Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-05 / 3. szám
2 19(58. JANUÁR 5.. PÉNTEK Fellángolt a nyelvi háború Indiában Tudományos konferencia - rendőrattakkal Fekete zászlós tüntetés foA dollár és gyógyítói A moszkvai Pravda csütörtöki számában A. Sztad- nyicsenko a dollár védelmében hozott amerikai intézkedésekről írva megállapítja, hogy Johnson elnök sajtóértekezlete — amelyen ezeket az intézkedéseket bejelentette — figyelmeztető jel volt az egész kapitalista világ számára. A dollár devalválásának veszélye nem csökkent, hanem fokozódott. A szerző megjegyzi, hogy az amerikai kormánynak a deficit csökkentésére hozott új intézkedései nem tartalmaznak „semmi alapvető újat”. A külföldi államoknak nyújtandó kölcsönök csökkentése, már több éve folyamatban van. Ami pedig a külföldi kormánykiadások csökkentésére irányuló terveket illeti, ebben „aligha lehet komolyan hinni, amíg az Egyesült Államok háborút folytat Vietnamban és fenntartja katonai támaszponthálózatát más országokban”. A külföldön történő amerikai tőkeberuházások korlátozása egyszerűen nem ellenőrizhető a kormány által. Maradnak még az amerikai turisták kiadásainak korlátozásai, ez azonban nem olyan jelentős tétel. Sokkal fontosabb az, amit Johnson elnök óvatosan elhallgatott, nevezetesen a külföldi betétek tömeges kivonása az amerikai bankokból a font sterling devalválását követően. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni, hogy Washington különmegbízottai európai és ázsiai útjuk során nem annyira az új amerikai intézkedéseket fogják „megmagyarázni”, hanem sokkal inkább a többi kapitalista ország segítségét kérik. A cikkíró ezután emlékeztet arra, hogy az amerikai dollár nem csupán nemzeti valuta, hanem nemzetközi konvertábilis és tartalékvaluta is. Ebből következik, hogy az Egyesült Államok költségvetési nehézségei és inflációja elkerülhetetlenül előidézi az inflációs tendenciák erősödését a kapitalista világ nemzetközi valutaforgalmában is. BRAZZAVILLE Költözik a ffőhíBálissúliös Meghalt az ausztrál ötös ikrek legfiatalabbja A Szilveszter napján született ausztráliai ötös ikrek legfiatalabbja, Geoffrey Roger, csütörtökön reggel meghalt a brisbane-i nőgyógyászati klinikán. A többi négy kisbaba állapotáról nem adtak ki jelentést. Vonatrablók Kínában Szerdán rablók támadtak rá a Kanton és Sumcsum között közlekedő személyvonat utasaira. Az utasoktól, akiknek legtöbbje hongkongi lakos, elvették személyi ingóságaikat. A kínai népi felszabadító hadsereg alakulatait azonnal riasztották. A támadók közül négyet hamarosan elfogtak, a többieknek sikerült egérútat nyerniük. A zsákmány legnagyobb része megkerült. Lévi Eskol izraeli miniszterelnök csütörtökön reggel elindult kéthetes tengerentúli útjára. Az izraeli kormányfő az Egyesült Államokban és Kanadában tesz látogatást, hazatérőben pedig rövid időre megszakítja útját Londonban. Gunnar Jarring, az ENSZ- főtitkór közel-keleti megbízottja váratlan jeruzsálemi látogatása alkalmával megvitatta az izraeli kormány képviselőivel a Szuezi-csatomán rekedt hajók kiszabadítására irányuló tervet. Eban izraeli külügyminiszter közölte, Jar- ringgal: kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy az ENSZ tűzA csütörtök reggeli orvosi jelentés szerint dr. Blatfjerg állapota továbbra is megnyugtató. Felmerült annak a lehetősége, hogy az étrendben is megmutatkozzék a javulás. Az eddigi folyékony glukóza és vízkeverék mellé már lágytojást is beiktathatnak. Valószínű, hogy három-négy nap múlva az oxigénsátort is leszerelik, amelyben egyelőre a beteg kezelése folyik. Valamennyi jelentés hangsúlyozza, hogy dr. Blaiberg javulása sokkal gyorsabb és biztatóbb, mint Washkansky esetében volt. Blaiberg kisebb adagokban 'kapja azokat a gyógyszereket, amelyek a fertőzésekkel szembeni természetes ellenállást csökkentik. Az orvosok remélik, hogy a csökkentett adagolás is elegendőnek bizonyul az átültetett idegen testtel szembeni ellenállás kellő- fokú elnyomására, ami lehetővé teszi az új szív végleges befogadását. Barnard piofesszor az újságírók előtt igen derűlátóan CSAK RÖVIDEN... JANUÁR 8-ÁN lesz Varsóban a legközelebbi kínai— amerikai nagyköveti találkozó. NEMZETKÖZI KULTURÁLIS KONGRESSZUS kezdődött Kubában, amelyen 50 ország 400 küldötte vesz részt. KATZENBACH amerikai külügyminiszter-helyettes európai kőrútjának negyedik állomására, Belgiumba érkezett. JANUÁRBAN ismét összeül a Földközi-tenger mentén fekvő országok haladó mozgalmainak és pártjainak értekezlete. gadta Indira Gandhi miniszterelnököt a Banaras hindu egyetemen tett látogatása alkalmával. Indira Gandhi egy tudományos konferenciát nyitott meg, s ahhoz, hogy az ünnepély viszonylag rendiben lefolyhasson, a rendőrök reggeltől estig tartó csatát harcoltak végig a kövekkel felszerelt diákokkal. Könnygázbombákat alkalmaztak, kétszázötven embert letartóztattak, köztük a szocialista párt egyik vezetőjét, Radzs Naraint és a helyi parlament több képviselőjét. A gyűlés idején a diákok gyűrűszüneti misszióján keresztül, juttassák el hozzá a csatornán rekedt hajók kiszabadítására vonatkozó részletes terveket. Javasolta, hogy Odd Bull tábornok vegyen részt a csatorna hajózhatóvá tételével kapcsolatos munkálatok megszervezésében. Az AI Ahram című kairói lap úgy tudja, hogy az egyiptomi kormány utasította a csatornatársaságot, gondoskodjék megfelelő műszaki eszközökről a víziút hajózhatóvá tételére. A kairói jelentések szerint a csatorna hajózhatóvá tétele legalább 50 napot vesz igénybe. nyilatkozott. Szerinte a paciens állapota kitűnő. Arra a kérdésre, hogy sor kerül-e máris újabb szívátültetésre, határozott nemmel felelt. Nagyvárosok átka? Nem! A civilizáció büntetése az autó. És egyre több száguld belőle. Az ember olykor negyedóráig moccanni sem képes tőlük. Csak áll a járdán, vagy valahol a Champs Elysées közepén, és egy tapodtat sem jut előbbre. Végre. Egy úrvezető megszán bennünket, fékez, megáll. Kesztyűs kezével int, tessék átsétálni. Oldalra pillantok. Udvarias autósunk mögött ezer kocsi fékez, stoppol. Néhány pillanatra befagy ennek a száz méternél is szélesebb, örök áradatnak az egyik fele. Sokan az órájukat lesik, mennének már tovább. Négy óra felé jár az idő. Ilyenkor kezdődik a második párizsi forgalmi csúcs. Észrevehetően csökken a tempó, egyre nehezebben jut előre a sohasem fogyó autósor. A mellékutcákban vesztegelt kocsik beletülekednek az óriás hömpölygésbe. Duzzad az áradat. Szerencsés, akinek csak kis kocsira futotta a pénzéből. Könnyen manőverezhet. Kibúvik az országúti cirkálók közül, máris hat méter előnyt szerzett. Még nálunk is leleményesebbek azok, akik motorkerékpárral járnak. Feltűnően ! sok „hondás” húz el mellettünk. A japánok a bicikli első kerekére szerelték a kicsi, de erős Honda-motort. vei fogták körül az egyetem épületét, és követelték a véleményük szerint a hindi érdekeket sértő nyelvi törvény visszavonását. Ezt megelőzően Indira Gandhi körútja egy korábbi állomásán hasonló tüntetésit látva kijelentette, hogy szó sem lehet a nyelvi kérdés vitájának újabb megtárgyalá- sáróL A jemeni kormány nyilatkozatában utasította vissza azt a szaúd-arábiai vádat, hogy a „Szovjetunió és más országok beavatkoznak Jemen belügyei- be”. A jemeni köztársasági kormány nyilatkozatában, amelyet Noman tájékoztatás- ügyi miniszter olvasott fel a szanaai rádióban, leszögezi, hogy nincs szó semmiféle külföldi, vagy arab beavatkozásról Jemen belügyeibe és a szaúd-arábiai fővárosban elhangzott ilyen vád „provokáció a Jemeni Köztársaság kormánya ellen”. A jemeni kormánynyilatkozat leszögezi, hogy Nasszer elnök eleget tett a Khartúmban De Gaulle elnök szeptemberben állítólag megint Quebecbe látogat, annak a megállapodásnak megfelelően, amelyet Johnson québeci kormányfővel kötött az évenkénti kölcsönös látogatásokról. A kanadai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, a kanadai kormánynak nincs tudomása arról, hogy De Gaulle francia elnök újabb kanadai látogatásra készül. Az Elysée-palota körei is teljesen alaptalannak minősítették azt a külföldi sajtójelentést, amely szerint De Gaulle francia elnök ismét Kanadába látogat az év folyamán. A francia elnök 1968-ra három külföldi utazást tervez: Vessünk még egy pillantást a közlekedésre! A nagy forgalmú kereszteződéseknél figyeltem meg: a gyalogos egy ideig türelmesen elnézte a kocsiáradatot. Aztán az órájára, majd a zöldülni nem szándékozó közlekedési lámpára pislan- tott. Elfogyott a türelme. Odalépett a lámpához, megnyomott rajta egy gombot. Három másodperc múlva zöld utat kapott. A járókelő beavatkozott az elektronikusan vezérelt utcai közlekedésirányításba. Óhaját (vagy parancsát?) gombnyomással közölte a központban működő elektronikus aggyal. Három másodperces gondolkodási idő elegendő volt ahhoz, hogy a számítógép kényelmesen és biztonsággal összehangolja a környező utcák forgalmát irányító lámpákat... Cipőpasztát, folttisztítót, mindent ragasztót, nylonharisnyát —, ki mit akar — árusítanak a párizsi utcán Egy asztal, az áruk és egy jó torkú férfi a kelléke az alkalmi boltocskának. A jó torkú embert kellett volna elsőnek írnom, mivel nélküle rá sem figyelnének a sietős párizsiak. Benéztem a Primtemps (Tavasz) áruházba. A választék kialakításában tanulhatunk a Primtemps tulajdonosától. Mivel éppen azokban a napokban kezdődött az iskolaév, az egész Eközben az indiai Madras államban ellenkező előjelű incidensre került sor. Madrasban megnyílt a tamil nyelvi világkonferencia, amelyen Zakir Husszein' köztársasági elnök mondott beszédet, ezt követően Annadurai, Madras főminisztere beszédében kijelentette, hogy egy napon a tamil lesz India hivatalos nyelve. vállalt kötelezettségeknek, az EAK kivonta csapatait Jemenből, ezzel megszűnt az az ürügy, amelyre hivatkozva Szaúd-Arábia öt éven keresztül a jemeni nép ellen harcolt. A MEN egyiptomi hírügynökség szanaai jelentésekre hivatkozva ismerteti Barakat ezredes, jemeni belügyminiszter nyilatkozatát, aki szerdán este határozottan cáfolta, hogy a royalisták elfoglalták Szánná repülőterét. Barakat kijelentette, hogy a kormánycsa- patok legutóbbi offenzívája nyomán a royalisták fejvesztetten menekültek Szanaa környékéről, több száz halottat hagyva maguk után. Romániába, Nyugat-Németor- szágba és vagy a Közel-Keletre, vagy pedig Délkelet-Azsiá- ba látogat — tették hozzá az említett körök. GUADALAJARA Alkoholmérgezés Guadalajara mexikói városban eddig 21 ember esett áldozatul a tömeges alkohol- mérgezésnek — közölte csütörtökön a rendőrség. A metilal- koholból készített italokat áruba bocsátó boltosok közül hármat tartóztattak le, a negyedik szökésben van. berendezés ezt a célt szolgálta. Azaz-, hadd fogyjon minél több iskolacikk, ruha, cipő, tanszer. Szóba elegyedtem az egyik eladóval, monsieur Pierre Chamant-nal. Huszonöt éves fiatalember. Sötét ruhát visel, fehér inggel, nyakkendője és díszzsebkendője azonos mintájú selyemből. Sötét keretes szemüveg. — Mióta dolgozik az áruházban? — Hetedik esztendeje. — Milyen iskolát végzett? — Tizenkét évig jártam iskolába, természetesen az utolsó esztendőket a kereskedelmi szakma tanulmányozásával töltöttem. — Milyen nyelven beszél a francián kívül? — Az iskolában angulul tanultunk, abból vizsgáztam. Az alkalmazottaknak egy világnyelv ismerete kötelező. Ezenkívül olaszul és németül is beszélek, bár nem olyan jól, mint angolul... Elbúcsúzunk. Inkább a gyermekruhák osztályán néztem szét. Nagyon szépek, és micsoda változatos kreációk! Hadd lám, mennyibe kerülnek? Rug- dalózó csecsemőnek ... De hisz ennyiért akár délutáni ruhát vehet magának az édesanyja! Apró üzletek utcája a Roquette. A Bastille térről nyílik, hangulata a pesti Váci utcát idézi. Üzleteiben Az MPLA, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom elhatározta, hogy főhadiszállását BrazzavilU>-pől még ebben az évben az MPLA által ellenőrzött angolai övezetbe helyezi át. Erről a döntésről Agostinho Neto, az MPLA végrehajtó bizottságának elnöke számolt be sajtóértekezleten. Elmondta, hogy a főhadiszállás áthelyezése már megkezdődött. Az a tény, hogy az 'MPLA főhadiszállását a portugál gyarmatosítók ellen vívott küzdelem színterén állítják fel, tanúsítja az MPLA alakulatainak harci sikereit és e mozgalomnak a széles néptömegekkel való szoros kapcsolatát. Neto kérdésekre válaszolva beszámolt arról, hogy az MPLA jelenleg már akkora övezetet ellenőriz, amely nagyobb, mint Portugália. Ebben a százezernél nagyobb lélekszámú övezetben létrehozták a népi hatalom választószerveit, élénkül a termelés, elemi iskolákat és egészségügyi központokat létesítenek. viszont nem számolnak Váci utcai árakkal. Reggel nyolctól délig, délután fél háromtól este fél nyolcig vannak nyitva. Azt szokták mondani, hogy Párizs a kozmetikai cikkek fővárosa is. Az egyik drogéria tulajdonosnője készségesen tájékoztat az őszi divatról: — Újra a természetes színek hódítanak — mondja madame Angolában körülbelül 70 000 reguláris portugál katona garázdálkodik, nem számítva a rendőrséget és az úgynevezett segédszolgálatos önkénteseket. Ám ezek együttvéve sem képesek letörni a bátor angolai nép ellenállását — állapította meg Neto. Felhívta a jelenlévő újságírók figyelmét arra, hogy fennáll a szomszédos Dél-afrikai Köztársaság katonai intervenciójának veszélye Angolában. Az MPLA elnöke nagy elismeréssel adózott Afrika haladó-országainak, a szocialista országoknak és az összes an- tikolonialista erőknek, amelyek már eddig is hatékony támogatásban részesítették az angolai nép küzdelmét. A KINSHASAI KONGÓ KORMÁNYA nem engedélyezi olyan külföldi repülőgépek átrepülését országa felett, amelyet a Rwandában tartózkodó fehér zsoldosok elszállítására használnak feL Bornes. — Elegáns rúzsszín a velencei koráll. Körömlakkjaink közül a nem kirívó bordótól a téglaszínig ajánlanék egyet-kettőt. — És melyik parfümöt? — Kérem, azt bízza a hölgyekre, majd ők választanak, és ön, uram, fizet. Kulcsár László (Folytatjuk) Eskot Amerikába repült TÁRGYALÁSOK A „SZUEZI HAJÓK“ RÓL FOKVAROS Barnard professzor derülátó FRANCIA MOZAIK II. Párizs - szép Párizs — A Chaillot-palota, a toronyból JEMENI KORMÁNYNYILATKOZAT De Gaulle nem megy Kanadába » 4