Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-14 / 88. szám

1968. ÁPRILIS 14., VASÁRNAP rtsi MEGYEI KrMívitm A táncművészek hetére Hacsaturján: „Spartacus” — a zenéjére Seregi László ko­reográfus háromfelvonásos balettet tanít be az Operaház együttesének. Sebestyén Kati az egyik izgalmas jelenetet próbálja. Május 5-én Százéves a Zsolnay-gyár A kiscéhes vállalkozásból nemzetközi tekintélyű nagy­üzemmé nőtt pécsi Zsolnay porcelángyárat száz évvel ez­előtt, 1868. május 5-én je­gyezték be a pécsi gyárak so­rába. Az évforduló alkalmá­ból a pécsi Janus Pannonius Múzeum művészettörténeti osztálya a gyár történetét megelevenítő 350 oldalas kéz­irat kiadását készíti elő. HETI KOMMENTAR Ország nyolcvan Hazánkban egyedülálló építkezés első kapavágásait tették meg Szentendrén; nyolcvan holdon fölépítik az — országot! Skanzen, azaz országos szabadtéri néprajzi mú­zeum lesz a szentendrei Szabadság-forrás környékén. Ép­pen nyolcvan holdat foglal majd el a hazánk valameny- nyi néprajzi táját bemutató .miniország”, mely — a 24 néprajzi tájegységet 12 csoportba foglalva — a jellegze­tes lakóépületeket éppúgv közszemlére teszi, mint a nép­művészet, a kézműipar ezer színű, formájú, rendelteté­sű alkotásait. Évekig tartó viták, küzdelmek végére tett pontot az építkezés megkezdése. Ma már fölösleges föleleveníteni, mi mindenen volt a vita. Az a lényeges, hogy meglesz a skanzen, s ezzel egy olyan összefüggő néprajzi komple­xum, melynek legfontosabb feladata a népi hagyományok megőrzése, megismertetése, közkinccsé tétele, önmagunk­nak építjük ezt a miniországot, önmagunkról, mert — bármennyire is utazó nemzetté lettünk — ránkfér, hasz­nunkra válik ez a szabadtéri oktatás. Igaz, köze van a szentendrei skanzenhez az idegen­forgalomnak is, de már most, az első kapavágások ide­jén tudatni kell: nem idegenforgalmi „bepsaliként” léte­sül. A haza tájainak, a népi építészet sajátos remekeinek megismertetése, a népművészet sokféle hajtásának be­mutatása elsősorban nem idegenforgalmi látványosság, külföldinek szóló különlegesség, hanem sokkal inkább a haza serdülőinek és serdültjeinek okos-hasznos figyel­meztetése. Látványos figyelmeztetés, hogy tudjunk a ma­gunk gazdagságáról, népművészetünk kincseiről, mert akkor becsülhetjük igazán, értőn a másokét is. A skan­zen — és ez az ellenzők fegyvertárából soha nem hiány­zott — nem fillérekbe kerül. Am vannak dolgok, melye­ket nem mérhet fillérek-forintok rendjével a nemzet: hagyományai, múltja ilyen. Igen, menteni kell azt, amit az élet különben pozitív változásai feledtetnek; népviseletet és szekercével fara­gott kaput, „boglyatetős” házakat s ezernyi mást. Azt, amit ma már a falvakban is mind kevesebben ismer­nek, s ahogy múlik az idő, még kevesebben lesznek, akik emlékeznek. A nyolcvanholdas ország persze niem pótol­hat mindent, a skanzen nem veszi le vállainkról egyéb kötelességeinket, A honismereti szakköröknek továbbra is megmarad a nemes küldetésük, ahogy azoknak a lokál- patriótáknak is, akik a maguk lelkesedésétől, ösztönétől hajtva fáradoznak napról napra a múlt emlékeinek meg­mentésén, megőrzésén. A szabadtéri néprajzi múzeum nagyszerű lehetőség ahhoz, hogy még többen legyenek azok, akik szívügyüknek érzik a honismeretet, s hogy többen legyünk azok, akik nemcsak szűkebb hazájukat, hanem az egész országot ismerni akarják. A szentendrei építkezés megkezdése újabb szem ab­ban a láncban, mely — immár több mint tíz eszten­deje — okos-tudatos munkával készül, s összefogja, kap­csolja múltunk sok ágú, s megőrzésre érdemes emlékeit, örvendetes, hogy mind nagyobb azok tábora, akik ková­csokként e láncszemek formálásánál, s összeillesztésénél ott vannak. Ez ad biztatást arra, hogy a skanzen, ha el­készül. nem hiába nyitja majd meg valóban az egész or­szág előtt a nyolcvanholdas ország fölfedezésének sokat ígérő kapuit.... Krónikás Szólamok helyett 88 brigád közül 60 célhoz ért Változások az új mechanizmusban Ikladon — A napokban egy lelkes, ambíciókkal teli fiatal mér­nökhallgatóval beszélgettem — meséli Őszicó Gyula, az ikladi Ipari Műszergyár igazgatója. — Az illető az itteni mozgalmi szerveknek az új gazdasági mechanizmus körülményei kö­zötti szerepéről, hatásáról kér­dezgetett. Én ekkor a szocia­lista brigádmozgalommal kezd­tem példálózni. E mozgalom ugyanis gyárunkban a múlt év második felében örvendetesen megerősödött... Igen, tudom, szakított félbe fiatal barátom, nagy hangon elvállalják, hogy együtt mennek színházba, hát az is valami? ... Igen, valami, replikáztam, a színház önma­gában is valami, de az együtt, az már sok, sőt majdnem minden! És részlete­sen ismertettem, milyen pályát futott be gyárunkban a brigád­mozgalom. Mozgósítási felhívás Lássuk, milyen pályát? A történet esetleg tanulságos le­het. A korábbi években az ikladi brigádok általában csak régi szakmunkásokból álltak, s a szocialista címet mindig ugyanazok, a szerszámüzemiek meg a tmk-sok pályázták meg. Felajánlásaik többsége az új­ságvezércikkek, a nagygyűlési beszédek, a termelési értekez­letek szólamait ismételte. Meg­fogadták, „a termelési terv túlteljesítését, amennyiben ah­hoz minden feltétel biztosítva lesz”, vállalták „a selejt mi­nimumra való csökkentését”, hangoztatták, hogy „harcolunk az amerikai imperializmus el­len, és a szocializmus teljes felépítéséért hazánkban”, to­vábbá, hogy „helytállunk a munka frontján”. Az év végez­tével a felajánlások teljesítése „kiértékelésre” került, és még az 1966-os év után is, a 14 pá­lyázó közül 12 elnyerte a szo­cialista brigád címet. Néme­lyik immár negyedszer-ötöd- ször — így! Hiba van a kréta körül, kezdték belátni egyre többen, és bizony, nemcsak magukban morfondíroztak. Olyannyira, hogy a párt-végrehajtóbizott­ság végül 1967 második negye­dében értekezletet hívott egy­be: hogyan lehetne az eléggé formális mozgalmat tartalom­mal megtölteni? A vita heves volt és őszinte, cselekvésre sarkalló. Eredményeként moz­gósították az üzemeket, szer­vezzék újjá a brigádokat. A felhívás, mely a mozgósítást elindította, megszabta az alap­vető feltételeket is. A mikroközösségek szerepe — Valamennyi feltétel azt a célt szolgálta — magyarázza az igazgató —, hogy a tagok között minél szorosabbá vál­jék a kapcsolat, hogy a brigá­dok apró közösségekké formá­lódjanak. A mikroközösségek ugyanis mindig jelentős szere­pet töltöttek be az emberi tár­sadalmakban, s jelentőségük korunkban sem csökkent. Fon­tos összetartó elemeik, az egy­más megismerése-megértése például, az azonos élmény­anyag, az egyazon érdeklődési terület, a barátság, csak ezek­ben az elsődleges közösségek­ben alakulhatnak ki. A mo­dern társadalmakban a mikro­közösségek adnak keretet a személyiség, az egyéni adott­ságok kifejlődésének, biztosí­tanak társadalmi bázist, vé­delmet az egyénnek, segítik helyzetének felismerését, tá­jékozódását, és ezek a mikro­közösségek nyújtanak védel­met a ma oly divatossá vált társadalmi betegséggel, az el­idegenedéssel szemben is. A gazdasági életben egy-egy vál­lalat, nagy létszáma, bonyolult szervezeti tagozódása, sokrétű differenciáltsága következté­ben csak a közös érdekeltség megvalósítására alkalmas. Ki­sebb és homogénebb szerveze­ti egységei, az osztályok, mű­helyek, esetleg már lehetővé válhatnának megfelelő \ mik­roközösségek kialakítására, de ezeknek személyi összetételét a vezetés határozza meg, hiányzik belőlük az egyik lé­nyeges feltétel, az önkéntes­ség. Egy szó mint száz, a jó mikroközösségek létrehozására a helyesen működő szocialista brigád a legideálisabb szerve­zet. A gyúr vezetősége, arra szá­mítva, hogy ahol hatékony brigádok működnek, ott a gaz­dasági munka eredményessége amúgyis növekedik, csupán egyetlen gazdasági jellegű alapkövetelményt szabott meg: a termelési programot és a minőségi előírásokat tel­jesíteni kell. Viszont rendezte a szocialista brigádok addig esetleges, általában jutalma­zásokkal megoldott anyagi el­ismerését, olyképpen, hogy ki­mondta: a megtisztelő cím birtokosai öt százalékkal ma­TECA NÉNI No, azért még nem mindenkinek néni, hisz’ alig haladhatta túl a négy ikszet. De nem is szólítják így a gyárban, csak az egészen fiatalok. A többiek, férfiak, nők egyaránt in­kább csak úgy hívják; Teca. Ez a tecázás sok mindent kifejez. Első­sorban azt, hogy Rácz Sándorné, már 18 éve dolgozik, a váci FORTE- gyárban, s az évődők szerint, bizony, már régi bútornak számít, annyira hozzátartozik az üzemhez. Azonkí­vül is tősgyökeres váci, ott született, ott nőtt föl, egész családja, a férje is helybeli ember. Persze, ez a gyárban nem egyedülálló, mert hiába is nö­vekedett a város idegenből jött la­kók ezreivel, az egyre szaporodó gyárakkal, üzemekkel együtt azért a FORTE-gyárban is nagyon sokan dolgoznak a Rácznéhoz hasonló ős­lakosok. De, mondom, ez csak egyik ok. A „jól van. Teca” „megcsináljuk, Te­ca”, kijelentések vagy pedig a „Teca néni drága, segítsen” felszólítások, a közvetlen, családias barátságra, az elvtársias légkörre utalnak. Ugyan­is Rácz Sándorné a FORTE-ban hosszú évek óta a szakszervezeti bi­zottság nőfelelőse. Lehet mondani: képviselője, ügyintézője a gyárban dolgozó több, mint félezer asszony­nak, lánynak. Hát, bizony, ez nagy feladat. Még akkor is, ha nem egymaga végzi, hanem negyven társával, kö­zöttük olyanokkal tevékenykedik együtt, mint Hajós Lászlóné ve­gyészmérnök, Korda Sándorné, vagy Soltész Józsefné és mások. Minden­kinek megvan a maga területe, re­szortja, de azért a sokféle tenniva­lót, a szerves-laborbeli napi mun­kája mellett, ő fogja össze és irá­nyítja. Félezer dolgozó nő gondja és örö­me. Ebben osztozik Teca „néni”. Dunaparti szerény, ragyogó tiszta lakásának verandáján beszélgetünk, s ő a példák sokaságával érzékelteti; mennyi és gyakran milyen kényes bajt, gondot igyekszik a szakszerve­zeti nőbizottság megoldani. — Most, ezekben a hetekben, asszonyaink iskolás gyerekeivel fog­lalkozunk. A múlt héten magam Is kint jártam Rádon. Elmentem az is­kolába. Sajnos, van a községben két család, a szülők nem nagyon törőd­nek a gyerekekkel. Az egyik gyerek bukásra áll, a másik kettes. Beszél­tünk az édesanyákkal, ígérték, hogy rászorítják őket a tanulószobá­ra. Szerencsére ilyen nem sok van, inkább az a gond, hogyan tanulja­nak tovább az általánost idén befe­jező gyerekek. De azoknak, akik ki­tűnő tanulók voltak, mint a verőcei Szilágyi Györgyi, segítik a középis­kolai fölvételét. — Amit lehet, elintézünk. A na­pokban jön hozzám egyik régi dol­gozónk. A Vanyeczkiné. Igazán nem fiatal már és Sötét helyiségben van a munkahelye, a tekercselőben. A karja is fáradt. (Mondja, könnyebb munkát szeretne. Elmentem a sze­mélyzetishez. Egyetértettek velem, azt mondták, megérdemli, hogy máshová kerüljön, s ígérték, hogy intézkednek. Dicséri Ráczné a gyári vezetősé­get: nem kell velük veszekedni, méltányolják az asszonyok nehezebb helyzetét. A kismamákat is időben átteszik könnyebb munkára és álta­lában szívesen segítenek. — A nagyobb bajok, sajnos, sok családban otthon vannak. Fölkere­sett egy fiatal, rendes asszonyka. Panaszkodott, az urára, hogy össze­ismerkedett egy nővel a munkahe­lyén, s azóta vele nem törődik. Két gyerekük van, ők szenvedték volna meg, ha ez a házasság fölbomlik. Elmentem a férfihez, beszéltem ve­le. Rendbejöttek. Sokkal nehezebb azokon segíteni, ahol a családfő alkoholista. Van olyan dolgozójuk, akihez hetenként el kell menni, a lakására, s a gyere­kek már ismerősként szaladnak elő, kaput nyitni. Azután itt van a gyári óvoda és a bölcsőde, sok dolgot ad ez is. Időn­ként hazaviszi valamelyik brigád, s megjavítja a kicsinyek benti ruháit. Soha nem bújnak ki az asszonyok az ilyen munka alól. De a nőbizottság törődik a fóti gyerekekkel is. Évente többször is meglátogatják a gyer­mekvárost, foto papírokat visznek nekik ajándékba. És itt vannak a nyugdíjasaik, egyre többen. Róluk se feledkeznek el soha, sőt, rendsze­resen eljárnak a szociális otthonba is. Hát, így valahogy, elrendezik a dolgokat. Igaz, van is minden nap valami intézni való, megbeszélni való, bizony, gyakran egész az esti órákig. Kedves Teca, ki tartja akkor itt­hon ilyen gyönyörű rendben a la­kást, ki látja el a családot? — Ö, itt van mér az én nagylá­nyom, nagyon sokat segít nekem —, mondja mosolyogva, s már hívja is és bemutatja első gimnazista kislá­nyát. Azt hiszem, azért, hogy a sok tár­sadalmi elfoglaltság mellett, a be­vallott napi főzésen kívül is, csak rajta, az édesanyán van az otthoni dolog nagyobb súlya. Igaz, az egyik lánya már kirepült hazulról, férj­hez ment, de a katonafia gyakran hazaugrik. S a kisebbik még csak hétéves, elsőosztályos. Róluk bizony, meg a szabad idejében szenvedély- lyel horgászó édesapáról, azért csak neki kell gondoskodnia. De hiába, ez már csak így van: aki szívén viseli a közösség ügyes­bajos dolgait és igyekszik azokat el­igazítani, attól az idő múlásával, nem kevesebbet, de többet várnak. A FORTE-gyár kedves Tecájával is ez történt nemrégiben: beválasztot­ták Vác város és utána Pest megye népfrontbizottságába. Sőt, helyet foglal majd a Hazafias Népfront or­szágos kongresszusán, az ország minden részéből odasereglő küldöt­tek között is. Még több munkája lesz, s még na­gyobb felelőssége. De büszke rá, így mondja: — Ez a megtiszteltetés a mi gyá­runk nőbizottságának az elismerése. Kérdem tőle: mi lehet egy édes­anyának a kívánsága, aki ennyi sok emberrel törődik? — Csupán egy, hogy szívesen dol­gozom, csak béke legyen. Hetesi Ferenc Pál gasabb arányban részesülnek az éves nyereségrészesedésből. A felhívás élénk visszhangot keltett, s csakhamar, 1200— 1300 taggal, 88 újonnan ala­kult brigád vágott neki az 1967-es esztendő második felé­nek. Izgalmas novellatémák A kis közösségek eredmé­nyei most sorra mérlegre ke­rültek. A 88 napló átolvasása nem kis fáradsággal járt, de mindenképpen hasznosnak bi­zonyult. A bejegyzések sok­ban különböznek egymástól, de éppen a sokszínűség teszi hitelessé és tartalmassá azt, ami közös bennük: az össze­tartozást, az összefogást, az egymás segítését, vagyis mind­azt, ami általában jellemzi a jó mikroközösségeket. S a gyár vezetőinek számítása is bevált: javultak a termelési eredmények, sőt, itt-ott ugrás­szerű volt az emelkedés. Rá­adásul néhány különösen ag­gasztó gond is megszűnt, pél­dául megállt a fluktuáció. Minden eddiginél szigorúbb mércével mérve: a rajthoz állt 88 brigádból 60 vitathatat­lanul kiérdemelte a szocialis­ta címet, a III. számú gyár­egység pedig szocialista üzem lett. — Néhány találomra kivá­lasztott naplót adtam fiatal mérnökhallgató barátom ke­zébe — tér vissza imént elkez­dett elbeszélésére Oszkó Gyu­la. — Figyeltem az arcát, a szája szélén gúnyos mosoly ült. De olvasás közben a gu- nyorosság fokozatosan eltűnt az arcáról, s mikor visszaadta a naplókat, már az ellenkező, a lelkes végletnél tartott. Ez nagyon szép, mindegyik egy- egy izgalmas novellatéma, je­lentette ki meggyőződéssel. Részt venni a kollektív vezetésben Persze, az ikladi szocialis­ta brigádok tevékenységében még ma is sok a formális elem. Az, idén, frissen szer­zett tapasztalataik alapján, szeretnének azoktól is meg­szabadulni. S már azt is tud­ják, hogyan. Március 14-én újabb felhí­vás látott napvilágot. Fonto­sabb módosításai: a naplókat ezentúl havonta vizsgálják fe­lül; az egyes felajánlások el­bírálására más és más az ille­tékes, az elbírálásban szerep jut a brigád vezetőnek is; a még előforduló formális válla­lásokat korrigálni kell; az ezüstjelvényes brigádtagok nyereségrészesedésük 15, az aranyjelvényesek 20 százalékát kapják plusznak az alapként járó nyereségrészesedéshez; a szocialista munka üzemének, vagyis annak az üzemnek, amelyikben — attól függően, hogy többségében szakmunká­sokat vagy segédmunkásokat foglalkoztat — a dolgozók 80, illetve 55 százaléka szocialis­ta brigádtag, a „kiváló dolgo­zó” kitüntetésre két százalék­kal nagyobb keretszámot biz­tosítanak, általános jutalmazás esetén pedig 10 százalékkal nagyobb jutalmazási összeget... Március 29-én a pártbizott­ság is foglalkozott a kérdés­sel. Elsősorban azt vizsgálta, hogy az üzemi demokrácia mi­ként érvényesül a szocialista brigádok tevékenységében, és leszögezte: a brigádok ne csak szemlélői, de, a tulajdonosi jog alapján, tényleges részve­vői legyenek a kollektív veze­tésnek, naplójukban mutassa­nak rá a maguk területén ész­lelt hibákra, visszásságokra, ezzel is segítsék a még jobb eredményeket. Igen, a még jobbakat, mert a legutóbbiak sem voltak csapnivalók. A gyár 18 nap nyereségrészesedést fizetett dolgozóinak, és a nyereségré­szesedésből 400 ezer forinttal még a gödöllői társasházépí­tést is támogatni tudta, hogy a letelepedni szándékozó törzsgárdának minőségi csere- lehetőséget biztosíthasson. P. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents