Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-29 / 256. szám

Ern 1961. OKTOBER 29-, VASÁRNAP Jubileum az iskolában Az Októberi Forradalom 50. évfordulójáról családias han­gulatú ünnepségen emlékeztek meg az érdligeti általános is­kolában. A pedagógusok ven­dégül látták az egykori har­cokban részt vett vöröskato­nát, László Aladárt. Beszámo­lójában felelevenítette a küz­delmeket, csatákat, eseménye­ket Az érdeklődéssel hallga­tott visszaemlékezést sok kér­dés követte. Egyúttal jókíván­ságaikat is küldik a résztve- \’ök: a kedves vendég tagja a november 1-én a jubileumi évfordulóra a Szovjetunióba utazó küldöttségnek. Az ün­nepségen jutalmakat adtak át a legjobb pedagógusoknak. — téri — Színház és fiatalok Novemberi lottó-menetrend A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság sorsolási naptá­ra szerint november 3-án Hódmezővásárhelyen, 10-én Celldömölkön, 17-én Nagy­kanizsán, 24-én pedig Bony- hádon húzzák a lottó esedé­kes heti nyerőszámait No­vember 27-én, Budapesten rendezik a lottó novemberi tárgynyeremény-sorsolását. A dráma kitűnő eszköze az ifjúság világirodalmi nevelé­sének. Az angyalföldi József Attila Színház pedig régóta fontosnak tartja ezt a nevelő­munkát. Több éves gyakorlat papírra rögzítése tulajdonkép­pen az a szocialista együttmű­ködési megállapodás, amely­nek aláírásáról már tegnap hírt adtunk. A Pest megyei fiatalok két éve rendszeresen vesznek részt a „telt házas” akciókban. Sok ezren tekintették meg közü­lük a József Attila Színház darabjait. Az együttműködés­nek ez az oldala tehát világos. Mit nyújthat a Pest megyei fiataloknak a színház a kitűnő előadásokon kívül? — Eddig is számítottunk az ifjúságra — mondta Fodor Imre, a színház művészeti igazgatója a szerződés aláírása után. — Most megpróbáljuk konkrétabban lemérni érdek­lődésükön keresztül, mi az, ami ma korszerű, ami vonzza őket színházunkba. Sok fiatal művész van társulatunkban, aki szívesen járna majd Pest megyébe, foglalkozna az önte­vékeny művészeti csoportok­kal. Közreműködőket is ad­maim> ii7 1967. október 29., vasárnap, Nárcisz napja. A nap kél: 6.23, nyugszik: 16.32 órakor. A hold kél: 0.57, nyugszik: 15.05 órakor. 1967. október 30., hétfő, Al­fonz napja. A nap kél: 6.24, nyugszik: 16.31 órakor. A hold kél: 2.19 órakor, nyugszik: 15.24 órakor. nánk, s bizonyára sok hasznos tanácsot A képen Fodor László, a Pest megyei KISZ-bizottság első titkára és a színház mű­vészeti igazgatója. Ha a liszt nem tud pihenni Hogy lesz jobb a kenyér? — 14 sütöde korszerűsítése A dabasi járásban — ho­lott kiterjedt tanyavidékkel rendelkezik — lényegében tel­jesen megszűnt a házi kenyér­sütés. Ma már egy emberre több mint évi 95 kiló kenyér és 70 péksütemény jut a fo­gyasztásból. De lenne több is, ha több és jobb árut kap­nának. Igaz, hogy még ta­valy szinte naponta volt pa­nasz például a gyáli sütödére — de a javulás elleniére — nm ott sem másutt nem megoldott még a kenyér­ellátás. Fehér kenyérből a boltok so­sem kapnak annyit, mint amennyit kérnek. Finom pék­áruból is szegényes a válasz­ték. Sok javítani való van még a minőségen. Legtöbbször nem a dolgozók az okai, hogy laposra sül, vagy ragacsos a kenyér. Inkább az, hogy ke­vés a megfelelő raktár s így a liszt nem tud hol „megpihen­ni”. Pedig a szakem berek szerint ez az egyik legfonto­sabb követelmény, ha jó ke­nyeret akarnak sütni. Az viszont már minden­képpen a pékek bűne, ha A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 43. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett. Négy talá­latot 87 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 40468 fo­rint. Három találata 6758 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 260 forint. A kétta- lálatos szelvények száma 166 ezer 174 darab, amelyekre 13 forintot fizetnek. A nyeremé­nyek a nyereményilleték le­vonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hétfőn $ BUMERÁNG I s Fedőnéven N $ I — milliomos ^ > i Régóta figyelem, Itt a szocia­$ lista társadalmi rendszer kel- S ^ lős közepén egy titokzatos ^ ^ nagykereskedő, vagy pénzem- ^ bér, mindenesetre kapitalistán s 5 nagyvonalú vállalkozó manipu- $ J lációit. Ez az ember, aki alig- s s hanem fedőnevén jelentkezik a s $ nyilvánosság előtt, megfejtbe- S ^ tetlen logikával és kifürkész- ^ ^ hetetlen okokból összevissza J § rendel az építőipari kivitele- § s zőktől. A legkülönbözőbb ob- s s jektumokat: lakásokat, pálya- s S udvarokat, művelődési háza- S § kát, önkiszolgáló boltokat. A ^ ^ legutóbb is olvasom az újság- § ban, hogy az egyik újonnan § S elkészült iskolát átadták neki, § C nA.r DTOrint Rpndolintów^nAli v A reggeli és esti órákban többfelé párás, ködös idő, egy­két helyen ködszitálás. Nap­közben felhőátvonulások, való­színűleg eső nélkül. Mérsékelt, időnként élénk déli, délnyuga­ti szél. Enyhe idő. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 15— 20 fok között, a ködös helye­ken kevéssel 15 fok alatt. S név szerint Rendeltetésének. s 1 fiit *7 I fi' i' * > Kérem, ki ez a Rendeltetése x 1017 totlo-largynyeremeny Visszaélt a megbízással Gila Lászlóné érdi lakos a Pest megyei Rendőr-főkapi­tányság fogdájában megismer­kedett Ay Albertnéval, aki megkérte, hogy ha Gilánét ki­engedik, keresse fel az ő szü­leit és közölje velük, hozza­nak számára tiszta fehérne­műt Bár a fogdái ismeretségből gyanítani lehetett, hogy nem éppen feddhetetlen embert is­mert meg Ayné. Gila Lászlóné személyében, azt nem tudhat­ta, hogy Giláné erkölcsi okok­ból már jó ideje rendőri fel­ügyelet alatt áll, munkahelye nincs, s két gyermeke állami gondozásra szorul. • Az üzletek ünnepi nyitvatartása A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulója alkalmá­val Pest megye területén az üzle­tek az alábbiak szerint tartanak nyitva. November 4. (szombat) Valamennyi bolt, áruház, piac és vendéglátóipari egység a ren­des hétköznapi nyitvatartás szerint üzemel. November 5. (vasárnap) Az egyműszakos élelmiszer bol­tokat reggel 6, illetve 7 órától 18 óráig, a kétműszakos élelmiszer boltokat a szokásos ideig kell nyitvatartani. Valamennyi bolt;, áruház, piac és vendéglátóipari egység a rendes szombati nyitva­tartás szerint üzemel. November 6. (hétfő) Az élelmiszer- és iparcikk üzle­teket, könyvesboltokat, áruháza­kat zárva kell tartani. A vasárnap Is nyitvatartó élelmiszerboltok, az édesség- és dohányboltok a va­sárnap szokásos ideig tartanak nyitva. A vendéglátóipari egysé­gek a vasárnapi nyitvatartás sze­rint üzemelnek. November 7. (kedd) Az élelmiszer- és iparcikk üzle­teket, könyvesboltokat, áruháza­kat, piacokat, valamint áz édes­ség- és dohányboltokat zárva kell tartani. A vendéglátóipari egysé­geket a vasárnapi nyitvatartási rend szerint. Giláné nem is hazudtolta meg többrendbeli jó hírét. Fel­kereste Ayné hozzátartozóit, s különböző ruhaneműiket, tisz­tálkodószereket és készpénzt kért fogdabeli ismerőse nevé­ben. A rábízott holmit persze nem adta át. A Pest vidéki Járásbíróság hathónapi felfüggesztett sza­badságvesztésre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. nem használják a lisztszi­tákat, mert ők tudják a legjobban, mennyire fontos lépcsője ez a kenyérsütésnek. A IV. számú Sütőipari Vál­lalat — amely a járást ellátja — igyekszik előbbre lépni. Szeretnék, ha Gyálon novem­ber 7-ig elkészülne az üzem rekonstrukciója. A lebontott magyar kemence helyett két sütőteres gőzkemencét építe­nék. A többi 14 üzemben is ; korszerűsítenek a járásban. ! Dabason például jövő év augusztusára készülnek él a teljes átépítéssel. Persze, Javítani kellene a szállítá­son, mert amíg lovas kocsival sae- kereznek órákat, addig nem is lesz kitűnő minőségű áru­juk. A járási tanács legutóbb tárgyalt a kenyérellátásról és több hasznos javaslatot tett. k. m. — Az aszódi Petőfi Múze­umban ma délelőtt 11 órakor kiállítás nyílik a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából. — Országgyűlési képvise­lő fogadóórája. Dr. Vámosi Erzsébet hétfőn délután 14 órától 17 óráig a Nagykátai Községi Tanács vb-elnöki iro­dájában fogad. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőin, Nádor ut­cai székházában tartja a lottó októberi jutalomsorsolását. A húzáson a 43. játékhét szel­vényei vesznek részt és közöt­tük 1017 tárgynyereményt sor­solnak ki. Főnyereményként ezúttal egy háramsaobás és egy kétszobás öröklakást, va­lamint egy Zastava és egy Trabant Limousine személy­gépkocsi jut a legszerencsé­sebb lottózóknak. ^ ur, aki folyton uivamuum ^ ^ mérhetetlen gazdagságával? Ki N ^ ez a Rendeltetése úr, akinek J folyton folyvást mindent át- s adnak? s Es meddig mehet ez még így S > egy szocialista országban? Mi- S ^ kor jön ~------------—5 * ^ kor az — Lengyel—magyar baráti találkozót és nagygyűlést tar­tanak ma délután 5 órakor az isaszegi művelődési ott­honban. Pályázat nemzetközi gyermekrajz- kiállításra Ismét meghirdették a pályázatot az Indiában — 1949 óta — éven­kénti Ismétlődd nemzetközi gyer- mekrajz-kiállításra, ahová tizenöt éves korig bárki benevezhet. A korábbi évek gyakorlatához híven Magyarországról az általános is­kolások munkáit — rajzait és ak- varell képeit — küldi ki uj-Delhl- be a Kulturális Kapcsolatok Inté­zete, ide (Budapest, V., Dorottya utca 8.) kell eljuttatni a pálya­munkákat november 18-ig, az Is­kolák közvetítésével. Érdekessége a pályázatnak, hogy a kompozí­cióknak csak minimális méretét szabták meg, ez 20x26 centiméter, „fölfelé” nincs korlátozás. Egyéb­ként a téma Is kötetlen az elbírá­lásnál elsősorban a kivitelezés mi­kéntjét veszik figyelembe. ★ A Delhiben megjelenő Times szombati száma közli, hogy a 14 éves Rácz Rózsa magyar kislány nyerte el az indiai köztársasági elnök aranyérmét az 1966. évi Shankar gyermekrajz-klállitáson. A 24 Nehru-díjat nyert gyermek­rajz közül egy szintén magyar kislányé. A rádió és a televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 8.10: Varázsfuvola. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: A Gyermek­rádió nemzetközi fesztiválja. 9.50: Gyermekdalok. 10.00: Üzenetvál­tás. Baráti rádiók közös műsora. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: Beszélgetünk csak úgy egy­szerűen. 12.55: öt évtized a pó­dium mögött. 13.55: Közvetítés az NDK—Magyarország labdarúgó EB-mérkőzésről. Lipcséből. 15.50: Bródy Tamás: Alkonyi tánc. 15.57: A Színházi Magazin különkiadása. 17.08: Közvetítés Moszkvából. Köz­ben: 17.43: „Szovjet Itália.»» Ka- . posí Kiss István örményországi 1 útijegyzete. 18.03: A hangverseny­közvetítés folytatása. 18.31: Nép­dalcsokor. 19.15: Lemezek közt vá­logatva. 19.51: Közvetítés a Vígszín­házban. Barátom Harvey. 22.10: A vasárnap sportja. 22.20: Slágerről slágerre. 23.10: Ritkán hallott ope­rákból. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 8.30: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Operakalauz. 10.30: Tánczene. 11.11: Salzburgi Ünnepi Játékok. 1967. 12.32: A magyar költészet századai. 12.47: Táskarádió. 14.03: Mesejáték. 14.34: Endrédi Mimi és Baksay Árpád énekel, Csikós Ist­ván cimbalmozik. 15.00: A Kör­nyezet esztétikája. 15.10: Művész­lemezek. 15.55: Szovjet táncdalok — magyar nyelven. 16.45: Witten - bergre emlékezünk. 17.00: Ez is, az is 120 percben. 19.00: Haydn-kó­rusok. 19.10: Boccaccio. Részletek. 20.10: Schwetzingen! Fesztivál 1967. 21.28: Színilázi jegyzet. 21.43: Az MRT népi zenekara játszik. 22.15: Zenekari muzsika. 22.56: Galopp- verseny-eredmények. URH 18.00: Hírek. 18.05: Hanglemez­parádé. 18.59: Simone Boccancgra. Részletek. 20.03: Közvetítés Brüsz­szelbőL 21.47: A dzsessz kedvelői­nek: Mahalia Jackson énekel. 22.09: Kodály-müvek. TELEVÍZIÓ 8.30: Iskola-tv. Angol nyelvtan- folyam haladóknak. Az ajándék. (Walter és Connie sorozat). 8.45: Hétmérföldes kamera. Uttörőhír- adó. 9.00: Belle és Sebastien. Ma­gyarul beszélő francia kisjáték­filmsorozat (ism.). 3. A hajtóva­dászat. 9.25: Barkácsoljunk! 10.00: Helyszíni közvetítés Berlinből, az NDK hadserege és a szovjet had­sereg közös díszszemléjéről. 11.00: Helyszíni közvetítés Rostockból, az NDK hadiflottájának és a szovjet balti flottának közös fel­vonulásáról. 13.28: A Flinstone-csa­lád Lokál-vokál kan-durban (ism.). 13.55: NDK—Magyarország. Európa-bajnoki labdarúgómérkő­zés közvetítése Lipcséből. A szü­netben: A Magyar Hirdető műso­ra. 15.55: 50 éve történt... A For­radalmi Katonai Bizottság meg­alakulása. 16.05: A tenger encik­lopédiája. 2. Elet a tengerben. Olasz természetfilmsorozat. 17.00: Hat ország vetélkedője. Az Or­szág-Világ c. hetilap és az MSZBT rejtvénypályázatának döntője. 18.30: Hol a harmadik király 7 Magyarul beszélő lengyel film. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Világirodalmi magazin. 21.50: Sporthírek. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15: Operettrészletek. 9.10: A pódiumon: Jancsó Adrienne. Ko­vács Júlia riportja. 9.25: A hét előadóművésze: John Barbirolli. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A köpeny. Részletek. 12.15: Táncze­nei koktél. 13.03: Hirdetőoszlop. 13.18: John Barbirolli vezényel. 14.00: Népi zenekarok műsorából. 14.30: A Moszkvai Rádió új felvé­teleiből. 14.40: Négykézláb. 15.15: Szórakoztató zenekari muzsika. 16.10: Harsan a kürtszó. 16.52: Édes anyanyelvűnk. 17.05: Külpo­litikai figyelő. 17.19: Anna Moffo énekel. 17.41: „Az én űrhajóm”., Az Ifjúsági Rádió jubileumi vetél­kedője. 19.35: „Mindenik ember­nek a lelkében dal van.»’ 20.53: Népdalcsokor. 21.27: A Rádiószín­ház bemutatója: Néró, a legjobb fiú. 22.20: Ritmikus percek. 22.40: Emlékezzünk régiekről. 0.10: Film­zene. PETŐFI RADIO 10.00: Látogatos Vico Torrianl- nál. 10.29: Zenekari muzsika. 11.30: Lakatos Vince népi zenekara ját­szik, Miklós Kata énekel. 12.00: Zongoraművek. 13.01: Gazdaszem­mel hazánk mezőgazdaságáról. 13.16: Ismerkedjünk a dzsessz- muzsikával. 14.08: Mascagni-áriák. 14.20: Fütyül a rigó. 14.31: Kedvelt régi melódiák. 15.04: Egy kis pol­kazene. 15.14: Ifjúsági műhely sa* rok. 15.25: Murray Dickie énekel, Fritz Kreisler hegedül. 15.41: Ci­gánydalok, csárdások. 16.05: Mai témák, mai dalok. 16.15: Szimfo­nikus táncok. 16.35: Tatárjárás. 16.50: Festetünk. 17.00: Ötórai tea. 18.10: Ernster Dezső Wagner ope­rákból énekel. 18.35: Szabadakadé­mia. 19.00: Czéczy Horváth Géza népi zenekara játszik. 19.35: Bu­dapesti Zenei Hetek. 1967. 21.45: Klasszikus operettrészletek. 22.25: A hét előadóművésze: John Bar­birolli. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. 19.27: Romantikus est. 20.42: Montreux-i Dzsesszfe.*#- tivál 1967. 21.32: Láttuk, hallottuk. 21.43: Orffö Az okos lány. Egyfel- vonásos opera. lön már el az az idő, ami- S , ___az iskolákat, a mozikat és ^ ^ a lakásokat végre azoknak ad- J ják át, akiket megillet? Med- $ s dig tűrik még mindezt a diá- s S kok, a közönség, a vevők, • * * lakók — és az olvasók?! 1 3 D. J. 5 — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak hétfőn Vámosmikolán. — Néprajzi és helytörté­neti vetélkedőt tartanak az ifjúság részére ma délután 15 órakor a nagytarcsai falu­múzeumban. — Agyban dohányzott Százhalombattán, a DKV munkásszállásán szombatra virradó éjjel Kuzmos János segédmunkás. Az ágynemű lángra lobbant, a tüzet az ottlakók fékezték meg. Az anyagi kár 300 forint. — Az Arany János szüle­tésének 150. évfordulója al­kalmából Nagykőrösön ren­dezett ünnepségekről szóló előadás második részére ma este 19 órakor kerül sor Nagykőrösön. Az előadást magnó- és filmfelvételek szí­nesítik. — A penci általános isko­lában ma délelőtt 11 órakor „50 év diadalmas útján” címmel kiállítás nyílik. — Ki mit tud a Szovjet­unióról címmel területi és tsz KlSZ-vetélkedőt tartanak ma este hét órakor a tápió- szecsői művelődési házban. — A MAHART közli, hogy a rendkívüli alacsony vízál­lás miatt a munkaszüneti és a munkaszünet előtti napo­kon a Budapest—Horány— Surány között közlekedő ha­jójáratot, valamint a sorok­sári Duna-ágban munkaszü­neti napokon Budapestről 7 órakor induló és Tassig köz­lekedő járatot beszüntette. — A bagi tanácsklub ala­kuló összejövetelére hétfőn délután 18 órakor kerül sor a helyi művelődési házban. — A szobi általános isko­lában hétfőn délben fél egy­kor Laczus Géza: „A szocia­lista forradalom eredményei a Szovjetunióban” címmel diafilmmel színesített elő­adást tart. — A szigetmonostori Zrí­nyi Miklós úttörőcsapat hét­főtől egyhetes műsoros prog­rammal köszönti a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulóját. ___________________í________ Ö römsók a gimnázium előtt Postáskisasszonyé a negyedik kincseskulcs Feketéllett a tér, a park a gimnázium körül, a kulcsot ke­reső szentendrei emberektől. Nagy buzgósággal kutatták a nyereményt ígérő kulcsot, de szemmel láthatóan élvezték az ezzel járó keresést, a játékot is. Nem is olyan sokára itt is felhangzott az örömkiáltás. Fiatal lány szorította boldo­gan a melléhez, aztán magas­ba tartotta, s körülmuitatta, mint győzelmi jelet, a tok­ba zárt és megtalált negyedik kincseskulcsot. Nagy boldogsá­gában örömcsókot adott azok­nak, akik elsőként osztoztak a megl epetésben. Huszonegy éves, Bakos An­nának hívják, postáskisasz- szony. Mikor meglátták az odafutó keresők, hogy ő a sze­rencsés, mégis más néven em­legették: a Bader-kislány! (Magyarázata, hogy Annát a nagyszülei nevelték fel, s a név is innen való. Az ő 1200 forintos fizetéséből és a nagy­apa 260 forintos nyugdíjából élnek. Tanár szeretett volna lenni, de anyagi körülményei félbehagyatták vele az egye­temet. Most olyan boldog, mintha milliókat nyert volna. Mi is úgy érezzük, jobb helyre alig­ha kerülhetne a nyeremény. — t* gy-— AZ OLVASO KÉRDEZI: Meddig keli légóra járni? Megkértük Kovács Ferenc őrnagyot, a Pest megyei polgá­ri védelemnél, tájékoztasson erről: — A honvédelemről szóló rendelkezések értelmében a légoltalmi honvédelmi kötele­zettség és az ebből eredő fel­adatok ellátása, minden ma­gyar állampolgár hazafias kö­telessége. A hiányzás a hatá­lyos jogszabályok alapján pénzbirsággal büntethető. — A kiképzésben részt vevő személyeket a helyi tanácsel­nökök jelölik ki — ugyanis ők a polgári védelem helyi pa­rancsnokai. Az általában 2—3 évenként ismétlődő kiképzés időtartamát annak fokától füg­gően, 16—30 órában határoz­hatja meg az oktató. — A kiképzésben részesülők tehát szinte polgári katonák­nak tekinthetők, akiknek nem bizonyos évekre, hanem o nyugdíjkorhatárig szólnak kö­telezettségeik. — Felmenthető: Terhes nő, a terhesség 4. hónapjától kezdve, szoptató anya, a szoptatás 6. hónapjának végéig, az az anya, aki egy 6 éven aluli, vagy leg­alább három 14 éven aluli gyermekét maga gondozza, akinek munkaképessége két-1 harmad részben csökkent. Esti iskola nem mentesít. 1

Next

/
Thumbnails
Contents