Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-07 / 105. szám

1968. MÁJUS 7., KEDD WM »I EGYEt ^Kivlnu A nagymarosi pinceklub Szeretik, mert ők csinálták — Igazán egyszerű: a fia­talok kinéznek egy pincét, megszerzik, rendbehozzák, ki­meszelik, és megvan a klub­helyiség! Nem is értem, hogy máshol miért nem csinálják! — örvendek a nagymarosi KISZ-pinceklubban. — Azért ez nem volt egy­szerű! — tiltakozik Varga Zoltán községi KISZ-titkár, a váci képcsőgyár raktárosa, Agárdi György műszerész és Kautz István autószerelő ta­nuló. — Egyáltalán nem volt egyszerű: vagy tíz embernek ráment tavaly az egész nya­ra! — Az ötlet Varga Zolitól jött. Először egy csomó enge­dést kellett megszerezni, ma­gunk mellé sorakoztatni a szimpatizánsokat, megnyerni az ellenzőket. Aztán utána­néztünk az anyagi lehetősé­geinknek. Nem sok reménnyel vágtunk bele... — A községi KlSZ-szerve- zetnek volt 1800 forintja, ab­ból beszereztük a legszüksé­gesebb anyagot. — Aztán csak vakoltunk, vakoltunk, bontottunk, festet­tünk és azt hittük, soha nem leszünk kész. — Ha elfogyott az anyag, csináltunk egy rendezvényt a művelődési házban és a bevé­telből újat vásároltunk. — Később eljöttek a közeli m űvésztelepről megnézni, mi készül itt; azt mondták, az egyik falat majd ők megcsi­nálják. Azt a freskót ők fes­tették. — A művelődési házból székeket kaptunk és egy tele­víziót. De az most rossz és nincs pénzünk megjavíttatni. — A KISZ járási, megyei bizottsága is segített: kályhá­kat, lámpákat, szőnyegeket adtak. t — Hazulról növényeket, vi­rágállványt szereztünk, meg még sok mindent — és büsz­kén egy öntött oroszlánfejre mutatnak az egyik ajtón, amit valaki a díványukról szerelt le otthon. A program? Először is: tánc minden második szombaton, azon a hétvégén pedig, ami­kor nem itt, akkor a műve­lődési házban játszik a leg­népszerűbb nagymarosi zene­kar — mert összesen három van! — a Wordlesék. Ebben a faluban tehát a fiataloknak minden ünnepkor van hol táncolniuk a saját zenéjükre, a saját körükben — és ha meggondoljuk, hogy korosz­tályukban a zene és a tánc lényeges kifejezési eszköz, ak­kor ezt nem becsülhetjük le. Annál kevésbé, mivel nem túl sok község dicsekedhet hasonlóval. Még? Nagyon népszerű az irodalmi szakkörük. Két köz­ségbeli bölcsészhallgató lány vezeti, Mezei Anna és Papp Margit. Költőket, kritikuso­kat. előadóművészeket látnak vendégül. Könyvekről, filmek­ről vitatkoznak. Az egyik leg­nagyobb örömük, hogy az érettségizett és a „csak” szak­mával rendelkező fiatalok íz­lése, érdeklődése nem oszlik meg... Terveik, igényeik? — Néha arról beszélgetünk, hogy jó lenne zártkörűvé ten­ni a klubot. Nem mintha képtelenek lennénk rendet tartani, hiszen minden prog­ramnak van egy rendezője, és egy felelőse. Először még a lá­nyok, de a fiúk szülei is le­jöttek, most már legfeljebb, ha a pince ablakán néznek, be egy pillantásra ... De hát ez így most mégiscsak olyan, mint egy vendéglő, mert kell a bevétel pohárra, tüzelőre, takarításra. Arról van szó, hogy ha találnánk néhány üzemet, vagy szervezetet, amely patronálna minket, ak­kor csak a klubtagok járhat­nának ide és azok, akiket ők hoznak. Ki adózik — ki kap támogatást? Gondolatok az új mezőgazdasági forgalmiadóról és árkiegészítésről A Sasad Termelőszövetkezetben nagy mennyiségű és kü­lönböző fajtájú rózsát nevelnek. A nagyüzemi termesztés megkívánja, hogy gépesítsék a munkafolyamatokat. A szö­vetkezet most a Gépkísérleti Intézettel közösen próbál ki egy vadrózsaültető gépet. — Nagyon sok dologra len­ne igény, érdeklődés. Például kisfiknekre. De nem tudjuk, hogy honnan lehet gépet és filmet kérni. S pénzünk sincs ... Szívesen látnánk vendégül néhány kamarazene- kart ... — sorolják tovább bontakozó, vagy már megfo­galmazott terveiket. Egyszerű? Lehet, hogy nem volt az. Most mégis nagyon boldogok, mert ezt az egészet nem készen kapták, hanem maguknak köszönhetik. Így még inkább a sajátjuknak ér­zik. Az övék, ők felelnek érte. S ha üres épület, vagy szabad terem nem is, de egy régi pince majdnem minden köz­ségben akad. Fiatalok, tessék rendbehozni, tessék beköltöz­ni, birtokba venni! P. A. Olykor nagyon érdekes le­het a hivatalos közlönyök száraznak tűnő szövegén el­gondolkodni, vagy máskép­pen szólva: olvasgatni> a so­raik között. Mondjuk, legyen a téma a mezőgazdasági nagyüzemek forgalmi adója és árkiegészítése —, amely az idén januárban látott nap­világot. Miről tudósít ez ben­nünket? Először is, hogy tudósít... Igen, ez már magában is utal valamire, hogy a mezőgazda­ságban külön forgalmiadó­kulcsot kellett teremteni, Ne­vezetesen: arra a nagyará­nyú változásra, fejlődésre utal, amely a mezőgazdasági nagyüzemekben — különösen az utóbbi időkben — bekö­vetkezett. Eddig ugyanis egységes forgalmi- adó-kulcs vonatkozott mind az iparra, mind a mezőgazda­ságra. Helyesebben szólva, a mezőgazdaságban régebben nem állítottak elő olyan ter­mékeket, amelyek után kü­lön forgalmi adót kellett vol­na megállapítani. Legtöbb gazdaság egyszerűen átadta az élelmiszeriparnak — a gyáraknak, üzemeknek —, 1 amit a szántóföldeken, kerté- | szetekben termelt; s ugyan­így az állatállomány hoza- I mait is. Egyszóval —, nyers­anyagot adott. Később aztán, amikor a gazdaságok is élet­re hívták a saját feldolgozó- üzemeiket, illetve megterem­tették az úgynevezett mel­lék- és segédüzemeiket —, minek következtében megje­lentek a piacokon a különbö­ző gazdaságok és szövetkeze­tek kész termékei! — jobb hiján ugyanazt a forgalmi­ad ó-kulcsot. kellett alkalmaz­ni, mint az iparban. Mindez­zel nem is volt semmi baj, amíg ez a mezőgazdaságban jelentkező ipari tevékenység ki nem teljesedett arra a szintre, hogy immáron az egész gazdasági és kereske­delmi életünkben éreztette a hatását. Amikor ez bekövet­kezett, alkalmazkodni kellett az új helyzethez. A mezőgazdasági nagyüze­mek ma már rendkívül nagy mennyiségű s meglehetősen sokféle ‘kész, félkész árut állítanak elő — a műanyag gombtól, a teavajig! —; ezen kívül a mezőgazdaságban Könnyű szakma SOKSZOR LENYELTEM én már azt a kajónságtól kövér nokedlit, hogy: könnyű szakma a maguké. Mármint az újságírás. Mert — úgymond — csak papír meg toll kell hozzá, no és egy ember, aki mond valamit, s már kész a cikk. Most mégis torkomon akadt a napokban a nokedli. Történt a követ­kező. Telefonáltam az egyik megyei üzembe — tíz perc: foglalt a központ —, hogy kimennék két nap múlva, s szeretnék beszélgetni két-három olyan emberrel, aki... Az illetékes főnök külön hálálkodott, milyen okos is va­gyok, hogy előre szóltam, mert így van idő értesíteni az érintetteket, akik a megadott időben ott várnak majd a színhelyen. Csupán árra kért még, hogy jelentsem a dolgot az igazgató­nak, nehogy a szolgálati úton csorba essék. Szóval: húsz perc alatt szót értettünk, összesen harminc. Üjabb telefon, az igazgató. (Öt perc után kapcsolt a központ, tíz percig keresték, mert szobán kívül volt.) Per­sze, rendben van a dolog, majd rövid eszmefuttatás arról, hogy a sajtó is — úgymond —' felismerte a szervezésben rejlő erőt, mert hiszen mennyivel hosszadalmasabb lenne ez, ha nem telefonálnék előre. Nyolc percet be­széltünk; huszonhárom meg harminc, az ötvenhárom. No, majd megtérül, ha riportalanyaim nagy áhítattal ott várnak az üzemirodán. A MEGÍGÉRT NAPON és időben — másfélórás utazás után — betoppanok az üzembe. Betoppanok, nem félreér­tés, mert... Szóval, kedves mosoly a titkárságon, a csinos asszonyka már csicsergi is a telefonba, hogy: az új­ságíró elvtárs' megérkezett. Tekintete komorrá vált, s már szavakkal is iga­zolja balsejtelmeimet. Ilyen mondato­kat hallok: — ... hát hogy mehetett el ? És ne­ked nem mondott semmit? Ez lehetet­len. Azután: — ...angyalkám, hogy ebből mekkora aréna lesz... hiszen még az öreg is meghagyta... Lecsapja a telefont. Némi álszent kéztördelés: — Ez borzasztó. Az osz­tályvezető elvtárs elment és.;. és szó­val, nem tudom, mit. intézett. És az öreg sincs itt, a minisztériumba ment..; Szóval tőle sem tudom megkérdezni. Hát most mi legyen? (Potom húsz perc ment el eddig.) Átballagok az osztályvezető titkárnőjéhez, akivel kéztördelő partnernője az előbb érte­kezett. Leültet. Megpróbálja utolérni a főnökét. Közben, míg telefonál, kávét főz. Harminchét perc elteltével kide­rül, hogy a főnök elérhetetlen, s hogy a kávé híg... Üjabb kéztördelés. Vi­gasztaló, hogy őszintébbnek hat. Most már kevéssel is beérem. SAJAT SZAKÄLLAMRA cserkészni kezdek. Találok egy embert, aki illeté­kes az ügyben, ám ahhoz, hogy mond­jon is valamit, engedély kellene. A főnöké. Aki nincs itt. Mondom, hogy beszéltem az öreggel, izé: az igazgató­val. Neki csali a főnöke adhat... Per­sze, nincs itt. Üjabb ember. Ö nem engedélyt reklamál; nem szeretne sze­repelni. Két órája itt vagyok már, s nem jutottam semmire. . A véletlen összehoz egy ismerőssel, aki főnök. Mondom, mi van. Ajaj, felel. Segítene szívesen, de nem a legjobb a viszony közte, meg a távol levő főnök között. Még azt hinné... Ugye, megértem? Megértettem. Keresztül-kasul járom az üzemet, akár legnagyobb titkaikat is. elleshetném, a kutya sem törődik velem. Sőt: köszönésemre mindenütt a legkedvesebben felelnek. Itt-ott leál­lók beszélgetni az emberekkel. Végül csak megtudom, ki az, aki „fej” az ügyben. A szobájában fiatal lány, amikor megmondom, hogy ki vagyok, úgy ugrik fel a székről, mintha vala­mi nagyon mérges darázs csípte volna meg. Kétszer is megkérdezi, hogy valóban újságíró vagyok-e? A kétszeri igen után visszaül a székre. Bátorko­dom megkérdezni, nem tudná-e elő­keríteni a főnökét? Neki ugyan nem főnöke, csak egy szobában vannak. Akkor is!? Nem, mert nem tudja, hová ment. Telefon a titkárságra. Én már kiderítettem, ki az illetékes, ők legalább kerítsék elő. Előkerül. (Fél óra múlva. Véletlenül, mert olyan üzemben volt, ahol rossz a hangos­bemondó hangszórója.) Megérkezésem után tehát három és fél órával már szemben ülök az egyik illetékessel. Az engedély ügyét vala­hogy kimagyarázom. Egy óra alatt tisztázzuk, amit kell. Készségesen elő­keríti a másik illetékest. Igaz, kicsit várni kell rá, mert ebédel... Amikor a másik illetékessel is éppen kezetrá- zunk búcsúzásként, beliheg az osztály- vezető titkárnője: halálra keresett az üzemben. Kezében papírlap: sikerült végre tucatnyi telefon eredményeként elérni a főnökét. Elnézésem kéri, s megadta a két illetékes nevét. Szeren­csére. ugyanazok, akikkel beszéltem. Sóhajtok. A titkárnő is. Végre megsza­badul tőlem. A KAPUBAN’ a gyárigazgatóval fu­tok össze. Jó kedve van, biztos siker­rel járt a minisztériumban. Veregeti a hátam: „Na, ugye, kitelefonálsz, ki­ugrassz, az áldozatokat percek alatt elintézed ... mondtam én, hogy köny- nyű szakma a tiétek.” Akkor akadt meg a torkomon a nokedli. Szerencsére. Mert különben azt felelem, hogy ... hogy ... szóval, nogy neked is ilyen könnyű legyen ... M. O. folytatott kiegészítő, illetve ipari tevékenységnek meg­vannak — s meg kell, hogy maradjanak! — a megfelelő sajátosságai. Többek között ez indokolja, s magyarázza, hogy új forgalmiadó-kulcs született. Mindjárt közelebb jutunk a lényeghez, ha arra is oda figyelünk, hogy nemcsak a forgalmi adóról van itt szó, hanem egyben- árkiegészítés­ről is. Mit jelent ez? Közgazdasági nyelven adó­elvonást jelent. Az árkiegé­szítés pedig juttatást fejez ki. Tehát van, amikor az állam forgalmi adót számít fel bi­zonyos termékek előállításá­nak és értékesítésének fejé­ben; máskor meg éppen ár- kiegészítést, vagyis juttatást nyújt. Egyszerűbben szólva: szabályozza a gazdaságok ipari, illetve feldolgozó tevé­kenységét —, méghozzá a mezőgazdaság jellegének, s az országosan jelentkező fo­gyasztási szükségletnek meg­felelően. Anélkül, hogy túlzottan be­lebonyolódnánk a dolog rész­leteibe, ide kívánkozik: két­féle forgalmiadó-kulcs van. Alacsonyabb a forgalmi adó — a „forgalmi adó I.” kategória érvényesül — abban az eset­ben, ha a gazdaság olyan ter­mékeket értékesít, amelyek a vásárló vállalat, illetve másik gazdaság üzemeiben, műhe­lyeiben további felhasználásra kerülnek; tehát a továbbiak­ban keletkező végtennék még egyszer forgalmi adó alá esik. De ugyanez az alacsonyabb forgalmiadó-kulcs érvényes akkor is, ha a mezőgazdasági nagyüzem nagykereskedelmi vagy külkereskedelmi vállalat­tal kereskedik. ...... M agasabb viszont a forgal­mi adó — ekkor beszélünk a „forgalmi adó II." kategóriá­ról —, ha a szövetkezetek és gazdaságok közvetlenül a kis­kereskedelemben értékesítik áruikat, vagy egyenest a fo­gyasztónak adják tovább. És ugyancsak ezzel a magasabb forgalmi adóval kell számolni abban az esetben is, ha az el­adott termék a váiSárló válla­latnál vagy gazdaságnál nem kerül további feldolgozásra; tehát nem termelési, hanem fogyasztási értékben kel el. Vagyis azt mondhatnánk: ma­gasabb a forgalmi adó minden olyan esetben, amikor az el­adott termék a következőkben már semmilyen formában sem kerül többé adó alá... Ezek az általános elvek. Most azonban valóban elér­keztünk oda, hogy megnézzük: mennyiben lesznek ezek a for­galmi adók a gazdasági és ke­reskedelmi élet szabályozói, j Válasszunk mindjárt egy pél­dát. Tegyük fel, hogy egy gazda­ság csak annyira dolgozza fel a tehenészetéből származó te­jet, amely csupán előzménye a vaj, illetve a többi tejtermék előállításának. Tehát tovább­adják ezt az előkészített ter­méket a tejipari vállalatnak. Ebben az esetben a „forgalmi adó I.” kategória érvényesül, vagyis a kulcs szerint 5 száza­lék forgalmi adót kell a gaz­daságnak fizetnie. Egészen más lesz azonban a helyzet, ha a gazdaság maga készíti el, s értékesíti a tejtermékeket. Itt lép be ugyanis az árkiegészí­tés. Eben az esetben nemcsak hogy mentesül a gazdaság a j forgalmi adó alól — pedig a I „forgalmi adó II.” kategória j vonatkoznék rá —, hanem még támogatást is kap az államtól. Nevezetesen: a szabvány te- hénvaj után 53 százalék ártá­mogatás jár, a természetes sajt után 22 százalék, az ömlesztett sajt után 25 százalék, a tehén­túró után 22 százalék, s végül a gomolyatúrótömb értékesíté­se után 31 százalék az árkiegé­szítés. Talán ennyiből is levonha­tó a megfelelő következtetés, hogy tudniillik a tejtermékek­ből rendkívül nagy a lakos­ság szükséglete, éppen ezért a zavartalan ellátás, valamint a választék bővítése érdeké­ben — az állam a termelőket serkentő árkiegészítést alkal­mazza. Miután figyelembe vesszük még azt is, hogy a különböző mezőgazdasági melléktermé­kekből — csuhéból, rafiából, s egyebekből — készült hasz­nálati eszközök után ugyan­csak árkiegészítés jár (19 és 28 százalék s nincs forgalmi adó, amennyiben a gazdaság a kiskereskedelemben, vagy saját maga értékesíti az ilyenfajta termékeit), össze­foglaló lehetőségéhez érkez­tünk. Kimondhatjuk, hogy az állam támogatást nyújt, a szö­vetkezeteknek, gazdaságoknak, amikor a mezőgazdasági fog­lalkozással szorosan összefüg­gő tevékenységet kedvezőbb, alacsonyabb adókulcsokkal terheli, illetve, amikor árki­egészítést ad, s ezzel további bevételeket biztosít számukra. Ellenkező eset azonban, amikor a mezőgazdasági nagy­üzemek megfeledkeznek az eredeti rendeltetésükről,' — s hány ilyen esetről tudunk! —, szóval, amikor olyan ipari termékeket kezdenek termel­ni, amelyeknek semmi köze a gazdálkodásukhoz, az új for­galmiadó-kulcs meglehetősen szigorúan rendelkezik erről. Néhány példát innen is. Ha a szövetkezetek, illetve gazdaságok különböző gumigyártmányok előállításá­val foglalkoznak, 13 százalék forgalmi adót kötelesek fi­zetni,. amennyiben termékei­ket további feldolgozásra, vagy nagykereskedelmi, illet­ve külkereskedelmi vállalat­nak adják el. A második eset­ben, amikor mint készárut, forgalmi értékben akarják ér­tékesíteni a gumigyártmá­nyaikat — kimondani is sok — 66 százalék a forgalmi adó. A műanyag cikkeknél majd­nem hasonló az arány: 13, il­letve 40 százalék a forgalmi adó. Érdekes mpg a gombok gyártására vonatkozó adó­kulcs. Teljesen mindegy, hogy miből készítik a gombot; ha a „forgalmi adó” I-es kategóriá­ja érvényesül, akkor 6 száza­lékot, amennyiben a „ll-es kategória” érvényes, úgy 66 százalékot „von el” az állam. Érdemes tehát alaposan meggondolni, hogy mivel fog­lalkozzanak a szövetkezetek, gazdaságok; melyik segéd­üzem, melléküzem a kifizető­dő. Ma már nem irányítja sen­ki a mezőgazdasági nagyüze­mek tervezését. A közgazdász így fogalmaz: „a kötelező tervmutatós gazdasági irányí­tási rendszer megszűnt, de jött helyette a közgazdasági eszközökkel történő tervszerű befolyásolás”. Vagyis: az egyik ilyen közgazdasági eszköz ép­pen az új forgalmiadó-kulcs és ártámogatás, amely többek között arra hivatott, hogy — megfelelően a népgazdaság érdekeinek —, biztosítsa az egészséges egyensúlyt a mező- gazdasági termelésben; ahon­nét mindenek előtt élelmezési cikkeket vár a fogyasztó ... Persze idő kell hozzá, amié az új forgalmi adó és árkiegé­szítés a gyakorlatban is érzé­kelhetővé válik, mint valóba.' „szabályzó erő”. A gazdas'r élet lassabban mozdul, mir az előre látó elme. Dékiss János FELVESZÜNK BUDAPEST ÉS PEST MEGYL TERÜLETÉN változó munkahelyre, 5 na pos munkahétre gépkocsi- vezetői vagy traktorvezető jogosítvánnyal, vaqy Diesel motor kezelői vizsgával rendelkező GÉPKEZELŐT Jelentkezés: BUDAPESTI ÉS PEST MEGYE GABONAFELVaSÁRLÓ ÉS FELDOLGOZÓ VÁLLALAT Bpest IX., Soroksári út 10, Üzemeltetési osztály, Lantcr Tel.: 340 — 582

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents