Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-31 / 25. szám
1968. JANUÁR 31., SZERDA rt.ai Ml GYEI kJCívÍup ONTODESEK OPTIMIZMUSA Erősek a A holnap: a sertéshibridé Látogatás a Monori Állami Gazdaságban Nem babonásak, mégis, rossz jelnek tartották volna, ha rögtön az elején megbotlanak; a pártszervezet, s az egész gyár úgy készült az új mechanizmusra, s az új esztendőre, hogy ne csak a botlást kerüljék el, hanem lépésük ritmusán se kelljen változtatni. És hogy kedv is legyen elegendő, azt biztosította a 44 órás munkahét bevezetése január elsején. Mert ez jó érv volt amellett, merre is ösztökél az új, milyen irányba fordul gyár és ország szekere. KÉTFELÉ KÖTELEZETTSEG A kommunisták aránya a tíz százaléktól is alább van a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó • Vállalat váci gyárában. Ötvenen vannak, ennyien is úgy, hogy a múlt esztendőben hat új tagot vettek fel; 1966-ban azonban csak kettőt. — Kétféle kötelezettséget érzünk — mondja Békési Gyula, a pártszervezet titkára. — Az egyik: nemcsak egyetérteni a párt politikájával, hanem aktívan, a helyi körülményekhez alkalmazkodva, képviselni is azt. A másik: növekvő feladatainkhoz erőben is többet biztosítani, mert a politikai munka eredménye, bizonyos értelemben, s a kifejezés helyes tartalmát értve, szám- szerűség kérdése is. Az öntödésék, ahogyan Vácott nevezik őket, sok tekintetben sajátos helyzetben vannak. Nem termelnek közvetlenül fogyasztói piacra; termékeik felhasználói más üzemek. Mégis, a reformelőkészületek a gyár nagyobbik részét megmozgatták. Jelentős szervező munkát igényelt a 44 órás munkaidő bevezetésének előkészítése; erőfeszítéseket tettek új gyártmányok kidolgozására és termelésének biztosítására; sok segítséget kaptak a nagyvállalattól, de keresték a maguk lehetőségeit is. A pártszervezet a maga munkáját természetesen mindezek szolgálatába állította, sőt, ez évi féléves munkatervüket is úgy állították össze, hogy pontról pontra kontrollálhassák, mi hogyan sikerült abból, amit a múlt esztendőben elterveztek. A LÄTÖHATÄR kezdete A gyár éves kapacitása lekötött, s ez biztonságérzetet ad. Mégis, s jogosan, a kommunisták úgy gondolkoznak, hogy csakis akikor politizálnak jól, ha a gyárban minden rendben van. Mert — hangsúlyozzák —, ki-ki látóhatára más és más, de a kezdet mindenkinél azonos: a gyárban levő helyzetből indul ki. A pártszervezetben jó néhány olyan kommunista dolgozik; mint Malik Sándor, Pelyhes László, a vezetőség tagjai, Szilágyi Béla öntőmunkás, Teknős Lajos és Lukács Károly marósok, akik gazdasági munkájukat éppúgy példásan vég- tik, mint önként vállalt társadalmi kötelezettségeiket Szükség is van erre, mert ugyan a kommunisták ott vannak minden részlegben, mégis, lkadnak nehéz területek. Míg i forgácsolóüzemben igen erős i törzsgárda, addig az öntödéjén nagy a mozgás, főként a segédmunkások körében, akik íöbbsége — mint ezt nagyon alálóan megfogalmazták — .lombhulláskor fölfedezi a >yárat, fűsarjadáskor meg itt- nagyja”. Nehéz szót érteni az FELVESZÜNK szövőátképzősnek 16 évet betöltött fiatalokat Szálláslehetőség van Jelentkezés levélben-. HAZAI PAMUTSZÖVÖGYAR Budapest IV., Baross u. 99. ilyen embereikkel, mert lényegében semmi más nem érdekli őket, mint az, hogy tavaszig kihúzzák; a gyárnak viszont jól begyakorlott dolgozók kellenének. A bérezés sem sok lehetőséget ad arra, hogy megfogják, idekössók a könnyen mozduló embereket: gond mindez, s kivezető utat találni a kommunisták gondja-dol- ga is. VITÄK és döntések A pártvezetőség s az igazgató, Vogel Gyula között példás az összhang, amikor a döntések végrehajtására kerül sor. Előtte? — Inkább egy hétig vitatkozzunk — mondja a párttitkár —, mint elhamarkodottan, nem elég körültekintően döntsünk. A túl nagy egyetértés, a túl nagy csönd semmiben nem jó; gyanús. Gyanús, hogy csak később bukkannak elő a problémák. A foggyűléseink is eléggé viharosak, amikor helyi, gyári kérdésekről van szó, s így jó ez. Addig vitatkozzunk, amíg nem döntöttünk. Mert ahol a dön- í tések végrehajtásakor kezdődik a vita ... Igaz, itt eléggé könnyű a nyílt vita. Mélyre s messzire nyúlnak a gyökerek: a műszakiak jó négyötöde fizikai munkásként kezdett itt dolgozni, valóban úgy nőttek fel tapasztalatban, tudósban a gyárral; a társakkal való szót értés is egyszerűbb, mint annak, aki az utcáról csöppen be. Hangulati tényező lenne csupán? Nem, nem az. Mert például megtörtént, hogy felelősségre kellett vonni valakit nem kellő vezetői magatartás, illetve az „én nem politizálok” típusú vélekedés miatt, s ez teljes helyesléssel találkozott a műszakiak körében. Mert ők, akik innen nőttek ki, nagyon is jól tudják, mi a fontossága, jelentősége a politikának az üzemben. öt pártcsoport van, minden üzemrészben egy-egy. Területileg tehát megfelelő a „sugárzási kör”, a munka tartalmát tekintve azonban többet kell nyújtaniuk a pártcsoportoknak, bátrabban, kezdeményezőbben kell fellépniük. A reform-előkészületek ezt különösen aláhúzzák, mert — például — mivel sokan építkeznek, az építőanyagok árának változásáról szóló hírek riadalmat keltettek: ilyen és hasonló esetekben a pártcsoportnak jut fontos szerep az okos, magyarázatot adó szavak kimondásában. Nem elég, ha a pártszervezet mint kollektíva betölti feladatát: minden egyes tagjánál is ugyanerre van szükség. És arra, hogy a ma még nehezebben mozduló I. Nem az Angyalról van sző. A katonai mundért nálunk már akkor is angyalbőrnek hívták, amikor a kedves Simon Templarnak még a nagyapja se élt. II. Ott álltam a nagy laktanya folyosóján, a csomaghegyek között. Szó szerint értsék a csomaghegyeket: van egy nap, amikor a laktanyaudvartól a raktárig szokatlan módon megtűrik a legkülönbözőbb sportszatyrok, bőröndök sokaságát. Mellesleg szólva régi korosztálybeli eltűnődhet rajta, milyen másképpen öltözik, mozog, csomagol a mai civil fiatalember, mint apja, vagy éppen nagyapja annakidején. De most nem erről van szól A „civil cucc” úgyis hazakerül, pár óra múlva viszi a teherautó a postára. Marad: az angyalbőr. Pásztor hadnagy éppen osztja. Sapka, zubbony, téli felső, párttagok, mert ha nem is sokan, de vannak ilyenek, többet vállaljanak, illetve egyáltalán: vállaljanak a közös feladatokból. AZ OPTIMIZMUS NEM VAKSÁG ötvenhét helyről (!) járnak be a gyár dolgozói: már-már lehetetlennek tűnik ennyi helyről jövő, tehát ennyire különböző hatásoknak kitett emberekből közösséget gyúrni. Ezt a lehetetlennek tűnő feladatot a kommunisták vállalták és vállalják. Optimizmusunk nem vakság — mondják —, mint ahogy általában az optimizmus nem vakság, hanem a reális fölmérés eredménye. A jövő évben, 1969- ben, rekonstrukcióra kerül sor a gyárban: a munkakörülmények is korszerűbbek lesznek. Korszerűbben kell tehát magát a közösséget is formálni : új utakat, módszereket keresünk a magunk szerény lehetőségei között. A gazdasági előrehaladás elválaszthatatlan a politikai megszilárdulástól, s ez a kettős fejlődés a biztosítéka a közösség mind tapasztalhatóbb erősödésének. Legutóbbi taggyűlésükön, a reform-előkészületek végső összegezéseként például sok szó esett arról, hogy a szakszervezeti munka jelentőségének megnövekedésével nő az ott dolgozó kommunisták felelőssége is, tehát: több támogatást kell kapniuk. Ez a józan s valóban elvtársi mérlegelés jellemző az öntö- dések pártszervezetére: maguk állítják a mércét, de maguk is rugaszkodnak neki, nem másokat biztatnak. Talán ezért van, hogy bár az összlétszám tíz százalékát sem érik el a kommunisták, erejük-hatásuk, munkájuk eredménye szerint — ott vágnák mindenütt. Mészáros Ottó A tavasszal, március 15-én kezdődő forradalmi ifjúsági napok egyik érdekes programja lesz a vidéki KISZ-fiatalok és az Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezetek fiataljainak országos szavalóversenye. A megyei selejtezők azonban nemsokára elkezdődnek. A Pest megyéből benevező fiatalok versenyét február elsején tartják a Pest megyei KISZ-bizottság klubhelyiségében. A versenyzők egy kötelező és egy szabadon választott verset mondanak el Kikötés; a kötelező vers, mai magyar költő műve legyen, s kapcsolódjék a béke, a barátság, a zöld ing, gyakorló nadrág, téli alsó, hosszú alsó, és — most tessék megkapaszkodni —, pizsama. Almazöld, zsebes, bebú- jós, ügyes kis hálóruha. Egy emelettel odébb bizottság előtt áll egy fiatalember. — őrnagy elvtárs, jelentem, K. István, katonai szolgálatra bevonultam. — Mi a foglalkozása? — MÁV pályafenntartási munkás. — Nős? — Menyasszonyjelöltem van ... — Szakmája? — Víz- és gázszerelő. — Itt a papíron az van, hogy csak az apja dolgozik. Nem lesz probléma otthon a családban anyagilag, ha most bevonul? Az öccse még nagyon fiatal. Az újonc rázza a fejét, nem, nincs akadály ... Rádiós lesz, a X. géptávírós rajhoz kerül. Tessék az őrvezetője neve ... Azt szokás mondani, az ismerkedés pillanatai döntőek minden emberi kapcsolatban. Ha ez igaz: ez a kapcsolat ebA nagy, hossizú testű, szép formájú kocák, reggeli etetes után, szemmelláthatőan jól érzik magukat, itt a bényei határban, a Monori Állami Gazdaság tenyésztelepén. Pedig a 60 koca és a 8 tenyészkan csak alig három hónapja nyerte el a magyar „állampolgárságot”, messziről, a távoli szovjet Észt Köztársaságból érkeztek ide. Ez a sertésfajta nevét hazája után kapta: észt lapálynak hívják. Pilinyi József, a 7663 hold területű állattenyésztő célgazdaság igazgatója és Takács Péter párttitkár gyönyörködve nézegetik a kocákat. — Nézze csak, figyelje meg, milyen nagy és szép, gömbölyű formájú a sonkájuk — mondja az igazgató. — Ezért is kaptuk ezt a fajtát: 120— 150 darabos kocaállományt alakítunk ki belőlük és tenyészkan süldőket szállítunk majd a Duna—Tisza közi és a tiszántúli gazdaságok részére. A cél, a hazai állomány sonkájának növelése. Elsősorban a sonkát lehet eladni a világpiacon, méghozzá minél nagyobb súlyban, több kilós dobozokban. Nemcsak az észt lapály fajta új honos itt. Átmegyünk egy másik hosszú épülethez, ahol az ugyancsak nemrégen, néhány hónappal ezelőtt érkezett 69 angol nagyfehér kocasüldőt helyezték el. Ezek is remek, szép állatok. Szükség is van rájuk: a gazdaság, bár jelenleg 420 kocás állománya van, s tavaly is közel ötezer hízót nevelt, még mindig nem heverte ki a két év előtti súlyos csapást, amikor a tömeges száj- és körömfájásnak több ezer sertés esett áldozatul. Az állomány növelése mellett azonban más, teljesen új szolidaritás gondolatához. A kulturális vetélkedő eszmei háttere és ihletője a KISZ megalakulásának 50. évfordulója. A megyei selejtezőkről a legjobban szereplő 6—6 versenyző jut tovább a területi versenyekre. A Kőszegen, április 6-án, 7-én sorra kerülő országos döntőben 36 ifjú lép a porondra. A legjobb versenyzők megérdemelt jutalomként arany, ezüst és bronz diplomát vehetnek át. A versenybe minden 30 éven aluli KISZ-es benevezhet Sokan közülük talán éppen a felkészülés során szeretik meg a költészetet. S ez az igazi cél. — V — ben a laktanyában jól kezdődik. III. Az őrnagy körülvezet a birodalomban. Politikai előadás után vagyunk, ebédig már nincs foglalkozás. A harckocsizók közt van MAHART Diesel-motorszerelő, villamosipari technikumot végzett és karosszéria- lakatos : ide ilyen szakmák kellenek, fizika, számtan, olaj, csavarkulcs és fizikai erő. Az is kell. — De adunk Is a munkához kosztot — mondja az őrnagy. S elkalauzol tíz önkiszolgáló étteremhez. Ilyen van nekik, a hegyek közt: csinos műanyagtálcával, színes edényekkel igyekeznek a két kiszolgáló ablakhoz, aszerint, hogy „A” vagy „B”-me- nűt óhajtanak. A katonák. A „közlegények”; nem tisztek... A szép szál, jókedvű őrnagy ezzel még nem fejezte be a hétköznap bemutatását: visz a majorságba, a gazdaságba, ha feladataik, terveik is vannak. Az igazgató tudományos részletességgel tájékoztat, amelynek közérthető tartalma a következő: A sertéstenyésztésben is tért hódít a hibridizálás. Nálunk, Magyarországon, most kezdődik, a mi gazdaságunkban. Több fajta keresztezéséből, számítva a heterózis hatásra, olyan hússertéstípust akarunk kialakítani, amely az eddigieknél sokkal jobb hasznosítású. Igen, most, a megvalósuló új gazdaságirányítási rendszerben, az önköltség még nagyobb, lehet mondani; döntő tényezővé lépett elő. összetevői pedig a hússertés előállításában: a szaporulat, a takarmányfelhasználás és a súly- gyarapodás. Azt, hogy az állattenyésztésben a magasfokú hozzáértés, az előrelátó gondosság és a jól szervezett munka ellenére is, milyen hátrányt, a fejlődést mennyire megrekesztő akadályt okozhatnak a kiszámíthatatlan és váratlanul felbukkanó tényezők, Csévha- raszton, a vekerlei üzemegységben magam is láthattam. Itt, a 20 éve épült szer- fás ólak küszöbén az első pillantásra szemünkbe ötlöttek a kimúlt malactetemek. S bent a kutricákban is, az anyjuk hasát böködő csöppnyi rózsaszín állatok közül nem egy húzódott félre, bágyadtan elnyúlt a szalmán. Minden alomban volt két-három beteg. — T. G. E. Magyarul: vírusos-gyomor- és bélgyulladás — mondta az igazgató. — Már harmadik éve, hogy fölüti a fejét. És nincs ellene szérum, csak teával, (kamillával védekezhetünk. Keserűen azt is hozzáfűzte: ezekben a régi, elavult ólakban nem jók az egészségügyi körülmények, a fiaztatókban vannak a kismalacok, nem lehet lokalizálni a betegséget. Az ólak télen hidegek, nyáron melegek, itt már nem lehet többet elérni, az épületeket le kell bontani. Átmegyünk a hizlaldához, itt is észlelni a bajt: sók állat bágyadt, nem elég mozgékony. A 2000 hízóból egy hét alatt 28 elhullott Nincs étvágyuk, nem jönnek ki az etetőkhöz, mint máskor, amikor meghallják az edénycsörömpölést — De azért már látni, túl vannak a nehezén —, mondja Döme József üzemegység-ve- zető. Igen, a nagyobb állatok már erősebbek, könnyebben átvészelik a betegséget, a néhány napos kismalacok közül azonban elég sok elpusztul. úgy tetszik. Itt disznó röfög, csibe csipog. Hol van ennek a gazdaságnak a piaca? — A fiúk — mondja nevetve az őrnagy. — Minden egységnek joga van a konyhai hulladékot, moslékot hizlalásra fordítani. Minden talpalatnyi földön takarmányt vetni. Egyetlen feltétel van: tilos piacra vinni — minden termék csak az élelmezésükre fordítható. IV Ez a katona, akiről szó lesz: parancsnok. De nem lehet róla az alegysége nélkül beszélni. Egyszerre kapták meg a kiváló címet — és egymás nélkül bizonyára nem is kaphatták volna meg. Kovács századosnak hívják, ami nagyon gyakori név. De kiváló alegység nem terem minden bokorban. És nem is potyog az égből, bár Kovács százados időnként éppen ezt teszi. Ejtőernyősök ugyanis... Hogy ehhez a „szakmához” mi minden szükséges, azt meg sem kísérlem felsorolni: amikor Selymes Laci, az egyik „kiváló” bejön, s rövid tájéMost értem meg a már előzőleg följegyzett adatokat: azt, hogy az egy alomra jutó átlagszaporulat a leválasztáskor 8.3, s miért nem magasabb. És bár a hizlaldában is befolyásolja némileg a betegség az eredményeket, jelenleg egy kiló húst 4.8 kilogramm abrakkal termelnek meg. Az egy hízóra jutó súlygyarapodás havonta 12.89 kilogramm. Ez a jelenlegi adottságokat tekintve, országosan is jó átlag. Megyünk visszafelé, Monor- ra. Gsévharaszt közelében, a sík mezőn. új épületek körvonalai. A betonalap, a váz és a hullámpalatető már kész. Itt épül a gazdaság új, modern sertéstelepe, ide kerül majd 1969 után a háromezres hizlalda és tizenegy épületbe a 360 kocás árutenyésztés. A kutricák új típusúak lesznek: külön a kocapihenő, az ellető, külön-külön a fiaztató és a malacetető. A falak előregyártott panelekből, a szigetelés műanyagból készül. A szellőzést, amelynek nagy szerepe van az állattenyésztésben, angol gyártmányú nyomó és szívó ventillátorok biztosítják. A fűtés pedig —, ez új megoldás, de nagyon olcsó, gazdaságos — butángáz. Az itt dolgozó tenyésztőknek, gondozóknak külön központi fűtéses, hideg-meleg vizes öltöző- és fürdőépületük lesz. Megint egy számadat: az új tenyész- állomány a beruházási program szerint, itt egy koca után évenként nyolcezer forint tiszta jövedelmet biztosít majd a gazdaságnak. Nem akarok visszaéüini a bizalommal s ezért csak annyit mondhatok: amikor az észt lapályokat megtekintettük, Pilinyi József a fülemhez hajolva egy másik, ennél jóval magasabb összeget mondott, kiszámítva az elérhető szaporulatot. Hogy mindez mit jelent, annak jobb megértéséhez, ideírom: jelenleg egy tenyészkoca szaporulata után, az évi tiszta jövedelem ötezer forint. — Modern tenyésztelepet építünk, de olyat, amelyet a termelőszövetkezetek is megcsinálhatnak —, közli még az igazgató. — Mindezt pedig 22 millióból, méghozzá saját magunk. Lehetséges ez? Hiszen az előttem kibontakozó építkezés arányai, a műszaki, technikai megoldások, jól fölszerelt, gépesített kivitelezőt, építőipari vállalatot feltételeznek. Mégis tény, hogy maguk valósítják meg, saját kezelésükben ezt a nagy beruházást. Hogy hogyan, az már egy másik cikk témája. koztatást ad tudnivalóikból, egyszerre jut az ember eszébe három-négy kalandos film, a modem technika köréből vett regénytéma és saját kölyök- kori álmai. (Beszélgetésünk idején Selymesnek még „csak” 93 ugrása volt, néhány hónappal később — akkor egy alföldi táborban jöttünk össze — éppen tízzel több. Hogy most hol tart, nem tudom.) Rengeteg sport, kemény edzés, bátorságot igénylő gyakorlat, helyzetfelismerést követelő — túlzás nélkül szólva — izgalmas szituáció: ez az életük, a vízvezetékszerelő Selymesé, a pécsi egyetemista, angol--pszi- chológus szakos Bankovicsé, a bányalakatos Varga Jenőé, aki már nincs is a századnál és mégis ide számítják. Ez se volt divat régebben. Mi köze a leszerelt katonának az alakulathoz? Itt: sok. Amikor megkapták a „kiváló” címet: eljött Varga is, civilben természetesen. Ez a kis, kemény férfiközösség nem ad örök obsitot. — Hogyan csinálják? —kérdem a parancsnokot. A karcsú tiszt, ez a modem „égi lovas” csak ennyit mond magyarázatként: — Minden katonám a barátom! Baktai Ferenc Hetesi Ferenc Pál ANGYALBŐR Vers a pódiumon A legjobb szavalok vetélkedője