Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-29 / 282. szám

n 1967. NOVEMBER 29., SZERDA Ami nem megy... Az ötlet helyes és csak di­csérhető. A ceglédi Képzőmű­vészeti Klub az októberi for­radalom ötvenedik évfordu­lója tiszteletére leállítást akart rendezni, összegyűjtötték az anyagot, meghívták a Képző- művészeti Alap zsűrijét, amely azonban a képeket színvona­lon alulinak találta. Ezután egy megyei zsűri a száznál több festményből és grafiká­ból kiválasztott egy teremre valót, s ezekből meg is nyitot­ták a kiállítást. Mielőtt a kiállításra ke­rült anyagokról szót ejtenénk, egy részletet idézünk a műve­lődési ház megbízott igazgató­jával, a Képzőművészeti Klub vezetőjével s a kiállítás ren­dezőjével: P. Kovács Sándor­ral lefolyt beszélgetésből. A vadonatúj járművek ele­gánsan sorakoztak a luxus­kocsik szomszédságában. A Duna-parton láthattuk teg­nap ■ annak a 80 új Volvo szállító járműparknak néhány példányát, amelyet most vá­sárolt a Hungarocamion. Eb­ből az alkalomból a vállalat tájékoztatót tartott és foga­dást rendezett a Gellért Szállóban. Munkatársunk dr. Mezei Gábor igazgatótól ér­deklődött, milyen változást jelent az új kocsipark mun­ka baállítása. — Az új mechanizmusban, ámikor már elő kell terem­teni a tényleges költségeinket fedező összeget, már nem vállalkozhatunk arra, hogy hosszú távon kis teherbírású szállít­mányokat indítsunk út­nak. A mostaniak a korábbi 12 tonna helyett 22—25 tonna árut továbbítanak, így már érdemes Budapesttől a török- országi Izmirbe futni két nap alatt, s onnan vissza­felé — talán éppen Bécsnek címezve — narancsot hozni. — Üjdonságo-k? — A nagy teljesítményű szállítókocsik közül az egyik fajta dobozos-ruhaakasz- 5ós változat, amelyen pél­dául a budapesti—ceglédi Május 1 Ruhagyár készítmé­nyeit visszük Angliába. Spe­ciális jármű a kerékpárszál­lító, s az a mély építésű, ala­csony utánfutó, amellyel 60— 100 tonnás nehézgépeket is szállíthatunk az európai uta­kon. — Hűtőkocsik? — Harmincat kaptunk most. — A város legnevesebb képzőművésze az országoshírű Benedek Péter. Miért nem láthatunk az ő alkotásaiból egyet sem? — Meghívtuk... — Nem vállalta? — Vállalta, de azt mondta, hogy menjek el és válasszak ki néhány képet... Ez ne­kem nem feladatom... A kiállítás ,rkörültekintő” rendezésére e beszélgetés már fényt derít, különösen, ha azt is hozzávesszük, hogy Bene­dek hetvennyolc esztendős és jelenleg gyengélkedik... A város legtekintélyesebb alkotó­ját kihagyni, enyhén szólva is melléfogás. Ezután nézzük meg azt, ami a falra került Elöljáróban: Senki nem lép be egy ilyen I Ezzel is növeljük piaci esé­I lyeinket, hiszen a szobi vi- j dék málnája, a Szentendrei­sziget epre így kerülhet gyor­san és sértetlenül a nyugati partnerhez. Egyébként az idén már november elsejé­vel zártuk az évet és teljesí­tettük programunkat. A Volvo cég képviselői így nyilatkoztak: — örülünk a magyar vá­sárlásnak. Biztosak vagyunk benne, hogy a kedvező tapasztalatok nyo­mán újabb üzleteket köthe­tünk. tárlatra azzal az igénnyel, hogy az országos mércét te­kintse alapnak. A kiállítók amatőrök, ahogy mostanában már nevezik őket: dilettánsok. Ha más nem, de a mű­vészet szeretete, a java­részt önzetlen igyekezet min­denképpen méltánylandó. Ezen a tárlaton találni né­hány képet, melyek az ama­tőr átlag feletti, figyelemre­méltó képességekről tanúskod­nak. Elsőnek említeném Pro- hászka József markánsan eredeti, gondolatilag is gaz­dag vásznait. Tetszettek Hel­ling György geometrikus, fe­gyelmezett ábrázolásai, derűs színei, dekoratív képei. Kevés eredetiségről árulkodnak P, Kovács Sándor .manírosnak ható falusi utcarészletei. Pász- kán Lilla modoros akvarell- jei közül leginkább a lírai Vi­rágcsendélet tetszett. Okos László festményem csak a rutin, ami szembetűnő. Nagy László grafikái, a legmo­dernebb törekvéseket köve­tik — sajnos csak követik. Három kép kivételével, va­lamennyiről hiányzik az em­ber. Holt tájak, néptelen ut­cák, rosszul komponált csend­életek. Sajnos, ennyi a tárlat. Az alkalom, melyre a kiállí­tást rendezték, körültekintőbb válogatást, és nagyobb igé­nyeket követelt volna. Ha pedig a klub nem rendelke­zik megfelelő anyaggal, ké­peit egy zártabb klubkiállítá­son mutassa be. inkább az okulás céljából, mintsem egy város képzőművészeti kul­túrájának demonstrációja­ként. Hogy is szokták mondani? Ami nem megy, azt nem sza­bad erőltetni. ősz Ferenc — tgy — Ahonnan Pest a vizet kapja „Mini” őrtoronyként fürdik a Duna csendesen fénylő vi­zében a Vízművek kútjának tükörképe — Pócsmegyernél (Gábor foto) Csomagposta - gyümölcs gumikeréken 80 Volvo a Hungarocamionnak Termoszjárat málnának — epernek rS lasse-*,ye&JeM A napokban a latin nyelvről esett szó kis társaságunkban, helyeseb­ben szólva arról, hogy meg­szűnt-e vagy elhalványult-e elentősége megváltozott éle­sünkben és társadalmunkban? A. vélemények persze megosz­lottak. Volt, aki megkongatta a halálharangot fölötte, de akadt olyan is, aki azt fejte­gette, hogy ha maganak a la­tin nyelvnek a jelentősége ki­sebb is ma már, mint volt a korábbi századokban, jelentő­ségét soha el nem veszítheti, hiszen kultúránk, az európai kultúra fundamentuma mégis­csak a latin, a római kultúra, amelynek gyökered viszont a görög kultúrából szívták föl az áltető nedveket. Ennek bizo- ayítékát őrzi a latin szótár is, rmely elárulja, hogy a latin nyelv ránk maradt szókincsé­nek, tehát Vergilius, Horatius, Ovidius, Tacitus, Cicero és Li- vius klasszikus latin nyelvé­nek igen jelentős hányada — görög eredetű szó. Nem vagyok filológus, , bár mesterségem nyersanyaga és munkaeszköze egyaránt a nyelv, tehát nincs jussom, de felkészültségem sem ahhoz, hogy tudományos igénnyel emeljek szót a latin mellett vagy ellen, azt a véleményt azonban megkockáztathatom. hogy olykor latinul beszélünk akkor is, ha egyetlen latin szót sem ejtünk ki, hogy stílusunk­ban, gondolkozásunkban igen sokszor a latin nyelv szelleme nyilatkozik meg Egy-egy latin közmondásban hosszú évezre­dekkel ezelőtt kikristályoso­dott életbölcsesség magyar va­riánsára gondolok, de gondol­hatnék az úgynevezett latiniz­musra is, amely ellen nyel­vünk tisztaságának hivatott őrei éppen olyan régen és ép­pen olyan kevés eredménnyel küzdenek, mint a nyelvi ger- manizimus ellen. ■j— ---------------­- nem azt je­I Ez persze | lenti, hogy---------------------- szemléletünk. l elki alkatunk ikertestvére lenne a latinnak, latin funda- mentumú, és egészen a husza­dik század küszöbéig túlzottan latinos kultúránk a legcseké­lyebb eltávolodást jelentette volna a sajátosan magyar kul­túrától. Ennek igazsága meg a magyarra fordított és anya­nyelvűnkbe mélyen begyöke­rezett közmondások, szólás­formák egynémelyükében is megnyilatkozik. Ilyen például az eléggé közismert latin köz­mondás: Post mubila Phoebus, amelyet a Magyar Tudomá­nyos Akadémia jelmondatként írt a zászlójára. Szószerinti fordítása: ború után ragyogás. Phoebus — görög eredetű szó, jelentése a görög nyelvben „ragyogó”, „tiszta” volt — Apollónak, a napdstennek egyik neve. A latin mondás értelme tehát az hogy ború után derű következik. A ma­gyar nyelvhasználat megfor­dította a sorrendet, így szüle­tett a „derűre ború” szólás­mondás. Ezen a sorrendváltozáson érdemes kicsit elgondolkozni. A latin formulában az Itália kék ege alatt élő népek örök optimizmusa nyilatkozik talán meg, magyar változatának vi­szont van némi pesszimista mellékíze. Ezt meg lehetne fo­galmazni úgy is, hogy Itália népe fölött ritkábban borult el a történelem égboltja és a ború elviseléséhez erőt adott a biztos tudat, hogy előbb-utóbb föltétlenül kitisztul ismét az ég. Hungária fölött az ég vi­szont a legtöbbször igen borús lévén és elég ritka vendég Phoebus, de tiszta szívvel örülni nem lehetett neki, hi­szen megmérgezte az örömet a tudat, hogyT előbb-utóbb ború követi a ragyogást. —-----------------------j követjük I Ha nyomon | egyik-má­-------------------------- sík. nyelv­használatunkba beplántálódott latin eredetű kifejezés értelmi változásait, ugyancsak érdekes fölfedezésre juthatunk. A leg­jellemzőbb talán a meghitt ba­rátok üdvözlő szava, a „szer­vusz” (ez torzult a jassznvelv- használatban előbb „szevasz”­megbízás Elvtársainktól kapott Elérhető-e pártalap­---------------- szervezetben, h ogy mindenkinek legyen pártmunkája, a párthoz való tartozása cselekvő munka, s ne csupán formális — tag- díjfizetésre, taggyűléseken való részvételre korlátozódó — részvétel legyen? A kér­dést a Csepel Autógyárban tettem fel, a motorgyári alap- szervezetek egyikében, s a ve­zetőség tagjain kívül ott volt a csúcs vezetőség titkára is. Érdekes és elgondolkoztató volt a válasz: igen, elérhető, de nem szabad misztifikálni a pártmegbízatás, a párt­munka fogalmát. Voltak és vannak, mondották, akik úgy vélik, csak valami kü­lönleges, igen kiemelkedő dolog lehet a pártmegbízatás. Az élet — folytatták a gon­dolatsort — nem rendkívüli, hanem nagyonis hétköznapi események láncolatából áll. Ha ez igaz, márpedig igaz, akkor a pártmegbizatás is a hétköznapokból ered: az abban létrejövő feladatokra, ellentmondásokra alapozódik. Igen magas volt a fluk­tuáció a szerelőszalagon dol­gozók között. Sűrűn cseré­lődtek az emberek, de az okokat-indokokat senki nem kutatta alapossággal, mély­rehatóan. Taggyűlésen szól­tak róla, s első lépés az volt: a kommunisták be­szélgessenek a távozás gon­dolatával foglalkozókkal. Ne 1 e beszéljék őket, hanem kérdezzék meg véleményü­ket, tudják meg az okokat. Ez volt a kiindulópont ah­hoz, hogy később a vezető­ség megalapozott elképzelé­sekkel léphessen a gazdasági vezetés elé, hogyan lehetne változtatni a régóta áldat­lan helyzeten. Pártmegbíza­tás volt ez a tagok számára? Igen. Nem rendkívüli, nem hősi helytállást igénylő: sze­rény, hétköznapi aprómunka. A pártszervezetek esy,Jé~--------------------------------szeben azonban ennek a hétköznapi aprómunkának ma még nincs kellő becsülete; hajlanak ar­ra, hogy csak a különlege­set, az átlagból kiemelkedőt ismerjék-értékeljék pártmun­kaként. Igaz, adódhatnak olyan helyzetek, amikor va­lóban a kommunisták külön­leges helytállására, tettre készségére van szükség. Az ál­talános mégsem ez. Az ál­talános: a nap mint nap föl­merülő ezernyi apróság, a munka során adódó ellent­mondás, az olyan tett, mely nem az öröklétnek, hanem a mának szól, de amely nélkül a ma, a perc vagy az óra nem lehetne teljes. Párt­megbízatás az is — mondta ott, a Motorgyárban egyik beszélgető partnerem —, hogy a kommunista nem hagyja válasz nélkül a félreértett elvekre alapozott véleményt; az is, hogy rászól a fegyelmezei- lenkedőkre. Nem lehet, s nem is szabad éles határvo­nalat húzni egy-egy időszak­ra szóló, konkrét kérdésre vonatkozó megbízás, s a kom­munista általános és folya­matos tevékenysége közé. A kettő kiegészíti egymást, s mindkettő pártmunka, párt­megbízatás. Mert egy-egy pártalapszervezetben ^ még napjainkban is megtörténik, hogy pusztán azért ‘ötölnek ki ezt-azt: mindenkinek le­gyen pártmegbízatása. Talál­koztam magam is igen fur­csa esetekkel, csak a leg­szélsőségesebbet említve: az üzemi könyvtárral .való „ösz- szekötő” funkciója volt az illető „pártmegbízatása”. ... A kiindulópont valahol ott van, ahol — igen helyesen — a váci Forte igazgatója egyik taggyűlési felszólalásában ke­reste. Azt mondta többek kö­zött, hogy a kommunista leg­főbb pártmegbizatása a cse­lekvő politikai állhatatosság, a marxista—leninista világné­zeti aktivitás, a vitát ismerő, de megalkuvást nem tűrő poli­tikai nevelőmunka. Igen, ez kell hogy kiindulópontja le­gyen minden kommunistának, a párt minden tagjának: ön­ként vállalt s elvtársaitól ka­pott végérvényes megbízatása ez, mindaddig fönnáll, míg a párt soraiban harcol. 'Mert — a gondolatot tovább folytatva — válóban elvégzi-e pórtmun- káját az a kommunista, aki hallgat munkahelyén, nem száll vitába a téves vagy ép­pen rosszindulatú nézetekkel, ám patronálja a labdarúgó­szakosztályt — ott van minden mérkőzésen —, mert ezt kapta pártmegbizatásként? Nem orrovan szükség te­---------------hát, hogy min­denáron s mindenkinek le­gyen pártmegbizatása, bármi is legyen az, hanem arra, hogy alapos és körültekintő munká­val a vezetőségek s maguk a tagok is gazdái legyenek saját területüknek, értsék és tudják mindgzt, ami ott történik, s ők legyenek irányítói, formálói az eseményeknek. Sokféle út vezet ehhez. A Mechanikai Műveknél például az alapszer- vezetek egy részénél már a taggyűlés elé terjesztett hatá­rozati javaslatokban szerepel, kiket bízzanak meg a tagok kö­zül a végrehajtással, az ellen­őrzéssel; a Nagykőrösi Kon­zervgyárban a névre szóló pártmegbizatásokat szerencsé­r a, majd legutóbb „szid”-ra). A szó latin, eredeti jelentése: szolga. Köszöntéssé a közép­kori feudalizmus avatta. Lati­nul levelező eleink a náluk magasabb rangú címzetthez írt levelüket „servus humillimus”- ként, a nemzete«, vitézlő és te­kintetes címzett „legalacso­nyabb, legalázatosabb szolgá- ja”-ként írták alá. így szüle­tett meg a köszöntésd forrna: az „alázatos szolgája” úgy is, mint az alárendeltségi viszony ud- variaskodó elismerése. Megma­radt elég sokáig, még a máso­dik világháború előtt is ott ék­telenkedett a miniszterekhez küldött kérvények alján, bár akkor az élő nyelvhasználat már „alászolgájára” szelídítet­te, sőt az értelmét is kifordí­totta, akár a kopott kabátot a szabó. Ebben a formájában már egyáltalában nem volt megalázkodó zománca, sőt né­mi bántó, sértő élt kapott: „alászolgájá”-val vagy még ridegebben „szolgájá”-vaX dob­ta ki a nagy úr a kellemetlen, megunt látogatót. Ugyanakkor a „szolgája” la­tin eredetije, a „szervusz”, megmaradt a barátok meghitt köszöntő szavának, és jelenti egyszersmind azt is, hogy tege­ző viszony van köztük, hogy — ismét egy örök életűnek látszó latin kifejezés — „pertu”-ban vannak, pertut ittak. Ekképpen asszimilálta tehát élővé nyelvünk a holt latin nyelv egyik kifejezését, úgy- annyira, hogy eszünkbe sem jut már az eredetije, amikor szervuszt, szevaszt vagy sziát kiáltunk az utca másik olda­lán fölbukkanó barátunknak, vagy pedig „szolgájá”-val uta­sítjuk vissza egy kellemetlen figura bizalmaskodó közeledé­sét.-——— ------ érve értekezé­I Végére | semnek és el- -----------------------olvasva kézira­tomat, nagy meglepetéssel lá­tom, hogy akaratlanul is egész sereg latin-görög szó került á szövegbe. Csaknem valameny- nyi olyan, hogy tökéletes mat gyár megfelelője nincs is, te­hát használata szinte elkerül­hetetlen. Ilyenek: kultúra, fundamentum, klasszikus, filo­lógus, stílus, variáns, latiniz­mus. germanizmus, forma, for­mula, optimista, pesszimista, Hungária, feudalizmus, minisz­ter, asszimilál, figura. Való igaz, hogy a legtöbbnek akadna magyar megfelelője, de — mint töméntelen példa, kí­sérlet igazolja — a magyar megfelelő csak a legritkábban azonos értelmű a latin eredeti­vel. Gondoljunk például a „miniszter”-re. A szó magya­rul éppen úgy szolgát jelent, mint a servus. A külügymi­niszterek mégsem nevezhetők külügyi szolgáknak. És a figu­ra sem jelenti pontosan azt, amit a magyar alak jelent. A két szónak más és más a han­gulati értéke, ami szintén va­lami. Magyar László sem ötvözik a tagság egészét átfogó feladatokkal; a Pest­vidéki Gépgyárban már az újonnan felvett párttag is megkapja rögtön megbízatását, tudja, hol és miben számíta­nak rá. Van abban igazság, süniről ismét csak a motorgyáriak be­széltek: ott keresnek kinnal- keservvel pártmegbizatásokat, ahol a vezetőség nem ismeri alaposan az adott körülménye­ket, ahol nem irányítója, csu­pán szemlélője a munkának, nem az eseményekkel lépést tartva, hanem azok mögött ha­lad. Jó ideig például nem ta­lálta helyét a Pest megyei Fa­ipari Vállalat pártszervezete sem; néhány hónapja, éppen a jobb módszerek alkalmazása, friss vérkeringést vitt a párt- szervezet életébe, aktívabb lett a tagság, mert mind több dologhoz kérik segítségét, tá­mogatását. A látszatmegbizatá- soknak s eredményüknek, a lá­zas semmittevésnek napjaink sűrűsödő tennivalói közepette aligha szabad helyet kapnia a pártszervezetekben. Most, ami­kor valóban a munka lényegi, tartalmi része kerül előtérbe, amikor mind több helyen, de, sajnos, még csak a nagyüze­mekben, a pártbizottságoknál, a tudományos megalapozottsá­gú tevékenykedés a cél, a párt- alapszervezetek sem engedhe­tik meg azt a luxust, hogy ugyan minden tagot elláttak pártmeg’oizatással, csak éppen dolgozni dolgoznak nagyon ke­vesen, s a vezetőség magára marad a legfontosabb tenniva­lókban. Napjainkbana gazdaság­----------------------irányítás uj r endszere, a reform megvalósí­tása a pártszervezetek legna­gyobb próbatétele, s egyben minden kommunista legfőbb pártmegbizatása. Érvelni, vi­tatkozni, elválasztani a gon­dolkodás ocsúját a szemtől, tisztítani a holnapot jelentő gondolatmagot: pártmunka, pártmegbizatás. Részt venni a helyi előkészületekben, alkotó módra, kommunista felelősség­gel tetten érni azt, ami illú­ziókra alapoz, tántoríthatatla- nul ragaszkodni a realitások­hoz: ez is pártmunka, ez is pártmegbizatás. A reform tör­ténelmi mérföldkő a szocialis­ta gazdaságban, de a megvaló- 'sítást jelentő tettek külön-kü- lön minden üzemben, műhely­ben, termelőszövetkezetben vagy éppen tanácsnál, nem történelmi nagyságúak, hanem hétköznapiak. Elkésnek abban a pártszervezetben, ahol a rendkívülire várnak, ahol a nagy tetteket lesve elhanya­golják a kicsiket; a kommu­nistáknak azonban nem kés­niük, hanem élen. haladniuk kell. Az élen pedig csak akkor tudnak haladni, ha nap mint nap minden kommunista ele­get tesz elvtársaitól kapott megbizatásának, ha nem rös- telli a sokszor sziszifuszinak tűnő, de végső soron a holna­pot megszabó-alakító apró­munkát, a folytonos s egy élet­re szóló púrtmegbizatást. Mészáros Ottó FELÚJÍTJUK t megjavítjuk! Használt értékes bútorait az óesAi, bognár■ és kádármunkát vállalunk a GYOM műhelyünkben Dabasi Járási Javító és Szolgáltató Ktsz i

Next

/
Thumbnails
Contents