Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-23 / 303. szám

HFCrBI KrfCírlat* 1967. DECEMBER 23.. SZOMBAT Péntek délelőtt az 1968. évi költségvetési törvényjavaslat vitájával folytatta tanácskozá­sát az országgyűlés. Részt vett az ülésen Loson- czi Pál, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, Ká­dár János, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és Befejeződött a parlament ülésszaka A képviselők elfogadták a jövő évi költségvetést a kormány tagjai. A diplomá­ciai páholyokban a magyaror­szági diplomáciai képviseletek számos vezetője foglalt helyet. Az elnöklő Váss Istvánná a költségvetés tervezetének pén­teki vitájában elsőként Párái Imrének, az Országos Tervhi­vatal elnökének adta meg a szót. Ä Tervhivatal elnökéinek felszólalása A pénzügyminiszter elvtárs expozéjában hangsúlyozta, hogy az 1968. évre kidolgozott állami költségvetés összhang­ban van a népgazdaság jövő évi tervével. A népgazdaság 1968. évi ter­ve megfelel a harmadik ötéves terv gazdaságpolitikai irány­vonalának, számol az elmúlt évek fejlődésének tapasztala­taival és az 1968. január else­jén életbelépő új irányítási rendszer követelményeivel. A terv kialakítását sokoldalú munka előzi meg. A harmadik ötéves tervünk végrehajtásának eddigi ered­ményei megalapozzák, jövőbe­ni feladataink pedig indokol­ják a gazdasági mechanizmus reformját. Az elmúlt két év egyik fon­tos jellemzője, hogy az ötéves tervben számítotthoz képest meggyorsult a nemzeti jövede­lem és ezáltal a fogyasztás és a felhalmozás növekedése. Ez kifejezésre jut abban, hogy az ötéves tervben számolt évi 4,4 százalékos átlagos növekedés helyett a nemzeti jövedelem — két év átlagát tekintve — évente csaknem 7 százalékkal, a fogyasztás — hasonló módon számolva — 3,3 százalék he- Ij’ett évente körülbelül 6 szá­zalékkal, a felhalmozás pedig 5,5 százalék helyett körülbelül 13—14 százalékkal emelkedett. A gyorsabb ütem azonban nemcsak előnyökkel jár. Mint­hogy a növekedés nem min­denben volt arányos, néhány ponton — mindenekelőtt az alapanyagellátás és a feldolgo­zó ipar szükségletei között és néhány, a lakosság ellátásában fontos termék tekintetében — ellentmondások, feszültségek jelentkeztek. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a külkereskedel­mi mérlegünk egyenlege a ki­tűzött követelményt nem érte el. Az 1968. évi terv, számolva ezekkel a tapasztalatokkal, a gazdasági növekedés mértéké­re az 1966—1967-es ütemhez képest mérsékelt előirányzato­kat javasol. Szükséges aláhúz­ni, hogy a gazdasági fejlődés tervezett üteme megegyezik, sőt némileg meghaladja a har­madik ötéves tervben az 1968-as évre előirányzott üte­met Ennek megfelelően az 1968. évi terv a nemzeti jöve­delem csaknem 6 százalékos és a fogyasztásnak is ezt meg­közelítő mértékű növekedését irányozza elő. A felhalmozás növekedésének ütemét a terv erőteljesebben mérsékli. Az előirányzat azonban így is valamelyest meghaladja az ötéves tervben számított mér­téket A népgazdasági tervezés új rendje A gazdasági mechanizmus reformjának bevezetésével, 1968-tól megváltozik a népgaz­dasági tervezés rendje. A ko­rábbi időszakhoz képest a gazdaság tervszerű, központi irányításának lényegét meg­tartva, változás történik a gazdaságirányítás módszeré­ben. A tervszerű irányítás a gazdaság vezetésének tovább­ra is alapkövetelménye marad, érvényesülése azonban haté­konyabbá válik és ezáltal elő­segíti, hogy a szocializmus tel­jes felépítésére irányuló gaz­daságpolitikai feladatainkat gyorsabban valósíthassuk meg. A népgazdasági tervek fő tar­talma a jövőben a fejlesztés fő irányainak, a népgazdaság fő arányainak meghatározása lesz. Így a tervszerűség a ko­rábbinál magasabb szinten ér­vényesülhet. Az elmondottaknak megfe­lelően a népgazdaság 1968. évi terve, a gazdasági mechaniz­mus reformjával összhangban, p tervezés új rendje szerint készült. A jövő évi terv már hem tartalmaz a minisztériu­mok és a vállalatok számára részletes előírásokat. A terv kidolgozásával egy­idejűleg alakították ki azokat íi gazdasági szabályozó eszkö­zöket, amelyek hivatottak a népgazdaság tervszerű fejlődé­sit, a gazdaságpolitikai elha­tározások, döntések megvaló­sítását biztosítani. A gazdasá­gi szabályozók jelentős része a gazdaságpolitika tartósabb — hosszabb távra érvényes — fcéijait szolgálja, ezért ^zok meghatározásához a harmadik ötéves terv előttünk álló idő­szakának feladatai szolgáltak E lapul. Ennek megfelelően alakult ki az új ár-, jövede­lemszabályozási, adózási, hi- t “1-, külkereskedelmi, beru­házási, termékforgalmazási rendszer és az ezekkel kapcso­latos konkrét szabályozók. Az új gazdaságirányítási rendszer elveivel összhangban a terv közvetlenül ható opera­tív szabályozó eszközöket is előirányoz. Ide tartoznak a hitelpolitikai irányelvek, az állami döntési körben megva­lósuló beruházásokkal kapcso­latos előírások., egyes termék­forgalmat szabályozó intézke­dések, az állami tartalékok előirányzatai, valamint a kö­zép- és íelsőiskolák első év­folyamára felvehető hallgatók számára vonatkozó előírások. Ezek az intézkedések az ötéves terv alapján kialakított tartós szabályozókkal együtt fejtik ki hatásukat és biztosítják a terv megvalósulását. A népgazdasági és a válla­lati tervezés kapcsolata min­denekelőtt abban jelentkezik, hogy a népgazdasági terv cél­jait és egyensúlyi követelmé­nyeit kifejező központi szabá­lyok terelik és behatárolják a vállalatok tevékenységét, alapvetően befolyásolják a vállalatok önálló tervezőmun­káját. Emellett a népgazdasági terv orientálja is a vállalati tervezést. Az Országos Tervhi­vatal már ez évben is az 1968. évi népgazdasági tervről szóló kormányhatározatok alapján önálló hivatalos tájékoztató dokumentumot készített és ad ki, amely részletes tájékozta­tást nyújt a vállalati vezetés­nek és általában a gazdasági területen dolgozó szerveknek és intézményétnek a népgaz­daság jövő évi várható fejlődé­séről és a kormány által el­határozott intézkedéseikről. Az éves tervlebontási rendszer megszűnése tehát nem jelenti a népgazdasági és a vállalati tervek közötti kapcsolatok megszűnését tartalmi vonat­kozásban; a központi célok megvalósításának és a vállala­tokhoz való eljuttatásának módszerei változnak meg. A vállalati tervezésben be­következő változások fő voná­sa, hogy e tervezés a jövőben elsősorban magát a vállalati vezetést szolgálja. Már az 196S-as tervre is érvényes, hogy a vállalatok a népgazda­sági terv és a számukra előírt működési szabályok ismereté­ben önállóan készítik el ter­veiket Egyensúly > Népgazdaságunk 1968. évre előirányzott fejlődésének egyik fontos feltétele a gazdaság, különösen pedig a belső piac kielégítő egyensúlyának bizto­sítása. A források és a szük­ségletek összehangolását — az éves tervekben — a két fő piacon: a fogyasztási és a be­ruházási piacon jelentkező fi­zetőképes kereslet központi tervszerű szabályozása bizto­sítja. Attól, hogy e szabályo­zás milyen módon valósul meg, nem kis mértékben függ a számunkra ugyancsak első­rendű jelentőségű külső piaci, vagyis a külkereskedelmi for­galomban érvényre jutó egyensúly is. Az elmúlt év gazdasági fej­lődésének már vázlatosan jel­zett tapasztalatai alapján az a következtetés adódik, hogy a népgazdaság kiegyensiilyo- zott ■ fejlődésének biztosítása a fogyasztás és különösen a felhalmozás növekedési üte­mének mérséklését és diffe­renciálását kívánja meg. Ez úton lehet elérni, hogy az összes belföldön jelentkező fi­zetőképes kereslet valamivel lassúbb ütemben növekedjék, mint a termelőkapacitások kellő kihasználásával elérhető kínálat és ugyanakkor az ex­port növekedése is a szükséges mértéliű legyen. E meggondo­lásoknak fontos szerepe van abban, hogy amíg a lakosság fogyasztási előirányzatai 1968- ban csaknem 6 százalékkal meghaladják az 1967. évi szín­vonalat, addig a népgazdasági beruházások előirányzott ösz- szege azonos az ez évi várha­tóval. A beruházásokról A népgazdasági beruházások előbbiek szerint — új áron számított 57—58 milliárd fo­rintban való — megállapítá­sát azonban nemcsak az is­mertetett egyensúlyi meggon­dolások indokolják. Ezt kíván­ják azok a tapasztalatok is, amelyek arra mutatnak, hogy az elmúlt években nem tud­tunk kielégítő mértékben ér­vényt szerezni beruházási po­litikánk elveinek. Ez a helyzet amellett, hogy zavarja az egyensúlyt, azzal is jár, hogy lassú a beruházások megvaló­sítása, s ezáltal korlátozott az új elhatározások érvényesíté­sének lehetősége. Fontosnak tartom megemlí­teni, hogy ami a beruházások ágazati összetételét illeti, az megfelel a harmadik ötéves tervben elfogadott fejlesztési arányoknak. Az 1868. évi mint­egy 57—58 milliárd forint nép- gazdasági beruházásból az iparban és az építőiparban 47 százalék, a mező- és erdő- gazdaságban, valamint a víz­gazdálkodásban 17—18 száza­lék, a szállítás és hírközlés te­rületén 15—16 százalék, a la­kás-, kommunális, egészség- ügyi, szociális és kulturális ellátás területén pedig 15 szá­zalék valósul meg. A terv azzal számol, hogy a beruházásra rendelkezésre álló eszközöket elsősorban a folyamatban levő beruházások befejezésére és folytatására használják fel. Ezt a célt szol­gálja az is, hogy a népgaz­dasági terv csak viszonylag kevés számú — összesen 16 — állami döntési körbe tar­tozó új nagy beruházás meg­kezdését irányozza elő. Az 1968. évi terv kidolgo­zásakor nagy figyelmet íor­tési körbe tartozó beruhá­zások közötti arány megter­vezése, — az egyedi nagy, célcso­portos és az egyéb állami be­ruházások előirányzatainak meghatározása, — a vállalati beruházások befolyásolása, főleg a jöve­delemszabályozási rendszer előírásai és a hitelezési fel­tételeknek a kormány által való meghatározása útján. A már ismert meggondolá­sokból — mint említettem —, 1968-ban csak kevés szá­mú új nagy beruházás meg­kezdését vettük tervbe. A 16 beruházás többszöri és sok­oldalú mérlegelés alapján úgy került kiválasztásra, hogy a létrejövő kapacitások min­denekelőtt az alapanyag- és félkésztermék-szükségletek jobb kielégítését, az építő­anyag-bázis bővítését, a la­kásépítkezések ütemének gyorsítását szolgálják. A megfelelő arányok biz­tosításában fontos szerepet töltenek be az úgynevezett ál­lami célcsoportos beruházá­sok, amelyek elsősorban a különböző hálózati rendsze­rek fejlesztését irányozzák elő. Az e célra előirányzott 14,7 milliárd forint szolgálja többek között a kőolaj- és földgázkitermelés és vezeték- rendszer fejlesztését, a vil- lamosenergia-hálózat bővíté­sét, az országos közutak és a mezőgazdasági bekötő utak építését, a vasúti közlekedés fejlesztését, egyes vízgazdál­kodási feladatok megvalósí­tását és nem utolsósorban a központi lakásépítés, a kór­házi hálózatfejlesztés és a középiskolai tantermek léte­sítésének feladatait. Szólni kell arról Is, hogy az új gazdasági mechanizmus elveivel összhangban már 1968-ban jelentősen változik az álíami és a vállalati dön­tési körben megvalósuló be­ruházások aránya. A válla­lati beruházások aránya évi 30 százalékról 1968-ban 40 százalékra, ezen belül az ipar­ban és építőiparban 22 száza­lékról 45 százalékra nő. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a ko­rábbi állami döntések alap-; ján folyamatban levő beru­házásokat — részben állami támogatással — a vállalatok általában kötelesek tovább folytatni és ez jelentős mér-, tékben igénybe veszi felhasz­nálható forrásaikat. A népgazdasági beruházások szerves részét képezik a külön­böző hitelformákban megvaló­suló beruházások. E célra a terv és költségvetés 7,4—7,8 milliard forintot mányoz elő. Meggyőződésem, hogy az is­mertetett gazdaságpolitikai meggondolások és a tervcélok­kal összehangolt szabályozók együttes érvényre juttatásának eredményeként fokozatosan ja­vulni fog az egész beruházási tevékenységünk hatásfoka. Kiss Árpád beszéde A vitában felszólalt Kiss Árpád miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke is. — Ha napjainkban a terme­lés fejlődéséről, a társadalom igényeinek egyre magasabb színvonalú kielégítéséről hal­lunk, természetesnek tartjuk, hogy az a tudományos ered­ményeken alapszik — mon­dotta bevezetőben, majd arról beszélt, hogy a tudományos eredmények alig egy évszá­zada kezdtek a termelésbe is behatolni. Lényeges különbség van azonban a technikai tudo­mányok egy évszázad előtti és mai fejlődése között. Egy év­századdal ezelőtt egyes ki­emelkedő nagy egyéniségek ötletei, zseniális éleslátása ve­zetett egy-egy korszakalkotó találmányhoz, ezzel szemben a mai kor összehasonlíthatatla­nul több nagy tudományos eredményt produkál a techni­ka területén, mint a megelőző korok bármelyike. S ezek a tudományos eredmények egy­másra épülve, gyorsan követik egymást. Ma már új tudomá­nyos eredményeket nem hoz­hatnak létre egymástól elszi­getelten működő, nagy alkotó egyéniségek zseniális gondola­tai, hanem azok csak szerve­zetten folytatott tudományos kutató tevékenység eredmé­nyei lehetnek. ­Ezután arról szólt Kiss Ár- : pád, hogy korunkban a nem­dítottunk a tervcélok és sza- jövedelem egyre jelentő­bályozók olyan összehango lására, amely az adott körül­mények között a legjobban szolgálja a népgazdaság ér­dekeit. Amint ez ismert, eh­hez a következő eszközök áll­nak rendelkezésre: — az állami és a vállalati dön­sebb részét fordítják kutatás­ra, a tudomány fejlesztésére. Nekünk sincs szégyellni va­lónk: jelentős összegekkel tá­mogattuk és támogatjuk a tu­domány fejlesztését. Amíg a legnagyobb és a legfejlettebb országok a nemzeti jövedelem­AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELSŐ PADSORÁBAN nek általában 3—3,5 százalé­kát fordítják kutatásra, mi az elmúlt évek átlagában a nem­zeti jövedelem 2,3 százalékát költöttük erre a célra. — Rendelkezünk a jelentős tudományos eredmények el­érésének másik feltételével is: vannak világszerte ismert és elismert kiváló tudósaink, a tudományos eredmények gya­korlati alkalmazására képes kitűnő mérnökeink, a techni­kai tudományok számos terü­letén rendelkezünk komoly tudományos és műszaki tradí­ciókkal, jelentős kutatási is­kolákkal. A kutatás szervezése és finanszírozása — Nem lebecsülendők te­hát azok az eredmények, amelyeket a tudomány és a technika fejlesztésében elér­tünk, mégis fel kellett tenni a kérdést, hogy a kutatásra fordított jelentős anyagi esz­közök és tudósaink, műsza­ki szakembereink magas fokú felkészültsége nem hozhat­na-e nagyobb eredményeket, ha változtatnánk a kutatás szervezésének és finanszírozá­sának módján. A tudomá­nyos kutatások összhangjá­nak javítására már az elmúlt években jelentős lépést tet­tünk a műszaki fejlesztési alap rendszerének létrehozásával. Ennek egy részével a válla­lat, más részével a miniszté­rium rendelkezett. Jórészt eb­ből fedezték az alkalmazott kutatások költségeit. A mű­szaki fejlesztési alapban rej­lő lehetőségeket mégsem lehe­tett teljes mértékben kihasz­nálni. A kutatók ugyanis ke­véssé voltak érdekeltek ab­ban, hogy elért eredményeiket a termelésben ténylegesen fel­használják. Sőt, sok esetben a szervezeti feltételek is hiá­nyoztak. Az ipar nem tu­dott kapacitást biztosítani üzemi méretű kísérletekre. Ezért nálunk a kutatási ered­mény elérésétől az új gyárt­mányok bevezetéséig eltelt idő általában nagyobb volt a nemzetközileg szokásosnál. Már pedig a gyorsan változó műszaki megoldások gazda­sági előnyeit a társadalom csak akkor élvezheti igazán, ha lépést tud tartani a hala­dás ütemével. — A gazdaságirányítás új rendszerében a műszaki-ku­tatási és fejlesztési feladatok túlnyomó részét is a válla­latokra bízzák. Ezzel a kuta­tás közelebb kerül a termelés­hez. Jobban és gyorsabban tudja annak előnyeit, szük­ségleteit kielégíteni. Nemzetközi munkamegosztás — A kutatásra fordított erő­források összpontosításának alapvető eszköze, hogy itt is jobban felhasználjuk a nem­zetközi munkamegosztás adta lehetőségeket, kis ország nem képes arra, hogy minden fejlesztési tevékenységéhez szükséges alap- és alkalma­zott kutatásokat elvégezze. Eszközeinket tehát koncent­rálnunk kell. — Részvételünknek a nem­zetközi munkamegosztásban elsősorban a baráti országok­kal, különösen a KGST-orszá- gokkal kiépített együttműkö­dés az alapja. E lehetőségeink állandó fejlesztése és erősí­tése mellett törekednünk kell arra, hogy a fejlett tőkés országokkal folytatott együtt­működés révén is szert te­gyünk a műszaki-tudományos fejlődésünk szempontjából hasznos ismeretekre. — 1968-bart összesen, több mint 4 milliárd forintot for­dítunk kutatásra. Ennek az összegnek a kétharmadával a vállalatok rendelkeznek, ter­mészetes azonban, hogy az or­szágban folyó egész kutatási tevékenység szervezése nem hárulhat a vállalatókra, van­nak olyan kutatási témák, amelyek túlterjednek a válla­latok lehetőségein. Az ilyen jellegű kutatásokat egy-egy gazdasági ágazat körén belül az illetékes minisztérium, több ágazatot érintő kérdésben pe­dig az OMFB szervezi, hangol­ja össze és finanszírozza. — A magyar tudósok a tár­sadalom és természettudomá­nyok számos területén jelentős eredményeket értek el. Mél­tán lehetünk büszkék tudó­saink, műszakijaink nemegy­szer világszerte is elismert eredményeire, s biztosan szá­míthatunk a jövőben is alko­tókészségükre, munkaszerete­tükre a szocialista építés min­den területén. ★ A költségvetési vita végezté­vel a felszólalásokra Vályi Pé­ter pénzügyminiszter és dr. Bognár József, a terv- és költ­ségvetési bizottság elnöke, a törvényjavaslat előadója vála­szolt. Ezután az országgyűlés el­fogadta az 1968. évi költség- vetési törvényjavaslatot. A parlament ülésszaka ez­zel véget ért.

Next

/
Thumbnails
Contents