Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-11 / 8. szám

1968. JANUAR 11., CSÜTÖRTÖK ms» HEGYEI xJCírlmy Az idei iskoláztatási és pályaválasztási feladatokról A művelődésügyi miniszter utasítási* Jarnuár második felében je­lenik meg — a tervek szerint — a művelődésügyi miniszter utasítása az iskoláztatási és a pályaválasztási feladatokról. A rendelkezés értelmében a gim­náziumok, szakközépiskolák, ipari technikumok, szakmun­kástanuló iskolák, valamint a gép- és gyorsíróiskolák nap­pali tagozatára felvételüket kérhetik mindazok, akik az általános iskola VIII. osztályát eredményesen végzik, vagy általános iskolai tanulmányai­kat már a korábbi években be­fejezték. Szakközépiskola, ipa­ri technikum és szakmunkás­tanuló iskola esetében felvételi feltétel az is, hogy a jelent­kező megfeleljen a választott szakmára előírt egészségügyi követelményeknek. A rendelkezés kimondja, hogy a pályaválasztás, a fiata­lok jelentkezésének helyes irányítása céljából az osz­tályfőnökök tartsanak rendkívüli szülői értekez­letet, a szükséghez képest tárgyaljanak egyénileg is a szülőkkel. Az előkészítés időszakában pe­dagógusok foglalkozzanak kü­lönös gonddal a fizikai dolgo­zók gyermekeivel. Igen lénye­ges, hogy a kétkezi dolgozók tehetséges gyermekei tovább­tanuljanak. Arra kell töreked­ni, hagy a tehetséges fiatalok képességeiknek, érdeklődésük­nek megfelelően és helyes ará­nyokban kerüljenek be gim­náziumba, szakközépiskolába és szakmunkástanuló iskolába egyaránt. Fontos az is, hogy a lányok az eddiginél nagyobb számban jelentkezzenek a szakmai képzést nyújtó tanin­tézetekbe. A miniszteri rendelkezés szerint a tanulók a jelentkezé­si lapon 2 iskolát tüntethetnek fel, függetlenül azok típusától. Akik gimnáziumi szakosított tantervű osztályba kérik fel­vételüket, a választott szaktár­gyak megjelölésén tűi nyilat­kozzanak arról is, hogy ked­vezőtlen döntés esetén kérik-e felvételüket általános tantervű osztályba. A szakmai képzést nyújtó iskolákba jelentkezők az iskola címén kívül a vá­lasztott szakmát, illetve szakot is tüntessék fel. Azok, akik általános iskolai tanulmányaikat az idei tanévet megelőzően fejezték be, és a felvételi feltételeknek megfe­lelnek, jelentkezési lapjukat vagy abba az általános iskolá­ba nyújtsák be, ahol végeztek, vagy — ha üzemi dolgozóik — az üzem útján jelentkezzenek továbbtanulásra. Ez esetben je­lentkezési lapot bármely álta­lános iskolától igényelhetnek. Előzetes orvosi vélemény csak szakmai képzést nyújtó intéz­ményekbe jelentkezetteknél szükséges. Az általános iskolák igaaga­Fiatalok Drezdába - Lipcsébe Huszonhárom boldog fiatal készülődik izgatottan egyhetes külföldi utazásra a megyéből. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére — a tsz-ekben, állami gazdaságok­ban, gépállomásokon dolgozó fiatalok részére meghirdetett munkaverseny legjobb ered­ményt elért fiataljai ők. Meg­érdemelt jutalmuk a május 16-tól 21-ig tartó utazás az NDK-ba, melynek fő állomás­helyei Drezda és Lipcse lesz­nek. Zavartalan örömükhöz a KISZ Központi Bizottsága ál­tal juttatott zsebpénz is hoz­zájárul. Nincs influenza — DE NEM ÁRT AZ ÓVATOSSÁG A tél közepén járunk és gyakran olvasunk a külföldön felbukkanó influenzajárvá­nyokról. Az egészségügyi vi­lágszervezet heti jelentései szerint október 23-a és no­vember 10-e között jelentke­zett első ízben nagyobb számú megbetegedéssel az influenza az Amerikai Egyesült Álla­mokban. Csaknem egy időben Angliából is jelentettek meg­betegedést a világszervezet­nek. Norvégiában, Dániában, Hollandiában, Svájcban, újab­ban Olaszországban fordult elő azóta számos megbetege­dés. A vizsgálatok mindenütt A—2 vírust mutattak ki kór­okozónak. A betegség általá­ban enyhe lefolyású, 3—4 nap alatt gyógyul, aránylag ritkán jár szövődménnyel. Az utóbbi évek nagy influenzajárvá­nyait kivétel nélkül az A—2 vírus okozta és tartani lehet attól, hogy az influenza a je­lenleginél sokkal szélesebb te­rületekre is kiterjed. Mindenesetre hazánkban ma nincs influenza. Sem az iskolai hiányzások, sem a rö­vid ideig tartó táppénzes na­pok, sem a betegszállítások száma nem emelkedett a nor­mális fölé. Az óvatosság azonban aján­latos. Az időjáráshoz alkal­mazkodó réteges öltözködés, a száraz, meleg lábbeli, a mér­sékelten fűtött, gyakran szel­lőztetett lakás, tiszta, friss le­vegőn tartózkodás a legjobb védelem a meghűlés ellen. Az általános higiéniai szabályok megtartása ugyancsak fontos. Ha valami októl mégis átfáz­tunk, az átvizesedett holmik kicserélése, jó forró citromos tea, meleg lábfürdő elejét ve­heti a meghűlésnek. Végül, de nem utolsósorban fontos a fe hérjékben, C-vitaminban gaz­dag táplálék. Bemutatták a legújabb mezőgazdasági szakfilmeket Egésznapos mezőgazdasági szakfilmbemutatót tartottak tegnap Budapesten, a Techni­ka Házában. A közvélemény­kutatással is összekötött talál­kozót a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium tájé­koztatási osztálya, valamint a Magyar Agrártudományi Egye­sület rendezte. Elöljáróban Fe­hér Gyula osztályvezető szá­molt be a múlt esztendő ered­ményes mezőgazdasági „szak- filmterméséről”, s bejelentet­te, hogy az eddiginél sokkal gazdagabb választék áll a me­gyei filmtárak rendelkezésére a különböző témájú szakfil- mekből. Huszonöt — a minisz­térium irányításával készült — filmet mutattak be ezután a legújubb növénytermesztési és állattartási módszerekről, a korszerű technológiai eljárá­sokról, a növényvédelemről és a balesetelhárítás tapasztala­tairól. Műsorra tűzték az erdé­szet és az élelmiszerfeldolgozó­ipar új, érdekes kisfilmjeit is. nymodon az öntözéstől a sző­lőfeldolgozásig csaknem vala­mennyi fontosabb téma helyet kapott. tói a kiállított, megfelelő jel­lemzéssel és javaslattal ellátott jelentkezési lapokat az első he­lyen megjelölt iskolának kül­dik meg. A jelentkezési lap to­vábbításának nem lehet aka­dálya, ha a tanuló csak egy intézményt vagy két azonos tí­pusú intézményt jelölt meg. Azokban a helységekben, ahol legalább 3 gimnázium mű­ködik, a tanulók egyenletes el­osztása, a kiválasztás munká­jának könnyítése érdekében a megyei, megyei jogú városi (fővárosi) tanács művelődés- ügyi (oktatási) osztálya isko­láztatási körzeteket állapíthat meg. Az általános iskola igaz­gatója a jelentkezési lapokat elsősorban a körzetileg illeté­kes gimnáziumba továbbítja. Azokban a gimnáziumok­ban és szakközépiskolák­ban, amelyekben kétszeres vagy ennél nagyobb ará­nyú a túljelentkezés — a miniszteri rendelkezés ér­telmében — tájékoztató célzatú beszélgetéseket kell folytatni valamennyi tanulóval. A beszélgetés azonban nem le­het felvételi vizsga jellegű, példáiul felsorolásokat, definí­ciókat, példamegoldásokat nem szabad követelni. A gimnáziu­mok matematikai programozó szakosított tantervű osztályai­ba jelentkezők felvételi vizs­gáit tesznek. A művelődésügyi (oktatási) osztályok által ren­dezett megyei, járási, városi, kerületi matematikai tanulmá­nyi verseny első helyezettjét felvételi vizsga nélkül keil fel­venni. Az ipari technikumok az oda jelentkezők számára felvételi vizsgát tarthatnak. A szakmunkástanuló iskolákban, a művészeti irányú középisko­lákban és azokban a szakkö­zépiskolákban, ahol ez szük­séges, pályaalikalmásságot megállapító vizsga is tartható. A tanulók felvétele ügyében az iskola igazgatója dönt. A döntésnél elsősorban az álta­lános iskola véleményét, to­vábbá a felvételi beszélgeté­sek, illetve felvételi vizsgák tapasiztalatait kell figyelembe venni. A továbbiakban a miniszteri utasítás részletesen szabályoz­za az iskoláztatás adminisztra­tív lebonyolításával kapcsola­tos tennivalókat. Az idén — tervek szerint — a különböző típusú középisko­lák első osztályaiba nappali tagozatra összesen 66 000 fia­talt vesznek fel. Csaknem 50 százalékuk szakirányú közép­iskolába — szakközépiskolába és technikumiba —, nagyobb részük pedig gimnáziumba ke­rülhet rrmnap Angol naturalista 70 VMI DELIGYOMOICS 1968. január 11., csütörtök, Ágota napja. A nap kél: 7.31, nyugszik: 16.13 órakor. A hold nyugszik: 3.52, kél: 12.29 órakor. varható IDŐJÁRÁS Időnként megnövekedő fel­hőzet, kisebb havazásokkal. Gyenge, időnként megélénkülő, változó irányú szél. Kisebb hó­fúvások. Néhány helyen köd, zúzmaraképződés. A hideg idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 6—mínusz 11 fok kö­zött, a tartósan ködös helyeken mínusz 15 fok közelében. 1028. 40 EVE, ____ január 11-én, 88 éves korá­ban, néhány nappal emlékiratai­nak megjelenése után halt meg Thomas Hardy angol író, költő, drámairó. Építészként indult, de még a harmincon innen tel­jesen az irodalom művelésére tért át. Az Irodalmi naturaliz­mus legkiválóbb angliai képvi­selőjének tekintik. Következete­sen alkalmazta az egyén sorsára az átöröklésnek, a környezet­nek, az adott kornak döntő hatását, ami ellen hiába is küzd. Hősei tehetetlenül sod­ródnak végzetük felé. Pesz- szimista hangvétele és deter­minizmusa ellenére, kitűnő megflgyelökészséggel, aprólékos részletrajzzal, finom lélekelem­zéssel ábrázolta a parasztok ne­héz életét. Költői életműve — két kötet vers — eltörpül pró­zai Írásainak művészi színvo­nala mellett. 70., majd 80. születésnapján nemzeti ünnep­ségeket rendeztek tiszteletére. A gyékényes! határállomás­ra egymás után érkeznek a naranccsal megrakott vago­nok. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium nö­vényvédelmi szolgálata határ­kirendeltségének tájékoztatá­sa szerint a közeli naplókra, több mint 70 vagon déligyü­mölcsöt jeleztek. A szakembe­rek minden rakományt gondos növényegészségügyi vizsgálat alá vesznek és csak azután adják • át a belkereskedelem­nek. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a korábbinál jobb minőségű áru érkezük. 150 q kontra 116 q Ez a tegnap>előtti baleset, ha emberéletben nem is esett kár, igencsak súlyosnak mondható, hiszen az egymás­nak ütközött súlyok összege meghaladja a 26 tonnát. Fán- ezó János gépkocsivezető Pi- liscsaba közelében kábeldobo­kat szállított nyergesvontató­val. A síkos úton, bár lassan vezetett, egy útkanyar után váratlanul lejtő bukkant elé, amelyen megcsúszott és 116 mázsás terhével egy, az út- szélen álló trélernek ütközött, amellyel egy 150 mázsás út­hengert szállítottak. Szeren­csére a kár mindössze két­ezer forint. — A világirodalom humo­ra címmel irodalmi estet tar­tanak péntek délután 5 óra­kor a váci járási könyvtár­ban. Közreműködik a Fiatal Művészek Klubja. — Tökölön, a község lakói­nak jó ivóvízzel való ellátá­sa sok gondot okoz. (Szakér­tőkből bizottság alakult, amelynek feladata javaslatté­tel a község közművesítésére. Idei terv: egy új közkút üzembe helyezése, a Dózsa György utcában. — A könyvbarát mozgalom Pest megyei szervező bizott­sága, január 16-án kedden, délelőtt 10 órai kezdettel a Hazafias Népfront Pest me­gyei bizottsága helyiségében (Bp. V., Steindl utca 12.) ér­tekezletet tart. A könyvbarát mozgalom ez évi feladatait és a mezőgazdasági könyvhónap szervezését tárgyalják meg. — Ráckevén, január else­jével hatályba lépett a hét­végi házak, illetve nyaralók építését szabályozó tanácsi rendelet. — Csővárott, az ideiglene­sen szünetelő fiókpostát is­mét megnyitották. Eszkimóéknál Szombaton adják át Korszerű TEFU-telep Bagón Mostoha körülmények kö­zött működött eddig az 1-es számú AKÖV aszódi teherfu­kunlacházán korszerűsíti te­lephelyeit. Az új bagi állo- . . , , mást szombaton délelőtt adják varozo telepe. Néhány nap át rendeltetésének, múlva átköltöznek a teher­autók Bagra, ahol már az utolsó simításokat végzik az Autóközlekedési Tröszt szom­baton átadásra kerülő, korsze­rű telepjén. Több mint két­millió forint beruházásból építették a szerelőműhellyel, raktárral, benzinkúttal, szo­ciális helyiségekkel, irodával felszerelt, 30 tehergépkocsi elhelyezésére alkalmas telepi- helyet. Az új létesítmény elő­segíti, és megkönnyíti a teher- fuvar-szolgálatot a környező mezőgazdasági üzemek, ter­melőiszövetkezetek részére. Az 1-es számú AKÖV ebben az évben Nagykőrösön és Kis­— Mit szó] hozzá szomszéd- asszony. megint csak fagyasz­tott húst kaptam a hentesnél. (Pásztor rajza) Postabontás A 3MA VA UT-tól kérdezzük A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 1.32: Kedvelt régi melódiák. 9.08: A tarka-barka kis csibe. Mese­opera. 10.10: Zenekari muzsika. 11.10: Óceánia hercegnője: Tahiti. 11.40: Operettdalok. 12.15: Ver­bunkosok, magyar nóták. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.08: Énekkarok. 13.22: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.37: Kazimir Kálmán szerze­ményeiből. 14.05: Törvénykönyv. 14.20: Barokk muzsika. 15.15: Csak öregeknek! 16.16: Pátriárka. Elbeszélés. 16.26: Két Strauss- nyitány. 16.43: A tudományos könyvek kiadója. 17.05: Idősze­rű nemzetközi kérdések. 17.15: Hangverseny a stúdióban. 17.45: Mikrofórum. 18.00: A régi Met­ropolitan nagy énekesei. 18.26: Népdalok. 19.00: Esti Krónika. 19.30: A cseh filharmonikus ze­nekar hangversenye, közben: kb. 20.30: írók fórumon, kb. 21.15: Operettdalok. 21.30: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételei, n. rész. 22.20: Bundschuch Ist­ván citerázik. 22.33: Elesettek. Hangjáték. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: A királyné csipkeken­dője. Johann Strauss operett­jének rádió változata. 11.20: Liszt- művek. 12.00: Tánczene. 12.15: Meghívtak — elmentünk. 12.25: Rossini operáiból. 13.14: Nép­dalkincsek a Szigetországból, 11. 13.31: Pályaválasztás. Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.08: Fúvósindulók. 14.17: Wanda Landowska cim- balmozik. 14.30: 8 óra — 10 perc­ben. 14.40: Alpár Gitta énekel. 14.32: Fendrik Ferenc két kar­colata. 15.00: Csak fiataloknak! 15.45: Operarészletek. 16.05: Nép­dalfeldolgozások. 16.16: Gordon­kamuzsika. 16.30 s Tsz-fiatalok parlamentje. 16.40: Táncdalok. 16.50: Szimfonikus táncok. 17.05: Reform és gyakorlat. 17.15: Mai témák, mai dalok. 17.24: Versek, 17.31: Délutáni frissítő! 18.10: Nikita Magaloff zongoraestje. 19.26: Forradalom és irodalom. 20.00: Esti Krónika, IL kiadás. 20.30: Táncmelódiák. 21.00: Mire a mama visszajön. Majdnem de- tektivtörténet. 21.56: Hanglemez MK. 22.00: Népi muzsika. 22.20 Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 22.30: Opera­részletek. URH 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Wagner zenedrámáiból. 19.53 Három vonósnégyes. 21.14: A dzsessz kedvelőinek: az Oscar Peterson trió játszik. 21.34: Hän­del: Acis és Golatbea — pásztor- játék. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) Az Északi Közép- hegység mészkőhegységei. 9.00: Olvasás (ált. isk. 4. oszt.). Ol­vasni jó. Látogatás egy gyermek- könyvtárban. 11.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). A kénsav gyártása és felhasználása (tanulmányi ki­rándulás). 13.40: Földrajz (ism.). 14.30: Olvasás (ism.). 16.10: Ké­mia (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Pásztorkenyér. Szovjet kisfilm. 18.15: Telesport. 18.40: Dzsessz- iskola. Gonda János műsora. 18.55: Kapcsoljuk. Helyszíni köz­vetítés. 19.25: Esti mese. 19.40: Rómától délre. Dél-olaszofszági utinapló. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló, fiúk! Halló, lányok! 21.20: Dukla Praga—Budapesti Honvéd. Bajnokcsapatok Európa Kupája férfi kézilabda-mérkőzés II. félidejének közvetítése Prá­gából, felvételről. 22.00: Tv-hír- adó — 2. kiadás. , Gödöllőn sok problémát oko­zott a 3. számú főút átépítése. Felbomlott az évek óta kiala­kított rend a városban. Az autóbusz-pályaudvart kihe­lyezték a vasútállomás előtti térre és az emberek váróterem híján a szabadban fagyoskod­nak egész télen. Nem talált a MÁVAUT más megoldást? A forgalmi iroda egy kere­keken álló deszkakocsi. Ügy látjuk, hogy az autó­busz-menetrend nincs kellően összehangolva a MÁV és a HÉV menetrendjével, mert az átszállni igyekvő utasok gyak­ran hűlt helyét találják csak a buszoknak. A késve érkező vonatokra nem lehetne 5—6 percet várni? Mayer Béla Gödöllő, Máriabesnyő MÁVAUT Autóközlekedési Vállalat, Nemere Zoltán for­galmi osztályvezető: Az utazóközönség igényeit figyelembe véve, az állomás végleges helyét a 3. számú fő­útvonal mellett jelöltük ki. Az építkezés legkorábban 1968 második felében kezdhető. A MÁV-tól kaptunk segítséget: használhatjuk a várótermet. A forgalmi feladatok ellátá­sára, a forgalom irányítására a körülmények nem a legideá- lisabbak, de az adottságokhoz képest a legjobb. Menetrendjeink a MÁV-val és a HÉV-vei teljesen egybe­hangolva készülnek. Az emlí­tett járművek késésére úgyne­vezett várakozási időt ha­gyunk. Ez az idő azonban já­ratonként különböző, függ a helyből utazók és az átszállók számától, a munkába menő utasok munkakezdésének Idő­pontjától (pl. tanításkezdés reggel 8 óra). Sajnos a levélíró, csakúgy mint mások, nem a MÁV és HÉV késése ellen emel szót, hanem az autóbusztól kéri seá- mon, hogy miért nem várja meg a késve érkező vonatokat. Újra divat a pirogránit A Pécsi Porcelángyár több színben és mintában előállított pirogránit kerámiája közismert díszítőanyag hazánkban. Az utóbbi évtizedben tetemes mennyiségű pirogránit lapot szál­lított a gyár műemlékek helyreállításához és új épületek dí­szítésére. Korábban a legtöbb rendelés a fővárosból érkezett, az utóbbi években viszont Pécsett is nagy az érdeklődés a dí­szítőanyag iránt. Az új egyetemi városrész épületeinek külső falát is pirogránittal burkolják. Ebben az évben 6000 négy­zetmétert készítenek belőle. Az idén bővítik a pirogránit vá­lasztékot. Az építőipar részére színes-mázas pirogránitlapokat állítanak elő lakások, középületek belső burkolására. Tervbe vették továbbá, hogy a kitűnő tulajdonságú díszítő kerámiából parkokban, családi kertekben elhelyezhető szökőkutakat, szob­rokat, nagyméretű kerámiavázákat, virágtartókat is készíte­nek. Ezenkívül ismét gyártanak kerámiából kerti asztalokat, ülőkéket. t

Next

/
Thumbnails
Contents