Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-31 / 308. szám

1967. DECEMBER 31., VASÁRNAP #Birr HH.vr.t 7 ' Mesterséges holdak a magyar meteorológia szolgálatában Az országos Meteorológiai Intézet Marczell György aerológiai obszer­vatóriumában 1967. májusában kezdték el építeni azt a vevőbe­rendezést, amelynek segítségével *ia már rendszeresen fogják az -5SSA 6. és a Nimbus 2. amerikai íneteorológiai mesterséges hold ál­tal továbbított fényképeket. A >rognózisosztály számára a világ- trben készített fényképek kiváló kiegészítő információt jelentenek. Az osztály minden órában meg­kapja Európa földi megfigyelő ál­lomásaitól az észlelési adatokat, s .*zeket egészítik ki a több mint *zer kilométer magasságban ké­szített, a pillanatnyi felhőhelyze- iet rögzítő fényképek. Ez külö­nösen azoknál a területrészeknél jelentős, ahonnan adatszegény jel­zéseket kapnak, mint pl. az At­lanti-óceán felületéről. CSÓKÁS TÖLGY A szigetvári úttörők védnök­séget vállaltak a város legöre­gebb fája felett. A terebélyes tölgy életkorát 500 évre becsü­lik a szakemberek. A gyerekek bekerítik a fát, hogy megóvják az esetleges rongálástól és ma­dáretetőket állítanak fel. A fa odvaiban nemrég csókacsalá­dok raktak fészket. Az úttörők elhatározták, hogy a védnök­séget rájuk is kiterjesztik és rendszeresen etetik a tölgyfa madárlakóit. Fősorsolás is Az Országos Takarékpénz­tár január 4-én délután Buda­pesten rendezi a nyeremény­betétkönyvek 1967. negyedik negyedévi sorsolását és az évi fősorsolást. Mindkét húzáson valamennyi érvényben levő nyereménybetétkönyv részt vesz. Ab itlrusn kérdésig Mennyiért árusítható? Egyéni sertéstartó, szerződés! tés ára, és abból 6 kg a levo- nélküü szabad sertését meny- ■ nás. Előfordul viszont, hogy a nyiért vásárolhatja fel az álla- : tsz-ek nem tudnak szerződési mi sertésfelvásárló, ha az 150 kötelezettségüknek eleget ten- kg-on felül van? ni, s ilyenkor rajtuk keresztül Pest megyei Áruforgalmi j is értékesíthetnek a tsz-tagok. Vállalat felvásárlási osztályve- 1 Ebben az esetben 22 Ft-ot fi­zető, Somodi Sándor: | zetnek kilogrammonként a 130 17,50 az egyéni szabad ser- , kilón felüli sertésért. NADAP Hatvanszemélyes sétahajó­val gyarapodott a velencei­tavi víziflotta. A Nadap név­re „keresztelt” szárnyashajó­ból átalakított vízijármű a váci Hajó- és Darugyárban készült. A tervek szerint a tavi séta­hajócsalád harmadik tagját a lagúnák közötti vízisátákra használják majd. A Nadap egyelőre a Pákozddal együtt az agárdi kikötőben telel, s előreláthatóan május elején indul első tavi útjára. Mi fejezi ki jobban a ter­mészetre való reagálásaival, feleleteivel az embernek az évszakokat, mint a fák? Nem is érezhetném magam sehol máshol ennyire a télben — bár mondják, hogy az er­dő, mint a tenger, a tél ele­jén még meleget, tavasszal pe­dig hideget sugároz. Körü­löttem nyolcezer hold, azaz négyezerhétszáz hektár erdő, a Gödöllői Állami Erdőgaz­daság galgamáesai erdészeté­nek birtoka. Ebből, a hegyek sokaságát borító gulliveri sző­nyegből engem először a szí­nek fognak meg. A hó fe­hérjének, a föld barnájá­HüS! nő a karácsonyfa? éi em tudom, mással is így van- e, de így szilvesz­ter előtt nálunk mindig el kezd dőlni a karácsony­fa. Karácsony és szilveszter között a legtöbb munkát az embernek a karácsonyfa ki- egyenesítése okoz­za. Azonkívül az ünnepi ebédek ki- heverése. Nálunk például már gye­rekkorom óta az volt a szokás, hogy édesanyám attól tartixi, hogy éppen szentestén maradunk éhesen: annyiféle böjti ételt készített, hogy én minden esetben elrontot­tam a gyomrom. Most már, hál is­tennek jól vagyok, s fáradtan ugyan, de elégedetten álr lok a karácsonyfa felett. Azért fe­lette és nem alat­ta, mert a kis fe- nyőcske csak het­ven centi magas. Az asztalka, me­lyen áll: körülbe­lül hatvan centi­méter. Ez összesen egy méter és har­minc centiméter ... Távol legyen tő­lem minden döly- fös dicsekvés, ép­pen most: de erű­nél én jóval ma­gasabb vagyok. Azt sem dicsek­vésből mondom, hogy volt már ne­künk ennél ma­gasabb fánk is. i Mikor a kislá- , nyom hetven cen- ■, ti magas volt csu- , pán — nem is j olyan rég ?n —, a ] karácsonyfa száz- , hetven centimé te- j rés volt. Most a j kislányom száz- , hetven: a fácska , viszont csak het­ven. Azt hiszem, ] így van ez rendt- , jéra. Majd ha a ^ kislányomnak lesz ] kislánya, ami né- < hány év múlva —, , bármilyen meg- j döbbentő is ez < számomra — j könnyen megtör­ténhet: a fa csú- i csa újra felszökik > a mennyezet felé. S megint nehe- 1 zebb lesz diszíte- j ni. Egyszóval: ez az \ én fenyöfanaptá- \ ram. A fák nőve- j kednek, a fák ki- ; sebbednek eme ] ünnepen. Addig i növekednek, és i addig kicsinyed- ] nek, amíg az em­ber — szinte ész- j re sem veszi — és , eltávozik. Persze < jól viselkedni po­kolian nehéz do- ; log. Mert azt még \ csak Megállja a \ halandó — ha min- ; den jól megy —, 1 hogy ne lopjon, ne \ öljön. De azt is a ] lelkünkre kötőt- ] ték, hogy feleba­rátunknak se fele- 1 ségét, se házát, se t mezejét, se másfé- i le jószágát ne ki- l vánjuk meg. Ami engem ih­let: soha senkinek a jószágát nem irigyeltem meg. Mezőn, nem mon­dom, szívesen he- verésztem világ­életemben. De so­hasem kívántam, hogy a mező az enyém is legyen. Megelégedtem a fűszállal is, amit rossz szokásból rágcsálni szoktam. Azonkívül nem kívántam sem más házát, sem más Trabantját. Nem mondom, ezeket a gyönyö­rű, modem örök­lakásokat már sokszor megiri­gyeltem. Dehát a parancsolatban amúgysem esik szó öröklakásról ... Ami pedig a más feleségét il­leti: talán ez a legnehezebb. Ugyanis hiába kí­vánom én meg felebarátom me­zejét, házát, gép­kocsiját, vagy öröklakását: akán- milyen vágyakoz­va nézek is rájuk — azok bizony a felebarátomé ma­radnak. Feleség esetében azonban — hogy úgymond­jam — " olykor nem ilyen egyér­telmű a dolog. Ezt csak azért merem megemlí­teni, mert tudom, hogy elvégre már kopaszodon, s a karácsonyfánk magassága, mint említettem: het­ven centire csök­kent. Hámos György nak, a fák fáradt feketéjé­nek a lila, a rózsaszín, a vi­lágoskék több értelmű variá­cióit kölcsönzi a téli nap. Ir­galmatlan módon fúj a szél! Mesék, legendák, szavak kö­tik össze a fák és az ember világát. Oázis — a nyelv ezt a szót a pusztaságban viruló, embert befogadó sziget je­lölésére használja. A kifeje­zéshez a képzelet fákat társít — mintha az ember csak ott maradhatna meg, ahol a fa megterem? Egy, a természet ősi har­móniája után sóvárgó pri­mitív mese szerint, az őser­dők tisztásain csodálatos gyepszőnyegek rejtőznek. Ám ha egyszer az ember ásója megbontja a pázsit békéjét, akkor elburjánzik a gaz, és csak gyötrelmes fáradsággal állítható vissza az eredeti szépség. Nem hiszek az aranykorok­ban. A természetében sem. Az ember költötte szép me­sék vágyainkat vetítik a múltba. De a gyötrelmes fá­radtság, amellyel valamiféle harmóniára törekszünk, min­den korokban igaz. Az a munka, melyet ezek­ben az erdőkben, a tájban vagy százhúsz ember végez, a térbeli és időbeli méretek miatt is, sziszifuszinak tűnik. A csúszós, meredek utakat könnyen maga alá gyűrő te­repjáró gépkocsi hegyeket hagy el, amíg emberekre találunk: egy forduló után már ismét hangyáknak tűn­nek ... A cserfa, amelyet vágnak, körülbelül százéves. Máshol bolyhos-bokros „fia­talos”. Öt éve telepítették. Száz év múlva lehet „learat­ni”. Szorosan vett gazdasági értelemben, vajon gyümölcsö­ző-e a hazai viszonyok kö­zött ez a nagyon nehéz mun­ka? Kifizetődő? Hiszen, hogy a közelebbieket ne említsük, ott vannak Kanada, vagy Szi­béria természetes rengete­gei! A távoli szállítás nagyon drágítja a fát. Annyira, hogy ma még például a szibériai fa­mennyiség évi növekedésének egyharmadát termelik csak ki. Minél közelebb esik az erdő a piachoz, a felhasználáshoz, an­nál gazdaságosabb a vele való BUMK!--------------------------- múlnak az I Olyan sebesen | évek, az em- ----------------------------bér hovato­vább képtelen megkülönböztetni egyiket a másiktól. Mégis, azt hi­szem, az esztendő, amelytől most búcsúzunk, sokáig emlékezetes ma­rad számunkra. Sok minden megesett benne, apróbb-nagyobb esemény — ezekre még visszatérek — de „kü­lönleges ismertetőjele”: ez volt a régi mechanizmus utolsó esztendeje. A régi mechanizmust sokat szidtuk azokban az években, amikor ő volt az úr, de halála órája közeledvén, rá kellett ébrednünk, hogy régi!volt, igaz, de nem is volt olyan rossz. Nem mondom, jó dolog az új me­chanizmus, de tartok tőle, hogy egy kissé fárasztó lesz. Mert például ter­vet teljesíteni nehéz dolog volt ugyan, de még mindig könnyebb, mint tervet kitalálni. Termelni nem volt könnyű, de még mindig köny- nyebb, mint azt termelni, ami kell. Mert eleddig egyszerű és tiszta volt minden: Krapancsák elvtárs, a mi­nisztériumból megtelefonálta nekem a gyárba, hogy mit kell termelnünk. És én azt termeltem. De az új me­chanizmusban nem így lesz. Kra­pancsák elvtárs nem fog telefonálni semmit, nekem azt kell termelnem, amit valami Piac kíván. De ki az a Piac elvtárs? Lehet annak a fejivei beszélni, meg lehet annak majd ma­gyarázni, hogy nézd kedves Piac elvtárs, én elhiszem, hogy neked la­ticel ülőpárnára van szükséged, de mi mégis inkább jancsiszöget gyár­tanánk, mert az már be van lőve ná­lunk. Ha legalább tudnám miféle ember ez a Piac, mivel lehet a lel­kére vagy a zsebére hatni: de őszintén szólva, én nem bízom az ilyen vadidegen alakokban. Krapan­csák, az mégiscsak jobb volt, nem mondom, nagy hólyag, de legalább szót tudtam érteni vele. Különben már nincs a minisztériumban. Le­építették, mert nem volt szükség rá. Most itt dolgozik a mi gyárunkban. ■------------------------- vitatkoztunk I Nagyon sokat | az új gazdasá­--------------------------- gi mechaniz­musról. Nemcsak én, meg a Kra­pancsák. Hanem a Veres Péter, meg a Bognár József is, a Népszabad­ságban. Nagyon érdekes vita volt, mert kimondták azt, amit sokan mások is éreztek, de nem tudtak ilyen szépen megfogalmazni. Hogy is mondjam csak, mi volt a lényege? Veres Péter azt mondta, jó dolog ez a mechanizmus, meg az anyagi ér­dekeltség, de mi lesz a közösségi szellemmel? Bognár József meg el­lenkezőleg azt mondta, jó dolog az a közösségi szellem de azért ne­künk külföldön nem adnak se vas­ércet, se gépet, se gyapotot. Az em­ber a legnagyobb bizonytalanságban volt, nem tudta kinek higgyen, de szerencsére akkor jött a Rényi Pé­ter, a Népszabadságban, és kiosztot­ta: ennek igaza van ebben, annak igaza van abban, de viszont ennek nincs igaza ebben, amannak nincs igaza amabban. Így aztán mindjárt világosság gyűlt az én kis agyam­ban is... M ert a dolgok bonyolultak ám, kérem szépen — ezt nem ő mondta, ezt én mondom — nemcsak a me­chanizmus, hanem más egyéb dol­gok is szörnyen bonyolultak. Itt van például az elmúlt évben bevezetett rendelkezés: az anyai ér­dekeltségről. Hogy a dolgozó anyák otthon maradhatnak a baba mellett, nem vesztik el az állásukat, sőt még fizetésük egy részét is megkapják. Voltak, akik nem bíztak ebben az intézkedésben. Magam is így voltam vele eleinte, mert — ha még jól em­lékszem — a gyermek úgy születik, hogy hónapokkal az örvendetes ese­mény előtt az ifiú férj egy holdas éjszakán átöleli bájos feleségét, ösz- szesimulnak, s így szólnak egymás­hoz: „Szeretsz?” „Szeretlek!” És most? Az ifjú férj elolvassa a Ma­gyar Közlönyt, hazamegy, leveti a mellényét és közli nejével: „Kérlek szépen, megjelent a 3/1967. (I. 29.) MT számú rendelet, amely kedvező lehetőségeket biztosít a dolgozó anyának. Nosza, növeljük az ezer la­kosra eső népszaporulatot...” És növelik.­------------ nem nekem, nem az ag­I Lám, | gályoskodóknak volt------------- igazuk. A rendelet óta a születések száma örvendetesen emel­kedett. Népszaporulatunk — jóllehet még mindig nem elég alacsony — felfelé ível. És hogy milyen hálátlan az ember: senkinek nem jutott eszé­be, hogy ezeket az újszülötteket a régi mintára, a jelenlegi egészség- ügyi miniszterről: Szabó-gyerekek­nek nevezze el... (Vagy legalábbis SZOT-gyerekeknek, mert az intézke­dés a szakszervezetek közreműködé­sével született meg ...) Persze sok egyéb is történt az el­múlt esztendőben, számba venni is nehéz, csak ami hamarjában az eszembe jut. Mi is történt például a mezőgazdaságban... Ja, igen: most almából volt katasztrofálisan jó a termés, amint néhány évvel ezelőtt dús szőlőterméssel vert meg bennün­ket a természet. Voltak, akik fele­lősöket kerestek, pedig erre semmi ok. Az egyetlen felelős: a rakoncát­lan, fegyelmezetlen, rosszindulatú természet, amely nem képes lépést tartami a járulékos beruházások le­maradásával. Rendben van, hogy süt a nap, jó, süssön, az neki a dol­ga, de nem csak úgy bele a vakvi­lágba, amikor neki tetszik... Leg­magasabb szinten oda kellene már hatni, hogy a nap annyit és akkor süssön, amikor és amennyi a jelen­legi raktárkapacitás mellett megkí- vántatik. Minden egyéb napsütést szigorúan meg kell torolni ... Ez olyan elképzelhetetlen? Már hogyan volna az a repülő csészeal­jak korában? Mert 1967 a repülő csészealjak éve volt. De nem nálunk! A mi kenj'erünk nem a repülés, ha­nem a hajózás. Kicsiny, tenger nél­küli országunk 1967-ben is két olyan hajózási teljesítménnyel rukkolt ki, amely a legöregebb tengerjáró nem­zetnek is dicsőségére válnék. Az el­sőnek csak kisebb jelentősége van: Székesfehérvár elnevezésű hajónk „személyében” első ízben kerülte meg magyar hajó Afrikát. Ez sem kis dolog, az azonban már valóban hajózási bravúrnak számít, ami ősz­szel történt: egy hajót Budapesttől 35 kilométerre kint felejtettek a Dunán, és 15 órának kellett eltelnie, mire a zátonyra futott honfitársaink partot értek. Repülő csészealj he­lyett vánszorgó mosóteknő... Edény az is! •— ---------——j még sok minden I Ezenkívül | érdekes történt az-------------------- óévben. A Ferenc­város nagy fölénnyel nyerte a baj­nokságot. Népi ellenőrök vizsgálták, miért rossz a kenyér minősége. Dí­jat nyertek külföldön és megbuktak itthon az új magyar filmek. Népi ellenőrök újra vizsgálták, miért rossz a kenyér minősége. Hozzáfog­tak a Keleti pályaudvar átrendezé­séhez, minden teljesen megváltozik, kivéve a legesúnyábbat, a Keleti pá­lyaudvart. Felépült a budai kör ala­kú szálló. Megnyílt az ország leg­kisebb színháza, de ettől sem javult meg a kenyér minősége. A jugoszláv turisták száma ugrásszerűen megsza­porodott. Betiltották a szeszesitalok behozatalát. Jól fizetett a lottó. Ke­vesebb betétkamatot fizetett az OTP. E gyszóval voltak örömök, de vol­tak hibák Is. Az ú.i év küszöbén fo­gadjuk meg, hogy az utóbbiakat ki­küszöböljük. Segítségünkre lesz a gazdasági reform. Éppen ezért ol­vasóinktól az idén nem úgy búcsú­zunk, hogy BUÉK, hanem úgy, hogy BUMK. Boldog új mechanizmust kívánunk! Novobáczky Sándor foglalkozás. Így például innen, a galgamáesai hegyekből Olasz­országba indul a cserfa, papír- alapanyagnak. © Mennyire más ez az erdő, mint a magától növekedő! A természet nem ismer ki­zárólagos célt, rangsorolást, kudarcot. A természet van. Mozgásában, az egymás mel­lett élésben és a harcban, az önmaguk lényegét kifejteni tö­rekvő dolgok óhatatlanul ma­gukon viselik a többi nyo­mát. Az őserdőben a korhadt, kidőlt fa pusztulásában is hat; a fiatalnak keresztül kell küz­denie rajta magát, és ha más formáknak is megvan ott az életfeltétele, akkor a joguk is megvan az élethez. A halál nem adható ingyen: az elpusz­tult egyed sebeket ejt gyilko­sán. Mennyivel demokratikusabb a kegyetlen természet a sok­féleség tűrésében, mint az em­ber, aki természetből nyert fogalmainak sokkal határozot­tabban ad érvényt. Ez az erdő hamisítatlan, eredeti termé­szet a vonatablakból. Közelről már észrevesszük, hogy a fá­kat egy elméletben meghúzott, más növényt nem tűrő négy­zetes hálóba ültették. Az érzékeny csemetéket rendszeresen kapálják, vegy­szerekkel védik a kártevőktől. Egy év után a kis fákat újból elültetik, egymástól már na­gyobb távolságra: ez az isko­lázás. Ezután következik a ki­ültetés. Ha régi erdő helyére telepítenek, akkor az öreg tő­kék közötti szabad sorokban kézierővel, vagy most már, egy újításuk segítségével, géppel árkot hasítanak: a föld meg- forgatásával így kipusztulnak a gyomok. Ebbe az árokba ül­tetik a csemetéket. Ezután négy-öt évig még mindig há­romszor kapálnak egy eszten­dőben. A „fiatalosokat” kerítés védi a vadaktól. Mivel a fényért hadakozva akadályozni kezdik egymást a fák, öt-tíz- húszévenként tisztítják, gyérí- tik az erdőt. Mindaddig, amíg megáll a növekedés és aratni lehet. Ezt ma már a fába, mint vajba mélyedé kézi motorfű­résszel végzik. A modern tech­nika megszabadította az em­bert a favágástól, s a vonta­tók is egyre inkább elhódítják a terepet az okos, álmos sze­mű, lomha mozgású, nagy da­rab lovaktól. De az itt dolgo­zók még mindig napi húsz ki­lométert gyalogolnak a mun­kahelyükre, ahol aztán vég­képp nem védi őket semmi az esőtől, sártól, széltől. Az erdő­vel való foglalkozás ma is olyan embereket kíván, akik­nek a keménysége a fáéval ve­tekszik. Csak termelnek az erdeik- ben, itt ma már senki nem él; három szép erdészház áll üre­sen, lakóik a falvakba költöz­tek. — És mi lenne, ha valaki el­határozná, hogy remete lesz, és le akarna itt telepedni? — kérdezem Vezér György erdé­szetvezetőt. — Ehhez engedélyt kellene kérnie az igazgatóságunktól. Nem hiszem, hogy megkapná. A retour á la nature, így. persze képtelenség. De meg­lep, amikor évi több millió forintos erdei tűzkárokra hi­vatkozva azt hallom, hogy a kiránduló vendégeknek sem örülnek. Egy kicsit azért meg­értem az álláspontjukat, ami­kor eszembe jut, hogy a téren, ahol lakom, a park tavából vissza kellett költöztetni a díszludakat az állatkertbe, mert kővel pusztították őket... Az ember ma már bőkezűen visszadja a természetnek, amit elvett tőle. A felszabadulás óta a hazai „erdősűrűségi fok” 12 százalékról 14 százalékra emel­kedett. Tessedik Sámuel, Kaán Károly, Kiss Ferenc egykor megkezdett munkája nyomán folyik az Alföld erdősítése is. Ki tudja, milyen nagy ered­ményei lennének, ha ezt már elvégezték volna az előző ge­nerációk. Hiszen a környező táj óriási hatással van az em­berre. Hiszem, hogy a termé­szet is hozzásegít a kultúrá­hoz, és azzal vetek egy utolsó pillantást a fákra, hogy éle­tünkben a gazdaságiak mellett mind több és másféle szerep­hez is jutnak. Padányi Anna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents