Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-20 / 42. szám

1968. FEliüUA" KEDD “‘minap s Füstben, huzatban, leomlott mennyezet alatt Az OTP megkésett ígéretei „JANCSIKÁM! A GYEREKET, AZ UTOL­SÓ PILLANATBAN MENTVE MEG A SZÉNGÁZMERGE- ZESTÖL, ELV1TTEM NAGY­KÖRÖSRE, A NAGYMAMA­HOZ. MAJD NAPONTA ODAUTAZOM HOZZA, ES MEGSZOPTATOM. HA TE IS ÉLETBEN AKARSZ MA­RADNI, AKKOR, AZ ÖSSZE­CSUKHATÓ AGYON, A KONYHÁBAN ALUDJ. A CSERÉPKALYHA IS FÜS­TÖL! ARRA KÉRLEK, HOL­NAP UGORJ AT A TANÁCS­HOZ, HOGY SZAGOLJANAK BE A LAKÁSBA, ÉS VER­JÉK KI A HUPPOT. ÉVI”. A baj nem jár egyedül A fenti szövegű levelet Ceg­léden, a Bem utcai új lakó­telep első 36 lakásának egyi­kében találta a minap, egy .este, munkájából hazatérve, Regős János. Balsejtelmektől nyugtalanul botladozott a ki- világítatlan, gidres-gödrös úton, mert íújt a szél, és tud­ta, hogy ilyenkor mindig bo­nyodalmak támadnak náluk a fűtés körül, de ekkora bajra mégse számított Feldultan csengetett be a szomszédok­hoz, Fiile Györgyékhez, majd leszaladt az első emeletre, Bedö Lajosékhoz. Azok is füstszagú, hideg lakásban kó- kadoztak. Háborogni sem tud­tak már, csak meredtek ma­guk elé tehetetlenül. Hatvanezer forint készpénzt befizetve, és 512 forint havi törlesztést vállalva, költöztek be múlt év őszén, Regösék és társaik, ezekbe az OTP-örök­lakásokba. Gépkocsivezetők, technikusok, tanárok, mérnö­kök és mások. Mostoha körül­mények között laktak, felsza­badulást jelentett számukra a költözködés, örömükbe azon­ban, ahogy múltak a napok, egyre több üröm vegyült; ké­sőbb már nem is üröm, ha­nem keserűség. A beépített szekrényekből mészfoltosan szedték ki a ru­haneműt: akkor fedezték fel, a hátsó falról hiányzik az olajfesték. A parketták egyi- ke-másika recseg-ropog, fella­zult. A lötyögő és ferde ajtó­félfák mellől tenyérnyi vako­latdarabok váltak el. Nem működnek az erkélyajtók zá­rai. Az ablakok hézagai útat engednek a léghuzatnak. Itt is, ott is hajszálrepedések tűn­tek elő. Mállani kezdett a mázolás, hogy megmutassa: toldott-foldottak a nyílászáró szerkezetek. A kisszoba meny- nyezetének nagyobb feléről leszakadt és a padlóra zuhant a vakolat: a helyiséget ki kel­lett üríteni. Csempehiányokat fedeztek fel, szinte már-már fityegő konnektorokat. De a legfájdalmasabb meglepetés akkor érte őket, amikor el­érkezett a fűtési idény, és a kályhákban megrakták az el­ső tüzet. — Tudjuk, hogy minden új épületben vannak hibák. De hogy ennyi?! És ilye­nek?!... Próbálnánk csak mi így dolgozni — tördelik a ke­züket. — Mi nem ilyen laká­sokért fizettünk! Az az érzé­sünk, hogy szorult helyzetünk­kel visszaéltek egyesek. Műszaki átadás — kéményseprők nélkül A Pest megyed Kéménysep­rő és Cserépkályhaépítő Vál­lalat ceglédi kirendeltségén megerősítik a Bem utcai lakók panaszait. A füstnyomáspróba hibák tucatját hozta felszínre: még a villanykapcsolóknál, azok tábláinál, a villanyórák, az elosztódobozok, az ajtófél­fák mellett, sőt ,a konyhai fal­burkoló csempék körött is szi­várgott a füst. — Olyan volt, mintha tűz ütött volna ki a házban vala­hol — magyarázza Lédeczi Istvánná kirendeltségvezető. — A fő baj az, hogy a kémé­nyek belső falait nem vakolták le hézagmentesen és a felső lakások kéményei nem érik el a szükséges magasságot. A tervező és a kivitelező egy­aránt ludas. A lakókat a szén- monoxidmérgezés veszélye fe­nyegeti. Mi egyelőre nem is járultunk hozzá a lakhatási engedély kiadásához. Egyéb­ként, figyelmen kívül hagyva a rendelkezéseket, az OTP sem a kémények előzetes át­vizsgálására, sem a műszaki átadásra nem hívta meg a Ké­ményseprő Vállalatot. Mi csak akkor jelentünk meg ott, ami­kor a lakók már beköltöztek. vességgel teli házak egy évig száradnak, vetemednek, ezért észlelik tulajdonosaik a szá­mukra oly kellemetlen válto­zásokat. Majd augusztusban— szeptemberben minden lakást végigjárnak és elvégzik a ga­ranciális javításokat. Csak a lakhatást gátló hibák kivéte­lek, azokat soron kívül meg­szüntetik. — Evek óta sok bírálat éri az építőipart, holott a kivite*- lezőnél nincs kiszolgáltatot­tabb szenvedő alany — mente­getőznek. — Jó felkészültségű szakemberek helyett átképrö- sökkel, szoros normákkal kell dolgoznunk, a múnkások haj­ráznak a pénzükért. S az anyagbeszerzés is milyen kín­keserves dolog! Késik a tégla, a betonacél, nincs elég sze­relvény, nyílászáró szerkezet, a kötbér meg arra szorít, hogy ne lépjük túl a határidőt. Egy szó, mint száz, a jó munká­hoz hiányoznak a feltételek. Csak akkor lehetne minőségi követelményekkel előállni, ha a szakemberek ott tolongná­nak, felvételre várva, a kapuk előtt, ha csak versenytárgyalá­sok útján nyerhetnének el egy-egy munkát a vállalatok... kulcsot átvették. Ad kettő, a goranciális idő még nem járt le, mit türelmetlenkednek? — méltatlankodik a vezetőnő, és várja, hogy egyetértsek vele. Egyetértésemről azonban nem biztosi thatom. — Átvették, és kész! — mél­tatlankodik hát tovább. — Kü­lönben is irányított egység vezetője vagyok, én csak el­adok és szerződéseket kötök, ez pedig nekem untig elég. Menjen a központba, Scheer mérnökhöz, ott tárgyaljon, én is oda küldöm a leveleket, egyiket a másik után. Ott is csak azt mondják majd, írhat az újság, amit akar, semmit sem ér el vele. Majd, barátságtalanul ki­pillantva szemüvege mögül, még ezt is hozzáteszi: — Az OTP soha nem csa­pott be senkit, a Bem utcaia­kat sem csapta be. Értem?! Elhiszem, amit mond, de nem azért, mert ő mondja, s főként nem fölényeskedő hangjának tudhatja be meg­győzésemet. Szabvány mese ? Scheer János, az OTP Pest megyei Igazgatóságának mér­nöke, miután visszatért Ceg­lédről, ahol egy teljes napon át folytatott vizsgálódásokat, így számolt be tapasztalatai­ról: — Komolyan vesszük a Bem utcai új lakástulajdonosok panaszát. A vetemedés okoz­ta károkat helyreállítjuk, az előbukkant rejtett hibákat kijavítjuk, 18 kéményt meg­hosszabbítunk. — Mikor? — A garanciális időn belül. Azért nem most, mert még hideg van, s egyrészt nem le­het a tetőn dolgozni, másrészt a javítási idő alatt a lakók egyáltalán nem fűthetnének.. Fűteni ugyanis, bár füstszi­várgás előfordul, mindenütt lehet, életveszély senkit nem fenyeget, Regősék négy és fél hónapos csecsemőjét sem kel­lett volna elvinni Nagykőrös­re. Feltételezhetően az egész akciót most azért indították, hogy a lakások árából leen­gedjünk valamit. Ez azonban nem fog sikerülni nekik. — A lakóknak tehát egy évig minden kellemetlenséget, bosszúságot el kell szenved­niük? — Szabvány mese. A lakók nem szenvednek. Szép, ké­nyelmes lakást kaptak. Dehát az új kocsit is előbb be kell járatni: addig nem működik zavartalanul, amíg legalább háromezer kilométert le nem futott... Persze, a lakás és a kocsi azért nem egy és ugyanaz. Jobb, ha nem vesszük egy ka­lap alá! Polgár István S elmondja még, hogy a ki­vitelezők a rendszeres tisztí­tás lehetőségét sem biztosítot­ták, mert vagy ajtót kellett volna vágniuk a 160 centimé­ter magas kéményeken, vagy feljárót kellett volna építe­niük hozzájuk, s ők sem ezt, sem azt nem tették. Ki a felelős? A Ceglédi Járási Építőipari Ktsz vezetője, Csizmazia Pál és műszaki vezetője, Harmath Gyula, a hibákért az alvállal­kozókat, a tervezőket és a la­kókat teszi felelőssé, bár mindketten elismerik, hogy az építőiparban is akad olykor kifogásolnivaló. A villanysze­relők megrepesztették a téglá­kat, az ÉM. Asztalosipari Vál­lalata szállította a nem légszá­raz anyagból készült, toldott- foldott ajtókat, ablakokat, nem ktsz-beliek rakták le a még nedves alapra — sürgetett a határidő! — a parkettákat, a tervezők felejtették el a ké­ményajtókat, a feljárókat, tzabták meg a kéménymagas- ligot, a lakók nem tanultak lieg fűteni. Egyébként a ned­Csizmazia Pál elnök végül megígéri, hogy mindennek személyesen utánanéz, bár az a gyanúja, hogy a lakókat fel­piszkálta valaki. Három év alatt 154 lakást építettek, s a körülbelül kilencmillió forin­tos programból csak egy-két ezrelék hiányt kellett pótol­niuk; arra törekednek, hogy jó hírüket megőrizzék tovább­ra is. Átvették és kész! A lakók az OTP-vel állnak jogviszonyban: Csermák Lász>- lóné, a helyi fiók vezetője kö­tötte meg velük a szerződést. — Most kötözködnek, ami­kor fél éve már benne lak­nak? Azt is tudom, hogy a tömbbizalmi, egy Takács ne­vű egyén bujtogatja őket. Nyugdíjas az illető, sok a szabad ideje, az firkál leve­leket mindenhová. Egyébként is: ad egy, mindenki látta, milyen lakást vásárolt, a hi­baészlelési lapra semmit nem jegyeztek fel; annyi volt a jelentkező, hogy egymást túl­licitálták, s nem lehetett bírni velük, úgy örültek, amikor a — Uram, nekem végem van! Nem tud valami állást? • — Minek az magának? Na­gyon jó helye van, megbecsü­lik ... — Engem? Téved, káréin. Kirúgás előtt állok és nem szeretném megvárni — mond­ta szomorúan, és megtörölte kopasz fejebúbját. Arcán mélységes fájdalom tükröző­dött. — Úgy hallom, most kapott 1000 forint jutalmat! — Éppen ez a gyanús! Tud­ja, hogy van ez? Azt akarják, hogy az ember ne figyeljen oda. Higgye el, hogy jól fek­szik, aztán amikor álmában sem gondol veszélyre, hirte­len lecsapnak rá. — Elküldték jutalomüdülésy re! — Persze, mert azalatt nem voltam itthon és nyugodtan fel tudtak készülni összegyűj­tötték ellenem a terhelő ada­tokat. — Miért, van valami a ro­vásán? — Nekem? Semmi! A vilá­gon semmi! De ez nem számit. Ha alcarják, bebizonyítják ró­lam, hogy miattam tört ki a világháború és én vagyok a fe­Nyolc és fél A világhírű olasz film címe sűrűn elhangzik mosta­nában az ipari üzemekben. Nyolc és fél, mondják, de per­sze nem a filmre, hanem sok­kal prózaibb dologra gondol­nak. Az éves terv teljesítésé­ben mintegy nyolc és fél szá­zalékos feszítést jelent a negyr vennégy órás munkahét beve­zetése. Annak idején, a párt IX. kongresszusán, amikor először hangzott el a munkaidő-csök­kentés fokozatos végrehajtása, az általános helyeslés mellett megtalálható volt az aggoda­lom is. Valahogy így: igaz, ez nagyon helyes és jó dolog, csak éppen nálunk, a mi gyá­runkban hol vannak ehhez a feltételek...? Hallani lehetett más, s nem is alaptalannak tűnő aggodal­makat is. Elsősorban a mun­kások vélekedtek úgy, hogy a heti négy óra igen keveset ér, ha közben, a hét más napjain, túlórázniok kell, ha csakis és kizárólagosan a normák felül­vizsgálata jelentené a megol­dás útját. Ma sem oszlott el teljesen ez az aggodalom: er­ről beszéltek az Egyesült Vil­lamosgépgyár ceglédi gyáregyt- ség öntödei munkásai is. Sőt, maga az időelemzö, azaz a normás is arról beszélt, hogy csakis a technológiák korsze­rűsítésével, a termelési fel­tételek sokoldalú javításával együtt igazságos a normák vizsgálata. A technológiai korszerűsítés az üzemek jele­nének egyik legtöbbet Ígérő erőforrása, s az sem vitás, hogy a nyolc és félhez való­ban elengedhetetlen. Ezzel indították a felmérő munkát például a váci képcsőgyárban, ahol — mint ezt az igazgató megfogalmazta — nem úgy akarnak adni egyik kézzel, hogy a másikkal visszavegyék. Műszakiak serege állt csata­sorba, hogy pontosan kirajzo­lódjék a kép: hol és hogyan lehet javítani a gyártáson, koncentráltabban felhasználni a fejlesztésre, rendelkezésre álló összeget, s a gyári köztu­datba is így kerültek be az előkészületek, nem pedig a I „nórmarendezés lesz” nyugta­lanságot keltő gondolatával. O kosságra, körültekintésre szerencsére sok helyen találni példát. A Május 1 Ru­hagyár ceglédi telepén alap­vetően új, s az eddigi próbák során osztatlan elismerést keltett bérezési elv és rend kialakításával kapcsolták ösz- sze a munkaidő-csökkentés előkészületeit. Hasonló volt körültekintésben az Útépítő- gépjavító és Gyártó Vállalat eljárása is, ahol a már meg­valósult 44 órás munkahetet a belső termelési kooperáció átszervezése, az üzemek kö­zötti új kapcsolat, sőt, egészen új üzemek — motorszerelde, zárt ciklusú dömperjavító — létesítése előzte meg. A Hír­adástechnikai Anyagok Gyá­rában, a technológiai korsze­rűsítés jegyében még a licenc­vásárlástól sem riadtak visz- sza, mert nem sajnálták a fá­radságot a körültekintő, mi- mit ér meg elven alapuló ösz- szehasonlító munkától. Az em­lített példák pozitívuma min­den esetben az, hogy nem a könnyebbnek tűnő utat, a normák karbantartását válasz­tották az üzemek, hanem a nehezebbet. Kétségtelen azon­ban az is, hogy ez a nehezebb út Ígéri és adja a többet, a biztosabbat; sajnos, ezt még nem mindenütt értik meg. Hiba lenne természetesen csakis az értetlenséget kárhoz­tatni, mert hiszen az adottsá­gok is nagyon eltérőek, külö­nösen az állami ipar és a ta­nácsi ipar egységei között. Mégis, aligha lehet beletörőd­ni abba, hogy a helyiipari vállalatok eleve lemondanak az egyéb lehetőségekről, s csakis a munkások teljesítmé­nyének erőn és nem technikán alapuló növelésében vélik megtalálni a megoldás mód­ját. Igaz, e vállalatok többsé­ge önhibáján- kívül igen el­maradott technológiával, el­öregedett, másutt már régen kiselejtezett termelőberende­zésekkel dolgozik, mégis, lehet és kell is foglalkozni a tech­nológiai tökéletesítés nyújtot­ta előnyökkel. A helyi ipari vállalatok közül néhány, így a Pest megyei Műanyagipari Vállalat, a Pest megyei Kéz­műipari Vállalat az elmúlt két esztendőben többszörösen bi­zonyította, hogy bátorsággal, az újtól való irtózás leküzdé­sével, igenis előbbre juthat­nak a technológiák mindeddig Uj rendelkezés látott napvi­lágot, amelyet az építésügyi és városfejlesztési miniszter adott ki. Előírja, hogy a vál­tozó munkahelyen dolgozók részére napi egyszeri főétke­zésről, a munkásszálláson la­kók részére napi többszöri ét­kezésről kell gondoskodni. A vállalat gondja, hogy a jövő­ben biztosítsa azoknak a szál­lását, akik menetrend szerinti közlekedési eszközzel nem tudnak bejárni, s változó munkahelyen dolgoznak. Ugyancsak szállásról kell gon­Telelés Harkányfürdőn Évről évre megszoktuk, hogy téli híradás szól parasztembe­rek üdültetéséről. Február 21- től két turnusban 60 Pest me­gyei tsz-tagot visznek ingye­nes beutalóval pihenni. A Harkányfürdőre indulókat a megyei biztosítási és önsegé­lyezési csoport jutalmazza jó munkájukért. mozdulatlannak tűnő korsze­rűsítésében. H eti négy óra szabad idő elsősorban a nőknek je­lent értékes többletet. Érthető tehát, ha a nőket nagy szám­ban foglalkoztató üzemekben fokozott az érdeklődés, mikor lesz 44 órás munkahét? Né­hány textilüzemben, mint pél­dául a Gyapjúmosó és Szövő­gyárban megfelelő választ tudnak adni erre, másutt azonban, elsősorban a nagy- vállalati gyáregységként mű­ködő üzemekben, nincs fele­let. Igaz, a 44 órás munkahét bevezetése 1970-ig terjed; ad­dig kötelező. Mégis, a mai, „fogalmunk sincsen” típusú válasz sem gazdasági, sem po­litikai értelemben nem tart­ható. Nem ígérgetéseket, fele­lőtlen elhatározásokat sürget­nek ezeken a helyeken a dol­gozók, de azt igen, hogy kez­dődjék meg a munka. Ha 1970-ben is, de hogyan lehet biztosítani a négy órával rö­vidé bb munkahetet? Ahol ugyanis csak 1969 végén, vagy 1970 elején kezdenek ehhez, s addig semmit nem tesznek, könnyen megkéshetnek... A nyolc és félben sűrűsödő sokrétű munka elsősorban nem szűkén vett munkaügyi kérdés. Az üzemek egész tevé­kenységet felölelő munka, te­hát az üzem egészének kell tennie érte. Mégis, a cselekvés kötelezettsége elsősorban az irányító posztok betöltőié. Mészáros Ottó doskodni azok részére is, akik — ha bejárnának — lakóhe­lyüktől napi 14 óránál- többet tartózkodnának távol. A mun­kásszállások használatáért fi­zetendő összeg az első kategó­riában havi 135, a többi kate­góriában 105, 75, 55, 20 és Í5 forint. A szálláshelyről lakó­helyükre és vissza csak térítés ellenében és csoportosan vihe­tik a munkásokat a gépkocsik. A térítés összege nem lehet több, mint amit azonos távol­ságra vasúton fizetnek. Féláru jegy * Érvényesítés március 31-ig A KPM vasúti főosztálya értesíti az érdekelt utasokat, hogy a féláru, illetve ingyenes arcképes igazolványokat már­cius 31-ig kell meghosszabbí­tani. Ezt követően az igazol­ványokat csak késedelmi díj felszámolásával érvényesítik. SZÁLLÁS, ÉTKEZÉS, SZÁLLÍTÁS ÉVM-rendelkezés GYORSFÉNYKÉP AZ ÜLDÖZÖTT lelős a személyi kultusz túl­kapásaiért. — Mire alapítja ezt a félel­mét? — Két hete történt: a hiva­talsegéd nem köszönt. — Na és? — Mi az, hogy na és? Ez magának nem elég? Gondolja, hogy a hivatalsegéd megen­gedné magának, hogy tünte­tőén ne köszönjön, ha nem hallott volna valamit? — Ha magát ki akarják rúg­ni, azt nem a hivatalsegéddel közük. — Megszokhatta volna, hogy ebben az országban nemcsak a kezdeményezések, de a hírek is alulról jönnek. A hivatal- segéd bejáratos az igazgatóhoz. Éppen viszi be neki a feke­tét vagy a szalámis zsemlét, amikor hallja, hogy rólam tár­gyalnak. Kissé tovább szösz- mötöl az edényekkel, azalatt meghallja, hogy elhatározták a kirúgásomat. Egy óra múlva meglát a folyosón és természe­tesen nem köszön. Minek? Egy hullának? De ha ez nem elég, ezt hallgassa meg: Nem en­gem küldtek a párizsi konfe­renciára! — Maga tavaly volt. — Na és? Attól még az idén is el tudtam volna menni? — Ha jól emlékszem, ta­valy amikor kiküldték, kétség­be volt esve. Úgy vélte, hogy ez a kirúgása előtti utolsó gesztus. — Valóban. Már akkor érez­tem. És azóta figyelem a leg­apróbb jelzéseket is. A leg­utóbbi termelési értekezleten a központi kiküldött rámné­zett, utána valamit írt a jegy­zeteibe. — Biztos eszébe jutott vala­mi. — Természetesen. Azt írta be: „Ez a Kemecsei még min­dig itt van?” — Oktalan képzelgés ez! — Magának! Mert nem a maga bőrére megy ki a do­log! És ahhoz mit szól, hogy elküldenek egy évre iskolára! — Gratulálok hozzá! Remé­lem maga is örül? — Kétségbe vagyok esve! Nem vette észre, hogyha vala­kitől szabadulni akarnak, is­kolára küldik? De nem vál­laltam! Harcolni fogok! En­gem nem fognak csak úgy si­mán kicsinálni! Már teljesen nyílt a harc! — Ezt miből gondolja? — Az igazgató kimutatta a foga fehérét! Képzelje csak. Reggel bementem hozzá. A titkárnő nem akart beengedni, de engem nem lehet olyan könnyen lerázni. Benyitottam a párnázott ajtón. Az igazga­tónál egy síró nő volt bent. Rámnézett és megkérdezte, hogy mit akarok. Mondtam, hogy a helyzetemet szeretném tisztázni „A maga helyzetén nincs mit tisztázni!” Ezt mond­ta! De nem tágítottam. Végül szabályosan kidobott. — Nem hallotta? Ma reg­gel halt meg az anyósa! Az a síró nő a felesége volt! — Magának is ezt mondta? Hogy tudnak kovspirálni! ősz Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents