Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-20 / 248. szám

• 1967. OKTOBER 20.. PÉNTEK r*»r Mietet &€írian Karácsonyi csemege a Duna mellől Britanniának Eddig csak a pulykáról tud­tuk, hogy egyetlen angliai ház karácsonyi asztaláról sem hiányozhat, és hogy ép­pen ezért nagy ■> mennyi­ségben szállítunk késő ősz­szel ilyen madarat Nagy-Bri- tanniába. Persze a pulykape­csenye mellé egyéb is kerül, de hogy az éppen vöröshagy­ma, mégpedig magyar, arról mostanáig annál kevésbé iehe- tett értesülésünk, mivel nem nálunk szerezték be. Most azonban a szobi járás termelőszövetkezeteinek gyü­mölcsfeldolgozó közös vállal­kozása üzemében, ahol kora nyáron eper- és málnaillat ér­zett” hagymaszag terjeng. Száz asszony, férfi hámozza a köze­pes nagyságú hagymafejeket. Napi 50—60 forintot keresnek ezzel a munkával. — De kétszáznak is tud­nánk munkát adni, csak lenne elég munkavállaló — mondja Domonkos János üzemvezető, aki néhány hete a Szobán járt angliai megrendelővel -megál­lapodott, hogy december ele­jéig tíz vagon hagymát küld Albionba. — Tíz vagont legalább, de nincs felső határ — fűzi még hozzá. — Amennyit addig csak feldolgozhatunk, mindent át­vesz az angol kereskedő. A megpucolt hagyma rend­kívül sós lében, hordóba ke­rül, a hordó vagonba, aztán ha megérkezik rendeltetési helyé­re, akkor kihalásszák a folya­dékból, üvegekbe teszik. Abba már csak enyhén fűszerezett vizet öntenek és néhány nap múlva kész az Onions in brine, a „hagyma lében”, az angolok karácsony táji kedvelt cseme­géje. Állítólag igen kellemes az íze, de erről csak túl a csator­nán győződhetnénk meg. Szo- bon csupán félkész állapotban látható. Nálunk teljesen ké­szen nem kerül forgalomba. Hogy vagontételekben, de még kisebb mennyiségben sem fogyna itthon, az csaknem bi­zonyos, mert olyan sós. — y —e Új bolt - társadalmi munkában Veresegyházon, a fazekaste­lepiek régi kívánsága egy fű­szerüzlet, ahol élelmiszert és háztartási cikkeket szerezhet­nek be. Legutóbb az frnsz- taggyűlésen felajánlották: tár­sadalmi munkával járulnak hozzá a boltépítéshez. Azóta a telep lakói a 69 éves Kasza Mihály szervezésével már 12 ezer forint értékű munkát vé­geztek. Az épület hamarosan tető alá kerül és még ebben az évben megnyitják. .Jubileumi versenyben A jobb minőségért Mistarcsán Ast 50. évfordulóra staféta — motoros kísérettel A. csillag közepe: Vác és Cegléd Több mint 2600 község és : város fiataljainak jókívánsá­gait gyűjti össze a KISZ Vörös Október stafétája, amely az új nemzedék valamennyi ré­tegének nevében köszönti a forradalom 50. évfordulóját. A jubileumi staféta október utolsó napjaiban indul útnak a községekből, s előbb a járá­• • Ülést tartott a megyei népi ellenőrzési bizottság E héten a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ülésén fontos vizsgálatról szóló jelen­tés megvitatására került sor. A NEB a megye kilenc járá­sában, 35 termelőszövetkezeté­ben vizsgálta meg az év fo­lyamán a termelőszövetkezeti vezetés problémáit. A vizsgá­lat célja az volt, hogy megál­lapítsa: a közös gazdaságok­ban hogyan tükröződnek a ve­zetésben közreható szubjektív tényezők, milyen a tsz-ek ve­zetési színvonala, hogyan ér­vényesül a tsz-demokrácia. Különös figyelmet fordítottak arra, hogy a gazdaságok mi­lyen felkészültséget mutatnak az új gazdaságirányítási rend­szerre való áttérés előtt. A megyei NEB ülésén részt vet­tek az érdekelt szervek képvi­selői, közöttük a területi ter­melőszövetkezeti szövetségek titkárai is. si, majd a megyei székhelyek­re fut be. Megyénkben két nagy csomópont lesz, ahol át­veszik az egyes területek sta­fétáit. Vácott november 2-án, Cegléden 3-án délelőtt tartják az ünnepélyeket. A Pest me­gyei staféták Szolnokon veszik át Szabolcs, Borsod és Hajdú botjait, Kecskemétről pedig Bács és Csongrád megye fel­díszített stafétabotját hozzák magukkal Budapestre. Az útvonalon mindenütt ki­vonul majd a fiatalság üdvö­zölni a futókat, akiket ötven motoros kísér. A staféták november 3-án déli 12 órakor érik el a fővá­rost, ahol budapesti fiatalok veszik át. A váltó a Nyugati pályaudvaron adja át a jubi­leumi Versenyek győzteseinek a botot, ákik Moszkvában ün­nepük meg november 7-ét. Hozzávetőleges számítások j szerint jóval több, mint fél- millió fiatal vesz részt ha- j zánkban a Vörös Október sta­féta előkészítésében és lebo- ; nyolításában. J A nyár után az ősz is bú­csúzik; reggelente köd üli meg a gyárat, a kinti hűvös­ség után a műszakba igyek­vőknek jólesik a műhelyek melege. Az éjszakások bor- zongva, kabátgallérjukat föl­hajtva lépnek ki a kapun, s j sietős léptekkel igyekeznek haza, hogy mielőbb ágyba kerüljenek. Megszokott kép hétköznap reggel a Hazai Fé­sűsfonó és Szövőipari Válla­lat Kistarcsai Gyára bejá­rata előtt. A megszokott kép mostanában mégis más: ha percekre is, de éjszaká­sok és délelőttösök összedug­ják a fejüket, s azt tuda­kolják, „mennyit csináltak”? Azaz, mi volt a műszak tel­jesítménye mennyiségben, s főként: minőségben? Üzemrészek „kötélhúzása“ A jubileumi verseny kez­detén, amikor a brigádok, s az üzemrészek a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom ötvenedik évfordulója tiszteletére megtették válla­lásaikat, az üzemrészek kö­zötti vetélkedés került — igen helyesen — előtérbe. — Ügy gondoltuk, hogy az egyik üzemrész jobb munkája a másikat is többre és jobbra sarkallja. Olyasféle „kötél­húzás” ez, melyben nincs vesztes; az egész gyár nagy hasznot lát belőle a pártszervezet titkára, Fabók János. Való igaz: az üzem­részek közötti munkameg­osztás feltételezi, hogyha egyik helyen jobb a munka, a másik helyen is erősebb legyen az igyekezet, mert máskülönben könnyen kide­rül, kik az okai a késleke­désnek. Eddig a fonóelökéj szító érte el a legjobb ered­ményeket, élén áll az üzem­részek közötti versenynek. Ter­melési tervüket három-négy százalékkal túlteljesítik rend­szeresen, s a fésülőrészlegnél! különösen jók az eredmények. Élen a fonóelökészitő A Kossuth hú a hagyományokhoz Ami még ösztönözne Az itt dolgozók a minőség javítására tettek jelentős vál­lalásokat, az ún. zommer- mutató 3,5 százalékos telje­sítését ígérték. Igyekezetük eredményeként túlteljesítet­ték eddig eredeti vállalásu­kat, mert — itt a csökkenő szám jelzi a javulást — 3,36, 3,48 százalékot értek el két negyedévben. A minőség javítása mel­lett a termelékenység is emel­kedett az említett üzemrész­ben. Az egy munkásórára jutó korábbi 6,95 kg-os ered­ményt 7,07-re, illetvé 7,3-ra tornászták feL Ha egyszer sikerült... Negyedévente hatezer forint különjutalom is serkenti az üzemrészek vetélkedését, nem könnyű a helyezéseket elbírá­lók dolga, egyedül a fonoda az, ahol szükség van több és tar- tósabb igyekezetre, a többi üzemrész állja a szavát. — A m no dia mir>őség javítása valóban alap- m0i Qj vető vonása a jubileumi ver­senynek — hangsúlyozza Werner Jánosné igazgató —, de hozzá kell tenni: ha egyszer si­került a minőségi mércét ma­gasabbra állítani, akkor ne is kerüljön lejjebb, ilyen érte­lemben tehát nem korlátozódik meghatározott időszakra a verseny. » , A gyár vállalása a minőség tekintetében igen jelentős: 95 százalékban első osztályú ter­mék készítését ígérték. Ugyan­csak fontos az anyagkihozatali normák javítására tett válla­lásuk, a drága importanyag jó felhasználása, a hulladék visz­bálni a vízárasztotta tárnák­hoz, emlékszik, hogy valaki­nek szedett dohányt, aki meg­ígérte, hogy hálából elviszi majd a városba. Nyikoláj Gyeniszevics Ko- lesznyik, a lap főszerkesztője éppen értekezleten volt, ami­kor megérkeztünk. Csapot- papot hagyott és visszarohant a szerkesztőségbe. A tömegtől alig tudott saját szobájába be­jutni. Hát persze, hogy jelen akart lenni közös munkánk eredményénél, ami mindnyá­junk konok, sokszor a remény­telenséggel hadakozó küzdel­mének feloldódását ígéri. Sűrű a levegő és feszítő a csend. Az öreg Krasznyansz- kij hozzám fordul: — Mondja meg neki, hogy én vagyok a keresztapja és Vova, vagyis ő, az én kereszt­fiam! — És az a zokogó, barna fiatalasszony? — Hát ő Tászja! Vologya húga! Tászja, Tányecska, Tá- nya ... Túl szép lenne. Nem akarok csalódni. Az orvosra nézek, aki bólint: igen, ez már több, mint bizonyos. Ök már nem törődnek sem­mivel, senkivel, egymást öle­lik, csókolják s én, aki hóna­pok óta szurkolok, most nem akarok hinni a valóságnak. Megpróbálom leküzdeni fenn­tartásaimat, de nem sikerül. Mindenesetre megkérdezem szovjet szerkesztő kollégái­mat: ha így van, hát ki is tu­lajdonképpen Molnár Sándor? Eevszerre hárman is mondják: — Vlagyimir Vasziljevics Povarov! Povarov — szakácsot jelent. Nem akarom elhinni, hogy az élet ilyen tökéletes rendező. — És a szülők? „ Vologyám! Egyszülöttem /“ Kollégáim megsúgják: Sán­dor — Vologya édesapja két éve meghalt. Édesanyja, aki hónapok óta makacsul hajto­gatta Ljapin elvtársnál és a szerkesztőségben is, hogy Sán­dor az ő fia, most arra vár, hogy érte menjenek. Amiként mi. kollégáink sem voltak biz­tosak a tények egyezésében, s addig nem merték elhozni, amíg nincs elég dokumentum a bizonyossághoz. Pedig hiá­ba titkolták, ma délelőtt meg­hallotta, hogy Molnár Sándor megérkezett. Á szerkesztőség előtti lugas­ban terítve egy asztal, oldal­vást padok. Várjuk az anyát. Tászja egy pillanatra sem en­gedi bátyja kezét, és meséli, hogy Rája, akit Sándor dajkált, az Urálban él, de még ma táviratoznak neki. Autó fordul a szerkesztőség elé. Egy fejkendős asszonyt segítenek ki belőle, s azt mondják neki: nézzen jól kö­rül, kit talál ismerősnek? Sze­me végigfut a tömegen, s rá­mutat Sándorra: — Öt! Aztán határozottan hozzá­lép, megnézi bal szemén a for­radást, szinte szétrántja ingét, rápillant a fiú anyajegyére, majd átöleli: — Vologya, én édes egyet­len kisfiam! Vologyám! Ked­vesem! Drágám! Egyszülöt­tem! Mindenem! Aztán bennünket ölel: „Kö­szönöm, hogy hazahoztátok a fiamat!” Ahogy utólag visszagondo­lok minderre, csodálkozom, hogy kételkedtem. De hiába magyarázkodom most már. Legfeljebb azt mondhatom el, hogy — én is anya vagyok — beleéltem magam azoknak a lelkivilágába, akik maguké­nak akarták vallani Sándort, pedig semmilyen adat nem egyezteti. És itt is micsoda té­vedések voltak! Az anya nem Dunya, hanem Jelena ivanov- n Povarova. Az apa nem Iván Ivánovics, hanem Vaszil ivá- novics. Tanya pedig Tászja. A fiútestvér még akkor meg­halt, amikor Sándor—Vologya otthon volt. Még abban az év­ben. Az orvos érvel: — Sok tévedéssel számolni kell, de ellentét nincs. Sándor tévedhetett a nevekben, év­számokban, mértékekben, mint a hegy hosszúságáé is, de Le- nin-bánya van, és van olyan tó, amelyben halászni lehet, a bányamagazin kiszolgálónője valóban Ljuba volt, de ha még mindig nem hiszi: a legjobb indulatú, értelmes embernél is előfordul, hogy egészen friss eseményekre tévesen emlék­szik. Még ezen az estén megbizo­nyosodtam afelől, hogy min­den úgy igaz, ahogy van: ami­kor édesapja utolsó amatőr- fényképeit megláttam, elosz­lottak kétségeim. Aztán Szo­lár doktor azt mondta: kér­dezzem meg, jobb- vagy bal­kezes volt-e Sándor kisko­rában? Megkérdeztem Jelena Iva­novna Povarovát. Nem ne­kem válaszol, hanem fiához fordul: — Emlékszel, Vova, hány­szor szólt rád apád, hogy a szép kezeddel egyél? Dr. Szolár Béla kartotékján ez szerepel: Molnár Sándor balkezes. „ Vova, itthon maradsz-e?“ Másnaptól fogva már sem­mit sem kellett bizonyítani. Egy férfi állt Sándor mel­lett, hosszan nézte, nézte, mi­re Vologya felkapta a fejét: — Te vagy a Szása, ugye? A férfi, aki egy idős lehet vele — bólint és megölelik egymást. Pillanatok múlva már egymás csúfnevére — Kakas, Medve — is emlékez­nek. Nincs bennem már sem­mi kétség és a további esemé­nyek is bőtoik a hitelesség mozzanatai® Sándor—Volo­gya hátraszól rokonainak, kí­A viszontlátás utáni pillanatok. A feleség, Molnár Sándor, Povarova asszony és Tányecska, a testvér sérőinek, hogy hagyják őt: egyedül akar előre menni, ő akarja megmutatni, melyik volt az a ház, ahol Vorosilov- kában laktak. Ahogy azt Szo­lár doktor előre megmond­ta — behunyt szemmel fog hazatalálni — behunyt szem­mel mutatta: — „Itt a kapu­bejárat, a lakás ajtaja, ez a pincelejárat.” Felismert két egykori szomszédasszonyt, s gondolkodás nélkül meg­mondta nevüket, aztán a teg­nap még kicsinek tűnő he­gyek méretei is helyreálltak emlékezetében. Most már pontos adatokat tudunk: Vologya—Sándor 1942. szeptember 19-én ve­szett el és nem 1931. május 1- én született, hanem két évvel korábban, 1929. szeptember 22-én. Urálban lakó, kishúga és sógora is megérkezett. A csa­ládtöredék most együtt van. Földijei naponta számtalan­szor feladják a kérdést: „Nos, Vova, itthon maradsz-e?” Jelena Ivanovna könnye nem apad el: „Vova, drága kisfiam, ugye nem mégy el?” A vidék szép, a bányák gaz­dagok, a települések tele mo­dern, vadonatúj házakkal. A legtöbb lakásban televízió, hűtőszekrény, motorbicikli, sőt, gépkocsi van, szorgalmat méltányló jó mód. Hogy melyik hazáját vá­lasztja Sándor—Vologya, csak ő döntheti el. A mi mun­kánk befejeződött. Büszke vagyok, hogy ezt a munkát — egy orvos és a szovjet rend­őrség szerény, rokonszenves tisztjének lelkes közreműkö­désével — újságírók végez­ték eL Ügy érzem, szerényte­lenség nélkül idézhetem Vö- rösmartyt: „Köszönjük élet! áldomásidat. — Ez jó mulat­ság, férfimunka volt!” Szemes Piroska Megjelent: 1966. aug. 27-én a Nők Lapjában. 35. számban. szadolgozása tisztes megtakarí­táshoz segíti a gyárat. A ver­seny tehát sok területre kiter­jed, s sokoldalúan kamatozik is, van valami azonban, ami még jobban ösztönözne, ha: lenne. A legjobb brigádok ve­télkedése, gyári méretekben. Mert ugyan versenyeznek a brigádok, de nincs rangsoro­lásuk, egy korábbi, a megyei textiles szakszervezettől szár­mazó, s joggal vitatható inten­ció alapján az értékelésnek e formáját megszüntették. Pedig nem rossz dolog az, ha az egész gyár tudja: ebben a negyedév­ben ez a brigád tett a legtöb­bet, övéké az első hely. Az egyenlősdiségnek aligha lehet itt jogos szerepe ... Nehéz a választás Már csak azért is szót érde­mel ez, mert az üzemeket jár­va nehezen találni választ ar­ra, melyik a legjobb brigád. Nem ellentétes ez a föntebb írtakkal; annyi a jó brigád! A brigádverseny valamikori gyá­ron belüli kezdeményezője, a Kovács Istvánná országgyűlési képviselő vezette Kossuth szo­cialista brigád hű a hagyomá­nyokhoz; mint évek óta min­dig, most is a legjobbak között van. A tizenöt tagú közösség rendszeresen egy-két százalék­kal túlteljesíti tervét, fáradha- jtajlanul .végzik külön .vállalá­suk betartását', az üzemrész­ben először szokatlannak tűnő minőségi őrjáratot, s bár a bri­gád vezetője most iskolán van, Pálffy Kálmánne, Takács Im- réné és a többiek vigyáznak a brigád rangjára, hírére. A jubileumi verseny jelen­tős fellendülést eredményezett a hrigádok munkájában. Sok közösség ebben az időszakban zárkózott fel a legjobbakat tö­mörítő élcsoportba, az évek óta vezetők tehát korántsem érezhetik páholyban magukat. Igen jó eredménnyel dolgozott a jubileumi versenyben tett vállalásai teljesítéséért példá­ul a festöde Szabadság szocia­lista brigádja. A Csaja II. Ist­ván vezette tizenegytagú kol­lektíva tervük teljesítése mel­let 93,7 százalékos első osztá­lyú arányt vállalt. Rátettek egy keveset, mert a teljesítés 94,5 százalék... Ahogy azt a gyári verseny­felelős mondta, legalább tíz brigád tartozik azok közé, me­lyek az elmúlt hónapokban „jöttek fel”, nem csupán ter­melési eredményeiket, hanem a brigád közös életét, tevé­kenységét tekintve is. Ez a fokról fokra történő előreruk- kolás jellemzi például a fésülő Alkotmány brigádját — a tíz asszony és lány brigadérosa Kubicsár Ferencné —, akiknek nagy szerepük van abban, hogy az élen álló üzemrészen belül a fésülő a legjobb részleg. A fonodában, ahogy azt említet­tem, ugyan szerényebbek az eredmények, de itt is van ki­emelkedő eredményekkel dol­gozó brigád, akik — mint mondják — már csak névadó­juk miatt is „hajtanak”. A Török II. Andrásné vezette kö­zösséget ugyanis Gagarin bri­gádnak hívják; tervüket átla­gosan két százalékkal teljesí­tik túl, a vállalt 98 százalékos első osztályú arányt pedig 98,7-re „hajtják”. Az elmúlt hetek és hónapok azt igazolták: a jubileumi ver­seny újabb tartalékokat ho­zott felszínre, előre ugyan nem tervezhető, de nagyon is hasz­nos többlethez segítette a gyá­rat. Most pedig, az évforduló napjának közeledése még in­kább arra ösztönöz, hogy az eddigi több — még több le­gyen. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents