Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-11 / 35. szám

1968. FEBRUAR 11., VASÁRNAP rial HECfEI kMívIíw 'ssssssssssssrsssssssssssssssssssssssssssj s Szentendréért _ Szép emlékplakett és írem készült a Pest megyei Segyi és Kézműipari Vál- alat szentendrei gyáregy­ségében Kincs Leó grafi- cusművész rajza alapján. 4. derűs ég alatt kéken ka- tyargó Duna mellett régi lázak piros fedelei fölött emplomtornyok magasod­lak, előttük három sátor elzi a papszigeti campin- tet és az egész képet össze- ogó babérlevelekből há- om ecset emelkedik ki egy díványra feszített vászon élé. Ez a város híres mű- >észkolóniáját jelképezi. A műanyagplakettet és a émérmet ugyanez a kép lísziti. És alul felirat: Izentendréért. A plakett etszetős doboza a papír- : ryárban készült. Mindössze 50 darab vár- i a a gazdáját. Szentendre i larátai közül azoknak i lyújtják át, akik társadat- j ni munkában a legtöbbet \ ették a városért. Első ál- \ alommal valószínűleg no- \ iember 7-én adják ki ezt i ; városi kitüntetés számba i nenő emléket. Viták után egyetértés Éí red a méhes Még téli álmukat alusszák a méhek, de a méhészek már ta­vaszra készülnek. A Gödöllői Kisállattenyésztő Kutató Intézet leányfalui méhészetében a mesterséges anyancve- léshez készítik a kis kaptárokat, a szállító ladikokat és felújítják a „keretállományt". Egy kisvendéglő gazdát keres Ki lesz a vendéglátó Törökhegyen? Szoba-konvhás ház áll a [ mölcsösét, és hogy ennyit meg- feentendrei Törökhegy oldalán, ér, ezt az ingatlanközvetítő beteg öregember lakja. El akar I becslése igazolja. Vendóglátó- költözködni belőle, mert a j ipari vállalat és általános tó­hegyre fel-lejárás nehezére j gyasztási szövetkezet megte­ésik. Eladná a házát, csak nem adhatja el. Nevezetesen a la­kó- és víkendházakkal, meg nyári lakokkal teleszórt kör­nyék távlati rendezési terve pontosan háza és 1260 öles gyümölcsöse helyére szálloda és kertes éttereim építését írja élő. Annyi bizonyos, hogy az öreg háza és környéke rendkívül hangulatos. Ellátni innen szép időben az alant kanyargó Dunára és messze partjaira, meg Buda­pest házrengetegére, felette a Citadellára is. Aztán mellette vadiregényes szakadék és egy barlang növeli a romantikát. A barlangról szájhagyomány, vagy csak szóbeszéd azt tartja, hogy egykor a visegrádi fel­legvárból levezető alagút be­járata volt. A környéken négyezer hol­don elterülő közeli meg távoli ingatlanok tulajdonosai — ha most mindjárt szálloda és kor­szerű étterem építésére nincs fe pénz — kora tavasztól késő őszig nyitva tartó bisztróval, vagy falatozóval is beér­nék. . A ház tulajdonosa 120 ezer forintért eladná házát, gyü­kintették a helyet, mindegyik­nek tetszett, úgy taksáltáík, még 70—80 ezer forint kelle­ne átalakításra, meg kerthe­lyiség berendezésére. Azóta az egyik rövidebb, a másik hosz- szabb idő után közölte, nin­csen pénze új egység létesíté­sére. Meglehet azonban, hogy az új gazdasági mechanizmus nyújtotta lehetőségek sem hozták meg vállalkozási ked­vüket. Nehéz is megszokni a kockázatot. Még akkor is, ha a környék állandó lakói, nya­ralói, víkendezői és kirándu­lói. együttesen sok ezer ember igénye, eleve biztosítani látszik a forgalmat és a nyereséget. Az ingatlantulajdonosok vi­szont nem nyugszanak és most a város meg a környék tsz- eihez fordulnak, hátha hajlan­dó valamelyik vendéglátóipari segédüzemet létesíteni és ter­ményeit a közelben értékesíte­ni. Gyümölcsét azon frissiben, egyebet meg ételnek feldolgoz­va. A tsz-ek mindenesetre gyorsabban alkalmazkodtak az új gazdasági irányítás lehető­ségeihez és általában nem fi­zettek rá. Talán valamelyik tsz-nek kifizetődne egy bisztró a tavasztól őszig erősen népes Törökhegyen. leintve figyelmeztető — kidol­gozásának idején sok minden hiányzott — termelési, pénz­ügyi stb. adatokban — a fél­reérthetetlen megfogalmazás­hoz. Nem segítette az sem a munkát, hogy túl sok helyről érkeztek — nemegyszer meg­késve — figyelembe veendő irányelvek, útmutatások. Az ilyen, rajtuk kívül álló okokon túl közrejátszott az is a vitákban, hogy a szerződés- tervezet első változata eléggé „nyers” volt: igényesebb, kö­rültekintőbb munkával az al­bizottságok azután korrigáltak ezen. Nem utolsósorban pedig közrejátszott az is, hogy a DKV még építés alatt levő. de már termelő üzem: adottságai tehát jelentősen eltérnek a hosszú évek óta egyenletesen dolgozó termelővállalatokétól. — A finomító területén mint­egy húsz vállalat dolgozik, s így módunkban állt összeha­sonlítást tenni — mondja Ben- csik István, a beruházás szak- szervezeti intéző bizottságá­nak titkára — a szerződések­nél. A DKV kollektívja végső szövegében jól megfelel a „próbaév” követelményeinek. A szerződés több területen, így például a jutalomszabad­ságnál, a kitüntetettek elisme­résénél, a nők védelmében bátran élt a lehetőségekkel. Sikerült nagyjából tisztázni a munkaruha és védőruha kér­dését is, bár ebben maga a szerződés sem teljesen egyér­telmű. Ugyanakkor a legin­kább problémás kérdéscso­portnál, a bérezésnél, az adott kereteken belül, a kollektív szerződés rendet teremtett. Május 1-től műszakpótlék A szerződés 21. pontja: „1968. V. 1-től rendszeresen műszakiban dolgozóknak mű­szakpótlékot kell fizetni.” A szerződéstervezetben ez n e ,m szerepelt; a dolgozók ’ javasla­ta alapján került a végleges szövegbe. — E kérdésben is eléggé hosszas vita után ala­kult ki az egyetértés — mond­ja Szőke János, a DKV szak- szervezeti bizottságának elnö­ke. — A vállalati szakszerve­zeti tanács ülésén általában sok vita volt — a szerződés jóváhagyásakor — az anyagi ösztönzés különféle módjain s a részesedési kategóriákon is. így például a tervezet több személyt kívánt az I. kategó­riába sorolni. A szakszervezeti tanács csökkentette ezek szá­mát, s ha azonnal nem is, ma már ebben is egyetértés van: így volt helyes. A viták lényege az volt, sza­kítani kell a bérezésben érvé­nyesülő mechanikussággal, az alapbér és prémium automa­tikus összevonásával (a fizi­kai állománynál), mint ahogy a műszakiak esetében sikerült is fokozatosan előrejutni a premizálás valóban ösztönző­ként való hasznosításában. A [ műszakpótlék s több más dön­tés ugyanakkor amellett tanús­kodik, hogy a jogos igények és vélemények meghallgatásra találnak, s fokról fokra, aho­gyan a vállalat pénzügyi lehe­tőségei ezt megengedik, kielé­gítésre is kerülnek. Ugyancsak a viták értelme és hasznossága mellett bizonyít az is, hogy a kollektív szerződésbe a dolgo­zók részéről elhangzott javas­latok alapján határozták meg a kezdő szakemberek bérhatá­rait, módosítottak a jutalom­szabadság mértékén stb. Ezek a tapasztalatok — természete­sen sok mással együtt — jo­gossá teszik a véleményt: a kollektív szerződés valóban kollektív munkával készült, a DKV dolgozói magukénak érezhetik tehát valamennyien. Nemcsak munka van Viták, s nem is kis viták után alakult ki az egyetértés a munkaviszony létesítése és megszüntetése kérdésében, né­hány terület dolgozóinak túl­munkájánál, az itt dolgozók többségét jelentő fiatalok anyagi fejlődése feltételeinek biztosításában. — Igen lénye­gesnek tartjuk — hangsúlyoz­za Mezei Lajos, a beruházás KISZ-bizottságának titkára —, hogy á kollektív szerződés nem mellékes, másodrangú kérdésként foglalkozott mind­azzal, ami nem szorosan a ter­melőmunkához tartozik, vagy legalábbis nem annak anyagi részéhez. Ebben is voltak vi­ták, de végül is az az állás­pont győzött — helyesen —, hogy az erkölcsi ösztönzés és elismerés semmivel nem lé­nyegtelenebb, mint bármi más. A kollektív szerződés mel­lékleteként például így került kidolgozásra a Szocialista munkaverseny szervezésére, irányítására, értékelésére és jutalmazására vonatkozó sza­bályzat — a versenyben ki- tűnteknek pL jutalomszabad­ság is adható —, így került be a szerződés szövegűbe az ipa- ritanuló-képzés távlatokat is nyújtó megfogalmazása, s több hasonló, „csak” az erköl­csi kategóriákba tartozó kér­dés, Ennek az álláspontnak az érvényesülése, mármint hogy a kollektív szerződés nem munkaügyi és bérügyi szabály­zat, hanem valóban a vállalat működésének alaptörvénye, nem formai, hanem nagyon is lényegbeli kérdés. Politikai kérdés, hiszen pontosan azt kellett megfogalmazni a szer­ződésben, ami egyéb törvé­nyekben, rendelkezésekben nem szerepel; azokban csak iránymutatás, „keret” találha­tó. Ezeket a kereteket sikerült nagyjából jól kitölteni a Du­nai Kőolajipari Vállalatnál, s ezt nemcsak a vállalati szak- szervezeti tanács aláírást meg­előző egész napos vitája iga­zolta, hanem a szerződés alá­írása utáni visszhang is a munkahelyeken, a különböző termelőegységekben, fenntartó részlegeknél. Az aláírás óta eltelt hat hét természetesen kis idő. Mégis már nem egy esetben megtör­tént, hogy a vitatkozók a sze­rény kiállítású, sokszorosított füzet után nyúltak: döntsön az, ami a kollektív szerződésben áll. — A gyakorlat próbája ad­ja meg a végső minősítést — mondja Bencsik István —, s ennek alapján készül majd a jövő évi kollektív. Jó, hogy most egy év az időtartam: ta*- nulóévnek nevezném. Az a fontos, hogy mindenki valóban erre, tapasztalatok, tanulságok szerzésére használja feL Mészáros Ottó Akiknek nem kell játszani Z enére vágytam. Ezért kapcsoltam be a rádiót. Légköri za­var: kattogás, recsegés ... De nem! Géppisztolyok kat­tognak, robbanás recsegteti a hangszórót, emberi hangok, si­koltások, majd mint a labdarúgó-mérkőzés szpíkere, megszó­lal az amerikai riporter és közvetíti az eseményt: Saigon utcáin dúl az elkeseredett harc. Óriási riport. Az ismeretlen kolléga hatalmas pénzt kap majd érte. Tényleg szép teljesítmény: go­lyózáporban kiállni az utcára egy mikrofonnal és úgy közve­títeni az eseményeket, mint egy rugby-meccset. Az amerikai rádióhallgató szereti az ilyesmit. Ez a legkrimibb krimi. Lám nem kell ma már Agatha Christie, hagy felborzolja az edzett amerikai idegeket. Az amerikai kisember immáron nemcsak az újságokból értesül az eseményekről, hanem, ha egy kis szerecséje van, saját fia csatakiáltását vagy éppen halálhör- gését hallhatja a rádióból. Es láthatja a televízióban is, amint rohan, majd felbukik. Láthatja, amint tűzcsóvát dob a nyomorúságos nádtetejű vis­kókra, láthatja, amint a kisportolt amerikai ifjú, automata­fegyverét szorítja egy csonttá aszott öregasszony oldalába. Es azt is láthatja, amint a dél-vietnami rendőrfőnök sa­ját kezűleg öl meg egy gyerekembert. Tettét megörökíti a fo­tóriporter és a filmhíradó is. A gyilkos kilépett az intimitások ködéből. A régi gyilko­sok nem hívtak tanút. Egyrészt, mert féltek a büntetéstől, másrészt, mert még önmaguk is bűnnek tartották a gyilkolást. A régi „békebeli” gonosztevők, ha sajátos törvényeik szerint is, de indokkal öltek. Pénzért, szerelemféltésből vagy egyéb önös érdekekért, de mindenképpen titokban, tanúk nélkül. Ezek a gyilkosok és gyújtogatok már nem félnek a nyil­vánosságtól. Tudják, hogy rájuk szegeződik a filmfelvevőgép objektívje, ezen át százmillió emberi tekintet, de szemük sem rebben, egy tétova mozdulatot sem tesznek, mielőtt a ház te­tejére dobják az égő szurokfáklyát, vagy elhúzzák a fegyver billentyűjét. A híres amerikai cowboy filmek rendezőinek, nyilván ilyen utasításokat kellett adni: — Nem jó, old boy! Meg kell ismételni a jelenetet. Tessék természetesebben. Vágjál vadabb, elszántabb képet, a néző különben nem hiszi el, hogy te most megölöd azt az embert. Es a színésznek játszania kellett... Ezeknek nem kell játszani. Nyilván látták a dél-vietnami rendőrfőnök urat —, a mi televíziónk is vetítette —, a képe megjelent az újságokban is. Nos, ez az úriember békeidőben coctail-partykra járt, részt vett a követségi fogadásokon, lehet, hogy tisztes családapa, bájos felesége van és szorgosan látogatja az istentiszteleteket. Most viszont kiáll az utcára, elfognak neki egy fiatalembert, és ő a világ nyilvánossága előtt saját kezűleg öli meg. Néz­zék meg a filmet. Nincs azon felesleges mozdulat, nincs egy pillanatnyi megtorpanás, jobban csinálja, mint a legügyesebb Western-színész. Persze, könnyű neki: ezúttal önmagát ala­kítja ... Szeretném látni az amerikai nézőt. Szeretném hallani a véleményüket. Nem kétséges, hogy azok, akiknek hozzátar- .tozójü.a messzi Vietnamban harcol,, félelemtől elborzadva zár ja el a televízióját. Hpáék übbáti is, hogy az átlagamerikai érzi: amit a nevében és a pénzéből művelnek, az nem az a háború, nem az a szabadságharc, melyről Johnson beszél, Remélem, hogy még a rémfilmeken, szadista short-sztorykon felnevelt fiatal amerikai is sokallja ezt a krimit, mert tudja, más a fan­tázia, és más az élet. Nem is lehet nyugta, hiszen nem sejt­heti, mely napon döntenek úgy, hogy neki is oda kell mennie. Az egyre gyakrabban érkező részvéttáviratokból azt is tud­ja, hogy az ellenfél sem rongylabdával hajigái. De kíváncsi lennék a negyven-ötven éves amerikai véle­ményére. Ezek a férfiak megjárták Európát. Látták Mauthau- sent, részt vettek a fasizmus felszámolásában és ott, az El­bánál, a győzelem mámoros pillanataiban arra is esküt tettek, hogy soha, sehol nem ismétlődhet meg az, amit a nácik el­követtek. Es most ez a férfi ott ül a televízió előtt, és látja saját fiait, amint vértől, szesztől és marihuánától mámorosán ölnek és gyújtogatnak. És még egyre rádöbbenhet: a németek igyekeztek titokban tartani gaztetteiket. A gázkamrát für­dőnek álcázták, a haláltáborokat munkatelepnek. Ezek nem álcáznak, nem is próbálják szépíteni a valóságot. Mit érezhet most az Európát megjárt amerikai hadfi? Nem tudom, hogy az amerikai rádióriporter, a filmhíradót milyen céllal készítette ezeket a borzalmas dokumentumokat. Szubjektív indulata azonban ez esetben lényegtelen. Tette hasznos, és üdvös cselekedet. Dokumentálja az egész világ előtt: Ilyen ez a háború, mely már régen nem háború, hanem egy világhatalmi tébolyban szenvedő szűk réteg fasiszta megtorló akciója. Es ennek sem lehet más a vége, mint annak a másik, fe­lejthetetlenül borzalmas vandalizmusnak, melynek felszámo­lásában huszonhárom évvel ezelőtt e nagy nép fiai is részt vettek. Akkor az elnököt Rooseveltnek hívták. Ma Johnson a neve ... Hiszem, hogy az elmúlt húsz évben nem a nép változott ősz Ferenc meg. A TEJ ÉS A TEJTERMÉK NEM HIZLAL, HANEM ERŐSÍT ÉS JÓLLAKAT! Fogyasszon több tejszínt tejfölt, vajat ! * S uecsmoerDen, a Dunai rtc ^ olajipari Vállalat kollektí S szerződése tervezetének meg $ vitatásakor a százhalombaf ^ tál olajváros dolgozói töb ^ mint négyszáz javaslatot tét ^ tek. A javaslatok többségét ^ már végleges szerződés meg § szövegezésekor felhasználtál ^ Nem viták nélkül, sőt olyko ^ éles viták után, ma már ki ^ alakult az egyetértés: a szer § ződés, bár több területen bát | rabb, kezdeményezőbb lehe ^ tett volna, egészében jól meg felel céljának, s szilárd tapasz S talati alapot nyújt majd a í 1969. évi szerződés kidolgozá S sához. § | Helyi törvényként | § A DKV kollektív szerződé $ se helyi törvény: nem j< $ a szőnyi finomítóban, sem a $ iparágban másutt, csaki \ Százhalombattán — a vitái ^ során sűrűn elhangzott ez s ^ vélemény. A szerződés tükröz ^ e felfogás érvényesülését, bá: i — s ez elsősorban a jövőt te S ' _________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents