Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-05 / 287. szám
1967 DECEMBER 5.. KEDD r*s* jnevei K/Círlap HOL AZ IGAZSÁG? A vitatkozókat hallgatva, újra és újra csak az ötlött eszembe: az igazság soha nem egyértelmű, s legtöbbször nem is első pillantásra világos. A vitatkozók; ez esetben a váci Forte néhány munkásnője; arról beszéltek, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében sajátos ellentétek támadhatnak a különböző juttatásoknál. Mert például — mondta az egyik — van egy jó váci és egy közepes nagymarosi dolgozója a gyárnak. A vácinak nem kell, a nagymarosinak azonban már kell utazási hozzájárulást fizetni; többet kap tehát a közepes dolgozó, mint a jó. Többet, még akkor is, ha kifizeti, s nem saját gyarapodására használja fel ezt az összeget. Hol itt az igazság; miért részel többet a nycrcségalapból, szociális juttatás címén a közepes a jónál? Érdekes gondolat, nem vitás. Az új mechanizmus elsősorban így, s nem általános közgazdasági törvényein át foglalkoztatja az embereket. A nagy többség kiindulópontja: személy szerint őt hogyan érinti az új helyzet? Térjünk csak vissza a Forte-gyári asszonyok eszmecseréjéhez. Vessük el azt a lehetőséget, hogy a gyár nem fizeti az utazási hozzájárulást: a váci gazdasági körzetben munkaerőhiány van, tehát ragaszkodni kell a munkásokhoz, „megfogni” őket. Igaza lenne tehát a fenti módon érvelőnek? Látszatra igen, lényegében nem. Mód van arra — csak például, sok más lehetőség mellett —, hogy a nye- rcségaiap felosztásakor a jutalmakra tartalékolt összeg nagyobb legyen, s ezzel módot adjon a jók kiemelt jutalmazására, a közepesekhez mérten. A jó váci munkásnő tehát már ebben az esetben is többet kap, mint — a példánál maradva — a közepes nagymarosi. Mód van azután arra is, hogy a nyereségrészesedés osztásakor ismét különbséget tegyenek kiválók, jók, közepesek és gyengéit között: semmi akadálya annak, hogy már a bérek megállapításakor meglegyen ez a különbség. Ebben az esztendőben, tehát 1967-ben már olyan bérezési rendszert honosítottak meg a gyárban, mely a különböző mozgóbérekkel, jutalmakkal stb. a korábbi évekhez n.értcn üsz- szehasonlííhatatlanul igazságosabb, ösztönzőbb, s jobb munkára serkentöbb légkört és gyakorlatot teremtett, illetve honosított meg. A jövő esztendőben ez még inkább így lesz, nincs ok tehát az aggodalomra, miszerint a közepes előnyökhöz juthat, a jóval szemben. Van azonban másféle lehetőség is, nemcsak a Fortéban, hanem mindenütt: a most kidolgozás alatt levő kollektív szerződés. Világosan, mindenki számára érthetően fogalmazzák meg ebben a bérezés, s a béren kivüli juttatások elveit és gyakorlatát. Most, a kollektív szerződés tervezetének vitái során tisztázzák a gyári véleményt, ne féljenek kimondani, hogy a jó munkás, a közösségnek többet adó igenis többet érdemel, mint az, aki csak a legszűkebb értelemben vett kötelességét végzi el. Ne féljenek attól se a vállalatok, hogy az eddigieknél jóval nagyobb eltérések legyenek a jók és a közepesek fizetésében; ne tíz- vagy húszfillér el; „különböztessenek” meg embereket. Az ilyesfajta megkülönböztetés joggal kerül idézőjelbe, mert nem több, csak nevetséges. Ha ilyen elvek alapján létrejövő gyakorlat honosodik meg az üzemekben, ha oktalan szemérmesség nélkül mondják meg, ki érdemel többet, s ki kevesebbet munkája alapján, akkor az sem marad titok senki előtt, hogy hol is az igazság, s főként az: miért igazság... M. O. CODOLLO Megkezdődtek az államvizsgák A gödöllői Agrártudományi Egyetemen hétfőn megkezdődtek az államvizsgák. Az agrártudományi főiskolák közül Magyaróváron kedden, Debrecenben és Keszthelyen pedig december 11-én kerülnek vizsgabizottság elé a mezőgazdasági mérnökjelöltek. Ez évben együttesen 530 mezőgazdasági mérnök szerez diplomát. Az új diplomások több mint egyharmadát társadalmi ösztöndíjasként a ter- melőszövétkezetek és állami gazdaságok küldték egyetemre, főiskolára. FIGUIIÉK... A SZORGALMAS KERES JÖNNEK A FIATALOK IS SOKATMONDÓ HANGSÚLY DUNAÚJVÁROS PAPÍR Dunaújvárosban megkezdték az újság-, a regénynyomó- és a famentes papír gyártását. A szovjet papírgyártó gépekkel két gépsoron a napi termelés egyenletesen 100—110 tonna. — Gyurkám, gyere már — szólt ki az ajtón Muka Pál főagronómus. — Rátok kíván! csiak. — Ránk? — lép be a kisné- medi Zöld Mező Tsz mokány ein ökheiye ttese. Szövetkezetük jelenleg a váci járás egyik legjobb gazdasága. — Sajnálom, hogy nincs itt a brigádnaplónk, dehát elvitte a lányom Kecskemétre, mintának. Figuli György és Muka Pál közösen gépesítették a permetezést. Házilag' olyan ügyes szerkezetet készítettek, hogy a híre még a televízióba is eljutott. Készítettek egy keretet, amire huszonnégy, váltható szórófejet erősítettek. Traktorral viszik végig a sorok között és ily módon hihetetlenül' könnyűvé, gyorssá és olcsóvá vált a munkaigényes eljárás. Rengeteg a teendőjük: 14 ezer holdon gazdálkodnak. A tíz erő- és a 40 munkagép állanMűtárgyak Műtárgymásolatokat vásárolhat a közönség. Kísérleti múzeumi bolt nyílt a napokban Budapesten. Az új üzletben a Harmincad utca és a József Nádor tér sarkán hazánk 113 múzeumának legszebb tárgyairól készített mérethű másolatokat árusítanak a bolt vezetői (MTI — Foto) esetre még holnap intézkedem — ígérte Madarászné. © Egy hét elteltével, amikor végre Budapesten sikerült találkoznom Csermely Lajos- néval, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Pest megyei bizottságának balesetvédelmi felelősével — neki az első kérdése ez volt: — Mikor történt ez a baleset? Semmit sem tudok róla. Tehát neki ezidáig még nem szólt, nem telefonált, nem beszélt Imréné ügyéiről senki. Azonnal megkéreste a jegyzőkönyvet — valóban ott volt az aktái között —, közben azonban elmagyarázta, hogy valójában a munkavédelmi eljárásokat nem a szakszervezet megyei bizottságának kell lefolytatnia. Ez állami feladat: törvényes rendelkezések szabályozzák a tennivalókat. És mutatta sorban, hogy tessék, itt van: a Mü. M. 2/1962-es rendelet, a Mü. M. és a SZOT 7/1964-es végrehajtási utasítása, továbbá az ehhez járuló Eü. M. 33/1966-os számú kiegészítő rendelkezés. — Érdekes, hogy nem tudták megmondani a dolgozónak a tennivalóit — mondta Csermely Lajosné. — Határozottan érdekes, hiszen a rendelkezésekben világosan megvan, hogy külön, írásban kell közölni a vállalatnak a balesetet szenvedett dolgozójával, hogy kártérítési igénnyel élhet ... Meg kell neki írni, hogy kérvényt adjon be... Ez kötelesség ... Szóval a megyei szakszervezeti bizottság ma nem intéz baleseti ügyeket, csak ha erre külön kérik, vagy figyelmeztetik. Imre Ferencné esetében ez nem történt meg. Egyébként félévenként felülvizsgálják a jegyzőkönyveket; ekkor talán sor került volna rá... Végül a jegyzőkönyvről szólva, hogy miért olyan, amilyen, Csermely Lajosné így beszélt: — Nem lep meg, eléggé tipikus eset. Ha ugyanis a dolgozó felelős valóban a balesetért, esetleg nem kap kártérítést. Ugyanakkor azonban az is előfordulhat, ha más felelős érte, s ennek a felelősnek varrják a nyakába a kártérítést. Éppen ezért — érti ugye? — legtöbbször a dolgozót teszik felelőssé, mint ahogy ez a jelen esetben is látszik ... Maradt azonban egy lehetőség — úgy is lehetne mondani: jóindulatú feltevés —, az tudniillik, hogy a gödöllői kórház hátha továbbította Imre Ferencné kérvényét a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályához. Mint ahogy kötelessége lett volna. Mert mindösz- sze két dolog lehetséges: vagy helyben kifizetik a táppénzen felüli kártérítést, vagy ha ezt nem találják méltányosnak — a felügyeleti hatóság döntését kell kérni... Erről röviden csak ennyit: a megyei tanács egészségügyi osztályának munkavédelmi felelőse — miután nagysokára megtalálta a jegyzőkönyvet — közölte, hogy nem foglalkozott az üggyel. Miért foglalkozott volna? Mindeddig semmiféle kérvény, reklamáció nem érkezett ... — Talán a Gödöllői Városi Tanács egészségügyi csoportja többet tudna mondani, végtére is a kórház közvetlenül oda tartozik... Érdekes! Hiszen a gödöllői tanácsnak még jegyzőkönyvet sem küldtek...! © Vissza tehát Gödöllőre, először Is a panaszoshoz. Ki mondta Imre néninek — és ha mondta, mikor mondta —, hogy kérvényt adjon be? A válasz így hangzott: — Volt itt októberben valami ünnepség a kórházban, amire Tóth Zoltán doktor úr, a városi tisztiorvos is eljött. Akkor ő minket is meglátogatott itt a mosodában, megkérdezte; hogy vannak, asszonyok? — én meg akkor arra gondoltam, hogy ha már itt van a doktor úr, mégiscsak megkérdezem tőle, hogy mit kellene tenni ebben az én ügyemben. Nahát ö mondta, Tóth doktor úr, hogy adjon be kérvényt az igazgató úrhoz, Imre néni... Én meg még akkor mindjárt be is adtam ... Innen már gyorsan peregtek az események. Először ugyan dr. Tóth Zoltán, a városi egészségügyi csoport vezetője sem emlékezett az esetre; de aztán mintha tényleg rémlett volna neki, hogy valóban beszélt ő valamit Imre nénivel. Dehát nála nincs semmilyen papír az ügyről... Mindjárt telefonált a kórházba és a gazdasági hivatal vezetőjével beszélt: „Mi van már az Imre néni balesetével: kifizették? Nem fizették ki? És hová lett a kérvénye, amit beadott? Hogy van ott valahol valami papír? Igen, igen, arról a papírról van szó... Azonnal kerítsék elő és küldjék át ide hozzám!” Fél őrá sem telt belé, megérkezett a kérvény. A városi tisztiorvos egyetlen szó nélkül nyújtotta át. A papíron valami ilyesmi állt: „En, nevezett Imre Ferencné tisztelettel kérem, hogy a balesetem után járó... stb.” A dátum alatta: október 14. És egy más kéz írta megjegyzés, ugyanitt keresztben: „Sürgősen intézkedjen Gazdasági Hivatal. Dr. Klacsmann." — No, ezt egy szikra híján elsüllyesztették, úgy higgye el! — jegyezte meg dr. Tóth Zoltán. És ott nyomban visz- szaírt egy utasítást, hogy Imre Ferencné járandóságát rendezzék! Mert hiszen ennyi az egész. A dátum az utasítás alatt: november 21. Végezetül most már csak egy rövid számadást. Az újságíró, aki elindult Imre Ferencné panasza nyomán, gépkocsiba ült Budapesten és elutazott kétszer Gödöllőre; tehát több mint 100 kilométert tett meg állami járművön, állami benzinnel, állami gépkocsival. „Hol az olló, komám- asszonyt” játszott további három napig Budapesten, mert semmiképpen sem tudta kideríteni, hogy hol akadt el Imre néni pénze. Természetesen minden napra kapta a fizetését, a gépkocsivezetővel együtt napidíjat számítottak fel; sőt még az a nap sem volt ingyenben, amikor az újságíró végül megírta ezt az egész litániát. Közben más embereket tartott fel munkájukban, mert a balesetvédelem általában társadalmi munka (!)... Egy szó, mint száz; ha jól összeadjuk, csak ez az újságcikk többe van, mint 550 forint, ami egyébként a panaszos járandósága. Tehát eny- nyi út, ennyi fáradság, ennyi költség kellett ahhoz, hogy 550 forintot kifizessenek egy 54 éves dolgozó asszonynak, akit munka közben baleset ért... És ez egy kis ügy... Szóra sem érdemes, annyira mindennapos ... Azt hiszem, számolhatunk: egy, kettő, három ... egészen százig! Mielőtt még valamit kimondanánk ... Pékiss János dóan üzemképes. A két éve alakult és azóta szocialista címet nyert traktorosbrigád Figuli György vezetésével kora tavasztól mindenből kiveszi a részét. A termelőszövetkezet nyolc lófogata már csal; a háztájikban dolgozik. Mérnöki pontossággal napra előre megállapították a munkamenetet, hol mennyi üzemanyagot lehet megtakarítani úgy, hogy a gépek erőnléte azért teljes legyen. Tavaly a rekonstrukción megmentettek kétszáznegyvenezer forintot, amelyből jelentős összeg jutott a traktorosoknak. — Aki szorgalmas, az kereshet. Kétezerhétszáz forint körüli az átlag, az évi jövedelem az összes tagokra átszámítva harmincezer forint — Nem panaszkodhatunk. Nagy szó, hogy nálunk nincs vándorlás. Idevalósiak vagyunk mindannyian. Ismerjük a saját határunkat, hogy ha bekötött szemmel vinnének körbe, mindig tudnánk merre járunk. Tudjuk, hogy ki kicsoda, mennyi benne az eró; milyen észjárású. Jönnek visz- sza a fiatalok is. A faluból az Izzóba, az írószer-, és a Duna Cipőgyárba járnak leginkább. Mostanában bejönnek érdeklődni, kaphatnának-e helyet a gépcsoportban? — Csakhogy mindenki nem dolgozhat nálunk a brigádban. Kell az ember a tehénistálióba is. Az is lassan olyan, mint a gyár. Géppel fejünk és a trágyát szalag viszi. — És a brigád? Miért nevezik szocialista brigádnak. — Pontosan ezért húzódtam a beszélgetéstől. Olyan nehéz elmondani. Ha felsorolom, milyen feladatokat irtunk a vállalásba, semmi különös, mer. ehhez hasonló sok száz van. A szellemet — ami minket ösz- szetart — arról szintén nehéz beszélni. Az észrevétlenül közrefogja és formálja a benne élőket. Brigádvacsorát rendeztünk, tavaly a Balatonhoz kirándultunk, idén pedig a vásárt is közösen néztük meg. Még az sem lényeg, hogy hajtottuk egymást a jubileum versenyben. Amikor Cserná,. Mihálynak hályogos lett i szeme és bevitték a kórházba, magától értetődött, nogy elmentünk és befejeztük a félbemaradt építkezést. Tízünkből nyolcán már új házat építettünk. Nemcsak a segítség jött jól, hanem a tanácsadás, a jó és rossz tapasztalatok kicserélése. Az is, hogy egyszerre jelentkeztünk most a téli oktatásra, vagy hogy agitálni sem kellett, munka után együtt mentünk a falu többi lakosával az egészségház építéséhez. Hogy mit tartanak a Zöld Mező Tsz jeles brigádjáról, azt szerényen, de sokaimon - dóan jelzi a hangsúly, ahogy mondják a faluban: igen, a Figuliék... k. m. D eiet jelez ti.nsznnava.ros i öreg tornya. A főutca fáin : már csak nyári emlékként rész- \ két néhány megsárgult, száraz levél, pedig a november végi! nap becsületesen iparkodik, I hogy visszavarázsoljon valamit a letűnt nyárból. Erőlködése csak az őszutói színeket ragyoghat ja föl, a kövezetre hullt falevelek óaranyát, néhány szerénykedő vén lakóház zsalugá- terének zöldjét, no meg a rózsákat a fiatal diáklányok arcán, akik hangoskodó tálkákban most rajzanak éppen elő a gimnázium kapuján, és kurta szoknyájukkal pajkos játékba kezd a friss szél. Kedvesek, aranyosak. Pontosan olyanok, amilyenek tíz évvel, száz évvel, ezer évvel ezelőtt elődeik voltak: szele- burdi kamaszlányok, bakfisok. Tavaly még valamelyik általános iskola nyolcadik osztályának padjaiban szurkoltak számolgatva a remélhető bizonyítványátlagot, amelytől a gimnáziumi felvétel függött. Még gyerekek voltak, össze is verekedtek olykor az iskolaudvaron vagy az utcán a ki- állhatatlan fiúkkal, de az idén már — legalábbis azt hiszik — nagy lányok, nők. Ebben ugyan maguk sem egészen biztosak, éppen ezért igyekeznek olyan nagyon, hogy elhitessék az utcával, a járókelőkkel, a 18-as villamos nagy bajuszú vezetőjével, a közlekedési rendőrrel, a felcsillanó szemű fiatal taxisofőrrel, a hepehupás járdán tipegő öreg házas- p'—rí, még talán a vén krisztinavárosi házakkal is. Ahogy kiviharzanak a széles iskolakapun, esetlen, szeles j „ívű gyos” retiküljüket, és elökotor- ják belőle a döntő dokumentumot: a cigarettát. Tüzet adnak egymásnak. Valamenny. rágyújt. Es úgy indulnak el. kezükben a nagyon ügyetlenú,. nagyon gyakorlatlanul tartoti parázsló cigaretta. Füstjét még nem tudják, nem merik lenyelni, mellre szívni, egészséges tüdejük görcsösen tiltakozó'■ ellene. Csak a szájuk üregét szívják tele vele, de onnan is gyorsan kiengedik a levegőbe. A nagy nevetgéléc közben egyikük tüdejébe mégis beszivárgott valamennyi. Elsápad, köhögve, krákogva, fuldokolva kapaszkodik meg c közeli utcalámpa oszlopába. E is marad a többitől. Azok ha ladnak tovább, magasra tar tott kezükben a füstölgő cigc retta, mintha kihívóan ez kiáltozná: — Emberek, utca, házak, vi lág, ide süssetek! Mi már nen vagyunk ám gyerekek. Mi ke moly felnőttek vagyunk, nők hölgyek! Ügy bizony! Sokan mosolyogva nézik őket, mint ahogyan a papát- mamát játszó aprószenteke: szokás, de van, aki fejét csó- v 1 á, és arra gondol, hogy talán mégiscsak kár volt feloldani az iskolákban a dohányzási tilalmat, hiszen a tudósok egyre határozottabban hirdetik, hogy a legszörnyűbb betegség, a rák egyik legfőbb okozója a dohányzás. Az utca a késő őszi ragyogásnak örül. A világ közömbös. A vén házak pedig az őre< Krisztinában régi emlékei merengenek. Magyar László Távvezeték Munkácstól Sajószögedig A magyar—szovjet villamos- energia-együttműködési megállapodás előirányozta Munkács és Budapest között egy 400 kilovolt feszültségű távvezeték, Gödön pedig egy 400/ 220/120 kilovoltos transzformátorállomás építését. E létesítmények lehetővé teszik mai'’ 600 megawatt villamos energia betáplálását a magyar villamosenergia-rendszerbe. Az első hazai 400 kilovoltos távvezeték első szakasza — szovjet oldalon Munkácstól a mr-var határig, magyar területen pedig tovább 120 kilométeres hosszúságban Sajószögedig — december 1-én elkészült. Műszaki felülvizsgálaté és átadás-átvétele hétfőn kezdődött meg. Ennek befejezte után a távvezetéket december 20-án helyezik üzembe, s akkor — eevelőre 200 kilovolt feszültséggel — megindul rajté a villamos energia Magyarország felé. t Kamaszlányok
