Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-18 / 194. szám

1967. AUGUSZTUS 1«„ FENTEK 3 "%J£ú-lap SZIRMAI ISTVÁN CIKKE A PRAVDÁBAN A lacházi csodatevő A csütörtöki Pravdában megjelént Szirmai Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, az MSZMP KB agitádós és propagandabizott- eága elnökének a cikke. A cikk írója azokat a tapaszta­latokat ismerteti, amelyeket a magyar kommunisták a töme- ,gek között végzett ideológiai munka területén szereztek. Azt MSZMP lenini politikája — hangsúlyozza egyebek között Szirmai István — a magyar nép kulturális igényének, tár­sadalmi és politikai öntudatá­nak nagyarányú fellendülését er edmén yezte. m Viliik MEG A SZÉKI EMLÉKMÚZEUM Ma nyitják meg a közönség előtt Zebegényben azt a Bar- tóky utca 7. szám alatti há­zat, amelyben Szőnyi István Kossuth-díjas festőművész 1924-től haláláig élt és alko­tott. Valamennyi lakrészben és az emlékezetes, alkotások „szü­lőhelyén”, mindent ugyanúgy találnak a látogatók, amint az a 66 éves korában eltávozott művész elhunytakon visszama­radt. Az emeleti műterem kö­zelién a festőállványon ott van az utolsó, befejezetlen kompozíció, amelynek végső elsimításához a művésznek már nem maradtak napjai. Körben, a falakon, mindenütt ■festmények, olajképek. akva- rellek, a folyosókon rajzok, s egy meghitt sarokban, az asz­talon ott fekszenek az utolsó — részben félbemaradt — rézkarcok, mellettük a vésők, a tűk, a nyomóprés. A bejá­rati résznél egy üvegvitrin alatt helyezték el a Szőnyi István Kossuth-dí járói szóló oklevelet, kiváló művész ki­tüntetését, s — mintegy kor- történeti dokumentumként — a művésznek azt a fényképes igazolványát, amely az 1945— 1949-es nemzetgyűlés tagsági igazolványa. A Nemzeti Galé­ria tulajdonában levő Szőnyi- alkotások közül hat festményt — köztük a Zebegényi teme­tést — ideiglenesen kölcsö­nözték az emlékmúzeum meg­nyitó ünnepségére s a kiállí­tás első hónapjaira. NYELVLECKE - MAGNÓN Harminc új oktatófilmet ké­szít az idén az Iskolai Film­intézet. Gondoskodik a filmin­tézet olyan magnófelvételekről is, amelyeket az idegen nyelv- oktatásnál, s az osztályfőnöki órákon hasznosíthatnak az is­kolákban. , Zúgáttá a vizet, kicsalta a pénzt — Ruha kellett a „szentasszonyoknak“ — Fekete pont a tojásban Ha nem beszélek az ügy részvevőivel, ha nem olvasom a vaskos kihallgatási jegyző­könyveket, nem hiszem el, hogy ilyesmi előfordulhat. Az emberi hiszékenység mértók- telenségéről sokat olvastunk már. Hallottunk tanulatlan emberekről, akiket különböző babonákkal lóvá tettek, visz- szaélve tudatlanságukkal kö­zépkori hókusz-pókuszokkai elámítottak. Ebben az esetben azonban nem egy írástudatlan tanyasi nénike a szenvedő szereplő, hanem egy 20 éves nő, akire minden tekintetben ráillenék a jelző: mai fiatal. Az asszony K. Z.-né. Férje gyári munkás. Nyolc általá­nos iskolát végzett Kiskunlac- házán lakik egy szépen beren­dezett lakásban. Rádiója, tele­víziója van, rendszeres olva­sója az Ország-Világ című ké­pes hetilapnak. Az asszony kétévi házasság után úgy érezte, hogy férje elhidegül tőle. Erről beszélgetett a 21 éves Raffael Arankával, aki azonnal észrevette a szerelem­től elvakult asszonyban az ál­dozatot — A maga szerelmét egy barna nő el akarja szakítani... De nekem van kapcsolatom bizonyos szentasszonyokkal, akik talán segíthetnek. K. Z.-né igényelte ezt a se­gítséget. — Adjon a férjétől egy in­get, magától egy kombinét, ez kell a szertartáshoz. És adjon 400 forintot a szentasszonyok részére. A ruhákat és a pénzt utána természetesen vissza­kapja ... K. Z.-né adott. Alig telt el két naip, Raffael Aranka újra jelentkezett: — A ráolvasáshoz gyertya keü... — Mennyit adjak? — Háromszázat... K. Z.-nének eszébe sem jutott, hogy ennyi pénzért gyertya­erdőt lehet venni. Sőt, még azt is lenyelte, hogy ehhez az újabb eljáráshoz ismét több ruhanemű kellett és plusz 300 forint a szentasszonyoknak. K. Z.-né bízott. És nem hiá­ba. Raffael Aranka jó hírrel jelentkezett: — Valószínű, megy a dolog, de hogy biztosak legyünk, ad­jon egy kombinét, meg egy friss tojást... Ha a tojásban lesz egy fekete pont, akkor a túlvilágiak kedvezően fogad­tak. A tojást beleütötte a fehér­neműbe és csoda történt: Ott volt a fekete pont. Efeletti örömében most már 1100 fo­rintot adott át Raffael Aran­kának, aki volt szíves a köz­vetítést vállalni a szentasszo- n vökhöz. Természetesen a pénz és a ruhák csak az eljá­ráshoz kellettek és annak vé­geztével K. Z.-né ígéretet ka­pott tárgyainak és pénzének visszaszármaztatására. Persze nem lehet az égiek- kel könnyen boldogulni, akik úgy látszik, vonakodtak az el- hitíegült férfiú szerelmének felszításától. Legalábbis erre vallott, hogy Raffael Aranka két nap elteltével újra megje­lent. Megint ruhák kellettek és 1100 forint... Nem folytatom. K. Z.-né 12 000 forint készpénzt, melyet férje házépítésre kuporgatott és 4000 forint értékű ruhane­műt adott át a szentasszo­nyoknak. Közben K. Z.-né egyre ne­hezebben adta a földi javakat az égiek megnyerésére, ezért Raffael Aranka elhozta neki az egyik szentasszonyt. A nő vékony volt és fekete ruhában járt, azt mondják, a külseje inkább hasonlított egy boszor­kányra, mint egy szentre. A szentasszony csodálatos dolgo­kat tudott: zúgott a kezében a víz és egy olyan cérnaszálról, melyre K. Z.-né saját kezével kötötte a csomókat, kezének érintésére eltűntek a bogok. E jelek is azt üzenték, hogy az ügy kedvezően halad, csak még néhány ruha és 1000 fo­rint kell. Legközelebb K. Z.-né haját kellett össze te verni a férj ha­jával és az egészet százforin­tosokba csomagolva elküldeni a keresztnél várakozó szent- asszonyoknak ... Ostobaságok halmazata, me­lyek még a rendőrségi jegy­zőkönyvek hitelesített lapjai­ról is hihetetlennek tűnnek, de a szereplők — akiket la­kásukon kerestem fel — min­denben- megerősítik a leírta-1 kát. — Hogyan hihette el ezt a sok sületlenséget? — Nem tudom ..; Olyan meggyőzően mondta. — Közben sem fogott gya­nút? — Nem .., Ez a fiatal nő úttörő volt. az iskolában nyilván hallott a ba- bonaságokról, az újságban többször olvashatott rásze­dett emerekről. Mi tette, hogy teljesen elvesztette jó­zan ítélőképességét? A babo­na? A szerelem? Az öröklött félelem a túlvilágiak hatalmá­tól? Vagy talán — és ez a leg­bizonyosabb —, hogy nem tu­dott magában hinni, hogy nem ismerte fel saját embersé­gét, ebben az esetben saját vonzó nőiességét. Gátlások halmaza él K. Z.-néban. Amíg beszélünk, a földre szegezi te­kintetét, alig mer felelni. A realitások elől az ilyen» em- I bér könnyen menekül az ál- I mokba. Legkönnyebben ter­mészetesen az, aki úgy érzi, hogy életét más, földöntúli erők irányítják. Hisz-e valamiben a csaló? — Nézze, így kell a vizet zúgatni — mondja és egyik trükkjét készségesen meg is mutatja. A vizespoharat egy kendővel fedi be, megfordít­ja és a betörő levegő, furcsa zúgó hangot ad. Az elámí­tott ilyenkor azt hiszi, hogy a „szentasszony” kezében fel­forr a víz. — Ha én segíteni tudnék egy ilyen asszonyon, akkor először a saját férjemet ho­zom vissza. De ez nem bűn. Amit adott, elfogadtam, és ha újra adna, megint elfo­gadnám, — mondja Raffael Aranka. Egy írásra hivatkozik, me­lyet az ügyészségi iratok kö­zött valóban láttam. Így szól az írás: „Amit adtam, saját kezemmel adtam szerelemért, hogy a férjem ne szeressen, csak engemet”. És az aláírás. Raffael Aranka íme óvatos volt Nehogy lopással vádol­ják, írást is vett És K. Z.- nénak éz sem volt gyanús! — Máskor is csinált már ilyet? — Nem... Ritka az ilyen ember. — Hogy tanulta ki a „mes­terséget”. — Hallottam idős asszonyok­tól, meg aztán magam is tet­tem hozzá. Inkább büszke, mint bűn­tudatos. Áldozatát megveti, ostobának tartja. — Tessék elhinni, az ilyen megérdemli! K. Z.-né modem nagy ab­laka a Dunára néz. Naponta előtte száguld el a Sirály szár­nyashajó. Lökhajtásos gépek száguldanak látható égdarab­ján, a televízió behozza szo­bájába ezt az egész csodála­tos világot. A XX. században lakik és a középkorban él. Nem segít még a nyolc évi is­kola sem. Ótthon ül a konyhában és látszik rajta, hogy titokban még ma is hiszi: talán a túl­világiak elintézik és vissza­nyeri férje elveszettnek hitt szerelmét... Mert a pénzét már soha nem kapja vissza. ősz Ferenc bői jöttek le az üzletbe, ke­nyérért. Kádár Annamária egy kétforintos fagylalttal vi­gasztalódik, barátnője még azzal se, megfájdul tőle min­dig a torka. Azon tanakodnak sétálgatva, hogy mit csinálja­nak: menjenek haza, vagy les­sék a kenyeret? Szüleikkel nyaralnak itt, egy ismerős há­zaspár adta oda a házát, „min­den nagyon szép”, ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, csak éppen ezek az apró bosz- .szúságok... — Ellátási gondjaink, sze­rencsére, nincsenek súlyosak, visszatérők — mondja Szélé- nyiné. — A kenyér valóban sűrűn érkezik késve, de a vál­lalatnak is sok a nehézsége ... Egészen más területet említve, de hasonló példát. Rendkívül jó, alapos munkát végeztek az elektromosok a községben. Igaz, ehhez feltörték a főút. a Móricz Zsigmond út járdáját. Sebaj, hiszen mindez tavasz- szal volt. Csakhogy: égen-föl- dön nem találtak olyan válla­latot, amely hajlandó lett vol­na megcsinálni a helyreállí­tást. így maradt a főszezonra, s így van most is. Majd ősz­szel. Egy vállalatnak semmit nem érő munka az ilyen, fü­tyül tehát rá, meg különben is papírokkal igazolja, hogy túlterhelt a kapacitása... Itt a községben az emberek szá­zai bukdácsolnak, mérgelőd­nek. s szidják a — tanácsot. A Duna ugyan az egyik ol­dalon lezárja a terjeszkedés vonalát, de a hegyoldal, s a Tahi felé eső rész módot ad az új „bevándorlóknak” a le­telepedésre. Évente 40—50 hét­végi ház épül, a telkeket rög­tön parcellázás után elkapkod­ják, s most azt fontolgatják, hogyan lehetne okosan-éssze- rűen megszervezni a Tahi felé eső részen sorra kerülő par­cellázást. Talán úgy, hogy az OTP vállalná minden lebonyo­lítását, akár a hétvégi ház fölépítését is ... Persze, a te­lekvásárlók, építkezők újabb létszámnövekedést eredmé­nyeznek. Nem könnyű lépést tartani vízzel, üzletekkel; most már mind sürgetőbb igény a csatornázás... (D Fák tengerébe merül a falu. Föléje a Vöröskö magasodik, s a zöld tengerből csak itt-ott látszik ki egy tető. Rengeteg a gyerek; szakszervezetek, vállalatok jó néhány gyermek- üdülőt tartanak fenn. öröm nézni a srácokát, de ők is: gond. Pancsoló kellene a ki­sebbeknek, nagyobb játszóte­rület, olyan fürdőzési lehető­ség. ahol felügyelet nélkül is b=+ran lehetnének... A ta­nács, a tanács, a tanács. Min- djr esztendőben két-három halálos áldozatot követel az itt szeszélyessé, barátságtalanná vált Duna. Ebben az esztendő­ben szerencsére, eddig még nem történt baleset, de fejük fölött mindig ott lebeg a tra­gédia lehetősége. Bővül, újabb száz személy befogadására lesz alkalmas a Panoráma-üdülő. Most építen­dő szárnya már téli-nyári használatra alkalmas, s ez változtat azon a helyzeten is, hogy nyáron zsúfolt, télen ki­halt a falu. Jövőre megkezdik a szálloda építését, ez évben végre a szabadtéri mozi prog­ramja is teljes sikert aratott, a tanács erőfeszítései nyomán több, érdekes kulturális ese­ményre került, illetve kerül sor... — Ismét és újra csak azt tudom mondani, hogy bár­mennyire is sarkallnak, s nyomnak bennünket a roha­mosan növekvő igények, a Du­nakanyar „fölfedezése”, cso­dákra nem vagyunk képesek. Ezt sokszor és sok embernek el kell mondanunk. Nemcsak üdülővendégeinknek. Vannak községbeliek, akik 23 forint lakbért fizetnek havonta az állami lakásért, de a kisujju­kat sem hajlandók mozdítani. „Vitesse el a szemetet a ta­nács.” Kiderül, hogy öt ko­csira valót gyűjtött össze ... Megépítettük a község jelen­tős részén a vízvezetéket. Most már azon kezdődik az elégedetlenkedés, hogy: csa­torna mikor lesz? Van ebben egészséges vonás is, de az igé­nyek növekedését vem sza­bad összetéveszteni a követe­lődzéssel: vannak, akik így tesznek. Energikus, határozott, s mégis, csöndesszavú, kedves asszony. Tőmondatok a jegy­zetfüzetében: „vadkempinge­zők”. Sok van belőlük, s első­sorban egészségügyi szempon­tok alapján okoznak főfájást. „Orvos” — így a másik föl­jegyzett szó. Beszélni kell a község orvosával, mert... És beszélni, vitatkozni, érvelni. Segítséget kérni föntebb, s többet elérni a helyiek erő­feszítéseivel ... A pádon ülő idősebb házas­pár férfitagja azt mondja az asszonynak: — No nézd csak, egy pesti locsolóautó __ A s zéles vízsugár csillogó tisztá­ra mossa a betont, az egy­mást kergető személykocsik nem vernek port, nyugodtan ülhet hát az út melletti pádon a két öreg is. Horniét, s miért is tudnák, ki az a Szelényiné, meg a többiek, akik parkot csinálnak, ostornyeles lámpá­kat állíttatnak a főút két ol­dalára, megrendelil: a strand­fürdő terveit... A két öreg, mint sokezer más, üdülni jött ide. Pihenni, a világtól egy kicsit nyugton lenni. És ha úgy viszi el magában a Duna és hegy között búvó falu ké­pét. emlékét, hogy jó volt, szép volt. akkor ... akkor a leányfalui szelényinék meg­kapták munkájukért a szá­mukra legfon! "bb fizetséget. , . ; .... Mészáros Oltó Paplan, hajókötél — polyprepilénböl Paplan, hajókötél, hálózsák és szőnyegfonál készül a po- lyprepilénből, ebből az újfajta műanyagból, amelyet kőolaj-, melléktermékekből állítanak elő. Az idén 400 tonna polypre- pilén készül Magyarországon, de rövidesen felépül egy 2500; tonna kapacitású új üzem is. Képünkön: a Nyergesújfalui Viscosa Gyárban bálázzák a polyprepilént. (MTI Foto) Lajoska Becsületes neve: Mezei Lajos. A Csepel Autógyár művelődési otthona éttermének raktárosa. Szombat esté­től vasárnap reggelig adta ki, cipelte a láda söröket a kedves bálozó vendégeknek. Elfáradt. Reggel mégsem téri szállására. A kultúr szobában összetolt két fotelt és szun­dított egy sort. Tíz órakor már beült a Filharmónia „Vers és dal” műsorára. A hosszú, nyurga, szemüveges fiú, szolid és tartózko­dó. Régen azt mondták az ilyenre faluhelyen: papnak va­ló. Előadás után a személyzeti asztalnál halászlét fo­gyasztunk. Az étel a szakácsmüvészet remeke. Mellettem ül Giziké, a főnökhelyettes és a főúr. Lajoska a finom ebédhez csak szódát iszik. — Tetszik tudni, ha iszom, akár egy decit is, akkor vibrál a szemem. Meg ha felidegesítenek, vagy csak egy sértő szót mondanak, akkor is. Háborús gyerek vagyok, édesanyám akkor volt velem várandós, mikor nálunk, a Balatonnál dúltak a harcok. Az orvos is figyelmeztette szüléimét: Ennek a gyereknek egy hangos szó is ártalmára van. Otthon nem is volt ilyesmi — Látja Lajoska, én meg este is, hogy magára kiál­tottam abban a rumliban — szólt Giziké, kicsit elfoga­dott hangon. Lajoska zsebrádiót vesz elő. — Ez a mindenem. De gyűjtök magnóra is. Iskolában mindig a tanár magyará­zatát figyeltem, utána elmondtam a leckét. Szeretnék fel- szolgáló-tanfolyamot végezni. Az előadásokat magnóra venném, s úgy tanulnék, mert tartósan nem bírja a sze­mem az olvasást. Ha lett volna magnóm, akkor ma a dél­előtti műsorból is megörökítettem volna egy-két verset, dalt. — Lajoskárik nagyon szereti a művészetet — dicséri Giziké. — Azt mondják, hogy mi balatoniak, azért vagyunk fogékonyak a csendre meg a szépre, mert a természet ala­kít ilyenné bennünket. Aki sokáig nézi a vizet, az vágyó­dik a csendre, meg a nemesre! — Itt jól érzi magát? — kérdezem. — A munkatársak nagyon jók hozzám. A szakácsnő mindig púpozott tányér ételt ad. Gizikét, főurat nem aka­rom a szemében dicsérni. A főnök meg olyan, akár az apám. Csendes, nagy látókörű ember a szakmában. Kerü­lő úton tudtam meg, hogy meg van elégedve velem. — Meg kéne házasítani ezt a fiút — fordít a beszél­getésen a föúr, — Nagyon sok a kozmetika a lányokon — vélekedik Lajoska. Ha akadna is takaros, akkor is várok pár évig, mig alapot teremtenék a családi élethez. Addig még sok üveg sört adok ki a raktárból. — Hogy van megelégedve a közönséggel? — Kérem, a legtöbbje korrekt. Legtöbbje a szalon­spicc határáig megy el. Akad sajnos hangulatrontó is. Azt figyelmeztetjük, hogy viselkedjen müveit, öntudatos em­berhez méltóan. Ha igaz, rövidesen segédrendőrré avat­nak. Akkor majd határozottabban léphet fel az ember... — No, ennek örülök — szólt Giziké —, s szemében már bujkált a jóízű tréfa: — Akkor majd így kiáltok be a raktárba: Biztos úr, kérek egy láda Kinizsit... Galgóczi Imre \ 1:111

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents