Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-31 / 25. szám

1968. JANUÁR 31., SZERDA rt.ai Ml GYEI kJCívÍup ONTODESEK OPTIMIZMUSA Erősek a A holnap: a sertéshibridé Látogatás a Monori Állami Gazdaságban Nem babonásak, mégis, rossz jelnek tartották volna, ha rögtön az elején megbotla­nak; a pártszervezet, s az egész gyár úgy készült az új mechanizmusra, s az új esz­tendőre, hogy ne csak a bot­lást kerüljék el, hanem lépé­sük ritmusán se kelljen vál­toztatni. És hogy kedv is le­gyen elegendő, azt biztosította a 44 órás munkahét bevezeté­se január elsején. Mert ez jó érv volt amellett, merre is ösztökél az új, milyen irány­ba fordul gyár és ország sze­kere. KÉTFELÉ KÖTELEZETTSEG A kommunisták aránya a tíz százaléktól is alább van a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó • Vállalat váci gyárá­ban. Ötvenen vannak, ennyien is úgy, hogy a múlt esztendő­ben hat új tagot vettek fel; 1966-ban azonban csak kettőt. — Kétféle kötelezettséget ér­zünk — mondja Békési Gyula, a pártszervezet titkára. — Az egyik: nemcsak egyetérte­ni a párt politikájával, hanem aktívan, a helyi körülmények­hez alkalmazkodva, képvisel­ni is azt. A másik: növekvő feladatainkhoz erőben is töb­bet biztosítani, mert a politi­kai munka eredménye, bizo­nyos értelemben, s a kifejezés helyes tartalmát értve, szám- szerűség kérdése is. Az öntödésék, ahogyan Vá­cott nevezik őket, sok tekin­tetben sajátos helyzetben van­nak. Nem termelnek közvet­lenül fogyasztói piacra; termé­keik felhasználói más üzemek. Mégis, a reformelőkészületek a gyár nagyobbik részét meg­mozgatták. Jelentős szervező munkát igényelt a 44 órás munkaidő bevezetésének elő­készítése; erőfeszítéseket tet­tek új gyártmányok kidolgozá­sára és termelésének biztosí­tására; sok segítséget kaptak a nagyvállalattól, de keresték a maguk lehetőségeit is. A pártszervezet a maga munká­ját természetesen mindezek szolgálatába állította, sőt, ez évi féléves munkatervüket is úgy állították össze, hogy pontról pontra kontrollálhas­sák, mi hogyan sikerült abból, amit a múlt esztendőben el­terveztek. A LÄTÖHATÄR kezdete A gyár éves kapacitása le­kötött, s ez biztonságérzetet ad. Mégis, s jogosan, a kom­munisták úgy gondolkoznak, hogy csakis akikor politizál­nak jól, ha a gyárban minden rendben van. Mert — hangsú­lyozzák —, ki-ki látóhatára más és más, de a kezdet min­denkinél azonos: a gyárban levő helyzetből indul ki. A pártszervezetben jó néhány olyan kommunista dolgozik; mint Malik Sándor, Pelyhes László, a vezetőség tagjai, Szi­lágyi Béla öntőmunkás, Tek­nős Lajos és Lukács Károly marósok, akik gazdasági mun­kájukat éppúgy példásan vég- tik, mint önként vállalt társa­dalmi kötelezettségeiket Szükség is van erre, mert ugyan a kommunisták ott van­nak minden részlegben, mégis, lkadnak nehéz területek. Míg i forgácsolóüzemben igen erős i törzsgárda, addig az öntödé­jén nagy a mozgás, főként a segédmunkások körében, akik íöbbsége — mint ezt nagyon alálóan megfogalmazták — .lombhulláskor fölfedezi a >yárat, fűsarjadáskor meg itt- nagyja”. Nehéz szót érteni az FELVESZÜNK szövőátképzősnek 16 évet betöltött fiatalokat Szálláslehetőség van Jelentkezés levélben-. HAZAI PAMUTSZÖVÖGYAR Budapest IV., Baross u. 99. ilyen embereikkel, mert lénye­gében semmi más nem érdekli őket, mint az, hogy tavaszig kihúzzák; a gyárnak viszont jól begyakorlott dolgozók kel­lenének. A bérezés sem sok lehetőséget ad arra, hogy meg­fogják, idekössók a könnyen mozduló embereket: gond mindez, s kivezető utat talál­ni a kommunisták gondja-dol- ga is. VITÄK és döntések A pártvezetőség s az igazga­tó, Vogel Gyula között példás az összhang, amikor a