Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-29 / 256. szám

1967. OKTOBER 29., VASÁRNAP

"%/ÉVVIíjp

5

A csapatzászlót a munkásőrség adományozta

ÜNNEPSÉG SZENTENDRÉN

A PUSZTÍTÓ

ÉS AZ ÁLDÁSOS

Szürke ruhás munkásőrsza- kasz masírozik be az iskola udvarára. Kezükben zászló, rajta az úttörők címere. Sok száz díszbe öltözött kisdiák figyeli őket a feldíszített iskola homlokzata előtt. Középen a vendégek: a párt, a tanács, a tömegszervezetek, magyar és szovjet katonai alakulatok küldöttei, a tsz és az üzemek képviselői.

Ez év elején került először zzóba, hogy a szentendrei munkásőrség ‘ csapatzászlót adományozzon a Dobó Katica általános iskola úttörőcsapatának. Az országos mun- kásőr-parancsnokság tetszéssel fogadta az indítványt, elkészült a zászló, s tegnap történt meg ünnepélyes átadása. A szentendrei munkásőrség az iskola patrónu- *a, tagjai nemegyszer siettek

az iskola segítségére. A fegyveres erők napján csapatrádiókkal támogatták az iskola diákjainak harci játékát. Arra is volt már példa, hogy munkásőrök álltak a katedrára. Sok munkásőr gyermeke ül énnek az is- kolának padjaiban:

A zászló átadása alkalmával az iskola jelvette a mártír Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét. A tegnapi ünnepélyes esemény további lehetőségeket nyitott meg az iskola és a szentendrei munkásőrség együttműködésére. Ügy tervezik, hogy — megyénkben először ebben az iskolában — hamarosan megalakítják a munkásörörsöt, ahol a fegyver kivételével ugyanolyan felszerelést kapnak a gyerekek, amilyen a munkásőröké.

Tanácstagok

klubja

Nagykőrösön

Pénteken este nyüt meg Nagykőrösön a művelődési házban az első tanácstag-klub. j A jól sikerült est előadójának Kulcsár Jánost, a megyei földhivatal vezetőjét kérték fel. Tájékoztatóját vita, majd beszélgetést követte, amelyen mindenki elmondta, mit vár ettől az új klubtól.. A 78 városi tanácstag közül a megnyitóra több mint negyvenen látogattak el. A megnyitón az új földtörvénnyel kapcsolatos teendőket vitatták meg a tanácstagok.

Pilóták

a tassi kastélyban

Üj növényvédő állomást kap Bács-Kiskun megye. A jelenlegi növényvédelmi központ épületében, a tassi kastélyban, mezőgazdasági pilótaképző iskolát rendeznek be. A közelében elterülő szikes puszta kiváló gyakorlótérül szolgál majd a növényvédő repülőgépek pilótatanulóinak.

ŐSSZEL ÉS TAVASSZAL,

amikor szinte állandóan esik és nagy területeket borít a belvíz, szidjuk. Nyáron, amikor színét sem látjuk, a határban fonnyadnak a növények, áhítozunk érte. A megye éghajlatára ez a szélsőség a jellemző: az évi 500—550 milliméter csapadékból^ a növények vegetációs időszakában, mindössze 200—300 milliméter hull le.

A megye mezőgazdaságának nagy gondja a vízgazdálkodás. Bármelyik szélsőséget is tekintjük, veszteség: emberi

munka gyümölcse semmisül meg, reményeket, terveket hiúsít meg. Az utóbbi években mind nyomasztóbb a gond, mert egyre nagyobb a vízzel borított mezőgazdasági terület. A megyei párt-végrehajtóbizottság, a közelmúltban napirendre tűzte a vízgazdálkodást. Az ülésen megvitatott anyag megdöbbentő számadatokat közölt a belvíz, valamint az aszály okozta károkról. Csak néhányat ezekből: 11965-ben mintegy 20 ezer, 1967-ben mintegy 40 ezer holdra tehető az a terület, amelyet a belvíz miatt egyáltalán nem, vagy csak később, és emiatt nem a rendeltetésének megfelelően lehetett mezőgazdasági termelésre felhasználni. Ez a terület akkora, mint a szobi és a váci járás mezőgazdasági termőföldje együttesen. Az érés a belvízkár értéke — amit miérni lehet — 1965-ben 44

millió, 1966-ban 50 millió,

1967-ben pedig 52 millió forint. Ebben a hatalmas ősz- szegben még nem szerepel az utakban, a műtárgyakban, a lakóházakban okozott kár, amelynek értéke — az utóbbi négy esztendőt számítva — 280 millió forint. A mezőgazdasági károkkal együtt tehát 426 millió forint. A másik az aszálykár. Erről csupán egy adat: idén a kapások termése 15—20 százalékkal csökkent.

AZ ADATOK tehát — főleg a belvízkárnál — a helyzet rosszabbodásáról tanúskodnak. Jogos a kárdés: ki a felelős e~rt? A végrehajtó bizottság minden körülményt mérlegelt, s megállapította, hogy a mostani helyzet következmény, melynek eredői nem is a közelmúltra nyúlnak vissza,

hanem időben jóval távolabbra. Mindenekelőtt: 1945 előtt nem volt tervszerű vízgazdálkodás, kevés pénzt fordítottak belvízmentesítésre. Ez tehát az örökség. Az is igaz, hogy a felszabadulás után elég hosszú ideig a vízgazdálkodás nem került kellő súly- lyal napirendre.

A múlt hibáinak emlegetésénél sokkal fontosabb: azonban, hogyan lehet kiutat találni. S megmenteni a hatalmas összeget kitevő értékeket.

Mindenekelőtt látni kell: nagyon összetett feladatot kell megoldani a következő években. Nem csupán a belvízmentesítést, s az' ezzel szorosan összefüggő talajvédelmet, hanem a másik gondot is, az aszálykár megszüntetését, vagyis az öntözést. A megyében mintegy 130 ezer hold- nyi olyan terület van, amely öntözésre alkalmas. Nem egy helyen az ésszerű belvízmentesítéssel az öntözés is megoldható. Eddig éppen az volt a legnagyobb baj, hogy elkülönült egymástól a belvíz elleni védelem, az ésszerű talaj- gazdálkodás, valamint az öntözés. A párt-végrehaj tóbizottság által elfogadott irányelvek hangsúlyozzák: az eredményes munka feltétele a rendelkezésre álló eszközök összehangolt, koncentrált felhasználása.

MIT ÉRTÜNK ÖSSZEHANGOLTSÁGON? Azt, hogy az egyes vízgyűjtőkben az el vezető-rendszer úgy épüljön meg: a fölösleges vizet akadály nélkül el tudja vezetni, de ugyanekkor tegye lehetővé a víz tárolását, s annak célszerű felhasználását. És a koncentráltságon? Az állami anyagi eszközök a leginkább veszélyeztetett területeken kerüljenek felhasználásra.

A megye mezőgazdasági víz- gazdálkodásának megjavítását célzó irányelvek elsősorban a kommunisták számára határozza meg a feladatokat; kommunisták számára, akik bármely poszton, munkahelyen dolgoznak is a megye mező- gazdaságában. Ök már nem egyszer bebizonyították, hogy magukkal tudják ragadni a pártonkívüliek széles táborát, amikor nagy feladat megoldásáról van szó. Ami a feladat nagyságát illeti, az túlnő a felmerült károkról közölt

számadatokon. Egy-egy községben, szövetkezeti nagyüzemben, a szövetkezeti parasztok boldogulása múlik azon, sikerül-e gátat vetni a belvizeknek, sikerül-e megóvni a lemosódástól a dombos szántóföldeket, sikerül-e vizet adni a szomjazó növényeknek. Ez pedig már nem csupán anyagiak kérdése. A párttagoknak kell megértetni az áldozatvállalás, az összefogás szükségességét, elől járni a munkában.

SOKRÉTŰ FELADATRA VÁLLALKOZNAK a megye

kommunistái, amikor napirendre tűzik az irányelvek alapján a belvízvédelem, a talajvédelem, az öntözés feladatait. A sokrétűség nem csupán e hármas feladat megoldásában rejlik. Sokkal inkább abban; sok-sok ember munkájára van szükség ahhoz, hogy a szántóföldeken ösz- szegyűlt belvizet elvezessék oda. ahol az már nem okoz kárt, vagy éppen hasznot hajt. Ehhez az kell, hogy mindenki a maga portáján rendet tegyen. Jogszabályok rendelkeznek arról, kinek- kinek mi a feladata, s ezek ellátására különböző vállalatokat, szervezeteket hoztak létre. A jelentősebb közcélú vízilétesítmények népgazdasági és üzemi érdekeket egyaránt szolgálnak, de megépítésükről, karbantartásukról, felújításukról a vízügyi igazgatóságok gondoskodnak. A helyi jelentőségű közcélú vízilétesítmények, több üzem és lakott terület ár- és belvízvédelmét szolgálják. Összekötik a veszélyeztetett területet az állami főművekkel. A vízgazdálkodási társulatok építik, ezek újítják fel, ezek üzemeltetik, A harmadik, az üzemen belüli vízrendezési feladat. Ezt az üzemen belül kell elvégezni, helyi erővel. A vízügyi igazgatóságoknak, a vízgazdálkodási társulatoknak, az üzemeknek tehát egyaránt feladatuk: biztosítani a víz zavartalan lefolyását. Eddig csupán a vízrendezésről, a belvízmentesítésről beszéltünk. Ezzel összefüggő feladat a talajvédelem, az öntözés megvalósítása.

AMIT EDDIG TETTÜNK A

MEGYÉBEN, a vízgazdálkodás megjavítására, az kévés. Ilyen körülmények között évről évre számolni kell » mérhetetlen károkkal, annak minden következményével. A párt-végrehajtóbizottság határozatában hangsúlyozza: a károk elhárításának legcélszerűbb módja a megelőző védekezés. Megkezdődik a munka: tervek készülnek, tárgyalnak a felsőbb szervekkel, egyeztetik az elgondolásokat, az anyagi lehetőségeket Ez csak az egyik oldal, a dolog hivatalos része, a másik az, ami a kommunisták feladata, még nehezebb: mert akkor válik a pusztító vízből áldásos víz, ha közügy lesz a vízgazdálkodás.

Mihók Sándor

Ä Fővárosi Villamosvasút

felvételre keres:

kocsivezetőt, kalauzt,

fékezőt-csatolót,

váltóőrt, kőművest,

lakatost, lemezlakatost,

ácsot, bádogost,

tetőfedőt,

villanyszerelőt,

esztergályost,

fényezőt, maróst,

betanított munkást,

segédmunkást

(férfi, nő),

takarítónőt,

felépítményest

(pályamunkást),

váltótisztítót,

kábeles segédmunkást,

címfestőt.

FELVÉTELRE JELENTKEZÉS:

Budapest VII., Akácfa u. Iá.

ezt a két ígéretet valóra váltsák, ezt a két javaslatot, a békét és a földet megadják...”

Igen értékes cikkben méltatja Alpári Gyula a Neues Politisches Volksblatt e napi számában az orosz- országi eseményeket.

„A forradalom kitörése után hamarosan egy harmadik név került előtérbe Miljukov és Kerenszkij mellett: Lenin neve! Lenin az úgynevezett maximalisták pártját képviselte, vagyis azokét, akik mindent akarnak ... Most ez a párt győzött... Vajon tarthatja-e magát Lenin? A burzsoázia, a tábornokok, a nagybirtokosok, sőt még az értelmiségiek is ellene fordulnak majd, de programjának ellenállhatatlan vonzóerőt kell gyakorolnia a katonákra, a parasztokra, a technikai alkalmazottakra és mindenekelőtt a munkásokra, vagyis a termelés és a szuronyok igazi hordozóira. így tehát a maximalisták győzelmének tulajdonképpen semmi sem áll az útjában...”

Egy nappal később közük a lapok a szovjetek kongresszusáról szóló tudósításokat, amely azonnali béketárgyalást és fegyverszünetet javasolt. A tudósítók részletesen beszámolnak erről a javaslatról.

„A demokratikus és igazságos béke az, amelyet a munkások és a parasztok a monarchia bukása után követeltek, csak rögtöni béke lehet annexiók, vagyis idegen területek eltulajdonítása nélkül és idegen nemzetiségek erőszakos bekebelezése nélkül, valamint kártalanítások nélkül is. Az orosz kormány azt javasolja minden hadviselő félnek, tegyen azonnal lépéseket ilyen béke érdekében ..

Ez a békedekrétum egyik napról a másikra megváltoztatta a kormány- párti Budapesti Hírlap vezércikkírójának hangját. Íme egy részlet a Sürgős dolgok című vezércikkből.

..Hogy végül Oroszországnak legsürgősebb a béke, azt el kell ismernünk. De ha az, akkor Lenin úr ne szabja meg mások számára a béke feltételeit... Olyan utópisztikus ábrándokat, hogy szavaztasson le Európa rögtön minden népet és nemzetiséget arról, hogy hava akar tartozni, meséljen Lenin úr a bolsevi- kieknek, maximalistáknak, minima- listáknak, kadetteknek és egyéb hiszékeny felekezeteknek...”

A Pesti Hírlap vezércikkírója sokkal reálisabban mérlegelte a Péter- várott zajló eseményeket A maximalisták döntő győzelme Kerenszkij és Kornyilov csapatai fölött című, november 14-én megjelent írásában.

„A csodák korszakát éljük, s ebben a meglepetések országa Oroszország. Évszázadok tunya elnyomatásában lassan erjedt a nagy orosz néptömegben minden modern eszme. A cári hatalom kritikátlan elviselésében a bálványimádás ókori butasága nyilvánult meg, s mihelyt le- döntötték a bálványt, az elnyomott indulatok kirajzottak, s megszületett a rabszolgában az emberi öntudat. A bolsevikiek... már nemcsak a politikai uralmat osztják szét a nép között, hanem a földet is ... El lehet mondani: Pétervárott nem emberek győztek, hanem az eszme, a béke eszméje. A legvadabbnak hirdetett orosz katonából és parasztból pattant ki legelőször az ember, az igazi ember, a krisztusi ember, aki békét akar. Carszkoje Szelő mellett a béke kormánya győzött. Az antant búsulhat rajta. Mi örvendezzünk.”

Amíg a mérsékelt lapok őszintén

üdvözölték a forradalmi orosz kormány békedekrétumát, a kormány- párti Budapesti Hírlap egyre durvább hangnemben támadta az anne- xió és kárpótlás nélküli béke gondolatát. Hogy miért? Kimondja nyíltan november 15-én megjelent Akarjunk című vezércikkében.

„ötvenkétmillió emberünkkel (itt most mindig Ausztria és Magyarország együttvéve értendő) számra harmadik vagyunk Európa huszonkét népe sorában... Annyi vért, tömérdek pénzt és hosszú esztendőt a huszadik század evolúciójának lázas korszakában nem az utolsó helyért áldozott a Habsburgok félszáz millió népe! Asztalfő jár ki nekünk! Csik és Háromszék körül legyen 15 000 négyszög-kilométernyi román karéj a miénk... Aztán legyen Orsóvá küszöbén a Zsil és a Duna szögében 10 000 négyszögkilométer a miénk...”

Majd néhány nappal később, november 20-án:

„Bármilyen fontos a Duna vonala, végre is az elzárt Fekete-tengerbe szolgál. Ezért hazánknak rajta kívül több ablakot, ajtót, sőt kaput kell biztosítanunk a nagyvilágba. S ezért van Fiúméra, Dalmáciára, szóval az Adriára szükségünk ...”

Szinte válaszként jelent meg november 24-én a Neues Politisches Volksblattban Alpári Gyula vezércikke:

„Az orosz kormány olyan békét akar, amelyet örömujjongva fogad minden nép — de nem minden kormány ... Vannak azonban bizonyos történelmi helyzetek, amelyek logikusan továbbfejlődnek, akár akarják az államférfiak, akár nem. Ma a dolog úgy áll, hogy Oroszországban a munkások, parasztok és katonák kormánya irányítja az ország sorsát, szétzúzza a népek szabadságára rakott bilincseket, rég óhajtott reformokat válásit meg, és a legszilárdabban el van tökélve rá, hogy megsemmisíti az emberiség legnagyobb átkát, a militarizmust. Ahol elnyomók és elnyomottak élnek, vagyis az egész világon, Oroszország felé tekint mindenki, minden proletár, minden nemesen érző emberi szív hevesebben dobog... Mi mélységesen bízunk a történelem logikájában, amely eddig még mindig érvényre jutott — többnyire a kormányok akarata ellenére. Ex Oriente lux '— keletről jön a fény —, mondja egy régi szállóige. Valóban, a fény most onnan jön — Oroszországból. Örömmel üdvözöljük a Kelet felől felénk sugárzó fényt.”

S hogy Alpári Gyula mennyire nem volt egyedül véleményével, arról a Népszava november 26-i számában a nagy békegyűlésről szóló tudósításában számolt be.

„Fél 10 óra volt, amikor a szinte végeláthatatlan menet eleje beérkezett a Boráros térre ... Amint a tüntetés moraja végigzúgott a Körúton, a házak ablaksorait és a járdákat a nézők nagy tömegei lepték el, és fehér meg vörös kendők lobogtatásával köszöntötték a béke harcosait. Éljen az orosz forradalom! — harsogta ezer és ezer torok szüntelenül... Bokányi Dezső volt a gyűlés szónoka. Ide zarándokoltunk ebben az ünnepélyes pillanatban — kezdte beszédét —, amikor milliók szívét, vágyát, reményét egy eszme fogja meg, a béke, ebben a pillanatban a kezünket nyújtjuk az orosz elvtársak felé, és melegen megrázzuk az ő kezüket, mert visszaadták az emberiségnek a szocializmusba vetett hitét, bizodalmát és reményt. Ide zarándokoltunk, hogy felszólítsuk a kormányt, hogy ragadja meg a feléje nyújtott kezet...”

Ami ötven esztendeje az idézett magyar újságokban megjelent, ma már történelem. Az elmúlt öt évtized bizonyságát adta: kiknek volt s kiknek nem igaza azokban a világot átformáló nagy napokban.

F. P.