Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-28 / 255. szám

lsei. OKTOBER 28., SZOMBAT r*s» «ccm irton Rilencszáz pedagógus találkozója Ma délután rendezik meg a budai járás kilencszáz pedagó­gusának nagyszabású találko­zóját a MOM művelődési há- [ zában. A találkozót a Peda­gógus Szakszervezet budai já- 1 rási bizottsága és a járási ta­nács vb művelődésügyi osztá­lya rendezi a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvene- j dik évfordulójának tiszteleté- j re. Ünnepi beszédet mond Varga Péter, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály­vezető-helyettese, országgyűlé­si képviselő. Ezután kerül sor százhuszonnyolc, a járásban több évtizede dolgozó pedagó­gus megjutalmazására. Kilenc- venen, akik több mint két év­tizede dolgoznak a járás isko­láiban, emléklapot, harminc- ketten, akik huszonöt eszten­dőnél régebben dolgoznak a já­rás területén, ezüstplakettet, hat, három évtizednél régeb­ben dolgozó pedagógus pedig aranyplakettet kap. A jutalma­kat dr. Lapusnyik András, a Járási tanács vb-elnöke adja 1 át. Az ünnepség második ré­szében Emlékezzünk címmel rendeznek zenés irodalmi mű­sort fővárosi művészek közre­működésével a meghívott pe­dagógusok tiszteletére. ZALAEGERSZEG Az első utca Felépült a göcseji falumú­zeum első utcája. A 150—200 éves lakóépületek mentén el­készült a portalanított út is, s így hozzákezdhettek a terület parkosításához, a göcseji táj jellegzetes flórájához tartozó éger-, nyár- és tűlevelű fák, illetve díszbokrok ültetéséhez. Az egyes portákat élősövény­kerítés — gyepű — választja el egymástól. Az utcára néző parányi ablakok virága mus­kátli lesz, a kiskertekbe vi­szont rezeda, tátika és török- szegfű kerül. Jubileumi versenyben A szocialista brigádok diktálják az iramot Hagyománya van a vetélkedésnek a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban a 480 Állandó mun­kásból 250-en kapcsolód­tak be a szocialista brigád- mozgalomba a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban. A munkásoknak több, mint a fele versenyez ebben az esz­tendőben a szocialista cí­mért Hagyománya van a gaz­daságban a szocialista ver­senynek. Van olyan brigád is, mint a Gagarin, a Stein­metz, a Tessedik, a Kossuth, amely már háromszor nyerte el a szocialista címet, de nem kell szégyenkeznie a Pe­tőfi és a Zrínyi brigád tag­jainak sem, akik kétszeres szocialista brigád címet nyer­tek. A gazdaságban nagyon szívesen emlékeznek visz- sza a tavalyi esztendőre, amikor a IX. pártkongresz- szus tiszteletére bontakozott ki széles körű munkaver­seny. Hat brigád tett akkor felajánlást 2,7 millió forint A REFORM KÜSZÖBÉN Ssegre akaszthatjuk a lelkesedés? Műszakváltás idején, az ik- ladi Ipari Műszergyár udva­rán, beszélgető csoport mellett haladtam el. Valaki jó hango­san éppen ezt mondta: — Ahogy közeledünk a szo­cializmus felé, egyre önzetle­nebbeknek kellene lennünk. Valójában viszont éppen az el­lenkezőjét tapasztaljuk: mind jobban előtérbe kerülnek a piszkos anyagiak. Szegre akaszthatod, fiacskám, a lelke­sedést, és be is naftalinozha- tod. Lassítottam, s a választ is Sikerült meghallanom: — Amíg a munka nem lesz életfeltételünk, már pedig csak a kommunizmusban válik azzá, addig az anyagi ösztönzés, az egyéni érdek szerepe változat­lanul fontos marad. Nincs ezen semmi megütközni való. Voltak évek, amikor mindenképpen szüksége volt az országnak ön­zetlen munkára, mert óriási károkat kellett helyreállítania. Negyvenötben példáui, vagy ötvenhat után ... így kezdtem el érdeklődni a társadalmi munka, a szocialis­ta brigádmozgalom jövője fe­lől. Hamarosan megtudtam, hogy mint az országban mindenütt, Ikladon is sokat töprengenek, találgatnak, vitatkoznak mos­tanában az emberek. S nem­csak az öltözőben és az udva­ron, de a pártalapszervezetek taggyűlésein és szakszervezeti értekezleteken is. Egyenest Szabó Gyulát', a pártbizottság titkárát kerestem fel tehát. Szerencsémre Vág- völgyi József főosztályvezető, a szakszervezeti bizottság tagja is szobájában tartózkodott. Kettőjük szavai nyomán je­gyeztem fel mindazt, ami az alábbiakban következik. Magasabbra emelt mércék Éppen ez év elején láttak hozzá a szocialista brigádmoz­galom megreformálásához Ik­ladon, s július elsejétől vezet­ték be a reformszabta változ­tatásokat. A felajánlások túl általáno­sak voltak, teljesítésük értéke­lése nehézségekbe ütközött. Most például minden brigád- tag évenként legalább húsz óra társadalmi munkát köteles el­végezni: a cím elnyerésének ez az egyik feltétele. Persze, e felajánlás nem kapcsolódhat közvetlenül a termeléshez. Ha netán valamelyik üzem elma­rad a motorszerelésben, a bri­gád társadalmi munkával nem pótolhatja az elmaradást. Ter­mészetesen mégis pótolja. De azért megkapja a szabályos munkabért. Viszont, ha a bri­gádtagok valamelyike házat épít és társai segítenek neki, ha a gyár lakótelepén gondozzák a parkokat és elvég­zik a kisebb javításokat, ez már társadalmi munkának szá­mit, mert nem jár érte anyagi ellenszolgáltatás. — A szocialista brigádokban az önzetlenség, a lelkes oda­adás a jövőben sokkal több lehetőséghez jut majd, mint eddig bármikor — hangsúlyoz­ta a pártbizottság titkára. — Megszabtuk azokat a mini­mális feltételeket, melyek el­érése a szocialista címre pá­lyázó brigádok számára kötele­ző. Így az oktatás, a kollektív összejövetelek és a gazdasági munka mércéit is központilag emeltük magasabbra. Többek közt a brigádtagok évente leg­alább kétszer, feleségestül, gyerekestül közös kirándulá­son vesznek részt, vagy szín­házba mennek; megjelennek a vállalati rendezvényeken, a termelési tanácskozásokon és a pártnapokon; ha valamelyik brigádtag tanulásba kezd, va­lamennyi társa felelős azért, hogy a vizsgáig is eljusson; a gazdaságosabb termelés érde­kében a brigád a sedejtet bizo­nyos százalékkal csökkenti stb. A felajánlások egésze a szocia­lista brigádok hármas jelsza­vának valóraváltását szolgálja. Minden brigád, mely telje­sítette vállalásait, túl az er­kölcsi elismerésen, vagyis a szocialista cím neki ítélésén, pénzjutalomban is részesül: tagjai öt százalékkal több nyereségrészesedést kapnak, mint a többiek. Amelyik üzem teljesíti gazdasági ter­vét és dolgozóinak meghatá­rozott százaléka szocialista brigádtaggá válik, automati­kusan szocialista üzemmé lép elő, következésképp az el­maradó üzemek rovására, nö­velik jutalomkeretét, arány­lag több kiváló dolgozó ki­tüntetésére kap lehetőséget. Ha egy-egy gyáregység vala­mennyi üzeme a szocialista cím birtokosa lesz, a gyár­egység is kiérdemli a meg­tisztelő címet és a megemelt jutalmazási, illetve kitünteté­si keretet Cimbora vigyáz cimborára — Az anyagi ösztönzés tá­mogatást nyújt a szocialista brigádmozgalomnak, a brigád- mozgalom pedig a dolgozókat közösségi emberekké, egy cél vezette csoportokká fejleszti — hívta fel a kölcsönhatásra a szakszervezeti bizottság tagja külön is a figyelmet. — Egy- egy kollektíva, összefogva, job­bat és többet termelhet egy- egy közösségben a kevésbé fej­lett, ingatagabb jellemű em­bereket nem hagyják elvesz­ni, barát véd barátot, cimbo­ra vigyáz cimborára, mind egy szálig felelősséget érez­nek egymás iránt Az igazi ba­rátság kizárja az anyagiasko­dást, nem engedi úrrá letnni a harácsoló szellemet. A bri- gádtagok osztoznak egymás bajáiban, örömében, munká­ban és munka után; irigység, érdekhajhászás, forintok miatti torzsalkodás nem za­varhatja meg egységüket. Tu­lajdonképpen azért emeltük a követelményeket hogy a szo­cialista brigádmozgalom va­lóban hatha tósan segíthesse a szocialista embertípus kiala­kítását, megmaradását az új gazdasági mechanizmusban is. Mindenkinek látnia kell majd, hogy azok, akik vala­melyik szocialista brigád kö­telékébe tartoznak, különbek a többieknél, fejlettebbek, mint a többiek. S ha jól meg­állják a helyüket, gyárunk­ban, törekvéseinknek megfe­lelően, szemben az egyéni ver­sennyel, a kollektív verseny ölt majd továbbra is nagyobb méreteket Befejezésül elmondták, hogy egy kérdést nem tud­tak még kielégítően megol­dani, nevezetesen azt, hogy milyen formát találjanak a szétszórtan dolgozó irodai al­kalmazottak összebarátkozta- tására, egy befogására, közös­ségi kapcsoJataimák kifejlesz­tésére. Szívesen fogadnának bármilyen használható ta­pasztalatot Tartalmasabb életet Nagyon fontos szántak tehát Ikladon a gaz­dasági irányítás új rendsze­rében a szocialista brigádok­nak. A feljebb emelt mér­cék is azt bizonyítják, hogy a brigádmozgalom súlya, jelen­tősége megnövekedett. S ho­vatovább nem is a termelés elősegítése lesz majd az első­rendű feladata, hisz az anya­gi ösztönzés még a leglomháb­bakat is gyorsabb tempóra serkenti, hanem az, hogy ez­után is tisztességesnek tartsa meg. hogy nevelje, formálja, tartalmasabb életre, neme­sebb szórakozásra, művelő­désre késztesse az embereket, hogy ne engedje felbomlani a szocialista közösségeket, sőt, arra kell törekednie, hogy a meglévő kis közösségek to­vább gyarapodjanak, izmo­sodjanak, vonzóerejük, elő­revivő lendületük miinél ha­tékonyabb legyen. Polgár István értékben. Amikor összesítet­ték az eredményeket, 4,9 mil­lió forintot ért az a termés­többlet és megtakarítás, amit a brigádok elértek. Az idén még ki sem ta- vaszodott, amikor a brigádok összeültek, hogy megvitas­sák, milyen felajánlást te­gyenek az októberi szocia­lista forradalom 50. évfordu­lója tiszteletére. A gazda­ság párt- és szakszervezete is munkába kezdett, vala­mennyi munkaterületen. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy megkétszerezik a szocialista címért küzdő brigádok szá­mát. Ez nem afféle számok­kal való játszadozást jelen­tett, Varga János, a gazda­ság igazgatója, valamint Osz­tás János, a csúcsvezetőség titkára, meggyőződéssel val­lotta és vallja ma is, hogy a gazdaság haszna nagy­részt a szocialista címért küz­dő brigádok helytállásán mú­lik. A szívvel végzett szer­vező és felvilágosító munka eredménye: 12 brigád kap­csolódott be a versenybe és tett nagy értékű felajánlást, A GAZDASÁGBAN A MÉR­LEG MÁJUSBAN KÉSZÜL, akkor kapnak megbízható számadatokat a gazdálkodás­ról. A brigádok is május 1-től, május 1-ig teszik vál­lalásukat. Az áprilisban tel­jesített vállalások értéke 4 millió 340 ezer forint volt. Egy-két brigád azonban nem vette számításba teljes egé­szében lehetőségeit, ezért fe­lülvizsgálta a vállalást, s | „megtoldotta” 870 ezer fo- ; rinttal. Tehát a cél, 5 millió \ 210 ezer 500 forint terme­lési többlet, vagy megtakarí­tás elérése. A gazdaság veze­tői főleg a többleteredményt jelentő vállalásnak örülnek, ezeket ugyanis nem terheli semmiféle kiadás. Az emlí­tett összegből 4 millió Ö2 ezer forint a többletered­ményt jelentő vállalás, tehát a túlnyomó többség. A brigádok különböző fel­tételek között dolgoznak. Más a helyzet a gépműhelyben, megint más a szarvasmarha- tenyésztésben, vagy a sertés- hizlalásnál. Nem az összegsze­rűséget mérték tehát a gazda­ság vezetői, amikor aláírták a brigádokkal a szerződést: in­kább a lehetőségeket. Ehhez mórién adják a dicséretet, az elismerést, az anyagi megbe­csülést. A Május 1. tehenészeti brigád például „csupán” 180 ezer forint értékű felajánlást tett. A literenkénti árbevételt 20 fillérrel akarják emelni. Ez azonban nem könnyű. A meny- nyiség növelésére alig-alig van lehetőség, mert a tehenerikéntá fejési átlag 3240 liter, ami ugyancsak elismerésre méltó. A gazdaság vezetői értékel­ték a vállalásokat. A féléves teljesítés értéke a Gagarin brigádnál 3 millió 390 ezer fo­rint — egymillió 317 ezer fo­rint felajánlást tettek. A Már­cius 15. szocialista brigád is túlteljesítette éves felajánlá­sát, ugyanígy a Május 1. te­henészeti brigád is. Anélkül, hogy valamennyi brigád ered­ményeit felsorolnánk, elisme­rés illeti valamennyi tagjait, mert az éves vállalást több mint kétmillió forinttal túltel­jesítették. Ez javarészt a nö­vénytermesztésben — főleg a kenyérgabona-termelésben — elért többlettermésból szárma­zik. A FÖ FELADAT TEHAT A TERMELÉS FEJLESZTÉSE, a gazdaság eredményességének növelése. A szocialista brigá­dok azonban feladatúiknak tartják a tanulást, valamint a közösségi élet gazdagítását is. Ezeken a területeken, koránt­sem értek el olyan kimagasló eredményt, mint a termelés­ben, de szégyenkezniük még­sem kell. A brigádok kollektí­ván vállalták, hogy bekapcso­lódnak a szakszervezet által szervezett politikai oktatásba Szakmai szempontból főleg a műhelymunkások képzik ma­gukat, többen technikumba járnak. A sertéstenyésztők szakmunkás-taníolyamot vé­geztek. Ez rendkívül fontos: a gazdaságban ugyanis a közel­jövőben létesítenek sok millió forintos költséggel egy telje­sen modem sertéstenyésztő és hizlaló telepet A gazdaságban három párt- alapszervezet van, s csúcsve­zetőség Mind a pártalapszer­vezetek, mind a csúcsvezető­ség de a szakszervezet is nagy segítséget nyújt a brigádoknak a termelésben, a szervezeti élet kialakításában. Részt vesznek a megbeszéléseiken, rendszeresen értékelik az ered­ményeket híradót bocsátottak ki, amelyben rendszeresen foglalkoznak a szocialista cím eléréséért küzdő brigádokkal. Nagy segítséget jelent az is, hogy valamennyi brigádnak tagja az a szakember is, aki területileg felelős a brigád munkájáért. Nem kell „kilin­cselni” azért hogy egy-egy szakmai feladatot idejében megoldjanak. Az őszí mezőgazdasági mun­ka megkezdése előtt megbe­szélésre hívták össze a mű­hely és a traktorosok brigád­ját. A gazdaság vezetői is részt vettek ezen, s a dolgo­zók segítségét kérték, hogy idejében befejezhessék a szán­tást és a vetést idejében mag­tárba kerüljön a termés. Hogy a kérés nem pusztába kiáltó szó volt azt bizonyítja: a gaz­daság október 12-én befejezte a vetést. Nagy lendülettel ha­lad az ősziek betakarítása, va­lamint az őszi mélyszántás is. A GAZDASÁG VEZETŐI, amikor egy-egy nehéz felada­tot akarnak megoldani, szá­mításba veszik a brigádok lel­kesedését nagy szakmai gya­korlatát, helytállását Ügy mondják: a szocialista brigá­dok diktálják a gazdaságban a munka ütemét. A 250 ember magával tudja ragadni a töb­bieket is. Különösen így van ez napjainkban, amikor az Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünnep­lésére készülnek. Mihók Sándor Villanófény Beszélni és tenni Lényegében egynek, egymás­ból következőnek kellene len­nie: beszéim valamiről, majd tenni érte. Nem mindig kap­csolódnak össze, a szó ugyan megszületik, de a tett már nem. Sok szó esik például az egészségre ártalmas munkakö­rökről, s többek között kor­mányhatározat is sürgeti a helyzet Javítását, igenáin, de az üzemek egy nem lebecsül­hető részében úgy gondolj*** ezt, hogy nem az ő dolguk, hanem az államé. Vagy leg­alábbis állami pénzforrásoké... Szerencsére, azért akad már más előjelű példa is, így a MÁV Dunakeszi Járműjavító üzemi Vállalatáé. A rozsdátlanítás alapvető feladat mind a kocsi­javításnál, mind a gyártásnál, de egyben a szilikózis veszély hordozója is. A gyárvezetés a munkaegészségügy javítására tett erőfeszítéseiben jó társak­ra talált a szerszámszerkesztés kollektívájában. Az itteniek szellemes rozsdátfpnitó beren­dezést konstruáltak, amely je­lentős energia-, és normaidő- megtakarítás mellett teljes egészében kiküszöböli a szili- Kózisveszélyt. A terv alapján a hármas gyáregység készítette el az új rozsdátlanitó-sörétező beren­dezést, s mindezt saját erőből, sehol semmiféle hozzájárulást nem kunyerálva . .. Működik is, közmegelégedésre, s kéz­zelfogható példájaként annak, hogy minden szép szónál csak egy valami ér többet: a tett. Az a tett, aminek következmé­nyeként munkások csoportja szabadul meg a makacs ve­szélytől, a szilikózistól, s éppen ezért félreérthetetlenül megál­lapíthatják, csak szavakkal vagy tettekkel is fontosnak tartja-e a gyár az egészségü­ket. Bár mindenütt a dunake­szihez hasonlóan felelhetnének erre • • . ! (m. o.) Politikai könyvnapok vidéken 16 iskolában vetélkedő ötödik alkalommal rendezik meg a vidéki politikai könyv- napokat. Az országos megnyi­tót október 30-án este Békés­csabán tartják. A falvakban, ahol az ősz vé­gi, téli periódusban több idő jut az olvasásra, a könyvakció az eddigi tapasztalatok szerint társadalmi eseménynek szá­mít. Idén különösen, miután egybekapcsoiódik a forrada­lom 50. évfordulójának meg­ünneplésével, s annak mint­egy a nyitánya lesz: a Kossuth- kiadványok kiállításával, poli­tikai ankétokkal, könyvvásá­rokkal és politikai Ki mit tud?-okkal. Pest megyében a január vé­géig tartó könyvnapok alkal­mával 28 író—olvasó-találko­zót rendeznek, az Irodalmi Színpad II községben tart majd értékes előadást, 16 is­kolában pedig politikai könyv­vetélkedőt rendeznek. November 7-én a könyves­boltokban kiállításokat ren­deznek, s 4—5 könyvből álló ajándékcsomagokat árusíta­nak. Tavaly három és fél milliós könyvkészlet jutott el a fal­vakba a könyvnapok kereté­ben, most mintegy négymilliós forgalomra számítanak. Tejnap MEZÖGAZDA- SÄGI GÉPBE­MUTATÓT REN­DEZETT TEG­NAP KÉKEDEN A VÖRÖS CSIL­LAG TRAKTOR­GYÁR OKTOBER 27-ÉN. A BEMUTATÓN A LEJTŐS TERÜ­LETEKEN LEG­JOBBAN HASZ­NÁLHATÓ TA­LAJMEGMUN- KÄLÖ GÉPEKET TEKINTHETTÉK MEG AZ ÉRDEK­LŐDÖK. 1

Next

/
Thumbnails
Contents