Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-19 / 116. szám

1968. MÁJUS 19., VASA RN AI* "T/fiWttP é A VILÁGŰR TANULMANYOZASA TERÉN TAPASZ­TALHATÓ GYORS FEJLŐDÉS, AMELYNEK JELENTŐS HATÁRKÖVE VOLT NEMRÉG EGY SZOVJET ŰRSZONDA SIMA LESZÁLLÁSA A HOLDON, VALAMINT A KOZ­MOSZ—212 ÉS A KOZMOSZ—213 AUTOMATIKUS ÖSSZE­KAPCSOLÁSA ÉS SZÉTKAPCSOLÁSA A VILÁGŰRBEN, KÖZELEBB HOZTA AZ EMBERISÉGET ANNAK ELDÖN­TÉSÉHEZ, VAN-E ÉLET MAS BOLYGÓKON. AZ ÁLTA­LUNK ÁTVETT ÉS MOST ITT KÖZREADOTT CIKKBEN AZ AMERIKAI SZAKÉRTŐ KÍSÉRLETET TESZ A KÖVETKEZŐ DILEMMA MEGMAGYARAZÄSÄRA: HA MÁS VILÁGOK­BAN VALÓBAN LÉTEZNEK OLYAN ÉRTELMES LÉNYEK, AMELYEK MAR ELSAJÁTÍTOTTAK A CSILLAGKÖZI RE­PÜLÉS TECHNIKÁJÁT, MIÉRT NEM LÉTESÍTETTEK MINDEDDIG KAPCSOLATOT A FÖLDDEL? (A ZA RUBE- ZSOM CÍMŰ SZOVJET FOLYÓIRAT MEGJEGYZÉSE A NEW YORK I AMASING STORIES CÍMŰ LAP CIKKÉHEZ). Ezt a kérdést Enrico Fermi. az elhunyt Nobel-díjas fizikus vetette fel. Elképzelését rövi­den így foglalhatnánk össze: a világmindenség olyan mér­hetetlenül nagy, hogy benne milliárd és milliárd bolygó­nak, millió és millió civilizá­ciónak kell lennie. Azonkívül egyáltalán nem lehetetlen, hogy a civilizációk közül né­hány már elég fejlett ahhoz, hogy megoldhassa a csillag­közi repülések problémáját. Ha ez igaz, hol vannak ők mindahányan? Miért nem ve­szik fel a kapcsolatot velünk? Azt, hogy más csillagrend­szerekből még mindig nem látogattak el hozzánk, rend­szerint két okkal magyaráz­zák. Az első megokolás az ún. „homokszem-hipotézis” ­ből indul ki a másik a „posta­bélyeg” egyezményes néven ismert analógiára épül. Az első érv hívei elképzelésüket egy költői metaforával ma­gyarázzák: az ember teljes lelki nyugalommal sétálhat a strand végtelen homokjában, feltérképezheti a homokten­gert, megmérheti a homok­réteg vastagságát, de vajon észre vehet-e minden egyes homokszemet? „Postabélyeg Más szavakkal, képes-e egy fejlett civilizáció arra, hogy felfedezze a Tejútrendszer 100 milliárd csillagának mindegyi­két? Amennyiben a problémát így fogalmazzuk meg, bár­milyen csillagközi kapcsolat perspektívája elkerülhetetle­nül szertefoszlik. De vizsgál­juk meg közelebbről ezt az indoklást. Nincs szükség min­den egyes csillag tanulmányo­zására. Bizonyos csillagrend­szerek eleve nélkülözik azo­kat a feltételeket, amelyek szükségesek az élet kialakulá­sához; sok más csillag még túl fiatal ahhoz, hogy bolygóin az értelem idővel kialakulhasson. Mi több, a n\i Naprendszerünk hihetetlenül távol fekszik a galaktika középpontjától, s itt a Tejútrendszer szélén a csil­lagok viszonylag távol vannak egymástól. A galaxis közép­pontjában, ahol a legrégibb csillagok csoportosulnak, a csillagközi távolságok fele­akkorák, mint a mi Naprend­szerünket környező csillagok világában. Következésképpen teljesség­gel logikus, hogy elképzeljünk magunknak valamilyen érte­lem létrehozta életformát, olyant, amely a galaktikát ta nulmiányozza s kész olyan elé) régi és „megállapodott” csilla gokat felkutatni, amelyeknél bolygóin kialakulhatott az ér telmes élet. így tehát, noh; bolygónk valóban csak eg; szinte észrevehetetlen homok szem a kozmosz végtelenjé ben, érzékeny és hatalmas mű szerekkel rendelkező értelme lények felkutathatnának ben nünket, feltéve, hogy elegendi energiával, idővel és céltuda tossággal törekszenek erre. I céltudatosság kérdése elveze bennünket a „postabélyeg analógiájához, amelyet a csil lagászok és az antropológusol egyaránt késznek mutatkoz nak elfogadni. Tegyük fel, hogy az Empir< State Building New York- felhökarcoló magassága ; Föld kora: 5 milliárd év. Eb ben az esetben az emberiséi léte (1 millió év), egy 30 centi méteres vonalzónak felel meg amelyet képletesen helyez zünk el a felhőkarcoló tete jén. E vonalzó tetejére tett l1 centes pénzérem vastagság: akkor időben megfelel eg; civilizáció történetének. így a. az idő, amely alatt a mai tu domány kifejlődött, egy, < „konstrukció” tetejére ragasz tott bélyeg vastagságával les: egyenlő. Ha más értelmes lé nyék mégiscsak léteznél* van-e esélyünk arra, hogy ; mi fejlettségi színvonalunk nak megfelelő életre bukkan junk, más szavakkal, hog; olyan életre bukkanjunk amely a mi makettünkön ; bélyeg vastagságában testesü meg. Sokkal valószínűbb te hát. hogy az általunk talál civilizáció technikai fejlettsé szempontjából vagy jóval mi civilizációnk alatt, vág; fölött áll... Néhány elméleti csillagás véleménye szerint a technika fejlődés korszaka talán csu pán átmeneti szakaszt jelent civilizáció fejlődésében. Nine kizárva, mondogatják ezek a elméleti csillagászok, htígy a civilizáció a világűr tanulmá­nyozása iránt csak „éretlen if­júságában” tanúsít érdeklő­dést. E gondolkodási mód ti­pikus képviselője Sebastian von Hörner, a heidelbergi csil­lagászati kutatóintézet szakte­kintélye, aki szerint az értel­mes élet elkerülhetetlenül vagy elpusztítja önmagát, vagy a mi technikai fejlettségünk elérése után néhány száz vagy legjobb esetben néhány ezer évre megreked a fejlődésben. Más szóval, a „postabélyeg” vastagsága elérheti a „pénzér­me” vastagságát, de ennél többről szó sem lehet. Nekünk azonban minden alapunk megvan arra, hogy optimisták legyünk, és ne higgyük, hogy az Ember (vagy bármilyen más civilizáció) el­pusztítja önmagát. Igaz-e, hogy a technika fejlesztésére való törekvés csupán rövid ideig tartó „szórakozás”? A kereket és az ekét i. e. 10 ezer esztendővel fedezték fel. A tudomány korszaka, ame­lyet Kopernikusztól, Galileitől és Newtontól számítjuk, nem is határolódik el olyan élesen az előző korszakoktól. A tech­nika, amelyre most joggal büszkék vagyunk, nem néhány zseniális tudós agyában szüle­tett meg máról-holnapra. A technika sok-sok nemzedék erőfeszítéseinek terméke. A jelenlegi társadalom nem je­lent szakítást a múlttal, ha­nem éppen a múlt tendenciái­nak továbbfejlesztése, amit az ismeretek és technikai mű­veletek felhalmozódása gyor­sított meg. Röviden szólva, az értelmes lények társadalma számára a normális állapot a technika fejlesztésére való tö­rekvés, az abnormális állapot: a technika iránti közömbös­ség. Az emberiség technikája, meglehet, nagyon fiatal, de fiatal maga az emberiség is. Az ember létének minden pil­lanatában szerszámalkotó volt. Ha egyszer valamilyen más civilizációra bukkanunk, nagyon valószínű, hogy a tech­nika és a tudomány színvona­la megfelel az említett civili­zációt létrehozó társadalom korának. Két következtetés —, de ez a felhő méretre ak­kora volt, hogy tömege több mint 200 milliárdszor múlta felül a Nap tömegét. (Az, hogy honnan került elő ez a gáz, Fejlettebb technika? a technikának, világmindenség­telemnekt és egyedüli a ben? E probléma megoldásának egyik nyitját a kozmosz „geográfiájában” kell keres­nünk. A csillagászok még min­dig nem jutottak egységes vé­leményre galaktikánk korát illetően, de a tízmilliárd évet, mint eléggé valószínű kort, elfogadhatjuk. 10 milliárd év­vel ezelőtt nem volt Tejút, nem voltak csillagok, bolygók, következésképpen élet sem volt. Csak egyetlen gigantikus, ritka gázokból álló felhő léte­zett — földi szabványaink sze­rint szinte teljesen légüres tér lyet itt most teljesen mellő­zünk.) Ez a csodálatos felhő hidrogénatomokból, szabad protonokból és elektronokból állt, semmi másból. E gáz jelentős része tölti be még ma is a csillagközi térsé­geket; megfigyelhetjük a csil­lagködök fénylő örvényeiben, sőt rádióteleszkópok segítsé­gével „hallhatjuk” az „űrda­lok” hullámain is. Valamilyen ismeretlen ok­nál fogva a gigantikus felhő forogni s egyszersmind zsu­gorodni kezdett. E folyamat során örvénylések és sűrűsö­dések indultak meg, amelyek még kisebb formációkra bom­lottak; végül is ezekből ala­kultak ki a csillagok. Az első csillagok feltehetően szoros csoportokban születtek meg. Ma is láthatjuk őket. Ezek rendkívül ősi gömbhalmazok. Egy»-egy ilyen gömbhalmaz 100 000—1 000 000 csillagból áll s ezek a csillagok olyan közel feksznek egymáshoz, mint a bolygók a mi Nap­rendszerünkben. Minél tovább forgott és minél jobban összesűrűsödött az ősfelhő, annál több és több csillagot hívott életre. A Tej­út centruma jelenleg olyan sűrűn „van betelepítve” csil­lagokkal, hogy hozzá képest a mi galaktikai körzetünk, amely a Tejútrendszer szélén fekszik, valójában csillagpusz­taság. A csillagászok állítása szerint ezért a galaktika köz­ponti területein vannak a legrégibb csillagok. Minél jobban összesűrűsö­dött a gázfelhő, annál gyor­sabban kezdett forogni. For­mája lapossá vált, s a közép­pontban lencseszerűen kidu­dorodott. Miután biztosította „tartósságát”, a középpontból gigantikus gázöveket röppen­tett ki. Ezek az övék — a csillagképző anyag hosszú, görbe áramai — galaktikánk spirális alakú karjaivá vál­tak. Galaktikánk átmérője körülbelül 10 000, hossza pe­dig kb. 90 000 fényév. Egyik spirális alakú karjában van a Naprendszer, amely a galaxis centrumától 25 000 fényévre fekszik. Nem következik-e mindeb­ből, hogy a Nap az egyik leg>- régibb csillag? És valóban, a csillagászok a Napot a „máso­Más bolygók küldötteire várva... dik nemzedék” csillagai közé például mindössze néhány sorolják. Természetesen kör- százmillió éves, a Rigei pedig zetünk sok csillaga még a aligha „idősebb” az emberi- Napnál is fiatalabb. A Sirius ségnél. Honnan származnak a fémek? azok a körülmények, amelyek bolygónk kialakulásához és létünkhöz vezettek, feltehe­tően szintén nem egyedülál­lóak. Még ha valóban a ga­laktika őslakóihoz tartozunk Mielőtt folytatnánk fejtege­téseinket, meg kell ismerked­nünk a csillagászok termino­lógiájával. A csillagászok ga­laxisunkban rendszerint két csillagtípusról beszélnek. A „második nemzedékhez” tar­tozó fiatal csillagokat, ame­lyekhez tartozik a mi Napunk is, populáció I-nek, az „első nemzedék” csillagait pedig, vagyis azokat, amelyek a galaxis középpontjában tömö­rülnek, és azokat, amelyek gömbhalmazokat alkotnak, po­puláció II-nek nevezik. Sajá­tos „földrajzi" helyzetük mintegy kiegészítéseképpen a populáció II-höz tarozó csilla­gok minden valószínűség sze­rint vegyi összetételükben is különböznek a „második nemzedék” csillagaitól. Ez a különbség az első pillanatban köznapinak tűnhet: a populá­ció I. csillagai nehéz elemek­ben viszonylag szegények. A két populáció összes csillaga 99 százalékban hidrogénből és héliumból épül fel. Minél fia­talabb egy csillag, annál több hidrogént tartalmaz — a hé­liumhoz viszonyítva. A nehe­zebb elemek, mint a fémek, a csillag tömegének még egy százalékát sem teszik ki. A pontosság kedvéért azonban meg kell említenünk, hogy ez a jelentéktelennek látszó tény nyomravezető, akár egy áruló jel a detektívregényekben. A populáció II-höz tartozó régebbi csillagok fémekben szegények. A populáció I fia­talabb csillagai viszonylag gazdagok fémekben. Ha a ga­laktika kezdetben kizárólag hidrogéngázból állt, akkor honnan kerültek elő a fémek? A választ erre a nem min­dennapi kérdésre néhány év­vel ezelőtt angol csillagászok és matematikusok, köztük Thomas Gold, Fred Hoyle és Herman Bondy adták meg. A csillagok „atomkohók”, mondották. Tudjuk, hogy a Nap a hidrogént héliummá alakítja át, s eközben másod- percenkint 4 millió tonna Nap-anyag alakul át energiá­vá. De ez a csillagok „kar­rierjének” csupán a kezdetét jelenti, magyarázták az em­lített tudósok. A csillag lé­tezésének egy meghatáro­zott pillanatában (a Nap ese­tében a mai naptól számí­tott ötmilliárd év múlva) kritikus szakaszába lép. Hid­rogénkészlete kimerül. A csillag magvában óriási meny- nyiségű „salak”: hélium hal­mozódik fel, amely roppant nagy nyomás alatt és követ­kezésképpen hihetetlenül ma­gas hőmérsékleten van. Ez a hőmérséklet feltehetően el­éri a több száz millió Kelvin­fokot. Ilyen körülmények között a hélium nehezebb elemekké: oxigénné, szénné és neonná kezd alakulni. Végül a csillag mind nehezebb és nehezebb elemeket „termel”, mind na­gyobb és nagyobb hőmérsékle­ten. És a legvégén, amikor tel­jesen kimerítette energiafor­rásait, összezsugorodik és fel­robban. Anyagának nagy ré­sze — kezdve a hidrogén­től a nehézelemekig — bor­zalmas erővel kiröpül a vi­lágűrbe. így keletkezik a szu­pernóva. A populáció II. csillagai, Az élet és Bár a csillagászati megfi­gyelések megrősítik azt a hi­potézist, hogy mi a galaktika legrégibb polgáraihoz tarto­zunk, mégis óvatosan kell bánnunk a végkövetkezteté­sekkel. Az elképzelés önmagá­ban elég vonzónak tűnik — ami bizonyára egocentrista vonásának köszönhető —, és majdnem elfogadható magya­rázatot ad arra nézve, hogy miért nem látogattak meg „ők” bennünket mind ez ideig itt a Földön. Ezek az „ők”, meg­lehet, nem is léteznek. Vagy ha léteznek is, talán még nem vagyis a régebbi csillagok, fejtegeti tovább ez az elmé­let, már kitermelték az ösz- szes létező nehézelemeket és szupernóvák formájában ki­dobták őket a kozmoszba. (A mi Tejút-rendszerünkben át­lagban ötszáz évenként egy­szer születik szupernóva.) A csillag maradványai szétszó­ródnak a csillagközi térség­ben, összekeverednek az ősi gázzal és ilymódon bizto­sítják a „nyersanyagot” a .,má­sodik nemzedék” csillagai számára. Ne feledjük el, hogy ezek az új csillagok már sok­kal több „építőanyaggal” ren­delkeznek, hiszen anyagukat hélium, oxigén, neon, vas és sok egyéb elem alkotja. De mi köze ennek az egész „égi konyhának” az értelmes lények létezéséhez a galakti­kánkban? Röviden a követ­— Már megint háborúznak!... kező: a Tejút legrégibb csil­lagai kizárólag hidrogénből alakultak. Nem lehettek a miénkhez hasonló bolygó- rendszereik, mert még nem voltak nehézfémek. Lehetsé­ges, hogy e legrégibb csilla­gok némelyike körül irdat­lan távolságra megfagyott hidrogénfelhők keringenek, de rajtuk terihészetesen nincs és nem is lehet élet. A Nap, ez a populáció I- hez tartozó csillag, vagyis a „második nemzedék” csillaga már meglehetősen sok ne­hézelemmel rendelkezik; van bolygórendszere is, amelyen kialakulhatott az élet és az értelem. De viszont a Nap is elég régi csillag a popu­láció I. tagjai között: a kora — ötmilliárd év — körülbelül a fele galaktikánk korának. Lehetséges, hogy a galaktika létezésének első ötmilliárd esz­tendejét alapjában véve pusz­tán a nehézelemek előállítá­sára fecsérelte, csak azért, hogy a „második nemzedék” csillagai, mint a rrii Napunk is, létrehozhassák bolygó- rendszereiket, az életet és végső soron az értelmet? Ha ez igaz, akkor teljességgel el­fogadhatónak látszik, hogy mi az első civilizációk egyike vagyunk az egész Tejút­rendszerben. A galaktika kö­zéppontja pedig, meglehet, sivár, kietlen, ott nincs élet, nincsenek értelmes lények sem. az értelem érték el azt a technikai szín­vonalat, amely lehetővé tenné számukra a csillagközi repülé­seket. Azt állítani azonban, hogy értelmi fok tekintetében az el­ső helyen állunk a galaktiká­ban, elsietett következtetés volna. Ha a csillagászat vala­mire egyáltalán megtanította az emberiséget, úgy az első­sorban annak a fájdalmas ténynek beismerése, hogy mi semmiféle értelemben nem vagyunk különlegesek, egye- düliek. Csillagunk átlagcsil­lag az átlagcsillagok között, és is, fel kell tételeznünk, hogy a 100 milliárd csillag bolygó- rendszereiben léteznek olya­nok is, amelyeken már jóval fejlettebb civilizációk élnek. És ismét felmerül a kérdés: hol vannak „ők” mindahá­nyan? Képzeljünk el értelmes lé­nyeket, akik a maguk külön világában élnek. Elszigetelt­ségben fejlődtek, és megannyi különálló kultúrát hoztak lét­re; egyesek felemelkedtek a civilizáció legmagasabb foká­ra, mások még mindig a kő­korszak viszonyai között ten­gődnek. De valamennyien tár­sadalmat alkotnak, amely az intellektuális fejlődésnek ugyanazon a fokán áll, mint a mi társadalmunk. És vilá­gukat hirtelen felkeresi egy jóval fejlettebb civilizáció. Az egyszerűség kedvéért elfogad­hatjuk, hogy a látogatónak szintén emberi ábrázata van. Az első érintkezés meglehető­sen barátságos jellegű. Rövi­desen azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a jövevények az őslakókat az intellektuális skálán túlságosan alacsony helyre állították. És fokozato­san kezdik leigázni azt a vi­lágot, amelybe érkeztek. Kezdetét veszi a harc. Az őslakók nem rendelkeznek olyan fejlett technikával, mint ellenfeleik. Néhány nemzedék múltán a bennszülöttek eltűn­nek; pár törzset . hagyva csak hátra, szétszórtan a földgolyó istenhátamögötti sarkaiban. Nem egyszerűen legyőzte, ha­nem kiirtotta őket a fejlettebb civilizáció. Az őslakók vegyes házasságok útján vagy annak folytán, hogy nem tudtak al­kalmazkodni az új körülmé­nyekhez, vagy kipusztulnak, vagy genetikailag beolvadnak a jövevények társadalmába. Mi történik abban az eset­ben, ha egy tőlünk sokkal fej­lettebb faj hirtelen, mint de­rült égből a villámcsapás, meg­rohanja Földünket, hozzákezd politikai torzsalkodásaink megoldásához, és végül birto­kába veszi földgolyónkat? Mé­lyen gyökerező büszkeségünk el tudná-e viselni ezt a meg­rázkódtatást, vagy mint faj megsemmisülnénk? De vizs­gáljuk meg ennek a kérdésnek a másik oldalát is. Mi volna a reagálása egy olyan fejlett civilizációnak, amely felfedezi az értelmes életet a Földön? Feltételezhetjük, hogy az ér­telmes élet erkölcsi elvei a tudomány és a technika előre­haladásával együtt fejlődnek. Bármilyen faj, amely képes­nek bizonyult a csillagközi re­pülések megvalósítására, fel­tehetően elég erkölcsös ah­hoz, hogy figyelemmel kísérje életünket, méghozzá anélkül, hogy beavatkozna ügyeinkbe. Milyen alapon lépjenek ve­lünk érintkezésbe? Jóval töb­bet tudhatnak meg, ha egy­szerűen csak megfigyelés alatt tartanak bennünket. így a velünk való kapcsolatok dol­gában „ők” teljességgel foly­tathatják a „nyílt ajtók” poli­tikáját, miközben figyelmüket a „nyitott ablakok” politiká- jái'a összpontosíthatják. Így lehetséges, hogy „ők” szüntelenül figyelnek bennün­ket, minden alkalmat megra­gadva arra, hogy mélyebben megismerjék értelmünket, s várják, hogy elérjük az érett­ségnek azt a meghatározott fo­kát, amelyen már a galaktikai család egyenrangú tagjává vál­hatunk. Ben Bova i í J i iiy moaon az ismertetett ei- t lcépzelések mindkét irányát- mérlegelve, arra a következte- : tésre jutottunk, hogy 1. ameny­- nyiben valamilyen civilizáció > célul tűzné ki maga elé, hogy . i felkeressen bennünket, ezt- megteheti; 2. ha valamely ci­- vilizáció már elkezdte a tu- : domány és a technika fejlesz­tését, nem valószínű, hogy ezt a munkát valaha is abbhagy­. ja, és „visszatér a természet- ‘ hez”. Nos, ezek után térjünk visz- . sza alapkérdésünkhöz: ha a r világmindenségben az érte- . lemmel bíró lények megszám- : lálhatatlan sokasága létezik,- miért nem repülnek el hoz- 1 zánk? Vagy az emberiség, 7 amely birtokában van az ér-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents