Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-17 / 245. szám

«Ji Ncerti 1961. OKTOBER 17., KEDD ai Aurorát«! a (siuaí»kig Országos gyász Kubában A.% intervenció kiűzése utón Fidel Castro megerősítette Guevara halálhírét ■ ^ terelnök vasárnap este elhang­ozott rádió- és televíziós beszé- 0 dében megerősítette Ernesto 0 „Che” Guevara halálának hí- ^ rét. A kubai vezető bejelentet- íte: „Sajnos, hitelt kell adni § annak a szomorú ténynek, 0 hogy Guevara Bolíviában mcg- 0 halt...” 0 Közölte, hogy kezdetben ké- v telkedtek a bolíviai kormány állításában, mert a halálhírről szóló első távirati jelentések nem szóltak a Guevara testén található különíéle sebhelyek­ről. Két nappal később viszont a kubai kormány olyan távira­tok és fényképek birtokába ju­tott, amelyek kizárták a téve­dést. Guevaránál a bolíviaiak feljegyzéseket is találtak és a kézírásból világosan látható, hogy e feljegyzéseket a meg- | gyilkolt forradalmár írta. Castro felhívta a figyelmet arra, hogy a bolíviai reakciós zsarnoki rezsim semmiképpen sem tekinthető az igazság pél­daképének. Annyira azonban 1920, Moszkva- Hosszú sorok állnak kenyérért. A fi at a szovjethatalom diadalmaskodott az intervenciósokon, a hői forradalmárok győztek a polgárháborúban, de most az éhsé get, az ínséget kellett legyőzniük! 1920-ra a mezőgazdaság tér melése a cári Oroszországnak mindössze 64 százalékát érte el Hiány volt kenyérben és más, nélkülözhetetlen élelmiszerek ben. A városok munkásai éheztek. Sokan falura menekültek Az ipari munkások száma az első világháború előttinek mint­egy felére csökkent. + 4­+ Nagygyűlés a budakalászi Lenfonóban és küldjenek táviratot a két vietnami követségre, ugyanak­kor juttassák el tiltakozásukat az USA képviseletéhez. A gyűlés végeztével senki sem sietett. Hosszan nézték a vietnami nép életéről, harcá­ról készült művészi fotókat, a követség kiállítását. k. m. ★ A vietnami szolidaritási hét országos 'éseménysörpzátánák ünnepi megnyitóját hétfőn dél­után rendezték meg Hatvan­ban. mégsem ostoba a bolíviai kor­mány, hogy Guevara halálhírét költse, hiszen egv-két hét alatt könnyen rábizonyíthatják a hazugságot. „Mindezek ismeretében, saj­nos, bele kell nyugodni a té­nyékbe” — mondotta Fidel Castro. A kubai kormány hétfőtől kezdődően háromnapos orszá­gos gyászt rendelt el. Egy hó­napig országszerte félárbocra eresztik a zászlókat, szerdán pedig (magyar idő szerint csü­törtök reggel 3 órakor) gyűlést tartanak Guevara emlékére. Végül október 8-át, Guevara halálának napját „a hős parti­zán napjává” nyilvánítják. Szolidaritás a sztrájkotokkal Kiállítás — ládákban Hétfőn megnyílt Londonban a magyar könyvek és hangle­mezek kiállítása. Az ünnepsé­gen ott volt Illyés Gyula is, akinek „Puszták népe” című műve most jelent meg angol nyelven. A kiállításnak kalandos tör­ténete van: az egész anyag még mindig ládákban hever egy hajó gyomrában a londoni kikötőben. A hetek óta tartó dokkmunkás sztrájk miatt pénteken bizonyossá vált, hogy a gazdag anyagot nem lehet kirakatni. Bár többen javasol­ták, hogy a magyarok kérjék meg a dokmunkásokat, tegye­nek kivételt kiállítási anyaguk­kal, Major Agnes, a Kultúra londoni képviselője úgy dön­tött, hogy nem hozza kellemet­len helyzetbe a sztrájktörőkkel nehéz harcot vívó munkásokat. Ehelyett a Kultúra különböző ügyfeleitől — könyvtárakból, kereskedőktől — szinte dara­bonként kölcsönözte ki a köny­veket és lemezeket. A bemuta­tó végül is a hétfői megnyitó­ra terv szerint készen állt és nagy sikert aratott. Vietnami jelentés B—52-es amerikai nehéz­bombázók vasárnap száz kilo­méter mélységben behatoltak a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területe fölé és bom­batámadást intéztek a Mu Gia hágó ellen. 1966 decembere óta először hatoltak be a nyolc­hajtóműves nehézbombázók ilyen mélyen a VDK terüle­tére. Mint az AFP jelenti, az amerikai felderítés adatai sze­rint az észak-vietnami főváros­ból kivezető összes hidakat helyreállították már — bele­értve a Doumer hidat is, ame­lyet augusztus elején bombáz­tak le az amerikaiak. Stockholmban ünnepélyesen megnyitották a „Vietnami he­tet". Az Egyesült Államokban is megkezdődött a vietnami há­ború és a háborús katonai szol­gálat elleni tiltakozás hete. Los Angelesben benzinnel le­öntötte és felgyújtotta magát — tiltakozásul a kormány vietnami háborúja ellen — egy 56 éves asszony, Florence Beaumont Pillanatok alatt élő fáklyává változott Kórházba szállítása után belehalt se­beibe. CSAK RÖVIDEN... SZOMBATON Moszkvában közzétették az 1917-es forra­dalom jubileumának 57 ün­nepi jelszavát. AMERIKAI ŰRHAJÓSOK véleménye szerint az ember a súlytalanság állapotában kö­rülbelül 28 napig élhet a vi­lágűrben. A HONGKONGI HATÓSÁ­GOK LEZÁRTÁK Man Kam To-nái a hongkongi—kínai határt. INDIRA GANDHI India mi­niszterelnöke befejezve bulgá­riai látogatását Romániába ér­kezett 65 ÉVES KORÁBAN el­hunyt Párizsban Marcel Aymé, világhírű francia író. A GÖRÖG LAPOK mától nem közölhetnek -vietnami há­borúval foglalkozó cikkeket Hol az az utca, hol az a ház...? Felavatták a sztálingrádi csata hősi emlékművét kodtam egyhez, oroszul kér­tem tőle enni, de belémrúgott és nevetett, megrángatta pu- fajkámat. El akartam szalad­ni, de egy másik katona meg­fogott, pár' szót tudott oro­szul, azt kérdezte, nincs-e edé­nyem? Nem volt. Ö megitta a kávéja felét, a másik jeléi meg nekem adta, aztán egy kidőlt fára mutatott és magya­rázta, hogy tizenkettőre legyek ott, mert hoz nekem majd en­ni. Akkor én visszabújtam a romházba, el is aludtam és 12- kor odamentem a fához. Ho­zott is két csajka ételt. Akkor én még nem tudtam, hogy az mákos tészta, csak később is­merkedtem meg vele. Már majdnem megettem a máso­dik csajka tésztát is, amikor a katona előtt megállt egy kesz­tyűs tiszt és hangosan kiabált vele. Láttam, hogy baj lesz, siettem az evéssel, de még úgy is kárbament a fele tész­ta, mert kezem közül kirúgta a csajkát Kiabált, hogy parti­zán, én megmondtam neki, hogy „ja nye partizán”, de ez­zel nem törődött, hanem elvitt egy romos épületbe, ott na­gyon megvert és azt mondta, hogy mars! Ez német ember volt. Amikor elment, nagyon sírtam és odajött hozzám az, aki enni adott, vigasztalt, hogy „nye platy”, vagyis, hogy ne sírjak... Néha álmomban oroszul beszélek — Beszél még oroszul? — Nem. Elfelejtettem. Néha eszembe jutnak egyes szavak, néha mondatok is... Felírjuk egy papírra cirill betűkkel: Vorosilovgrád. Meg­rázza a fejét. — Nem tudom elolvasni. Csak magyarul tudok... És néha álmomban oroszul... — Mi történt azután? — A katona, aki később a nevelőapám lett, azt kérdezte: van-e apám, anyám. Mondtam neki, hogy van, de elvesztet­tem őket. Erre azt mondta, ne sírjak, ezután ő lesz majd az apám. Akkor elvitt a közelben s Az ország gazdasága, ipara romokban hevert. Az interven- S ciósok és a fehérgárdisták tönkretették a közlekedést. Több $ mint «000 hidat, ebből 3500 vasúti hidat felrobbantottak; több ^ mint 1700 kilométer vasúti vágányt romboltak szét. Vízzel $ árasztották el a legtöbb Öonyec medencei bányát, óriási karó- ^ kát okoztak a bakui olajvidéken, rengeteg gyárat leromboltak. $ Az ipari termelés a háború előttinek mintegy hetedére csők- $ kent. § Az imperialisták, akik 1917. novemberében abban remény- $ kedtek, hogy a szovjethatalom nem lesz hosszú életű, néhány^ hónap alatt magától összeomlik, majd 1918-ban fegyveres erő- $ vei próbálták megsemmisíteni, de véres fejjel kellett eltaka- § s rodniuk, most abban bíztak, hogy az ínség elvégzi a magáét. $ Tévedtek. Oroszország népe, munkásosztálya, amely oly hő-$ Biesen harcolt a forradalom napjaiban, a polgárháború idején, $ éhezve, fázva, most szerszámmal teljesítette forradalmi köte- $ lességét. A munkások, akik a munkanapokon felemelt mun- $ kaidőben dolgoztak, pihenőnapjukon is munkaruhába öltöz- $ tek. A világhírűvé, történelmivé vált kommunista szombato- § kon mutatták meg áldozatkészségüket. A népgazdaság helyre- § állításának időszakában nagyszerű eredmények születtek. (Folytatás az 1. oldalról) siti népüket. Az embertelen pusztítás nem töri le őket és ahol már felszabadultak, hi­hetetlen energiával és sok si­kerrel építik az új életet. A magyar és a vietnami népet, valamint a proletár interna­cionalizmust éltető szavait lel­kes tapsviharral fogadta a nagygyűlés közönsége. Horváth Gyula szocialista brigádvezető arra kérte az egybegyűlteket: járuljanak hozzá, hogy brigádjuk felve­rve a Neműén Van Troi nevet (Folytatás az 1. oldalról) sál tisztelegtek a hősök emlé­kének. — 1942 őszén itt olyan ütkö­zet bontakozott ki, amely dön­tően befolyásolta a háború egész további menetét. Ebben a harcban nemcsak a legjobb hitleri csapatok őrlődtek fel. Itt múlt ki a fasizmus támadó lendülete, itt tört meg harci szelleme és itt kezdődött meg a fasiszta tömb széthullása — mondotta Brezsnyev. Leonyid Brezsnyev leleplez­ve az emlékművet, a „Harci 1 Dicsőség” panteonjában meg­gyújtotta az örök tüzet. Meg­dördültek az ágyúk és a Ma- majev Kurgan fölött harci gé­pek tiszteletköröket írtak le. Az emlékműkompozíció köz­ponti figurája egy 82 méter magas nőalak, felemelt kard­dal, a hazát jelképezi. Grecsko marsall, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere beszédében kijelentette, hogy ez a kard rettentse vissza mindazokat, akik meg szeret­nék ismételni a hitleristák Szovjetunió elleni hadjáratát. November 7. Mindenütt az ünnepre készülnek, fél évszá- i zad világot formáló eseményeit, alkotásait idézik. Az iskolák- : ban pályázatokat, az üzemekben munkaversenyeket indítottak. ! Az újságok tudósítanak; hol, milyen ötletekkel, kiállítással, ; találkozókkal készülnek. Veteránok szólalnak meg, Szovjet­unióban járt termelőszövetkezeti, gyári munkások tapasztala­tait jegyezzük fel ... S most elindítunk egy másfajta sorozatot is: régi folyóira­tokban, újságokban lapozgattunk. Olyan riportokat, cikkeket kerestünk, amelyek szovjet emberekről, sorsokról szólnak. Íme néhány közülük. November 7-lg minden nap találhat lapunk­ban az olvasó egy régebben már valahol megjelent, emléke­zetes írást. El egy férfi Tokod-Altárón, aki több mint húsz éve tépke­di ízekre emlékezete rongyait, hogy kibogozza, honnét indult el, ki volt apja-anyja, hol le­het az a falu, amelynek házai­ra, tavára, hegyeire, patakjára ébren és álmában is emléke­zik. Csak a nevekre nem: sem a faluéra, sem sajátjára, sem a hozzátartozókéra. Molnár Sándornak hívják most. Talán 36, talán 35 éves. Szükségből költött, elfogadott és viselt személyi adatok ezek. Élete tele van kérdőjelekkel. Egy bizonyos: a háború meg­fosztotta, elszakította faluja, szülei, testvérei közvetlen em­lékétől, hozzátartozói és a sa­ját nevétől. Egy évvel ezelőtt látott egy filmet, amely az övéhez ha­sonló életsorsról szólt. Utána hazament, lefeküdt és erőltet­ni kezdte emlékezetét, hátha valami támpontot talál; ki ő, honnét került ki a nagyvilág­ba? Eközben elaludt. Álmában otthon volt a mama mellett és hallotta, hogy a szomszédasz- szony átkiabált hozzájuk. Fel­ébredt. Úgy rémlett, az- álom­béli szomszédasszony azt ki­áltotta: dunyha! Ezt a szót mondogatta ő is hónapokon ót, és egyszer rájött: „Dunya, Dunyuska! így hívták a ma­mámat! Ebben most már egé­szen biztos vagyok!” — újsá­golta feleségének. — Igen. Mindig mosolygott. Es négyen vagy öten lehettünk testvérek. Azt hiszem, én vol­tam a legnagyobb ... Volt egy egész kicsi is... — A papa milyen volt? — Szép, magas ember. Bá­nyász. A falunk körül minde­nütt bánya volt. Meg olaj. Em­lékszem, amikor egyszer vásá­rolni mentünk, a papával a városba, beletapostam a csö­vekből kifolyó olajba és na­gyon összeszidott. Még emlék­szem arra is, hogy a nagypa- páéknál játszottam, lehettem olyan 8—9 éves, és a nagyobb gyerekek megdobtak kővel. Itt van a nyoma a szemem mel­lett ... Ez 1950-ben jutott eszembe. Meg arra is emlék­szem, hogy a háború előtti évben, kiöntött a tó, és ráment a kertekre a víz, ellepte az egyik kutat... Mi halat akar­tunk fogni és beúszkáltunk a vízbe. Az egyik gyerek eltűnt a kutban és engem gyanúsító! tak, hogy én löktem bele.. Pedig nem volt igaz.. A falul le tudnám rajzolni — Hogy hívták a fiút? — Nem emlékszem ... — rázza meg a fejét — Csak a; arcára. A falut le tudnám raj­zolni. A tavat, a kutat, a he­gyeket, a házunkat, a nagy- mamáék házát, az iskolát... Es lerajzolja. — Hogyan szakadt el az ott­hontól ? — 1941 őszén lehetett. Tu­dom, hogy ősz volt, mert pu- fajkában voltam. A mamával meg a nővérével indultunk el V orosilovgrádba. Reggel In­dultunk és esteledett, amikor a város alatt voltunk. Addig­ra nagyon feltörte a lábamat a kapca és leültem az út szé­lére, kifűztém a cipőmet, át- tekejrtem a kapcát. Mire elké­szültem vele, teljesen besöté­tedett és nem láttam édes- anyámékat... Autók, harcko­csik jöttek, mentek, és rohan­tak előre, kiabáltam, de nem találtam őket sehol. Idegen beszédet hallottam és féltem... Mindjárt a város elején, a vas­úti átjárónál volt egy lebom­bázott ház, ahová bementem és valami szalmafélébe búj­tam. Azt gondoltam, hogy ott töltöm az éjszakát és reggel tovább keresem a mamáékat. Ma is le tudnám rajzolni azt a városrészt. Reggel nagy lár­mára ébredtem, sok katona volt, mindegyiknek a kezében edény és odatartották egy em­ber elé, aki ételt osztott. Na­gyon éhes voltam és odalopa-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents