Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-21 / 93. szám

1968. ÁPRILIS 21., VASÁRNAP :a^íflap 3 TAVASZ...------------------------------­-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------n H ETI KOMMENTÁR ÜZEN A NYÁR Egyre sűrűbben üzen a nyár. Sokasodnak a hírek: képzőművészeti akadémia működik majd Zebegényben, Visegrádon a palota-rom feltárása, illetve konzerválása folytatódik, készülődnek a kempinges üdülőhelyek... Nem kell újra fölsorolni a híreket, az olvasó napról napra ta­lálkozik velük lapunk — és más lapok — hasábjain is. Üzen a nyár, de — nem ünneprontásként mondjuk — aligha kimerítő üzenet ez. Szemérmesen hallgat sok olyasmiről, aminek pedig kell, hogy jusson figyelem: a nyár nemcsak a pihenés, a szórakozás, a nyaralás ideje, hanem a megfeszített munkáé is. Elsősorban falun, a mezőgazdaságban. Hálásabb dolog persze színes híreket böngészgetni, s olvasásuk közben már ott érezni bőrünkön a nap mele­gét, a víz simogatását, a pihenés kellemes óráit. Mégis, a nyár üzenetei arra figyelmezt'e'tnek, hogy — még — idejében tenni kell azokért is, akiket majd nem a pihe­nés, hanem a munka hív, akik felülnek a kombájn veze­tő ülésére, a gabonaszállító gépkocsikba, zsákolnak, pap­rikát szednek, az öntözőgépeket kezelik. Aligha kell különösebben bizonygatni: nem hason­lítható a parasztember nyári munkája a régi, inatsza- kító robothoz. Mégis: nehéz, nagyon nehéz munka, amit végeznek, s ahol csak lehet, enyhíteni kell izmokban- idegekben hagyott nyomait. Enyhíteni? Igen. A rendes időben napról napra megérkező meleg étellel, frissítők­kel, a távoli üzemegységeknél megfelelő éjszakai szál­lással, a nem helyben lakó gépkezelők, kisegítők számá­ra otthont pótló körülmények megteremtésével. Azután: idénynapközivel, hogy az asszonyoknak ne kelljen fűhöz- fához szaladgálniuk, ki is marad a gyerekekkel, az üzle­tek nyitvatartási óráinak kellő átgondoltságával, az elő­re rendelés biztosításával — reggel leadott cédula, este összekészített áru —, általában a szolgáltatások jobb megszervezésével. Sajnos, bármennyire is apróságoknak tűnnek ezteik a dolgok, évről évre baj van velük; ezért hát a mostani, még időben érkező figyelmeztetés. Mert minderről nem üzen a nyár, s bár mindenki tudja, hogy tavaszra nyár jön, vannak, akik utolsó pillanatra hagynak mindent, s akkor kezdenek kapkodni. Vagy még akkor sem ... Tartja még magát az a tarthatatlan álláspont, hogy — úgymond — csak a munka meglegyen, a többi nem fon­tos. Azaz, nem fontos, milyen áron, mennyi kínlódással tették dolgukat az emberek, csakis a végső eredmény a lénjtoges. Ma sem fehér holló az olyan vezető falun, aki szükséges rosszként kezeli a földeken szorgoskodó embe­reket, s úgy véli, a munkáért adott díjazással — munka­egységgel, többlettermésért járó prémiummal — minden kötelességét megtette. A gondoskodás ugyanis „nincs benne a fizetésben”. Éppen azért, mert, sajnos, nem ritkaság az ilyen felfogás, a társadalmi szervezeteknek sokkal keményeb­ben és határozottabban kell fellépniük. Igenis, kérjék számon az előkészületeket, ha kell, sürgessenek, de ne hagyatkozzanak arra, hogy „majd csak lesz valahogy”. Azoknak ugyanis, akik a földeken dolgoznak, egyáltalán nicim mindegy, hogyan is lesz az, ami lesz, s főként: lesz-e egyáltalán? Krónikás ...AZ ERDÖSZÉLEN y Tanú: a történelem! A ki kiejtette e szavakat, mindig szűkösen bánt a jelzőkkel, kerülte a felsőfoko­kat, s mégis azt mondta: „Lát­tam nagy embereket, ismertem Tolsztojt és még néhányat, de ez a kolosszális figura elhomá­lyosítja őket...” Maxim Gor­kij fogalmazott így, s akit „ko­losszális figurának” nevezett, az Vlagyimir lljics Lenin volt. Holnap, április 22-én, szü­letése 98.*évfordulója alkalmá­ból a szó teljes és igaz értel­mében az egész világ emléke­zik rá; a kormányosra az új történelem hajóján. Az egész világ emlékezik rá: a „koíosz- szális figurára”, aki pedig — a szó fizikai értelmében — a középtermetűekhez tartozott. A történelem azonban nem cen­timéterekkel, hanem tettekkel mér, s azok alapján ítél. Gor­kij a történelem mértékét, íté­letét mondta ki Leninről, hi­szen a húszadik század nélkü­le s mindaz nélkül, amit az ő neve, műve jelent, nem lenne újkor; technikai forradalom, tudományos haladás ellenére — társadalmilag — középkor maradt volna. Annyi mindent tudunk Le­ninről, s annyi mást kellene tudnunk. Tudjuk, hogy a vilá­gon az ő műveit fordították le a legtöbb nyelvre, de fölmér­het j ük-e, a művek hogyan ka­varták fel olvasóikat, hogyan gyújtották meg bennük a gon­dolat tüzét, miként segítettek a cselekvéshez? Tudjuk, hogy több mint kilencezer önálló mű került kiadásra az összes mű­vekben, de hol van biztos mér­leg arra, hogy e kilencezerszer sok-sok mondat miben és kik­nek adott eligazodást, támaszt, megoldást találó szellemi vilá­gosságot? Az eszme útja föl- mérhetetlen. Nincs időbeli s térhez kötött korlát, mert — mint tanította — nem dogma, amit mondott leírt; hanem gon­dolat, a lényeges megragadása, a részletek káoszából kihámo­zott fontos. Merhető-e, hogy a „kolosszális figura” s szelle­mi, történelmi öröksége — a valósággá lett szocializmus — hogyan hatott és hat az indo­néz parasztra, a néger mun­kanélkülire Amerikában, a francia munkásra, az olasz ér­telmiségire? Hogyan hatott és hat — mindannyiunkra? K ét esztendő múlva, 1970- ben, születése századik évfordulójára emlékezünk majd, s a mű, a világ első szo­cialista állama akkor lesz öt- venhárom esztendős. Most, a múlt évben volt ötven. Má­sodpercnyi villanás a történe­lemben, s mégis, e villanásnyi idő nemcsak egy új kor kez­detét rögzítette kitörölhetetle­nül mindenféje történelem- könyvben, hanem magát az időt mint mértéket tette két­ségessé. Ötezer évre tehető a körülhatárolható emberi tör­ténelem, s sok tízezerre a félig homályba vesző, mégis, ötven év — a szocializmus öt­ven esztendeje — nagyobb tár­sadalmi forradalmakat hozott, mint a százszorosa, az ötezer! Ezért kolosszális maga a mű is, akárcsak létrehozásának irányítója maga, Lenin. Ko­losszális mű? Az indokok vas­kos köteteket töltenek meg. A világtermelésben való része­sedés alapján készített rang­sorban a cári Oroszország a kilenc-tizenötödik helyet fog­lalta el; ma a Szovjetunió — össztermelését tekintve — a második helyen áll, de sok iparágban az — első! A cárt istenként rettegő muzsik fiai, unokái atomfizikusok, elektro­nikus számológépek konstruk­tőrei, űrrepülők... A részle­tek ismertek, köztudottak, sőt olykor talán néhány közülük meg- és elkoptatott is. Maga a mű azonban — jelentősége, ha­tása, okok és okozatok láncola­tában — csakis történelmi szemmértékkel átfogható. Egy- egy ember szemhatára csak sejti a távolságokat, biztosan érzékelni nem tudja; ezért is közös maga a mérlegelés, mert csakis társadalmi nagyságú ér­tékek — a kizsákmányolás fel­számolása, az új paraszti osz­tály s ezernyi más — lehetnek hű kifejezői annak, hogy az Uljanov család fia miként szólt bele a történelembe. Azt tanította: az igazságot soha nem szabad attól függő­vé tenni, hogy kinek használ. Realitásra, bátorságra, sőt me­részségre ösztönzött, de elve­tette a felelőtlen kalandorko­dást, a megalapozatlanságot, az ösztönösséget, az elemzés, a konkrét helyzet legalaposabb felmérésének mellőzését. A forradalomhoz forradalmi Tanácskozás után HA A FELVETETT fontos, időszerű gondolatokon, a na­pirendre tűzött, sokoldalúan, felelősséggel megvitatott or­szágos kérdéseken és a reali­tásokkal számoló, okos hatá­rozatokon le lehet mérni egy kongresszus sikerét — és mi­ért ne lehetne? — akkor a Hazafias Népfront IV. kong­resszusa jó munkát végzett. A velős, időszerű gondola­tok a küldöttek hétköznapi munkájából fakadtak. A ha­jógyári lakatos, a népfront­bizottsági titkár és az orszá­gos hírű író szinte egymást kiegészítve beszéltek a mun­kások tényleges és kívánatos szerepéről a népfrontban. És ebből kiviláglott, hogy a mun­kások milyen sokat adhatnak és kaphatnak e tömegmozga­lomban, ami a munkás-pa­raszt szövetség, a szocialista nemzeti egység a társadalmi haladás javára válik. A parasztság küldöttei fő­leg a termelőszövetkezeti munka tapasztalataiból von­ták le következtetéseiket, amelyek felölelték a mai fa­lusi élet és a mezőgazdasági termelés csaknem valameny- nyi lényeges, új, gyakran bo­nyolult társadalmi problémá­ját. Az értelmiség képviselői pedig, hivatásuk, érdeklődé­sük szerint, a gazdasági, mű­velődési, morális kérdések széles és változatos köréből válogattak hozzászólásukban. E TÖMEGMOZGALMAT a párt, mint a társadalom veze­tő erejét élteti és inspirálja. Ez világosan következik ab­ból a politikából — a nép- írontpolitikából — amelyet minden dolgozó réteg, pártta­gok és pártonkívüliek együtt­működése, szövetsége jegyé­ben követ. E politika legfőbb célja, a szocializmus — amint azt a kongresszuson Kádár János hangsúlyozta — csak az egész nép közös műveként, az egyenrangú szövetséges tár­sadalmi ■ erők, cselekvő részvé-_ telével valósítható meg. Való­jában ebből a politikából származnak a népfronitmoz- galom jelenlegi legfontosabb társadalmi feladatai is, ame­lyek ezen a kongresszuson a különbizottsági tanácskozások okmányaiban fejeződtek ki. Ezek, a hazafiasság, az ifjú­ság és a gazdasági reform so­módszereket adott, de egy pil­lanatra sem tévesztette szem elöl, hogy mindkét oldalon emberek állnak, s hogy ami történik, az emberekért tör­ténik. Éppen ez, humanitása, a kis dolgokban a nagy dolgok fölismerése, az emberi érzések megragadása, az igazság szen­vedélyes védelme, még ha csak ,egy muzsik lovának jogtalan elvételéről is van szó, teszik kolosszálissá alakját, nemcsak a forradalom vezéreként, ha­nem emberként is. Ezért fonta körül már életében alakját le­gendafolyam, s ezért lett mind­máig fölülmúlhatatlan jelkép­pé és példaképpé a kommunis­ták, a forradalmárok számára. Neki címezték a táviratokat államférfiak s a leveleket a bajba jutott kisemberek; volt valami történelmileg is meg­döbbentően új abban, aho­gyan a nép — vezéreként — a vállára emelte, s ahogyan más államok vezetői elismerni kényszerültek. N em mindig sáfárkodtak hűen a hatalmas örök­séggel, amit a századra s népé­re hagyott, de mégis, nagysá­gát, erejét az bizonyítja leg­jobban — az ötven éven belül többször is —, hogy mindig megtisztulva, igazi fényében ragyogva emelkedett ki a ne­héz időszakokból is, s eszméin soha, de öröksége rossz sáfá­rain esett csak folt. Voltak és vannak félremagyarázói, vol­tak és vannak hamis zászló­vivők, akik a maguk zászlaját akarják nevével hitelesíteni; fél évszázad a tanú rá, hogy csak meghamisítani lehet, de tetszés szerint magyarázni nem! Egyértelműsége, homály­tól mentessége teszi kolosszá­kat emlegetett, nagy problé­máiról elkészített dokumentu­mok voltaképpen születésüket is, hivatásukat is az egészsé­gesen aktivizálódó közérdek­lődésnek köszönhetik. Nincs ebben 6emmi különös. Ez az érdeklődő közvélemény fölvet nagy nemzeti kérdéseket és állandóan ’ keresi-kutatja az önmagának adandó helyes választ. A népfrontmozgalom szerepének fontossága ez eset­ben is egészen nyilvánvaló. A MEGVITATOTT nagy kérdéskomplexumok puszta megnevezése is érthetővé te­szi, hogy lehetetlen e rö­vid cikk keretében érdem­ben kitérni a bennük fog­laltakra. De még elkészíté­sük módszere és a kifejtés módja is tanulságos, mert nem végleges és vitathatatlan igaz­ságok kimondására, hanem egy termékeny, elemző fo­lyamat elindítására törek­szik. Az ország legfőbb kérdései természetesen elválaszthatat­lanok a nemzetközi esemé­nyektől és politikától, ezért a kongresszus nem mulasz­totta el az állásfoglalást Vietnam, a szocialista né­pek és a népfrontmozgal­mak együttműködése, első­sorban a magyar és a szov­jet nép barátságát tekintve. A testvéri szocialista orszá­gok népfront- és békemoz­galmi képviselőinek jelenlé­te, felszólalása jó alkalmat nyújtott a barátság és a szo­lidaritás rendkívül meleg hangú kifejezésére, annál is inkább, mert e baráti szálak ápolása nálunk is, másutt is a népi-, nemzetközi mozgalmak hagyományos és igen szíve­sen vállalt tevékenysége. SZAMOS JAVASLAT is el­hangzott a kongresszuson, amelyet a Hazafias Nép­front megválasztott testüle­téi és tisztségviselői minden bizonnyal magukévá tesznek és tőlük telhetőén igyekeznek megvalósítani. Lehetetlen akár csak jelezni is valamennyit. De ha csupán utalunk az olyan kívánságokra, mint a népfrontklubok és vitafóru­mok a munkások és értel­miségiek, a különböző ér­telmiségi csoportok, ifjú és idős korosztályok ismerkedé­lissá elméleti munkásságát: teljes ez az életmű. És teljes a gyakorlati életmű is, az első szocialista állam, melynek jö­vőjét nála biztosabban, már létrehozásának első óráiban is, senki nem látta. Hitt benne, és tudta, hogy a történelem tör­vényszerűsége. Tudta, hogy új korszak kezdődött el a törté­nelemben, s amikor lét és nem­lét forgott kockán, amikor min­den