Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-26 / 21. szám

TÉLI KÁNIKULA Jácint Zsuzsaima-napra Látogatás a pilisi Hunyadi Tsz kertészetében KINŐTT ÉPÜLETEK HELYEIT Vállalnak: tsz-t és községet Jól zárta az óévet a TÖVÁLL A járási pártbizottság vég­rehajtó bizottságának kezde­ményezésére öí évvel ezelőtt alakult meg a társult tsz-ek. közös vállalkozása, a TÖ­VÁLL. A folyamatosan fejlődő közös gazdaságok kinőtték az örökölt, korszerűtlen épüle­teket, s ha fejleszteni akarták az állattenyésztést, ha a nagy­üzemi mezőgazdasághoz méltó gazdasági épületeket akartak építtetni, többnyire kontárokra szorultak. Nem volt rózsásabb a helyzet akkor sem, ha a községfejlesztési munkákhoz kerestek kivitelezőt. sósnál kisebb létszámú gárda végezte el, egy fizikai dolgozó a tervezett 140 ezer 773 fo­rint értékű munka helyett 191 ezer 250 forint értékű munkát végzett. A tsz-ekben, bele­számítva az áthúzódó beru­házásokat 14 millió 857 ezer forint értékű építkezést végeztek. Az új év nagyobb lehetősé­get kínál, de a TÖVÁLL mun­kájának lényege nem változik. Most már a modern állattar­tás, a modern, nagyüzemi gaz­dálkodás követelményeinek megfelelő gazdasági épületek­kel igyekeznek felcserélni a régieket, melyeket igyekeztek több-kevesebb sikerrel kor­szerűsíteni. A kivitelező a TÖVÁLL, re­méljük hagyományos igyeke­zettél tesz eleget az igények- nek. (d) Mendén: Polgár Judit kertésztanuló ritkítja a retket Jól indult az év a pilisi Hu­nyadi Tsz-ben: központi fűtést helyeztek üzembe az üvegház­ban. A legnagyobb hidegben is kánikulai, 28—30 fokos mele- j get biztosító berendezés költ- sége bőven megtérül már az 1 első primőrszállítmányok el­adásánál. A kertészek és nö­vénygondozók jelenleg tápkoc­kákba ültetik a jól fejlett ka­ralábépalántákat, s majd ha itt megerősödtek, február vé­Az eredmények a gombai asszonyok szorgalmát dicsérik A gombai Üj Élet Tsz párt­szervezete és a nőhizottság meghívására kedden délután mintegy 33 rendszeresen dol­gozó asszony tartott tanácsko­zást és vitatta meg a zárszám­adás és az elmúlt év eredmé­nyeit, a közeljövő feladatait. A tsz asszonyai megelége­detten hallgatták az üzemi párttitkár beszámolóját a múlt évben elért eredményekről, voli munkahelyekre — meg­kímélve őket a fáradságos gyaloglástól — kiszállítja őket. A tanácskozást Csömör Sán- dorné, a járási nőtanács titká­ra üdvözölte, elégedetten szólt a tsz-nőbizottság és a községi nőtanács munkájáról. Izmán János gén külső melegágyba helyezik őket. Ritkítják a dúsan kelt retek­palántákat. A kiszedett, erő­sebb növények sem vesznek kárba, ezeket a már előkészí­tett melegágyba ültetik. A re­tekből már március elején több ezer csomóval küldenek piacra. Az utóbbi hét enyhe időjárá­sa kedvezett a kertészeknek. Előkészítették a külső meleg­ágyakat, ahova az üvegházban kelő és előnevelt paprika-, pa­radicsompalánták kerülnek. De a kertészetben nem­csak a korai zöldségfélék jel­zik a tavasz közeledtét, gon­dos, hozzáértő kezek munkája nyomán már szirmait bontja az illatos jácint. A növényter­mesztő részleg vezetője sze­rint a Zsuzsannákat már vele köszöntik. Kép és szöveg: Szabó János Az öt éve megalakult TÖ­VÁLL feladata az volt, hogy a tsz-ek megrendeléseinek eleget téve, legyen a járás közös gaz­daságainak megbízható ki­vitelező vállalata, végezze el a községfejlesztési mun­kákat. A fiatal vállalkozás a szoká­sos, kezdeti nehézségek után gyorsan egyenesbe került. Az ötödik születésnap utáni köz­gyűlésen arról adhatnak szá­mot, hogy 1907-ben 115,9 százalékra teljesítették tervüket, a tervezett 10 millió 558 ezer forint értékű munka helyett 12 millió 240 ezer forint értér kű munkát végeztek. Ebből 8 millió 691 ezer forintot jelen­tenek a tsz-ekben végzett építkezések, 696 ezer forintot a községfejlesztési munkák. A felsorolt munkákat a szoká­Ol vasúink szóvá tették — vúlas&ol a Mtönu A tsz vezetősége az elmúlt években nagy gondot fordított a tsz-ben dolgozó nők helyze­tének megjavítására. A nagy fokú gépesítés nagyban meg­könnyítette munkájukat. A tsz Jiőbizottsága figyelemmel kísé­ri a nők szociális és kulturális helyzetét és ahol kell, segít. A községi nőtanáccsaí karöltve sikeres rendezvényeket szer­veznek, a nők téli tanfolya­mán, az elmúlt rendezvénye­ken is 66 asszony jelent meg, túlnyomó része tsz-tagok. Az elmúlt év őszén megrendezték az idős tsz-tagok napját, ahol a szervezésben és vendéglátás­ban jelesre vizsgáztak. A tsz asszonyai mindenhol ott van­nak, ahol szorít a munka. Nyá­ron az aratásnál, a szőlőkötö­zésnél, ha baromfiszállítás van és nagytakarítás a barom­fitelepen, sokszor éjjel-nappal dolgoznak, hogy a munkával időben elkészüljenek. A tanácskozáson szó esett a napközi otthon szűkös befo­gadóképességéről, sok szülő nem tudja napközben hol el­helyezni a gyerekét. Reméljük, a községi tanács talál megol­dást a napközi bővítésére és a tsz vezetősége pedig teljesíti az asszonyok kérését, és a tá­Miért Róna? Többen megkérdezték mono- ri vendégeink közül, hogy a vállalat nevét miért változtat­tuk meg. Erre azért volt szük­ség, mert a Ceglédi Vendég­látóipari Vállalat elnevezés csak egy városra utal, holott a megye több helységében te­vékenykedünk — így Monoron is. Ezért szükséges volt egy „átfogóbb” nevet keresnünk. A névváltozással hangsúlyozni akarjuk, hogy — mint eddig is, de a jövőben még inkább — minden területünket azonos mértékkel mérjük, és egyenlő lehetőséget kívánunk biztosí­tani továbbfejlesztésükhöz is. Természetesen az elnevezés önmagában még nem jelent nagyobb lehetőséget a fejlesz­tésre. Az új nevet mindenek­előtt dolgozóinknak kell szín­vonalas munkájukkal jó hang­zásúvá tenni. Fokozott fele­lősséget kell a jövőben vállal­nunk, mivel az új névvel az egyik jellegzetes alföldi táj­egység vendéglátásának mun­káját kívánjuk bemutatni kül- és belföldi vendégeinknek. Intézkedés Fészek-ügyben A Monor és Vidéke 1968. január 19-i számában megje­lent Meditáció a Fészekről cí­mű cikkben szóvá tett hiá­nyosságokat kivizsgáltuk. Iga­za volt a cikkírónak, hogy a Vigadó Étterem bezárása miatt valóban nincs biztosítva a ké­ső esti órákban a vendégek meleg vacsorával való ellátá­sa. Intézkedtünk, hogy a Vi­gadó Étterem zárva tartása idején a Fészek kisvendéglő este 22 óráig legyen nyitva, és hogy eddig az időpontig meleg ételt szolgáljanak ki. Ami az ételválasztékot illeti, az étlap tanúsága és az üzlet­vezető véleménye szerint is | több mint tízféle étel volt kap­ható az üzletben. A helytelen ételkínálat a felszolgáló hibá­ja volt, aki valószínűleg nem győződött meg arról, hogy a konyhán kaphatók-e az étla­pon feltüntetett áruk. Utasítot­tuk az üzletvezetőt, hogy a fel­szolgálók munkáját ellenőriz­ze, továbbá, hogy az étlapon csak a ténylegesen kapható ételek szerepeljenek. Egyébként a Vigadó Étterem zárva tartása idején a Hangu­lat Eszpresszó nyitva tartási idejét is 24 óráig meghosz- szabbítottuk. A monori Gyorsbüfé A lap január 18-i számában közölt Őszintén a vasúti büfé­ről című cikkben egy olvasó a vasútállomásnál levő bü­fénkkel foglalkozott. A vasúti büfé helyzete a vállalat veze­tőit is foglalkoztatja. Az ott levő zsúfoltságról, a kiszolgá­lás adott körülmények közötti hiányosságairól tudunk. Bár­mennyire is időszerű azonban ezeken javítani, arra az 1968- as évben még — sajnos — nem kerülhet sor. Róna Vendéglátó Vállalat T sz-közgyűlések Az üllői Kossuth Tsz ja-: nuár 26-án délelőtt kilenc órai kezdettel tartja zárszámadó közgyűlését a Ságvári Endre Művelődési Otthonban. A tápiósülyi Virágzó Tsz zárszámadó közgyűlésére ja­nuár 27-én délután három órai kezdettel kerül sor a községi kultúrházban. A lejárt határ­idejű közgyűlési határozatok végrehajtásának ismertetése után Benkó József, a tsz elnö­ke számol be az elmúlt gazda­sági év eredményeiről, majd Szabó József, az ellenőrző bi­zottság elnöke tesz jelentést a bizottság munkájáról. Ugyancsak január 27-én tartja zárszámadó közgyűlését a pilisi Űj Élet Tsz is délután egy órai kezdettel a községi kultúrházban. Sedró János el­! nők beszámolója után Cseíne- ki István, az ellenőrző bizott­ság elnöke ismerteti jelentését a múlt évi gazdálkodásról, az 1967. évi zárszámadás felül­vizsgálásáról. A mendei Lenin Tsz január 27-én délelőtt tíz órakor a tsz kultúrtermében tartja zár­számadó közgyűlését. Ügy hír­ük, hogy a tervezett 42 forint­nál többet fizetnek egy mun­kaegységre. Megszánt a pártoló tagság A mendei Lenin, az ecseri Törekvő és a bényei Népfront tsz-ekben a vezetőség meg­szüntette a pártoló tagsági vi­szonyt. Senki sem mondhatja, hogy nem vigyázunk a közsé­günkre. Társadalmi munká­ban folyik tavasszal a fa- és virágültetés, árokásás, s ha valaki olykor-olykor hiá­nyosságokat tapasztal, rohan az illetékesekhez öklét rázva, hogy ez már mégis csak sok. az intézkedés történjen meg azonnal, vagy ha nem, hát rögtön. És segít a DÁV, a községi tanács, mindenki, aki él és virul, hogy rendben menjenek a dolgok, minél kevesebb legyen a panasz. Szóval közösen vigyázunk. Mert az csak puszta vélet­len lehet, hogy a Mező Imre és Rosenberg házaspár utca sarkán álló kútról egyik éj­szaka letörték a kart, meg­rongálták a csövet, ugyanott az egyik ház kerítéséről le­verték a kődíszeket, betörték az ablakot. Az ott lakók sze­rint akkor éjjel, fél tizenket­tő tájban „fülvidító” énekszó harsant néhány torokból, és a hangokon „némiképp” ér­ződött a szesz hatása. Más­nap reggel pedig nem volt a kútnak karja, és a környék lakói tanulmányozhatták a már említett „kedves” kis randalírozás nyomait. A kútra rengetegen járnak, és most, hogy használhatat­lan lett, sokaknak bosszúsá­got és fáradságot okoz. S a rontópálok jót nevetnek a heccen — remélhetőleg nem sokáig. (köblén ez) három új egészségügyi állomás A mendei Vöröskereszt szervezet megtartotta idei el­ső taggyűlését. Jurányi Bene- dekné titkár számolt be az 1967-ben végzett munkáról. Elmondta, hogy a múlt évben hússzal emelték az aktívák számát és remélik, hogy 1968- ban , is új „családtagokkal” gyarapodnak. A mendei szervezetben je­lenleg 76-an tevékenykednek. Az 1968. évi feladatok is­mertetése után a titkár az anya- és cseesemővédelem fontosságáról, a fogamzásgát­lásról, az alkoholizmusról be­szélt. Bejelentette, három új egészségügyi állomás létesíté­sét. Az állomások költségeit a Icözeljövőben rendezendő vö­röskeresztes bál bevételéből szeretnék fedezni. A tagok hozzászólásukban főleg a véradással és a feb­ruárban induló polgári védel­mi továbbképzéssel foglalkoz­tak. Ezekután Lilik Ferencné gazdasági felelős beszámolt az 1967. évi gazdasági munkáról és elmondotta, hogy tagdíjfize­tésük 100 százalékos volit. Kü­lön megköszönte Ezsöl István­ná és Gyurik Györgyné segít­ségét. A „Szív parancsára” című színes szovjet véradófilm ve­títése után dr. Lányi Péter körzeti orvos tartott előadást a véradás fontosságáról. A járási Vörös kereszt elnök­sége köszönetét fejezi ki a mendei szervezet lelkes kol­lektívájának múlt évi munká­jáért és sok sikert, jó egészsé­get kíván az új feladatok el­végzéséhez. 42 évi szolgálat után Dr. Csik Pál üllői orvos 42 évi szolgálat után ment nyug­díjba. A község társadalmi szervei január 29-én, hétfőn, este hat órai kezdettel a mű­velődési otthonban búcsúztat­ják a község népszerű örvösét. Jutalomból — bútor Nem szorongnak már Péte­riben a vb és a tanács tagjai kényelmetlen iskolapadszerű alkotmányokon. A község vég­rehajtó bizottsága a tanácster­met korszerű, kényelmes búto­rokkal rendezte be abból a tízezer forintos jutalomból, amelyet a község lakói kaptak a társadalmi munka végzése terén elért kiemelkedő ered­ményért. Párosbál Ecseren Népviselet kötelesé A festőd szépségű ecseri nép­viseletnek nemcsak az ország­ban, de — az Állami Népi Együttes jóvoltából — határa­inkon túl is híre van. A köz­ségben már nemigen hordják, csak nagv ünnepekkor kerül elő a szekrényből a hófehér, vagy a színes szoknya, kötény, az ékes főkötő, vállkendő. Az idősebbek közül néhányan még viselik, a fiatalabbak már nem. Drága, kényes, sok fáradságba kerül a mosása, vasalása. Egyetlen nan van Ecseren, amikor a népviselet kötelező. A hagyományos párosbálra ringó sokszoknya a belépő. A családias jellegű összejövetel­re a község lakossága párosán megy el — menyasszony a vő­legényével, férj a feleségével. Az ecseri nép- : elet nemcsak híresen szép, de nagyon árul­kodó természetű is, mindent elmond viselőjéről. A hófehér tüllből készített fejéket azok a fiatalasszonyok viselik, akik­nek nincs még gyerekük, az édesanyák kendőt hordanak. Hófehérbe öltöznek a fiatalok, színesbe az idősebbek. Ebben az évben február 17- én kerül elő a szekrényből a féltve őrzött népviselet, ezen a napon tartják a párosbilt Ecseren. <d) M 41 MŰSOR MOZIK Monor: A koppányi aga testa­mentuma. Vecsés: Kitérő. Mától Monoron játsszák a Koppányi aga testamentuma című, ka­landos, színes magyar filmet, melynek egyik kockáját mutatja be képünk.

Next

/
Thumbnails
Contents