Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-28 / 123. szám

1968. MÁJUS 28., KEDD MSI nrcrr.i Emlékirat réztokban Alapkőletétel Szentendrén Az ország legkisebb, egyben leghangulatosabb városkájá­ban sokan tudták, hogy hét­főn milyen ünnepi esemény­re érkeztek a megye, a város, a járás vezetői, képviselői, s a szentendrei képzőművé­szek. Tegnap új, a római egyes számot viselő művésztelep alapkőletételére került sor. Dr. Mondok Pál, a Pest me­gyei Tanács vb-elnöke mond­ta el rövid ünnepi beszédé­ben az esemény lényegét: — Szentendre négy évti­zede belépett a magyar és az ÜNNEPI KÖNYVHÉT, 1968 Magyar népballadák ÉVEK ÓTA VITÁZNAK a helyes és helytelen nemzet­eszményekről. Arról, milyen mértékben kell nacionalistá­nak lennünk, s milyen mérté­ken felül bűn a nacionaliz­mus. A vita nem dőlt el, hi­szen a vitákat mindig az élet realitása dönti el. Ügy érzem, a magyar népballadák új ki­adása perdöntő hozzászólás ehhez a vitához Is. Perdöntő, mert több évszázad realitása szól hozzánk ezekből a drámai. dalokból. Ha tehát az olvasó azt hin­né, hogy a balladakötetet kéz­be véve, nyugalmas vizekre száll — téved. Balladakin­csünk körül ugyanis néha za­varos és vad vizek kavarog­nak. Igaz, magukat a balla­dákat már nem érintik ezek a vizek. A művek végérvé­nyesen belevésték magukat nemzeti irodalmunk kőtáb­láiba Rajtunk áll, hogyan értelmezzük őket. S, hogy az értelmezés ha­zánk határain belül és azon kívül, milyen sokféle lehet, mennyi elfogultságtól és elő­ítélettől, tévúttól és félrema­gyarázástól terhes, az kide­rül Ortutay Gyulának, a ne­ves néprajztudósnak kitűnő, a kötetet bevezető mintegy százoldalas tanulmányából. De milyen „félrehallások” lehetségesek egyáltalán a bal­ladákat illetően? Sokfélék. Mindenekelőtt a tudomány belső vitái arról, mit is je­lent a ballada, mint mű­faj; hol vannak ennek a mű­fajnak a határai? ' Aztán a tudomány belső vitái arról, hogyan állapítható meg az egyes balladák életkora? S HA ELJUTOTTUNK ezekig a kérdésekig, a tudo­mányos viták csatatere már a társadalmi viták csatateré­vé változott. Hiszen a bal­ladakutatás tudománya sem független a társadalomnak néha haladó, néha vissza­húzó erőitől. így válik a balladakutatás külön érde­kességévé, hogy ezt, az or­szághatárokat, népeket áthi­daló és egybekapcsoló, eu­rópai és később világgá ter­jedt műfajt, hogyan igye­keztek egyes kutatók a faji, nemzeti előítéletek, naciona­lista harcok szolgálatába ál­lítani. Mint mindent. Ortutay, ebben a kérdés­ben is pontosan állástfoglaló tanulmányában olvashatjuk Kriza János 1863-ban, tehát több, mint száz évvel ezelőtt megjelent „Vadrózsák” című népköltészeti gyűjteményének sorsáról: „Balladákkal kezdi köte­tét, a balladákat teszi koro­nának, s balladáival kapcso­latban éri a nagy fájdalom a „Vadrózsapörben”. Ugyanis nyomban a Vadrózsák meg­jelenése után ... éles támadás éri. Ez a támadás élete vé­géig megkeseríti, pedig oly megható, szinte naiv öröm­mel látta gyűjteménye sike­rét. Grozescu Julián tá­madja meg a Fővárosi Lapok­ban közzétett cikkében. Egy- pár székely „vadrózsákról” a cikk címe, s Grozescu azt igyekszik bizonyítani, hogy a Kőmíves Kelemenné balla­dánk eredetije az Alexandri Vazul gyűjteményében levő Manóié mester román balla­dája, a Molnár Annáé pedig a Marienescu gyűjteményé­nek Torna című balladá­ja. Kriza nem gyűjt" .te hanem . fordította ezeket a balladákat, s így ezek nem magyar, hanem a román nép­költészet alkotásai. A vihar kitört, elvakult nemzeti szen­vedélyeket keltett fel mind­két oldalról, s e balladák kap­csán a gyűlölködő viaskodás még évtizedek múltán sem csitult.” Szerencsére azóta már el­csitult a Vadrózsák körüli botrány. S ma már csodál­kozunk, hogyan lehettek, ho­gyan válhattak a népballadák botránykővé, mert úgy lát­juk, hogy a népballada min­denre alkalmas, csak nacio­nalista hatáskeltésre nem. Annál inkább értelmes nem­zeti önismeretre! Mert a bal­lada többek közt éppen azért és abban nagyszerű, hogy egyszerre nemzethez és nép­hez kötött, és népeken, nem­zeteken átívelő, más népek, nemzetek hatásait befogadó, magába olvasztó műfaj. A MAGYAR NÉPBALLA- DÁK új gyűjteményének szer­kesztési elvei is ezt a kettőssé­get sugallják, amikor balla­dáinknak nem csupán egy, ha­nem két-három változatát egy­más mellé állítva adják köz­re, megfigyelve azt is, hogyan kerülnek át az egyik balladá­ból a másikba jellemző motí­vumok. A „Szegény árva asszony” vagy más címen „A kegyetlen anya”-ként is ismert népballá- da hősnője Budai Ilona, ül­dözői elől menekül, és két kis­gyerekét elhagyja. Amikor fel­támad benne a lelkiismeret, visszatér hozzájuk, de a gyere­kek, akiket közben egy anya­farkas vett gondozásba, meg­tagadják. S ezzel a kegyetlen­ségében is erkölcsös ítélettel záródik a ballada: „Hallgass asszony, hallgass, Nem vagy nekem anyám, Anyám lettél lenne, El nem hagytál lenne!” A sorrendben következő bal­ladában, „Az elcsalt feleség”- ben, már nem üldözik, hanem csábítják a hősnőt, Gyönyörű Bán Katát. Bán Kata előbb férjére, majd gyerekeire hivat­kozik, de aztán elindul a csá­bítóval, „kis futosó fiát, ka- ronül lányát” azonban az er­dőben hagyja. Megérkeznek a csábító lakására. Bán Kata azonban nem talál nyugtot, visszaindul, de azon a helyen, ahol gyermekeit hagyta, már csak csontokra lel. És „Az elcsalt feleség” cí­mű ballada harmadik változa­tában már eltűnik a lelkiisme- ret-ébresztésnek ez a motívu­ma, s helyébe lép egy új, amely a figyelmes olvasó számára nem is olyan új, hiszen nem más, mint a Nyugat-Európá- ban közismert kékszakállú her­ceg történetének egyik alap­motívuma. „Föltekintett feje föli, Burkos fának ága közi, Hát ott vagyon hat szép leány Fölakasztva egymás után; Aj! gondolá ő magába, A hetedik én leszek ma!” Ez csak egyetlen példa és tanulság. Ez az ismertetés nem is vállalkozhat többre, hiszen ezek a balladák hatalmas kor­szakot fognak át. A középkor­tól, a falba épített Kőmíves Kelemenné történetétől, egé­szen a kapitalizmus hajnaláig, a cséplőgépbe esett lány, Far­kas Julcsa történetéig. KEGYETLENÜL ŐSZINTE valóságérzékelés és tiszta er­kölcsi tudat szól a balladák­ból. S e két tulajdonság, kö­zépkorban, újkorban és bizo­nyára még hosszú századokig, kivételesen időszerű. S ha raj­tunk áll, hogyan értelmezzük balladáinkat, azt hiszem, ez a legfontosabb. N. P. európai művészeti élet áram­körébe. A régi telep művé­széi a szépségért, a humá­numért, a nemzetiért, az el- embertelenedés ellen harcol­tak. De Szentendrének nem­csak múltja, hanem jelene is van, s van olyan gazdag, van annyi, még ismeretlen, fel­tárható kincse, hogy joggal reméljük a Duna-parti város művészeti jövőjét is ... Kirilla Ferenc, a városi ta­nács elnöke felolvasta az alapító emlékiratot. Ezek szerint: „1968. május 27-én megkezdődött a szentendrei művésztelep I. tizenkét, mű­termes lakásának építése. A város és az ország képzőmű­vészeti hagyományait ápolja, a szocialista művészetet szol­gálja ...” Néhány név az alapítók névsorából: Aczél György, az MSZMP KB tit­kára, Cservenka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a Pest me­gyei Pártbizottság első tit­kára, Ilku Pál művelődés- ügyi miniszter, Bondor József építésügyi és városfejleszté­si miniszter... Az emlék­irat réztokba került s dr. Mondok Pál elhelyezte az egyik épülő ház alapkövében. T. Gy. CSIKÓSOK DÉLIBÁB NÉLKÜL Az istállóban tizenöt há­roméves csikó. — Melyik tetszik? — Így, látásra, az a fekete. — A Bogár. Ádám, nyergeid fel. Addig talán megnézzük a ménest... A völgyhajlatban Csuli és Robi csaholva üdvözöl. Elő­kerül a csikós is, fiatal fiú, ló­háton, kezében karikás. — Ült már csikósnyeregben? — kérdezi Rédei Sándor, az „öreg csikós”. Választ nem vár. — Kipróbálhatja ... A csikósnyerget nem szorít­ja heveder a lóhoz. Csak úgy van a hátára vetve Princinek. Aki nem szokta, könnyen le­huppan a lóról, aki mögött Csuli csahol. Követi, mint a hű cimbora. így vigyáz Prin- cire, akinek hátán idegen lo­vas ül... És már közeledik Bogár. Fe­kete, tüzes, arab fél vér. Né­hány hete került rá először a nyereg. Látni a mozgásán, nem szokta még. Nem tört be egé­szen. De Dávid Ádám csikós kezében már engedelmes. Ami­kor megtorpan Bogár, a csikós feláll a nyeregre, kezében pat­togni kezd a karikás. Bogár állja a próbát moccanatlanul. Csak a bőre remeg idegesen. Lekerültek a fóliák, szépen fejlődik, érik a paradicsom a kiskunlacházi Petőfi Tsz-ben. — A lovat ülve ismeri az ember — mondja Rédei. — Próbálja meg ... Fogni kell keményen. Bo­gár szeretne kitörni az idegen lovas alatt. S ha egyszer be­ugrik vágtába... Rédei, az. „öreg csikós”, har­minckét éves. Alacsony, mo- kány ember. Poroszlón szüle­tett — A ló nekem a mindenem. Még iskolás sem voltam, ami­kor már csontcsikóztunk. Tud­ja mi az? A csizmaszárba pál­ca,, úgy alkudoztunk jókora lábszárcsontokra egymással, mint az igazi csikósok... Az iskola elvégzése után vízhordó lettem a Poroszlói Állami Gaz­daságban. Egy hét után azon­ban kikönyörögtem Lajos bá­csinál, a főagronómusnál, hogy tegyen meg legalább ebédhor­dó kocsisnak. A méneshez be­tegváltó bojtárgyereknek ke­rültem ki előbb, úgy lett belő­lem később csikós. Aztán két­éves lovasiskolára küldtek Pestre. Tizennégy esztendeje nyertem az első díjat, azóta van már vagy nyolcvan oda­haza. Eltört a kezem meg a lábam, egyszer pedig kilenc hétig nyomtam a kórházi ágyat agyrázkódással. Ördög- lovasoztam a mezőgazdasági kiállításon. Ökrösszekeret ug­rattam át. Az utolsó nap tör­tént, beleakadt a lovam lába a szekér túloldalába... — Ott voltam akkor én is a vásárban, láttam a nagy bu­kást — mondja Dávid Ádám csikós. — Gyerek voltam még, szóltam apámnak, hogy az az ember már halott. Négy esz­tendővel később, amikor apám kivitt a poroszlói gazdaságba, azzal kezdte: láttál már, fiam, halott csikóst? Nem én. Most pedig az lesz a gazdád, fiam. Az a csikós, akit te meghalni láttál a vásáron... És bemu­tatta nekem Sanyi bácsit. így lett belőlem kisbojtár, eszten­deig. Utána bojtárrá léptem elő, majd megkaptam a csikós rangot, végül pedig már cugot kaptam. Tudja, mi az a cug? Huszonöt-harminc csikó. Nagy felelősség! Az idén januárban jöttem el ide csikósnak a ke- repesi méneshez. Sanyi bácsi után. Mert hogy ő már eszten­deje jött ide. Dávid Ádám csikós húszon­A szegény rokon ószintén, bár kissé restell kedve ismerem be, hogy nem értek az autókhoz. Képtelen vagyok arra, hogy megkülön­böztessem a Mercedest a Opel Rekordtól, vagy a Csajkát a Volgától. Kis barátom, And­rás előtt éppen ezért nincs egy szikrányi tekintélyem sem. Ha néhanapján — nagyon elfog­lalt apukája vagy anyukája he­lyett — én megyek érte az ovi­ba, és autóbuszon vagy villa­moson kísérem haza, az ölem­ben elhelyezkedve az ablakon át figyeli a Körút szédületes forgalmát. Közben fölényes biztonsággal magyarázza, hogy a mellettünk elsuhanó fekete csuda egy Merd, utána egy szürke Skoda totyog, a Royal Szálló előtt pedig a sok kül­földi rendszámú kocsi között egy valódi Jaguár gőgösködik. Hiába figyelem, lesem, és am­bicionálom kétségbeesett erő­feszítéssel, csak azt látom, hogy az egyiknek is négy ke­reke van, a másiknak is, és a volánjuk mögött szoborló ve­zetők arca, tekintete — amely bennünket, villamoson vagy autóbuszon „közlöködö” kö­zönséges halandókat észreve­hetetlen levegőnek rangsorol — egyaránt Arany János stró­fáját idézi emlékezetembe: Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam, s bevert sárral: Nem pöröltem —, Félre álltam, letöröltem ... Egyszóval: nem kenyerem az autó, tempós korunknak ez az igen fontos jellemzője, és nem haragszom azokra, akik tulaj­donuknak mondhatják vala­melyik márkát. Isten látja lec­kémet, nem irigylem őket, és talán éppen ezért kárörömet sem érzek, ha egyikkel-másik- kal valami baj történik, ha azt hallom, hogy Herzsenyák szomszédék hónapok óta zsíros kenyéren élnek, mert mindent a kocsi zabái föl előlük, hogy Matinák Matyiéknak bizonyos elszámolási nehézségeik tá­madtak a vállalatnál, hogy Horacsek súlyosan karambolo­zott a balatoni országúton és őt magát még csak összeöltö- gették valahogyan, a sebésze­ten, de a kocsija ripityára ment. Annak viszont tiszta szívből örülök, hogy budai kis lakom közvetlen körzetében is roha­mosan növekszik az autótulaj­donosok száma, utóvégre ez mégis csak a közjóiét erősbö- désének a jele. Háztömbünk körül már az ősszel úgy meg- szoporodott a parkoló kocsik száma, hogy valósággal elzár­ták az utat is a kapu felé. A garázshiány, úgy látszik a ko­csitulajdonosokban tudatosí­totta a sorsközösséget, így. tör­ténhetett, hogy néhányan ősz- szefogtak és a kora tavasszal hatférőhelyes garázst építettek elég tágas udvarunk végében. Szép hullámlemezből rakták össze a tetejét, sárga vakola­tot kentek falaira, a széles vasajtókat pedig fűzöldre má­zolták. Kocsitulajdonos lakó­társaink közül hat, nyilván a módosabbak, itt helyezi biz­tonságba esténként féltett tu­lajdonát, a többi továbbra is a ház előtt, az utcán szomor- kodja végig az éjszakákat. Már hetekkel ezelőtt észre­vettem, hogy esténként nem is hat, hanem hét kocsi gurul be az udvarba. Hat normális, az­azhogy négykerekű. András barátom bizonyosan megmon­daná, melyiknek mi a már­kája, én hajszálnyira egyfor­mának látom mindet. De a hetedik másmilyen. Ennek csak három kereke van, kettő elől, egy hátul. A karosszériá­ján sem bicsaklik meg a nap- I sugár. Innen az ablakból, bar­nás szürke vitorlavászonnak vélem az anyagát. Bizony, szegényes, szerény j jószágnak látszik a többi meg­lett. Nem is kap helyet a ga­rázs belsejében, hanem napról napra a hatrekeszes építmény túlsó végébe sompolyog, és ott lapul meg a keskeny eresz alatt, szorosan a garázs sárga fala tövében. Ódon regények emlékét idé­zi, amelyeknek sok rangos és rátarti kastélylakó szereplője között rendszerint adódik egy megtűrt szegény rokon is, aki­nek az asztal végén jut csak hely, és kis kamrácskájának parányi ablaka a baromfiud varra nyílik . .. Magyar László négy éves. Ö törte nyereg alá a Bogárt. A legfiatalabb csikóst, a Pista fiút, Grófnak becézik sokan. Mert az a becsületes neve. Gróf István. Ilyenkor nevet s ha kérdezik, mennyi birtoka van, rávágja gondol­kodás nélkül: kétszázhatvan hold legelő. S hozzá az egész gazdaság. Mindössze huszon­egy éves, mégis ő a „rang­idős” csikós a kerepes! mé­nesnél, már másfél esztende­je dolgozik itt. — Hogyan lettem ón csikós? Apám házában szerettem meg a lovakat. Aztán mégis géplakatos ipari tanulónak mentem a nyolc általános el­végzése után. Egy év után azonban ott kellett hagynom a tanulást, apám nem adott hozzá több támogatást. El­mentem segédmunkásnak a csőgyárba, kellett a pénz, hogy a magam ura legyek, ne függjek többé az apámtól. Azért később, betanított mun­kásként kitanultam a gépla- katosságot is. Ott tudtam meg, hogy ménest állítanak itt Ke­repesen. Ez hozott haza. Jól érzem itt magam, azt csiná­lom, ami a szívem perint va­ló. Az ember életében az a legfontosabb, hogy azt csinál­ja, amihez kedve és tehetsége van. A kér epe si Kossuth Terme­lőszövetkezet ménese ma mái? országos hírű. — Tizenöt hároméves csá­kónk van a felállító istálló­ban — mondja Rédei. — Né­hány hete kezdtük nyereg alá törésüket Nem könnyű mun­ka... — Minden esés egy lát«' bor — mosolyog — Dávid Ádám. — Sanyi bácsi is fizetett már — kajánkodiik a Pista fiú. — Mi csak az alapképzést adjuk meg a csikóknak — folytatja Rédei Sándor. — Az a célunk, hogy exportképes, egészséges, nyugodt lovakat neveljünk. A többi már a ve­vő dolga. Úgy taníthatja, for­málhatja a csikót, ahogyan szüksége van rá. — Tavaly két nagy vásárt csináltunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Bánk János fő­mezőgazdász. — Az Albi ne­vű csikónk egy nyugatnémet grófságba került huszonötezer forintért. Az Adriát pedig egy svéd gyáros lánya vette meg harmincötezerért. Ha azt szá­mítom, hogy egy igásló érté­ke hat-nyolcezer forint, akkor egy csikóért harmincötezret kapni nem is rossz üzlet. Az idén a Boriskát Becsbe adtuk el huszonötezerért és a na­pokban hat csikónkat vásá­rolták meg a magyar öttusar csapatnak, összesen százhat­vanötezer forintért. És most keresnek nálunk lovat a fil­mesek a fiatal Bornemissza Gergelynek, a készülő Egri csillagok című filmhez. A ménes: huszonhét darab két évesnél idősebb csikó. Ak­kor kerülnek nyereg alá. ha miár elkelt a most betörés alatt álló tizenöt paripa. Május másodikán csapták ki a ménest a legelőre, s amíg le nem hull az első hó, a tá­gas kerepesi határt járják, a dombok között meghúzódó szépséges völgyeket. Nyomuk­ban a három csikós és a két kutya. Prukner Pál Fűszer- és Édesség­nagykereskedelmi V. FELVESZ FÉRFI ÉS NŐI FIZIKAI DOLGOZÓKAT Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: Budapest VII., Dohány u. 40. Munkaüqy (Szombat kivételével) í i t i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents