Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-21 / 93. szám
6 "‘‘hírlap 1968. ÁPRILIS 21., VASÁRNAP Menyérharc Tápiószele támad, Cegléd védekezik — Jobb minőségű, választékosabb termékeiket saját szaküzleteiknek juttatják, a rosz- szabbakat nekünk szállítják, s ráadásul a szállítással is késnek — ezt hányja a fogyasztási szövetkezetek számos boltja a sütőipari vállalatok szemére, hozzáfűzve: — Területünkön a lakosság élelmiszer-ellátását ezért nem tudjuk zavartalanul biztosítani. A biatorbágyi szövetkezet például nemrégiben teketó- riázás nélkül felmondott a Dunaharaszti Sütőipari Vállalatnak, s a Lágymányosi Kenyérgyárral kötött szerződést. Példáját a tahi fogyasztási szövetkezet is követni akarja: úgy érzi, meg kell szakítania kapcsolatait a Váci Sütőipari Vállalattal. Rajtuk kívül más szövetkezetek is a fővárosi tröszttől igénylik a kenyeret és a péksüteményt. S az eredmény: a du- naharasztiak és a váciak jobban iparkodnak azóta, nehogy elveszítsék a még megmaradt üzletfeleiket is. Kalóztámadás ? Nehezebb helyzetben vannak azok a szövetkezetek, melyek távolabb esnek Budapesttől, s ha akarják, ha nem, területük megyei sütőipari vállalatától kénytelenek beszerezni az árut. Mint például a Tápiószele és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, mely a Pest megyei Tanács Cegléden működő III. számú Sütőipari Vállalatára szorul. — A sütőipari szakboltokban a hajnali órákban már ott a friss kenyér, tápiószől- lőisi boltjaink viszont csak délután 4 árakor kapnak belőle — sorolja a panaszokat Szécsényi József igazgató elnök és Szőllősi Illés kereskedelmi osztályvezető. — A szakbolt Ókba' mindig'válói gatott, szép áru kerül, a mi egységeinknek meg gyakran csak sületlen, égetett, minőségen aluli jut, meg olyan, amelyet előző este, mint eladatlant, saját boltjaikból visz- szaszállítottak, és reggel újra melegítettek. A helyzet még elviselhetetlenebbé vált azóta, amióta Farmoson, a mi segítségünkkel, a ceglédi vállalat pavilont nyitott. A pavilon reggel fél hétkor veszi át a még forró, gömbölyű formájú, három- és négykilós kenyereket, meg a süteményt, saját ottani tej-, kenyérboltunk pedig csak nyolc órakor, s kenyérből akkor is kizárólag csak hosz- szúkásat kap, amit a lakosság kevésbé szeret. Véleményünk szerint ez az eljárás aláássa a jó kereskedelmi kapcsolatokat, ellenszenvet szül a szövetkezettel szemben. Mi ezt szinte már kalózkodásnak tartjuk. Védekezésül, a múlt év őszén, Tápiószelén egy minden igényt kielégítő cukrászüzemet létesítettünk, s a ceglédi sütőipartól addig beszerzett, úgynevezett fehéráru egy részét lemondtak, azt magunk állítjuk elő, s mi szállítjuk egységeinknek. További védekezésül ki akarjuk igényelni a jelenleg nem termelő farmosi sütőüzemet, mely jelenleg a ceglédi vállalat birtokában van. Ősi jussunk ez az üzem, a mi szövetkezetünk építette valamikor. Ki korán kel... A „kalózok” — Menczer László, a ceglédi vállalat igazgatója, Szabó Ferenc főkönyvelő és Keresztes Bálint műszaki vezető — leesett állal hallgatják a fejükreolvasást. 1951-ben létesült a vállalat, Ceglédet, Nagykőröst, a ceglédi és a nagykátai járást látja el termékeivel, 1954 óta áll az élén a jelenlegi igazgató. 360 dolgozójának nagyobb fele törzsgárdatag, múlt évi eredményei alapján 23.4 nap nyereségrészesedést fizetett ki, kirívó hanyagság miatt még sohasem vonták felelősségre. Ami pedig a tápiószelei panaszokat illeti... — A pék nem süt kétféle kenyeret, mást a szövetkezeteknek és mást a szakboltok- hak. A szakboltokban is akad gyengébb minőségű kenyér, hiszen 60—70 mázsa kerül forgalomba naponta. Mi magunk figyelmeztettük kereskedelmi ügyfeleinket, ne vegyék át, küldjék vissza azt, ami élvezhetetlen. Az előző nap visszamaradt kenyeret, minthogy tékozlás lenne az állatoknak adnunk, ismét kiszállítjuk, saját üzleteinkbe is, ’ de nem újra melegítve. Ez naiv elképzelés. Az újramelegítéshez nincs kapacitásunk. — No, és a szállítás ... Szakboltokat ott nyitottunk, ahol üzemeink is vannak. Az üzemet egy ajtó választja el az üzlettől, a friss kenyeret kosárban húzzák át egyik helyiségből a másikba. A mi boltjaink télen hatkor, nyáron ötkor nyitnak, a szövetkezetiek jóval később. Farmosi pavilonunk vezetője például többször zörgetett be az ottani szövetkezeti boltoshoz, keljen már fel, vegye át a kenyérszálilít- mányt. Nekünk sem érdekünk, hogy kétszer menjen a kocsi Szeléről Farmosra: oda-vissza nyolc kilométer. Egyébként is arra törekszünk, hogy termékeinket szakboltjainkban elsősorban mi adjuk el. A szelei boltot és üzemet hamarosan két műszakra állítjuk át, a mezőről hazatérők így este is olyan kenyeret kapnak majd, amelyik süti a kezüket. IVem félünk a farkastól — A szabvány szerinti két- kilós veknik gépsoron készülnek, a tájjellegű, kerek kenyereket kézi erővel, drágábban állítjuk elő. Szuverén jogunk, hogy ez utóbbiakat, vevőink iránti megbecsülésünk jeléül, főként szakboltjaink árusítsák, de mi a szelei ABO-áruháznak, valamint az újszilvása és tápáó- szőllősi szövetkezeti boltoknak is juttatunk belőlük... A farmosi szép, higiénikus pavilont, 2% forintotáldozvará,.a helyi tanács kívánságára 'nyitottuk meg. A szövetkezeti bolt szűk, az egymásra zsúfolt kenyerek ott elnyomorodnak... — Hát igen, az új mechaNemrég fejezték be a megyei szaktárgyi Ki mit tud? döntő eredményeinek értékelését. A több mint ezer versenyzőből továbbjutott 81 fiatal, kémia-, matematika- és magyartudását mérte össze Budaörsön. Az első három helyezett minden tantárgyból oklevelet és könyvjutalmat kapott, amit ezekben a napokban vettek át iskolájukban. A verseny érdekessége volt, hogy a diákok magyarból az országos tanulmányi verseny egyik tételét dolgozták ki: A forradalom és a szabadságkarc emléke a XIX. század haladó íróinak és költőinek epikai műveiben. Ebben a témakörben Várko- nyi Balázs, a váci Sztáron nizmus a tisztességes versenyt egyenesen megköveteli. Amikor a múlt év őszén a tápiószelei szövetkezet egyik napról a másikra, lemondta az úgynevezett választékos árut, vagyis a dúsított terméket, a pozsonyi kifli, a briós, a finom fonott és kakaós kalács, a beigli, stb. rendelését, mert saját cukrászatot nyitott, bevételünk jelentősen megcsappant Tervünk teljesítése veszélybe került, következésképp arra kényszerültünk, hogy ellenintézkedéseket tegyünk. Korszerűsítettük tehát tápiószelei szakboltunkat, és az üzembe egy cukrászt küldtünk. Mi, érzésünk szerint, az új mechanizmus szellemében jártunk el, azt tettük csak, amihez jogunk volt. A sze- leiek siránkozás helyett inkább igyekezzenek a mieinknél jobb árut előállítani, úgy próbáljanak lepipálni bennünket. Mi nem félünk partnereinktől, ők se féljenek... — A farmosi pékségről pedig nem mondunk le, az a mi tartaléküzemünk. Káigénylé- sét, illetve a szövetkezet általi működtetését semmi sem indokolja, minthogy a környék nem ellátatlan terület. A lakosság kenyérellátásáért a sütőipar a felelős, a mikéntjét is a sütőiparnak kell megoldania. Azt tanácsoljuk a szövetkezetek boltosainak, igyekezzenek áruválasztékukat bővíteni, ne csak kiflit és zsemlét rendeljenek: huszonötféle termékünk van. És merjék emelni a darabszámot is, ne tartsanak attól, hogy minden vevő úgyis a szakboltokba megy. ★ A ceglédi vállalat vezetői végül kijelentették: szeretnék rendezni a tápiószelei fogyasztási szövetkezettel kapcsolataikat, Szécsényi Józseffel és Szólőssi Illéssel szívesen odaülnének a .tárgyalóasztalhoz. Versengeni tudniillik ton- zsalikodás nélkül is lehet! P. I. Sándor gimnázium tanulójának dolgozata bizonyult legjobbnak. Kémiából Huszti Péter monori negyedik gimnazista lett az első. Talán matematikából volt legerősebb a mezőny, itt első gimnazisták is döntőbe jutottak. — Egyedi Dániel Nagykőrösről, és Szigeti András Gödöllőről —, ha helyezést már nem is értek el. Ebben a tantárgyban legjártasabb tanuló a megyéből szintén monori: Szalay Tibor. Jelzések erdemes-e befejezett ÜGYEKEN RÁGÓDNI? Meg kell gondolni mindenképpen; esetleg árthat is, ha megbolygatjuk a régi, lezárt históriákat; már tudniillik a mai új helyzetben árthat. Mégis csupa ilyen befejezett ügy jut az eszembe, amikor pedig új téma első nyomain kellene elindulnom. Úgynevezett „jelzés” érkezett hozzám bizonyos „felsőbb szervtől”: meg kellene nézni az egyik Pest megyei községben, hogy úgymond — miféle dolgok mennek ott, mert bizony, nagyon furcsa dolgok mennek... Megvan a jegyzetemben a helység neve is, ahol azok a bizonyos rendellenességek történnek, de hát még nem „néztem utána” a dolognak, így hagyjuk is ezt — legalábbis egyelőre. Érdekesebb azonban, hogy miért tolakodnak elő a régi ügyek... A jelzés miatt. Gyakori dolog, hogy egyik vagy másik járási, városi vezető — esetleg egész testület — panaszos vagy felháborodott hangon számol be a területén levő visszásságokról, kisebb vagy nagyobb bajokról. Ezeknek a beszámolóknak a vége rendszerint — legyen panaszos sóhaj vagy hangos dörgedelem —, hogy „rendet kellene ott teremteni”. Az első kérdés Ilyenkor —ha nem is mondja ki mindig az ember —: de hát miért nem teremtenek rendet? Vagyis ha olyan jól látják a hibákat — mint ahogyan elmondták —, miért nem intézkednek? Miért nem intézkednek, amikor ez végeredményben a feladatuk lenne? Ezek a kérdések talán megérdemelnek néhány szót, helyesebben: hogy megpróbáljunk választ keresni rájuk. Többféle eset, tehát többféle válasz lehetséges. Kezdhetjük mindjárt a dabasi járásban, egy adott ügy vizsgálatával. néhány hónapja SZŰKSZAVÚ TUDÓSÍTÁS ADTA HÍRÜL, hogy Inárcs községben megint viharos közgyűlést tartott a szövetkezet, ugyanis ezúttal sem sikerült a zárszámadás, hajszál híján bekövetkezett a mérleghiány. Megint, tehát ismétlődően... Csakugyan, az inárcsi szövetkezet immáron esztendők óta nem tudott talpra állni, noha korábban országos hírű, jó tsz volt. A szomszédaik többnyire most is kiválóan gazdálkodnak. A kérdés tehát így hangzott: mi lehet Inárcsona baj? Amikor a riporter megkezdte a vizsgálódásait, gyakorlatiA művelődésügyi miniszter most megjelent utasítása újólag szabályozza a rendkívüli tárgyak tanítását az általános iskolákban, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban. — tettek lag még elnöke sem volt á szövetkezetnek, mert a régi elnök lemondott, újat mégnem választottak helyette. Számon tartottak azonban három elnökjelöltet is. Meglehetősen bonyolultnak tűnt a helyzet, úgyhogy a járási pártbizottság első titkáránál próbált az újságíró először tájékozódni. És itt álljunk is meg. Időközben — még mielőtt a riport megszületett volna — megválasztottak az új elnököt, megnyugodtak a kedélyek, s ezzel mintegy befejezettnek tekinthető az ügy. Nem érdemes a régi bajokat emlegetni; legjobb lesz egyelőre az új eredményekre várni. Mégis, mit mondott Ihászi elvtárs, a Dabasi Járási Pártbizottság első titkára az inárcsi állapotokról? Esetünkben — amikor a „járás” intézkedéseiről, illetve az intézkedések elmaradásáról szólunk — érdekes visszaemlékezni a szavaira. Figyelmeztetett — nagyon önkritikus hangon, noha Ihászi elvtárs még nem „régi ember” a dabasi járásban —, hogy bizonyára sokan lesznek Inárcson, akik többek között a járási pártbizottság felelősségét is szóvá teszik majd, amiért oda jutott szövetkezetük, ahova jutott — s ezeket az embereket is jó lesz meghallgatni. Egyszerűbben: bizony, a járásnak volt néhány rossz „lépése” az inárcsi ügyben. Ezzel pedig eljutottunk oda, hogy kimondhatjuk az általánosnak tetsző szentenciát. Nevezetesen: ha a felsőbb vezetők — „szervek” — is ludasak benne, hogy itt vagy ott rosszul mennek a dolgok — ugyanezek az emberek, „szervek” nehezebben tudnak beavatkozni, hogy jóra forduljon a helyzet. Illetve fordítsuk meg! Ha csupán jelzésekkel élnek, a bajokon rágódnak ezek a vezetők, ahelyett, hogy intézkednének, közbeszólnának — állami vagy pártvezetők: mindegy! — nem árt odafigyelni, hogy mi a személyes szerepük az adott „rossz me- netelű” ügyben... KÖZÉLETÜNK KÍVÁNJA, napjaink politikája adja a biztatást, hogy nyers őszinteséggel beszéljünk ezekről a kérdésekről. Milyen további oka lehet még, ha itt-ott egy helyben topognak — panaszos szavakkal avagy dühödt kifakadá- sok közepette emlegetik a bajokat, hibákat —, ahelyett, hogy kötelességből, illetve hivatásuk szerint beavatkoznának? Az újságíró jegyzetfüzetében kerülnek még példák. A gödöllői járásban DoA rendelkezés szerint az általános és a középiskolákban rendkívüli tárgyként taníthatók az óratervben szereplő tárgyak, továbbá bármely más tantárgy — idegen nyelvek, hangszeres zene, társas zene, művészi rajz, grafika, mintázás, textiltervezés, ábrázoló geometria, művészet- történet, gépírás, gyorsírás, művészi torna, vívás, vagy egyéb sportág, gyermektorna, stb. — amelyeknek oktatásához a személyi és tárgyi feltételek biztosíthatók. Rendkívüli tárgyat csak annak oktatására képesített pedagógusok taníthatnak. A rendkívüli tárgyak óráit a nevelők heti kötelező óraszámába nem szabad beszámítani. Egy nevelőt legfeljebb három tanulócsoport vezetésével lehet megbízni. Az igazgató a szülő (gondviselő) indokolt kérésére engedélyezheti a rendkívüli tárgy tanulásának abbahagyását Azt a diákot, aki rendes tanulmányaiban visszaesik, az igazgató eltilthatja a rendkívüli tárgy tanulásától. A rendkívüli tárgyak heti két órában taníthatók. Szabályozza az utasítás a pedagógusokat megillető díjazást és azt, hogy a rendkívüli tárgyak oktatásáért befolyt ösz- szeget az iskola mire fordíthatja. A művelődésügyi miniszter utasítása szeptember 1-én lép hatályba. helyett... monyt, illetve Vácegrest emlegetik következetesen, mint amolyan „nehéz” helyeket. Maradjunk Domonynál. Itt évekig tartott a község vezetőinek — főképpen a tanácselnöknek és a tsz-elnökrlek — az ellenségeskedése, amelynek végeredményben a lakosság látta kárát. Tudott róla a járási pártbizottság, s tudott róla a járási tanács. Nem lehetne azt állítani, hogy ezeknek a járási vezetőknek bármilyen kevés közük is volna hozzá, hogy a domonyi helyzet úgy alakult, ahogy alakult. Hiszen csaknem valamennyien új emberek, mind a járási párt- bizottságon, mind a járási tanácsnál. Űj emberek, de ahhoz képest, hogy mikor foglalták el a helyüket — elég sokáig nézték tétlenül a domonyi eseményeket. Miért? Igazság szerint nem is arról van itt szó, hogy tétlenül nézték volna. A pártbizottság munkatársai rendszeresen eljártak a községbe, tájékozódtak a helyzetről, s végül is csalhatatlan ismereteket szereztek. Sőt olykor be is avat? koztak. Újra és újra figyelmeztették a községi vezetőket a hibákra, megpróbálták jobb belátásra bírni őket. A járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya pedig vaskos jegyzőkönyveket vett fel a domonyi szövetkezetben tapasztalható visszásságokról, hovatovább a járási tanács végrehajtó bizottsága is maga elé idézte a domonyiakat. Mégsem történt hosszú ideig érdemleges változás. A MAGYARÄZAT — feltételezhetően — az, hogy a járási pártbizottság a tanácstól, a járási tanács pedig a párt- bizottságtól várta az erélyes beavatkozást. Igen, csakis ez történhetett. Teljesen érthetetlen különben, hogy miért készítette el a járási tanács mezőgazdasági osztálya szeptemberben azt a vaskos jegyzőkönyvet — tele súlyos megállapításokkal —, amelyet még a következő év februárjában is azzal mutattak fel: ez ott Domonyban a helyzet. Mert jószerint alig intézkedtek. És miért csak beszéltek róla a járási pártbizottságon, hogy ez meg ez a domonyi vezető nem alkalmas a posztjára? Egyszóval: a kezdeményező készség hiányzott... Régen kikívánkozó dolgok ezek. Hogy úgy mondjam: kimaradtak a riportokból. Természetesen nem arról van szó, hogy az újságíró nem veszi szívesen, ha felhívják a figyelmét a közélet különböző jelenségeire, visszásságaira. Ellenkezőleg: ezt mindig szívesen veszi. Előfordulhat olyan eset is, amikor különösen nagy szükség van a sajtó segítségére, mert esetleg tájékoztatni kell az embereket a helyzetről, szóval: hogy mi történt, s ez milyen intézkedést indokol, avagy követel. Kár volna azonban eltéveszteni a dolgot, hogy itt ezúttal az újságíró vallomásai kaptak nyomdafestéket, különös tekintettel arra, hogy mennyiben szerencsések avagy szerencsétlenek számára ezek az úgynevezett „jelzések”. Ez éppen hogy közömbös. A lényeg inkább az, hogy sok helyt csak beszélünk, siránkozunk vagy dühöngünk, ahol tettek kellenének elsősorban. Lehet, hogy olykor a tettekhez nincs elég erő, helyesebben: nincs elég önbizalom. Szentendrén egyszer így beszélt a városi pártbizottság titkára egy — az egész város közvéleményét foglalkoztató — ügyről, amelyben fontos szerep jutott az egyik vállalatnak is: „Az olyan üzem volt” — mondta a párttitkár az illető vállalatról —, „ahol az igazgató gerendát, a portás pedig forgácsot lopott”. Mégis hogy miért nem avatkozott közbe? Azokra az összefonódásokra hivatkozott, amelyeket a vállalati vezetők s a különböző városi vezetők között tapasztalt. Bevallotta, hogy nem bízott harca sikerében, ezért halmozódtak fel aztán annyira a bajok ... KÜLÖNBEN EZ IS RÉGI ÜGY; végül is — ha sokára is! — kipattant, s befejeződött ... Dékiss János — V — TAVASZ... . A LIGETBEN A megyei szaktárgyi Ki mit tud győztesei A rendkívüli tárgyak új rendje az iskolákban
