Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-20 / 92. szám

2 '“íMfí »*!#»*> 1968. ÁPRILIS 20., SZOMBAT Választások Szudánban Az első nap a nőké volt Szudánban megkezdődtek az alkotmányozó gyűlési vá­lasztások. A hagyomány sze­rint az első nap a nők sza­vaztak, akik a mintegy há­rommillió választónak körül­belül az egyharmadát alkot­ják. A mintegy ezer jelölt­ből 218 képviselőt válaszúi­nak az alkotmányozó gyűlés­be. Nagy haladást tettünk a negatív jelenségek felszámolásában J. Kempa beszéde a varsói pártaktíván PRÁGÁBAN VÉGET ÉRT a csehszlovák és szovjet írók kétnapos megbeszélése. AMERIKAI CSAPATEGY­SÉGEK hatoltak be a demilita- rizált övezetnek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság el­lenőrzése alatt álló részébe. A koreai néphadsereg a táma­dást visszaverte. TÖBB ÓRÁS MŰTÉTTEL Los Angelesben szétválasztot­tak egy kéthónapos sziámi ikerpárt. KÉT NAP ALATT három ízben hatoltak be amerikai re­pülőgépek Kína légiterébe, és a provokációkkal kapcsolat­ban elhangzott a 453. komoly kínai figyelmeztetés. CAMBRIDGE RAP BROWN SZABADLÁBON Április 17-én a varsói párt­aktíva gyűlést tartott, me­lyen részt v=tt J. Kempa, a LEMP varsói bizottságának első titkára is, aki beszédet mondott. Beszéde során többek kö­zött kijelentette: az elmúlt két hétben lezajlott politikai harcban, amelyben a főváros munkásosztálya határozott vá­laszt adott a politikai zavart- keltőknek, a varsói párt- szervezet fokozta tevékeny­ségét, hathatósabbá tette azt és a társadalmi energia nagy tartalékait szabadította fel. Nagy haladást tettünk, né­hány, a társadalmi életben fellelhető negatív jelenség felszámolásában — mondot­ta Kempa. A folyamatban levő át­alakulásoknak rendkívül nagy a jelentőségük. Márciusban és áprilisban Varsóban 164 személyi jellegű döntés született. ját. A varsói egyetem tudo­mányos munkatársai közül többen nem fordítottak kellő figyelmet az ifjúság nevelé­sére. E munkatársakat szin­tén kizártuk a pártból. Kempa rámutatott, hogy azok között az erők között, amelyek közösen léptek fel a néphatalommal szemben, ott voltak az egyházi hierar­chia reakciós részének a kép­viselői is. Ünnepi ülé A második világháború ide­jén a varsói gettóban lezaj­lott felkelés 25. évfordulója alkalmából csütörtökön ün­nepi ülést tartottak a Tudo­mány és Kultúra Palotájá­ban. Az ünnepi ülésen, amelyet a demokrácia és a szabadság harcosainak szövetsége ren­dezett, részt vettek a varsói társadalmi élet, a politikai — A cionizmus elleni fellé­pésünk nem gyengítheti a re- vizionizmus ellen folytatott harcunkat, amely nálunk Var­sóban különösen meggyöke­resedett — folytatta. — To­vábbra is harcolnunk kell a liberális burzsoá irányzatok­kal, az egyházi hierarchia reakciós részének politikai ambícióival és a különböző formákban megnyilvánuló po­litikai reakcióval. s Varsóban és társadalmi szervezetek kép­viselői, az ellenállási mozga­lom résztvevői, a második világháború veteránjai, a tu­dományos és kulturális kö­rök, a varsói ipari vállalatok és közintézmények, a lengyel hadsereg képviselői. Az emlékbeszédet Kazimierz Rusinek, a szövetség vezető­ségének főtitkára mondta. 10 000 dollár óvadék lefize­tése után szabadlábra he­lyezték Rap Brownt, a néger polgárjogi mozgalom radiká­lis szárnyának, a „Fekete ha­talom” elnevezésű szervezet­nek egyik vezetőjét. Letartóz­tatását február 20-án azzal a váddal rendelték el, hogy „lázadásra szított”. — Nyolcvan személyt men­tettünk fel tisztségéből, kö­zöttük minisztereket, minisz­terhelyetteseket, osztályveze­tőket, intézmények igazga­tóit és harminc, az ideológiai fronton dolgozó személyt is. j Kilencvenhét személyt kizár­tunk a pártból. Lelepleztük a diákok között található poli­tikai zavartkeltök csoporté FREETOWN Győzött a korrupcióellenes mozgalom Befejezte tanácskozását a Hazafias Népfront kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) front Országos Tanácsa előter­jesztését, a határozatokat és a főtitkári választ. Ugyancsak elfogadta a Hazafias Népfront működési szabályzatának mó­dosítására benyújtott javasla­tot, amely nem változtat a népfrontmozgalom eddigi szervezési és működési elvein, csupán mozgalmi jellegét jut­tatja még inkább kifejezésre. A kongresszus hasonlóképpen jóváhagyta a három munkabi­zottság által kidolgozott doku­mentumokat. Ezután dr. Zsig- mond László, a jelölő bizottság nevében javaslatot tett a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának tagjaira, szám sze­rint 174 személyre. Megje­gyezte, hogy a javasoltak csaknem egyharmada eddig nem volt tagja az országos ta­nácsnak, ami új erők bekap­csolását jelenti, s egyben na­gyobb számban szerepelnek a javasoltak között munkások és nők is. A kongresszus meg­szavazta az országos tanács tagjaira tett előterjesztést. Az országos tanács tagja lett Bagyánszki Istvánná ter­melőszövetkezeti elnök (Csö­mör), Györgyi Lajos brigádve­zető (Budakalász), dr. Magya- ri András, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tanszék- vezető tanára és Németh Te­réz, a Nagykőrösi Konzervgyár szocialista brigád vezető je is. Ezután az új vezető testület összeült, hogy megválassza az elnökséget és a tisztségviselő­ket. Az országos tanács elnöke: Kállai Gyula, az országos ta­nács főtitkára: Erdei Ferenc. Az elnökség tagjai: dr. Bakos József, Bartolák Mihály, Ben- csik István, dr. Bognár Jó­zsef, Borovszky Ambrus, dr. Erdey-Grúz Tibor, dr. Földi Mihály, Harmati Sándor, dr. Ijjas József, Losonczi Pál, Ma­darász Lajos, dr. Mihályfi Er­nő, Nánási László, dr. Nemecz Ernő, Pióker Ignác, Somogyi József, Somoskői Gábor, Sü­megi János, Szabó János, Sza­bó Kálmán, Vas Wittek Mik­lós, Varga Gáborné és Veres Péter. Kállai Gyula mondott zár­szót, majd felcsendült a Him­nusz, s ezzel véget ért a Ha­zafias Népfront IV. kongresz- szusa. A freetowni rádió —• amely a Sierra Leone-i katonai ál­lamcsíny nyomán csütörtökön szinte egész nap hallgatott — csütörtök este bejelentette, hogy a felkelők, akik megmoz­dulásukat korrupcióellenes mozgalomnak nevezik, 14 tagú tanácsot alakítottak az ország közigazgatási ügyeinek intézé­sére. A tanács vezetőjévé Pat­rick Gordon tiszthelyettest ne­nevezték ki. A rádió felszólí­totta a lakosságot, hogy foly­tassa mindennapos tevékeny­ségét, s külön a hivatalnoko­kat, hogy pénteken ismét lás­sák el szolgálati feladataikat. Accrái diplomáciai források szerint a megmozdulás a Free­town melletti katonai támasz­pontról indult ki, s szervezői az alacsony zsold és a ross életfeltételek miatt hajtották végre akciójukat. Pest megyei munkások harca ÖTVEN EVE ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1918 április-május folyamán minden addiginál hatalma­sabb méreteket öltött hazánk lakosságának háborúellenes mozgalma. A munkásság or­szágszerte április 22-én, majd május 1-én adott tanúbizony­ságot harci elszántságáról, kö­vetelve a békét és az ország demokratikus átalakulását. Ebben az április-májusi nagy­arányú antimilitarista mozga­lomban részt vett Pest megye dolgozó lakossága is. Április elején megélénkült a megye munkásmozgalmi élete. A helyi szociáldemokrata párt- szervezetek gyakran rendeztek gyűléseket. Ezek közül kettő volt leginkább figyelemre méltó. Az egyiket Üllőn ren­dezték április 1-én. „A nő és a szocializmus” volt ennek a té­mája. A jelenlevők többsége asszony és lány volt. A gyűlé­sen gyakran tört ki a felkiál­tás: „Engedjétek haza férjein­ket és fiainkat a harctérről!” „Békét akarunk!” A másik fontos gyűlést Pilisvörösváron tartották április 14-én. Ez al­kalommal sokan átjöttek a szomszédos Pilisszentivánról is. A sok száz munkás össze­jövetelén élesen támadták az imperialista háborút és a kor­mány népelnyomó politikáját. ÁPRILIS 22-ÉN országszer- I te sztrájkra és tüntetésekre ke­rült sor a békéért és az álta­lános, titkos választójogért. A budapesti munkások ötvenez- res demonstrációján részt vett sok, a fővárosban dolgozó, de a környéken (például Dunaha- rasztin, Szentendrén, Sziget- szentmiklóson és másutt) lakó proletár is. Pest megyében is minden ipari üzemben leállt a munka április 22-én dél­után. Több helyen tüntetések­re került sor. Ezek közül kettő kiemelkedő. Az egyiket Aszó­don tartották. A tüntető me­net forradalmi munkásdalokat enekelve vonult végig a köz­ségen. A gyűlést a Weiner-ká- véhóz udvarán tartották; a tömeg jelentős része az utcá­ra szorult. Később a helyi el­lenzéki polgári demokratikus csoportok is megjelentek. A munkásság két szónoka: Dió- szeghi Imre és Szatmári Já­nos a békét és a demokratikus jogokat követelték, kifejtve, hogy ebben „a proletárság al- kuvást, félrevezetést nem tűr". Április 22-én ugyancsak je­lentős megmozdulásra került sor Vácott. A gyűlésen megje­lenő majdnem ezres tömeg élesen támadta a háborút, és táviratban üdvözölte a buda­pesti dolgozók aznapi nagy tüntetését. Eljött május 1. A nemzetkö­zi munkásosztály hagyomá­nyos ünnepét 1918-ban ha­zánk népe nagyarányú béke­megmozdulásokra használta fel. A fővárosban több mint százezer munkás vonult fel. Köztük sokan — akárcsak áp­rilis 22-én — Pest környékén lakók voltak. Pest megye községeiben és városaiban egyaránt nagyará­nyú előkészületek történtek a nagy nap megünneplésére. Pi­lisvörösváron külön értekezle­tet tartottak május 1. megszer­vezésére. Hasonlóra került sor Aszódon és Vácott is. Külön érdekessége az előkészületei nek, hogy a dunaharaszti pár szervezet április 28-án nen csak magyarul, hanem némi tül is felhívást tett közzé munkássajtóban%z ottani m: jus 1. programjáról (tekinte tel arra, hogy az ottani dolgi zók jelentős része ném anyanyelvű volt). PEST MEGYÉBEN a máj: 1-i megmozdulások fegyelmi zettek és harcos szelleműé voltak. Pilisvörösváron m; reggel a bányászok zenekai járta be a községet, forrada mi munkásdalokat játszv Nagy tömeg várta az állom; son a Pestről érkezett küldő teket, a Marseillaise-t éneke ve. A sokaság hamarosa több ezer főre növekedet megjöttek ugyanis a bány; szók Solymárról, Pilisszen Ivánról és Nagykovácsiról i Mivel többféle nemzetiséi munkások dolgoztak itt, ezé Gáspár magyar nyelvű szónol lata után Mayer németül, M, ga pedig románul beszélt tömeghez. Aszód munkás már reggel végigvonultak Fő úton a Piac térre. A viláj békét és a demokratikus v; lasztójogot éltették mintei kétezren. Cseh Lajos a hel; munkásszervezet részére majd Szabó János a pártkö: pont részéről mondtak beszi det. Vecsésen a helybeli do gozók az erdőbe vonulta Wiederlecher németül szólt jelenlevőkhöz, majd Sing, Vera fővárosi kiküldött m; gyárul mondott igen harci szellemű szónoklatot. (Jelien ző beszédére, hogy az err A Führer-jelöltek és a császárvárományosok még nem haltak ki ••• A moszkvai Lityeratur- naja Gazeta legújabb szá­mában nagy feltűntést keltő cikk elemzi Bonn és Peking kapcsolatait, Ernszt Genri, a cikk írója azt a véle­ményét fejti ki: nem sza­bad kizárni annak lehető­ségét, hogy Peking ilyen vagy olyan ürüggyel szö­vetséget köt a bonni revan- sistákkaí. Bonn és Peking egymáshoz vonzódása meg­kezdődött, s azok, akik úgy teszik fel a kérdést, hogy ugyan mi kapcsolhatná ösz- sze Mao Ce-tungot Kiesin­gerrel és Lin Piaót Strausszal, nem gondol­kodnak dialektikusán, A szovjet publicista szá­mos adattal világítja meg a Bonn—Peking közötti pu­hatolózások történetét. A cikkíró a jól értesült francia újságírónöre. Ta- bouis asszonyra hivatkozva utal Mao titkos körlevelére, amely az európai kínabarát szervezetek vezetőinek megmagyarázza Kína „Bonn-nal való kacérkodá­sát”. Mao Ce-tung megis­métli azt, amit Hitler mondott: szövetség magá­val az ördöggel is, ha előny származik belőle. De nem szabad, meglepődni: olyan emberektől, akiknek célja nem a kommunizmus, ha­nem saját kínai császársá­guk megteremtése, mást nem is lehet várni — szö­gezi le a szovjet publicista. Ezután arra hívja fel a figyelmet: nem szabad el­hamarkodottan arra a kö­vetkeztetésre jutni, hogy a Bonn—Peking-tengeiy már holnap kiépül. Mindenkép­pen nyilvánvaló, hogy a német revansisták mind­addig nem teszik ki az asz­talra a kínai kártyát, amíg a kezükben tartják az ame­rikait. Mindamellett a té­nyek — tények maradnak. Bonn és Peking titkos kap­csolatai tovább folytatód­nak. Azt, hogy milyen formát öltenek holnapra a német revansisták és a maoisták kapcsolatai — nehéz meg­mondani. A Führer-jelöltek és a császárvárományosok még nem haltak ki. A ta­pasztalat és a dialektika arra tanít, hogy az ilyen ellentétek vonzzák egy­mást. Nem keli kizártnak tartani,' hogy a Mao-féle császárság építői ilyen vagy olyan ürüggyel szövetséget kötnek a revansistákkal. ATHÉN Húsvéti amnesztia'? Papadopulosz, a görögorszá­gi katonai junta vezetője egy görögországi látogatáson levő öttagú angol parlamenti kül­döttségnek „tiszti becsületsza­vát” adta arra, hogy „alkalom- adtán visszaadják a demokrá­ciát a görög nemzetnek”. Az angol képvisélők fel kívánják keresni Kanellopülosz volt miniszterelnököt, akit a junta jelenleg házi őrizetben tart. Az athéni kormányzat azt szóló laptudósításból 8 sort törölt a cenzúra!) Alberti-lr- sán mintegy 500 munkás vo­nult fel. A gyűlést a Szapáry- kastély előtti téren tartották. Donáth Frigyes budapesti ki­küldött beszéde közben a je­lenlevők lelkesen éltették a békét. Dunaharasztin május 1-én Kellerman Gusztáv tá­madta a háborút. Nagytétény­ben aznap Grünhut Jakab magyarul, PolUtschek Nándor pedig németül szóltak a fel­vonuló tömeghez. Ugyancsak jelentősek voltak az aznapi megmozdulások Cegléden, Vá­cott, Monoron, Üllőn és más helyeken. MÁJUS 5-ÉN HAZÁNK MUNKÁSOSZTÁLYA megem­lékezett nagy tanítónk: Marx Károly születésének századik évfordulójáról. Pest megyében is több helyen - került sor ez alkalommal ünnepi összejöve­telekre. Vácott a Korona-szál­ló udvarán tartottak aznap ünnepi gyűlést. Petrásovics él­tette a békét, és méltatta Marx munkásságát. Pilisen a Marx- ünnepély központi előadója Donáth Frigyes volt. Üllőn május 5-én az Erdős-féle ven­déglő zsúfolásig megtelt. Lé­vai Oszkár budapesti küldött utalt arra, hogy a győztes orosz forradalom híven követi Marx útját. A felsőgödi párt- szervezet a Csabon-féle ven­déglőben tartott ünnepi meg­emlékezést. Ezenkívül más he­lyeken is rendeztek összejöve­teleket a 100 éves évforduló tiszteletére. Májusban szintén élénk moz­galmi tevékenység mutatko­zott a szervezetekben. A szo­ciáldemokrata párt helyi cso­portjainak megmozdulásai kö­zül elég néhányat megemlíte­ni. Gyomron a pártszervezet május 19-én tartott összejöve­telt; a jelenlevők támadták a háborút és a kormányt. Duna­harasztin a „pártkör” május 25-én délután ülést tartott a állította, hogy a közeledő gö­rögkeleti húsvét alkalmából a Jarosz és Lerósz szigetén levő koncentrációs táborokban tar­tott mintegy kétezer politikai fogoly közül százat szabadon bocsátottak. A SZOVJETUNIÓBAN föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 215. jelzésű mester­séges holdat. helyi munkásotthonban. (A község munkássága már ren­delkezett ilyennel. Helyisége a Hromadka-féle vendéglőben volt.) Ez alkalommal is a bé­két éltették Dunaharaszti munkásai. Pilisvörösváron május 26-án a Herbst-féle ven­déglőben tartottak a bányá­szok gyűlést. Ez alkalommal sokan megjelentek Pilisszent­ivánról is. A gyűlés eredeti tárgya a drágaság problémája volt. A felszólalók azonban a nyomorúság okáról: a szörnyű háborúról is beszéltek. Ha­sonló hangnemben zajlott le a monori pártkör május 30-i ülé­se is. 1918 április-májusában a háború elleni tiltakozásnak sa­játos spontán formája volt a katonák tömeges szökési moz­galma. Pest megye területén is sokan bujkáltak ebben az idő­szakban. A katonaszökevények nagy számáról panaszkodott 1918 tavaszán a ráckevei fő­szolgabíró. Nem ő volt azon­ban az egyetlen. Az aszódi és a váci járások is tele voltak katonaszökevényekkel. A há­ború elől menekülök ugyan­csak nagy számmal bujkáltak Galgamácsa, Galgagyörk, Püs­pökhatvan, Csővár, Püspök­szilágy, Rád és Penc határá­ban. 1918 ÄPRILIS-MÄJUSA a munkásmozgalom nagyará­nyú megélénkülésének idősza­ka volt. Érződött, hogy valami van a levegőben. Mindenki ösztönszerűen sejtette, hogy ez a kegyetlen háború, a vér és a szenvedések e borzalmas korszaka nem tarthat már so­ká. Ez az érzés lelkesítette Pest megye dolgozóit további, még jelentősebb harcokra. Az 1918 április-májusi küzdel­mekre úgy emlékezhetünk vissza, mint szép haladó ha­gyományra. Dr. Merényi László, a történettudományok kandidátusa

Next

/
Thumbnails
Contents