Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

1968. MÁRCIUS 10., VASÁRNAP wsr iiccrri cMítian 3 Tető kerül a ház fölé KISZ-lakások Solymáron Állnak a falak, jövő héten már a tetőszerkezetek szerelé­sére kerül sor Solymáron. A KISZ lakásépítési akció kere­tében épülő 16 lakást még idén nyáron át akarják adni a fiataloknak, akik boldogan várják a közeli beköltözést. A PEMÜ (Pest megyei Mű­anyag Játékáru és Tömegcikk­ipari V.) és a Pest megyei Faipari Vállalat KlSZ-alap- szervezetének tagjai lesznek a boldog tulajdonosok. Persze nem hullik ölükbe a két szoba hallos, kertes lakás, hisz az építkezés oroszlánrészét ma­guk végzik. A feladatokat a solymári Haladás Tsz építő­brigádja vállalta, szintén tár­sadalmi munkában. Jelentős segítséget nyújt a fiataloknak mindkét vállalat és a Pest megyei TÜZÉP is. elsősorban az anyagbeszerzésnél. A lakásépítési akciók na­gyon népszerűek; a solymári nyomán most Budaörsön kez­denek, ugyancsak a KISZ- esek, három, kétemeletes, négylakásos ház építésébe. Szeptemberben már birtokba szeretnék venni. Fúrótornyok az ősfenyvesben A bakonyi kisközség, Fenyő­fő neve is mutatja, hogy a vi­dék fenyves erdejéről híres. A páratlan szépségű 150—200 éves, sudár növésű fenyőkből álló erdő most a geológusok egyik „támaszpontja” lett. A pompás fenyves — ahon­nan az erdészek a szaporító­anyagot szállítják messze vi­dékekre — újabban arról is nevezetes, hogy alatta, nem is túlságosan nagy mélységben, értékes bauxitvagyon rejtőzik. A geológusexpedíció a kutatás során óvatosan járt el: csak a legszükségesebb esetben vág­ták ki a fákat, igyekeztek ki­kerülni a törzseket és úgy vit­ték arrébb a fúrótornyokat, hogy minél kisebb kárt tegye­nek a fenyvesben. Egyelőre még sikerült érin­tetlenül hagyni az ősfenyvest, de nagyobb irtásokra lehet majd számítani akkor, ha megkezdik a bányászat kül­színi létesítményeinek építé­sét. Az előzetes tervek szerint azonban a bányászok is igye­keznek majd megőrizni a vi­dék vadregényes szépségét. Heti kommentár A Mossatok a konyha kövén A krimit sejtető cím sajnos, igaz. Mind több az olyan áldozat, akit a konyha kövéről emelnek fel a men­tők, akiket kötényben, a mosóvíztől csatakosan kell el­helyezni a szirénázó mentőkocsiban, s a»ok is mind töb­ben vannak, akiken már nem segíthet az orvos, akik többé már nem állhatnak oda tűzhelyük, mosógépük mel­lé, nem kapcsolják be többé a porszívót, a padlókefélő­gépet, s sok más okos segítőt. Okos segítőt, ha... Ha eze­ket az okos segítőket szakszerűen javították, kezelik, ha a háziasszony tisztában van azokkal a veszélyekkel, me­lyek a nem rendeltetésszerű használat esetén fenyegetik. Ezen a héten is két tragikus baleset történt a konyhá­ban: az egyik háziasszonyt a kiömlő gáz robbanása égette össze, a másikat áramütés érte a fuser javította mosógép bekapcsolásakor. Kis dologról, véletlenekről lenne szó? Két külföldi példát említünk. 1966-ban Ausztráliában a halálos bal­esetek áldozatainak fele — háziasszony volt. 1965-ben a Német Szövetségi Köztársaságban 16 -ser embert ért utói a halál közlekedés közben, négyezret az üzemekben, s a konyhában, odahaza — nyolcezret! Sajnos, nem ma­radunk el a nemzetközi „színvonaltól": a háztartások­ban bekövetkező balesetek száma öt esztendő alatt a másfélszeresére emelkedett, s különösen megnőtt az elektromos áram okozta balesetek száma, érthetően, a I ü- Iönböző háztartási gépek gyors elterjedésivel. Érthetően, írtuk, de ezzel korántsem azt állítjuk, iogy: indokoltan. A gyárból kikerülő gépek ún. érintés-védelme szigorú előírásoknak felel meg, s tökéletes biztonságot ad. A baj akkor kezdődik, amikor... Amikor hozzá nem értő kéz „javítja” meg a le-leálló mosógépet, bütykölgeti a porszívó motorját, a padlóke­félő kapcsolóját, házi ezermesterek ügyeskednek össze földelés nélküli fali konnektorokat, mert „kár pénzt ki­adni ilyesmiért”. Ez a „kár pénzt kiadni” rövidlátó elve vezet odáig, hogy az elektromosság alapvető szabályait nem ismerő emberek piszkálnak bele a televízió-készülék nagyfeszültségű blokkjába, kötögetnek össze légvezetéke­ket, hogy a kiskamrában is legyen villany, s így tovább. Szakemberek mondják el, hogy egy-egy véletlen ellen­őrzés sokszor szabálytalanságok tucatjait állapítja meg egyetlen háztartásban, lakásban, s hogy köszönet helyett ilyenkor veszekedés, szitkozódás a fizetségük, jutalmuk. Igaz, s erről hiba lenne hallgatni, nincs mindenütt azonnal elérhető szakember, aki az első szóra már ott is terem a háznál, s rendbehozza a makacskodó gépet, el­készíti a vezetéket. Az is igaz, hogy ugyanakkor kétbal­kezes fuser mindig kéznél van, aki természetesen min­denhez ért, legyen az elektromosság, gáztűzhely, bármi. Ugyancsak igaz, hogy sok balesetet semmi más, mint a háziasszony figyelmetlensége idéz elő, a kapkodás, a meggondolatlanság. Nem elég tehát egyik részen előbbre jutni; valamennyi ide tartozó ok figyelembe vétele, ész­ben tartása szükséges. Szakszerű javítás és figyelmes ke­zelés, a gépek kellő karbantartása és az óvatos használat. A konyha, a lakás, a család meghitt otthonának képét idézi elénk. Vigyázzunk tehát, hogy ne a családi tragé­diák döbbenetének sötétje fedje le ezt a képet! Krónikás AKIK A BETYÁRBECSÜLETET SEM ISMERIK Megállítani a veszélyes folyamatot Anélkül, hogy összebeszéltek volna, körülbelül egyidöben, öt százhalombattai munkás azzal állt elő, hogy kilép a Dunai Kőolajipari Vállalattól. Indok: évek óta, többszöri kérésük el­lenére sem emelték órabérü­ket, helyzetüket kilátástalan­nak érzik, máshol kedvezőbb beosztást, több fizetést ígértek nekik. Négyen el is mentek. A Munka Törvénykönyve szerint senki nem törhet pálcát felet­tük. Az erkölcsi törvények sze­rint azonban... Az erkölcsi törvények és köztük, bizony, már bonyolultabb a kapcsolat. Ugyanis mind a négyen a ké­szenléti lakótelepen raktak fészket: a vállalattól kaptak szép és kényelmes, vadonatúj, 160—180 ezer forint értékű la­kást, melynek falai közt él­nek jelenleg is. „Rabszolgalázadás" Jártam náluk, beszéltem ve­lük. Nem bánták meg, hogy mun­kahelyet változtattak. Kötik az ebet a karóhoz: nekik így a jobb. A hűtlenség miatt sem volt álmatlan éjszakájuk: a vállalat nem törődött velük, ők sem törődnek a vállalattal. A lakásból pedig az isten se rak­hatja ki őket. Esetleg ha olyat ajánlanak fel helyette, ame­lyik igényeiknek minden szem­pontból megfelel, kiköltözköd­nek. De csak akkor! Munká­jukkal ők a DKV-n kívül is a népgazdaságot gyarapítják, a népgazdaság végső fokon nem károsodik: amit a lakásokra költött, visszatérítik neki. Sőt!... ök most már, mert te­tő van. a fejük felett, örökre a vállalat rabszolgái legyenek? Ezek egyébként sem szolgálati lakások, még ebben az évben a tanács kezelésébe kerülnek. De ha szolgálati lakások lennének, hangoztatták egyikük kivételé­vel valamennyien, tekintettel arra, hogy feleségük az Orszá­gos Kőolaj- és Gázipari Tröszt FÉNYKÉPES IGAZOLVÁNNYAL A MAGÁNGYÜJTŐ KÉT KAPOSZTAFEJ ÉS EGY SEPRŰ Az Érdről Százhalombatta felé vezető országút mentén egy csacsi hívja fel magára a figyelmet. Közelebb megyünk, hogy lefényképezzük. Nagy szemétlerakodó hely szélén áll kis kocsi elé fogva. Körülötte betonlapok, rongyok, papír, rossz cipők s rengeteg hulla­dék. Az egyik halomban — gondosan összekészítve — két káposztafej és egy seprű. Tá­volabb két ló, paplannal leta­karva. Ember sehol. 0 Ahogy nézelődünk, a telep végéről valaki megindul fe­lénk. Harmincöt év körüli, csizmás, bőrzekés férfi jön oda, bizalmatlanul nézegetve. — Magáé a csacsi? — Igen. — Lefényképezhetjük? Áll­jon mellé! Gyanakodva ugyan, de meg­teszi. Kocsiján mindenféle lim­lom, vasdarabok. — Ma szedte össze? — Reggel kilenc óta vagyok itt. — Mennyit érhet? — Talán tíz forintot kapok ezért, ami a kocsin van. Sok­szor nem keresem meg a bor­ravalót sem. — Csak ebből él? — Igen. Magángyűjtő va­gyok. Van fényképes igazolvá­nyom a tanácstól, de nem tud­tam, hogy kell. Nincs nálam. Megnyugtatjuk, hogy nem ellenőrök vagyunk, csak néze­lődünk. tőé. Sokan járnak ide. — Nem azt mondja, hogy guberálók, hanem gyűjtők. — Mióta csinálja? — Három éve, hogy rossz a szemem. A zománcgyárban baleset ért, akkor váltottam ki az ipart. — Család van? — Három gyerek, a legna­gyobb tízéves. A feleségem most is gyárban dolgozik, ta­karítónő. — Csak ide jár? — Nem. Itt általában nem sokat találok, mert a gyárak­ból hordják ide a hulladékot. O 0 Hát a lovas kocsi kié? Egy másik magángyűj­Lassan oldódik bizalmatlan­sága. Beszélgetünk. — Tizennégy megyém van — mondja büszkén —, ahova járhatok. Tányért, bögrét, ka­nalat, villát viszek cserébe a rossz kabátért, cipőért, ócska­vasért. Csupa rendes árut. Ha messzebbre megyünk, a bá­tyám lovas kocsijára pako­lunk. Neki hiányzik a fél kar­ja, így aztán ő is gyűjtő. — Mit csinálnak télen, ha rossz az idő? — Akkor bejárunk a MÉH- telepre válogatni. — Szereti ezt a munkát? — Nagyon. Semmi kötele­zettségem, akkor jövök-me- gyek, amikor akarok. Megyünk már, amikor utá­nunk kiabál. — Aztán küldjenek egy ké­pet, megadom a címemet... Soós Ibolya dolgozója, jogosan birtokolnák akkor is. Lantos Gyula (húszegyné­hány éves, ifjú apa): — Más­fél évig voltam segédszivaty- tyús. Jöttek új emberek, egy­két hónap múlva magasabb órabérrel, kevesebb és veszély­telenebb munkával szivattyú­sokká léptették őket elő, ne­kem meg tojtak a fejemre. En: — Azzal, hogy ilyen re­mek lakáshoz juttatták? Mint­ha havi ezer forinttal emelték volna a fizetését, és az eme­lést 15 évre előre, egy összeg­ben fizették volna ki. ö: — De most mindent el is követnek, hogy minél hama­rább visszavegyék. Káplár László (szivattyús, nemrég szerelt le a katonaság­tól, szintén ifjú apa): — Együtt nőttem fel a vállalattal, bíztam benne. De nem kaptam meg a remélt megbecsülést. Én: — A lakás nem a meg­becsülés jele? ö: — Aki dolgozik, az fize­tést is akar. Márpedig ... En: — A feleségét is felvet­ték hivatalsegédnek. <5: — De milyen nehezen! Aschenbrenner László (29 éves, csőszerelő, KlSZ-alap- szervezeti agit.-prop. titkár, a január 25-i párttaggyűlésen vette át párttagkönyvét, négy­éves kislánya van): Az autó- karosszéria-lakatosságot tanul­tam ki, s a lakásért hoztam azt az áldozatot, hogy nem a szak­mámban dolgoztam. Jó volt nekem Pesten, a trösztnél, de rábeszéltek, hogy Százhalom­battán még jobb lesz. Hát... En: — Hosszú ideig albér­letben laktak. ö: — A vállalatnak is érde­ke volt, hogy ide kerüljek. Amikor szükségét látta, min­dig mozgósíthatott. Én:.— Épp ebből követke­zik,- hogy ezután is egy min­dig mozgósítható dolgozóját szeretné tudni ebben a lakás­ban, s a többi háromban is, melyek főbérlői önhöz ha­sonlóan cselekedtek. Ö: — Ez a négy lakás a vál­lalatnak se‘nem oszt, se nem szoroz. Én: — öntől, mint funkciót viselő, öntudatosabb ember­től, több megértést vártak. Ö: — Én meg a műszakve­zetőmtől emberi hangot, a vállalattól órabéremelést vár­tam. Amilyen az adjonisten ... Metlesits József (50 éves, két ipari tanuló fia és egy nyolcadikos kislánya van, a felszabadulás után hidat épí­tett, az árvízvédelem kitün­tetettje, egyike az ország leg­első élmunkásainak, filmhír­adó is készült róla 20 évvel ezelőtt): — Egy jelentéktelen ügy miatt, művezetőből segéd­munkássá degradált a társa­dalmi bíróság. Határozatát megfellebbeztem: hagyjanak a szakmámban dolgozni, la­katos vagyok. A fellebbezést elutasították. Én meg nem fogadtam el a dobszűrőkezelői beosztást, felmondtam. Leg­alább féltucat fegyelmi vét­ségről tudók, melyek elkö­vetőit nem állították társa­dalmi bíróság élé. Csak ve­lem bántak el ilyen kíméletle­nül. Én: — A lakást, feltételesen, egy évre kapta. Áprilisban lejár a szerződés. ö: — Ha hozzánk mernek nyúlni, a feleségem kiugrik az ablakon. Tíz körömmel Dr. Simon Pál igazgató tíz körömmel védi a DKV érde­keit. Eddig 307 dolgozót helyez­tek el a készenléti lakótele­pen. Az első ütemben épülő 759 lakásból még 58-cal ren­delkezik a vállalat. Egyetlen­egyet sem szabad elveszíte­nie, hisz, öt évvel ezelőtt, azért szánta, el magát a la­kásépítésre, mert azzal is a finomító és az erőmű zavar­talan termelését akarta előse­gíteni. Százhalombattán, hat év alatt, 2,6 milliárd forintot ruházott be a népgazdaság, s az eddig megépült üzemek már csaknem 1,5 milliárd fo­rintot termeltek. A beruhá­zás és a termelés zavartalan­ságát biztosítani kell tovább­ra is. Az idén két új üzem kapcsolódik a termelésbe, kö­rülbelül száz újabb dolgo­zóval. Az új dolgozók jó ré­sze, nyilván* lakásigénnyel jelentkezik. — Ha engedjük, hogy Aschenbrenner és társai el­vegyék a vállalattól a laká­sokat, esetleg vérszemet kap­nak a milliárdos költséggel épült termelőberendezések ke­zelésére idetelepített más al­kalmazottak is, ezért még a kezdet kezdetén, mindenféle­képp meg kell állítanunk ezt a kártevő, veszélyeket rejtő folyamatot — magyarázza meggyőzően a fiatal igazga­tó. — Fogadónapjaimon, szin­te kizárólag lakásgondjaikkal keresnek fel a dolgozók. Fo- gadkoznak, hogy hűségesek lesznek, valósággal sírva kö­nyörögnek, segítsünk rajtuk. S mikor már birtokon belül vannak, mindent elfelejtenek. Aschenbrenner Lászlót és Lantos Gyulát különben szí­vesen visszafogadnánk. Erős, biztos törzsgárdáért A lakásokat a műszaki szük­ségesség figyelembevételével osztották, illetve osztják el: a kérelmezőnek a termelésben és az üzemvitelben elfoglalt helye határozza meg, kap-e ki­utalást vagy sem. A cél az, hogy a dolgozók minél na­gyobb százaléka Százhalom­battán, o gyár közelében tele­pedjék le. A vállalat erős, biz­tos törzsgárdát szeretne ne­velni, mert a törzsgárda hiá­nya sok mindent megnehezít. Az igazgatótól a bérek felől is érdeklődöm. — Béralapunk egyelőre nem teszi lehetővé, hogy a dolgo­zókat igényeik szerint ki tud­juk elégíteni — feleli —, de kategóriáink a környék üze­meinek kategóriáival körülbe­lül azonosak. A kilépők órabére arányban volt végzett munká­jukkal. Ha emelünk nekik, tár­saik elé kerülnek, s az igaz­ságtalanság jogos méltatlanko­dást váltott volna ki. Egyéb­ként senki sem mondhatja, hogy nem törődünk, hogy nem akarunk törődni az emberek­kel. Bizonyítja ezt többek közt az is, hogy április elsejétől 2 százalékos méretű bérfejlesz­tést hajtunk végre. A hét fő­osztály dönti el, kik részesül­nek belőle. Rendelkezést Mindent latra vetve: a vál­lalat vezetőivel kell egyetérte- nünk. A lakásokat nem rendel­tetésszerűen felhasználni — bűn a népgazdasággal szem­ben. Feltétlenül megszívlelen­dő a kérés, melyet dr. Simon Pál igazgató a megyei pártbi­zottság és a megyei főügyész­ség elé terjesztett: hozzanak olyan rendelkezést, mely sze­rint aki a készenléti lakótele­pen lakik, s kilép a vállalat­tól, köteles bizonyos határidőn belül kiüríteni a lakást, vagy pedig köteles azt megvásárol­ni, hogy a vállalat pótolhassa veszteségeit. A DKV dolgozóinak java ré­sze sem nézi jó szemmel Aschenbrenner László és tár­sai magatartását. — Ha más nem, hát a be­tyárbecsület, az kellene, hogy itt tartsa őket — jegyezték meg többen is. — Fiatal a vállalat, de nagy jövő áll előtte, nálunk is lesz még szőlő, lágy kenyér — mondták megint mások. Szerintük az jár jobban, aki hűséges marad, vagyis a törzsgárda, mely előbb-utóbb mégiscsak kialakul. Polgár István 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents