Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

1967. OKTOBER 8„ VASARNÄP Mn *(CK> 25 éve halt meg Schönherz Zoltán Huszonöt esztendővel ezelőtt végezték ki Schőiiherz Zoltánt, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom egyik ki­emelkedő harcosát. Az évfor­duló alkalmából volt fogoly- és vádlottársa, dr. Vida Fe­renc, a Legfelsőbb Bíróság ta­nácsvezető bírája idézte fék a példamutató kommunistához fűződő emlékeit, a vele együtt töltött vészterhes időszakot. — Schőnherz Zoltán és tár­sa; ügyét a honvéd vezérkar különbírósága tárgyalta. A tár­gyalás, amelynek „menetét” igyekeztünk előre megszervez­ni, nagyrészt Schőnherz elv­társ koncepciója alapján zaj­lott le. Ennek lényege az volt, tiogy ne önmagunkat védjük, hanem a független, sza­bad. demokratikus Ma­gyarország eszméjét. Ez jórészt meg is valósult: a független, szabad, demokrati­kus Magyarország állott a bí­rák előtt és vádolta az áruló, németbérenc bíróságot Végül is Schőnherz Zoltánt kötél ál­tali halálra ítélték, ö maga nem kért kegyelmet szilárd elvi álláspontjából egy jottá­nyit sem engedett — Október 9-én. a kivégzés napján minden cellában zár­latot rendeltek el. Tehetetle­nül álltunk, s tudtuk, hogy be­következik a törvényesített gyilkossá?, barátunk, kiváló harcostársunk kivégzése. A oellában nyomasztó, gyötrő osend lett úrrá ezen a regge­lén. Hallottuk a kivégzőosztag lépéseit. Schőnherz Zoltán hangját amikor a bitó felé menet éltette a független szabad, demokratikus Ma­gyarországot a Szovjet­uniót és ellenállásra buz­dított a nyilasfasizmus ellen. Ekkor nemcsak a mi zárkánk­ban, hanem a többiben is — az egész fogházban — felcsen­dültek az Intemacionálé hang­jai és a fogházőröknek nem Volt bátorságuk, hogy leintsék a foglyokat — fejezte be visz- azaemlékezését ár. Vida Fe­renc. Közös vállalkozás - termelői biztonság Kedvező tapasztalatok az első szezonról A bernecebaráti Hunyadi Tsz-ben akarták megvalósí­tani, a járás vezetőinek ja­vaslatára azonban termelő­szövetkezetközi vállalkozás lett belőle. Hivatalos nevén: Szo­bi Járási Termelőszövetkeze­tek Gyümölcsfeldolgozó ön­álló Közös Vállalkozása. Hét termelőszövetkezet tu­lajdona a gyümölcsfeldolgo- ' zó. Bár mindegyik közös gazdaság kisebb-nagyobb tá­volságra van Szobtöl, mégis itt volt legelőnyösebb az üzemet létesíteni. Elsősorban azért, mert itt van egy, a múltban épült pincerend­szer, amely rendkívül al­kalmas erre a célra. Miért kezdtek a termelőszö­vetkezetek közös vállalko­záshoz? A kérdés indokolt, ugyanis mind a málna, mind pedig a sza­móca olyan gyümölcs, amely mind belföldön, mind pe­dig külföldön keresett, s kü­lönösen az előbbinek biztos piaca és aránylag jó ára van. Több szakembertől, ter­melőszövetkezeti vezetőtől kértünk erre választ. A fe­lelet szinte szó szerint azo­nos volt: megunták a hosz- szú éveken át tartó vitát a gyömölcs értékesítésénél. Kü­lönösen a minősítések körül alakult ki sok vita. Ha jó a termés, nagyobb a kínálat, altkor a felvásárló magasabb­ra emeli a mércét. A jó ter­més tehát nem jelent külö­nösebb örömet, nagyobb jö­vedelmet. A gyümölcsfeldol­gozót, mintegy biztosítéknak szánták a vállalatokkal szem­ben. Ezen túlmenően, ter­mészetesen. jelentős jövedel­met is várnak a közös vál- lalkozástóL Vajon, hogyan vált be a Storni tás? Az első szezont nem lehet teljesnek venni. Sok idő el­veszett az üzembe helyezéssel. Június végén, július elején kezdtek munkához. Az eddigi eredmény 4,5 vagon málna- és 6,5 vagon szamócalevet készítet­tek, ezenkívül mintegy két vagon hűtött gyümölcsöt ex­portáltak. Domonkos János, az üzem vezetője elégedett a mennyiséggel, bár megjegyzi, hogy lehetne lényegesen több is, ha ... Amilyen lelkesek voltak a termelőszövetkezeti vezetők a vállalkozás létrehozásánál, né­hányuknál ez ugyanolyan ha­mar el is szállt. Ennek első­sorban anyagi okai voltak. A hét termelőszövetkezet közül négy mérleghiánnyal küsz­ködő gazdaság, amelynek szá­mított, hogy az eladott gyü­mölcsért mikor kapják kéz­hez a pénzt. Éppen ezért a tsz-ek többsége nem a fel­dolgozónak szállította a mál­nát és a szamócát, hanem a felvásárló vállalatnak. A kritikus időszakban, a vállalkozás létrehozását kez­deményező bernecebaráti Hunyadi Tsz vezetői és tag­jai mentették meg a helyze­tet 180 holdnyi közös és- 80 holdnyi háztáji málnásuk­ból, valamint 115 holdas sza­mócatáblájukról állandóan szállítottak a feldolgozónak Lőrincz György tsz-elnök el­mondotta: ebben az időszak­ban úgy gondolkodtak, ha a többi tsz meggondolta is ma­gát, ők kitartanak, legfel­jebb maguk, vagy egy erő­sebb szövetkezettel közösen üzemeltetik tovább a feldol­gozót, A szövetkezet áldo­zatkészségére jellemző: fel­ajánlották a többi közös gaz­daságnak, fizesse ki előbb a feldolgozó a beszállított gyü­mölcs értékét, ők várnak. A málna és a szamócasze­zon után, néhány adat már rendelkezésre áll. A feldolgo­zó ebben az évben csak fél­készterméket gyártott — tehát leveket —, de a gyümölcs így is jól értékesült. A termelő­szövetkezet kilónkint 13 fo­rint átlagárat kaptak a mál­náért, a szamócáért pedig 9 és fel forintot. Jól jártak anyagilag tehát azok a gaz­daságok. amelyek nyersanya­got adtak. De a várakozásnak megfelelően jelentkezett „másik” haszon is. Dudás Jó­zsef, a perőcsényi Április Tsz elnöke állapította meg: a felvásárló vállalat és a kon­zervgyárak „megszelídültek’ Lényegesen kevesebb volt minősítés körüli huzavona. A közös vállalkozás tehát egy­ben termelői biztonságot is jelent a gazdaságoknak. Hogyan tovább? Szép tervek és elképzelések vannak. Először azokról né­hány szót, amelyeket még az idén megvalósítanak. Mint­egy 600 hektoliter almabort készítenek és 20 vagon hagymát savanyítanak tejsa­vas eljárással a külkereskedel­mi vállalattal való megegye­zés alapján. Az előzetes szá­mítások szerint, a feldolgozó idei tevékenységéből mintegy 500 ezer forint tiszta jöve­delem származik. A legutób­ben. A gyár nyújtózik: öröm. A gyár többet akar, de ho­gyan? Gond. A taggyűlésen annyi minden, mert az élet­ben is annyi minden kavarog: a ferritüzem selejtjének okai, a nehéz munkakörülmények között dolgozók — mert sokan vannak ilyenek a gyárban — helyzetének enyhítésére mit lehetne tenni, az új mechaniz­mus diktálta változásokra való felkészülés, a női munkaerők nagy száma jelentette sajátos gondok, az anyagpocsékolás a munkások egy részénél, s így tovább. Hétköznapok, de még mennyire azok! És hétköznapi gondok. Azok a gondok, me­lyek az ünnepeken már csak egy mellékmondattá zsugorod­nak — „a nehézségek ellenére” —, de melyek megoldása nél­kül nem lenne, nem lehetne ünnep...! — A termelés alapvetően légkör, hangulat kérdése. A legjobb technika is elsÜányo- dik a nemtörődöm ember ke­zében. Van a gyárban olyan munkás, nem is egy vagy ket­tő, aki már az ötödik helyét „próbálja”, mert a szívét, aka­ratát soha, egy napra sem hozta magával. Több üzem­ben drága anyaggal dolgoz­nak; mégis pocsékolja, szórja az ilyen, s hiába magyarázzák fteki, önmaga ellen is vét ez- tel. Nem mindenki ért az okos Izéből, ezt látni, tudni kell. Van azután más is. Olyasmi, hogy a bér nem mindig a munkát honorálja; sokkal in­kább az ügyeskedést a jófiús- kodást. Ha valamin ele, hát ezeknek kell, hogy véget ves­sen az új mechanizmus. Mert a magamfajta nem azon vitá­zik, hogy jó-e az új mechaniz­mus, hanem azon, hogy jól csináljuk-e meg? A jó elvek­ből jó gyakorlat lesz-e? — Jó lenne, ha mint koráb­ban, mostanában is sűrűn lát­nánk magunk között a vezető beosztásúakat Tudom, hogy sok a dolguk, de: jólesik az embereknek. Ne csak akkor lássuk a vezetőket a műhe­lyekben, ha baj van: értem ezt a pártvezetőségre éppúgy, mint a gazdasági vezetésre. Nem csak pénz kell az embereknek. Jó szó, törődés, elismerés. így van ez a kommunistánál is. Nem várok én többet azért se’ bérben, se’ jutalomban, mert párttag vagyok. De jogtalan igény-e, hogyha erkölcsiekben többet vállalok, többet teszek, mert ez önként magamra vett kötelességem, akkor az erköl­csi elismerésből is több jusson nekem, mint annak, aki simán ledolgozza a nyolc órát, s a maga munkáján kívül az egész gyár a feje tetejére állhat? Egy mondatnyi elismerés töb­bet érhet száz forint jutalom­nál: sokszor elfelejtődik még­is. önként vállaltam, hogy munkásőr leszek. Ez nem je­lenthet semmiféle előnyt, de talán arra sem ok, hogy ebből is, abból is „kifelejtődjék” az ember... Érzékeny lennék? Nem hiszem. Huszonegy esz­tendő hozzászoktatott ahhoz, hogy a tüskeszúrásoktól ne sziszegjek, de ez nem egyenlő azzal; bele is törődjek. A gye­rekeim szokták kérdezni, lé­nyegében mit is akarnak a kommunisták? Mit mondjak nekik? Ha azzal válaszolok, amit felnőtteknek mondanék, nem nagyon értenének meg. Ezért azt szoktam felelni ne­kik: azt akarják, hogy semmi se legyen mindegy, ahogy lesz, úgy lesz. Azt akarják, hogy ne csak akkor legyen lelkese­dés, amikor elkezdődik valami, ne csak akkor figyeljen oda mindenki, amikor az első lépé­seket teszik, hanem később is, mindig Mert ma még sokszor megtörténik, hogy a fellobba­nó nagy tűznek tapsolnak, de azután a füstje elől fintorogva futnak.,. bi igazgatótanácsi ülésen úgy határoztak: ezt a pénzt nem osztják fel, hanem tartalékol- ják. Jövőre már azonnal ki­fizetik az ide szállított gyü­mölcsért az ellenértéket, tehát ilyen tekintetben is verseny- képesek lesznek. Az összeg egy részét beruházásra fordít­ják. Egyébként elkészült már a szerződésminta, s a közel­jövőben kerül sor a szerző­déskötésre. A tervek között szerepel, hogy jövőre, a lé­nyegesen nagyobb jövedel­met adó szörpök készítését is megkezdik. Műanyag üvegbe palackozzák, úgy értékesítik. Az előszerződést a vállalatok­kal megkötötték. Korai lenne a szobi járás­ban a napjainkban egyre in­kább növekvő telepítési ked­vet a gyümölcsfeldolgozó lé­tesítésével magyarázni, de a termelési biztonság szilárdu- lásának — amely az értékesítési feltételek javulá­sában is jelentkezik — feltét­lenül szerepe van ebben. Mihók Sándor Holdbéli üzenet Az Országos Meteorológiai In­tézet pesílőrinci aerológiai ob­szervatóriumában megkezdték a világűrben keringő meteorológiai műholdakról érkező televízió-folo próbafelvételeit. A szolgálatszerű működésre néhány hónap múlva kerül sor. Fontos szerepet fog ez játszani az európai időkép gyors és pontos megítélésében Az alfától az ómegáig Ott, a gyári pártalapszerve- zetek tagjai között is közka­tona; még inkább az a párt nagy egészében. Mégis, a párt, mint Lenin óta mindig, azért volt és azért lesz élcsapat, mert soraiban olyan közkato­nák küzdenek, mint Galambos elvtárs, sok-sok ezren a Ga­lambos Ferencek.., M. O. «,— hát mi akarsz lenni, édes kis fiam? — kérdezte a bátyja újra. Misi hirtelen azt mondta; — Az emberiség tanítója.” Móricz Zsigmond; Légy jé mindhalálig. Júlia néni hirtelennótt, kar­csú, barna lány. Családi nevén Szabó Julianna, de egy hó­napja, mióta megkezdte mun­káját a biai iskolában, csak Júlia néni a diákjainak. — Négy évig voltam diákja én is ennek az iskolának. Et­től féltem a legjobban: ho­gyan fogadnak majd volt to­páraim? Kiszik-e, hogy fel­nőttem közéjük, no. nem ter­metre, a magasságom százáét-' ven, de ha kihúzom magam, még eggyel több is, hanem úgy általában. Az első. aki vei szembe találtam magam. Ida néni volt, egykori osztályfő­nököm. Fülig vörösen hebeg­tem, mint régen: kézit csóko­lom. Megdorgált: ne nézzem még öregnek őt, tegezzem csak csak bátran, most már kollé­gák vagyunk. De ez nekem ma is olyan furcsa, tőle tanultam a földrajzi, a biológiát. .Igaz, néhány napja már helyettesí­tem is őt, földrajzot tanítok Ida néni helyett az osztályom­ban, az ötödikeseknek. Nem a szakom, magyar—orosz—test­nevelés képesítést szereztem Szegeden. Azóta is néha még eltévesztem a köszönést, pe­dig nagyon jó szívvel van hoz­zám mindenki a tantestület­ben. Ez volt az első keresztség. A második: a gyerekek. Elő­ször odaállni egy osztálynyi eleven gyerek elé, gyakorló is­kolai, tanári asszisztencia nél­kül, hónom alatt az osztály- könyvvel, először tartani órát anélkül, hogy a lelkiismerete­men kívül más is ellenőrizne. És nézni rájuk komolyan, meg­állni nevetés nélkül jóízű csínytevéseiket, mikor szívem szerint, én is velük együtt kuncognék. Két hétig sike­rült, de aztán csak kirobbant belőlem a hátuk mögött. Ész­revették azonnal, alig tudtam kimagyarázkodni előttük, hogy nem azon nevetek, amin ők, csak éppen valami az eszembe jutott. Mindig arra vágytam, ha egyszer tanár leszek, ele­ven, belevaló gyerekeket kap­jak. Ez teljesült is maradék­talanul. Sőt, olykor túl is tel­jesítik az én kedves diákja­im ... A harmadik keresztség: az első szülői értekezlet. Ami­kor elnéztem a padokban ülő édesanyákat, édesapákat, is­merős volt majd’ valamennyi. Láttak gyerekként, néha talán meg is pirongatott egyikük- másikuk, igaz, közel évtizede volt, de volt s mert azóta gim­náziumba, főiskolára elszakad­tam a faluból, leginkább csak azok az évek maradhattak meg az emlékezetükben, kis­iskolás gyermekkorom. Most pedig... rám blzzák-e teljes szívvel a gyermekeiket? Az ál­lamvizsgánál is jobban izgul­tam azon az estén. Tanárnak lenni nagy rang, nagy felelős­ség. A tudás mellé szeretném megszerezni ezt a rangot a bi­zalommal együtt... Lengyel Sándor csendes, halk szavú, mégis szuggesztív erejű ember. Oda kell figyel­ni a szavaira. — Tizennyolc éves voltam, kezdő tanító negyvenhatban. Ahol kezdtem, ott az új világ csinált iskolát a falutól távoli település üresen, romosán ma­radt kis kastélyából. Épület volt, .meg hozzá harmincöt gyerek, de más semmi, még tábla sem. Általában téglán, a tehetősebbek ülőkén kuporog­tak, én meg mindennap vet­tem egy ív barna csomagoló­papírt és egy krétát hitelbe a majdan megkapandó fizeté­semmel biztatva a kis telepü­lés egyetlen szatócsát. Három héttel később már a szülőkkel közösen próbáltuk otthonosab­bá tenni a kicsi iskolát. Egy szülő volt — három kisgyere­ke járt hozzám —, aki nem jött, nem vett részt a közös munkában. Egy októberi este elmentem hozzájuk. Szerény kis házban laktak. Badics Pál, az apa jött ki a kutyaugatásra. Sovány, vékony ember volt. Bevezetett a szobájukba, ahol öt gyerekükkel laktak. Mente- getődzve mondta, hogy még nincs rendes bútoruk, a ruhák szögeken lógtak, a fal mellett fapriccsek álltak. De már gyűjti a faanyagot és ért egy kicsit az asztalossághoz. Zavart voltam, fájt, amit láttam, ha­mar elköszöntem ... Novem­ber első vasárnapjára össze­hívtam a szülőket. Elkészültek a padok, ezt akartuk közösen megünnepelni. Igaz, Íróasztal­ra már nem futotta, de majd arra is sor kerül, vigasztaltam magam. Mindenki eljött, csak a három Badics-gyerek hiány­zott. Már éppen kezdeni akar­tuk a kis műsort, amikor az egyik gyerek elkiáltotta ma­gát: jönnek a Badicsék. Men­tem az ajtóba, meghökkentem. Egy furcsa kis karaván köze­ledett. Elöl az asszony, karján a legkisebb gyerekkel, mögötte totyogott a másik, majd az én három iskolásom, s végül Ba­dics Pál egy pokróccal leta­kart tragacsot tolva maga előtt. Álltunk egymással szem­ben, akkor megszólalt: hoz­tam magának valamit, tanító úr, azzal húzta le a pokrócot s nekem még a szívem verése is elállt: egy sárgára festett, fiókos, kisszekrényes íróasztal volt a targoncán. Tudja, tanító úr. mondtam is múltkor, gyűj­tögettem egy kis jobb anyagot szekrényre, de ellógnak a gön­ceink még fél évig a szögeken, maga meg kidobhatja azt a kecskelábú, asztalnak csúfolt vacakot a szép teremből. Az­óta több, mint húsz év telt eL Az íróasztal most is ott van Tápiósüly—Szőllösnyaraló is­kolájában. A Badics-gyerekek egészségben felnőttek s ha jól tudom, az egyikük tanító lett... Bakonyi Kálmán meghatód; va forgatja kezében a bíbor; szín diplomát s ki tudja, há­nyadszor olvassa már: „Hat­van éve szerzett oklevele alap­ján közmegbecsülésre méltóan teljesítette hivatását...” — Hinni is nehéz — mutat­ja az első diploma dátumát —, 1907. június 22. Olyan gyorJ san elmúlt... Mintha csali tegnap történt volna, hogy először felléptem a katedrára az istványi iskola egyetlen termében s velem szemben riadt-maszatosan állt s bámult hatvannégy gyerek. Köszön; töm őket, várom, hogy vissza; feleljenek, de csak hallgatnak megszeppenve, mint a fogoly madárkák. Mosolygok rájuk, megsimogatom a hozzám legt közelebb álló lurkó fejét, dg csak nem mondanak semmit. Kérdem az előttem álló fiút mi a neved, arra sem mond semmit. Végül hátul magasba emelkedik egy kéz. Tanító bá­csi kérem, ebben az iskolában rajtam kívül senki nem tud magyarul. Csak tótul beszél­nek ... Most aztán én bámul­tam a gyerekeket, ahogyan ők engem az imént. No, Kálmán, mondogattam magamban, tnost aztán mihez kezdesz? Van hatvannégy gyereked, de köf zülük csak eggyel tudsz szót érteni. December végén is még csak az első betűnél, az i-nel tartottunk. Pedig akkor mái kineveztem segédtanítómul a? az egy szem magyarul beszé­lő .negyedikes gyereket, Print Rezsőt. Megfuthattam volna, de akkor mit kezdek az okle­véllel? Húsvétra azért csak el­boldogultunk egymással, írni- olvasni megtanult magyarul valamennyi gyerek... így kezdődött az én pedagógus- életem. 1920-ban kerültem ha­za Tatára, s mert katedrát nem kaptam, beálltam ké- m'nyseprő inasnak, s dolgoz; tam a fekete mundérban há­rom esztendeig. Akkor hívtak meg az ácsai uradalom pusz­tai iskolájába, ahol huszonkét esztendeig tanítottam egyfoly­tában. Negyvenhétben nyug­díjaztak 286 forinttal, de meg­hívtak községi bírónak Pilis-, ligetre, aztán mentem az erdé­szetbe. voltam alagútőr, akkor már 704 forint volt a nyugdí­jam. Ötvenhétben újra taníta­ni kezdtem Lctkésen, egy ér után pedig igazgatóhelyettes­nej. neveztek ki. Hát ez az én életem rövid története. És most nyugdíjas vagyok. De ha megkérdezné tőlem valaki: mi lennék, ha újra kezdhet­ném, én is csak azt monda­nám, amit Nyilas Misi: az emberiség tanítója. Prukner Pál i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents