Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-31 / 308. szám
6 MST megyei J967. DECEMBER 31., VASÁRNAP R égi szokás január elsején új életet kezdeni. Ilyenkor az ember elhatározza, hogy az új évben nem iszik, életét hasznosabban éli, mint eddig. Most e hagyományt államosítottuk, mivel január elsejével az állam is új életet kezd. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az állam ezután nem iszik. Legfeljebb nem iszik előre a medve bőrére. Ezt ugyan már elhatároztuk egyszer. Akkor úgy fogalmazták, hogy nem esszük meg azt a tyúkot, amelyik majd aranytojást tojik. Nem is ettünk tyúkot, de az aranytojást hiába vártuk, mert amit az a tyúk tojt, minden volt, csak nem aranytojás. Ezért aztán 11 évvel ezelőtt sokan meg akarták enni. Pedig a hiba nem a tyúkban volt, csak arról feledkeztünk meg, hogy nem elég az aranytojást várni, rendesen etetni is kellene azt a tyúkot. Többek között ezt is célozza az új mechanizmus, mely január elsején lép életbe. Előzőleg azonban illően el kell temetni a kiszolgált ómecha,- nizmust. Ezúttal nem akarok beállni azok sorába, akik az ómechanizmus hibáit hánytorgatják. Népszokás nálunk, hogy a régit szidni, az újat dicsérni illik. Pedig az ómecha- nizmus sem volt mindig rossz, végül is majd’ húsz évet leszolgált - és, sok jót is köszönhetünk Héki."Aztán úgy jártunk vele, mint a gyerek a'cipőjével. Kinőttük, ezért több helyen szorított és már nem tudtunk benne lépni. Társadalmunk kinőtte mechanizmusát és ez mindenképpen azt jelenti, hogy fejlődtünk. Ennek pedig örülni kell. Mégis akadnak az új mechanizmusnak ellenzői. A leghangosabbak tzok, akik a régi mechanizmussal is 3 legelégedetlenebbek voltak, ölt már annak idején, amikor az óme- ihanizmust használni kezdtük, azt ürdették, hogy az egész nem tarthat mvább egy-két évnél és ezt az időt akár guggolva is kibírják. Úgy látszik, a sok guggolásban megroggyanjak az idegeik, mert most is biztosak a csődben. Sokan vannak, akik a megszokottat félnek felcserélni a szokatlannal. Hogy a cipőhasonlatnál maradjunk: mindig félünk az új cipőtől, mert annak betörése sok kényelmetlenséggel járhat. Eleinte az ember sántít benne, a cipő csikorog, amire a babona azt mondja, hogy azért, mert nincs kifizetve. Tartok tőle, hogy eleinte az új mechanizmus is csikorogni fog. V annak aggályoskodók, akik a kapitalizmusba való visz- szatéréstől félnek. Pedig nein az jelenti a szocialista gazdálkodást, ha azt a jancsiszeget, ami az államnak 20 fillérjébe kerül, 10 fillérért adja. Ha ezen a szegen marad néhány fillér haszon, az még nem kapitalizmus. Nem az a szocialista kereskedelem, ha az eladó nem fogadja a köszönésemet és úgy megbírál, mintha termelési értekezleten lennénk. És attól nem jön visz- sza a kapitalizmus, ha ugyanaz az eladó udvarias lesz és kérésemre akár a bolt egész készletét elém rakja. Az sem jelenti a szocialista gazdálkodást, hogy a kapitalizmustól öröklött munkanélküliséget úgy szüntessük meg, hogy a munkanélkülieket állományba vegyük és munkanélküli segélyüket bérjegyzékről folyósítjuk. És nem kapitalista tendencia, ha a jövőben a dolgozótól megkövetelik, hogy dolgozzon. Még attól sem kell megijedni, hogy mostanában egyre több szó esik a pénzről. A pénzről beszélni csak akkor szégyen, ha nincsen Ha van, az jó, ha több van, még jobb. Volt idő, amikor a régi mondást, mely szerint a pénz nem boldogít, rajtunk próbálták ki. Ezért kevés pénzt kaptunk, de csak az újságok szerint voltunk boldogok. Gondolom, dolgozóink nem is félnek a pénztől, sőt még az úgynevezett frizsiderszocializmussal sem lehet ijesztgetni őket. Jó lenne, ha minden dolgozónak tyúk főne a fazekában — és erre a lóhús árának emelésével megnőttek az esélyek — és ezt a tyúkot hűtőszekrényben lehetne tartani. Vannak még nálunk, akik irigykedve kacsingatnak a nyugati országok felé, de egyikük sem a kizsákmányolás, a munkanélküliség miatt. Ha itthon is könnyűszerrel hozzá lehet jutni a frizsiderhez, az autóhoz és egyéb civilizációs termékekhez, ezzel sok disszidensjelölt- nek tömérdek utánajárást takarítunk meg. Lassan már a sztriptízért sem kell a szomszédba mennünk. Én nem hiszem, hogy túlzottan ártalmas lenne számunkra, ha néhány hölgy a kelleténél jobban levetkőzik. Lényeg, hogy a közönség jólöltözött legyen. 1951-ben lódenkabát- ban néztük, hogy a mozivásznon pu- fajkás elvtársnők vívják az osztályharcot. Mostanában finom, divatos ruhákban ülünk a mozikban és megrökönyödve fedezzük fel, hogy a sztriptízt nem is a franciák találták fel, hanem, mint a Szegénylegényekből megtudtuk, a Bach-huszárok, vagy a Csillagosok, katonák tanúsága szerint a kozákok. Mai filmjeinkben általában mindent meztelen nőkkel fejeznek ki, de ez a művészet miatt van. Fedetlen hölgyekkel ábrázolják az ifjúság kisebbik részének feslett erkölcseit és a nagyobb rész olthatatlan szomját a leplezetlen igazságra. A z sem a kapitalizmus restaurációja, ha egy-egy cikk ára a piacon dől el. Sajnos, akik eddig aZ árakat meghatározták, sosem jártak piacra. Pedig mindnyájan a piacról élünk. Ezért mindenkit nagyon érdekelnek a várható ármódosulások. Egy éve folynak a találgatások. A „jól értesült” körökből nap mint nap újabb „fülesek” érkeztek. Az emberek pedig vásároltak. Az év utolsó napjaiban úgy vitték a centrifugát, mint a cukrot... helyesebben nem mint a cukrot, mert arról már tudtuk, hogy olcsóbb lesz. A bútorüzletekben nyugodtan bálokat lehetett volna rendezni és nem Hiszem, hogy a bútorüzletek dolgozóinak sok gondjuk lesz az év végi leltárral. Most végre vége a találgatásoknak. Az árlistákat böngészve megállapíthatjuk, hogy nem is olyan veszélyes a dolog. Persze én nem akarok hurrázni, bár őszintén megmondom, hogy a lóhús árának emelése egy cseppet sem fáj. Még emlékszem arra az időre, amikor a lóhúshoz bárki ingyen is hozzájuthatott. Csak ki kellett menni a körútra és megvárni, amíg a bomba egy csellengő lovat agyonüt. Ha a bomba nem a dolgozót találta el, akkor annyit kanyarílhatott önkiszolgáló alapon a friss lóhúsból, amennyit akart. Én már akkor sem szerettem a lovat. Most megnőtt a lovak becse, nyilván hálából, mert az elmúlt években annyit estünk egyik oldalukról a másikra. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy a virsli árát is emelik-e? Most majd kiderül, hogy miben van ló ... Drágulnak a luxuscikkek is. E téren sok vitára számíthatunk, mert nem eldöntött, hogy mi minősül nálunk luxusnak. Vannak hölgyek, akik állítják, hogy a Dior parfüm a dolgozó nő mindennapi életszükséglete. Sok asszonytársunkat úgy látszik az asztal körül zavarták, ha nem angol bry-nylonpulóverben és ausztrálgyapjú kardigánban járt. Az ilyen hölgyeknek ezután joggal súghatjuk a fülébe, hogy drágám. Az okos férfi inkább az „édesem” becézést alkalmazza. C sökkentik a tévé- és rádiókészülékek árát. A hír örvendetes, különösen akkor, ha csak a készülékek ára és nem a műsor lesz olcsóbb. Ezzel kapcsolatban a közelmúltban egy szomorú hír is napvilágot látott. Január elsejétől az eddigi két szabad esténk egyikét elveszik. Pénteken is sugároz műsort a televízió. Nem hiszem, hogy az intézkedés kedvezően befolyásolná aggasztóan alacsony nép- szaporodásunkat. Sok textiláru lesz olcsóbb. A rossz nyelvek persze azt mondják, hogy a szokásos szezon végi árleszállításokat most egyszerre hajtják végre. Én azonban biztos vagyok, hogy sok ár- leszállítást megérünk még, hála a divat gyors változásainak. Az új mechanizmusban növekedik az igazgatók önállósága is. Ettől sokan félnek. Főleg az igazgatók. Eddig ugyanis minden tettükért a felelősséget a felettes hatóságokra hárították. E helyeken a sok íróasztal között a felelősség úgy eloszlott, hogy nyoma sem maradt. A felettes szerveknél csak az érdemekre volt jelentkező. Most a felelősség és az érdem is az igazgatóknál marad. A jó termelési eredményekért ezután nem a trösztnél osztják a prémiumokat, hanem a gyárbeliek nyereségalapja nő és övék lehet a felelősség is. Ezért — bár erre még konkrét rendelkezés nem érkezett — a bútor árának emelése mellett* olcsóbbak lesznek az íróasztalok, mivel sok felszabadul belőlük. Sajnos, sok íróasztalhoz azonban annyira hozzánőtt a tulajdonosa, hogy csak vele együtt kapható. A mechanizmusról általában sokat beszéltünk az elmúlt év folyamán. Az újságokban optimista cikkek jelentek meg. Ezekből úgy látszott, hogy január elsejével egy csapásra minden megváltozik őszintén szólva én ebben nem hiszek. Főként azért nem, mert a mechanizmus nem gépekben, hanem az emberek fejében működik. Hosszú évekbe került, amíg megtanultunk az ómechanizmus szerint gondolkozni, és íme, épphogy kezdtünk belejönni, el kell felejtenünk az egészet és újat tanulhatunk. Gondolom, ez megint hosz- szú időt vesz majd igénybe. Mert mi nagyon nehezen tudunk felejteni. Tanulni pedig még nehezebben. A z újságokon kívül az emberek között is sok szó esik az új mechanizmusról. Amióta az új mechanizmust meghirdették, eltűntek a presz- szókból a rendőrviccek és megszüntette adását a jereváni rádió. Ha manapság Arisztid találkozik a Ta- szilóval, már ők is az új mechanizmusról beszélnek. A mechanizmusviccek — mint tudjuk — korántsem olyan pozitivek, mint a vezércikkek, de nem is olyan veszélyesek, mint azt sokan hiszik. Mert hogy is mesélünk ilyen vicceket? Néhány dolgozó körbeáll egy vicces dolgozót, aki előad egy tanulságos történetet arról, hogy az új mechanizmusban két csontváz találkozik. Az egyik megkérdi a másiktól: Te mikor haltál meg. Mire a kérdezett így zörög: Én még élek. A csattanón a dolgozók nagyot nevetnek és jó napjuk van. Pedig nem nevetnének ilyen jóízűen, ha komolyan vennék a dolgot, mivel ők a leendő csontvázak. De bíznak abban, hogy ha ebben a sokat szidott ómechanizmusban ilyen szépen kigömbölyöd- tünk, akkor nem lehet sok félnivalónk. Az ómechanizmusnak persze voltak nagyon kellemes oldalai is. Mert szép is volt, ha mondjuk valaki a gépiparban csinált egymilliós kárt, akkor nem kellett félnie. Érdemeinek elismerése mellett áthelyezték a tejiparba, majd újabb millió után a kulturális területen kötött ki. Nem volt félnivalója az egyszerű dolgozónak sem. Az elmúlt évtizedben egy dolgozót sem bocsátottak el, mert nem dolgozott. Ha akadt is volna olyan szőrösszívű igazgató, aki ilyesmire vetemedik, akkor a dolgozó elment az egyeztető bizottsághoz, a szakszervezethez, ahol kiderítették, hogy a dolgozó nem hibás. A vállalat kollektívája a felelős, mert nem nevelte meg a dolgozót. A brigád a felelős, mert nem törődött a dolgozó családi problémájával. Az igazgató a felelős, mert nem vette tekintetbe, hogy a dolgozó kislánya, bukásra áll számtanból és ilyen körülmények között kinek van kedve dolgozni? Az új mechanizmusban ennek véget fognak vetni. Megnő a dolgozó dolgozók becse. És lényegesen nagyobb lesz a jogászok és közgazdászok szerepe. Ha megfigyeljük, már ebben az évben minden valamirevaló tsz felvett egy jogászt és közgazdászt. Ha nincs elég pénzük, inkább elbocsátják az agronómust. E gyes termelőszövetkezetekben nagy tervek születnek. Élve a lehetőségekkel, felvirágoztatják a melléküzemeiket. Egyelőre csak műanyag játékokat és kisebb alkatrészeket bütykölnek, de a hosszú falusi estéken már arról álmodoznak, hogy hamarosan lépegető. exkavátort és szárnyashajót is gyártanak. Közben persze arról is hallani, hogy egyes gyárak a felesleges hőenergiájukkal üvegházakat fűtenek. így várható, hogy végre eltűnik a különbség az ipari és mező- gazdasági munka között. A Csepel Autó melegágyi salátájáról, a ceglédi Kossuth Tsz pedig világszínvonalú excenterpréseiről lesz híres. Hallom, hogy a pesti házak padlásain állami segítséggel tyúktenyészetet létesítenek és sok helyen marhákat is tartanak. Még megérjük, hogy megindul az elvándorlás a fővárosi mezőgazdaságból a tanyai iparba. & ^ Várhatóan megfordul a mondás, mely szerint: amíg csak fizetgetnek, mi csak dolgozgatunk. Az új mechanizmusban rá kell jönnünk, hogy amíg dolgozgatunk, csak fizetgetnek. Én nem vagyok a saját unokáim ellensége, de nekem főleg az tetszik az új mechanizmusban, hogy eredményeit még mi is élvezhetjük. Erőfeszítéseink végre azt célozzák, hogy néhány év alatt utolérjük ... önmagunkat. A békés versenyt nem maratoni távon futjuk, hanem a rövidebb távok után is osztanak díjakat és remélhetőleg nemcsak okleveleket. Aki pedig ebben a versenyben nem fut tisztességesen, az könnyen kikerülhet az első csapatból a másodikba, ahol tudvalévőén kisebb a kalóriapénz ... Bár ahogy én ismerem önmagunkat, a „bundára” itt is lesz némi lehetőség. És most igyunk egy pohárka italt a nyugállományba vonuló ómectha- nizmus tiszteletére. Kívánjunk egymásnak boldog új évet és boldog új mechanizmust. Az árlistákat tanulmányozva gondoljunk arra, hogy van olyan áremelkedés is, melynek csak örülni lehet. Mert a nagy kereslet miatt biztos emelkedik a becsületes munka, a tehetség, a szorgalom és a szakértelem ára. És mivel a piacon még mindig nagy a kínálat az üres fecsegésből, az akadékoskodásból, kisszerűségből, ezek ára mélyen leszáll. Devalválódnak a bürokraták, a karrieristák és száj lépők. Értéktelen lesz a könyök, a száj és a nyelv és drágább a kéz és a fej. V égezetül a saját szakmámról is illik néhány szót ejteni. Bízom benne, hogy az új mechanizmusban az újsár gok is javulnak, mert az újságírók? nak sem lesz mindegy, hogy a ked? vés olvasó megvásárolja-e a lapot, vagy sem. Ezért a lapok frissebbek, színesebbek és olvasmányosabbak lesznek. Kötelességemnek tartom közölni, hogy jelen dolgozatom még ag ómechanizmusban íródott...
