Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-27 / 202. szám

res» MEGYEI ^JCívttm 1967. AUGUSZTUS 27.. VASARNAP Mészáros Ottó riportja LESZ-E KAPITALIZMUS? A KÉRDŐ MONDATOK MEGFOGALMA­ZÁSA NEM ENNYIRE ÉLES. LÉNYEGÜK, TARTALMUK AZONBAN EZ. MEGFOGAL­MAZÁSUKBAN OTT A HÁTHA..., A TA­LÁN .... AZ ESETLEG.... A TUDJUK-E ELŐRE? TARTALMUKBAN AZ AGGODA­LOM, VAGY A MEDITAC1ÓSZERÜ KÉTKE­DÉS. SŰLYOS HIBA LENNE AZT HINNI: CSAK OSTOBÁK, CSAK ROSSZAKARATŰ- AK KÉTKEDNEK, AGGODALMASKODNAK. AZ A TÖRTÉNELMI „LÉPÉSVÁLTÁS”, AMIT AZ ŰJ GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER 196S. JANUÁR ELSEJEI ÉLET­BELÉPTE TÉSE JELENT, GAZDASÁGBAN ÉS TÁRSADALOMBAN EGYARÁNT MÉLY­REHATÓ VÁLTOZÁSOKKAL JÁR. EZEK A VÁLTOZÁSOK AZONBAN NEM HÁTRA, HANEM ELŐRE ÖSZTÖKÉLNEK; TŐSGYÖ­KERES KISPOLGÁROK ÉS HETEDlZIGLEN MUNKÁSOK, DIPLOMÁSOK ÉS ISKOLÁ­ZATLANOK EGYARÁNT VANNAK A KÉRDEZŐK KÖZÖTT. gozott kollektív szerződések segítenek ezen. Talán... — Rosszvérű, kötekedő ember volt, senki nem szerette. Két és félezren fölül van a du­nakeszi Járműjavító Üzemi Vállalat létszáma, s még mint jogász sem ismerhetek minden embert, de őt a „legjobb” ismerőseim közé sorolhattam. Annyi fegyelmije volt már. Leg­utóbb, amikor italmérést rendezett be a mun­kahelyén, s többszöri figyelmeztetésre, majd íölszólításra sem hagyott föl vele, ismét fe­gyelmi indult ellene. Tudja, mit hajtogatott az asztalt csapkodva? „Kezdik a kapitaliz­must?! Belerúgni a munkásemberbe, erre kell az új mechanizmus?! Fölülni a magas lóra, s onnét dirigálni...” Nehogy azt higgye, hogy véletlen, kirívó eset. Ha nem is ilyen szélsősé­gesen, de azért föllelhető az effajta gondolko­dás az emberek egy részénél. Azoknál, akik belépnek hozzánk, megkapják a kedvezmé­nyes vasúti jegyet maguknak, a családnak, s két hét múlva bottal üthetjük a nyomát. Hó­napokba tart, míg valahol elcsípik, s a jogta­lanul használt igazolvány hozzánk visszake­rül. Bagatell ügy? Az ügy maga talán igen, a mögötte rejlő szemlélet azonban nem. Eléggé általánosságban magyaráztuk csak a szocialis­ta humánumot, s volt aki úgy értelmezte — úgy akarta értelmezni —, hogy ez a „mindent lehet" elve, mármint az ő részéről, és a „semmit nem tudnak csinálni velem” az ál­lam, illetve az állam ilyen vagy olyan válla­lata részéről. — Az említett dolgozót különben elbocsá­tottuk. Előre tudjuk, hogy minden lehető fó­rumon fellebbezni fog. Űjabb tárgyalások, pa­pírok, bizonyítékok, tanúkihallgatások. Idő, édes uram, idő! Drága idő! A szocialista hu­mánum sokszor nem töbty álhumánumnál. Amikor „megvédenék” egy embert, aki min­den mást érdemel, csak nem védelmet, s köz­ben kitolnak százzal, akik nyakára visszarak­ják. Ha egyszer valaki fölmérné — ha egyál­talán fölmérhető ez —, mibe kerül az állam­nak az ilyesfajta ügyek ezre! Mert nem egy- egy ilyen ügy van, jogász kollegáktól tudom, mennyi sok. Talán az új mechanizmus, az áj Munka Törvénykönyve, s a helyben kidol­— Ne úgy mutassák be az új mechaniz­must, mint gyereknek a suhogó mogyorófa vesszőt! összeugrott az egyik szövőnő meg a művezetője. Rossz volt a gép, olajos lett a kelme. Kérte erre az asszony, vegye föl a mentesítő jegyzőkönyvet a főnöke. Miért ő károsodjon, ha a gép volt a hibás? Nálunk ugyanis szép pénz, havonta 200—250 forint a minőségi prémium. Aki osztályost, más hibás kelmét csinál, kevesebbet kap. Ügy mondják az asszonyok, mármint a levonásra, hogy „ennyire büntettek”. Szóval, kérte a jegyző­könyvet. Erre a főnök: ő bizony nem veszi azt föl! A géphibát ugyanis rajta kérik szá­mon, s ugye, kellemesebb rákenni a szövőnő­re. Szó szóra, s végül pulykavörösen azt vág­ja oda a művezető: majd kisebb lesz a szája januártól! — Mit képzel az ilyen? Januártól azt lökik ki az utcára, akinek nem tetszik a képe? Szóltál, mehetsz? Hát nem! Persze, nem hagytam ennyiben a dolgot magam se’. Ügyis azt mondják, nagy a szám. hát akkor úgy le­gyen. Végül az igazgató elvtárs előtt kötöt­tünk ki. Tisztességigei végighallgatta mind a két felet, s mit gondol, kinek adott igazat? A szövőnőnek! Meglett a mentesítő jegyző­könyv. Ha nem kardoskodik az asszony, ha nem szólunk bele mi is, többiek, kevesebbet kapott volna negyven forinttal. Pedig nem vétkes semmiben, csak éppen ö a legkisebb ember, tehát vele lehet a legkönnyebben ki­tolni. Azaz, oda akarok kilyukadni, hogy ve­rekedni kell az igazságért. Akad itt is, aki azt hiszi, hogy januártól már csak főnöknek jár az igazság. Mint altit föntebb is említet­tem. Olyan ember is akad, aki a szalmából is korbácsot fonna... Ha ráhagyják, meg is te­szi. No, hát itt van a lényeg. Nem ráhagyni, nem fejet hajtani, nem bokázni. Mindenki ember. Vagyis arra gondolok, hogy a rang, a cím, meg az ilyesmi nem ad hatalmat mások fölött, mint régebben, amikor a grófnak cse­lédei voltak, a gyárosnak munkásai... Nem tudom, elég jól magyarázom-e? Ma itt min­denki ember: miniszter, munkásnő, vasutas, utcaseprő. És ezt senki sem tudja soha visz- szacsinálni, mert ezt annyira megszokták a népek, mint csibe a kotlóst Persze, írja csak meg nyugodtan a nevem: Kiss József né va­gyok, a Magyar Selyemipari Vállalat váci szövőgyára fűzőnője. A termelés fejlesztésének — némi leegysze­rűsítéssel — két útja van: nagykapacitású, automatizált termelőberendezések munkába- állítása; a termelésben dolgozók létszámának növelése. Hazánk a gyorsütemű ipari fejlő­déshez az utóbbi utat, a létszám növelését választotta. 1949-hez mérten a népgazdaság­ban — a mezőgazdaságot kivéve — foglalkoz­tatottak száma 1965-re 63,7 százalékkal nőtt, s ezen belül az iparban dolgozók száma 91,6 százalékos emelkedést mutatott. Ugyanakkor a mezőgazdaságban dolgozók száma 29,2 szá­zalékkal csökkent. Az. ország munkaképes korú férfilakosságá­nak valamennyi tagja — ezreléknyi töredék­től eltekintve — rendszeresen dolgozik. A húsz—ötvenöt év közötti 2 470 000 nő közül a dolgozók száma 1 840 000. Míg a férfiak ese­tében lényegében kimerültek a munkaerőtar­talékok, a nők esetében még számolni lehet, a korábbi évekétől ugyan jóval kisebb, tarta­lékokkal. A népgazdaság eddigi, ún. extenzív fejlesz­tésére már nem túl hosszú ideig lenne mód. Az intenzív fejlesztésnek kell uralkodóvá vál­nia. Nemcsak a foglalkoztatottságnál föntebb, ugyancsak jelzett problémák, hanem a fel­halmozás nem egészséges aránya, a lassú mű­szaki fejlődés stb. miatt is, „A reformot közgazdasági és politikai okok indokolják. Közgazdasági szükségessége végső fokon abban gyökerezik, hogy a gazdasági nö­vekedés korábbi fontos forrásai, tartalékai erősen kimerülőben vannak, s a jövőbeni gyors növekedés csakis a gazdaság belső tar­talékainak intenzívebb feltárása, a műszaki fejlődés meggyorsítása révén lehetséges. A re­form politikai fontossága mindenekelőtt ab­ban rejlik, hogy a tömegek életszínvonalának jövőbeni gyorsabb emelését hivatott biztosí­tani, s arra törekszik, hogy az egyes dolgozó életszínvonala a jelenleginél jobbom függjön munkája társadalmi hasznosságától, egyéni teljesítményétől és a kollektív munka ered­ményességétől.” (Az MSZMP Központi Bizott­ságának határozata a gazdasági mechanizmus reformjáról.) a mi dolgunk, a fontos, hogy ne kényszerítőd- jék többet fizetni az ember, mint mostan. Er­re tudja, mit feleitek? Odafönn mondhatják, attól még cudar lehet idelenn. Minden válla­lat azt csinál, amit akar. Önállóság lesz nem parancsol a minisztérium, meg mit tudom én. Ha meg önálló a vállalat, akkor a maga rend­jét akasztja az emberei nyakába. Mehetsz te a kormányhoz akkor — így a mindig rosszat sej tők. — Nem lenne való, ha azt állítanám, nincs bizsergés az emberben. Van. Csakhogy nem ilyesféle. Buta rendszer az, amelyik nem akar többet adni a fiainak. Még odakinn sincs kü­lönben, ott is többet kell adni a munkásnak, hát akkor meg mi okból lesz olyan hamar te­le némelyik nadrágja idehaza? Inkább azért van bennem a bizsergés, mert túl sokfélét hall az ember, aztán nem biztosi, minden igaz-e? Mármint úgy is lesz-e, mit vegyen biztosra, mit nem? Meg azért is, mert sok­szor nem a maga hibája miatt bűnhődik az ember. Dolgozna, de más a terv, átrajzolgat- ják, ez a holmi, vagy az hiányzik, ilyesmi. Ha ezen segítenek, akkor kétannyit érő lesz a munka, mint most, ebben bizonyos vagyok, mert másutt sincsen különben, hallom eleget, százfelé dolgozik a falu, vasárnaponként akár legátusgyűlést is tarthatnánk, annyifelé va­gyunk ... Igazából ez sem olyan jó dolog, hogy a kenyérért ily messzi’ kelljen szalad­ni... Komótosan bicsírázzák a szalonnát. Évszá­zados mozdulatok. Feketére égette bőrüket á nap, nincs hová bújni előle. Építőmunkások. A szalonna minden évben, majd’ minden nap reggelén ott a kezükben, csak a früstök he­lye más és más. Most Szentendrén dolgoznak, az Építéstudományi Intézet technológia-kísér­leti telepének építésén. — Két hétbe’ egyszer járunk haza. Szabol­csiak vagyunk. Sok mindenről szó kerül a vo­naton, leginkább ott beszélgetünk, mert mi tagadás, így, ilyenkor, estére fáradtak va­gyunk, megfőz magának az ember, s bele az ágyba. Sok embernek odafelé vígabb a ked­ve, otthon telepusmogja az asszony, s vissza- jövet károg, mint a varnyú. Mert könnyen beijed az, akinek kevés a bizodalma önmagá­hoz. Rebesgették, hogy például megszűnik a szállás. Mármint a munkásszálló. Nem ad rá az állam pénzt. Erre nem. Nem-e? Hát ki fog akkor építeni? Talán az irodisták? Mert, alá munkás ebben az iparban, az mind messziről jövő ember, annak tető kell, meg ágy. Vala­hogy azután csönd lett ekörül. Akkor meg arról kezdenek beszélni, hogy fuccs a vasút­nak, nem lesz kedvezmény, csak teljes jegy­gyei utazhat mindenki. Szedik megint a mun­kásembertől a pénzt — így az okosok. Ki bír­ja ezt? Mi lesz velünk? — Összevitatkoztunk ezen, tisztességgel. Mert azért van néhány olyan is, aki előbb kóstol, csak azután kezd, ha kezd köpködni. Egyik ilyen odadugja az újságot a jajgatok orra alá. Benne van, hogy ezt, meg más ilyes­miket sem lehet elvenni, hanem a vállalatnak azt meg kell adni. Térítésbe’, másba, az nem — Tíz éve vagyok a Forte igazgatója. Ne firtassuk, személyileg könnyű vagy nehéz volt-e ez a tíz esztendő. Én még nem feled­tem el azt az időszakot, amikor ide, ebbe a szobába tétettem be díványt, s éjjelente ott húztam meg magam, a feleségem úgy hozta a fehéraeműváltást... Nem ezek a mellék- zöngék, a produktum a fontos. Eljutott vala­hová a gyár. Odáig is, hogy idegeskedés nél­kül állunk teljesen a saját lábunkra; félek azt mondani, mert melldöngetésnek hangzik, hogy jöhet a mechanizmus. A fölkészülés jegyében már végrehajtottunk néhány intézkedést. Vol­tak aggodalmaskodók: hová vezet ez? Példá­ul, hogy a korábbinál jóval nagyobb összegek­kel serkenthetjük kutatóinkat? Kisebb lett a premizáltak köre, ez igaz, de aki kap, az kéz­zelfoghatóan, mérhetően szolgál értess nem mint korábban, ,.csak úgy” jár a prémium. Voltak fordított vélemények is. Nekünk — úgymond — nem kell igyekeznünk, hiszen nincs konkurrenciánk, a Csepel Vas- és Fém­művek nem fog filmet és fotópapírt gyárta­ni... Ezzel is szembe kellett nézni. A gazda­ságpolitika nem ízlés kérdése, hanem törvény- szerűségeké. (Arra nem akarok kitérni, hogy sajnos, volt olyan időszak, amikor úgy érezte az ember, inkább csak ízlésé... Régen volt, elmúlt, hagyjuk.) Mégis, sokakban megvan a hajlam arra, hogy a maguk széjaíze szerint sózzák vagy édesítsék. Ez persze, lehetetlen­ség. — Az elmúlt hónapokban több új termék kísérleteit befejeztük, s most elkezdtük tö­meggyártásukat. Jó válasz volt ez arra, mire kell törekednünk. Igen, elég sűrűn hallani olyan megjegyzéseket, véleményeket, hogy „kapitalista” módszer... Mármint a piac elő­térbe kerülése, s a többi. Nos, a jót, a ver­senyképességet, a rugalmas piaci reagálást, s a többit nem kell röstellni megtanulni a ka­pitalizmustól. Attól még nem leszünk kapi­talisták. Csak ügyesebb gazdálkodók, keres­kedők, több hasznot hózók. A szocialista ál­lamnak több hasznot hozók, a szocialista ál­lam polgárainak jobb életet biztosítók ... Ha valami, ez a lényeg ebben. — A magyarázat egyszerű. Nem vagyok csodabogár. Így megkeresem a kettő és felet, esetleg többet, úgy meg a kettőezret, ha író­asztal mellett ülnék. Sokan vagyunk ilyenek. Nem is itt a baj. Inkább ott, hogy — szerény­telen leszek — jól kvalifikált munkaerőket.. öreg, özönvíz előtti gépeken kínoznak. Orszá­gos gond ez, ha valahol, akkor a legnagyobb pocsékolás a szellemi energiák terén voll, van. Három olyan ismerősöm is van. aki pin­cérnek ment mérnöki diplomával. Csontig le­rágott téma, cikkeznek róla az újságok, rádió­ban beszélnek róla, a tv filmet mutat be... És minden marad, ahogyan volt. Itt a baj. Nem is a lassúságban. A közönyben. A lassan haladó ember is eljut valahová. A közönyös soha! Mert az lépni sem lép. És nehogy azt higgye, csak kis emberek vannak közönyösek. Vannak olyanok, akiknek minden mindegy, csak a maguk jó élete meglegyen. Közönyö­sen leltet esztergálni, szerelni, sőt: még Jól is lehet csinálni ezt. Közönyösen vezetni, irá­nyítani azonban nem lehet! — Nemcsak a szakmám miatt, amúgy is érdekeinek a szerszámgépek. Hobby. Nos, fi­gyeljen csak ide: hazánkban harminc száza­lék körül van a húsz évnél idősebb szerszám­gépek aránya az összgépparkon belül. Ennek ellenére hosszú évekig az összipari beruházás­ban a gépbeszerzés aránya rendkívül alacsony volt, s csak 1964-ben léptük át először a nem­zetközi szintet jelentő hatvan százalékot. Ezért láthat nem egy helyen ilyen meg olyan „modem” vállalatokat, öreg, rozoga, kizsige­relt gépekkel... Űj gépre nem volt pénz, de három új gép árát is ráköltöttük az öreg, öt­ször is felújított masinákra. „Bütyköltünk.” Márpedig bütyliöléssel nem lehet modem, szocialista ipart, versenyképes ipart hosszú ideig fönntartani. Ez a bütykölés — mondták — annak következménye, hogy szegény or­szág vagyunk. A fordítottja az igaz. Gazda­gok vagyunk, nagyonis gazdagok. A kapitalis­ta emberek tucatjait tartja azért, hogy szá­moljanak neki. Mi mit ér meg. Előre számít­tat velük, gyártáskezdés, beszerzés stb. előtt. Nálunk a szent, a mindenható az utókalkulá­ció volt. Eső után köpönyeg. Most végre előre kezdünk számolni, hátha az az olcsó valami nagyonis drága?! Ki mit kiabál, aggályosko­dik, vagy tekeri a dolgot a maga politikai szájaíze szerint, mellékes. Kinek a zsebébe megy uram a profit? Vagy nyereség, jobb, ha így nevezzük. A miniszterébe, vagy itt, az igazgatóéba? Na, hát itt a lényeg! Ha végre ésszerűen gazdálkodunk, ha ráhagyják az üzemre, hogy maga döntsön abban, amit a legjobban tud, attól még a hajaszálá sem gör­bül meg a szocializmusnak. Sőt, csak jobb less neki. Meg nekünk is. Spéciéi rámfér. Három gyerekem van ... Nyurga, szemüveges férfi. Harmincöt esz­tendős. Elvégezte a gépipari technikumot, most a műszaki egyetem harmadéves hallga­tója lesz ősztől. Könyvelőnek néz ki inkább. A Csepel Autógyár — esztergályosa. Hónapok óta nap mint nap sokan kopogtat­nak a szakszervezeti bizottság irodájának aj­taján a váci képcsögyárban. A titkár a miért­ekre és a hogyan-okra igyekszik kielégítő vá­laszt adni. — Elég sok volt a riadalom, az aggodalom a különböző hírek és — híresztelések miatt. Érthetően elsősorban a családi pénzügymi­niszterek, az asszonyok nyugtalankodtak. Mi lesz a bérekkel, az árakkal? Igaz-e, hogy mindennek emelkedni fog az ára? Igaz-e^ hogy megszűnnek a béren kívüli juttatások ... — Végletekben gondolkozunk, ez a nagy baj. Vagy illúzióink vannak, vagy pesszimiz­musunk. Közrejátszik ebben, hogy bár sokat javult, de még nem elég gyors, pontos, rész­letes az információ. Sok olyasmi foglalkoztat­ja az embereket, amire nem tudunk kellő vá­laszt magyarázatot adni, csak türelmet kér- hetünk. A döntő okot mégsem itt látom. Sok­kal inkább ott hogy gazdaságilag, pontosab­ban szólva közgazdaságilag annyi, de annyi tanfolyam után lényegében csak most kez­dünk „gyakorlatozni”. Az emberek nagy többsége abból, hogy ár, csak annyit érzékelt! mit kémek érte az üzletben? Nem kapcsoló­dott hozzá az, ami ma már mind inkább: mi­be kerül az üzemben? Mennyi munkát fordí­tunk rá, hogy ah pocsékolódik a drága alkat­rész, törik a szerszám stb. Most — talán nem nagyon sánta a hasonlat — a családi költség- vetések izgalmassága áttevődik részben S munkahelyre. (Németh Endre rajza) ÉN FÉLEK, TE AGGŐDSZ, ő GYANAK­SZIK; MI BÍZUNK, TI HISZTEK, OK AKARNAK. NEM RAGOZÁSI GYAKOR­LAT; LELKIÁLLAPOT. AZ EGYES ÉS A TÖBBES SZAMOKON BELÜL AZ IGÉK FÖLCSERÉLHETÖK, ÁM EL KELL JUTNI ADDIG, HOGY AMI ÉRVÉNYES TÖBBES SZÁMBAN, AZ ÜGY LEGYEN EGYES SZÁM ELSŐ SZEMÉLYBEN, MÁSODIKBAN, HARMADIKBAN IS. JA PERSZE, A KÉRDÉS: LESZ-E KAPI­TALIZMUS? EGY PILLANAT. IGEN... IGEN... A POLITIKAI GAZDASÁGTAN ALAPISMERETÉI... MÁR KIHOZTAM A TÖBBI KÖNYV KÖZÜL. MEG EGY KIS TÜRELEM... MEGVAN! ÉRDEKES: A KA­PITALIZMUST LÉTREHOZÓ ÉS JELLEMZŐ GAZDASÁGI-TÁRSADALMI VISZONYOK ÉS ERŐK FELSOROLÁSÁBAN A GAZDA­SÁGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER REFORMJA NEM SZEREPEL... A TERMELŐESZKÖ­ZÖK MAGÁNTULAJDONA... A KÉT1 ALAPVETŐ OSZTÁLY KIBÉKÍTHETETLEN ÉRDEKELLENTÉTE... ILYESMIT SOROL CSAK FEL... AZ ÜJ MECHANIZMUST NEM. EZEK SZERINT NEM AZON MÚLIK KÉREM... /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents