Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-20 / 92. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 93. SZÁM ÁSSA 70 FILLÉR A „héják" az amerikai- vietnami tárgyalások akadályozásáig hátterében Koszigin Laboréban Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Ajub Khan pakisztáni elnök pénteken folytatták tárgyalásaikat. Koszigin pénteken Nyugat-Pakisz- tán fővárosába, Laboréba érkezett. U Thant ma Teheránba 1968. ÁPRILIS 30., SZOMBAT A London Bridge Arizonába költözik A 130 éves London Bridge-t, az angol főváros egyik világhírű jelképét 2 460 000 dollárért megvette egy kaliforniai kőolaj társaság, s azt Arizonában fogják felállítani, a Colorado folyó partján — jelentették be csütörtökön a londoni Városházán. A szűkké vált öreg hidat eredeti formájában építik fel az Egyesült Államokban, ahol idegenforgalmi nevezetességként kamatoztatják. Vitazáró és határozathozatal SZÜNETBEN A KÜLDÖTTEKKEL. SZABÓ ISTVÁN, KÄDÄR JÁNOS, SZATMÁRI NAGY IMRE ÉS VASS ISTVANNÉ Erdei Ferenc főtitkár foglalta össze a vitát és válaszolt a felszólalásokra, javaslatokra. Elégedetten állapította meg, hogy a felszólalók között a különböző társadalmi szervezetek képviselői, de mindenekelőtt Kádár János, a párt Központi Bizottsága nevében nagy elismeréssel szóltak a Hazafias Népfront szerepéről, feladatairól. Társadalmunknak — mondotta — szinte minden fontos kérdése felmerült ezen a tanácskozáson. Jól bevált az a módszer, hogy a legfontosabb problémaköröket különbizottságok a kongresz- szus tanácskozásával párhuzamosan vitatták meg. A bizottságokban mélyreható vita alakult ki, és az erről szóló jelentések már a kialakult egységes véleményt tolmácsolhatták a kongresszusnak. Az általános helyesléssel fogadott főtitkári vitazáró után következett a határozathozatal. A kongresszus egyhangúlag elfogadta a Hazafias Nép(Folytatás a 2. oldalon) A nemzetközi politikai érdeklődés homlokterében továbbra is a VDK és az Egyesült Államok kormánya előzetes tárgyalásának kérdése áll. Rusk külügyminiszter változatlanul elutasítja a VDK-nak a tárgyalások színhelyére tett javaslatát, ugyanakkor — látványosan bizonyítani akarva kormánya „jóindulatát” — tíz más ország fővárosát ajánlotta a kapcsolatok felvételére. A VDK-nak azonban a javasolt országok egyikében sincs diplomáciai képviselete. Ha tehát a VDK kormánya — az amerikai állásponthoz hasonlóan — ragaszkodik olyan országhoz, ahol követsége van, akkor kénytelen valamennyit elutasítani. Nagyon valószínű, hogy Washington ezt a viszont- elutasítást akarja kiprovokálni, hogy aztán — mint már oly sokszor — cinikusan Hanoira háríthassa a felelősséget. Erre mutat az is, hogy az amerikai javaslatok között nem szerepel például Párizs, amelyet U Tant javasolt tárgyalási színhelyül, s ahol a VDK-nak is van diplomáciai képviselete. Washingtoni politikai megfigyelők a Johnson-kor- mány taktikázását a belpolitikai nézeteltérésekre vezetik vissza. Befolyásos katonai körök, nemkülönben a vietnami hadiszállításokban erősen érdekelt déli iparmágnások, a „héják” fokozódó nyomást gyakorolnak a kormányra, annak érdekében, hogy meghiúsítsák, de legalább is elhúzzák az előzetes tárgyalások megkezdését. E véleményt látszik igazolni az is, hogy pénteken ismét fokozódtak az amerikai katonai erőfeszítések Dél-Vietnamban, valamint hogy heves légitámadásokat intéztek a VDK déli felének sűrűn lakott települd*- sei ellen. Svoboda elnök beszéde Svoboda csehszlovák köz- társasági elnök beszédet mondott á MOTORLET prágai üzem dolgozóinak nagygyűlésén. Kijelentette: az elkövetkező hónapok során kitűnik, hogy ki és hogyan tartja szem előtt a demokratikus szocializmus javára végzett LONDON Liberális „hökkentő" Jeremy Thorpe, az angol liberális párt vezére forradalmi javaslattal hökkentette meg Britannia népét: indítványozta, hogy Angliát osszák fel tizenkét, nagyjából önálló tar-, tományra, amelynek mindegyike miniparlamentet választana, s emellett adják meg a csaknem teljes függetlenséget Skóciának és Walesnek is. A központi parlament jogkörét, sőt létszámát is nyirbálják meg, szüntessék meg a Lordok Házában az örökletes főrendek intézményét. A javaslat alapjává nagyjából az Amerikai Egyesült Államok szerkezetét tették. becsületes munkát, ki tevékenykedik azért, hogy ki lehessen használni a csehszlovák nép múltjában fellelhető valamennyi egészséges és haladó vonást. Az elnök emlékeztetett arra, hogy az ország előtt bonyolult gazdasági feladatok állnak, és egyszerre nem lehet mindent megoldani. Utalt arra, hogy felelősségtudat nélkül nem lehet sikeresen véghezvinni egyetlen ütközetet sem, nem lehet biztosítani a szocialista állam sikeres fejlődését. repül U Thant ENSZ-főtitkár szombaton Párizson keresztül Teheránba repül, ahol részt vesz az emberi jogokkal foglalkozó értekezlet megnyitásán. ENSZ-körökben valószínűnek tartják, hogy a főtitkár rövid párizsi tartózkodását felhasználja a vietnami béke előmozdítását célzó tárgyalásokra. BÉKETÁRGYALÁSOK NIGÉRIÁBAN? A nigériai szövetségi kormány Laposban bejelentette, készen áll arra, hogy találkozzék Biafra képviselőivel és feltétel nélkül előzetes tárgyalásokat kezdjen. Néhány órával később biafrai részről is bejelentették, hogy készen állnak a feltételek nélküli béketárgyalások megkezdésére, 43 órán belül. Csőmbe gépe újra Londonban Algéria visszaszolgáltatta azt a sugárhajtású angol magánrepülőgépet, amelyet egy évvel ezelőtt Csőmbe bérelt, s amelyen elrabolták. A gép visszaérkezett Londonba. A brit külügyminisztérium felkérte a London-Gatwick-i repülőtér személyzetét, hogy ne adjon felvilágosítást a sajtónak a gép megérkezésének körülményeiről. Befejezte tanácskozását a Hazafias Népfront kongresszusa A Hazafias Népfront kongresszusa péntek délelőtt folytatta tanácskozását. Az elnökségben többek között megjelent Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Az utolsó napi vitában felszólalt S. Hegedűs László, Pest megyei küldött. S. Hegedűs László felszólalása Bevezetőben e^^eiértőleg szólt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolójáról, s abból elsősorban a szocialista demokrácia fejlesztésével kapcsolatos részt emelte ki. — ügy érzem — mondotta —, hogy a szocialista demokévek során tett kezdeményező lépések széles körű visszhangra találtak, megnövelték a tömegek társadalmi aktivitását. Különösen megmutatkozott ez a népfrontbizottságok választása idején tartott gyűléseken. Ez az aktivitás, az ország dolgaival törődés nemcsak szavakban, tettekben is megnyilvánul. Elmondta S. Hegedűs László, hogy a népfrontválasztások után Pest megyében a társadalmi munka értéke 20 százalékkal növekedett. Az a mozgalom, például, amely a vietnami nép megsegítésére Vácott bontakozott ki, rövid idő alatt 611 ezer forintot eredményezett és juttatott a szolidaritási alapra. Szép példája volt a közösségi összefogásnak a megyei művészek és munkások együttműködése, amellyel — társadalmi munkában — elkészítették, a Szentendrétől Viseg- rádig” című kiadványt, s ennek forgalmazásából ugyancsak befizettek a szolidaritási alapra 150 ezer forintot. — Megragadott az országos tanács beszámolójának az a része — folytatta —, amely arról szól, hogy a szocialista demokrácia nemcsak a politikai és állami életre korlátozódik, hanem jellemzője az egész társadalomnak. Mind-: amellett a szocialista demok-: rácia szélesítésére, új formáinak kialakítására a korábbir tiál határozottabban kellene törekedni. , Arra gondolokj hogy hajdanán milyen pezsgő véleménycserék színhelyei voltak a különféle munkás- egyletek, gazdakörök, dalárdák. És tulajdonképpen nem az elnevezés a lényeges, hanem az, hogy egy-egy fórumon rendszeresen összejöhessenek, összejöjjenek az emberek, egybevessék nézeteiket, gondolataikat, mindazokról a kérdésekről, eseményekről, amelyek idehaza meg a nagyvilágban előadódnak, történ-' nek. Javasolta a felszólaló, hogy a Hazafias Népfront megválasztásra kerülő országos tanácsa alakítson egy olyan társadalmi bizottságot, amelynek a feladatává teszik az említett nyilvános fórumok megteremtését. A kongresszus elé terjesztett dokumentumokat S- Hegedűs László a Pest megyei küldöttek és a maga nevében elfogadta.