oldalról csak ellenség jött, ő a távoli jövőről, a felépült szocializmusról beszélt. Fana­tizmus? Voltak, akik igyekez­tek rásütni ezt a jelzőt. A tör­ténelem — mint minden hoz­záfűződő torzításban — más­ként ítélt: az okos tudatosság, az elméletileg megalapozott gyakorlati következetesség példáját adta — akkor annak tűnő — álmodozásával. A történelem folyamatainak zseniális fölismerése művében szorosan összeforrt a holnapot alapozó következtetésekkel; amikor a világ napokat vagy heteket jósolt az új rendnek, ő évtizedekről s századokról beszélt, öt évtized sorakozik műve igazolásaként, teljesen más világ, mint amikor ez a mű keletkezett, s mégis az a világ, amelyről ő beszélt. Is­mét Gorkijt idézzük, aki még Lenin életében kimondta azt a sejtést, ami számunkra, utó­dok számára maga a bizonyos­ság, a holnapot jelölő eszmeút. Azt mondta Gorkij: „Lenin egész életének alapvető célja — az egész emberiség jóléte, s őneki feltétlenül meg kell pil­lantania a távoli századok ho­mályában annak a nagyszerű folyamatnak a végét, amely­nek kezdetét egész akarata aszkéta módra és bátran szol­gálja.” se és véleménycseréje érde­kében; az egykori városszé­pészeti bizottságok, például egy soproni egyesület, fel- támasztása; Nemzeti Pantheon létesítése; egyes idegenfor­galmi feladatok felkarolá­sa — egyben érzékeltettük a népfrontmozgalmi tevé­kenység színesedésének tág határait. A kongresszus küldöttei és hallgatói között akadtak jó néhányan, akik szívesen vet­ték volna, ha egyik-másik nagyon is időszerű téma még elemzőbb, kritikusabb, ha kell, szenvedélyesebb meg­fogalmazásban kerül a jelen­levők elé. A főtitkár, mér­legelve e kívánság jogos­ságát, megjegyezte, hogy a tanácskozás, amint máris tapasztalni lehet, olyan esz­mecserét indított el a részt­vevők között, amely nyílt­ságában, „sarkosságában” fe­lülmúlja a kongresszus plé­numán elhangzottakat. És ez megint csak magát a kong­resszust igazolja, amely nyil­vánvalóan ösztönözte ezeket az egészséges megnyilatkozá­sokat. EZ TAGADHATATLANUL így is van. Egy kongresszust, egy tömegmozgalom országos tanácskozását — azon túl, amit bevezetőül elmondot­tunk — nyilvánvalóan a ha­tása, az eredményessége fém­jelez a leghívebben. Ebben aligha kételkedhetür’-. Felveszünk KŐMŰVESEKET és kőművesek mellé SEGÉDMUNKÁSOKAT kiemelt, teljesítménybéres munkára. Szállást, különélési pótlékot, meleg ételt, a rendelkezések szerinti utazási költségtérítést, egy, illetve három hónap eltelte után munkaruhát adunk. ÖTNAPOS MUNKAHÉT! Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. JELENTKEZÉS: Villanyszerelőipari Vállalat Bp. VII., Síp u. 23. (Walter Lászlóné, munkaerőgazdálkodás) A felvételhez munkakönyv, személyazonossági igazolvány és katonai igazolvány szükséges FELVESZÜNK • esztergályos • marós • géplakatos és • mechanikai műszerész SZAKMUNKASOKAT valamint betanított • marósokat • esztergályosokat • öntvénytisztítókat végül gyakorlott • gyors- és gépírókat Jelentkezés 8—14 óráig: Egyesült Izzó Vákuumtechnikai Gépgyára Budapest IV., Szilágyi u. 26. Megközelíthető a 43-as, 47-es, 84-es és 97-es busszal, vagy a 12-es és a 12/A jelzésű villamossal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents