztikai-szemlélet, sőt, az itt-ott tapasztalható, bratyiszellemen alapuló elvtelensóg nem csupán azzal okoz kárt, hogy méltatlant emel mások fölé, hanem — és főként — azzal, hogy politikai, erkölcsi és anyagi hátrányok lavináját indítja el. Mindezt akkor és úgy, hogy vezetésre alkalmas embereket szorít a második sorba, mellőzi azokat, akik tettekkel bizonyítottak, akik mellett a gyakorlat érvel. Minden olyan testület vagy személy, amely vagy aki kinevezésekről, előléptetésekről dönt, igen nagy felelősséget vállal. A .párt politikájának megvalósítását jelenti, hogy ezekben a döntésekben egyre jobban figyelembe kell venni mások, így például a dolgozók véleményét képviselő szak- szervezet álláspontját, sőt, az eltérő javaslatokat is. Éppen ezért jogos igény — s a párt káderpolitikájának szelleméből is következik —, hogy a javaslatok megalapozottak legyenek; ha kell, több jelölt neve is szerepeljen az előterjesztésben — hogy valóban választani lehessen —, közöttük, ha van a megbízatásra alkalmas, a másodhegedűsöké is. A döntéskor pedig nagyon nyomós indok legyen: helyben is van olyan ember, aki megfelel a követelményeknek, s akinek a kollektíva — ami pedig nem kis dolog, s az erősödő demokratizmus érvényesülése — nemcsak előlegezni tudja a bizalmat,' hanem eddigi munkája, magatartása alapFekete Jánosné, a kartali Üj Élet Tsz brigádvezetője újságolta a hírt: régi gondtól szabadul falujuk. A központi majorban ugyanis — a nőbi>- zottság javaslatára — fürdőt épít a szövetkezet. A község vízgondokkal küzd, eddig nemigen kínálkozott fürdési lehetőség. A közgyűlés 400 Negyvennégy éves, magas, jókedélyű férfi. Szabatosan, precízen fogalmazna beszél, mégis könnyedén, természetes közvetlenséggel. Ha nem tudnám is, könnyű lenne kitalálni, hogy tanáremberrel van dolgom, aki nemcsak az eszével érti nyelvünk bonyolult szabályait, hanem a természetévé vált az ízes, szép magyar beszéd. Dizseri Sándor huszonegy esztendeje szerzett magyartörténelem szakos diplomát, önálló, felnőtt életét mégsem tanárként, hanem nevelőként kezdte, pontosabban igazgatóként a pécsi kollégiumban. — Mély víz volt a javából, csak úszóknak — emlékezik mosolyogva. — Huszonhárom évesen igazgatónak lenni tize nnégy-tizen nyolc éves fiúk és lányok között Olyan körülmények között, amikor nem tudtuk ma, hogy holnap mit eszünk vagy eszünk-e egyáltalán. Olyan parasztfiúk és lányok között, akiknek nagyon mostoha körülmények között indult az életük s akik előtt az a nagy feladat állt, hogy meg tudnak-e "kapaszkodni a műveltség magasabb fokán. Itt csak úszni volt szabad a kezdő pedagógusnak és nem odafigyelni arra, milyen a tempóvétele, csiszoltak-e a mozdulatai. Valahogy így kezdődött s talán elmerültem volna ebben a veszélyes mély vízben, ha gimnáziumi tanáraim egykor nem oltják belém olyan mélyen a pedagóguspálya szere- tetét. Útépítés ..maszek" alapon A Jászkarajenűi Községi Tanácsnál beszélgetés közben elmondták. bogy a falu és Tisza- kéeske között van az egyik legfontosabb útvonaluk, amelyet a termelőszövetkezet és 350 család használ. A tizenöt kilométeres utat évekkel ezelőtt kezdték építeni. Három- három kilométer mind a két falu felől elkészült, középütt azonban kimaradt kilenc kilométer földút, amit télen vagy a nagyobb esőzések idején egyáltalán nem lehet használni. mert áll rajta a víz. A kiépített rész a megyéhez tartozik, a többi a KPM gondja lenne. Szerintük azonban teljesen megfeledkeztek erről. Másnap hivatalos helyen utánaérdeklődtem. Megfeledke- zésről szó sincs, — de pénzről sincs. Egészen egyszerűen: az összpontosított, életfontosságú, országosan közhasznú nagy autó- és bekötőutak építése idején nem fordítanak még néhány milliót sem az ilyen kisebb, helyi jelentőségű szakaszok megépítésére. Nálunk talán még szokatlan, de a szomszédos országokban már bevált forma: falvak, kollektívák állnak össze; Lengyel- országban mindennapos, hogy a község és a hozzá tartozó termelőszövetkezet, állami gazdaság utat épít. De nem is kell olyan messzire menni. Évekkel ezelőtt a gödöllői járásból Val- kón építették ki a falu és a lermelöszövetkezet bekötő útját, több mint három kilométeres szakaszon. Ami sikerű’» ott, miért ne sikerülne másutt? A gazdaság érdekén túl, háromszázötven családnak is fontos a jó közlekedés. Biztosra vehető, hogy családonként legalább egy ember áldozna erre a célra néhány munkanapot. Az önkéntesekkel, a tsz gépi- és fogatos erejével megfelelő irányítás mellett célhoz jutnának: ha nem is egy, de két- három éven belül elkészülhetne a kilenc kilométeres szakasz. Persze azért valamennyi pénz mégiscsak kellene, de ennyi már kerül. A nagymértékű hozzájárulással könnyebb elnyerni a hivatalos fórumok, a KPM szakmai-anyagi támogatását is. K. M. ezer forintot szavazott meg a szociális, kulturális alapból az új létesítményre. Az építkezést a házi brigád vállalta. A hideg-melegvizes fürdő hamarosan el is készül. Fenntartási költségeit a termelő- szövetkezet vállalja, a tagok és a hozzátartozók pedig ingyen használhatják. Cigarettára gyújt s tűnődve idézi tovább a pályakezdés ma is szívdobogtató emlékeit. — Esztendő múltán Abony- ba kerültem, magyar-törté- nelem-orosz szakos tanárnak az általános iskolába. Számomra különös, szokatlan világ volt. A Dunántúl hegyei és dombjai után az Alföld beláthatatlan síksága. Addig csak olvasmányélmények fűztek ehhez a tájhoz: Petőfi Sándor, Erdei Ferenc, Veres Péter írásai. Oroszul tanulni akkor kezdtem és nyomban tanítanom kellett ezt a tárgyat is. Aztán a meggyökeresedett falusi szokások! Micsoda felháborodás volt, amikor a nagyobb lányok először vonultak ki tornaruhában az iskolaudvarra! És a harc a szülőkkel minden egyes tehetséges gyerekért! Egy példát idézek csak a sok közül. Az egyik nagyon tehetséges tanítványomat sehogy sem akarták gimnáziumba engedni a szülei. A nyolc osztály elvégzése után várták vissza a maguk kis gazdaságába. Sok-sok beszélgetés árán egy esztendős próbaidőt sikerült kiharcolnom a szüleinél. Kapóra jött, hogy engem áthelyeztek a ceglédi gimnáziumba és a feleségem, aki szintén pedagógus, vállalta, hogy nálunk lakhasson a gyerek. Ma gyógyszerész és nagyon-nagyon boldog ember. Küzdelmes, de nagyon szép esztendők voltak az Abony- ban eltöltött évek. — És Cegléden? A gimnázium az megint csak más világ. Lapunk 1967. szeptember 15-, 16-, 17-i számában riportsorozatot közöltünk A P.estvi- déki Gépgyárban, reform előtt címmel. Riportjainkban elsősorban arra kerestünk választ, hol tart az új gazdasági mechanizmusra való fölkészülésben a mind több új termékkel jelentkező, fejlődő üzem. Több, mint nyolc hónap telt el azóta. Munkatársunk most azért járt a Pestvidéki Gépgyárban, hogy megtudja: mi valósult meg a tervekből, milyen gondok vannak, immár — reform után... Tervezett szemlélet Az apró történeteknek mindig van lényeges tartalmuk. Első hallásra nem több, mint apró történet: a gyár felkérte, a jövő útjait kutatva, a Mérnöktovábbképző Intézetet, hogy készítsen — felmérés alapján — tervezetet, hogyanis lenne legcélszerűbb átalakítani a belső struktúrát. Az intézet munkatársai alapos munkát végeztek, s tervezetükben azt javasolták, hogy a gyár hozza létre a gyártmány felelősi rendszert, azaz azokat a kisebb alkotó kollektívákat, melyek egy-egy termékért ,,-tól ig”, azaz tervezéstől a gyártásig, felelnek. A gyáriak elégedetten — bár némi kajánsággal — hallgatták a javaslatot. Azután ... azután letették az asztalra a maguk már részletesen kidolgozott tervezetét a■ gyártmány felelősi rendszerről, s átnézték: jó lesz? Időben „nyomot fogtunk” — mondják most a gyár vezetői, arra célozva, hogy a Pestvidéki Gépgyárban némileg korábban kezdődött az új mechanizmus, mint másutt. A gyártmányfelelősi rendszer létrehozása valóban „frontáttörésnek” bizonyult; alapvetően megváltoztatta a termelési szerkezetet s az irányítást, s ezt ma már — eredményekben mérhetik. Az út maga azonban nem volt könnyű. Legnehezebbnek az bizonyult, ami nehezen megfogható: a közgazdasági szemküzdés — Igen, más — bólint rá egyetértőn. — Addig csak küzdelem volt számomra a pedagógus pálya, mély víz, csak úszóknak. A valóságban Cegléden tanultam meg okosan és a legmegfelelőbb tempóban úszni. Az idős, nagy gyakorlattal rendelkező pedagógustársak 1 pedagógiai bölcsessége, a tanári testület komoly, higgadt közösségi érzése volt az a két tényező, amely érett, megfontolt tanárrá és emberré formált. Dizseri Sándor négy esztendeje az új érdi gimnázium igazgatója. — Nehéz szívvel mondtam búcsút a ceglédi tanároknak és diákoknak. Nagyon megszerettem őket. De valami újat, az előbbinél többet, nagyobbat csinálni, vonzó dolog. Kilenc osztály, tizennégy pedagógus, háromszáztíz gyerek. És egy félig kész iskolaépület, amelynek földszintjén még javában dolgoztak a mesteremberek. Így kezdtem Érden négy esztendeje. Ma hárommal több az osztály, százzal a diák és hét újabb pedagógus is érkezett. Fiatalok. Azt hiszem, kevés középiskolai nevelőtestület mondhatja el, hogy az átlagéletkora nem több huszonnyolc évnél. — Mi a véleménye a mai fiatalokról? — Nagyon kedvező. Igaz, hogy vannak hibái és túlkapásai a mai fiataloknak, de ez lélet kialakítása. Műszaki emberekről lévén szó, s hosszú évekig tartó, ellenkező előjelű gyakorlatról, nem volt könnyű megértetni — s időnként még ma is vannak ilyesmin viták —, hogy nem mindegy: mibe kerül az új termék, gazdaságos-e előállítása vagy jó is, szép is, de — ára miatt — eladhatatlan? Összehasonlító vizsgálatok Találomra kérdeztem meg, vajon huzalzománcozó berendezéseik ára — nemzetközi összehasonlításban — milyen? Perceken belül kiteregették az asztalra az ösz- szehasonlító vizsgálatokról készült jelentést, amelyen pontról pontra haladva vetik ösz- sze saját és más cégek termékeinek műszaki paramétereit, s végül az árat. Kiderült, hogy a műszaki mutatók többségében elérik a kívánt szintet — néhányban valóban o nemzetközi szintet produkálják —, s berendezésük ára jóval kedvezőbb, mint más cégeké. Másik lényeges termékcsaládjuknál, az olajégőknél ugyancsak végeztek ilyen vizsgálatokat, s ezek ára sem haladja meg az átlagot. A műszaki főosztály vezetője, Kardos Pál azt mondja: — Ma már alig van vita azon, hogy azt kell gyártanunk, ami a piacon vevőre is talál. Korábban voltak ilyen viták, s lényegében azon kellett győzködni, hogy a fejlesztőmunka egyszerre legyen merész és reális. A kettő ugyanis nem ellentétes egymással, persze, míg valamennyien így gondolkoztunk a gyárban, időnek kellett eltelnie. A legjobb érv azonban a gyakorlat volt: az, hogy korszerű, új technológiát is felvonultató, de árban is megfelelő huzalzománcozó berendezéseink nemcsak hagyományos exportpartnerünknél, a Szovjetuniónál találtak élénk érdeklődésre, hanem más szocialista országok szakembereinél is. Mégpedig olyan érdeklődésre, részben életkori sajátosságukból, részben pedig a mi átmeneti korszakunk visszásságaiból fakad. Miként a szocialista társadalom, úgy a fiatalság is kinövi ezeket. Véleményem az, ha a fiatalok a célját és az értelmét látják annak, amit csinálnak, akkor nagyon messzire el lehet jutni velük. Szívesen hallgatnak az okos, baráti szóra és igénylik is azt, de, s meg kell mondani ezt is, a parancsolgatásra, a bizalmatlanságra makacssággal és bizalmatlansággal válaszolnak. Szeretem a fiatalokat, nemcsak azért, mert pedagógus vagyok. Szeretem a kíméletlen őszinteségüket, tudásvágyukat, mely messze túltekint az iskola falain és a munkavállalásukkal is elégedett vagyok. Igénylik az egészséges és normális közösségi életet, de ha nem irányítja okos, magyarázó szóval őket senki, nem bízza meg őket feladatokkal, nem tűz eléjük követendő célokat, ez az egymásratalálás ellenkező előjelű „eredményt” is hozhat. Szeretem a fiatalokat, hiszen nekem is négy van belőle. A legidősebb most érettségizik, a legfiatalabb pedig még cSak az általános iskola második osztályába jár. Mondják is néha á kollégák: „könnyű neked, elsőkézből ismered a diákvilág minden problémáját.” Ez bizony igaz. Könnyű és nehéz is egyszerre. De ez is benne a szép. Az élet igazi értelmét az adta és adja minden korban, ha a magunk elé kitűzött célért keményen meg kell küzdenünk. Dizseri Sándor, az érdi gimnázium igazgatója a pedagógusnap alkalmából Kiváló tanár kitüntetést kapott. P. P. amely — most rendződnek a kérdések — könnyen üzletkötéshez vezethet. Józan mértéktartás A reformelőkészületekben — s ezt ahány emberrel beszéltem, valamennyi megemlítette — igen fontos szerepet vállalt magára a gyár pártvégrehajtóbizottsága. A lélektan mestereivé váltak a gyárban a kommunisták — mondta az egyik műszaki —, illetve az volt a lényeges, hogy: nem általánosságokkal, hanem a gyárhoz tartozó, koncepcióra valló konkrétumokkal álltak elő — mint azt Szeghalmi Gyula, a termelési főosztály vezetője megfogalmazta. Az okos mértéktartás jellemezte mind a pártszervezetek, mind a gazdasági vezetés munkáját. A differenciált nyereségrészesedési rendszer kialakítása, a gyáregységek önállósága feladatok sorában, az új termékek fejében visz- szaadott többletnyereség, a gyártmányfelelősök kiemelt, személyi fizetésének biztosítása mind-mind azt szolgálta, hogy már az első esztendőben mérhető jelei legyenek a reformnak, illetve a jobb, a gyárnak, és a népgazdaságnak egyaránt hasznosabb munka értékének. Persze, hiba lenne azt gondolni, hogy minden a legtökéletesebb a gyárban, s ezt — tiszteletreméltó önkritikusság- gal — maguk a gyáriak is hangsúlyozzák. A kérdésre, hogy jelenleg a belső feladatokban mi a leglényegesebb, a szervezési osztály vezetője, Dénárt Isttán azonnal azt felelte: — A központi irányítás és a gyáregységek kapcsolatának finomítása. A kidolgozott tervek, intézkedések alapvetően helyesnek bizonyultak, kiállták a gyakorlat próbáját. Mégis, Több részletkérdésben a gyakorlat megcáfolta, vagy legalábbis megmásította a tervezetteket, itt tehát ideáljainkat „átszabjuk” az élet teremtette tényleges helyzethez. Kaptafa nélkül A gyárban, ahol oly sokféle terméket állítanak elő — tizennégy féle olajégőt, huzalzománcozó berendezéseket, kameraállványokat, vákuum- technikai géprendszereket, a mikrohullámú lánc antennáit, televíziós parabola-antennákat, többek között — csak egy valami nem készül, ahogyan azt a gyár főmérnöke tréfásan megfogalmazta. Ez az egy valami pedig: a kaptafa. A most „berázódó” irányító szervezet, a gyártmányfelelősi rendszer létrehozásában és mozgatásában megnyilvánuló különbségtevés igazolja az állítást. Nagy teret adnak a sajátosságoknak, a speciális adottságoknak, egészen mások a követelmények, feladatok az olajégőkért felelő munkacsoportnál, mint azoknál, akik a vákuumtechnikai berendezésekkel foglalkoznak. Az előbbinél a gyors piaci értékesítés a cél, illetve a jelentkező igények azonnali kielégítése, míg a másik csoportnál nagyobb távlatra szólnak a tervek, a fejlesztési elképzelések. Joggal követelni csak akkor lehet — mondják a gyár vezetői — ha ahhoz a lehetőségek határáig adottak a feltételek. A termelés nem versenypálya, legalábbis olyan értelemben nem — hangzik az érvelés —, hogy itt csakis közösen lehet célba érni, s csakis akkor, ha mindenki — az igazgató, a gyáregységvezető, a szerelésnél dolgozó technikus és munkás — megtette a magáét. Mészáros Ottó Következik: NEM GONDOK NÉLKÜL ján már meg is adta! Fürdőt épít a kartali tsz Az élet érteim a
