Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-24 / 226. szám
1967. SZEPTEMBER 24., VASÁRNAP res* «fccvei 9 Tersánszky J. Jenő: A nagyérdemű... — MI DOLGA VAN MOST? — érdeklődött tőlem ellenállhatatlan mosolyával a művésznő. — Ha maga kívánja, akkor semmi! Mert ha aranyat érne minden percem másutt, ha magának áldozom, még mindig csak én nyerek! — feleltem gyalázatos elméskedéssel súlyosbított hízelgéssel. — Helyes! — vette igénybe önfeláldozásomat a művésznő egy biccentéssel. Aztán így folytatta: — Érdekes megbízatásom volna a maga számára, úgy, hogy kölcsönösen okulhatnánk és mulathatnánk a dolgon. — Rendelkezzék velem! — csaptam össze bokámat. — Hát nézze! Tegnap elő- *zör énekeltem a rádióban. Szeretném tudni, milyen sikerem volt. De valóban! — Hogy-hogy valóban? — hüledeztem. — Maga tudja, hogy egy özemben, az igazgatótól lefelé, rendező, szervező, mind, ha csak gázsicsökkentésit nem terveznek, megdicsérik a produkciót. A kritika sem elfogulatlan és főleg szempontjai vannak. Az ismerősök, barátok, kartársak szemtől szemben való magasztalásait, vagy rajongó leveleit mind-mind érdekek vezetik. Saját magát magnetofonon visszahallgatva, az ember nagyon tévedhet Egyetlen mód marad, hogy pontosan értesüljünk róla: hogyan hatott a mutatványunk . •.. — Az mi? — kérdeztem őszinte kíváncsisággal. — Az, az, hogy teljesen ismeretlen, érdektelen, átlagos nagyérdemű közönség bírálatát leshetjük el, közvetlenül. Ez pedig úgy történhet, hogy elindulunk ketten kóborolni. Magának rengeteg ismerőse van, azoktól csak úgy véletlen faggatózni fog előttem, föllépésemről, de úgy, nem árulja el, hogy a tettes én vagyok!.. — Óriási! — egyeztem bele. Azzal nyakunkba vettük a fővárost. ELSŐ ISMERŐS, akibe néhány lépés után máris szerencsésen belebotlunk, egy vidéki barátom. Csinos nővel jött karöltve. Először azt véltem, a feleségével... Nem baj! Mindjárt megtudtam, hogy az illető hölgy, az édes... izé ... Unokahúga és itt Pesten mint előadóművésznő működik ... Remek! Egyszerre két véleményt is hallhatunk a művésznő énekéről, egy laikus- és egy szakvéleményt. Rövid hogyvagyozás és mit- csinálozás kölcsönös kicserélése után ügyesen a tárgyra térHazudik a kisfiam Hazudik a kisfiam, az én egyetlen kisfiam hazudik... Ez rettenetes. Még csak tízéves, nagy kék szemével oly ártatlanul bámul a világba, mint egy csecsemő, és már hazudik. Mi lesz ebből, a gyerekből? És kitől tanulja? Hiszen az apja minden délután foglalkozik vele, kihallgatja a leckéiből, és emlekez- teti rá, hogy legjobb az egyenes út. És hányszor, de hányszor ; elmondta már ennek a büdös kölyöknek, hogy a hazug em- ; bért hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.. . Emlékszem,; egyszer még le is rajzoltam neki a sánta kutyát, hogy még ; jobban az eszébe vésse ... És tessék. A gyerek hazudik. De ki- j tői tanulja? , Egyszer-kétszer már a múlt évben is az volt az érzésem, . hogy a gyerek hazudik. Amikor például azt mesélte, hogy a . tantestület teljes egyheti leckeszünetet rendelt el, hogy a gye- j rekek lássák, milyen céltalan és sivár az élet munka nélkül ] Kekem ez furcsának látszott, még mondtam is neki: „Misi, ; esküdj”!, mire megesküdött, és én megnyugodtam, istenkém, i manapság olyan modem pedagógiai elveket hirdetnek, mit tu- : dom én, gondoltam magamban. És aztán egyszer délelőtt ti- ; zenegykor jött haza, kérdeztem tőle: „Mi történt, édes fiam?”,: mondja, hogy semmi, csak elmaradt a földrajz és a számtan,; mert a két tanárnak esküvője van. Nekem elég furcsának lát- ; »zott, hogy egyszerre két tanárnak van esküvője és éppen ta-; látási idő alatt, de a gyerek azt mondta, hogy ikerlányokat j vesznek el, csoportos esküvő lesz, és azt csak délelőtt engedé- \ lyezi a tanács. Még mondtam is neki: „Misi, esküdj!”, mire j megesküdött, és én megnyugodtam, istenkém, gondoltam, sok j minden másként van manapság, mint azelőtt. És tegnap kidé- j rült, hogy a gyerek hazudik. Nem fantáziái, ami megbocsát- j ható lenne, nem képzeleg, nem nagyzol, hanem hazudik, saj- j nos. Nekünk azt mondta, hogy történelemből ötösre felelt, de én j egy órával később már tudtam, hogy egyesre felelt, hogy egy j *zót sem tudott, hogy a feleletét így kezdte: „Harmadik Béla j és Negyedik Béla király között a különbség látszólag csak : egy...” — mire leültették teljes joggal, és beírtak neki egy : egyest. És itthon azt hazudta, hogy ötöst kapott történelem- i bői, s közben oly ártatlanul bámult a kék szemével, mint egy i csecsemő. Szóval hazudik... Mi lesz belőle, ha felnő? Úton-: élló lesz, rablógyilkos, lesz. De kitől tanulja? Istenkem, pedig mennyire szeretjük, szinte a szívünk vé- > fével tápláljuk! Nem lehet olyan kívánsága, amit ne teljesíte- > uénk, hiszen egyetlen gyermekünk, az anyja egyenesen bolon- • dúl érte, pedig a gyerek rám hasonlít. A múlt héten is, ami- > kor azokat a régi burleszkeket meg akarta nézni, de csak dél- < előtt játszotta itt a közeli mozi, Írtam egypár sort az osztály- > főnökének, hogy engedje el a gyereket tíz órakor az iskolából, > mert fogorvoshoz kell vinnem. El is engedte, és a gyerek ! olyan boldog volt, úgy kacagott a moziban, hogy a könnyei is | kicsordultak. És most ez a hála, hogy hazudik. Csak tudnám, i hogy kitől tanulja? Tegnapelőtt el akartuk vinni a nagyanyjához, mert Elvira i nap volt; mondom: Misi, megyünk a nagymamához gratulál- : ni, a neve napjára, készülődj. Mondja erre, hogy nem jön, : mert lemegy a térre inkább futballozni. Ejnye, Misikém, mon- ! dóm erre én, hát mit mondjak nagyanyádnak akkor? „Mondd, : hogy inkább futballozni mentem” — feleli ő. Mondom erre: i „hát így meg akarod bántani szegény nagymamát? Majd azt: mondom, hogy nagyon sol? leckét kaptál, azért nem tudtál ve- | lünk jönni.” Mi elmentünk,vés ő egész délután futballozhatott. ; És mi a hála? Hazudik. Csak tudnám, hogy kitől tanulja? M csillagot is lehoznám neki az égről. Tegnap is, mi tör- ; tént... Hazajövet szép banánt láttam az üzlet kirakatában, | eszembe jutott, hogy a gyerek mennyire imádja a banánt, gon- ! doltam, veszek neki, pedig nagyon drága. Mondtam neki, mi- ! lyen drága ez a kis banán. „Nézd, Misikém, mit vettem ne- ! kod” — és eléje teszem. Kérdi, hogy mennyibe került. Mon- i dóm neki: anyád meggyúz, ha megtudja, de neki nem fogom ! megmondani, mennyibe került, érted, Misikém?” Egy perc i alatt megette a gyerek, bizonyisten nem sajnáltam tőle. És i másfél órával később azt hazudja, hogy ötöst kapott történe- i lemből, amikor pedig egyest kapott. Egy szemernyi hála sincs : ebben a gyerekben. Tízéves, és már hazudik! Csak tudnám, i hogy kitől tanulja? Tabi László > tem: szokott-e vidéken rádió- előadásokat hallgatni barátom? — Ó, hogyne! Állandóan! — hangzottba válasz. — Hát akkor nem hallottad, véletlen, a tegnapi műsor szenzációját, X. Y. művésznő énekét? — Dehogynem! Rég nem állott módomban ilyen üde, kedves női hangot hallani! Kár, hogy rövid volt a műsora. Ilyen számokat kellene többet és hosszabban a műsorba iktatni! — lelkesedett barátom. Mire én is fellelkez- ve az „unokanővérkéhez” fordultam: — És kegyed nem hallotta esetleg? — Hallottam igen, én is! Csoda, hogy légelhárító szirénáknak nem csinálnak már számokat a rádióban, ha ilyen hangok is szerepelhetnek ott — mondta tompa, megvető hangon az unokanővér. Püff neki! Két homlokegyenest ellenkező nézet! Mentünk tovább a művésznővel, kedves csacsogása kíséretében. Hogyhát: így-úgy, ez és az és miegymás!... De alig jutottunk odább, máris ismerős arcot fedeztem föl a szemközti járókelők között. Éppen levitézlett operaénekes, jelenleg énektanár barátom jött felénk. Elcsíptem! Bár rendkívül sietős útjára hivatkozott, ámde amikor a művésznő rádiószereplését említettem, ez egészen elfeledtette vele sürgős dolgát. Így kezdte: — Á, én nemigen hallgatok rádiót. De a tegnapi hangversenyt véletlen végigfüleltem. Az illető hölgynek, ha találkozol vele, megmondhatod ... Itt jelentősen sandított a művésznőre. De az máris rázta fejecskéjét: — Csak mondja bátran! Nem én vagyok az illető! — HAT MEG HA maga is az, akkor is kifejthetem, hogy maga a hanganyaga kitűnő. De a szövegkiejtése, különösen a magas fekvésekben katasztrofálisan rossz. Az i-betűi u-betűk, és az u-betűje ó-betű. Ez nem megy. Aztán a hangját előre kellene hozni. A piánóinak infámisan resze- lős hangját meglágyítani. Szóval egy-két évi átgyúrás nem ártana ennek az énekesnőnek, mielőtt újra mikrofon elé AZ ÖREG (Foto: Kotroczó) BIHARI SÁNDOR: Haza Ülhetek már ide, az asztalomhoz, az erkélyen a virágokat, polcaimon a könyveket bámulhatom —, a távolság kioldoz, felment, mert lett villamosszék megint a nyugalom, \ a rendbe-rakott lét belül a négy falon. Nem tudom megtartani magamban az országutakat —: kinyílnak, megbizsergeti tenyerem egy sarokház, hegyek oldalán a verssorokat rakják össze a lombok folyvást, üzen egy illat, mely a randevúra pontosan megérkezik, ahol itt vagyok sose lehetek teljesen itt. Azt hiszem, minden föld-darabon feliratlan is ez áll: Átmenő forgalom. Felütött sátrak a városok, s honfoglalás csak az, az a gondolatom, melyben a szétdobált történelmek és kontinensek találnak rendet, az idő nyit határtalan hazát. 's-'sssssssssssssssss/s'sssssssssss/sssssssss/ssssssss/sssssssssssssssssssssrssfsssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssssssfssssss/sssssssjsssssssssssssssssssssssssssssssss. * mikor egyetlen bölcs dóri log sem jut eszembe — az utóbbi időben egyre gyakrabban — szívesen kotorászok népünk bölcsességének kincstárában, melyből mindig sikerül valami elmésséget kibányászni. Szeretem eme bővizű forrást, mely azt is dokumentálja, hogy népünk sok ügyben már évszázadokkal előtte tudta, mitől döglik a légy, ami szintén egy népi mondás. De az utóbbi időben eme szenvedélyem miatt egyre több kellemetlenség ér. A múltkor például egy részeges huligánról szólva csupán a hangulatfestés miatt azt írtam, hogy iszik, mint a kefekötő. A cikk megjelenése után a Kefekötők Egyesülése levelet intézett a szerkesztőséghez, és kérte, hogy adjuk közre tiltakozásukat a súlyos rágalom ellen, amely a becsületesen dolgozó kefekötők kollektíváját vérig sértette. A tiltakozó levél kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem tartózkodom az effajta, káros általánosításokra felhasználható felelőtlen kijelentésektől, megráznak, mint Krisztus a vargát. A tiltakozó levél megjelenése után a Vargák Szekciója tiltakozó menetben vonult fel a szerkesztőség elé, ahol a szónok a fejem, valamint azt követelte, hogy sértő kijelentésemet vonjuk vissza. Ezek után senki sem csodálkozik, hogy milyen szörnyű bajt zúdítottam a fejemre, midőn egyik bíráló cikkemben Közmondások a népi mondást idéztem, mely szerint baj rxm Köpecen. A köpeci községi tanács végrehajtó bizottsága memorandumot intézett hozzám, és visz- szautasította a rágalmát. Közölték, hogy községükben a felszabadulás óta semmi baj nincs, rendben halad a betakarítás, okosan gazdálkodnak a község fejlesztéssel és havonta 35 centi betonjárdát építenek. rjasonló okokból tiltakozott 11 az Állami Biztosító mohácsi fiókjának intézője is, a Több is veszett Mohácsnál című írásomért. Közölte, hogy a mondásban foglaltak, bár megfelelnek az igazságnak, miszerint Mohácsnál már veszett el egy és más, de a cikkben fel kellett volna tüntetni, hogy ennek az volt az oka, hogy nem volt háztartási biztosításuk. Legutóbbi cikkemben takarékosságra intettem feleimet, mondandóm súlyosabbá tételére idéztem népünk tapasztalatainak gazdag tárházából kölcsönkért mondást, miszerint több nap, mint kolbász. A cikk mejelenése után a Kolbászipari Tröszt éleshangú tiltakozó jegyzékében utasította vissza az alávaló rágalmat: „Az effajta demagóg kijelentések csak arra jók, hogy elvegyék dolgozóink kedvét a termeléstől, valamint megingassák' népünknek a közellátásba vetett bizalmát” — írták memorandumukban. Hasonló bajt zúdítottam magamra, midőn egy remekbe szabott novellám főhősét imigyen jellemeztem: — Olyan se hús, se hal ember volt! A novellával harminckét irodalmi fő- és aldíjat nyertem, három egyetem választott díszdoktorául és hamarosan az újság is foglalkozott velem. Megírták, hogy ezen kijelentésemmel lejáraton a magyar kereskedelmet. A cikk bizonyságul említette a Vásárcsarnok felhozatalának utolsó negyedéin adatait, valamint a halászati termelőszövetkezetek termelési statisztikáját. Ebből világosan kiderült, hogy hús is van, hal is, sőt vad is, és mi szem, szájnak ingere. a méltatlannak érzett tűzi ráadásokon elkeseredve berúgtam, mint egy kefekötő... pardon, mint egy disznó és midőn a kocsmából ki akarták tenni a szűrömet, melyben én is benne tartózkodtam, tiltakoztam. A kiérkező rendőrjárőrt a pincér így tájékoztatta: — A kedves vendég úgy káromkodik, mint egy kocsis. A kocsmában három frakkba öltözött úr tartózkodott, akik a fenti szavakat meghallván, a pincérhez léptek, átadták a kocsisok tiltakozó jegyzékét, majd a nevezett vendéglátóipari dolgozót úgy megdorgálták, mint szódás a lovát ... illetve helyesbítek, miután nem óhajtom, hogy a szódások lovaikkal aláíratott jegyzékben forduljanak hozzám felelőtlen fecsegésem miatt. Hazafelé menet elénekeltem a rátóti legények viselt dolgairól szóló népi balladát és amilyen pechem van, egy lokálból éppen három rátóti legény vonult ki és ott a helyszínen elégtételt vettek rajtam, a község ifjúságának becsmérléséért. A kórházban megállapítottam, hogy cikkeimmel már sok bosszúságot okoztam embertársaidnak és íme, rajtam is bekövetkezett a bölcs népi mondás tanulsága: addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Itt természetesen azonnal le kell szögeznem, hogy nem a vas- és edényboltokban vásárolt kiváló minőségű korsókra gondolok, hanem a lelkiismeretlen maszekok által össze- eszkábált vacakokra. Ezt az alkalmat használom fel, hogy megkövessem a magyar kisiparosok fazekas szekcióját, amely a temetésemen rendezett óriási demonstrációt aljas rágalmaim ellen. ősz Ferenc eresztik. Akkor nem mon- $ dóm ... Még vagy ne- í gyedórát hallgattuk a tanár J magyarázatát, mielőtt eszébe t jutott, hogyhát elkésett __ És ? r ohant. S 5 Mi pedig haladtunk tovább J a művésznővel. Hogy tőle $ ugyancsak másik értekezést $ élvezzek végig hangja és ál- $ tálában az énekhang tárgyá- $ ban. Így érkeztünk egy üz- J let elé. Ajtaján éppen idő- $ sebb nőismerősöm lépett ki. ^ Hozzászegődtünk és érdeklő- 5 désemre igazán sokat ígérő vá- $ laszt nyertünk: — Hogy hallottam-e? Hi-5 szén nekem a rádió minden $ szórakozásom. Mindent meg- $ jegyzek, ami csak érdemes ^ adásai közül. Ez az új éne- ^ kesnő nem rossz éppen. Csu- ^ pán nagyon hogyismondjam... ^ modorosán, agyoniskolázottan $ énekel. Talán, ha a maga tér- $ mészetes hangját hallatná, az ^ százszor hatásosabb lenne. Így ij tiszta nyafogás néhol... i Tessék! Az ellenkező vég-^ let! Elfogtuk a következő tagját a | Nagyérdemű közönségnek. A ^ fölfogása az volt, hogy meg-^ járta volna a hangverseny, $ csak ne olyan zsúfoltan pereg-1 tek volna, egymás sarkára ta- ^ posva egyes számai. De erre a következő harma- ^ dik ismerős ellenkezőleg azt ^ kifogásolta a műsorból, hogy ^ szüneteket kell egyes ének- ^ számok között kivárni. A KÖZVETLEN második $ bírálótól azt tudtuk meg, ^ hogy: tárgyilagos ítélettel si- ^ lány kornyikálás volt ennek ^ a fölfedezett új csillagnak a ^ hangja — és a konyha levegő- ^ je terjeng inkább rajta, mint ^ a műgonddal felépített hang- J versenyé. & De az utolsó előtti bírálat^ egy kalap alá vette a műsort^ a rádiónak kínos igyekezettel § összeállított sok más olyan | műsorával, ami „magas” rendes, művelt ember fülé- ^ nek és csak zenebolondok ^ eszelősségét veszi számba. Elég! | A további kísérletekről már jj szédülő fejjel, teljes lelki zűr- ^ zavarral mondott le a szegény^ művésznő. Az utolsó fórum az ^ ismeretlen Nagyérdemű kő-1 zönség, amiben bízott, így nyi- ^ latkozott neki... sajnos —^ sajnos! *
