Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-19 / 299. szám
1967. DECEMBER 19., KEDD rcsi jfEGtei Lakat .y Salamon tornyán Csodálatosan szép téli vasárnap volt ez a legutóbbi. Autóbusszal, kocsival sok turista b még több üdülő fordult meg Visegrádon. S akik már ott jártak, legtöbbjük szerette volna látni a híres-érdekes Sala- mon-tornyát. S hogy megtalálták a hozzávezető kedves utcácskát, bátran nekivágtak. Annál is inkább, mert az elején ott a tábla: ,,feljárat a királyi ásatásokhoz”. Délután háromnegyed háromtól negyed négyig kapuőrként álltam a boltozatos bejárat alatt és szórakozva figyeltem a csúszkálva felfelé kapaszkodókat. Mert küzdöttek a szép látnivaló reményében, de ők még nem tudták ... ... azt, hogy ha felérnek, keresztben óriási vaspánttal csukott bejáratot találnak. Es egy feliratot, amely arról tájékoztat, hogy a tárlat ettől eddig tart nyitva, alatta kiemelten: hétfőn szünnap. A méltatlankodó látogatók nyilván ugyanazt a kérdést tették fel. Vasárnap délután három óra, tehát jócskán a hivatalos nyitvatartási időben, vajon miért zárták le a kaput? Vagy ha télen nem lehet látogatni, miért nem írják ki ezt lenn, az út elején éppúgy, mint odafenn? Higgyék el, akármilyen szép a kilátás, az ott fél óra alatt megforduló tizennyolc embert nem vigasztalta, s naponta regeitől sötétedésig hány lélóra telik el? k. m. 3Mi a meffoidás ? Ismét segíteni kell a gyermekeknek! Ülést tartott a TOT elnöksége Hétfőn ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának Elnöksége. Az ülésen megtárgyalták a termelőszövetkezetek alapszabálya ügyrendjének és munkarendjének nemrég elkészített tervezetét. Az elnökség annak érdekében, hogy a termelőszövetkezetek az új gazdaságirányítási rendszer szellemében és a termelőszövetkezeti törvény előírásainak megfelelően készítsék el saját belső szabályaikat, mintákat (ajánlásokat, irányelveket) bocsát rendelkezésükre. KOLOSTORROMOK XII. századbeli kolostor romjait tárták fel Pilisszenfcke- reszten. Az Országos Műemlékfelügyelőség a helyszínen akarja kiállítani az anyagot. A tanács udvarán mintegy 80 ezer forintos költséggel kőtárat létesít, s a környékét parkosítja. Jövőre elkészül a fedett szabadtéri tárló, ahol bemutatják a talált boltíveket, pilléreket, falmaradványokat. Néha alkalmatlan a törvény. Ez esetben nem hívható segítségül három gyerek védelmében. Nem rossz a törvény, csakhát mint minden általánosítás, nem. lehet tekintettel az egyedire. Élt Örkényben egy szerencsétlen ember. Fiatalon vesztette el feleségét. Dolgos, jó hírű gazda volt, három kisgyerekkel maradt asszony nélkül. Aztán nem bírta a harcot. Inni kezdett és a dolgok természete szerint egyre inkább kicsúszott alóla a talaj. A gyerekeket el kellett tőle venni, mindhárman állami gondozásba kerültek. Az apában már csak a szesz tartotta ébren az élet pislákoló lángját. Hogy némi pénzhez jusson, a házát kiadta bérbe, havi 140 forintért, maga egy ablaktalan lyukba költözött, a saját háza végében. Aztán egy napon részegen megfagyott az árokban. Itt hagyta a három árvát, akikhez már semmi köze nem volt, de mintha az élet szolgáltatott volna igazságot, örökül hagyta rájuk a 80 000 forintot érő házat. A három gyerek — kettő közülük már dolgozik, a legkisebb most végzi a szakmunkásiskolát — átvette az örökséget Ez először azt jelentette, hogy kifizették a kétezer forint illetéket, aztán átvállalták az OTP-nél fennálló tartozást, amit az apa még a házépítésre vett fel. A legnagyobb Sasvári Erzsébet — az ócsai tsz könyvelője most megy férjhez. Szüksége lenne a lakásra, hiszen jelenleg testvéreivel együtt, idős nagyanyjánál húzódtak meg egy kis szobában. Vagy eladnák a házat, hisz a három gyerek indulásánál a nyolcvanezer forint nagyon sokat jelentene. Talán törlesztene valamit a keserves gyermekkorért. De a házban, a lakó nem mozdítható. Az apával kötött szerződés ma is érvényes, sőt a bér sem jár a gyerekeknek, mert az apa még életében előre felvette a pénzt 1967. december 31-ig. Azután sem jár. Ezt mondja ugyanis a jelenlegi bérlő, Kollár György: — Én szóltam, Sasvári Erzsinek, hogy csináltassa meg a kéményt. Az ő tulajdonuk a ház, kötelesek megcsináltatni. Nem tettek semmit, így majd én kihívom a kőművest, de a csináltatást levonom a bérből... Ez csak természetes, nem? Kollár Györgynek fel lehetne mondani. De úgysem megy el. Hová is menne? Nincs munkahelye, alkalmi hulladékgyűjtésből él, állítólag beteg is. Tudja, hogy úgysem lehet kitenni, teljesen magabiztos. Mellette a törvény, mely úgy szól, ahogy a kabarétréfában is szerepel: „Albérlőt kitenni nem lehet”. .. Persze a törvény szerint éppen lehetne. Minden jogcím amellett szól, hogy a Sasvári-gyerekek végre hozzájussanak jogos tulajdonukhoz. Ki is lehetne mondani egy bírói ítéletet, mely Kollár Györgyöt a ház elhagyására kötelezi. Ebben az esetben ezt a határozatot a helyi tanácsnak kellene végrehajtania. Szabó Ferenc, az Örkényi tanács elnöke ezt mondja: — Ismerem a problémát. Tehetetlenek vagyunk. Nincs olyan lakásunk, melyet felkínálhatnánk Kollár Györgynek. És hiába kapnánk ilyen bírói határozatot, végrehajtani csak akkor tudnának, ha lenne e célra lakás. De nincs és nem is lesz, legalábbis belátható időn belül nem. Nagyon sajnálom szegény gyerekeket... De engem minden oldalról gúzsbakötnek a rendelkezések és a lehetőségeim ... A Sasvári-gyerekek tehát törvényesen követelik tulajdonukat Kollár György törvényesen lakik bent így kerül szembe a torvény a törvénnyel. És bármelyik győz, a vesztesek csak az „örökösök” lehetnek. Mert eddig csak fizettek. Sasvári Erzsébet alig húszéves, kezdő fizetésű könyvelő. Számára óriási összeg az örökösödési illeték, az OTP-részlet és mostantól kezdve az egyre romló ház állagának megőrzése. Törjük a fejünket az Örkényi tanácselnökkel Vajon mit lehetne tenni? Ameddig a mi törvény tudásunk terjed, semmit Ki segíthetne? Először is talán a gyámhatóság, melyhez az állami gon— ahogy előre sejteni lehet — körülbelül 6 ezernek rendezetlen a tulajdonjoga, vagyis tisztázni kell, hogy ki a gazdája. Tisztázni kell több okból is. Ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy sok jó termőföld veszendőbe megy nálunk. Nem a mezőkön, a széles táblákban, hanem a falvakban, városok külsőségiéin, ahol két-három ház között egy-egy üres telek áll évekig parlagon. Lehet, hogy csak 200—300—400 négyszögölek, mégis ha egyszer úgy összeadná -valaki, hogy hány ezer katasztrális hold ez — akkor csodálkoznánk csak el igazán. Az üres telkek java részét Érden sem művelik, Egyrészt tehát kár kere kezik, amely így fejezhető ki legkönnyebben: a veszteség egyenlő azzal, ami nem termett meg. Nem kell magyarázni tovább, hogy a gazok — a különböző muharok, dudvák — szórják a magjukat s hintik a környező kerteket, búvóhelyet adnak a rágcsálóknak, tenyésztik a hernyókat, lepkéket... Végül: zavarják, rontják ezek a gazos telkek az utcaképet,.. Ennyiből is érthető volna, hogy miért keresik meg a telkek tulajdonosait. Most derül ki, hogy hány teleknek nincs gazdája. Sokan elhaltak örökösök nélkül, s ezeknek a tulajdona az államra száll. .Mások külföldre mentek — szöktek —, s elhagyott javaknak, amelyeknek azóta sem intézkedett a sorsáról senki, ugyancsak az állam az örököse. Tehát úgyis lehetne mondani: Érden ezzel a telekrendezéssel számba veszik az állami vagyont. És itt térjünk még vissza egyszer a Károlyi-féle birtokokra. Érdekes ugyanis, hogy ezeknek egy része ugyancsak állami tulajdon, ami vagy parlagon hever, vagy jogtalanul bírják... Mert ilyen is van, hogy jogtalanul használnak földeket, telkeket... Az történt, hogy gróf Károlyi Imre a 30-as évek végén felparcelláztatta érdi birtokait, s a telkeket az Angol—Magyar Bank közreműködésével értékesítette. Hitelbe, tehát részletfizetésre adták az ingatlanokat, s a feltétel nyilván az volt, hogy a telket akkor írják az új tulajdonos nevére, ha a vételárat teljes egészében kifizette. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert az Angol— Magyar Bankot, gróf Károlyi Imrét egyaránt elsodorta a történelem ... Ez a magyarázata, hogy a telekkönyvben, még mindig a gróf neve szerepel, mint aki változatlanul birtokosa több ezer teleknek. Azoknak sem írták át a részüket, akik kifizették a vételárat. Sokan pedig nem fizettek, sezek jogtalan birtokosok, mert végeredményben a Károlyi-vágy ont, ami valóban a gróf birtoka volt 1945-ben, az állam elkobozta. Más kérdés, hogy mind mostanáig az állam nem kérte a jussát... A községi tanács elnökhelyettese a következőket mondta: Érdekes munka ez, és nyerünk is vele, noha hangsúlyozom: senkinek a jogait nem háborítjuk. Szó szerint kell érteni: megkeressük a tulajdonosokat. Mindenkinek a nevére íratjuk a sajátját. Amelyik teleknek nincs gazdája, vagy jogtalanul használták eddig, mert nem tudják igazolni a tulajdonjogot, azt átíratjuk az. állam javára. Egészen pontosan: átadjuk az Országos Takarékpénztárnak, hogy értékesítse. Az összeg itt marad Érden, s felhasználjuk a lakosság érdekében; szociális, művelődési célokra... Szeptemberben összesítették utoljára munkájuk eredményét. Addig megvizsgáltak 1175 telket; ebből 621 vitathatatlanul jogos tulajdonosának birtokában volt. További 442 telek ügye vitás, a bizonyítási eljárások során dől el, hogy mennyi marad belőle magán- tulajdonban, s mennyit írnak át az állam javára. Felfedtek még további 112 telket, amelyeket egyértelműen az állami vagyonba soroltak: 78-at már át is adtak az OTP-nek ... A munka azóta is tart. s még egy esztendeig folytatódik ... Dékiss János dozott fiatalok ügye tartozik, annál is inkább, mert egyedül csak Sasvári Erzsébet érte el a törvényes nagykorúságot. Az újság — melyet Sasvári Erzsébet végső elkeseredese- ben keresett meg — legfeljebb csak annyit tehet, hogy felhívja az illetékesek figyelmét erre az esetre. Nem hinnénk, hogy ne legyen megoldás. A törvény nem lehet gátja az emberiességnek, nem keserítheti meg három nagyon szerencsétlen sorsú gyerekember életét. Mint állami gondozottak, amúgy is a társadalom gyermekedként nőttek fel. Nos, papák, tisztelt nevelőszülők, ismét segítenünk kell rajtuk ... ősz Ferenc Híd a parton Már ki vontatták, ott pihen havasam Elmúlik néhány hét, amíg újra használják, s ismét gőzösök utasai jömnek-rnennek rajta. Nem járnak már a rendszeres személyhajójáratok, Visegrádon is csöndesebb a vízi vidék. A folyó fölé ereszkedő ködben csak teherszerelvények úsznak felfelé-lefelé: olykor csak körvonalait látja, aki a parton álldogál Foto: Gábor A szívünk hová lett? Okos, józan, szenvtelen hangú beszámolót hallgatok. Minden a helyén van benne, érvelése meggyőző, logikája világos, következtetései vitathatatlanok. A szünetben okos és kimért a beszélgetés, majd ilyen a szünetet követő vita is. A jól végzett munka érzésével kezelnek le egymással a résztvevők, kiki hazaindul, a megye minden részébe. Magam is hazafelé ballagok, de úgy érzem, mintha valami rátapadt volna a nyelőcsövemre, mint sokféle ízből kiszűrhe- tetlen rossz; nem epekeserű, de émelyegtetően-keilemetlen- kedően fanyar. Talán a minden érzelmi rezzenéstől le- tisztított-megfosztott okosság? A szenvtelen hang, az érzelmi árnyalatok teljes hiánya? A vita résztvevődnek hidegen józan érvelése? Mi hát? Távolabbról indul a választ adó gondolat. Munkásokkal beszélgettem Dióidon, a csapágygyárban. Többek között Szűcs Imrével, esztergályossal, Felker Tamással, szerszámkészítővel. Ök is... S most már gyorsan, egymás után. torlódnak fel az emlékek. A Forte igazgatója... taggyűlésen beszélt róla ... A Híradástechnikai Anyagok Gyára permalloyüzemének pártbizalmija... A Mechanikai Művek főtechnológusa ... Százhalombattán, a kőolajipari vállalat néhány fiatal műszerésze ... Más-más mondatokkal, de ugyanarról szóltak: élünk egymás mellett. Tesszük a dolgunk, ha becsületesek vagyunk többet, ha kevésbé szorgalmasak, igyekvők, akkor valamelyest lecsípünk belőle, hazamegyünk, s holnap újra kezdjük. Dolgozunk tíz vagy tizenöt éve egymás mellett, ismerjük-tudjuk, ki hogyan szól bele a telefonba, miként gyújt rá, milyen mozdulatokkal tesz rendet az íróasztalán, s mégis, röstelljük, ha valami megmozdul bennünk. Röstelljük a szívünket, az érzelmeinket. Valamikor — apám mellett — taknyos kölyökként eljártam a pártszervezetbe, ahová apám. Nem gyűlésre ment, nem értekezletre; benézett. Hosszúra nyúlt beszélgetések, így emlékszem ezekre az estékre, sötét utcákon át botorkáltunk haza, anyám kedvesen zsörtölődött, hogy háromszor melegítette már a vacsorát, s mégis, valami nagyon jó érzés fészkelt bennünk. Magunkkal hoztuk onnét, az olajos padlós, rosszul világított teremből, ahol nem volt elnök, meg vitaindító, semmi, s mégis: minden! Mert rös telkedéi nélkül beszéltszólt mindenki gondolatairól, nem takarta, ha háborgott belül, nem titkolta, ha örült. Valahogy túl okosak lettünk. Szeretjük a számokat? Semmi baj. Sokat mondanak. Szebbek, gördülékenyebbek lettek mondataink? Nagyon jó. A munkás meg a paraszt nemcsak a hatalmat, a beszédet is kitanulta, kitanulja. Mégis: túl szabályosak a mondataink. Túl könnyen gördülnek. Sokszor csak számokkal érvelünk. Táblázatokat nyújtunk át, mellékelünk, s nem merjük kimondani: én hiszek benne, én mellette vagyok. Csináljuk, ami a dolgunk, esztergálunk, kombájnt vezetünk, várost igazgatunk, újságot írunk, s néha, nagyon ritkán kimondjuk valakinek: olyan jó lenne kibeszélni magunkat. Csak úgy, gátlások, hivataloskodások nélkül, társ a társnak, közösen küzdő a közösen küzdőnek. Valaki azt mondta nekem: divat lett a korrekt, precíz hivatalnok póza, aki rezzenéstelen arccal veszi maga elé a házassági kérelmet és a válási beadványt, az adóelengedésért, -csökkentésért ügyeskedő kisiparos kérvényét s a hatgyerekes anya kétségbeesett mondatait rögzítő papírt, a védelmet kérőt a részeges apával szemben. Nemcsak hivatalokban ülnek e rossz, mert lelkűket szégyellő hivatalnokok; nem foglalkozás, társadalmi póz itt a megjelölés. És van benne nagyon sok igazság. A vállvere- getés kinek Hiányozna? Kinek az odavetett, fensőbbséges érdeklődés: no, és a család, megvannak, megvannak? Nem „beütemezett” foglalkozást vár- nak-kérnek az érzelmek hiányától szenvedő, mert szenvedő emberek. Hanem ... Mit is? Őszinte, belülről, igényből fakadó érdeklődést a másiktól, jó szót, nyűt barátságot, vagy — ha az az élet sora — takaratlan- csomagolatian élességet, keménységet. Csak azt a hideg, okos, szenvtelenséget ne! Vannak emberek, akik környezetében kivirul minden. Az arcok s velük a gondolatok. A tettre készség, az alkotóvágy. Nyílt és őszinte légkör veszi körül őket, s aki bejut e légkörbe. több pénzért, nagyobb rangért sem áll tovább. Mert ez az, amit megfizetni nem lehet; az otthonon kívül is otthon érzi magát az ember, közvetlen hozzátartozóin kívül is hozzátartozói vannak. És nem mellette élők. Kőrösön, a konzervgyárban, a dobozüzem fiatal lakatosa beszélt erről: apjaként néhány idősebb tanítójáról, főnökéről. Arról, hogy a feleségét is azért hozta ide dolgozni: még egy családra talál. Ritkaság? Az. Mert több, sokkal több a „munkaerő’'’, s csak abban különbözik, hogy az egyik lakatos, a másik mérnök, a harmadik vezérigazgató, a negyedik pártmunkás, de valamennyien egyek abban, hogy valami nagyon fontos, valami torokszorítóan szép — az ember közösségi lény volta —, hiányzik az életükből. Mert dolgozunk, mert élünk, mert hiszünk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, s csak belül, nagyon belül merjük magunknak is megmondani, hogy mi sem, mások sem tettek meg mindent. Pedig megtehettünk volna, megtehették volna. Csak szégyelltük, hogy együttérzünk valakivel, hogy felháborodunk, hogy érzelmeink fűtik át szavunkat, hogy nemcsak tudásunk van, hanem ami annál is több: hitünk! Hitünk, mint kommunistáknak, s hitünk mint humanistáknak. Hitünk az emberben, az emberibb életben, a holnapban. Tudjuk, hogy jön ez a holnap. Hisszük is. Kimondani röstelljük: okos mondatokká fogalmazzuk, közgazdasági statisztikákká, termelés-szervezési grafikonokká, osztályértekezletek vitaindítóivá, s azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ma más idők járnak. Valamikor, persze, negyvenötben meg negyvennyolcban még volt helye az ilyesminek. Most? Szervezett korban élünk, koncentrált erők jelentik a holnapot, mi helye lenne a — lelkizésnek ...? Mert vannak, akik gúnyos fintorral minősítik ennek, akik könnyed mozdulattal söpörnék ki életünkből, s gyatraságunk- ra mutat, hogy leginkább-leg- többször szó nélkül hagyjuk fintorukat, sőt lassan-lassan magunk is így gondolkozunk. Annyi mindent tudunk felmutatni, ami összeköt bennünket. de ha szálakra bontjuk, több lenne a forma, mint a lényeg, több a felszín, mint a mély. Nem baj, hogy mind okosabban-értőbben csináljuk dolgunkat; jő, hogy beletanulunk gazdaságba, hatalomba. Csak ne feledjük: ott belül dobog a szívünk. Csak ne feledjük: mindjobban egyszerre . dobog a szívünk. Csak ne röstelljük: a vérkeringés fönntartásán túl másféle jelkép, szimbólum if a szívünk... Mészáros Ottó Ne kockáztasson házi javítással, HANEM HÍVJA FEL az Ócsa 40-es, 28-as, Gyón 2-es telefonszámokat. HÍVJON, HÁZHOZ MEGYÜNK! • Rádióját, tv-jét. háztartási gépeit SZAKSZERŰEN JAVÍTJUK Elektromos motorokat tekercselünk Dabasi Járási Javító és Szolgáltató Ktsz
