Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-16 / 219. szám

1967. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT rssr Mterei cMtrlttp Neon a faluban Bisztró magánházban - Csata a vendégért - Avatás Kortalan Áhítattal, de egy kicsit bi- 2F inatlanul, félszegen nézi a foíötős nénik hada. A korban vagy gondolkodásban fiatalab­bak annál nagyobb bizalom­mal, jókedvvel gusztálják. Neonfeliratos újdonatúj épület került a főútra: bisztró. Aki belép, s végigcsodálja a nyers- faborítású falakat, kipróbálja a bútorokat, végignézi a hűtő- apparátussal ellátott hosszú pultsort, az tudja igazain, mit jelent ez a modem üzem a hatezer lakosú, gyökeresen fa­lusi Kartalon. Tegnap délben nyitották. A Váci Vendéglátóipari Vállalat igazgatója, Tóth B. András, örömmel állapítja meg: •— Frontáttörésnek lehetünk tanúi. Először fordul elő, hogy az fmsz területére betörjön az állami vendéglátás. Igaz, hogy rövidesen fordítottjára is sor kerül. Lényeg, hogy elkezdő­dik a versengés, amelynek elő­nyét a lakosság látja. A vb­A Pestvidéki Gépgyárban, reform előtt (2.) iliiek kell ez az Épül a házgyár A 3-as számú házgyár építése Dunakeszi határában gyors ütemben halad. Jelenleg a húszezer négyzetméteres csar­nok pilléreit állítják és feszítik, valamint az épületelem- gyártól kapott paneleket tárolják. Az óriás csarnok még az idén tető alá kerül (Foto: Gábor) elnök, Sőregi János, hivatalból is örül az eseménynek. El nem vitatható, hogy a másik két vendéglátó egység köznapi italbolttá degradálódott. Nagy szükség volt arra, hogy az elő­kelőbb — mi tagadás — áru­val jobban ellátott állami ven­déglátóipar is megvesse a lá­bát. A pincében zúg a hűtőgép berendezése. Vékony csövön indul felfelé a hideg a fagy­lalthoz, a sörhöz, a hűtőpult­hoz. Az üzletvezető, az igen fiatal Bencsik PáJ, kicsit lám­pái ázásán, és nagyon boldogan mondja: — Rengeteg munka után megértük a mai napot. Az új­donság itt az, hogy a házat sa-\ ját költségemen építtettem. Erre nem volt gondja a válla­latnak. A berendezés költsé­geit viselték, s én vezetem az üzletet. Ha sók erőfeszítést is kíváiit és sok pénzt emésztett is, úgy hiszem, mindketten megtaláljuk a számításunkat S amiről én soha nem akarok elfelejtkezni, megtalálja a kö­zönség is.. . Idevalósi, a falu háromne­gyed része jól ismeri. Lesz vendége elég. De már most azon töri a fejét, hogy a sok­gyerekes településen biztosítsa a pedagógusok déli meleg éte­lét. Színvonalas rendezvények­re gondol, amelyeken mindig | tud adni a hideg harapnivalók mellett egy-egv tál meleg ételt, hogy ne csak inni térje­nek be az emberek. A tanács­elnök nem titkolja, aggódik egy kicsit, attól tarnt, hogy előbb-utóbb ebből is csak ital­bolt lesz, Tizenkét autóbuszra való építőmunkás indul innen naponta Pestre, s. onnan visz- sza. Nem kispénzűi emberek, j hát néhány pohár ital nem számít. Csak ismerjék a mér­téket Egyfajta frontáttörés tanúi lehetünk. Teljes siker akkor koronázza, ha a szó legjobb értelmében szórakozóhely lesz a városi nívójú bisztróból. — t. gy. — Valamit elfogadni, illetve megérteni: két dolog. És mennyire két dolog a reform esetében! Voltak — mondja az egyik munkáiS, akivel, mint az alapszervezeti vezetőség egyik tagjával beszélgetek —, akik ugyan nem vitatták magát a reformot, mert hát „erre ha­tározat van”, ám ugyanakkor föl tették a kérdést: minek kell ez az egész? Minek ez a föl­hajtás? És ha már országosan kell is, minek itt a gyárban? Maradjon minden, ahogyan voU. A kényelmesség ellen — Az elmúlt hónapokban legnagyobb „ellenfelünk” — mondják , a párt-végreh aj tó- bizottság tagjai — egy meg­foghatatlan valami volt. A ké­nyelmesség. Nehéy. tetten ér­ni, s még nehezebb leszámolni vele. Igen, akadtak Icommunis- ták is, akik a kényelmesség­hez, a megszállotthoz húztak, akikkel taggyűléseken, aktíva­értekezleteken éles vitáink voltak. Alapvető feladatnak számított, s ma már eredmé­nyeink is vannak ebben, hogy a termelésre, annak gazdasá­gosságára, szervezettségére irányítsuk az emberek fő fi­gyelmét. Sok minden történt a gyár­ban az előrelépés érdekében. Növekedett a döntési jogkör a középvezetőknél, s ezt tovább­ra is szorgalmazni kell; legye­nek önállóak, ne terheljék olyan kérdésekkel a felsőbb vezetést, amelyek intézésére ők a legilíetékessbbek. Ez ter­mészetesen nem elhatározás kérdése, hanem szívós „gyöz- kölédésé”, ahogy ezt a pártbi­zottság egyik tagja fogalmazta, mert eddig eléggé hiányzott az öntevékenység, a gyár dol­gairól való önálló és alkotó tartalmú gondolkodás a gazda­sági vezetők egy nem lebecsül­hető részénél. Nehéz harc volt — mondja —, s önáltatás len­ne azt hinni, hogy véget ért. A majd, nem jó szó Sok. harca volt a kommunis­táknak. s a gyárvezetésnek így például jó időbe került, míg sikerült elfogadtatni bizo­nyos termelési feladataiknál az anyagi érdekeltség eddig nem alkalmazott rendszerét, sikerült megértetni, hogy ami többre, gazdaságosabbra, gyor­sabb munkára' ösztönzi az em­bereket, az nem lehet „káros” a népgazdaság számára sem. Mert voltak, akik úgy vélték, hogy „hol marad akkor az öntudat”, ha anyagiakkal kell ösztönözni a jobb munkára... — Az ilyen természetű kér­déseken túljutottunk ma már — mondja, a vb-titkár —, s ilyen értelemben a reformra való fölkészülés eddig jónak ítélhető. Van azonban még se­regnyi kérdés, ami nem tisz­tázott, s amire ma még azt vá­laszolják: „majd kialakul”. Nem jó szócska ez a majd, sőt, nagyon rossz szó. Elaltatja a figyelmet, kellemetlen meg­lepetésekhez vezethet, várat­lan nehézségekhez. A tények, elsősorban orszá­gosan, de mind inkább hely­ben is, fokról-fokra hatható­sabban érvelnek. Mégis, még napjainkban is elég erős a „nyomás”, ahogy ezt a párt- bizottság egyik tagja megfo­galmazta, a dolgozók részéről, hogy még többet tudjanak meg, még világosabban lát­hassanak. A párt-végrehajtó­bizottság tagjai is erre utal­tak: néhány kérdés még ma is. csak az „embrionális” fejlett­séget érte el, s ilyen körülmé­nyek között akadnak, akik vá­rakozó álláspontra helyezked­nek. Ez viszont passzivitást szül, a várakozó ember nem cselekvő ember: nehezebb tár­sadalmi aktivitást kérni az ilyen emberektől, s maga az egész politikai ténykedés is megérzi ezt. Félreértett fogalom Sok a teendő, sokan kopog­tatnak a pártbizottság titkárá- íisie- '-ajtaján- 'Az- íróasztaion tervezet, a gyári törzsgárda szabályzata, éppen ezt elemez­ték a szakszervezeti bizottság titkárával. Az úgynevezett „napi” ügyek mellett jut-e, marad-e elegendő energia a nagy, átfogó kérdésekre? — Nagy hiba lenné, ha nem maradna — mondja. — Kü­lön kell választani a kettőt egymástól, s nem egyiket a másik helyett, hanem mindkét­egész? tőt a maga módján végezni, így, ilyen értelemben igyekszünk kialakítani a pártbizottság és a végrehajtó bizottság mun­kastílusát. Szükség is van erre, nagy szükség. Sokféle ellentmon­dást hord magában a jelen, s a múlt öröksége sem kevés. Elég sok a sértett ember a gyárban, vélt és valós sérel­mekkel, s ők most, a reform előkészítésének szakaszában is úgy vélték, „ellenük” irányul egyik-másik elképzelés. A párt-végrehajtóbizottság igyek­szik tiszta vizet önteni a po­hárba, feledtetni a jogos sé­relmeket, s tudtál adni azt is, hogy nincs ók a sértődött ma­gatartásra azoknál, akik csak hiszik, hogy megbántották őket. Van azonban más is, » nem kevésbé fogas kérdés. Ez a pártszervezetek és a gazda­sági vezetők együttműködés®. Sok itt a tennivaló. Megtör­tént, hogy az egyik üzemveze­tő különböző, munkafegyelmi kérdésekben határozott, da egyetlen szót sem szólt az egészről a pártszervezetnek, „elfelejtett” szót érteni az a! apszervezettel. Az ilyesfajta „feledékenység” ma még nem ritka, s ugyanakkor megvan ennek a fordítottja is. A párt- szervezetek egy része sajáto­san értelmezve a békés egymás mellett élés fogalmát, a „bé­kességet” keresi a gazdasági vezetéssel, olyan áron, hogy nem szól bele semmibe, hall- gat. A kézfogás kevés.~ A NÉP AKARATÁNAK HANGJA EMLÉKEZÉS KÁROLYI MIHÁLY CEGLÉDI BESZÉDÉRE; Ötven evvel ezelőtt, 1912- nyarán és őszén hazánk népe már torkig volt a véres világ­háborúval. A lakosság béke­vágya már kifejezésre jutott sok politikai rendezvényen. A háború elleni harcot legkö­vetkezetesebben Károlyi Mi­hály, a nagy hazafi képvisel­te ekkor. Országos előadói kőrútján mindenütt követelte a békét és a hazánkat romlás­ba vivő német szövetséggel való szakítást. Bátor kiállása nagy népszerűséget szerzett mind személyének, mind moz­galmának. Károlyi Mihály I917 tava­szán és nyarán még úgy gon­dolta, hogy Ausztria—Ma­gyarország vezető köreivel együtt lehet működni a béke és a németekkel való szakítás kérdésében. IV. Károly csá­szár és külügyminisztere: Czernin maguk is látták, hogy a monarchia már a végsőkig kimerült. A felismerést azon­ban nem követte részükről tett. Gyávák voltak ahhoz, hogy szembeforduljanak a germán világuralmi törekvé­sekkel és Berlintől függetlenül különbékét kössenek (pedig erre lett volna lehetőségük!) Miután határozatlan fegyver­szüneti tapogatózásaik nem jártak sikerrel (mert nem is járhattak), 1917 augusztusá­ban teljesen visszatértek a németbarát politika útjára Ez persze a háború feltétlen foly­tatását jelentette. Károlyi Mi­hálynak fel kellett ismernie, hogy a császárra és környeze­tére tovább nem lehet számí- tani. Károlyi azonban nem hát­rált meg. Elhatározta: ha a békepolitikát nem lehet a ha­talmon levőkkel közösen meg­csinálni, meg kell azt tenni nélkülük (sőt, ha kell, ellenük is.) Elhatározta: IV. Károlyék- kal, Czerninékkel és társaik­kal való szakítását nyilvános gyűlésen ország-világ elé tár­ja. Erre az alkalmat szeptem­ber folyamán az adta meg, hogy a ceglédi demokratikus erők meghívták őt előadás megtartására. Károlyi (ki már régebben jó kapcsolatot tar­tott fenn a város népével) szíyesen fogadta ezt a kérést, örömmel ment Ceglédre, melynek népe büszkén őrizte a 48-as függetlenségi hagyo­mányokat és Kossuth ott el­mondott beszédének emlékét. Pes‘ megye hatalmasai nem örültek annak, hogy Ká­rolyi Mihály lesz egy itteni megmozdulás fő szónoka. Ezért a szeptember 16-ra ter­vezett megmozdulást hat nap­pal előtte betiltották. A főis­pán határozata — a fővárosi sajtó tájékoztatása szerint — „óriási feltűnést keltett Ceg­léden”. Ám a város baloldali erői nem hagyták magukat. Határozott fellépésüknek meg is lett az eredménye. A ható­ság ugyan továbbra sem en­gedélyezte a nyilvános nagy­gyűlést, „zártkörű összejöve­telhez” azonban hozzájárult. A kérdéses napon: szeptember 16-án mintegy négyezres tő­in eg"”szorongott ''ä “Városháza udvarán. „Négy fal közötti, zártkörű” megmozdulás volt ez, tehát a rendőrségnek nem volt ürügye a beavatkozásra. Károlyi Mihályt aznap dél­előtt az állomáson már ha­talmas tömeg és mintegy 200 főnyi rendező bizottság fo­gadta. A lelkes üdvözlés után azonnal a városházára ment, ahol már várta az összese- reglett sokaság. .Károlyi sza­vait mindjárt kezdetben ha­talmas figyelemmel kísérték. „A háború előtt ezek voltak a jelszavak: jogot, kenyérét és földet a népnek! Most ezekhez egy újabb járul: a béke!” — így kezdte beszédét, Élesen támadta Károlyi a hivatalos külpolitikát. „Nem igaz — állapította meg —, hogy a háború alatt nem szabad a békéről beszélni. Nem lehet ezt a vágyat el­fojtani!” Hangoztatta, hogy hódítás és hadisarc nélküli, a népek jogait elismerő bé­kére van szükség. Élesen támadta a német birodalmi politikát. Rámutatott arra, hogy Berlin hódító tervei romlásba sodorják a magyar nemzetet is. Hazánknak alap­vető érdeke, hogy megszaba­dulva a lealázó germán „szö­vetségestől”, mielőbb békét kössön. A háborúval való szakítás ügyét kapcsolatba hozta függetlenségi hagyomá­nyainkkal. ..Mi magyarok meg tud. juk védeni hazánkat — — állapította meg —, és tu­dunk küzdeni a békéért is, és ezentúl a békéért fogjuk a legelkeseredettebb offenzíván- kat'Vívni.” Dörgő éljenzés fo­gadta Károlyi e szavait. A sok ezres tömeg ajkán gyak­ran harsant fel a „Le a hábo­rúval!”, „Éljen a világbéke!” kiáltás; hallhatták ezeket a ceglédi járókelők a város­háza falain jóval kívül is. Károlyi ezután jelentette be, hogy szakit a monarchia jelenlegi vezetőivel, mert le­tértek a békepolitika útjá­ról. Sokat foglalkozott Czer­nin külügyminiszter szemé­lyével, aki bizalmasan neki is megígérte: mindent meg fog tenni a béke érdekében, de „a félúton megállt” ésvisz- szatért a régi, rossz politika zsákutcájába. Követelte, hogy a kormányzat adjon neki út­levelet a semleges Svájcba. (Károlyinak ugyanis — aki a béke érdekében kívánt tár­gyalásokat folytatni semleges külföldön — a császár és kül­ügyminisztere hónapok óta ígérte a kiutazási engedélyt.) „Nyíltan jelentettem ki — — írta később Károlyi emlék­irataiban —, hogy utazni aka­rok és nyíltan hívtam fel a kormányt, hogy utazásom elé nehézségeket ne gördítsen ... Nem a hátsólépcső politiká­ját folytattam én, ellenkezőleg: az én politikám a nyitott könyv politikája ' volt. Han­got adtam a nép akaratának, megmondtam, hogy ez a nép békét akar, és vannak, .. . akik el vannak szánva arra, hogy az akaratuknak érvényt sze­reznek.” Cegléd népe viharos lel­kesedéssel ünnepelte Káro­lyit bátor beszédéért. Utána a gyűlésen felszólalt Hock János baloldali politikus. Üfm-" l'éiréztetett Kossuth ceglédi szónoklatára, s azzal állítot­ta párhuzamba Károlyiét. A résztvevők határozatot fogad­tak el a demokratikus béké­ről. Kimondták, hogy támo­gatják Károlyi háború elle­nes politikáját, „ és biztosítják „őt az egész nép örök szere- tetéről, ragaszkodásáról, ki­tartásáról”. Nagy visszhangja támadt a szeptember 16-i ceglédi gyű­lésnek. Néhány napig erre a városra figyelt az egész or­szág. A hatalmasok hara­gudtak rá, de beszédének nagy hatását ők is kénytelenek voltak elismerni. A baloldali sajtó pedig lelkesen üdvö­zölte Károlyit. „Amit Cégié- den mondott, az az egyszerű emberek akaratát fejezte ki” — állapította meg a szocia­lista Népszava. „Ügy állott az őt szinte áhítatos lelke­sedéssel hallgató embertö­meg előtt, mint a megváltó békének az apostola” — írta a Magyarország, majd hozzá­tette: „Károlyi gróf beszéde nemcsak Ceglédnek, sőt nem­csak egyedül Magyarország­nak szólt, hanem az egész, még háborúban élő, de már békére vágyó emberiségnek. És a szenvedő, vérző, nyo­morgó népek millióinak lel­kében visszhangra is talöJ...” A szeptember 16-i ceglédi megmozdulás országos jelen­tőségű volt. A magyar nép békevágyát, a némettől való függetlenségre törekvését jut­tatta messzehangzóan kife­jezésre. Károlyi nemsokára megkapta az útlevelet. Kiuta­zott Svájcba, ahol fáradha­tatlanul dolgozott a béke ér­dekében. Nem az ő hibája, hogy komolyabb eredményt nem tudott elérni. Mikor ké­ső ősszel hazatért, érdekes hír fogadta azonban: Oroszor­szágban győzött az Októberi Forradalom. Ez újabb erőt adott Károlyi Mihálynak is a háború elleni harcában. Dr. Merényi László, I a történettudományok kandidátusa Igen jól kialakult már a pártszervezet és a gazdasági vezetés közötti új tartalmú, stílusú kapcsolat a nyolcas, a kettes, a négyes alapszervezet­nél. Ugyanakkor, bár a fejlő­dés itt is mérhető, még igen sokat kell tenni az egyes és a hetes alapszervezetnél. Meg kell érteni, nemcsak a párt­vezetőségeknek, de a gazdasá­gi vezetőknek is, hogy a „jó viszony” nem azonos a baráti kézfogással, a „mi újság?”, „hogy vagy?” szinten mozgó „érdeklődéssel”. Különösen nem elég, ha figyelembe vesz- szük, hogy jelentős mértékben megnő az egyes gazdasági egy­ségek önállósága, feladata és felelőssége, s érthető, ha csak­is a legerősebb magot jelentő közösségre, a kommunistákra támaszkodva jósolható siker. Éneikül: nem! Megtörtént a közelmúltban, hogy az egyik üzemnél igen nehéz termelési fönnakadásolc jelentkeztek. Az üzemvezető sok mindennel próbálkozott, de nem jutott sikerre. A párt­végrehajtóbizottság közbe­avatkozására összehívták ® területen dolgozó kommunis­tákat: éles, nyílt hangú tag­gyűlés zajlott le, de utána megtörtént a hónapok óta várt „frontáttörés”. Bizonyság volt ez arra, hogy a korábban lé­tező, s még ma sem kiveszett, „külön-külön utakon” a párt- szervezet és a gazdasági veze­tés értelmű felfogást a gya­korlat buktatja meg, ha vala­ki eredményesen akar irányí­tani, vezetni, a kommunistá­kat, a pártszervezetet nem hogy nem hagyhatja figyel­men kívül, hanem- egész egy­szerűen rákényszerül arra, hogy segítségüket, támogatá­sukat kérje! Mészáros Ottó Országos Gumiipari Vállalat Pálma Gumigyára AZONNALI BELÉPÉSRE KERES kezdő gyors- és gépírókat, akiknek a tanulmányi eredménye átlagon telüli. JELENTKEZNI LEHET: OGV Pálma Gumigyár r,oest IX., Lenhossék u. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents