Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-18 / 41. szám
8 mi Hier» yíírtop 1968. FEBRUÁR 18., VASÁRNAP SIMONYI IMRE: Szomszédolás Es esténként majd összegyűlnek újra... Egy szál citera szól majd, az eperfás udvaron — az egyetlen udvaron — az egyetlen eperfa alatt — egyetlen citera. Ahogy az eperfa gallya három portára ahogy a citeraszó három határrá — szomszédolás! szomszédolás! — tizenhárom portáról hatvanhárom határból így gyülekezünk kedveseim — ölelőn mint az eperfa gallya — keményen, mint a citeraszó. És meséltek majd újra kedvesek, hogy így volt, meg úgy volt, hogy nagy hó hullott azóta bizony jég csapkodott farkascsordák martak rögeszmék meg, hogy olykor a nap is kisütött — egy szóval, hogy így volt meg úgy volt, lelke Mert esténként majd összegyűlünk újra. De akkor már egyetlen dallamot tudjatok egyetlen dallamot , mely önmagára hasonlít csupán egy kevés beszédű szót de az aztán fedje is a fogalmat egy puszta számot de az érvényes legyen egy asszonyt valahol. akihez menni érdemes és ottmaradni a házról azt, hogy tető alá került s magunkról csak annyit hogy beköltöztünk, végre. S hírt tudjatok egy olyan nagyvilágról, amely akár hófúvás idején felkerekedni volna hajlamos s bekopogtatni a messzi szomszédság a megszelídült rokonság nevében. Bihari Klára: ZUHANÓ MÜLT A. AGYEJSVILI: I Protekció G ija csüggedten csukta ösz- sze Az elméleti mecha- [ nizmus cítnű tankönyvet. „Ur- [ isten! — gondolta —, hát meg i lehet ennyi mindent tanulni?! ! Ki kellene találni valamit..." \ — Apa — fordult az édes[ apjához —, nem ismered te [véletlenül Gabunyint? I — Salva Ivanovicsot? \ — Azt, a professzort. j — Hát Salva professzor?! — \ derült fel az apa arca. — En \eddlg mindössze annyit tud- [ tam róla, hogy csak a hozzá [ beosztott pincéreket tudja eg- [ recíroztatni, s más tudományihoz nem ért. i Gija feltárcsázott egy teáimat, megérdeklődte az elméleti mechanizmus professzorainak nevét. I — Georgijnak hívják. Geor- Igij Gabunyin — mondta aztán lapjának. — Ismered?... [ —. Georgij? ... Nem isme[ rém. Salva Ivanovicsot isme- ! rém, de Georgijt nem... De ; hát miért kérdezed? Talán ő j fog vizsgáztatni? I — í-i-igen... — sóhajtotta l keservesen Gija. I Másnap felkeresték Salva [ Ivanoxncsot, s eléje tárták a l tényeket. Mire az elővett egy [ cédulát, s a következőket kör- i mölte rá: „Nyikoloz, hallgasd j meg ezt a két embert. A ró- j hónaim' I Nyikoloz Gabunyin meghall- l gáttá őket, s ő is írt egy cédu- l lát: „Vano, hallgasd meg ezt !a rokongyereket!” [ Vano csupa fül volt, s már [ írta is a cetlit: „Kedves Geor- i gij! Hallgasd meg ezt a fiút. \ Rokonom.” ! Georgij — a professzor — j valóban meghallgatta Giját, s \ ő is írt — a fiú indexébe — ! egy hatalmas egyest. (Fordította: Krecsmáry László) V////W/////////A Múzeum a kancellárián i A diósgyőri Központi Kohá- isziiti Múzeum az idén Lillafü- \ redre költözik. Az európai vi- S szonylatban is egyedülálló, nedves intézmény mindmáig a ILenin Kohászati Művek diós- [ győr-vasgyári vendégházában Ikapott helyet. A folyamatosan [bővülő anyag, nemkülönben a [ nagy látogatottság miatt a [múzeumnak ez az elhelyezése * szűkösnek bizonyult. Ezért a > múzeum Lillafüredre, a haj- i dani kamaragrófság felsőhá- ! mord kancellária épületébe ! költözik. A költözködést az é ! második felében kezdik meg. $ Sose hittem, hogy meg- \ érem ezt a napot. Hogy egy- i szer ilyen boldog leszek. Per- | sze, régen, valamikor fiatal- ! koromban a boldogságot más- i féleképpen képzeltem. Vagy- ^ is ... nem tudtam, hogy bol- i dogság is többféle van. Hogy 5 az élet a korral, az idővel, $ meg amit a kor és az idő cse- \ lekszik az emberrel, változik a i boldogság fajtája is. Az ember [ fiatalon aßt hiszi, hogy a vő- [ legénnyel, meg a házassággal [ megkapta a legnagyobb, az [ igazi, az örökös boldogságot, a ; tökéleteset, ami utolsó napjáig ; megmarad. Nem tudja, hogy \ az még milyen messze van! \ Mennyit kell még azért fára- \ dozni meg szenvedni. De lám, i milyen hálátlan vagyok. A fő- [ orvos úrról kellene beszélni, [ aki avval a könnyű, finom uj- [ jaival megszabadított a kín- [ jaimtól. \ Azt mondta nekem tíz nap- [ pal ezelőtt, amikor megvizs- ! gált: „Lányom — pedig öt-hat [ évvel fiatalabb nálam és én [ huszonnyolc esztendeje men- [ tem férjhez — lányom, nagy ; kár, hogy nem elébb jött ; el hozzám. De nincs semmi \ baj, jobb későn, mint soha. ; Táncolni fog még maga, úgy \ rendbe hozom.” Teljesítette is, ! amit ígért. Ha nem is tánco- [ lók, de könnyen járok, nem i kell minden izmomat megeröl- [ tetni, nem sajog a derekam, í nem gyűlik minduntalan könny a szemembe. Persze, a könny nemcsak attól volt... Ki tudná megmondani, melyik rosszabb, a testi, vagy a lelki szenvedés? Mégis a lelki a nehezebb, mert annak nincsen szünéte... Eleinte, vagy tíz-tizenkét esztendeig azt hittem, azért van ez így, mert Józsi folyton becsap. ígéri, nem iszik többet, nem tör-zuz, nem gorom- báskodik, olyan lesz, mint az első két hónapban. Mert addig, nyolc hétig igazán olyan volt, hogy jobbat nem is kívánhattam. Azután ez a hitem valahogy eloszlott. Nem ő járatta velem a bolondját, hanem én csaptam be magam. Ügy lehetett az, én akartam hinni neki mindenáron. Egészen addig voltam így, míg egy napon, ahogy tolom az orsókkal rakott kiskocsit a gépeidhez, eszembe jut, hogy ... Vagyis akkor is vele foglalatoskodtam gondolatban, mert féltem hazamenni. Tudtam, fizetést kapott, iszik, jön a sok undokság. Akkor jutott eszembe, emlékszem, a kiskocsival meg is álltam egy pillanatra — hogy nem ő csap be engem, én áltatom az ő változásával magamat. Hiszen a bőréből senki nem bújhat ki. Én még arról se tudtam leszokni, hogyha nyugtalan vagyok, ne rágjam a szájam szélét. Hát ö hogyan változhatna más emberré abban a nagy szenvedélyében az ital iránt? Hogy ez eszembe jutott, egyszerre valami hidegség támadt körülöttem. Akkor mintha ő valahová lezuhant volna, szinte hallottam, hogy megpattan, elhasad köztünk valami. Azután sose kértem többet, hogy változzon meg. Addig sírtam, kiabáltam, ha ittasan odacsapta a szép virágos bögréimet a konyha kövéhez, meg kirángatta a ruháimat a szekrényből és a vasalt fehérneműt belevágta a szemetesvödörbe. De aztán megkeményítettem az arcomat, nem mutattam, hogy zakatol a szítam és reszket minden belsőrészem. Előtte nem sírtam többet, még mérgemben sem. Mért akart nékem fájdalmat okozni, ki tudja? De ez az akarat dolgozott benne szüntelenül. Ha egy kis pihenőidőm akadt volna és lerúgtam a cipőmet, nem engedte, hogy ledőljek néhány percre, megfenyegetett és mindjárt zavart ide-oda, mindig a szolgálatára kellett állani. Olykor, ha átmentem a szomszédasszonyhoz, hiszen jólesett egy kis panaszkodás, tüstént hazacibált. Leülni előtte? Azt nem lehetett. Csak menni, mozogni, dolgozni, vagy állani a széke mellett, amíg beszél, eszik, vetkezik. Pedig hogy fájt a lábam! Mindegyiken két-két óriási tyúkszem. Járás közben mintha éles késekbe léptem volna. Hát így van evvel a legtöbb asszony. Sok asszonyról tudok, akiben a testi, meg a lelki fá- ; jás így összekeveredik. De i csak a lelkiről beszélnek. „Nem > lehet ‘ lcomoly a boldogtalant- \ sága annak, aki közben a i tyúkszemét fájlalja." ' Ahogyan múlt az idő, me\ gint valami változás tör- \ tént. Ismét olyan hirtelen ! vettem észre, mintha valaki : meglökött volna, hogy figyel- i meztessen. Akkoriban már i nem kellett félni tőle. Nem ; ordított, nem kergetett. Az •az érthetetlen akarata ma- ; radt csak meg benne, hogy I kárt tegyen nekem. A tiszta, : vasalt ruhát bemocskolta, a í virágcserepeimet földhöz verte, a vasárnapi ruhámat az ágy alá hajította. Különben csak az volt a fontos, hogy elébe tegyék az ételt, megbontsák az ágyát, segítsék lehúzni a ruháját. De hogy mindezt én tettem, hogy én szolgáltam ki, már nem vette észbe. Akkor megértettem: ahogy változik és sűrűsödik a szenvedés, az ember egyre jobban kiismeri magát benne. Megértettem, hogy amíg hajszolt, addig még érzett irántam valamit. De hogy annyira belemerült az ivásba, már csak gép lett, felkelt, elment az építkezésre, evett, ivott, ki dühöngte magát, lefeküdt. Géppé lett és azzá tett volna engem is. Az eleven szenvedést elviseltem — de ez ellen minden ízem tiltakozott. Hogyha szólt, nem hozzám szólt, csak valakihez, aki ott motoz mellette — ezt nem tudtam elviselni. Addig, ha a válást emlegettem, rámemelte a: öklét, egyszer még a kenyérvágó kést is. Most, hogy megint előhoztam, szó nélkül beleegyezett. Valami nő akaszkodott rá az építkezésen, egy özvegy, mindegy volt már neki, ki főz rá. így azutan huszonnyolc esztendei házasság után meglett a válás. Csendben, mint ahogy két levél leszállong a fáról. Háromszor kellett a bíróságra menni, harmadízben már mint elvált mentem haza. Kinyitottam a kulcsom•- mai az ajtót — aJckor éreztem életemben első ízben, mit jelent az egyedüllét, meg a csend. Az a jó, igazi csendesség, amiben sokáig el lehet üldögélni. így, pihenés közben határoztam el, hogy leoperáltatom a két lábamról a tyúkszemeket. Első, magammal törődő gondolatom volt ez. Tudtam, ha pihenni kell, nem zavar fel a fektémből senki. — Lányom, hogy tudott ezekkel a gumókkal járni? Hogy tudta felhúzni a cipőjét? — kérdezte a vizsgálaton a főorvos. Én csak mosolyogtam és magamban adtam meg a feleletet: mert kellett... Ma jöttem haza a kórháziból. Igaz, posztópapucsban, de gyalog. Az a kis fájás, ami a gyógyulással jár, nekem már semmiség. Úgy látszik némely embernek olyan a sorsa, hogy először annak örül, amit kap: a szerelemnek, esküvőnek, bután elhitt fogadkozásnak. Azután meg annak, ami sorjában lefoszlik róla. Megszabadultam az uramtól, nincs kitől félni többet. Leoperálták a tyúkszememet az ujjaimról, megszűnt a folytonos, keserves fájdalom. Nem gyötör se az egyik, se a másik. Egyedül ülök a konyhában, muzsikál a rádió, a lábam a jó meleg vízben, mert naponta áztatni 7-«7 7 „A hazugság nélküli élet lehetősége“ Naavkútai beszélgetés Cvurkó Lászlóval Lenin, Október című művéről G orkij írta: „Az élet olyan ügyességgel van berendezve, hogy aki nem tud gyűlölni, az képtelen őszintén szeretni. Már pusztán ez, az embert gyökerestül eltorzító lé- lekihasadásd kényszer, hogy szeretni kizárólag csak gyűlölet által lehet, egymagában is pusztulásra ítéli a mai életkörülményeket Oroszországban, abban az országban, ahol a „lélekmen- tés” általános módszere a feltétlen szenvedés, én egyetlen emberrel sem találkoztam, egyetlen olyat sem ismerek, aki annyira mély és annyira erős gyűlöletet, utálatot és megvetést érzett volna az emberek szerencsétlensége, bánata, szenvedése iránt, mint Lenin...” Gyurkó László választotta a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában tavaly ősszel megjelent műve mottójául ezeket a sorokat, amelyek Nagy- kátán, az újjávarázsolt járási művelődési ház klubtermében is elhangzottak. Könyve, a Lenin, Október, egyedülálló irodalma alkotás. A történelmi események, tények tömör bemutatása párosul benne a gondolatok sokaságát serkentő szenvedélyes szókimondással, kíméletlen őszinteséggel. Magyar szerző tollából, de magyar nyelven sem jelent meg még ilyen izgalmas, érdekes, a ma emberének szemléletét, igazságkeresését tükröző könyv az októberi forradalomról, annak szervezőjéről, Le- ninrőL A nagykátai klubesten résztvevő pártmunkások, értelmiségiek közül azok számára, akik olvasták Gyurkó könyvét, éppen ezért megújuló, emlékezetes élményt jelentett a személyes találkozó a szerzővel. A találkozót kezdeményező An- talfia Jenő — a járási párt- bizottság dlső titkára — bevezető szavai és a felszólalók, a kérdéseket feltévők is igazolták annak a nagy érdeklődésnek a jogosultságát, amely, a sajnos kis, mindösz- sze 6500 példányban megjelent kötet iránt megnyilvánul. (Ide kívánkozik; a kiadó jóvátenni igyekezvén rövidlátását, rövidesen kibocsátja a könyv második kiadását.) A rövid, színvonalas, magnóról és élőszóban előadott dokumentumműsor után kötetlen beszélgetés alakult ki a szerző és a közönség között. Az első kérdésre, miért választotta ezt a témát? —, így felelt; — Én sem olvastam többet az októberi forradalomról, mint bárki más, de valahogy mindig éreztem, valamit nem ismerünk eléggé. Száraz volt minden, amit hallottunk, vagy olvastunk, még a személyes visszaemlékezésekben is. Ezért kezdett el öt évvel ezelőtt, kutatni, mintegy háromszáz kötetnyi irodalmat olvasott el, mielőtt az íráshoz hozzákezdett. — Először kisebb tanulmányra készültem. De kibontakozott előttem a világtörténelem legizgalmasabb időszaka. Törököt fogtam — s az nem eresztett. így született meg a kötet, s ha minden jód megy, a rengeteg anyagból, élményből még egy lesz. A folytatást jelentő második kötet előkészítését is elvégezte már a szerző. Ebben Lenin életművét — a forradalom gy őzeimé tők a haláláig terjedő időszakot t— dolgozza föl, írja meg. • zt kérdezik Gyurkától: Hol A kutatott, hogyan talált rá például a könyvében közölt és eddig ismeretlen képekre? — Elutaztam a Szovjetunióba, s a hatalmas írott anyagtömeg és a képek mellett, melyet Moszkvában találtam, engem legjobban az érdekeit, Lenin hogyan élt, hogyan dolgozott? Ezért elmentem, végigjártam azokat a helyeket, ahol élt és tartózkodott. Könyvében Sikerült is megmutatni Lenint, az embert, a szellemóriást, aki mérhetetlen sokat dolgozott és egész életét a forradalom, a szocializmus ügyének rendelte alá, minden tettét ez vezérelte. — Az a véleményem, hogy még nem akadt rajta kívül senki, aki annyira képes volt mindent végiggondolni, előrelátni és a gyakorlatban ilyen vaskövetkezetességgel végig is vinni elhatározásait. Gyurkó László saját írói alapállásáról ezt mondta: — A kulcsot ott kerestem: az ember mindig figyelje önmaga sorsát. Lenin 50 kötetet kitévő műveiből mindenre lehet idézetet, igazolást találni. Én ezekben az általános érvényű törvényeket kerestem. Azt, ami számunkra ma érvényes. Mert én úgy látom, nagyon keveset tanultunk októbertől, ebből a forradalmi korszakból, Lenintől, annak ellenére, hogy több mint húsz éve mindig tanuljuk. És olykor el is kanyarodtunk az igazi tanulságtóL Látnunk kell az ívét ennek az ötven évnek, hogy mindenben visszatérhessünk oda, ahol ez az ív eltorzult és elfordult S ajnos egy szerény, s rövid beszámoló nem adhatja vissza a Nagykátán tartott klubest teljes hangulatát, s azt a sok tanulságot sem, amit Gyurkó László könyve nyújthat az olvasó számára. De befejezésként idézzük kitűnő művéből az Ember és forradalmár című fejezet utolsó részét „Nem az egyszerűség Lenin lényege, hanem hogy felvillantott és megtestesített egy lehetőséget melyről a világ addig csak álmodott. A hazugság nélküli élet lehetőségét, a szerep- játszás kiküszöbölésének lehetőségét, az egyéniség torzulású- nélküli kiteljesedésének lehetőségét. Hogy az ember az lehessen, aki valójában: önmaga. Hogy feladatát úgy is végrehajthassa, hogy közben ne kelljen tőle idegen szerepet vállalnia. A jövő társadalma, melyet Marx felvázolt ezt a lehetőséget hivatott beteljesíteni. Csakhogy ehhez soha nem látott jólét kell, örök béke, mindenfajta elnyomás megszűnése, a világ valamennyi népének összeolvadása. Oroszországban 1917-ben nyomor volt, patakokban folyt a vér, az egész világon harcoltak: nemzet nemzet ellen, osztály osztály ellen. S Leninnek mégis sikerült megvalósítania az elképzelt eszményt, mintegy jelezve, hogy az ideál nem megvalósíthatatlan utópia." H. F. P.
