Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-18 / 41. szám

1968. FEBRUAR 18., VASARNAP mteret Háromhetes házasok voltak, de még kü­lön laktak, ki-ki a szüleinél. Így hát minden maradt a régiben: randevúztak, moziba jár­tak, hét végén meg kirándulni, ha jó idő ígér­kezett Ezen a csütörtökön együtt vették meg a szombati színházjegyeket Pénteken egyszer- csak azt mondta Klári: — Majd elfelejtettem: nem érek rá holnap! Add el a jegyeket, vagy menj el egyedül. — De hiszen ... ? — Nem tudhattam előre! Ma telefonált Pé­pépé, hogy van egy hely a kocsijában, szom­bat reggel megyünk, vasárnap este itt va­gyunk. Ezt nem hagyhatom ki! — Miért nem? — dünnyögte Gyuri csönde­sen és várta a villámokat, de Klári inkább úgy tett mintha semmit sem hallott volna. A fiú tudta: Pépépé Petrolay-Puchner Pált jelenti, az intézet igazgatóját, ahol Klári az egyetem óta gyakornokként dolgozik. Pépépé már azelőtt is sokat forgolódott a lány körül, azért vette oda egy esztendővel ezelőtt. Gyuri azt hitte: a házasság majd lehűti az öreget. De hát úgy látszik, nem. Elhatározta, hogy nem szól egy szót sem. Ha Klári magától nem ér­zi, hogy nem kellene elmennie, ő nem szól. Akkor már úgysincs értelme. A lány élesen figyelte az arcát. Nem bírta a hallgatást, kirobbant: — Azt mondd meg, most mi nem tetszik? Féltékeny vagy? Ne légy nevetséges! Pépépé egy vén öreg. Megnézzük a kiállítást. Állítólag máshol nem mutatják be, mert absztrakt. Irigyled? Szóljak az öregnek, hogy szorítsunk helyet neked is? — Köszönöm! — morogta sötét arccal a fiú — nem erről van szó. Ebből az élvezetből nem kérek. — Hát akkor? Hallod, de undok férj vagy! Mi lesz később, ha már most így morogsz minden apróság miatt? • — Ezt nevezed apróságnak? — Hát mi? Figyelj ide: nem édeskettesben leszek vele, hozza a lányát, meg a lánya ud­varlóját is! Gyuri vállat vont és elnézett másfelé. Klári egyre ingerültebb lett. — Mindjárt itt hagylak az utcán! Azonnal mondd meg, mi bajod? • — Hát csak az, hogy neked hat hét múlva le kéne adnod a kész tanulmányt, a nyolc ívet, és egyelőre seholse tartasz! Ezért mész Pépépével kocsikázni! Arról volt szó, hogy ha összeházasodunk, végleg kiadod az útját! — Ne őrülj meg! Akkor aztán nem lesz egy nyugodt percem se... Kiüldöz az inté­zetből! — Mondom, hogy ez a bibi! — Értsd meg, te fafej ű, egy ilyen kirándulás semmit se jelent! —- Semmit? Pépépé nem hívogat téged csak úgy! Megkéri az árát, amiért segít... Klári megállt, az arca vörös volt a méreg­től. Most már azzal sem törődött, hogy az ut­cán vannak: — Vigyél te, autóval. Akkor beszélj, ami­kor te is megteheted! Elegem van belőled! Gyuri ©gy pillanatig szótlanul nézte, az­tán gyorsan megfordult, és elrohant, mielőtt — megütötte volna. va”. Amikor odébb léptek, Petrolay azt kér­dezte Kláritól: — Tetszik magának? — Imádom! — No, akkor a maga szobájában fog lógni: az intézetben! Városnézés közben Klári megcsúszott egy kőkorláton, amelyen a Petrolay-lány udvarló­ja végigegyensúlyozott. Megbillent, parányit sikított, de az öreg Pépépé mellette termett és atyaiari leemelte. Klárinak egy pillanatra rossz érzése támadt, mert Pépópé a combjait fogta át —, de ez a gyanúja el is illant, hiszen az öreg rögtön elengedte, és különben is, csak segíteni akart. Este egy extra kisvendéglőben vacsoráztak. NYERGES ANDRAS: Lehetetlen fráter Petrolay-Puchner kocsiján le lehetett csa­varni a ponyvát. Ragyogó napsütésben utaz­tak, a gyönge kis szél kifejezetten kellemes volt. Klári feltérdelt az ülésen, élvezte a szá­guldást, tulajdonképpen semmit sem élvezett jobban, mint ezt a vágtát az országúton. A haja kibomlott, valósággal szikrázott, ahogy átsütött rajta a nap. Könnyű kék blúz volt rajta, suhogó, bő szoknya, és aranypántos in­diai saru. Petrolay-Puchner néha oldalt fordí­totta a fejét, gyönyörködött a lányban. Vér­mes, vöroses-lilás arca közepén lángolt a nap­égette rézszínű orr. Induláskor odasúgta Klá­rinak: „Hagyjuk a fiatalokat hátraülni, jó”? Erre a lány nem szólhatott semmit. Pépépé, látva a sikert, végig megmaradt ennél a já­téknál, mintha ők ketten, Klári meg ő, csak a lánya meg az udvarló gardirozására volnának itt. Amikor a kiállításon elszakadtak a másik kettőtől, így terelte arrébb Klárit: — Jöjjön, kedves, ne legyünk tapintatla­nok! Klárinak imponált, hogy Pépépé tegezte a karó-vékony halotti sápadt arcú absztrakt fes­tőt, és előleget adott az egyik képére, amelyre rögtön ki is tettek egy cédulát: „Megvásárol­Klári megint ámulhatott, mert a pincér sze­mélyesen ismerte Petrolay t, és olyasmit ho­zott, ami az étlapon nem szerepelt. A vacso­rához sűrű, édeskés, alattomos nehéz török bort ittak. Később, amikor a vendéglő bezárt, átmentek a presszóba, ittak kávét, aztán ko­nyakot, és közben csokoládés végű piskótát rágcsáltak. A tenyérnyi kis placcon még tán­coltak is. Klári ismét csodálkozott: Petrolay- Puchner finoman és sikkesen vezetgette, akármilyen nehéz volt a teste, sosem lépett a lány lábára. Erről Gyuri jutott az eszébe, aki a táncolást mindig rühellte, s ha nagyritkán rá lehetett beszélni, tüstént összetaposta. Ha­zafelé menet már annyira szédült, hogy maga kérte meg Pépépét: — Belekarolhatnék magába? Egy másodpercre felrémlett Gyuri arca, de elhessegette: „Kicsit spicces vagyok, ez az egész!” Mind a négyüknek külön szobájuk volt. Ezt is Pépépé rendezte így. Mielőtt elbúcsúztak volna, az öreg vigyorogva megfenyegette ujjá- val a lánya udvarlóját: — Ide figyelj, öcskös, Klárira nekem kell vigyáznom! A lányomat nem féltem — ő meg­védi magát! Ha lappangott is Kláriban valami gyanú, ettől teljesen megnyugodott. Amíg el nem aludt, magában Gyurival veszekedett, neki magyarázta, milyen ostobán viselkedett pén­teken. Egyszercsaik felriadt. Valaki ült az ágya szé­lén. A sötétben is felismerte körvonalairól Pé­pépét. — Csitt, kislány, ne csapj lármát! — sut­togta. — Nem tudok elaludni, rosszul érzem magam! Klári egy szót sem szólt, teli volt ijedelem­mel. A férfi látta, mennyire megriadt, ezért azt mondta: •— Akarod, hogy elmenjek? Nem lehetsz ilyen szívtelen! Hiszen én régóta... A lány egy tétova mozdulatot tett a fe­jével. Pépépé félreértette. — Az ajtó? Bezártam, ne félj! Birkóztak. A férfi csupa erő és vadság volt. Pépépé végül megunta a birkózást, és azt szi­szegte: — Mit képzelsz? Minden ingyen volt? Hát bolond vagyok én? — Aztán szelídebben foly­tatta: Ha tudnád, hányán irigyelnének... Amikor visszaértek a városba, a professzor azt mondta, először Klárit szállítják haza. Ahogy befordultak a sarkon, a lány meglátta Gyurit. Ott várt a kapu előtt. Ügy érezte eb­ben a pillanatban, senki sincs a világon, aki­nek annyira örülne, mint ennek az, undok alaknak. Szép Gyuritól, hogy belátta, milyen igazságtalan volt. Lám, ő jött el kibékülni. Pépépé felé csak éppen biccentett, és hide­gen ennyit mondott: — Köszönök mindent. Rohant a kapu felé. — Gyurikám!* — olvadt a hangja. — De jó, hogy itt vagy! — Csak azért várakozom, hogy tudtodra ad­jam: nem csinálom ezt tovább! Elég volt. — De... hát, nem békülni jöttél? A fiú válasz nélkül, szigorúan nézett rá. — Szóval, így vagyunk! — csattant fel Klári. Aztán szelídebb hangra váltott: — Tu­lajdonképpen, mi bajod velem? Választ most sem kapott. Ettől fejébe szállt a vér: — Mondd meg, mi bajod? Te őrült! Gyuri sarkon fordult és elment. A fejét se fordította hátra. Klári úgy érezte, gyilkolni tudna dühében. „Hiszen ő semmit se tudhat! Mi baja vele? Lehetetlen fráter!” Mire felért a lakásba, már el is döntötte: jöhet Gyuri, bocsánatot kérni szóbaállni vele. nem fog KÖZÉRDEKŰ MAGMIÁLLÍTÁSöK telmű jó sikertől is néha ^ messze vagyunk még. Gyak- ^ ran megitörténilk, hogy már a ^ kiállítandó anyag magválasz- ^ tása is téves, hogy az igényes ^ mérlegelés helyét esendő lo- & kálpatriotizmus, vagy ügyeske- S dóknak engedő határozatlan- § ság veszi át, s a valóban jó ^ művészet helyett olykor a ^ „földit”, vagy magát „mallő- ^ zöttnek” mutató kevés tehet- ^ ségű helyezkedőt mutatja be. ^ Szakszerűség kérdése ez; s a ^ szakértelemtől függ maga a S rendezés sikere, a művek el- § helyezése, a helyiség kiválasz- ^ tása, amelyhez igazán csak ^ muzeológus, gyakorló művész, $ igényes rajztanár, vagy való- ^ ban nagy műveltségű, tájéko- ^ zott műértő alkalmas, s ilyet ^ kisebb helyiségben sem nehéz« találni. | Hasznos szándék a társa- § dalmd szervezetek, intézmé-« nyék részéről, akik a kiállítást ^ rendezik, s okos, tapintatos se- ^ gítség a művelődésügyi veze- ^ tőktől, akik a kezdeményezést ^ támogatják. A kettő találkozó- ^ sával válhatnak igazán kitű- ^ nő és mindenkinek hasznos ^ rendezvényekké a nagyon is « közösséget szolgáló magánki- ^ állítások. ^ R. Gy. $ ***********'**+*’****** r *********** ^ | Opera | - cseppkőbarlangban s ! Az idén ritka zened ese- ! menyre kerül sor az aggtelek ! cseppkőbarlangban. Az egyil i hatalmas sziklaüregben bérén- ; dezett „hangversenyteremben’ j a nyári hónapokban nagy ze­> nekarok és országos nevű > énekesek részvételével opera- ! előadásokat tartanak. « ! «aw////////////>9 t I Tv- és rádióstatisztika t ! Januárban több mint 22 001 ! — pontosan 22 055 — új tele- í vizióelőfiaetőt vettek nyitván- j tartásba. Az újakkal együtt £ ; jan-Uár 31-i állapotnak meg- j felelően — 1190 856 televízió- j előfizetőt tart nyilván a posta. I A rádióelőfi25etők sízóma meg- ! közelíti a két és fél milliót, a i legutolsó adatok szerint ! 2 478 818. Ezek az új, különböző tár­sadalmi szervezetek, intézmé­nyek és alkalmi csoportosulá­sok kezdeményezései meg­nyugtathatják a művészt és híveit: egy-egy kevésbé hiva­talos, de frissen megrendez­hető, s ügyes kezek által va­lóban jelentőssé alakítható újfajta „maigánkiállítással”. Ezért nézik jó szívvel, s leg­többször lehetőségeikhez mér­ten tapasztalattal, tanáccsal, esetleg kézzelfoghatóbban - is támogatják az új kezdeménye­zéseket a „profi” kiállltásren- dezők. Tanácsok, képzőművé­szeti szervezetek, kiállításren­dező intézmények és múzeu­mok szinte soha nem tekintik kontár konkurrenciának az ilyen rendezvényeket: tudják, hogy az ő gondjaikon is eny­hítenek, s hogy többszörösen segítik a képzőművészet ügyét Segítik egyrészt magával a bemutatással: közönség, nyil­vánosság elé visznek esetleg csak évek múltán bemutatha­tó jó műveket. De segítik úgy is, hogy közelebb hozzák a művészetet és a közönséget. A festő, a grafikus, akinek nép- frontaktivák, vagy KISZ-fia- talok segítik a kiállítását, kö­zelebb kerül a közönséghez. S a közönség ugyancsak hasz­not húz ebből. A fiatalember, aki közreműködik az ifjúsági ^ klub kiállítótermében, a nép- ^ frontaktivista, aki társadalmi ^ munka közben aktív közelség- ^ be kerül a művészettel. Eset- ^ leg olyan művészettel, ame- ^ lyért korábban egy lépést sem S tett. S ha megszereti, legköze- « lebb talán megszeretteti a« műalkotásokat barátaival, is- ^ merőseivel, családtagjaival is. ^ Hasznos, szükséges és támo- ^ gatásra érdemes kezdeménye- ^ zés ez a hol itt, hol ott felbuk- ^ kanó spontán mozgalom. ^ (Olyan helységekben, ahol« nincs múzeum, kiállítóterem, § éppen az egyetlen lehetőség^ közönség és művészet találko- ^ zására). Érdemes kezdem é- ^ nyezni és érdemes segíteni, ^ akkor is, ha kezdetben bukdá- ^ csői és olykor-olykor téyutakra ^ lép. Mert ennyi indokolt di- § csérét ellenére sem gondolhat- § ja senki, hogy ma már töké- ^ letes ez a fiatal kezdeménye- ^ zés, s talán bizony még a hi- ^ vatalos, szervezett kiállítások ^ helyét is átveheti. Az utób- ^ bitód nem kell tartani. De a« Szaporodnak a szerkesz­tőség postájában is a szabály­talan nyomtatványok. Házilag sokszorosított, stencilezett meghívóikat hoz mostanában a levélhordó, mind több kézzel díszített, Vagy egyszerűen író­gépen lekopogott kartonlapot, néha elegánsabb, nyomdában készült értesítéseket is: vala­mennyi kiállításra, tárlat­megnyitóra invitál. A szabálytalan nyomtatvá­nyok természetesen szabályta­lan kiállítások előhírnökei. Arról tudósítanak — hírverő- társaikkal a futtában, vagy igényesebben festett alkalmi plakátokkal, szóbeli meghí­vásokkal és telefonértesítések­kel együtt —, hogy képzőmű­vészeti tárlat nyílik valame­lyik társadalmi szervezet he­lyiségében — a helyi nép­frontklubban, vagy ifjúsági házban, TIT teremben, vagy nőtanácsi irodában —, esetleg valamely művelődési ház nagytermében. De nyitottak már az elmúlt hónapokban képzőművészeti rendezvénye­ket különösebb helyen is. Lát­tunk grafikai bemutatókat könyvesboltokban, kép- és szobortárlatokat üzemek fo­lyosóin, állami gazdaságokban és káállítÓ6zaloniná alakított pincékben, tágas műtermek- ! ben és iskolákban: szinte moz­galommá, új kulturális divat- ■ tá is vált országszerte az al- kaflmi magánkiáUítások ren­dezése. . Jó, hogy divattá válik, hasz­nos és szükséges mozgalom ] lehet. Képzőművészeti életünk távoli ismerői is tudják, is- ; merik e művészet egyik sú­lyos gondját, a kiállítóterem- hiányt Soha nem volt bővi- ben a szalonoknak, kiállító­termeknek az ország, a fővá­rosban is mindig ezzel a gond­dal küszködtek. Hogyne bizo­nyulna ma szűknek minden lehetőség, amikor sosem lá­tott sok ezres tömeg látogat­ja a kiállításokat, s a mű­vészeti termés gyarapodása is minden eddiginél több nyil­vánosságot kíván. Egyéni al- . < kötők és bemutatkozni klvá- - nó csoportok ostromolják az illetékeseket, s a legdemokra­tikusabb elosztás, a legrövi­debb időre szorított két-há- rom hetes turnusok mellett • sem tudják kielégíteni az igé­nyeket. Műteremsárok Látogatás Szánthó Imrénél M agányos és magának élő ember — így jellemzi ön­magát némi öniróniával Szán­thó Imre festőművész, miköz­ben a legutóbbi hónapok mun­kásságát mutatja szentendrei házában. Valóban van egy akvarellsorozata: minden kép csupasz, téli fákat ábrázod hi­deg-kemény színekben. A töb­bi rajz, festmény, metszet azonban egészein mást mutat: az emberbarát, az emberek között élő művész meglátásait, vágyait és elképzeléseit a vi­lág és szűkebb pátriája dol­gairól. (Szentendrei utcaiképek összesimuló párokkal, halá­szok és halászhajók az Adria partján, jellegzetes bécsi ut­cák, portrék, akttanulmányok. Köztük néhány groteszk fin­tor, a karikaturista önmagát soha megtagadni nem tudó jellemvonásai. Tehetséges és eredeti festő­művész. Elevenen ható humo­ra remekül érvényesül a jól komponált képekben. Néhány vonallal is kifejező illusztrá­ciói mindig a lényegre tapin­tanak. Kísérletező művész: er­re vall ábrázolásmódjának sokszínűsége is. Sokat látott és tapasztalt ember, megfordult már Európa jó néhány orszá­gában. Tavaly Bécsben és Ju­goszláviában, az Adria partján járt. Vaskos dossziék teltek meg útiétményeivel. — Könnyű dolgom volt a tengerparton — idézi, a nyári emlékeket — Egy kicsit itt­hon éreztem magam: ugyan- íz a mediterrán táj fogadott, mint amelyben itt élek, Szent­endrén. Sok kék szín és a ba­rokkra emlékeztető építkezés. _ Jó szemű és biztos kezű mű­rész, aki nemcsak a különöset fedezi fel, hanem a tipikusát is. Jói ismeri a hétköznapok '■letét eredményeit és visszás­ságait egyaránt és ezt a gaz­dag ismeret- és élményanya- jot gyümölcsöztetd művészeté­ben. — Tizenhét esztendeig tex- '.iltervező voltam a Goldber- ;erben — tűnődik hangosan, gy keresve magyarázatot mű­vészeiének miértjeire. — A textiltervezés nagy fegyelme­zettséget követelt Bizarrsá- gom, vagy ha úgy jobban tet­szik, szertelenségem, egy kicsit ennek a nagy fegyelmezettség­nek volt a visszahatása. Vala­miben ki kell élnie magát az embernek. A visszafojtott vá­gyak nehezítik az életet... Esztendeje azonban már grafi­kusként dolgozom a gyárban, több és nagyobb a lehetősé­lenyomat készítéséig — esz­tendőről esztendőre 6 készíti a szentendrei kulturális napok postai emlékbélyegzőjét — sok mindent csinál. És mégis elé­gedetlen önmagával. Mindig többre, nagyobbra, újabb mű­vészi eredményekre vágyik. Ez az elégedetlenség az ihlető múzsája. — A művészember, aki úgy érzi, hogy elégedett a megtett úttal, az megreked feflődésé­Szentendre, Görög utca (linómetszet) gém, talán ez lehet az oka, hogy valamit vesztettem szer­telenségemből, képeim nyu- godtabbak, kevesebb bennük a vibráció... munkásságának sokszínűsé- IVi. gére mi sem jellemzőbb annál, hogy a kiállításrende- zéstől — tavaly Apáti Abra- kovics halálának tizedik év­fordulójára rendezett tárlatot a Ferenczy Károly Múzeum­ban —, a postai bélyegző­ben ... — ez erről a vélemé­nye. Most egy nyáron rendezen­dő karikatúrafesztivál szerve­zésén fáradozik és tervezi azt is, ha a városi tanács hozzá­járul, megvásárolna egy régi, romos házat, hogy mini-galé­riát alakítson ki belőle, ahol kamara kiállítás keretében otthonra találna minden mo­dem, Szentendrében gyöke­redző művészet P. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents