Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-19 / 116. szám

1968. MÁJUS 19., VASÄRNAP K»I MEGYEI K^Círlnn 3 ÖTLET... — Siker? — Igen. Ez a véleménye Nádasdi Tibor­nak, a Mechanikai Művek mun­kaügyi osztályvezetőjének új kezdeményezésükről. Április végén Érd, Budaörs, Törökbálint, Tárnok, Sóskút, va­lamint Budapesten a XI. és a XXII. kerület lakói levelezőlapot talál­tak postaládájukban. Ebben ér­tesítették őket, hogy a Mechani­kai Müveket már az idén, de főleg a következő években nagy­mértékben fejlesztik, tehát le­hetőségük nyílik új munkások fettételére. Alkalmazhatnak fér­fi és női betanított, valamint szakmunkásokat. Szállításukat Budapestről és a környező köz­ségekből — kedvezményes úti­költség ellenében — biztosítják. A levelezőlap még azt is közölte, hogy a gyárat több alkalommal kitüntették, azonkívül 15-szörös „Élüzem”. A válaszlevelezőlapokon eddig mintegy kétszázötvenen jelentkez­tek, de még ugyanannyi új dol­gozóra lenne szükség. Budapest­ről főleg szakmunkások jöttek. Vidékről inkább a betanított munkások írtak, akikre szintén nagy szükség van. ötvenen máris dolgoznak. Amit hirdetéssel, plakáttal nem tudtak elérni, azt egy ügyes, jó ötlettel, a személyhez szóló aján­lattal megvalósították. — k — „Inkább csendes, munkás, konstruktív“ Vátass két kérdésre MUNKATÁRSUNK A HAZAFIAS NÉPFRONT PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÄRÄVAL, S. HEGEDŰS LÁSZLÓ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐVEL BESZÉLGE­TETT A NÉPFRONTTEVÉKENYSÉG KONGRESSZUS UTÁNI, KIBŐVÜLT LEHETŐSÉGEIRŐL. — Már az utóbbi években is láthatóan megnőttek a nép­front alkotmányos feladatai, ezt tapasztalhattuk például a tavalyi választásoknál. — Azután meg ahol a helyi vezetőknél az értés szívvel is párosul a település ügye iránt, ott általában szíves és széles m „ támogatásra találnak a köz- a. s™ra ségfejlesztésben; - — 1° holdakról. Nyilván ez dern gazdasági elvből indulok ki, mely szerint a korszerű földművelésben érdemesebb viszonylag kevés, de igen jó területen nagyon intenzíven dolgozni, mint túl sok földdel foglalkozni. Mai agrotechni­kánkkal mi is megengedhetjük magunknak, hogy lemondjunk kevésbé az emberek örömmel követik természetes építkező, környezetformáló kedvüket. A kömyezetalakítás, a lakóhelyfejlesztés az eljö­vendő esztendőkre különösen nagy perspektívát kap me­gyénkben. — Hogy ezt bebizonyítsam, látszólag távolról, abból a mo­Nézőpont Bólintanak, de nem köszönnek A tollat nehezen forgató kéz rótta levélpapírra a betűket. Kácsor Imre — mint maga ír­ja — negyven esztendeje gyári munkás; ma is az. Egy kom­munista munkás, aki húsz esz­tendeje költözött Vecsésre, s aki harminckét éve dolgozik egy helyen. „Soha nem írtam még újságnak — áll levelé­ben —, de most úgy érzem, okom van rá. Talán rosszul látom, s akkor írják meg az elvtársak, de szóvá kell ten­nem: megint vannak, akik rá­kaptak a magas nyeregre. Az még hagyják hogy a kisebb emberrel nem kezel a na­gyobb — bár Kádár elvtárs, mikor az Ikarusban járt, be­csülettel lekezelt mindenkivel, akivel csak összeismerkedett —. de lassacskán már a tiszte­lettel ejtett köszöntésre is csak bólintás a felelet. Pedig, hogy őszinte legyek, sokszor amúgy is csak a főnöknek szól az előre mondott jó napot, s nem az embernek, de még ez is tehernek tűnik egyeseknek, legalábbis, ha felelni kell rá. Ha csak magam tapasztalnám, röstellném az elvtársaikat fel­tartani, meg hát nyeltem én elég keserűt az életemben. Csakhogy sok szaktárssal be­szélgetek, akik ugyanezt lát­ják. Mintha a munkásember nagyon pici valaki lenne, aki annyit sem érdemel, hogy tisztességgel visszaköszönje­nek neki...” Kácsor Imre levele nem az egyetlen, amiben ilyesmi áll. Ceglédbercelről egv öreg néni írt, akit — nyugdíja miatt — napokon át küldözgettek író­asztaltó! íróasztalig, szobá­ról szobára, s aki mindent, de emberi, megértő szót egyet sem hallott; Vácról azt panaszolta a levélíró, hogy a május else­jét megelőző üzemi ünnepsé­gen, ahogy a hivatalos rész véget ért. a főnökség rögtön elvonult, mert nekik a tanács­teremben. külön terítettek ... Bólintanak, de nem köszön­nek. Nagyon igaz, ki is vitatná: rengeteg a vezetők gondja-ba- a. idegrendszerük sokszor últerheit. felelősségük sűrűn nyomasztó teher. Mégis, ki vi- 'atná: népünk, a munkás épp úgy. mint a paraszt, az eltelt öbb. mint két évtizedben alá­nosán megtanulta, mi az em­beri önérzet, s hogy a tiszte­st nem alázatoskodás. Mégis, akadnak — márpedig akad­nak! — akik megalázzák? A gőgre, a fensőbbséges mo­dorra, a lekezelő magatartás­ra nincs semmiféle mentség! .Viert vannak, akik mindenre alálnak-eszkábálnak magya- ázatol, mentséget, hát erre is. Az a fontos — mondják —, hogy jól dolgozzon az üzem. a többi nem számít, másodlagos, mellékes. Azután: tökéletesen szervezett legyen az ügyvitel, s akkor mi baj lehet a ta­nácsnál? Mentség, menlevél-e a megfelelő vagy jó munka az uralkodásra, a lélektelenségre, az előjogok kiügyeskedésére? Hiheti-e egyetlen vezető is, hogy csak és kizárólag munká­ját kérik számon, de ember­ségét, magatartását senki és sohasem? És tovább: milyen okkal, joggal magyarázható a kinevezési papírokhoz tapadó túlzott magabiztosság? Bólintanak, de nem köszön­nek. A vezetés nem uralkodás, a tisztség adta jog nem önké­nyes hatalom. Mégis, hányán és hányszor összekeverik! Minősíthetetlen stílusban le- gorombítanak embereket, pac­káznak mások bajával, gond­jával, elnéznek az emberek fe­je fölött, ha már nagyon kell, hát biccentenek egyet, míg vé­gigvonulnak a műhelyen, az üzemen ... Szótárukban ott van minden tetszetős kifejezés, de a gyakorlatban, magatar­tásukban egyet sem valósíta­nak meg; beszélnek az üzemi demokráciáról, de leintik a ba­jok miatt mérgelődő munkást; hangoztatják a szocialista hu­manitást, de úgy viselkednek, mint régen a tulajdonosok, s édeskeveset törődnek az embe­rek mindennapi gondjaival; szép beszédeket mondanak, kenetteljes szavakkal ecsetelik a kollektíva erőfeszítéseit, s utána hamar elvonulnak a különterembe, a csak nekik megterített asztalokhoz... Mi­féle kisszerű színjáték ez, s honnét hozzá a bátorság? A rang csupán jogok, s nem kiváltságok forrása, a tisztség csakis többre kötelezhet, s nem kevesebbre! Vannak gyenge tartású emberek, aki­ket a rang, a tisztség tévutak- ra sodor. Hinni kezdik ön­magukról. hogy mások, külön­legesebbek. mint a többiek; fölöttük vannak, megtehetik tehát azt is, amit azok nem. Nekik jár, nekik jussuk ez is, meg az is. s másoknak még visszaköszönni is res­tek. Bólintanak. a maguk nagyságának gőgjével, hatal­muk tudatában, mint akik em­lékezni sem akarnak arra, hogy: honnét jöttek, s kik jó­voltából emelkedhettek fölfe­lé?! Rút bibircsók az ilyesmi a tár­sadalom változó, szépülő ar­cán. Büszkén emlegetjük — és joggal —. hogy a szocializmus kiegyenesítette az emberi de­rekakat, félresöpörte a hétrét görnyedést. a makogó alázatot, a suttogó készségeskedést. Mégis: egy volt világ árnyai kicsiségnek tűnő dolgainkban is feltűnhetnek. Például azok képében, akik bólintanak, de nem köszönnek. Vajon jót te­szünk-e nekik és önmagunk­nak. hogy mégis, újra és újra, a bólintás ellenére is, kö- szöngetünk... ? elv is segítette, hogy az új földtörvény bevezette a szemé­lyi földtulajdon fogalmát. Ezt zártkertekben kijelölt terüle­teken, a tsz-tagnak vagy pár­toló tagnak adják a háztáji ro­vására — az idegen pedig a szövetkezettől vagy a közsé­gektől vásárolhatja meg. Nagykőrösön, Cegléden pél­dául a város körüli zártkertek­nek évszázados hagyománya van. A nemzetgazdaságnak so­kat jelent majd a zártkertek­ben való zöldség-, gyümölcs-, virágtermesztés. Azonban itt nemcsak gazdasági hasznos­ságról van szó. Jóval többről. Ezek a kertek a gazdáiknak nem fárasztó munkát, de nem is szemlélődő üdülést, pihenést jelentenek majd, hanem a ter­mészettel való aktív kapcsola­tot, a csak szellemi vagy spe­cializált fizikai dolgozóknál a munkában helyreállott egyen­súlyt, harmóniát. A kert — átmenet a hagyományos és sokak számára mind terhe­sebb háztáji gazdaság és a hét­végi üdülő között: a „személyi földtulajdon” érinteni fogja úgy a paraszti lakosságot, mint a megyében élő ipari dol­gozókat és értelmiségieket, va­lamint a fővárosi embereket is. Nem tudom, hány helyen alakulnak ki majd megyénk­ben ilyen nagyobb kertcsopor­tok. de azt hiszem, gomba módra fognak szaporodni csakúgy, mint rajtuk a kis hét­végi házak. Kézenfekvő, hogy e helyeken különböző társulá­sok születnek. Ezek patronálá- sában népfrontíeladatot is lá­tok, hiszen az új kertkultúrák hozzájárulnak majd a táj, a települések formálódásához csakúgy, mint jelentős rétegek egészségesebb életstílusához. Nem véletlen, hogy S. Hege­dűs László ilyen kedvvel tá­jékoztat erről a témáról, hi­szen maga is mezőgazdasági szakember, és mint ilyen, szü­lővárosa, Nagykörös kertészeti felvirágoztatásának most is egyik aktív munkása. 1 — Amint az elmúlt évek községfejlesztő akcióihoz ilyen szép perspektívák járultak — szeretném, ha el­mondaná, vajon a nép­front által életrehívott, rendkívül tartalmas te­vékenységű honisme­reti szakkörök, helytörténeti ku­tatások is egy bontakozó, széle­sedő népfrontos művelődéspoli­tika első hajtásai? — A népfrontkongresszuson azt javasoltam, hogy élesszük fel azokat az egykori falusi gazdaköröket és más egylete­ket, amelyek a harmincas, negyvenes években annyira népszerűek voltak, azért is, mert egy felvilágosodó igény hívta életre őket. — A felszabadulás utáni el­halásuk részint érthető, hi­szen akkor hosszú évekre a tu­datlanságnak mint legsúlyo­sabb, legsürgetőbb problémá­nak felszámolása került elő­térbe. — Kultúra, népművelés, a szabad idő eltöltése: az egész világon forrongó kérdések. Kérdések ott is, ahol még az éhség a legnagyobb probléma, hiszen kenyeret csak akkor le­het adni, ha iskolát is adnak, és kérdések ott is, ahol már — képletesen szólva — van elég kenyér, hiszen az ember nem­csak kenyérrel él. A világot ezek a hónapok különösen rá­ébreszthették a téma súlyéra — gondoljunk az amerikai francia, német, olasz egyete­meken végigsöprő diáklázadá­sokra. Ügy hiszem, a szocia­lizmusnak kell érdemi választ, megoldást találni e kérdésekre. — De térjünk vissza kultú­rán, népművelésen, szabad idő eltöltésén belül a népfront sze­repére s a jelenlegi teendőkre. Mint mondtam, szeretnénk se­gíteni különböző klubok, kö­rök életrehívását. Igény min­denesetre van a társadalmi, társasági életre; az emberek találkozni akarnak kisebb, zárt, meghatározott közösségekben. Ez egy természetes, alapvető igény, amelyet nem elégít ki az összkomfort és a televízió. A társas érintkezésnek és ezek formáinak hiánya közönyt szül vagy éppen rejtett meg nem is olyan rejtett ingerlé­kenységet. De tennivalóinkkal kapcsolatban e téren a nép­front nem mint népművelő lép fel, hanem mint a társadalmi élet szervezője. A formákat nem akarjuk megadni, nem akarunk uniformist, receptet: a formák megkeresését rá kell bízni az emberekre. Alakítsák úgy összejöveteleiket, ahogy jólesik. — Sok szó esett a kongresszuson a nép­front szerepéről a de­mokratizmus erősítésé­ben. Arról is, hogy a mozgalom keretén be- lül kapjon nagyobb hangsúlyt az aktív po­litizálás. Milyen konk­rét formában jelentkezhet mind- ez a közeljövőben? — A különböző társadalmi- politikai vitákban, megmozdu­lásokban. Olyan széles körű véleménycserére gondolok, mint amely legutóbb a liazafi- ság témakörében folyt. — De itt, véleményem sze­rint, nem a viták során el­hangzottak, hanem művészi al­kotások váltották ki a legna­gyobb társadalmi visszhangot. Ügy tűnik, főként Kovács And­rás Hideg napok című filmje és Nemeskürty István Ez tör­tént Mohács után című törté­nelmi esszéje ébresztett sok gondolatot, keltett fel sok ér­zelmet, meglepően sok tisztá­zatlanságot, korszerűtlen véle­ményt és iütragadt, alapjában véve reakciós beidegződöttsé- get is. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha vita van, még nem biztos az eredmény. — Mindenesetre a vita hoz­zájárult, ha nem is .a teljes tisztázódáshoz, de ahhoz, hogy elinduljon valami, ami tisztá­zódáshoz vezethet. — A népfront feladata ezen a téren sem a viták felülről való megrendezése, hanem a jelentkező társadalmi-szellemi megmozdulások felkarolása, az eltérő véleményt vallók össze­hozása, a fórumteremtés. — Pontos, kiszámított prog­ramot nem lehet adni itt sem az elkövetkező időre. De az biztos, hogy a társadalmi-poli­tikai élet szervezett, de nem bürokratikus formáira nagy az igény. Ezt lehet és kel! is tá­mogatni. A jövő elé tekintve: nem annyira zajos és látvá­nyos, hanem csendes, munkás, konstruktív, alkotó tevékeny­séget, eszmecseréket akarunk. Padányi Anna Olomkristály dísztárgyakat, étkészleteket csiszolnak az ajkai és a parádsasvári üveggyárak alapanyagából. A tetszetős üvegáruból jelentős mennyiséget exportálnak. Kis VIT a tavaknál A fiatalok ezekben a hóna­pokban, akár kulturális műso­rokkal, akár egyéb rendezvé­nyekkel, de „vigyázó szemü­ket” Szófiára „vetik”, az idei. IV. Világifjúsági Találkozó színhelyére. A szerencséseb­bek már az utazást tervezge­tik, összeállítják a programo­kat. A budai járási KISZ-bi- zottság azonban gondolt azokra is, akik itthon ma­radnak. A budapesti V. kerületi KISZ- bizottsággal összefogva kis VIT-et rendeznek június 23-án. Több mint ötezer fiatal találkozik ezen a napon Pi- lisvörösvár legszebb kirándu­lóhelyén, a tavaknál. Pes­ti és a budai járás gimná­ziumainak, munkahelyeinek KISZ-esei, és a nálunk tanuló külföldi egyetemisták, görö­gök, afrikaiak, bolgárok, dél­amerikaiak jönnek össze. A sport és kultúra jegyé­ben telik majd el ez a nap; az atlétikában ügyesek, a labdajátékokban jártasak mé­rik össze erejüket a népes me­zőnyű versenyeken. Délután a díjazottak és lemaradók egy­aránt jól szórakozhatnak a Ki mit tud? televíziós vetélke­dőjére eljutott versenyzők műsorán. — V — Az örökmozgó ember Bakodi Pista bácsival az utcán találkoztam. A fehér hajú, nagybajuszos kis öreg tűzoltó egyenruhában feszít. — Kéfményégetésből jövök — mondja. — Történt valami? — Dehogy. János mesterrel voltam, a kéményseprővel. Amikor éget, én, mint Duna­keszi önkéntes tűzoltó alhad­nagya, mindig vele megyek. Mielőtt hozzáfogna, körülte­kintek. Megnézem a padlást, a pincét, nehogy tűz kelet­kezzen. ö szedi a kormot, én meg ellenőrzőm. — Nem szédül o magas­ban? — Hetvenhatéves vagyok, de nem hiába mondják rám: az öreg Bakodi úgy megy a tetőn, mint a macska. — Sok a dolguk? A TOMAJACMPARM MŰVEK a Budapesti Nemzetközi Vásáron (a Petőfi Csarnok mögötti szabadtéri területen) BEMUTATJA tüzzománcozott PEZSGŐÉRLELŐ TANKEGYSÉGÉT, amely folyadéktárolásra az egész élelmiszeriparban kitűnően alkalmazható. — Mostanában igen; ha nagy a meleg, már nem sza­bad égetni. — Szívesen csinálja? — Én, kérem örökmozgó ember vagyok. A vasúttól mentem nyugdíjba, mini üze­mi altiszt. Jegyvizsgáló vol­tam, amikor baleset ért. A kerekek alá kerültem, nyugdíjaztak. De mindig ta­lálok magamnak elfoglaltsá­got. Semmi bajom nem vol­na, csak valami nyomja a légcsövemet, meg a szívemet. Sokszor olyan köhögés jön rám, ■ hogy majd megfúlok. Ezért arra is gondoltam, hogy a kisbírói tisztségről lekö­szönök. — Maga dobol? — Ha elromlik a hangos bemondó, akkor igen. A ren­deleteket én közlöm a lakos­sággal. Olyan tréfásan meg­szerkesztem a szöveget, hogy csalt kacagnak és nem felej­tik el. A múltkor valaki el­vesztette a drága külföldi szemüvegét. Azt is kidobol­tam. — Megkerült? — Meg bizony. Azt mond­tam. aki megtalálja és nem adja le. fel kel! kötni az első fára. Olyan szigorúan adtam elő, hogy nem volt mersze az illetőnek megtartani. Na persze — mosoíyodik el — ismernek engem, hogy milyen tréfás vagyok ... Ismerik, hiszen szünet nélkül kö- szönget a mellettünk elha­ladóknak. S hogy szavának nagyobb hitelt adjon, fény­képeket vesz elő. Az egyik, mint kisbírót ábrázolja a dobbal. a másikon tűzoltó egyenruhában koszorúz. — Ezt sose hagyom ki — büszkélkedik. — Minden ün­nepségen ott vagyok, mint a testület képviselője. Hogy megint a tűzoltásra terelődött a szó, eszébe jut, hova is igyekezett, mielőtt feltartottam volna. — Kimegyek a majorba a lósporthoz. Megnézem, hogy minden rendben van-e. Ke­ressen rr.ajd fel, elbeszélge­tünk; egész nap •áérek... Soóis Ibolya a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents