Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-12 / 268. szám
» fMI MEGYEI IMI. NOVEMBER 12.. VASÁRNAP HÁMOS GYÖRGY; RUDNAI GABOR; Odüsszeusz vallomása Az örök bolyongó visszatér a tenger útvesztőin át közétek. A kétkedőt nem győzi meg szavam gyanakvó szemmel méreget, hiszen hihetetlen, hogy annyi év után, vészbe sodró dühtől üldözötten révbe értem, ismerős vidékre. De hát valóban én volnék-e az, kit elbocsátott egykor Ithaka? En több vagyok már régi önmagomnál. Dárdarázó hősködés helyett eltanultam millió fogást —, lovat ácsoltunk, s lóvá tettük Tróját Egy asszonyért sem érdemes csatázni, kivált, ha férjén hamar túladott, botrány! — s a baj, hogy más ölébe hullt A felszarvazott férj mit is tehet? Ahelyett, hogy titkolná szégyenét sérelmeit világgá kürtöli. vasát rázza, bosszút esküszik, pedig nem vassal nyerték meg nejét Az összecsődült honfiak tehát, kik könnyen törnek pálcát más felett, s tapasztalattal bővítvén tudásuk a bűn e válfaját jól ismerik. Trójához mennek harcos elszántsággal, hogy megnyissák Heléna börtönét. (Ö, áldott rabság, áldott állapot!) „Hazánk s Heléna egy!” — így szólt a jelszó, s mindenkit vonz az új honfoglalás. Először, persze, én is lelkesedtem, de túlléptünk már minden terminust, Heléna vénült, elfogyott türelmem, beadtam hát az újításomat Mit szaporítsam tovább a szót? Száz halállal kellett szembenéznem, várt megannyi új vész. új kaland, istenek haragja s emberé, de hánykódó hajón vagy földeken, hová a rossz- vagy jósors elvetett, a legnagyobb csatát magammal vívtam. Ha én megingok, minden elveszett, nyugalmat erőltettem hát magamra, határozottan osztottam parancsot, mikor már saját szavam se hittem. A kényszerű bolyongás megviselt, felejtsük el, ha szépít is a.z emlék. A többit bízzuk rá Homéroszunkra, ki méltányos fizetség ellenében összekotyvaszt egy históriát, a könyvmolyoknak majd ajánlgatom. Ke vesztegessünk több szót, tölti tehát, a bor fogytával megnő majd a kedv, köszöntelek, türelmes hallgatok és ti halhatatlan istenek! Hogyan kerülhetünk címlapra? $ TAMAS MENYHÉRT: m Arról a fiatalemberről szeretnék néhány szót szólni, akinek eseteit bizonyára valamennyien olvasták a Különböző lapokban. Ez a fiatalember, akinek bűncselekményeiről beszámoltak az újságok: szemrebbenés nélkül azt állította magáról, hogy ó íotoriporter. A nagyobb tia- tás kedvéért még egy fényképezőgépet is szerzett magának. Az olvasó most azt gondolhatja: ez nem is olyan nagy szélhámosság. De emlékezzenek csak vissza a tudósításokra: mit csinált ez a magas, fekete, jóképű fiatalember a fényképezőgéppel. Nem kevesebbet, mint hogy csinos, ifjú hölgyeket fényképezett le a géppeL S ha még csak lefényképezte volna őket; de azt ígérte nekik elvetemültségében, hogy valamelyik képes folyóiratunk borítójára fognak kerülni. A tudósításokból megtudtam, hogy száz körül lehetett áldozatainak száma. Amiből arra következtettem, hogy borítóra kerülni az élet legnagyobb élményei közé tartozik. Talán egyenlő az élet értelmével. A csinos, ifjú hölgyek hittek a csalfa szónak, hiszen azt tapasztalhatták, hogy képes folyóirataink borítóján — elöl is, hátul is — csinos, ifjú hölgyek mosolyognak a standokon a járókelőkre. Joggal remélhették tehát, hogy egy nap órájuk is sor kerül A fiatal nők hiszékenységének ez a vámszedője ezzel a nagyon is méltányolható reménykedéssel élt visz- sza rútul. Mint olvashattuk, utcán, villamoson s egyéb járműveken a tetszését megnyert csinos lányokat és asszonyokat szólított meg, fotóriporterként mutatkozott be, trsn. közölte, hogy a hölgy arcéle, karaktere, tekintetének lágysága stb. rendkívül alkalmassá teszik az illetőt arra. hogy a megnevezett képeslap borítójára kerüljön. Szegények, sajnos, sohasem kerültek fel a borítóra, mivel egy airiporter fényképezte le őket az arcéi űznek legmegfelelőbb környezetben, legtöboször egy sűrű erdő közepén. S ha meg csak lefényképezte volna őket, de, mint oivasom, erőszakoskodott is velük Ezért is kapta a megérdemelt börtönbüntetést. Nem tudom a börtönben olvasnak-e a rabok újságot, s érdemes-e intelmeimet egyenesen a bűnöshöz intéznem. Arról értesültem, hogy az angol börtönökben már a televíziót is felszerelték, mégis egyre több rab szökik meg. Vagy talán éppen ezért? Ha tellát az elítélthez nem is, a hasonló kísértésnek kitett csinos lányokhoz volna néhány megszívlelendő szavam, hogy öntudatukat és ellenálló képességüket erősítsem. A fotóriportereknek van rájuk szükségük, s nem nekik a fotóriporterekre. Ha valaki, akinek a vállán mutatós fényképezőgép csüng, megszólítja őket, mondván, hogy éppen erre az arcélre, s erre a típusra lenne szüksége a lapjának — efelől még valóban lehet fotóriporter, aki jó borítómodellt keres. Ha kedvük van őt segíteni munkájában, akkor se gyanakodjanak, ha dús lombú fáktól körülvéve, mintegy a nyarat szimbolizálva, nagy rőt lombű fák között az elmúlás eleven kontrasztjaként óhajtja önöket megörökíteni. Illetőleg, a borítóra tenni. Ez mind lehetséges és elfogadható. De ha már azt mondja, hogy! egyéniségük az erdő szélén > nem érvényesül, csak az erdő ; közepén: inkább mondjanak ä le a borítóról S még inkább S tegyék ezt, ha az erdő sűrűjé- s ben — mint olvastam — bi- | kimben, vagy hiányos öltő- § zékben kívánja önöket a ké- 5 peslap borítója számára le- ! fényképezni. Ebben az eset- j ben a maximális gyanak- | fással fogadják előterjesztését, | mert könnyen kitehetik ma- | gukat annak a veszélynek, | hogy semmiféle borítóra nem ^ fognak felkerülni. Hazai ké- | peslapjaink ugyanis ilyen § természetű borítókat nem i közölnek. s é ' I cn megertem azoknak az | áldozatoknak mélységes el-$ keseredését, akiket a csalárd $ fotós ezzel a módszerrel — | még a hagyományos fáradt- | »ágtól is megkímélve magát & — levetkőztetett az erdő- | ben. El tudom képzelni, mit | éreztek, amikor rájöttek, hogy a ebben a hiányos öltözékben | egy közönséges szélhámos S előtt mutatkoztak meg, anél- $ kül, hogy a lap több tízez- | rés vagy százezres olvasótá-1 bora bármit is láthatott vol- | na belőlük. Sajnos, nem isme- | rém az ügy aktáit, s így nem | tudom pontosan, a feljelen- s tők mit róttak fel leginkább | i bűnösnek: azt-e, hogy az s erdőbe csalta őket, azt-e, | hogy erőszakoskodott ve-1 lük, vagy pedig azt, 1 hogy nem tette őket a bo- % rítóra. Büntetőjogilag azt !ü- f szem, csak az első kettőért | lehet felelősségre vonni a f bűnöst. De hát más a jog és | más a női lélek. Női lelek? Már megint ^ igazságtalan vagyok a nők ro- ? vására. Mintha a férfiak nem 5 szívesen kerülnének a bori- s tóra. Csak ők nem olyan 5 őszinték, mint a nők. Embe-S rek vagyunk: valljuk be, va- s lamennyien szívesen kerül-1 nénk a borítóra. Jellemző | rám, hogy már foglalkoz- § tarn is a gondolattal — mióta ^ erről a bűnügyről olvastam $ — hogyan lehetne kihasznál- $ ni ezt, a minden emberben § benne szunnyadó borító- t vágyat. Veszek egy fényképezőgépet — színeztem magamban a bűnös képzelődést — s a KÖZÉRT-ben a kedves kislánynak, aki arra való tekintettel, hogy beteg vagyok, sovány sonkát ad nekem, bár egyre érezhetőbb gyanakvással — megígérem, hogy a borítóra fog kerülni. Lefényképezem a kalauznőt. aki arra buzdít, menjek csak befelé, bár ez fizikailag lehetetlen : s kilátásba helyezem neki a borítót. Megígérem a szerelőnek, aki egy hete nem tud időt szakítani arra, hogy megjavítsa az otthoni víztartályt, hogy a borítón lesz. látható, amint éppen, javítja a tartályt. Lefényképezem a pincért, ha egy félórán belül kihozza a kismenűmet. A TÜKER-esek- ről, akik a kokszot hozzák; hogy ne keverjenek bele port. vizet és terméskövet — csoportképet készítek. Természetesen a borítóra . .. Csak egyet nem teszek; nem fényképezek le nőket az erdő sűrűjében azzal az ígérettel, hogy címlap lesz belőlük. Mert megjelenik az egyik példány, megjelenik a következő példány — s természetesen nincsenek rajta. Erre feljelentenek, hogy erőszakoskodtam az erdőben. Ilyesmit a világért sem. Inkább megmutatom az írószövetségi igazolványom. s közlöm velük, hogy éppen egy ilyen karakterű, izgalmas nőről szeretnék egy regénytrilógiát írni. S e célból helyes lenne, ha sétálnánk egyet az erdőben, hogy jobban beleláthassak a lelkűkbe. S tudják, hány évig készül egy regénytrilógia ? És még akkor sem biztos, hogy kiadják. § Egyedülvalók | Tegnap felém meredt fakón egy szembogár, magába rejtve a többi szikkadó tekintetet, az egyedülvalókét, kiket nyomukba-száradt árnyékkal lök tovább az utca. Mennek. A szótlanság neszét hordják magukban, s az örömet ölő szorongást. A; aszfalt sem szánja őket, mint sorsuk; keményen fekszik befűzetlen cipőjük alá! ■ssesrssssesssssi Fürtös Gusztáv* Utak üt. út, gyalogút, erre fut, arra fut összefutja a mezőt a falut Üt, út, gyalogút ahová kell, oda jut; van, amelyik messze megy, van, amelyik közelebb, — szép ez is, szép az is, — legszebb az, mely hazavisz. VON ALAK Érdemes jónak lenni? 5 ryrurrucs teljesen feldúltan ^ ti ült az eszpresszó egyik I asztal mellett. — Borzasztó, I I ami velem történt — vála- S szolt a kérdésemre, — az em- S bér mindig ráfizet a jóságára! Kikérte a tizennyolcadik fél- deci konyakot, amelyre — , — mint mondotta — vérke- I nngési zavarai miatt van § szüksége. i — Képzeld öregem — kez- a dett a történethez — volt ná- t lünk egy Stiller nevű dolgo- I zó, aki az én hatáskörömbe I tartozott, raktáros volt a 4- \ es fiókunkban. Nem taga- I dóm, kellemetlenül érintett, I amikor megtudtam, hogy hat- I von mázsa kakaódarát elcsent I és épített belőle egy kis bun- I galovot. Kemény fegyelmit ad- í tam neki, de elgondolkoztam a ^ sorsán. Itt van egy kis meg- § tévedt ember, egy kis Stiller, I tőlem függ, felfelé halad-e a I becsületes, mindenki által I tisztelt emberek sorába, vagy í lefelé, a züllésbe. I Bmmics rámmérte tekinte- S tét: „Válaszút elé kerültem, te I mit tettél volna helyemben, se- 5 gíteni igyekeztél volna, vagy I belerúgtál volna? — Segiteni valakin az mindenképpen emberséges! — Ez az látod, én is ezt tet- § tem, a humanizmus útját va- I lasztottam! Áthelyeztettem a I 9-es fiókunkba. Fél évig csak ijót hallottam róla, mondha- I tóm boldog voltam, aztán ki- 5 derült, hogy két és fél tonna I spanyolviasszal nem tudott el- I számolni. Amikor felelősségre I vontam, sírva bevallotta, hogy I szégyellte a szomszédok előtt, 8 csak Trabantja van, ez a kis 8 spanyolviasztétel megkönnyi- ^ tette egy rangosabb kocsi vá- k sarlósát. % I Brumics rámemelte atyai te- 8 kintetét: „Látod, jóságommal §mire jutottam? Megint töp- \ rengtem, lehetséges, hogy a § humanizmus nem hoz ered- I ményt? Nem! — adtam meg Ia választ önmagámnak, a hu- !> manizmus feltétlenül segít az embereken! Neked mi a véleményed?” — Feltétlenül segít, a humanizmus az jó dolog — válaszoltam. — Tudod, én is így határoztam. Ezt a kis embert, ezt a kis Stillen nem hagyom elveszni, hozzásegítem, hogy felemelkedjen, a megbecsült dolgozók színvonalára. Kemény fegyelmi és utolsó figyelmeztetés után áthelyeztettem a 29. sz. fiókunkba, s mondhatom nagyon boldog voltam, hogy ismét győzött bennem a jóság. Tudod aztán mi történt? — El sem tudom képzelni. — Hát nem is. Ráfizettem a jóságomra és a humanizmusomra. Fegyelmit kaptam! En, érted!? j smét rámemelte tekintetét: „Hát mondd, érdemes jónak lenni?” — Dehát mi történt? — Megint megbotlott a Stiller, Hatvan vagon szódabikarbónát eltulajdonított. Zokogva bevallotta nekem, hogy a felesége egészen máshol akart villát építem, s ez a kis bikarbónatétel könnyítette meg a telekvásárlást. — De nem értem, te miért kaptál fegyelmit? — Mert az elkészült bungalótól átíratta a nevemre, hiszen az már neki nem keU, mert máshol lesz a nyaralójuk. Engem emiatt meggyanúsítottak, hogy nem humánumból, hamm bungalón miatt nyúltam a hóna alá Meg azt is a szemamre vetették, hogy összejátszottunk, hiszen Stiller a sógorom. — Szegény ember! S most mi lesz veled? — Az apósom — ő nálunk a főelőadó — nagyon megszidott, és áthelyeztetett egy másik telepre. Magasabb lesz ott a beosztásom, de mondhatom, alig emelkedik a fizetésem. Ez azért van — mint mondta az öreg —, hogy tanuljak az ügyből és igyekezzem helyrehozni a hibámat.., Ordas Nándor