dönté­sek végrehajtására kerül sor. Előtte? — Inkább egy hétig vitatkozzunk — mondja a párttitkár —, mint elhamar­kodottan, nem elég körülte­kintően döntsünk. A túl nagy egyetértés, a túl nagy csönd semmiben nem jó; gyanús. Gyanús, hogy csak később bukkannak elő a problémák. A foggyűléseink is eléggé viha­rosak, amikor helyi, gyári kér­désekről van szó, s így jó ez. Addig vitatkozzunk, amíg nem döntöttünk. Mert ahol a dön- í tések végrehajtásakor kezdő­dik a vita ... Igaz, itt eléggé könnyű a nyílt vita. Mélyre s messzire nyúlnak a gyökerek: a mű­szakiak jó négyötöde fizikai munkásként kezdett itt dol­gozni, valóban úgy nőttek fel tapasztalatban, tudósban a gyárral; a társakkal való szót értés is egyszerűbb, mint an­nak, aki az utcáról csöppen be. Hangulati tényező lenne csu­pán? Nem, nem az. Mert pél­dául megtörtént, hogy felelős­ségre kellett vonni valakit nem kellő vezetői magatartás, illetve az „én nem politizá­lok” típusú vélekedés miatt, s ez teljes helyesléssel talál­kozott a műszakiak körében. Mert ők, akik innen nőttek ki, nagyon is jól tudják, mi a fontossága, jelentősége a poli­tikának az üzemben. öt pártcsoport van, minden üzemrészben egy-egy. Terüle­tileg tehát megfelelő a „sugár­zási kör”, a munka tartalmát tekintve azonban többet kell nyújtaniuk a pártcsoportok­nak, bátrabban, kezdeménye­zőbben kell fellépniük. A re­form-előkészületek ezt különö­sen aláhúzzák, mert — pél­dául — mivel sokan építkez­nek, az építőanyagok árának változásáról szóló hírek ria­dalmat keltettek: ilyen és ha­sonló esetekben a pártcsoport­nak jut fontos szerep az okos, magyarázatot adó szavak ki­mondásában. Nem elég, ha a pártszervezet mint kollektíva betölti feladatát: minden egyes tagjánál is ugyanerre van szükség. És arra, hogy a ma még nehezebben mozduló I. Nem az Angyalról van sző. A katonai mundért nálunk már akkor is angyalbőrnek hívták, amikor a kedves Simon Templarnak még a nagyapja se élt. II. Ott álltam a nagy laktanya folyosóján, a csomaghegyek között. Szó szerint értsék a csomaghegyeket: van egy nap, amikor a laktanyaudvartól a raktárig szokatlan módon meg­tűrik a legkülönbözőbb sport­szatyrok, bőröndök sokaságát. Mellesleg szólva régi korosz­tálybeli eltűnődhet rajta, mi­lyen másképpen öltözik, mo­zog, csomagol a mai civil fia­talember, mint apja, vagy ép­pen nagyapja annakidején. De most nem erről van szól A „civil cucc” úgyis hazakerül, pár óra múlva viszi a teher­autó a postára. Marad: az angyalbőr. Pásztor hadnagy éppen oszt­ja. Sapka, zubbony, téli felső, párttagok, mert ha nem is so­kan, de vannak ilyenek, töb­bet vállaljanak, illetve egyál­talán: vállaljanak a közös fel­adatokból. AZ OPTIMIZMUS NEM VAKSÁG ötvenhét helyről (!) járnak be a gyár dolgozói: már-már lehetetlennek tűnik ennyi helyről jövő, tehát ennyire kü­lönböző hatásoknak kitett em­berekből közösséget gyúrni. Ezt a lehetetlennek tűnő fel­adatot a kommunisták vállal­ták és vállalják. Optimizmu­sunk nem vakság — mondják —, mint ahogy általában az optimizmus nem vakság, ha­nem a reális fölmérés ered­ménye. A jövő évben, 1969- ben, rekonstrukcióra kerül sor a gyárban: a munkakörülmé­nyek is korszerűbbek lesz­nek. Korszerűbben kell tehát magát a közösséget is formál­ni : új utakat, módszereket ke­resünk a magunk szerény le­hetőségei között. A gazdasági előrehaladás el­választhatatlan a politikai megszilárdulástól, s ez a ket­tős fejlődés a biztosítéka a közösség mind tapasztalhatóbb erősödésének. Legutóbbi tag­gyűlésükön, a reform-előké­születek végső összegezéseként például sok szó esett arról, hogy a szakszervezeti munka jelentőségének megnövekedé­sével nő az ott dolgozó kom­munisták felelőssége is, tehát: több támogatást kell kapniuk. Ez a józan s valóban elvtársi mérlegelés jellemző az öntö- dések pártszervezetére: maguk állítják a mércét, de maguk is rugaszkodnak neki, nem má­sokat biztatnak. Talán ezért van, hogy bár az összlétszám tíz százalékát sem érik el a kommunisták, erejük-hatásuk, munkájuk eredménye szerint — ott vágnák mindenütt. Mészáros Ottó A tavasszal, március 15-én kezdődő forradalmi ifjúsági napok egyik érdekes program­ja lesz a vidéki KISZ-fiatalok és az Értékesítési és Fogyasz­tási Szövetkezetek fiataljainak országos szavalóversenye. A megyei selejtezők azon­ban nemsokára elkezdődnek. A Pest megyéből benevező fiatalok versenyét február el­sején tartják a Pest megyei KISZ-bizottság klubhelyiségé­ben. A versenyzők egy kötelező és egy szabadon választott verset mondanak el Kikötés; a kötelező vers, mai magyar költő műve legyen, s kapcso­lódjék a béke, a barátság, a zöld ing, gyakorló nadrág, téli alsó, hosszú alsó, és — most tessék megkapaszkodni —, pi­zsama. Almazöld, zsebes, bebú- jós, ügyes kis hálóruha. Egy emelettel odébb bizott­ság előtt áll egy fiatalember. — őrnagy elvtárs, jelentem, K. István, katonai szolgálatra bevonultam. — Mi a foglalkozása? — MÁV pályafenntartási munkás. — Nős? — Menyasszonyjelöltem van ... — Szakmája? — Víz- és gázszerelő. — Itt a papíron az van, hogy csak az apja dolgozik. Nem lesz probléma otthon a család­ban anyagilag, ha most bevo­nul? Az öccse még nagyon fia­tal. Az újonc rázza a fejét, nem, nincs akadály ... Rádiós lesz, a X. géptávírós rajhoz kerül. Tessék az őrvezetője neve ... Azt szokás mondani, az is­merkedés pillanatai döntőek minden emberi kapcsolatban. Ha ez igaz: ez a kapcsolat eb­A nagy, hossizú testű, szép formájú kocák, reggeli etetes után, szemmelláthatőan jól érzik magukat, itt a bényei határban, a Monori Állami Gazdaság tenyésztelepén. Pe­dig a 60 koca és a 8 tenyész­kan csak alig három hónapja nyerte el a magyar „állampol­gárságot”, messziről, a távoli szovjet Észt Köztársaságból érkeztek ide. Ez a sertésfajta nevét hazája után kapta: észt lapálynak hívják. Pilinyi József, a 7663 hold területű állattenyésztő célgaz­daság igazgatója és Takács Péter párttitkár gyönyörködve nézegetik a kocákat. — Nézze csak, figyelje meg, milyen nagy és szép, gömbö­lyű formájú a sonkájuk — mondja az igazgató. — Ezért is kaptuk ezt a fajtát: 120— 150 darabos kocaállományt alakítunk ki belőlük és te­nyészkan süldőket szállítunk majd a Duna—Tisza közi és a tiszántúli gazdaságok részé­re. A cél, a hazai állomány sonkájának növelése. Elsősor­ban a sonkát lehet eladni a világpiacon, méghozzá minél nagyobb súlyban, több ki­lós dobozokban. Nemcsak az észt lapály fajta új honos itt. Átmegyünk egy másik hosszú épülethez, ahol az ugyancsak nemrégen, né­hány hónappal ezelőtt érkezett 69 angol nagyfehér kocasüldőt helyezték el. Ezek is remek, szép állatok. Szükség is van rájuk: a gazdaság, bár jelen­leg 420 kocás állománya van, s tavaly is közel ötezer hízót nevelt, még mindig nem he­verte ki a két év előtti súlyos csapást, amikor a tömeges száj- és körömfájásnak több ezer sertés esett áldozatul. Az állomány növelése mel­lett azonban más, teljesen új szolidaritás gondolatához. A kulturális vetélkedő eszmei háttere és ihletője a KISZ megalakulásának 50. évfordu­lója. A megyei selejtezőkről a legjobban szereplő 6—6 ver­senyző jut tovább a területi versenyekre. A Kőszegen, áp­rilis 6-án, 7-én sorra kerülő országos döntőben 36 ifjú lép a porondra. A legjobb ver­senyzők megérdemelt juta­lomként arany, ezüst és bronz diplomát vehetnek át. A ver­senybe minden 30 éven aluli KISZ-es benevezhet Sokan közülük talán éppen a felkészülés során szeretik meg a költészetet. S ez az iga­zi cél. — V — ben a laktanyában jól kezdő­dik. III. Az őrnagy körülvezet a biro­dalomban. Politikai előadás után va­gyunk, ebédig már nincs fog­lalkozás. A harckocsizók közt van MAHART Diesel-motor­szerelő, villamosipari techni­kumot végzett és karosszéria- lakatos : ide ilyen szakmák kellenek, fizika, számtan, olaj, csavarkulcs és fizikai erő. Az is kell. — De adunk Is a munkához kosztot — mondja az őrnagy. S elkalauzol tíz önkiszolgáló étteremhez. Ilyen van nekik, a hegyek közt: csinos műanyagtálcával, színes edényekkel igyekeznek a két kiszolgáló ablakhoz, asze­rint, hogy „A” vagy „B”-me- nűt óhajtanak. A katonák. A „közlegé­nyek”; nem tisztek... A szép szál, jókedvű őrnagy ezzel még nem fejezte be a hétköznap bemutatását: visz a majorságba, a gazdaságba, ha feladataik, terveik is vannak. Az igazgató tudományos rész­letességgel tájékoztat, amely­nek közérthető tartalma a kö­vetkező: A sertéstenyésztésben is tért hódít a hibridizálás. Nálunk, Magyarországon, most kezdődik, a mi gazdaságunk­ban. Több fajta keresztezésé­ből, számítva a heterózis ha­tásra, olyan hússertéstípust akarunk kialakítani, amely az eddigieknél sokkal jobb hasznosítású. Igen, most, a megvalósuló új gazdaságirányítási rend­szerben, az önköltség még na­gyobb, lehet mondani; döntő tényezővé lépett elő. összete­vői pedig a hússertés előállítá­sában: a szaporulat, a takar­mányfelhasználás és a súly- gyarapodás. Azt, hogy az állattenyész­tésben a magasfokú hozzáér­tés, az előrelátó gondosság és a jól szervezett munka ellené­re is, milyen hátrányt, a fej­lődést mennyire megrekesztő akadályt okozhatnak a ki­számíthatatlan és váratlanul felbukkanó tényezők, Csévha- raszton, a vekerlei üzem­egységben magam is láthat­tam. Itt, a 20 éve épült szer- fás ólak küszöbén az első pil­lantásra szemünkbe ötlöttek a kimúlt malactetemek. S bent a kutricákban is, az anyjuk hasát böködő csöppnyi rózsa­szín állatok közül nem egy húzódott félre, bágyadtan el­nyúlt a szalmán. Minden alomban volt két-három be­teg. — T. G. E. Magyarul: víru­sos-gyomor- és bélgyulladás — mondta az igazgató. — Már harmadik éve, hogy fölüti a fejét. És nincs ellene szérum, csak teával, (kamillával véde­kezhetünk. Keserűen azt is hozzáfűzte: ezekben a régi, elavult ólak­ban nem jók az egészségügyi körülmények, a fiaztatókban vannak a kismalacok, nem le­het lokalizálni a betegséget. Az ólak télen hidegek, nyáron melegek, itt már nem lehet többet elérni, az épületeket le kell bontani. Átmegyünk a hizlaldához, itt is észlelni a bajt: sók állat bágyadt, nem elég mozgékony. A 2000 hízóból egy hét alatt 28 elhullott Nincs étvágyuk, nem jönnek ki az etetőkhöz, mint máskor, amikor meghall­ják az edénycsörömpölést — De azért már látni, túl vannak a nehezén —, mondja Döme József üzemegység-ve- zető. Igen, a nagyobb állatok már erősebbek, könnyebben átvé­szelik a betegséget, a néhány napos kismalacok közül azon­ban elég sok elpusztul. úgy tetszik. Itt disznó röfög, csibe csipog. Hol van ennek a gazdaság­nak a piaca? — A fiúk — mondja nevet­ve az őrnagy. — Minden egy­ségnek joga van a konyhai hulladékot, moslékot hizlalás­ra fordítani. Minden talpalat­nyi földön takarmányt vetni. Egyetlen feltétel van: tilos piacra vinni — minden termék csak az élelmezésükre fordít­ható. IV Ez a katona, akiről szó lesz: parancsnok. De nem lehet róla az alegy­sége nélkül beszélni. Egyszerre kapták meg a ki­váló címet — és egymás nél­kül bizonyára nem is kaphat­ták volna meg. Kovács száza­dosnak hívják, ami nagyon gyakori név. De kiváló alegy­ség nem terem minden bokor­ban. És nem is potyog az égből, bár Kovács százados időnként éppen ezt teszi. Ejtőernyősök ugyanis... Hogy ehhez a „szakmához” mi minden szükséges, azt meg sem kísérlem felsorolni: ami­kor Selymes Laci, az egyik „kiváló” bejön, s rövid tájé­Most értem meg a már elő­zőleg följegyzett adatokat: azt, hogy az egy alomra jutó át­lagszaporulat a leválasztáskor 8.3, s miért nem magasabb. És bár a hizlaldában is befolyá­solja némileg a betegség az eredményeket, jelenleg egy kiló húst 4.8 kilogramm ab­rakkal termelnek meg. Az egy hízóra jutó súlygyarapodás havonta 12.89 kilogramm. Ez a jelenlegi adottságokat tekint­ve, országosan is jó átlag. Megyünk visszafelé, Monor- ra. Gsévharaszt közelében, a sík mezőn. új épületek körvonalai. A betonalap, a váz és a hullámpalatető már kész. Itt épül a gazdaság új, modern sertéstelepe, ide kerül majd 1969 után a háromezres hiz­lalda és tizenegy épületbe a 360 kocás árutenyésztés. A kutricák új típusúak lesznek: külön a kocapihenő, az ellető, külön-külön a fiaztató és a malacetető. A falak előregyár­tott panelekből, a szigetelés műanyagból készül. A szellő­zést, amelynek nagy szerepe van az állattenyésztésben, an­gol gyártmányú nyomó és szívó ventillátorok biztosítják. A fűtés pedig —, ez új meg­oldás, de nagyon olcsó, gazda­ságos — butángáz. Az itt dol­gozó tenyésztőknek, gondozók­nak külön központi fűtéses, hideg-meleg vizes öltöző- és fürdőépületük lesz. Megint egy számadat: az új tenyész- állomány a beruházási prog­ram szerint, itt egy koca után évenként nyolcezer forint tiszta jövedelmet biztosít majd a gazdaságnak. Nem akarok visszaéüini a bizalommal s ezért csak annyit mondhatok: ami­kor az észt lapályokat meg­tekintettük, Pilinyi József a fülemhez hajolva egy másik, ennél jóval magasabb összeget mondott, kiszámítva az elérhe­tő szaporulatot. Hogy mindez mit jelent, annak jobb megér­téséhez, ideírom: jelenleg egy tenyészkoca szaporulata után, az évi tiszta jövedelem ötezer forint. — Modern tenyésztelepet építünk, de olyat, amelyet a termelőszövetkezetek is meg­csinálhatnak —, közli még az igazgató. — Mindezt pedig 22 millióból, méghozzá saját ma­gunk. Lehetséges ez? Hiszen az előttem kibontakozó építkezés arányai, a műszaki, technikai megoldások, jól fölszerelt, gé­pesített kivitelezőt, építőipari vállalatot feltételeznek. Mégis tény, hogy maguk va­lósítják meg, saját kezelésük­ben ezt a nagy beruházást. Hogy hogyan, az már egy má­sik cikk témája. koztatást ad tudnivalóikból, egyszerre jut az ember eszébe három-négy kalandos film, a modem technika köréből vett regénytéma és saját kölyök- kori álmai. (Beszélgetésünk idején Selymesnek még „csak” 93 ugrása volt, néhány hónap­pal később — akkor egy al­földi táborban jöttünk össze — éppen tízzel több. Hogy most hol tart, nem tudom.) Renge­teg sport, kemény edzés, bá­torságot igénylő gyakorlat, helyzetfelismerést követelő — túlzás nélkül szólva — izgal­mas szituáció: ez az életük, a vízvezetékszerelő Selymesé, a pécsi egyetemista, angol--pszi- chológus szakos Bankovicsé, a bányalakatos Varga Jenőé, aki már nincs is a századnál és mégis ide számítják. Ez se volt divat régebben. Mi köze a leszerelt katonának az alakulathoz? Itt: sok. Amikor megkapták a „kiváló” címet: eljött Varga is, civilben természetesen. Ez a kis, kemény férfiközösség nem ad örök obsitot. — Hogyan csinálják? —kér­dem a parancsnokot. A karcsú tiszt, ez a modem „égi lovas” csak ennyit mond magyarázatként: — Minden katonám a bará­tom! Baktai Ferenc Hetesi Ferenc Pál ANGYALBŐR Vers a pódiumon A legjobb szavalok vetélkedője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents