Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
PES1 MEGYEI r/6rínp 1968. MÁRCIUS 3., VASÁRNAP Ifjú zenebarátok Lenin és a biblia Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete most közzétett kiadványában felsorolja azokat az írói műveket, amelyeket 1966-ban a legnagyobb példányszámban fordítottak eredetiből idegen nyelvre. A statisztika szerint az 1966- os évben Lenin művei adták a legtöbb munkát a fordítóknak. Lenin írásai 201 kiadásban jelentek meg a legkülönbözőbb nyelveken. A bibliát ugyanebben az évben 197-szer fordították le. A lista élmezőnyében szerepelnek még Tolsztoj, May Károly, Agatha Christie, Shakespeare, Dosztojevszkij, Hemingway és a Grimm-testvé- rek. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. Három esztendeje aia- cult meg az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete, az JNESCO égisze alatt működő Föderation Internationale des leunesses Musicales tagja, sokfelől kapott támogatást, biztatást már megalakulása- cor. Miniszterek és egyetemi anárok éppúgy vállaltak fö- ötte védnökséget, mint a leg- íevesebb hazai muzsikusok, •'elismerte a KISZ is, mennyit lehetnek az ifjú zenebarátok íz esztétikai nevelés elmélyí- éséért, a teljes, sokoldalú em- yer kialakításáért, intéző bi- sottsága ezért is fejezte ki íatározatban segítő szándékát. Snnek is köszönhető, hogy — >ár az országos méretű szervezés alig több, mint egy éve ndult meg — máig, csaknem >0 csoport alakult, s nem csupán a nagyobb vidéki városokban, de falvakban is. Az ifjú zenebarátok szépen kibontakozó mozgalmának bázisa egyrészt a világhírű magyar iskolai zenetanítás, másfelől az ifjúsági hangversenyek fejlődő országos hálózata. Ez utóbbi, ha kevesebb szó esik is róla, mint az iskoláról, ugyancsak jelentős. 1967- ben, a lakosság számához mérten Magyarországon rendezték földünk valamennyi országa közül a legtöbb hangversenyt és egyéb zenei ösz- szejövetelt az ifjúságnak. A hangversenylátogatás azonban, még mindig passzív tevékenység. De az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének csoportjai tevékenyen járulnak a zenei művelődéshez, összejöveteleiket — tanárok támogatásával — maguk szervezik. A csoportokban való részvétel alsó korhatára 13 év, az a cél, hogy a tagság serdülő és dolgozóegyetemista fiatalokból verbú- válódjék, azokból a korosztályokból, amelyekre az iskolai zenetanítás már kevésbé hat. A csoportokat háromtagú választott vezetőség irányítja, szervezi a klubösszejöveteleket — legalább évente négyet — a közös hangversenylátogatást. A különféle magasabb zeneiskolákban úgynevezett szakmai csoportok alakultak, amelyeknek az a feladata, hogy gondoskodjanak a körzetükhöz tartozó többi csoport zenei programjáról. Kitűnő szereplési lehetőségeit jelent ez a fiatal művészjedölteknek, akik ily módon elég gyakran jutnak pódiumra, és ez gyakorlatot biztosít a népművelési munkában. A szervezet tagjai csekély összegű tagsági dijat fizetnek s ennek fejében jutalomkönyvet és — a magasabb korosztályok — kedvezményes hangverseny jegyeket kapnak. Az utóbbit még nem mindenütt sikerült biztosítani, az első jutalomkönyv azonban néhány hónapja megjelent és már el is jutott a szervezet tagjaihoz. A kötet, 400 év zenetörténetének antológiája, könyvesboltban nem vásárolható meg, csak a szervezet tagjai részére hozzáférhető. A rendszeres juttatások közé tartozik, hogy a csoportoknak időnként neves külföldi művészek adnak hangversenyt. A Szervezet központja ugyanis rendszeresen bonyolít le művészcserét a külföldi testvérorganizációkkal. Zenei folyóirata az Ifjú Zenebarát, immár hét éve jelenik meg — idősebb tehát magánál a szervezetnél. Ifjúsági sajtónkban alighanem egyedülálló a lap szerkesztésének — írásának módszere: a cikkek javarészét nem felnőttek, hanem 13—24 éves fiatalok írják a szerkesztők segítő közreműködésével. Az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének eddigi legnagyobb megmozdulása a tavaly, Pécs Város Tanácsával közösen rendezett nemzetközi zenei tábor volt. Megrendezésének gondolata azoktól a külföldi testvérszervezetektől származott, ame- i lyek évek óta rendeznek tábo- í rozást, fiatal magyar muzsi- i kusok részvételével. Tavaly j 21 ország 126 muzsikus követe i vett részt a pécsi tábor kanna- j razenel, zenekari, énekkari : tanfolyamán és a magyar is- ] kólái énektanítás módszerét I ismertető szemináriumon. A i rendezvény nemzetközi sikert ] aratott, s a tavalyihoz hasonló \ keretprogrammal idén nyá- i ron, július 17—augusztus 1. i között isimét megrendezik. A | szakmai színvonalat a Zene- i akadémia és a pécsi zenei in- i tézmények kiváló professzorai ! biztosítják. Amióta a nemzetközi i munkába bekapcsolódott, j gyorsan emelkedett világszerte ] az Ifjú Zenebarátok Magyar- i országi Szervezetének tekinté- i lye. Megmutatkozott ez abban j is, hogya külföld élénk figye- ; lemmel követi a nálunk fo- i lyó munkát. A Montreali Vi- i lágkiállítás idején rendezett j nemzetközi kongresszuson a j magyar szervezet egyik veze- i tőjét beválasztották a tíztagú i nemzetközi titkárságba is, j 1969-ben Budapesten kerül | majd sor a nemzetközi Jeu- : nesses Musicales világkong-! resszusára. A kongresszus elő- | készületeihez tartozik a szer-; vezet országos hatósugarának ! további kiterjesztése, a fiata-! lók zenei tevékenységének ; sokoldalú kibontakoztatása és) valamennyi csoport képvise- ! lőinek küldöttgyűlése, az Ifjú > Zenebarátok Magyarországi ; Szervezetének első országos S kongresszusa. Breuer János ' BARANY TAMAS Szabálytalan boldogság Te mar nem ismerted Bossányit, ugye? Persze, decemberben helyeztek el, ő meg januárban került a vállalathoz. Magas, szőke, maokó mozgású férfi; az a fajta, akit észre se veszel, vagy megbolondulsz érte. Nem tudom, megfigyelted-e már, ezek a szőkék negyvenévesen is olyanok, mint a kisfiúk. A szemük kéksége ... S a mosolyuk! Még abban is van valami az örök kisfiúból. Nekem nem sok kellett, hidd el. Palit én nagyon megszenvedtem; fél esztendő sem volt elég, hogy kiheverjem. Az ember végeredményben az életét teszi fel arra a férfira, akivel összeköti a sorsát; s nincs olyan sok élete... Az a gazember hat évet rabolt el az életemből. Tavaly váltunk el. Huszonhárom voltam, amikor elvett, most a harmincadikban vagyok. Igazán csak hat év múlt el a válásunkig? Dehogy, fiam. A fiatalságom is! Ö most harminckét éves. Fiatal ember. Én meg? Nem, hagyd, ne is beszéljünk róla! így fest az a híres egyenlőség a két nem közt... Szóval, esztendeje, hogy elváltunk. És akkor Jött ez a Bossányi. Nem mindjárt: fél év múlva. Addig hidd el, rá se tudtam nézni a férfiakra. De az ember — nevess ki, úgy beszélek, mint valami bakfis! — más volt, mint a többi. Nem azzal kezdte, hogy mikor megyünk egyszer vacsorázni, vagy hogy utazzunk együtt kiszállásra ... Csak sóhajtozott és mély, tűnődő pillantásokat vetett rám; de hetek teltek el, s egy árva szót sem szólt. Azt sem tudtam, nős-e? Gyűrűt viselt ugyan; de azt mostanában az elvált emberek is hordják, hajadon-riasztónak. Egyszer bent maradtam estig, mert sok volt a restanciám. Elfelé, a portán már, belebotlottam Bossányi- ba. A vezértől jött; értekeztek. Fáradtnak látszott, szeme árkos volt, arca szürke; szinte megijedtem tőle. — Egy kávét — azt mondja —, igyunk meg egy kávét, Lili, mert összeesem. — Jó — mondom — igyunk. — Én is fáradt voltam, gondolhatod; fél nyolc felé járt. Hát így kezdődött. Ilyen ostobán, hétkozna- pian. Egy fekete, az Aeróban. Illetve ott még nem is kezdődött semmi; de nyolckor zárnak és kidobtak bennünket. — Sétáljunk még egy kicsit — könyörgött. — Millió hangya mászkál a fejemben, nem tudok így hazamenni! — Mit veszítek? — gondoltam. Az üres lakás vár, meg a hideg ágyam ... Sétáltunk, utcáról, utcára. A nagy térnél már az egész életét ismertem. Nős volt, igen, két gyermek apja. De boldogtalan. Te, ha egy férfi boldogtalan! Szárnyakat kap tőle, s úgy tud panaszkodni, akár egy költő... Még nem voltunk az út végén, de én már tudtam, hogy meg fogom vigasztalni. Megérdemli... Ha most így visszagondolok rá, úgy érzem: nagyon szép volt ez a hat hónap. A hét minden napja az enyém volt, hétfőtől péntekig. Szombaton és vasárnap sosem láttam. Péntek este zavartan elköszönt, a hétfői viszontlátásig. Tudod, hogyan van az ember ilyenkor: a férfi otthoni életéről nem beszél. Feszélyező is, tapintatlan is .... Első kitárulkozása óta én se hoztam szóba; s észrevettem, hogy ő is kínos gonddal kerüli ezt a témát. De nem bántam; marad éppen elég, amiről beszélhettünk. Én még így nem voltam soha, senkivel! Mindenhez értett, minden érdekelte. S mindenről valami nagyon egyéni, roppant eredeti véleménye volt; élvezettel hallgattam. S az energiája, te, a fiatalsága! Engem felrázott abból a tompultságból, amelyben a Pali utáni hónapokban éltem. Ügy éreztem, éveket fiatalodom mellette. Olyan volt, mint egy kamasz. Csillapíthatatlan életerő. Azt a szót, hogy fáradtság, akkor hallottam tőle utoljára, ott a porta előtt, a legelső napon. Valami csendes, kitartó boldogságérzettel teltek meg napjaim; úgy éreztem magam, mint aki révbe ért. Érted, ugye? Az ember nem ti\ zennyolc, talán nem tud már úgy lángolni. De huszonnyolc is elmúlt — és izzani csak most tud igazán ... Ha hiszed, ha nem: kezdtem hálát érezni Pali iránt. Ha nem történik, ami történt, s utunk nem válik el, talán soha nem ismertem volna meg ezt a furcsa, szabálytalan boldogságot. Csak a vasárnapok, a vasárnapok... Őszintén szólva, a szombatoknak még örültem is. Ekkor minden hely zsúfolt, az ember nem szívesen megy el hazulról. Meg aztán: mosás, vasalás, alaposabb takarítás: az ilyesmire is kell idő; s a hosszú szombat délután nagyon alkalmas erre. Hanem a vasárnap ... Az ember ül a frissen takarított lakásban, kinyitja a rádiót, olvassa az újságot —, és nem megy az idő! Pedig a délelőtt még csak elmúlik valahogy, az ebéddel is elmegy egy óra —, de kettőkor végképp megáll az idő! Már kettőkor, képzeld — és egyszerűen sohasem lesz este tíz! Ez a pokoli nyolc óra, vasárnap kettőtől tízig — ez a legnehezebb a világon! Soha olyan fáradt-nem. yollftm, mint ilyenkor, vasárnap este. És nem szabad arra gondolni: mi lehet most vele? Hol van, mit csinál? —, mert olyankor a két öklöddel szeretnéd verni a homlokod... Minél inkább a tiéd, az a férfi, annál inkább érzed, mennyire nem a tiéd ... De aztán, szerencsére, jön a hétfő, megint látod: s a vasárnap délután lidércnek rémlik. Egészen a következő vasárnapig... Ha únod, abbahagyom. Inkább elmondanám; egy kicsit mindig megkönnyebbülök tőle. Mondhatom? Egyik ilyen nyomasztó, szürke, reménytelen vasárnap délután, úgy öt óra tájt, azt éreztem; nem bírom tovább. Ha nem megyek emberek közé, megfulladok. Még az is megfordult a fejemben, hogy telefonálok Tibornak. Bossányinak, igen. Bár úgy beszéltük meg a legelején, hogy otthon soha nem hívom, most mégis elővettem a telefonkönyvet, fellapoztam. De aztán meggondoltam magam és gyorsan felöltöztem. Inkább sétálok egyet. Egy kis lombot akartam látni, hiszen olyan lassan jött idén a tavasz. Egy család ballagott előttem, apa, anya, s két nagy gyerek. Egy tizenöt év körüli fiú, s egy tizenhárom éves leány. Lassan sétáltak a lanyha tavaszi délutánban; talán ők is a zöld felé igyekeztek. Meg akartam előzni őket, de hirtelen megtorpantam. A férfi valahogy ismerősnek rémlett. ö volt, igen. Bossányi. Voltaképp nem is értem, hogyan ismertem rá: egészen idegen volt. Egy másik ember. A ruhája, igen, s a haja: az tetszett ismerősnek. Még a mozgása is más volt, hidd el! Lassúbb, fáradtabb. S a hangja, a nevetése! Mögéjük settenkedtem, egy-két beszédfoszlányt is elkaptam. A hangja mélyebben zengett; volt benne valami apás, no, nem találok jobb szót rá. A nevetése is szelíd; ha velem volt, idegesebben ziz- zent mindig. Egyik oldalon ment ő, köztük a két gyerek, a másik oldalon az asszony. Ő inkább a gyerekekkel tréfálkozott, az asszony meg csak éppen mendegélt ott mellettük. Néha a kirakatokat nézte. Egyik divatüzletnél meg is állt; akkor elébük kerültem. No, Hát a kislánya szakasztott ő; a fiú inkább az anyja. De jóképű kölyök, bár már kamaszodik. Igen. A szívem hevesebben vert, a torkom is elszorult. S megálltam én is a kirakat előtt. Aztán találkozott a tekintetünk. Első pillanatban meg sem ismert, láttam rajta; időbe telt, míg ebből a vasárnapi világból átlendült i abba a másikba, ahol nekem szorított helyet, i Sután biccentett, s fordult is nyomban el; a i leánya kérdezett valamit, arra felelt. És las- : san rátette kezét a fiú vállára. Továbbindultam. Hazamentem, bevettem egy Dorlotynt, de ; még így is hajnalig sírtam. Azóta már több- : szőr keresett telefonon, de én soha nem érek j rá, -> j rSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSá Nikotinéhség É jféltájban észrevettem, hogy elfogyott a pipadohányom. Átkutattam az íróasztalom fiókját, beletúrtam néhány régi dohánytasakba, de még egy pipára valót sem tudtam összeszedni. Mitévő legyek? Olvastam valahol, hogy egyes őserdei indián törzsek kukoricalevelet szívnak dohány helyett. De honnan vegyek késő éjszaka kukoricalevelet? Most már bántam, hogy annak idején, mikor erősen propagálták, nem ültettem négyzetes kukoricát. Milyen jól jönne most! De legalább egy cigarettám lenne! Egyetlenegy. Átvizsgáltam minden öltönyömet, zakómat, de hiába. Sehol semmi, és még milyen hosszú az éjszaka! Visszaültem az asztalomhoz és elkeseredetten tovább írtam, de.a humoros elbeszélésem hősei — mintha egy cigarettát, vagy egy kis dohányt, nikotinéhenhalok. Nem volt más hátra, éjnek évadján fel kellett öltöznöm és ki kellett mennem az éjszakába. Ezen az istenverte környéken azonban még egy vacak vendéglő sincs nyitva. Mindegy. Elindultam. Futva. Aztán lelassítottam a lépteimet és arra gondoltam: lemondok a dohányzásról, a pipáról és a cigarettáról is. Igen, itt a soha vissza nem térő alkalom. Az órámra néztem, hogy megjegyezzem ezt a történelmi időpontot. Hajnali háromnegyed egy. S akkor feltűnt előttem a kis köpcös férfi. Körülbelül húsz méterrel ment előttem, kacsázó léptekkel, jókedvűen fütyörészve. Megpillantottam és máris tudtam, hogyan fogok cigarettát szerezni. Megközelítettem és a fülébe súgtam: — Ne nézzen hátra! A kis köpcös rémülten nézett rám: — Mi... miért... mi történt?! — Egy szakállas őrült követ minket... Óriási kés van a kezében!... — Szentisten! — Most már ketten vagyunk. Nem történhet semmi baj, de ne nézzen hátra! Elmegyünk a következő utcasarokig, aztán balra befordulunk. Hallja a lépteit? — Nem hallok semmit. — Ne nézzen hátra! Azt hiszem, megállt. Csak semmi pánik! A következő saroknál balra be! — Szólni kéne egy' rendőrnek ... — Hol van ilyenkor rendőr? Midőn elértük a sarkot, villámgyorsan befordultunk és a falhoz tapadva, riadtan hallgatóztunk. — Követ minket? — kérdezte vacogva a kis köpcös. — En nem hallok semmit... — Pszt! Maradjon csendben! LJosszú ideig mozdulatlanul ** füleltünk, aztán suttogva azt mondtam: — Nagy, fekete szakálla van és egy félméteres konyhakést szorongat a mancsában... — Pokoli helyzet... — Ne veszítsük el a fejünket! — bátorítottam a társamat. — Gyújtsunk rá és gondolkozzunk. Talán eszünkbe jut, hogyan lehetne lerázni az üldözőnket... Elővette a cigarettatárcáját és remegő kézzel felém nyújtotta. Végre! Mohón kivettem egy cigit, rágyújtottam és elégedetten nagyot slukkoltam belőle. A kis köpcös a falhoz tapadva, feszült figyelemmel hallgatózott... Mikes György í : csak bosszantani akartak vol- ! na —, állandóan dohányoztak | és fújták a füstöt az orrom 1 alá. i > Honnan vegyek egy cigit? ! Csöngessek be a szomszéd la- j kasba, hogy „Jó éjszakát, I szomszéd! Nincs véletlenül | egy cigarettája?’’ \ Aztán eszembe jutott, hogy ja második emeleten lakik egy \ mérnök, aki pipázik. Mi len- ; ne, ha bemázolnám az arco- : mat különböző színű festé- l kekkel és a hónom alatt egy : húsvágó bárddal beállítanék ihozzá: „Üdv, törzsfőnök! i Azért jöttem, hogy ássuk el a :csatabárdot és szívjunk el egy békepipát! Vagy legalább adjon egy kis pipadohányt.” Ez sem jó ötlet. Lehet, hogy a pasasnak nincs humorérzéke és nem kedveli az indiántörténeteket. Rettenetes éhség gyötört, nikotinéhség. Vgy éreztem, ha egy órán belül nem szerzek
